Dermesztő kór - Cold Storage (2026)

 

David Koepp: Hűtőkamra című regényének ajánlójában (itt olvasható:) szinte prófétai módon utaltam folyamatosan arra, hogy ez a könyv a vászonra termett. Persze nehéz lett volna nem erre gondolni, ismervén Koepp szakmai múltját. 

   Éppen ezért döntöttem úgy, hogy el kellene látogatni ismét moziba, csak, hogy kiöblítsük a keserű szájízünket a legutóbbi Predator-nak elnevezett filmszemét után. Ne kelljen már rossz emlékeim miatt a filmszínházakra, mint szemétlerakókra gondolnom. Mindezt megalapozandó két hatalmas aluljárós hamburgerrel eltelítődvén (sajnos nem figyeltem, ezért kedves barátom nem kért bele mustárt!!!44!!44!), vonultunk a helyszínre, ahol véresre röhögtük magunkat az "Üvöltő szelek" filmcímen. Tudom, tudom, klasszikus, a Brontë nővérek, satöbbi, de sehogyan sem tudtunk elvonatkoztatni a kétértelmű címtől. Talán nem Morbid magazinokon és Kreténen kellett volna felnőni. Így aztán elképzeltük, hogy egy kondér chilis babról szól a történet, vagy, hogy nem véletlenül a vécé melletti teremben vetítik. Az eredeti angol címet is meghatároztam: Howling Farts... Vagy, bemenni, az összegyűlt mozilátogatók előtt felállni, és a "-Majd adok én nektek üvöltő szeleket!" - felkiáltással elszabadítani a segghuzatot... Szóval biztosítottuk a hangulatot, amit sikeresen elrontottak a vetített ajánlókkal, mely ismét segített megállapítanunk, hogy a magyar filmgyártás nem képes kilépni az elcsépelt és emetikus romantikus komédiák mocsarából. Továbbá azt is, látván a reklám-dömpinget, hogy hamarosan eljön az idő, amikor már vetítés közben is lesznek promóciós szünetek, mint a kereskedelmi tévékben.

Most pedig vágjunk bele boncalanyunkba a tisztelet komoly hangján:

 A forgatókönyvíró és rendező filmográfiája igen vaskos, leginkább a könnyedebb hangvételű, igazi mozira létrehozott blockbusterek szkriptjeiben lelhetjük meg a nevét, mint a Jurassic Park, Pókember, Indiana Jones és a kristálykoponya királysága, Angyalok és démonok, Indiana Jones és a sors tárcsája, de a komolyabb, minket (vagy legalábbis engem) jobban érdeklő, sötétebb alkotások is beleférnek életművébe, mint az egyik kedvencem, a "Sötét angyal" Dolph Lundgrennel, a "Hetedik érzék", amelynek direktori székét is elfoglalta, a "You Should Have Left" és a "Jelenlét". Csak az váratott magára, mikor fogja ezt a két szálat összefonni és készít egy kellemes popcorn horrort - mint a "Dermesztő kór". Amelyet ugyan betehetünk a "horror-vígjáték" kategóriába, csakhogy ez úgy bohózat, ahogyan az "Élőhalottak visszatérnek", vagy a "Frászkarika". Komolyan eljátszott komédiázás, ami miatt nem bugyuta, mint a "Zombieland", vagy a "Trancsírák". 

 Koepp-nak a vérében van a show biznisz ezért igazán szórakoztatóan rakta össze jelen alanyunkat. Hírneve pedig bőségesen elég volt arra, hogy Liam Neesont és a Stranger Things-ből feltörekvő Joe Keeryt is megkapja, akik hajlandóak voltak egy szimpla, majdhogynem low-budget (5 millió dollár) filmbe beszállni - amely költségvetés egyáltalán nem látszódik, mivel igen színvonalasra sikeredett. A rendező Jonny Campbell, aki eleddig tévésorozatokat forgatott le, de megmutatta, hogy a filmszínházban is van helye, különlegeset ugyan nem alkotott, de hibát sem láttam benne. 

A sztori:

 1979-ben a Skylab űrállomás visszatér a Földre, de elszabadult oxigéntartálya Nyugat-Ausztráliában zuhant le. Egy porfészekbeli farmer megtalálta és afféle minikiállítás keretében mutogatta látogatóknak. 

 28 évvel később (gondolom, szándékos az áthallás...), 2007-ben riasztás érkezik a DTRA-hoz (Védelmi Fenyegetéscsökkentő Ügynökség). Kiderül: valami elszabadult a tartályból. Az oda érkező két ügynök, Robert és Trini egy biokémikus nővel csak kiszáradt és szétrobbant holttesteket találnak, de sikerül mintát venniük. Kiderül: ez egy gombafajta, amely  villámgyorsan terjed és ennek érdekében irányítása alá vonja az élőlényeket. 

 És ahogy az ilyenkor lenni szokott, a hadsereg elpusztítja a kisvárost, a minta eljut egy tárolóba és ott elzárva tartják. A föld alatti páncélterem az évek során elfelejtődik, a kormány lefalazza, majd napjainkra a földszinti részt kiadja egy önkiszolgáló raktárcégnek. Mindezt elragadó módon time-lapse formátumban láthatjuk a főcím alatt, miközben a Beach Boys-tól az I Get Around szól. Zseniális kezdés.

 Jelenünkben pedig a Süti nevű kissé hóbortos fiatalember az éjszakai szolgálatos, új kolléganőjével, Naomival az Atchinson Raktárban. Egy sípoló riasztó kelti fel a kíváncsiságukat, amely a fal mögül szól. Süti kissé vonakodva, de követi a lányt, amikor a forrásra rátalálva áttörik a falat és felfedezik a föld alatti helyiségeket. Ahol a dolog már végzetesen elszabadult, patkányok és rovarok a parazita hordozói. A fiatalok menekülőre fogják a dolgot, az idősödő ügynököket pedig értesítik a DTRA-tól, hogy baj van, ezért Robert odaindul - Trina már nem akar részt venni ebben. A férfi dolga: megsemmisíteni a helyet - mindenáron. De nem csak ő érkezik oda: megjön a seggfej Griffin, a raktárosok felettese, aki ott üzérkedik lopott cuccokkal, vele tart néhány motoros is. A hely ezen az éjszakán igazán forgalmassá válik, mert Naomi fickója is tiszteletét teszi az épületben. Meg néhány zombiszarvas is.

  Itt már minden adott a mókához, az akcióhoz, vérengzéshez és a poénokhoz. Habkönnyű horror, szerethető karakterek, egyszerű történet, tökéletesen kivon a hétköznapokból. Nagyon szorosan követi a könyv vonalát - persze ez nem meglepő, hiszen az író maga gyártotta le saját regényéből a forgatókönyvet. Nekem ez így teljesen jó volt, valamiért azt szeretem, ha nem térnek el az alapművektől. Az öregségére akcióhőssé vált Neeson most korának megfelelő szerepet kapott, a derékfájdalommal küzdő ügynököt. Keery pedig itt is adja a Stranger Things-es karaktert, a kedves, kicsit buta, de rokonszenves figurát. A film hangvétele harsány, néha undorító is, olyan, mint egy B kategóriás film, amit felturbóztak és minőségivé faragtak. Tökéletesen tud szellemes lenni, miközben élvezhető horror is - sajnos ezen a vékony vonalon nagyon kevés horror-vígjáték tud egyensúlyozni. A dialógusok könnyedek, nem erőltetettek, élvezhetőek, szereplőink nem hülyét akarnak eljátszani, ahogyan a viccesnek szánt hasonló művekben, hanem magában a helyzetben alakulnak komikusan a dolgok - persze akadnak eltúlzott figurák, de nem szájbarágósan, csakis erre alapozva a humor forrását. A CGI néha gyengébb ugyan, de nem zavaróan, meg hát, mint mondottam, olyan, mint egy B mozi, így majdhogynem egyenesen képbe illik. Jól eltalált zenetöltelék dobja fel, ahogyan maga a film saját muzsikája is ügyesen alapozza a hipertóniát. Mert nyomasztó pillanat is akad bőven, izgalomról már nem is beszélve... De persze nem meglepetés, ilyesmire számítottam a könyv után és a bemutatóját látva pedig végképp biztos voltam benne, hogy érdemes megnézni. Amennyiben adják még moziban, mindenképpen ott tekintsd meg! Eleve mivel ez oda készült, meg amúgy is mindent ott érdemes megnézni. Kivéve talán az Üvöltő szeleket. Azt elég hallani. Vagy szagolni. 

 Illene negatívat is mondani, de a pár perces lelassulásokon kívül nehéz fogást találni rajta - főként, mivel ez egy kikapcsolódásra teremtett agypihentető szórakozás.

 Jókedvre hangoló horror. Tudom, hogy ez paradoxon, de higgy nekem.

 Zárom soraim, konklúzió: Pár évtizedet késett, hogy kultmozi tudjon lenni, de ha VHS-en láttuk volna, garantálom, hogy jó szívvel emlékeznénk rá. 

  Azt sajnálom, hogy a fiamat nem vittem el magammal. Sajnos ő nem szereti a horrort, de ezt biztosan élvezte volna. A könyvet érdemes elolvasni, nagyobb mélységekben tárja fel a hátteret.

Breach (2020)

 

Az 1986-os, méltán népszerűségnek örvendő "A bolygó neve: Halál" hatalmas sikere a '90-es évekre felbuzdította a kisebb stúdiókat is, hogy elárasszák űrhorrorjaikkal a videokazetta-kölcsönzőket. Valóságos hullám volt ez annak idején, egy rész erejéig még maga Pinhead is felköltözött az űrbe a Hellraiser 4.-részében. Mockbusterek, utánlövések, karaktermásolatok, minden, ami csak lehetséges, szinte szélesre tárta a végtelen univerzumot, ahol az emberiség mindenképpen folytatni akarta terjeszkedését. A kies és jéghideg helyszín tökéletes színtereként szolgált a nyomasztó és zárt terű horrorfilmek kergetőzéseinek, lövöldözéseinek, idegen lények elszabadulásának, ahol "senki sem hallja a sikolyodat"... Ezek sokszor szégyentelenül másolva a történetet, a díszleteket, a figurákat. de alázattal léptek az alapfilm trónja elé fő hajtva, amely sokkal közelebb hozta a nagyobb tömegeknek a világűrt az Űrodisszeiánál is. Maradt néhány emlékezetesebb darab, de nagyrészt mára süllyesztőbe kerültek, általában minőségük és érezhetően másolatízük miatt. Lássuk be, százalékos arányban az űr nem nagyon szolgált maradandó horroralkotások területévé. 

 Tavaly azonban ismét előkotorták és leporolták ezt a klisét a "Breach" készítői. A kanadai produkciót a moziipar környékén folyton más pozícióban környékező (producer, író, színész, etc...) Edward Drake - Corey Large páros jegyezte papírra, amelyet John Suits direktorált le. Közös jellemzőjük rövidfilmekhez való vonzódásuk, amely ki is ütközik jelen művükön is, a felétől egyszerre csak kezd a működö koncepció az őrületbe átcsúszni. Vagy addigra már annyira beütött a kokó, hogy kitágult tudatuk hagymázas lázálommá gyúrta a maradék sztorit. Lássuk, miről is van szó:

 2242 - ben járunk. Az emberiség a végső stádiumában van, egy megállíthatatlan gyilkos járvány sújtja pusztulással világunkat, plusz éhezés, plusz túlnépesedés meg gondolom Greta Thunberg. A 42. és utolsó űrhajó a U.S.S: Herkules hagyja el a bolygónkat, hogy az Új Földre távozzon, fedélzeten ezer egészséges és kiválasztott fővel, a maradék 19 milliárdot hátrahagyva a halálba. Hayley, a parancsnok, Kiernan admirális lánya még felfért, ám születendő gyermekének apja, Noah már csak potyautasként tud megmenekülni. Szigorú szabály van ezekre: azonnali kivégzés. Miközben az utasokat és a kapitányt (azt miért...?) frizsiderbe rakják az utazás 6 hónapjára egy kisebb személyzet ébren marad, karbantartás és a karbantartók karbantartása céljából. Noah a takarítók csoportjába lett beosztva. Itt kerül egy szobába a wc-sikálók főnökével, Clay-jel, aki régen nagykutya volt, de parancsmegtagadás és alkoholizmusa miatt karrierje ilyen szép ívet húzott. (Nahh, vajon ki játssza, csak nem Willis...?) Hamarosan szemtanúi lehetünk, ahogyan valami meztelencsiga-szerű lény belekúszik egy sörösüvegbe (már az sem biztonságos, könyörgöm??? ) amelyet fel is hajt egyik szomjas takarítónk, majd egy társával beszélgetés közben felrobban, (vagy mi) és megfertőzi társát. Ezenközben a savas tisztítószerekből pálinkát főző kis brigád mulatozással üti el az időt, mígnem meglelik vértócsává avanzsált kollégájukat, és egy pépesített fejű kolleginájukat. Nemsokára megjelenik Stanley, a helyettes admirális, akit valami klisés náci-filmből transzponálhattak a jövőbe és nyomozásba kezdenek. Kiderül, hogy Noah potyázik, ezért magától értetődően rá terelődik a gyanú, hogy a felvételeken látott parazitát ő hozhatta a hajóra. Egy gyors boncolás során kiderül, az idegen lény beépül a DNS-be és irányítása alá vonja az embereket, akik ezáltal emberfeletti erőt kapnak és szinte halhatatlanokká válnak. Hiába a fegyver, csak lelassítja az időközben megnövekedett számú zombiszerű vérszomjas egyedeket. A túlélők bezárkóznak az őrjöngők elől, és Noah kapja a feladatot, hogy az admirálist felébressze a mélyalvásból, és a (most meg fogtok lepődni) szellőzőjáratokon mászva sikerül is neki. Kiernan nem tétlen, kis kommandós csapatát feléleszti, hogy gyorsan véget vessenek a genetikailag pusztításra született idegenek uralmának. 

 A többi legyen meglepetés, mivel innentől kezd átalakulni az egész szinte önmaga paródiájává. Az eddig kis költségvetésű, szolid és mederben tartott események agyrémmé válnak, mintha józanul ült volna össze az alkotócsapat, de a közepére már az alkohol és a fű átvette volna az uralmat és röhögve licitáltak volna a "ki tud nagyobb faszságot kitalálni" első helyéért. Egyébként, ha jobban belegondol az ember, a keretében mégis van logika, miért és hogyan ravaszkodtak az intelligens idegenek, de sajnos erre a vonalra olyan méretű hülyeségek rakódtak, hogy csak néztem bután. Legnagyobb fiaskó az admirális felébresztése és villámgyors öngyilkos akciója volt, még most is mosolygok, miközben ezt leírom. Kár, hogy átmegy ökörségbe, hogy elfogyott a puskapor, mert ha tartják a szintet, lehetett volna egy feledhető sci-fi - horror, így viszont még botrányos lett a végére, amely újabb rög Bruce Willis és Thomas Jane karrierjének koporsójára. 

 És itt jön a fordulat, ami az engem ismerők számára abszolút nem meglepetés: nekem nagyon bejött ez a film. Tudom, mert nem vagyok pszichopata, mik a mai elvárások, és úgy általában az elvárások egy Bruce Willis film irányába, mi az, ami nevetséges, mi az, ami full kretén. Ezért is ez a skizofrén hozzáállás részemről. Ám mindeközben a nosztalgia elsodort magával és számomra igazi élvezetet jelentett végignézni. Mert a fentebb említett '90-es évek gagyi filmjeit is szerettem, na és ez egy időutazásnak is megfelelt, csak nem 2242-be, hanem úgy 1992-be kb. Vigyorral arcomon néztem, ahogy elszaladtak a lovak a készítőkkel, mintha én is szippantottam volna a cuccukból. De jöjjön a külsős tekintet: a kerete egész érdekesre sikerült a Földet elhagyó menekülő űrhajóval, még a sablonkarakterekbe is sikerült pár gyenge ecsetvonással némi életet lehelni. Willis pedig rutinból hozza a fanyar, életunt, kényszer szülte hős figuráját, mintha egyenesen az "Utolsó cserkész" és a "Die Hard" filmekből lépett volna át, igazi anakronisztikus és régimódi faszi, ahogyan már a régebbi szerepeiben is, köpve a laza egysorosokat. Clay titkos szeszfőzdét tart fenn az űrhajón, majd mogorvaságán felülkerekedve természetesen önzetlen segítője lesz a főszereplő fiatal párnak. Thomas Jane az admirális szerepében szintén hozza a rutint, bár az ő szerepe rövid és kissé mulatságos. Ahogyan a feltűnő lézerpisztolyok, vagy a holttestekből összeálló szörnyeteg és a végső akkord, a befejezés pillanata, a művagány és kikacsintós utolsó pillanat is. Van ebben a levesben minden, komolyabb és izgalmas percek, de ugyanakkor elbaszott bugyutaságok is. Jó pont az alkotóknak, ahogyan a jövőbe vetítik napjaink elmebetegségét, a szabotőrökét, akik szerint az emberiség élősködő, amely mindent elpusztít, ezért nem szabad léteznie. Ha most valóban 1990-es években lennénk még kacagtam volna az ötleten, de lám az őrültségnek már manapság léteznek szóvivői, akik így gondolkodnak, hányszor futunk szembe ilyen kreténekkel facebook-on, vagy külföldön már kimondottan szervezetekbe tömörülve követelik az abortuszt is emiatt. (Persze nem Afrikában...). 

 A CGI néha olyan botrányosra sikerült, mintha stop motiont néznék, már nem is tudom, hogy szándékos volt-e, hiszen korunkban egy 10 éves is jobb animációkat hoz össze. Akcióban nincs hiány, és ott fő a katyvaszban az Alien sorozat mellett a Resident Evil és még a Dead Space is beugrott, no meg a többi kismillió hasonló alkotás. Főhősünk Noah általában sodródik az eseményekkel, egy tehetetlen balfasz, azt is a véletlennek köszönheti, hogy rájön, mivel lehet végre irtani a szörnyeket, karizma sehol. A kamera néha érthetetlen módon izeg-mozog, az atmoszféra egész jó, mondjuk nehéz lett volna nem kicsikarni némi klausztrofób érzést egy ilyen zárt térben és azt semmiképpen nem lehet rámondani, hogy unalmas lenne.  Szóval a "Breach" Oscar-díjat biztosan nem fog kapni, de arra amúgy is esélytelen, egyetlen tolószékes néger transzvesztita sem volt benne.  Ez egy vérbeli B-mozi, amely csak manapság ragadtatja az embereket hangos elégedetlenségre, szóval kell hozzá egy kor-érettség, (ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy benőtt az ember feje lágya, lásd én.) amikor már nem veszed olyan véresen komolyan az egészet, csak egy jó kis ökörségnek. Szórakoztató, dőlj hátra és élvezd. 10/4 nektek, 10/8 nekem. 

Meg - Az őscápa - The Meg (2018)

 Steve Alten regénye, a "MEG - A Jurrassic cápa" már réges-régen itt pihen a könyvespolcomon, olvasatlanul. Semmi előítélet, csak éppen sok társával együtt egyszerűen nincs időm elolvasni. Mindenesetre már az pozitívum, hogy könyv alapján készült el a film, és nem csak egy kósza mellékes "csinájjunkmáegycápássatmertazmostnagyonmegy" (gyanítom azért ez is közrejátszott...) gondolat szülte forgatókönyv az alap. Bár, teszem hozzá, annyira azért ez nem látszik a feltálalt történeten...  Ám az intő jelek egyre gyűltek. Az első felröppenő hírek már 2016-ban megérkeztek a készülő Meg-ről, ahhoz képest igen sok idő eltelt a forgatással. És minden bizonnyal a vágással is, amelyről a főszereplő, Jason Statham a végleges verziót megtekintvén szó szerint kifakadt: "Hol a kibaszott vér? Ez egy cápás film, baszod!". De erre visszakanyarodok még később, mert az intő jelek már a fentebb említett trágár színésszel is elbizonytalanítottak, hogyan is fog helyt állni a sofőrök gyöngye (olyan ő, mint Morgan Freeman a kötelező bölcs néger szerepében, ha autós akciófilm, akkor hívd Statham-et...) egy horrorban... Öhm, nem kellett volna aggódni, mert ez kérem nem  a rémfilmek kategóriába esik, inkább akciómúvivá avanzsált időközben. A 12 éven aluliaknak nem ajánlott besorolás pedig végképp világossá tette, hogy egyrészt, én megfosztatok a véres jelenetektől, cserébe elvihetem végre nem egy hülye legós-mozira 10 éves gyermekemet, hadd lásson egy light-horrort is. Torkom összeszorult attól is, hogy egy kedves kolléga már premier idején megnézte, és óriásit csalódott, bár, akinek a "Kétfejű cápa" szar volt, annak az értékítéletében nem bízom nagyon. :) A legriasztóbb ómen azonban a mozipénztárnál ért, és szorította szívem ökölbe, miszerint "Hamarosan a mozikban: Robin Hood". Elmorzsoltam fogaim között némi káromkodást, hogy a kurva életbe' van az, hogy ezt a szar és elcsépelt sztorit minden évben kötelességszerűen feldolgozzák? Már csak a King Kong aktuálist, netán a "Három testőrt" várom még, mert azokból sem elég soha. Kis csapongásomért elnézést kérve megyek tovább, és felvázolom az alapokat, hogy ennek ellenére, mégis miért is találom úgy, miszerint látni kell eme alkotást...
 Direktorunk, Jon Turteltaub eddigi munkái is világossá tették, hogy ez nem gore és bél, nem vérkomoly mű lesz, hanem ahogyan kinyilvánította, egy laza kis poénos blockbuster. Felelőssé tehetjük az olyanokért, hogy aszongya: Jég veled!, Kicsi kocsi Hollywoodban, Aludj csak, én álmodom, A nemzet aranya, A kölyök. Kódolva volt ezáltal, hogy kedvenc zsánerünk miskárolva lesz. Ehhez képest Statham azért felüdülést nyújt, hiszen legalább általa az akció garantálttá vált, és letette kéznyomát felnőttfilmekben is, Turteltaub úrral ellentétben. Szóval csak pislákoló reménnyel ültünk be a moziba.

 A történet olyan egyszerű, mint a százasszög. Jonas Taylor az Amerikai Haditengerészet különleges búvárja (Statham) a Mariana-árok felfedezetlen mélységeiben kutat társaival, ám valami ismeretlen dolog támadja meg őket, amely borzasztó fenyegetésével arra kényszeríti hősünket, hogy két emberét hátrahagyva mentse a többi rá bízott beosztottját. Jonas innentől kezdve vörös posztó lesz szakmájában, senki nem hisz neki, felesége elhagyja, volt kollégái köpnek a neve hallatán, gyávaságnak minősítve ésszerű döntését. Így amolyan "Die Hard"-os stílusban Thaiföldön vigasztalódik alkohollal folyamatosan, és trógerkodással. 5 évvel később újra "felkavarják az állóvizet", ha élhetek eme szófordulattal, és ex-felesége 2 társával szembetalálkozik az ismeretlen lénnyel, amely egy 23 méteres őscápa, és valahogy fennmaradt a 11 kilométeres mélységben. A röpke kis randevú okán már veszélybe kerülnek, mert fogy az idő és a levegő a kis mélytengeri búvárhajón. A vízfelszínen az állomásra megérkezik a kretén milliomos, aki szponzorálja az egész kutatást, és jó pár ember tiltakozása ellenére nagy nehezen bevonják Jonas-t, mivel ő már szakavatott búvár és Statham. A mentés sikerül, ám a most már nyugodtan Megalodonnak hívható lény kiszabadul a mélységből, és nem átall baszakodni minden élő és mozgó dologgal, ami zavarja. Kutatóinkat viszont kemény fából faragták (kivéve a sablonos rinyáló viccesnégert), és igyekeznek megrángatni a cápa bajuszát, és megállítani, mert a Megalodon előtt nincsenek határok immáron, és "strandolni" indul, ám a zsúfoltság miatt igyekszik rendet tenni.
 Sok mindent nem írtam le, mert van benne kötelező panel-fordulat is, amely még a fiamnak sem okozott meglepetést, hiszen elég volt csak az órára nézni, hogy most biztos nincs még vége. Lehúzhatnám, mivel nem kaptam meg amit vártam, egy véres és feszültséggel teli horrort. Nem teszem. helyette egy üresjáratot nélkülöző, izgalmasan és sebesen sodró akciófilmet láthattunk, nagyszerű látványvilággal, és kifogástalan CGI-jal. Van benne bőven jumpscare, de mivel elkönyveltem magamban, hogy ez csak egy szórakoztató popcorn-mozi, még jól is esett az a megvetendő momentum, amelyet a horrorban rühellek, lévén csak felszínes ijesztgetés. Itt viszont ült, ütött, bőséges adrenalint juttatva a szervezetbe. Statham a szokásos akcióhős-faarccal dobja a macsós egysorosait, poénokkal tűzdelve, amelyet néhányan nehezményeznek is, hogy túl vicces. Amolyan '80-as évekbeli  szórakozás, a XXl. század minden technikájával feldíszítve. Ennek a fílingnek köszönhetően néhány logikai bakugrást, és papírmasé karaktert be kell nyelnünk, de az önfeledt élményt ez sem árnyékolja be.

A zene jól eltaláltan segíti a vérnyomásemelést, míg a 3D valahogy nem volt olyan hangsúlyos, csak néha, bár megesett, amikor reflexből elhajolt az egész közönség, valójában nem a cápa elől, hanem egy kidurrantott gumidarabtól. Felejtsd el a várakozásaidat, és akkor felülmúlja a várakozásaidat is, ha fogalmazhatok ennyire paradox módon. A víz alatti világ elvarázsol, és jócskán nyomasztó, a végjáték pedig még az olyan öreg rókák szívét is megdobogtatja, mint az enyém. Bőségesen jobb a godzillajurassictransformerpacificrimming blockbustereknél, működő koncepció mindenkinek, aki zsebre vágja egy kis fesztelen és gondtalan élvezetért a mélyebbre ásni akaró énjét, és csak "lovagolja a hullámokat". Moziban tökéletes, a szokásos plusz 2 pont, de gyanítom, azért a TV képernyőn is átjön majd a hatás. Egyik szemem sír, mert hiányolom a durvulást, a másik nevet, mert felszabadultan megkaptam az izgalmat, a látványt, és a nem elhanyagolható férfias tesztoszteront. A drámázás minimális, pörgő cselekményre kihegyezett film, 80% akció, 10% horror és 10% vicceskedés. Ha elvonatkoztatunk a komoly cápás moziktól, ahogyan anno tettem én is a Sherlock Holmes Robert Downey-féle bolondozásokkal, és ezzel is, magával ragadó kis élménnyé válik. Mindenképpen ajánlom, és egy fasza 10/ 9-et kap. Továbbá várom a kivágott 18+-os jelenetekkel megtömött DVD kiadást, hátha a Warner nem lesz szívbajos a Statham által leforgatott és hiányolt véresebb, horrorisztikusabb perceket magába foglaló verziót piacra dobni.

UI.: 10 éves fiam rövid kritikája: -Apa, ez nagyon-nagyon jó volt.
Részemről: MEG hát. :)

Crawl Or Die (2014)

Ha valami hülye bulvárlapba írnék, már meg is lenne a főcím: "Klausztrofóbia kimaxolva!"

De merthogy nem oda írom, csak kisbetűvel teszem hozzá, hogy ez a "trendi" szóhasználat nem is kenyerem, mégis tartalmazza az igazságot a fentebbi kissé szenzációhajhász kijelentés.

 Hajnali kettőkor ébredve, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy ne nézzem meg a szabadon fordítva "Kússz, vagy meghalsz" című alkotást. (Ha valaha szinkronizálják, természetesen javaslom a "Halálos alagút" címet, mert a hazai szarkupac címadásokhoz ez idomul a leginkább. De nem kell aggódni: ez nem huszadrangú Asylum-produkció, tehát nem kerül piacra itthon...). Nos, tehát az előző napokban bele-belepörgetve a filmbe, egészen torokszorító jelenetek szemtanúja lehettem, legalábbis, a bezártságra-érzékeny embereknek ez a mű egy kisebb trauma. És mivelhogy szükségem van a feszültségre, valami beteges oknál fogva (természetesen nem az életben), alig vártam, hogy lássam, és átéljem. Nincs is ideálisabb körülmény erre az éjszaka sötétjénél, kivéve talán egy moziban (ahol szintén nem fogják játszani...). Úgyhogy vállalva minden kellemetlenséget, behelyeztem a lejátszóba. És most néhány szó az amerikai készítőkről.

 Író-rendezőnk, mondhatjuk elsőfilmes Oklahoma Ward, nem túl sok cselekménnyel, nem túl sok körítéssel, nem túl nagy költségvetéssel számomra kiemelkedőt hozott létre. Egy fórumon Ward az azt firtató kérdésre, miszerint "igaz-e, hogy az egész 8000 dollárból készült?", azt válaszolta: "Ez az összeg túl magas. Nekem ennél sokkal kevesebb pénzem volt...". Na ez a tökösség. Hollywood-nélkül, minden nélkül. Hihetetlen, de Japánban a "Crawl Or Die" ("Alien Crawl" címen...) már kultuszt teremtett, mire Amerikában is bemutatták. Nem csodálom. Ezt az elképesztő, független - kísérleti - sci-fi - horrort mindenkinek csak ajánlani tudom. Tudom, hogy lesz bőven fanyalgó, aki a horror-műfaját csak felszínesen súrolja, mint a kanos kiskutya a gazdi lábát, aki szerint unalmas, nem történik benne semmi, semmi látvány, etcetera... Azoknak meg a "Smith & Wessont" ajánlom. Folytatván bemutatását a remekműnek, a főszereplő hölgy maga a direktor barátnője, Nicole Alonso, aki lazán letaszítja az efféle filmek "tökös csajai"-díjas asszonykáit trónjukról, mint Mila Jovovitch, netán  Michelle Rodriguez. Az extrém frizurás Alonso tökéletes alakítást nyújt, kiválóan remekel a kemény kommandós csaj szerepében, akiről az ember el is hiszi azt az óriási életösztönt és kitartást, amit megmutat. Eddig a "Screen" című 2013-mas horrorban láthattuk csak, amelynek társproducere Ward volt. (No meg 2 rövidfilmben). Az ő karaktere viszi előre az egészet, és másoknak nem is jut túl sok idő életben töltve... Lássuk a rövid sztorit:

 Azonnal a mély vízbe dobnak minket. Egy kis kommandós alakulat (köztük egy civil nő) menekülésben van. Riadtan keresnek menekülőutat a lövések, üldözőik elöl. "Szerencséjükre" lelnek egy afféle csatorna-lejáratot, amin gyorsan le is másznak. Egy rövid "flashback"-ben megtudjuk: a jövőben járunk, ahol az emberiséget  hamarosan a kihalás fenyegeti. A gyengébbik nem képviselői mind elkaptak egy terméketlenné tevő vírust, és persze kissé közhelyesen, de van még egyetlen nő, aki nem hordozza magában ezt a betegséget. Érte kell mennie az alakulatnak és a Földről el kell menekítenie a "Föld 2.-re", amely előkészítve várja, hogy benépesítsék. A csak "Rakománynak" nevezett nő biztonsága mindennél fontosabb. Nos, ez aztán nem jött össze, mert magába a pokolba érkeznek. egy rovar-szerű páncélos-testű szörnyeteg ered nyomukba, amely egyre lejjebb redukálja hőseink számát. Szóval a szinte elpusztíthatatlan gyilkos lénnyel a nyomukban bele kell vetniük magukat egy kis alagútba, amely csak négykézláb járható, de már itt is ránk tör a szorongó érzés, a végeláthatatlannak tűnő föld alatti koporsótól... És hamarosan csakis Tank marad (Nicole Alonso), és a "Rakomány", miközben végignézhették társaik szörnyű halálát. És menekülnek. És egyre szűkebb járatokban. Amikor a cső véget ér egy időre, egy omladozó földbe fúrt járatban próbálnak tovább mászni, amelyben már felkönyökölni sem lehet. (Na ennél a résznél komolyan felnyögtem...) Aztán ennél még extrémebb és szűkebb helyeken is járhatunk, ahol araszolva centiről-centire tart a pokoljárás. hogy megmenekülnek-e, azt természetesen nem mondom el, a saját szemetekkel kell látnotok...

 Ez a mozi akkor is horror lenne, ha nem szerepelne benne a szörnyeteg. Nyomasztó, szorongást okozó, félelmetes. Az imbolygó zseblámpák fénye csak növeli a sötétséget. Ilyen lehet élve eltemetve lenni... Az alkotók elképesztően ráéreztek erre a klausztrofób, ősi rettegésre, amelytől konkrétan néha levegőt is alig kaptam, hol a légszomjtól, hol a visszafojtott lélegzettől... Az ember bele sem mer gondolni, összeszorult gyomorral nézi a reménytelen vergődést olyan kis alagutakban, ahová én férfiként be sem férnék már... Érezni a föld súlyát, amely kiszorítja a levegőt a nézőből, a levegőtlen és nehéz föld szagú járatokat elnézve néha legszívesebben kikapcsoltam volna egy pár percre. Miközben ott dübörög az elmében: mi van, ha egyszer csak véget ér az alagutacska...? Mert visszafordulni lehetetlen... Itt nem lehet elfutni. Mindezek közepette szintén hatásos alig-zene szól, néha csak zúgás, vagy szívdobogás-szerű lüktetés. Mondhatni, hogy a történet igen egyszerű, de bizony a zsenialitás itt ütközik ki: olyat alkotni ilyen alapanyagból, amely mégis a hatása alatt  tartja a nézőt teljesen, megragadja, megrázza, erőszakot tesz rajta.  Egyetlen unalmas pillanata sem volt. Néhány apróságba ugyan bele lehet kötni, hogy ahol a hősnőnk alig fér el, akkor a ronda monszter hogyan tudja követni, de aszondom, ez még belefér, legyen ez a fikázók egyetlen öröme. Ezt a filmet kötelező megnézni, átélni. Nyilvánvalóan 10/10. És a "kedvencek" kategóriába került nálam!

Enemies Closer (2013)

Jó szokásommal ellentétben, most kivételesen nem horror filmet fogok boncolgatni. És nem is egy klasszikus '80-as évekbeli, netán tiroli erotikusat, hanem egy ízig-vérig modern, friss mozit. Persze ebben is van klasszikus momentum, aki maga a nagy Jean-Claude van Damme. Talán így már érthetőbb, miért is szántam rá magam a megtekintésére. Bár akadnak a piacon mostanság is igen jó akciófilmek, például az "Expendables", az "Elrabolva" részei, (érdekes, hogy Liam Neeson idősebb korára akciószár lett), a Die Hard 5. (igen, jól olvastátok!), "Jack Reacher", "Parker". Lehet, hogy most egy párat kihagytam az utóbbi idők számomra elismerésre méltónak talált terméséből, de nézzétek el nekem, öregszem. Van Damme még mindig szívem csücske, ki felejtené el a "Véres sport"-ot, a "Kickboxer"-t? Már az "Expendables"-ben sem tetszett, hogy a negatív hőst alakítja, ahogyan itt sem, (jó, tudom, a Fekete sas-ban is az volt...), de lenyelem a békát. A leginkább horror-ban érdekelt "After Dark" társaság újabban kibővítette hatókörét az akciófilmekre, amit legutóbb láttam tőlük, az a "Stash House", Dolph Lundgren-nel a főszerepben, és az sem volt annyira rossz, bár nem emelném piedesztálra... Úgy látszik, nem átallanak "klasszikus" sztárokat előkotorni, ami nem is baj, részemről, mert hát nem vagyok mai gyerek, és elmaradottságomat mi sem bizonyítja jobban, hogy a "Terminator" csakis Schwarzenegger lehet számomra. Alig írtam pár sort, de máris felsoroltam vagy húsz filmet, úgyhogy befejezem, és igyekszem az "Enemies Closer"-re koncentrálni szétzilált elmémet.
 Rendezője nem más, mint Peter Hyams, akinek olyan kellemes mozikat köszönhetünk, mint a "Gyilkos bolygó", a "Rémült rohanás", "Időzsaru", "Hirtelen halál", "Mennydörgő robaj", "Ítéletnap" és "A bestia". Látom, emelem a tétet, újra csak sorolom a filmeket, de nem tehetek róla, ezt el kellett mondanom... Szóval Hyams öreg róka ebben a szakmában. Bár ez az alkotása kissé TV-film ízűre sikeredett némiképp, mégis érdemes volt megnézni, mert sablonjai ellenére szórakoztató kis másfél órát okozott. Főgonoszunkat, JCVD-t, akinek be kellene mutatnom, és nem ismeri, azt kérem, hagyja el a fedélzetet, ne is olvasson tovább, hiszen valószínűleg hülye lehet. Aki még nem élte át, micsoda szellemi kielégülést jelentett, ahogyan van Damme feltámad tönkrevert poraiból, és négyszer megismételt több kameraállásból bemutatva lerúgta ellenfelei fejét, az nem tud semmit. A katarzist követően gyermekfejjel még napokig rugdostam minden fát és csenevész bokrot, hogy hajj bazmeg, nektek végetek van. Pozitív hősünk szerepében Tom Everett Scott, aki mindenféle szir-szarban játszott, és leginkább Móka Mikire hajaz a filmben, és nem csak külsőleg, de kiscserkész hozzáállása miatt is. Megemlíteném még Orlando Jones-t is, aki kellett, hogy a régi jó "fekete-fehér" párost erősítse, és a szokásos "kényszerpárosban" segítője legyen a hősnek. Bár ő nem az a megszokott "vicces néger" kategória...  Na, mármost bele is vágok a sztoriba.

  Henry vadőrnek, vagy mi is "parkőr" zsúfolt napja van. Megismerkedik egy ifjú hölggyel, aki randira hívja, megismerkedik egy barátságtalan fekával, aki ki akarja nyírni, amiért annak öcsikéjét egy bevetésen valahol az araboknál elméletileg magára hagyta. És ott van még egy drogszállítmány, amely abba a tóba zuhant repülőstül, amelyik éppen a kis szigetecske körül van, amelyet ő a világtól visszavonulva őriz. Úgyhogy megérkezik a kábítószer-szállítmány tulajdonosa is, aki Van Damme, és iszonyat franciás akcentussal beszéli az angolt. Kis csapatával már lemészárol valami határőr-csapatot is, akik valamiféle bohócnak tartják őt. Az összehasonlítás nem véletlen a főgonoszunk igen Jokeresre veszi a figurát, őrült és lelkiismeret-furdalás nélkül megöl bárkit, a saját embereit is. Egy-egy gyilkosság előtt gyermekkori emlékeiről beszél, viccel, majd azután szamócát szed a bokrokról, latin névvel is azonosítva azt. Igazi vega és természetvédő gyilkos, na. Tehát az estére megbeszélt randinak lőttek, mert betoppan Clay, aki számon kéri rajta (persze fegyverrel) az öccse halálát. Mármint a saját testvéréét, nem Henry-ét. Marakodásba torkollik a beszélgetés, ami enyhe kifejezés, mert a börtönből szabadult feka (milyen meglepő), ki akarja őt nyírni. Ekkor érkezik meg a drog kissé őrült tulajdonosa, aki tudja, hogy a parkőr-úr régen valami búvár-csapat vezére volt, a Különleges Erők kötelékében. Nemsokára szüksége is van a srácra, mivel egyetlen (?) merülő emberét Clay agyonlövi. Megindul a móka a szigeten, a világtól elzárva, a mániákus Xander-nek szüksége van a fiatalemberre, aki viszont nem hajlandó kötélnek állni, inkább az ellenállásban remekel. Természetesen a páros a bizalmatlanság ellenére hamarosan kezdi megbecsülni egymást, és némi fordulat is bekövetkezik, sok gyilkossággal és akcióval fűszerezve.

 Botegyszerűségű a történet, de ha belemerülsz, élvezni fogod. Néha a fejedet is megvakarod értetlenségedben ugyan, hogy például a határőr csapat két megmaradt tagja miért nem azonnal riassza a rendőrséget, de elnézhető kis dolog.  Még némi karakterfejlődés is feltűnik, de ez elhanyagolható, hiszen nem ezért nézünk akciómozit. Végig sikerül fenntartani a feszültséget, és a kissé sablonos ívet valami mégis mozgásban tartja. A thrilleres-csavar a végén igen jól esik, majd meglátjátok, miről beszélek. Mindent összevetve igen fasza kis filmben lehet részed, ha eltekintesz a gyártási hibáktól, a panel-gyilkostól, és a színtisztán hófehér lelkületű jóságos hős-karaktertől. De hát ezért nézünk ilyen filmeket, kedves olvasó, jól esik ha sikerül elválasztani a feketét a fehértől, és elégedetten dőlünk hátra, mert kétely nélkül maradunk. Manapság nehéz olyat alkotni, amely az "okostelefonon" és a monumentális 3D-n felnőtt generációt megragadná, de én azért értékelem a sztorit, és a régi jó mozik ízét a számban, még, ha brutalitásában kissé erősebb is.  Adok is egy frankó kis 10/8-at erre, érdemes megtekinteni, ha így folytatja az "After Dark" még lehet egy második "Cannon Films" is. Tégy próbát vele, megér egy kis időt az életedből.

Dead in Tombstone (2013)

Van egy olyan sejtésem, hogy az ismert édesség reklámszlogenjét Danny Trejo ihlette: ronda és finom. Valóban, amiben a baltával faragott arcú mexikói akár csak  mellék-mellékszereplőként is tiszteletét tette, bármilyen huszadrangú szemetet fel tudott dobni .

A számtalan A,  és még több Zs-kategóriás  mellékszerep után végül, 2010-ben, Robert Rodriguez úgy gondolta, az  időközben emblematikus figurává vált színész, exsittes  kisugárzása van olyan erős ahhoz hogy elvigyen a hátán főszereplőként is egy filmet. A film, a Machete,  sikert aratott, immár pedig a harmadik film következik, amit kedvenc mexikóink szikár alkatára építettek. Hogy milyen sikerrel, az hamarosan kiderül.

Felvezetésként magának Lucifernek a monológját hallgatjuk,  felvilágosít minket arról hogy a vadnyugat bizony nem a John Wayne filmekből  megismert, veszélyes, ám azzal együtt romantikus hely volt. Ellenkezőleg, leginkább egy Brooklyni csehóra hasonlított, durva, kegyetlen, árulásokkal teli, ahol sosem tudhattad, hogy melyik bandatársad,  mikor állítja  hátadba a halefot.

A gyorsan eldarált kis ismertető után rögtön az események közepébe csöppenünk: a Guerrero (Trejo) által vezetett banda egy kellemes mészárlás közepette  kiszabadítja akasztásra ítélt társukat, aki nem mellesleg a  főnök féltestvére. Eközben egy westernbe oltott, gengszterfilmeket idéző montázs pereg le, melynek keretében megismerjük a gazfickókat, akad itt negyvenszeres gyilkos éppúgy, mint piromán pszichopata , a teljes bűnlajstrom felsorolása hosszú lenne, maradjunk annyiban, hogy a fiúk között még a legliberálisabb bíró is csuklóból kiosztana vagy ezer évet . A csürhe persze nem ül babérjain a sikeres szöktetés után, az ún. "heist" filmekből jól ismert UTOLSÓ NAGY BALHÉ-ra készülnek: megtudják ugyanis, hogy egy Coloradói kis bányászvárosban aranyat találtak, és mivel a bányaszati jog felett vita dúl, addig is a kibányászott arany a város birtokában marad, pontosabban a  seriff széfjében. A rosszarcúak szeme előtt már a nyugdíjas banditaélet -tüzes víz és még tüzesebb szenyoriták - szépségei lebegnek, szóval nem sokat teketóriáznak , hogy belevágjanak-e a deténylegalegutolsó balhéba. A rablás egy viszonylag látványos lődözést, robbantgatást követen sikerrel zárul, ám ahogy az utolsó balhéknál az lenni szokott, mindig akad egy áruló, aki az egész szajrét magának akarja, jelen esetben az illető ráadásul a főnök féltestvére. A mocsok ugyanis nem elégszik meg a zsákmány felmarkolásával, bónuszként még hatalmat is akar, ezért a bandatagokat meggyőzve, alaposan telepumpálják Trejót ólommal, majd kinevezi magát és a díszes kompániát a városka seriffjének, illetve rendfenntartóinak. Ekkorra Trejo már csodálkozva konstatálja a túlvilágon, hogy biza' a pokolba került. Nem isszák azoban olyan gyorsan a tequilát, egy mexikó macho nem adja könnyen a lelkét, nosza szövetséget köt az Ördöggel- a saját lelkéért cserébe a gazemberek lelkét! Lucifer a miheztartás végett kicsit azért kínozgatja még, de végül rábólint az alkura, és ad 24 órát a bosszúra. Mondjuk furcsa, hogy minek töri magát a patás olyan lelkekért, amik úgyis az övé lesznek, de kit érdekel? Ilyen filmeknél evidenciákat számon kérni kifejezetten illetlenség. Lényeg, hogy a szimpatikus zsivány jól kirúgja a koporsó fedelét, és -akárcsak a Hollóban Brandon Lee- feljön a síri világból, majd  rögvest nekilát gyilkosai levadászásának. Noha a főbűnösök ugyan csak hatan vannak, a néző mázlijára hadseregnyi zsoldossal rendelkeznek, hogy meglegyen a kellő body count. Lesz itt kérem tökös duplastukkeres golyószórás, a fizika törvényeit megcáfolóan egy lövéstől emberek métereket repülnek, dögös (nek szánt) belassítások, mészárlás Gatlingal és mindezek felett ott magaslik Danny Trejo komor sziluettje Mátrix Neós-szigorúan lassítva!-lobogó hosszű, fekete bőrkabátban. Egyszóval minden van itt, ami a B-filmeken szocializálódott férfiember álma csak lehet.

Mert szögezzük le: ez bizony egy jobb ebéd árából összedobott  B filmecske, azoknak élvezeti faktorával, de egyben hátrányaival is. Tovább boncolva: a film első fele roppant élvezetes, mocskos kis szórakozás, pergő ritmusú, fröcsög a vér, faszák a  beszólások, a látványtechnikára hiányzó zsozsót dinamikus rendezéssel, ötletes kameraállásokkal ügyesen leplezik. Sajnos a film második felére a lendület megtörik, ahogy kiérünk a napfényre, sorra előjönnek a kevés pénz hibái: az elmaradhatatlan western-közhely  lovaskocsis üldözésen, érdektelen puffogtatásokon látszik, hogy  a grandiózusnak szánt jeleneteknél kétségbeejtően kilóg a lóláb, bizony , maroknyi statiszta közreműködésével készültek, és hát, nappali fényben a Romániai forgatási helyszínt sem lehet már könnyen eladni amerikai kisvárosnak . Az egyébként egész jó munkát végző operatőr sem tud mit kezdeni a helyzettel, kétségbeesetten próbálja kamerarángatással, gyors snittekel palástolni a szomorú valóságot, ám hiába. Szerencsére az utolsó negyedre sikerül úgy-ahogy helyrekapni a filmet, és bár a finálé lehetett volna nagyobb ívű, a végső templomi jelenet kellően zorall,  óhatatlanul felidéződik  bennünk a "Mikor az ördög templomba ment" című régi nóta,  és a Sötétség Uráról is (ismét) kiderül, hogy tulajdonképpen egész jó fej.

A színészek közül kiemelném Mickey Rourke-ot Lucifer szerepében, gyökeresen szakít az árnyaltan gonosz, úriember Sátán alakításokkal, az ő démona nyers, brutális, egy igazi szadista, ehhez ha hozzávesszük, hogy a színész az elmúlt évtizedben a botox, szteroidok és  röpke bokszolói pályafutása következtében ijesztően eltorzult, megállapíthatjuk hogy romatikus hős már sosem lesz, erre a szerepre viszont kitűnő választás . Dany Trejo alakítása gyakorlatilag Machete a vadnyugaton, de ezt nem rójuk fel neki, hiszen pont ezért szeretjük. A negatív szereplők csereszabatosak bármely akciófilm rossz embereivel, illetve feltűnik még az egykor jobb napokat megért Dina Meyer, ő a Csillagközi Invázió-ból lehet ismerős.

Összegezve, én azt tanácsolom, a filmet ugyan helyén kezelve, de ne higgyünk a negatív értékeléseknek, mint említettem aprópénzből készült kis szösszenet, ahhoz képest egész jól megcsinált faszagányos kis múvi kerekedett belőle. Mindenesetre a hasonló témájú, ám többszörös büdzsébőlt legyártott -Wesley Snipes visszatérésének szánt, ám csúnyán elhasaló- Gallowwalkersnél még mindig jóval élvezetesebb.

10/5

Fekete Kobra - Cobra Nero (1987)

 A jó öreg nosztalgia, mikre nem képes... Micsoda örömmel vettem tudomásul, ahogy az interneten bolyongva megtaláltam ezt a filmet! Igaz, csak videokazettáról felrippelve, de semmi baj, így még teljesebb a retro-fíling. Ifjú koromban, úgy a rendszerváltást követően, a hirtelen szabadság hatására virágozni kezdtek az újabbnál-újabb televíziós csatornák... Ki ne emlékezne a Szív TV-re, amely a maga nemében kiemelkedett a videotékás - hulladék filmek terén, vagy az A3 (később MSat), a TV4 (itt csak Vico-filmeket adtak), és még jó pár.. Az ember lubickolhatott ezek közegében, és még a legszarabb műsort is néztük, mert végre nincs hétfői adás-szünet, és nem valami szovjet, vagy cseh drámát toltak a TV-ben, hanem megnyílt a világ. Brutális, erőszakos, szexszel teli mozik, amelyek természetesen azonnal elvarázsolták egy ifjú titán lelkét. Naná, hogy engem is. Főleg a szexszel teli filmek, de ez most nem fontos. És ott volt egy kis TV-adó, a Bagoly TV, amelynek az a specialitása volt, hogy csakis éjszaka indult, és hajnalig tartott, a nevében erre utalt a bagoly, mint azt már kitalálhattuk.. És amikor véletlenül nem a szokásos videoklipek és reklámok mentek rajta, akkor kaptunk néha egy-egy filmet. És, ha az ember már megunta a Sat 1-en adott erotikus-vígjátékokat (kielégült), akkor volt, hogy kapcsolgatva elkapott egy-egy jó kis véres akció, vagy horrorfilmet.. Így akadtam a "Fekete kobra" című alkotásra, és annak további részeire... (Most látom, hogy van egy 2012-es "Fekete Kobra is, nos nem összetévesztendő a kettő!)
 Az 1986-os, nagy sikert arató Sylvester Stallone - féle Kobra megtette a hatását. Az erőszakos, nem-ejtünk-foglyokat, előbb-lő-aztán-kérdez, hallgatag és néha a törvénnyel is szembemenetelő zsaruk elárasztották a mozivilágot. És egyúttal a '80-as évek közepének rémálma, a motoros bandák, punkok, irányíthatatlan fegyveres galeriktől való rettegés is belopózott a filmvilágba, főként Amerikában, ahol valóban egyre nagyobb problémát okozott ez a fajta bűnözés. Olaszország sosem volt rest importálni a sikeres forgatókönyveket, kissé felhígítva, kissé gagyibbra faragva, kevéssé ismert színészekkel... Ott van példának a "Contamination", ami egy Alien rip-off, vagy a kismillió Conan - utánzat (Barbár fivérek, Ironmaster, Sword Of Barbarians...stb...)a Star Wars, Mad Max, A Cápa és a Terminátor olasz utánlövései... Őszintén szólva nekem sosem volt ezzel bajom, bájos és szórakoztató kis filmecskék, fantáziadús, mégis kissé primitív történetekkel. Nos a "Kobra" sem kerülhette el a végzetét, mert rá egy évre már el is készült a talján verziója, igaz, amerikai koprodukcióban. Danilo Massi írta a forgatókönyvét, hát nem egy referenciamunka, mit ne mondjak, az ő nevét maximum a "T.I.R." sorozat rendező-asszisztensi pozíciójából ismerhetjük, netán egy "Üldözés a Balkánon" című szintén elég b-kategóriás akciófilm írójaként... Az ő nagy ötlete lehetett vajon, hogy - tádámm, micsoda fordulat!!! - egy néger játssza a flegma zsarut? Érdekes módon, családban marad alapon, forgatókönyv-írónk édesapja rendezte a filmet, amolyan familiáris kalákában, Stelvio Massi. Ő már nagyobb és ismertebb név a filmszakmában, 32 mozit rendezett, bár én ezekről nem nagyon hallottam még... A főszereplőnk viszont telitalálat lett: a mai napig aktív Fred Williamson, az amerikai ex-futballsztár, szigorú bajszával, és elmaradhatatlan szivarkájával a szájában igen jól formálta meg a veszélyes Robert Malone nyomozót... És még további 3 részben írtotta a gonosztevőket. De rengeteg filmben szerepelt még ezeken kívül, íme néhány: "Zombie Apocalypse: Redemption" "Háborús zóna", "Warriors of The Wasteland" "Alkonyattól pírkadatig"... És bőven van még a "rovásán", a kezdeti Blaxploitation múviktól az akciófilmeken keresztül a poszt-apokaliptikus sci-fiken át sorozatokig. Ha meglátod a képét, azonnal megismered ám. És főhősnőnk sem akárki, Eva Grimaldi, a szépséges olasz modell, aki szintén rengeteg szerepet eljátszott már az évek során (Zűrangyalok, Ratman, Convent Of Sinners, Delta Force Commando II. ...stb...) Főgonoszunk, akinek olyan feje van, mint egy képregényhősnek a 60-as években, Bruno Bilotta, aki szintén igencsak hosszú színészi pályafutást tudhat magáénak.. Úgy látszik, a "Fekete Kobra" mégsem annyira gagyi, ha már ilyen arcok szerepeltek benne! Bilotta néhány filmje: "Démonok 2." "Bosszú a jövőből", "Detective Malone", "Nyerő páros"...Szóval adott minden egy kis kellemes szórakozásra, nosztalgikus időutazásra. tessék:

Malone felügyelőt riasztják, már rögtön a legelején megmutatja, milyen karakter is ő: egy uszodában (miért egy uszodában???) néhány gazember túszokat ejtett. Hősünk érkezik, és le sem szarja a túszokat, lelövi a gonoszokat a picsába. Húbazmeg, ez ám tárgyalóképes figura, nem szeretném, ha netán egy ilyen ember lenne a túsztárgyalóm, ha neadjIsten megesne ilyen csúfság velem. Bár nem járok uszodába...  Szóval kérlelhetetlen hősünk szépen bemutatkozott. Eközben láthatjuk, hogy valami hülye szörföst kinyír egy motorosbanda, úgy kell neki, ahelyett, hogy a nőjével szórakozott volna el. Nos, szegény hölggyel a bőrdzsekis motorosok játszanak el, aztán megölik őt is.  Ezek mindenkit kinyírnak általában ok nélkül, bár a kissé terminátorosra öltöztetett vezetőjük valami homályos ideológiáról pofázik, és általában olyan hisztérikus, mint egy seregnyi menstruáló nő, mert a saját embereit is ok nélkül üti-veri, néhány perc levegőbe meredés után. És itt jön képbe hősnőnk is, Elys, aki fényképész, és persze 8-szor szebb, mint a modelljei, érdekes módon. Hazafelé tartva a szomszédnál éppen gyilkosság zajlik, és az éjszaka is napszemüveget hordó főgecit sikerül lefényképeznie közelről, és úgy elvakítani a vakuval, hogy az még csak ki sem nyújtja a kezét érte. Hát, különös. Aztán jön az üldözés, de szemtanúnk megússza, és kórházba kerül, mert sokkot kapott. Találjuk ki vajon, mi fog történni: Malone, a Fekete Kobra kapja feladatul, hogy megvédje a nőt. El is indul a kórházba, de a rossz fiúk már ott vannak, hogy a tanút kinyírják. Persze a kórház felvételi részlege, meg minden üres, naná, el is hiszem, egy magyar kisváros SFR-je fullon van éjszaka betegekkel, de ott éppen nem. Sikerül megvédeni Elys-t a genyáktól, majd otthonába viszi, miközben úgy beszél a nővel, mint egy kutyával, ezt kissé túlzásnak érzem, ilyeneket, hogy "Ideje lenne befogni a száját, túl sok hülyeséget hord össze".. Nahh, köszi, a gáncs nélküli lovag, bizonyára könnyű lehet egy ilyennel összemelegednie a nőnek...  Eközben Malone főnökének elrabolják a lányát, de ő felfegyverkezik, és elindul kiszabadítani.  Itt egy kurva unalmas autósüldözés is megesik a főgonosszal, aki mintha meghalt volna.. De később ismét feltűnik, szőkére festett séróval.. És eljön a végső leszámolás.

Hát kissé csalódott voltam. Tudom, az emlékek mindent megszépítenek... De ennyire? Vagy a további részek voltak a jók? Fene sem tudja. mindenesetre kissé vontatott volt az egész, logikátlan és értelmetlen. Afféle gyermekbetegségei ezek a '80-as éveknek a filmművészet terén. De a verekedések. Lassúak, néha még viccesek is. A gonoszok motivációja érthetetlen tökéletesen.  Mégis  akad benne némi izgalom, egy kis báj, amely szintén korának velejárója... És azért adott sok minden: szép nő, akit félteni kell, magányos farkas zsaru, akihez képest Jackson, a Vadállat is csak inas, aki törvényeken is áthágva kegyetlenül móresre tanítja a szemeteket.  (á lá "Te vagy a betegség, én vagyok a gyógyszer.”) A dialógusok kissé erőltetettek, a zene az a szokásos szintis-szaxofonos, de ne téveszd össze, nem az amerikaias, hanem az olaszos, kissé oda nem illő, néha idegesítő. És hmmm, mintha ismerős lett volna, amikor azt mondja a bűnözőnek, hogy  most biztosan azt számolod, hogy ellőttem-e az összes töltényt.. Az operatőr csapnivaló, és nagyon steril az egész film, a szereplőkön kívül nem is nagyon látunk embereket, mint fentebb említettem, még a kórházban sem.  Elég nyomasztó, mint valami kamaradráma... Mégis, megért másfél órácskát az életemből, ha már a nosztalgia miatt is, és azért annyira nem szar... Ráadásul jól szerepeltek hőseink is... Arról nem tehetnek, hogy faszságokat kellett beszélniük, az a forgatókönyv hibája...  Mindegy, mindenesetre nem bántam meg, mert szórakoztató volt, egy 10/5-öst leakasztott nálam.

Hobo with a Shotgun (2011)

Hobo with a shotgun, magyarul csöves sörétessel, hát lehet egy filmet ilyen címmel komolyan venni? (Nyugi, nem Földes László fogott fegyvert, bár az sem lenne pihent agyúbb ötlet:D) Igen és nem. Való igaz, a film, az erőszaknak már-már olyan szintű dimenzióiba vezeti a gyanútlan (?) nézőt, olyan tömény mennyiségű gore-áradattal, amiket horrorfilmben is ritkán látunk - vér, belek, és egyéb testrészek fröcskölnek, szakadnak és repülnek a képünkbe, szerencsére a rendező egy percig sem veszi komolyan az egészet, szóval móka és kacagás... azért az talán mégsem. Tisztelgés, és némi fricska egy remek korszak exploitation filmjei előtt, rengeteg utalással, kacsintással a néző felé, te hülye, ne vedd ezt komolyan. Érzékeny lelkű amerikai cenzorok természetesen ezen a filmen sem könyörültek, jött is menetrendszerűen a szigorú PG besorolás. Igaz, azért megemlítendő, az erőszak itt nem annyira stilizált, rajzfilmerőszak, mint például a Sin City, Machete és hasonló filmekben, de szatirikus felhang ide vagy-oda, a gore-jelenetek bizony igen kegyetlenre sikeredtek.

Tarantino, Rodrigez urak, kábé így kell fasza grindhouse mozit készíteni, nem 50 millás költségből,digitálisan megkoptatva, hanem valahogy ilyesféleképpen, kis pénzből, ötletből, és karizmatikus szereplővel. A nem túl ismert, másodfilmes Jason Eisenernek sikerült az, ami a nagyoknak nem: minimális összegből, ám annál több lelkesedéssel, Hauer kivételével jószerivel ismeretlen, fél amatőr színészekkel olyan filmet rakott le, ami után megnyaljuk mind a tíz ujjunkat. Perverzebb nézők talán még magukhoz is nyúlnak.:) Érdekes adalék, hogy a Machetéhez hasonlóan, szintén egy kamu-trailer alapján gründolta össze Eisner a film elkészítéséhez szükséges összeget.

Az említett hobót alakító színész, akit a kulifilmektől kezdve, a legótvarabb szarokig bezárólag szinte mindenben szerepelt, a még így 60 felett is cool arc Rutger Hauer játssza, szívét-lelkét beleadva a szerepbe, a végeredmény pedig egy remekül sikerült film lett , amelyből csak úgy árad a nagybetűs hangulat.

Hobo, mert csak ez a neve, csavargása során egy igazi Sin Citybe jut, de a másik filmmel ellentétben, ő nem akar beleavatkozni semmibe, pláne igazságot szolgáltatni, egyetlen vágya egy fűnyíró, amivel kereshetne néhány dollárt, és hogy békén hagyják. Szerencsénkre, a sors és a forgatókönyvíró ezt nem így gondolta, a sok megaláztatás, a bűnös város, korrupt zsaruk (mintha csak itthon lennénk) ezt nem hagyják, Hobo az utcát elöntő szennyáradatot látva, némileg bepöccen, és fűnyíró helyett végül egy is shotgunt választ, és nekiáll eltakarítani a szemetet. Sorra kerül mindenki, a piti nigga stricitől, pedofil Mikulástól kezdve, korrupt zsaruig mindenki, hullik a férgese, és az önjelölt igazságosztó hamarosan az újságok címlapjának hőse lesz. Erre már a várost kezében tartó főboss is felfigyel, pláne miután az egyik pszichó fiacskáját Hobo nem túl kíméletesen átsegíti a másik oldalra. Könnyen kitalálható , ezek után elindul a hajtóvadászat, a végén még az atomkirály szuperkillerek is bevetésre kerülnek. Elég Zs-kategóriásan hangzik, tudom, szerencsére sem a rendező nem veszi túl komolyan, és Hauer is a megfelelő iróniával kezeli a karaktert. Külön jó pont, hogy Hobónál nem vetik be a szokásos, Seagálos "én csak a szakács vagyok, de egykor a legelitebb kommandó legjobbja voltam" klisét, csak egy célzás van Hobo múltjára, hogy valaha volt polgárőr is, bár meglehet hogy arrafelé azok keményebb figurák , mint kis hazánkban. Egyébként is, elég volt már a rengeteg exkommandós, egykori CIA és tökömtudja még milyen büntetőkből, igazán eredeti ötlet volt egy lepukkant csövesből valódi badass megtorlót csinálni. A végső összecsapás természetesen elkerülhetetlen, hogy ki nyer, azt nem árulom el :D , mindenesetre naplementében csókolózó, könnyzacskó-fakasztó befejezésre véletlenül se számítsunk:) de addig azonban még sok paradicsomlé elfolyik a film során. Igen, szintén nem egy romantikus tinifilmek rajongóinak készült darab, viszont akárcsak a Hatchet esetében, itt is végig érződik a készítők részéről az önirónia, az ugyan már gyerekek, ne vegyetek minden hülyeséget komolyan szándék, és pontosan ez az a film, amit nem is szabad komolyan venni. Nem akar a szánkba rágni semmilyen mondanivalót, erkölcsi példabeszédet, szóval igazi remek móka a magunkfajta mocsokállatoknak. Egy remekül sikerült tisztelgést, baromi jó trash-opuszt láthatunk, aki ezen felháborodik, az nézze inkább a Bambit.

A színészi játékról, Hauer természetesen hozza a kötelező színvonalat, a főgeci sem rossz, bár néha kissé túljátssza a szerepet, valamint az említett szuperkillák, akik ugyan egy szót sem szólnak, de rövid, ám annál emlékezetesebb jelenetük nagyban hozzájárul a film élvezeti faktorához. A többi színész teljesítménye hullámzó, de egy ilyen filmtől nem is várunk árnyalt jellemábrázolást, ez egy trashfilm, a minőségi fajtából-bár kissé fura ilyet leírni-ami egyetlen dolgot akar csak: szórakoztatni, és ez maximálisan sikerül is neki.

Kiemelendő még a zene ,ami igazi turmix: a kezdő képsorok a spagetti-westerneket megidéző, Morriconera hajazó dallama, a film során az új hullámos szintiprütyögés, illetve a vége főcímdal, ami simán elmehetne akár a Dirty Dancing zenéjének is, de egyáltalán nem érezzük egy percig se katyvasznak, az összevisszaság ellenére a különböző zenék valahogy mindig passzolnak az adott jelenethez.

Az operatőri munkát is csak dicsérni tudom, nincsenek mesterségesen megfakított színek, mint a híres rendezőpáros gyengécske műfaj-próbálkozásaiban, a képi világ a 70-es éveket megidéző Technicolor színekben pompázik, ezzel is rátéve még egy lapáttal az atmoszférára.

Trash, grindhouse fanoknak mindenképpen kötelező darab, de az akciófilmek kedvelői is meglelik benne örömüket, a műfajhoz illően alacsony költségvetésű, ennek ellenére, vagy talán pont azért is működik ennyire jól.

Ez biza egy 10/10-es darab, bár nyilván nem mindenkinek fog átjönni ez a fajta életérzés, ez egy rétegműfaj kedvelőinek gyártott darab, de néha a CGI látványorgiák között mi is megkaphatjuk a szívünknek kellemes filmeket.:) Azon kivételes eset, amikor egyszerűen nem tudok semmi negatívumot felhozni, pedig becsszóra megpróbáltam.

Ja, igen, még valami: annak ellenére, hogy többször kihangsúlyoztam, hogy csak nem komolyan venni, de a 6 éves kislányunkkal azért ne ezt a filmet nézessük meg.:)

Trailer:

Rampage (2009)

/

Véleményem szerint - jaj, de kibaszottul nagyképűen hangzik, akárcsak egy politikus :):) -ha a film rendezőjének neve előtt nem Uwe Boll, hanem pl. az agyonhypeolt Tarantino neve állna, instant kult-klasszikusként ünnepelnék eme kis gyöngyszemet. Sajnos, nomen est omen, de azért az imdb 6.3 átlag így is figyelemre méltó, pláne hogy Uwe filmjei a 2 -4 pont között mozognak általában.

Ez kérem, egy piszkosul kegyetlen, mindenféle kompromisszumoktól mentes, kőkemény mozi, Bolltól a sok szar filmje ellenére mindig is tiszteltem az anti-hollywoodi mentalitást. Ő az az ember, aki szarik a szabályokra, tabukra, olyasmiket is megmutat, ami még a leghírhedtebb rendezőknek sem merne eszébe jutni.

A történet egy ámokfutóról szól, a film első felében a végső elhatározáshoz vezető indokokat látjuk, részletekig menően, amelyek a robbanáspontig vezetnek végül:

Billnek ritka szar napja van, nem elég hogy szívatja a főnöke,megalázza a bunkó kocsmáros  de otthon a szülei is közlik vele, ideje lenne elköltözni, szeretünk kisfiam, de felnőtt ember vagy, magyarán, takarodj a picsába. Csoda, hogy kiborul a bili, és ezek után szép lassan egy alapesetben is zavart személyiségű, szociopata ámokfutását követhetjük végig a kezdő lökésektől a végső tömegmészárlásig  Az amúgy is labilis idegrendszerű srác egyszer csak úgy dönt, elég volt mindenből, felfegyverkezik és kissé drasztikusan, de elmondja véleményét társadalmunkról, mert egyben kegyetlen, de reális  társadalomkritika is a film. Bele tudnék kötni, ha nagyon gonosz volnék, hogy egy átlag középosztálybeli srác hogy a francba barkácsol össze magának a Delta Force kommandót is megszégyenítő szerkót - a fegyverarzenálról nem beszélek, hiszen ez mégiscsak az USA, az Ígéret Földje - de nem fogok, mert nem ez a lényeg, ha vágjátok. A felkészülés némileg emlékeztet a Taxi Driverre, homage vagy lopás, ezt döntse mindenki el maga, a különbség, hogy míg Travis Bickle akármilyen őrült is, de annyi esze volt, hogy kizárólag rosszarcokat küldött a pokolra, Bill ezzel ellentétben gátlás nélküli pszichopata, aki a legnagyobb nyugalommal lő halomra időst, fiatalt és amúgy általában bárkit.

  Egyes kritikák a motiváció szegényességét hozzák fel, Bill ugyanis a mai trendnek megfelelően akciója előtt/közben a Youtube-ra tölti fel zavaros gondolatait, vagyis nevezhetjük akár úgy, hogy filozófiáját, ami nagyjából annyiból áll, hogy segít az emberiségnek a sárgolyónk túlnépesedése elleni problémában. Köszönjük a kedves gesztust,bár talán nem így kéne, azért óvszer is létezik.:):) ( A végén egy kis csavar azért hagy némi kérdőjelet). Szerintem ez viszont mindegy, a srác egy pszichopata, nincs igazi motivációja, bármilyen indok elég a robbanáshoz, ha nem ez, akkor találna bármi mást, tele a töke a világgal, és véleményét, sérült személyiségként ebben a formában tudja kifejezni: egyszerűen ölni akar, ha nem ezt, találna más okot, akár az éhező afrikai gyerekek megsegítését is, ahogy a sok pózer rocksztár szokta. Akárcsak Breivik, ő sem hülye gyerek, az akciót igen precízen tervezi meg, elsőként a helyi rendőrőrsöt robbantja fel,míg a figyelem erre terelődik, gyakorlatilag lazán kiírtja a fél várost, a jelenetek olyanok, mintha csak egy CNN felvételt néznénk. Az akciójelenetek nagyon profin vannak kidolgozva, bár nehéz ilyen filmre, ami ártatlan emberek lemészárlásáról szól, azt mondani hogy jó, vagy akár hogy látványos, ez nem a Transformers, hogy a látványtól ájuljunk be, de nem is azzal a szándékkal készült. Az USA-ban természetesen - a kritikai elismerés ellenére - nem fogadta kitörő lelkesedés a filmet, én mindenkinek a cenzúrázatlan változatot ajánlanám, az amcsi verziónak a végét is megváltoztatták, nem felelt meg a hollywoodi szabványoknak...mily meglepő. Több pozitív dolgot is kiemelnék: mindenekelőtt a főszereplőt alakító Brendan Fletcher alakítását - esküszöm van olyan jó a srác, mint De Niro - nem szívesen fordítanék hátat neki, az operatőri munkát- gyakran beugrik a "rázkódó kamera"effektus, de ehhez a filmhez kifejezetten ez a stílus illik, valódi, dokumentarista, híradós felvétel jelleget ad, valamint a minimalista, de remekül odaillő zenét, a Bill felkészülését aláfestő zene, kőkemény, a történethez szervesen illeszkedő muzsika, illetve a látvány kidolgozása, pláne hogy tudjuk Boll nem éppen többmilliós költségvetéssel dolgozik. Valamint a morbid humor, Amerika-kritikus, szatirikus elemeket, ezekből is akad, kedvencem, amikor a Bingo terembe belép ámokfutónk - ezekről Al Bundy óta tudjuk, hogy unatkozó középkorú háziasszonyok, lepukkant nyuggerek és egyéb agyhalottak gyűjtőhelye - és meglepetésre a légynek sem árt, valami olyasmit motyog, ti már úgyis halottak vagytok, illetve a kozmetikai szalonos rész, a maga brutál, de maróan gúnyos epizódját. Egyébként itt is feltűnik Boll kabalája, a B-kategóriás filmek sztárja, Michael Paré a seriff szerepében, nyilván nem lesz túl hosszú életű....:D:D

Mit tudnék még mondani, amikor a külföldi kritikusok azt írták, csoda történt, Uwe megtanult filmet csinálni (hozzánk természetesen csak kalózverzióban jutott el) ? A témaválasztás nagyon provokatív, nem csoda, hogy nem lett közönségfilm. Nem ajánlom mindenkinek, de más okból mint pl a Hatchet, Machete típusú filmeket:itt nem egy természetfeletti, torz rém a gyilkos, a srác akár szembejöhet veled az utcán, olyan mint te, vagy én, és nem az extrém mészárlásokon van a hangsúly, hanem bizony, sajnos ilyen képeket a Híradóban lassan naponta láthatunk.

Mint a cikk elején írtam, ha nem az említett rendező neve lenne feltüntetve, kultdarab lenne, kekeckedésként akadt pár dolog ami nem jött be, lásd, a végső jelenet csavarja (?) és egy két apróság, ezektől függetlenül 10/8, ennél rosszabb filmet sose csinálj Uwe!

 

Expendables 2. (2011)

Az első írásomat egy nagyon hálás témával kezdeném, valószínűleg ez az egyetlen film, ami a létező legtöbb akciósztárt felvonultatja egy mozi keretein belül - és valószínűleg sokáig az is marad. Bevallom, kicsit félve álltam neki, az első rész nem igazán nyerte el a tetszésemet, nem értettem, ha Stallone egy igazi régi vágású akciómozit akart csinálni, akkor miért kell a mostani akciófilmnek nevezett hulladékok trendjét követni, és állandóan úgy rángatni a kamerát az akciójeleneteknél, mintha az operatőr alaposan be lenne baszva, a néző pedig semmit sem lát a bunyókból, ehhez jött még a helyenként az Asylum filmek színvonalát idéző pocsék CGI, hiányzott egy karizmatikus főgonosz (Eric Roberts nagyon halovány volt, a végeredmény egy percig sem volt kétséges), arról nem is szólva, hogy a "keménytökű zsoldosok a dzsungelben jó seggberúgják a rosszarcokat" már a nyolcvanas évek VHS korszakában is kissé gáz volt...

A kicsit hosszúra sikeredett felvezető után rátérnék a tárgyalt második részre, mégiscsak arról próbálok firkantani valamit. Nos, a kezdeti gyanakvásomat követően, tíz perc után azt vettem észre hogy vigyorra görbül a szám, és ahogy telt a játékidő jó párszor hangosan felröhögtem a poénokon. Mert azokból akad dögivel, rengeteg utalás, kikacsintás, és az önirónia sem hiányzik, a negatív kritikák többsége pont ezért nem szerette a filmet, de erről később bővebben.

Térjünk rá a történetre, ami egyszerű mint a faék, tulajdonképpen egy recept hátoldalára ráférne az egész story, de egyrészt egy ilyen all-star parádénál nem is ez a lényeg, és egy a hőskorszak előtt tisztelgő akciófilmtől senki ne várjon Bergmani mélységű jellemábrázolást, csavaros történetet is máshol keressünk.

Nos, az előző részt követő események után Mr. Church (Willis) jelentkezik a csapatnál, miszerint ugyebár a megbízást nem úgy hajtották végre, amiben megállapodtak, elvégre mégsem arról volt szó hogy szarrá lőjenek egy egész szigetet. Hogy ezt a kis ballépést elrendezzék és kvittek legyenek, egy egyszerű feladattal bízza meg a csapatot: menjenek el egy meg nem nevezett egykori szovjet tagköztársaságba, és hozzanak egy lezuhant gépről valami szupertitkos kütyüt, szokás szerint a világ sorsa forog kockán, hiszen tudjátok.

A feladat megy mint a karikacsapás, amikor megjelenik a főgenya, akit maga Van Damme alakít, és csipet csapata, akik szintén igényt tartanak arra a bizonyos valamire, nyomatékosításul JCVD ki is nyírja a brigád egyik tagját (igen, kár volt az előzetes aggodalom, Liam Hemsworth ennyire gyorsan ki száll a filmből), de van annyira hülye, mint a főgenyák általában, hogy az egész csapatot tiszteletből életben hagyja - naná, különben félórás lenne a film. A csapat természetesen ezt nem hagyhatja annyiban, no és Willis bátyó is igen dühös az ellopott kütyü miatt, amelyről kiderül, hogy egy térkép, a Szovjetunió felbomlását követően ugyanis privatizáltak egy bányát, ahol merő véletlenségből a a ruszkik egy rakás atombombát tároltak, a térkép pedig ezeknek a pontos lelőhelyét tartalmazza. A csapat tehát nekivág hogy megmentsék a világot, és persze hogy társuk halála miatt jól lezúzzák a belga kickboxert. Naná, hogy útjukban robban minden, halnak a rosszfiúk mint a legyek, az események egyik akcióból a másikba következve haladnak a végső összecsapás felé. Az egyik hírig közben maga Chuck Norris is tiszteletét teszi, és még egy Chuck Norris viccet is elsüt, haha.

Ennyiből is látszik nem egy Oscar várományos alkotással van dolgunk, ezért kárpótolnak minket a remek akcióorgiák, és a poénok, húzzák egymást az "öregfiúk" egyfolytában, megemlítendő filmtörténeti csodaként, Chuck egyszer még el is mosolyodik!

Pörgősebb, látványosabb az elődjénél, gyakorlatilag az első negyed óra lazán túlszárnyalja az első rész fináléját. És...amikor a végső összecsapásban Stallone, Svájci, Willis és Chuck Norris közös szórják az ólmot, küldenek pokolra egy kisebb városnyi rossz fiút... Nos, az a magamfajta VHS-korból itt ragadt őskövületnek egy megvalósult álom volt. Ilyen érzés általában csak férfimagazinok lapozgatása közben szokott elfogni, hehe, tudom perverz állat vagyok.

A negatív kritikákról, akik a poénokat, utalásokat sérelmezik, csak annyit, ez egy olyan esemény mintha világ legnagyobb rockzenészei összejönnének közös dzsemborira, és ha már ilyen remekül szórakoznak, akkor a közönség is részesedjen belőle, igazi jutalomjáték mindegyik sztárnak megvan a maga nagyjelenete, ezt a filmet én véresen komolyan véve nem tudnám elképzelni. Hát lehet haragudni olyan poénokra, amikor Arnie a legnagyobb golyószórás közben megjegyzi: ki jöhet még, Rambo? Természetesen elmaradhatatlan I'll be back, de ehhez Bruce Willisnek is akad egy nem túl hízelgő megjegyzése.

Az eddigi áradozás ellenére, a film nyilvánvalóan nem tökéletes, Van Damme kaphatott volna több lehetőséget a kibontakozásra, bár így is remekül adja a genyát, illetve a végső két fö-fight: a "kisebbik" a Statham vs Scott Adkins, illetve a fő-fő fight, a várva várt Sly vs Damme szerintem meglehetősen rövidre, összecsapottra sikeredett, egyébként a fináléban Stallone nyíltan utal a Pusztító végső, Wesley Snipes-sal vívott összecsapására, ám az jóval kidolgozottabb volt. Talán ezt tudjuk be a kor rovására, hiszen ahol a 44 éves Jason Statham a "kölyök" a többiek átlagéletkora valahol 200 év környékén mozog, azért szép teljesítmény volt, egy percig sem volt vénemberek ugrabugrálnak-féle érzésünk. A film végén elhangzik keserű, de mégis szívet-melengető önironikus megjegyzés, miszerint: Már mindannyian múzeumba valók vagyunk. Azt hiszem ennél szebben nem lehet lezárni egy karriert, egy korszakot, ami sokunk ifjúságára meghatározó erővel bírt.

Ez a film nem mindenkinek jön be, a fanyalgók, Bourne-filmeket emlegetők recskázzanak nyugodtan Matt Damonra, Ben Affleck és a többi puhapöcsre, ezt a filmet egy bizonyos generációnak szánták, és a nézők bebizonyították, hogy a PG13 és a CGI szarokon túl is van élet.

Végszóként csak annyit: Tiszteljük meg Stallone-t annyival - ha ő megtisztelt minket, hogy elhozta azt, amiről még 15 éve nem is álmodhattunk volna-ezt a filmet nézzétek meg a moziban, és ne töltsétek le valami camos okádékban.

The Expendables (2010)

Úgy gondoltam, hogy nem írok erről a filmről, hiszen mostanában ettől lesz hangos az egész internet, méltató és lehúzó kritikák-leírások árasztanak el bennünket tonnaszám, nem győzvén kapkodni a fejünket, és vakarászni: kinek higgyek? Dehát baszok bele, mégiscsak bepötyögöm a meglátásaimat, hiszen a Kedves Olvasó nagyon is kíváncsi az ÉN véleményemre és értékítéletemre, legalábbis a rengeteg rajongói levél alapján, haha. Meg vissza-visszakanyarodnék néha az eredeti felálláshoz, (mert néha el is felejtem), hogy az egész csak egy blogocska, amelyben leírhatjuk egy páran a véleményünket, aztán ha olvassa valaki, akkor olvassa, ha nem, nem. Persze azért nem árt, ha néha belenéztek...
Itt van tehát ez a múvi, amely régóta várva-várt pillanatot foglal keretbe, bár kissé megkésve. A 80'-as 90'-es évek akció és B-kategóriás sztárjai együtt. Megöregedve, kissé ráncosan, néhányuk csak pillanatnyi szereppel, de mégiscsak: egy olyan mozi-álom vált valóra, amit a magamfajta egyszerű, kissé elferdült ízlésű (bár a 90'-es években ez volt a normális, mindenki ezen nőtt fel, nem a "Hangyák a gatyában"-on) filmrajongó nagy örömmel vesz tudomásul. A VHS kazetták nagy szellemei újra itt kísértenek, éppen ezért némi elfogultság fog jelentkezni részemről, előre jelzem.
A 64 éves Sylvester Stallone ( Filmek nagyjából, ki ne ismerné ítet: Rambo-sorozat, Rocky-sorozat, Kobra, Túl a csúcson, Tango és Cash, A Pusztító estébé...) úgy érezte, hogy tartoznak ezzel a filmmel még a rajongóknak, (vagy egyszerűen csak ő tartozott már néhány hitelintézetnek, a lényeg az eredmény), és összekaparta régi vetélytársait, akikkel nem különösebben szívlelték egymást. Legalábbis az akkori bulvárhírek szerint, erősen rivalizáltak egymással. No persze azért ne higgyük azt, hogy Eric Roberts (a lófejű Julia Roberts testvére, továbbá olyan filmek szereplője, mint a Szökevényvonat, Riválisok, Halálos riválisok, Szirénázó halál, A specialista és még sok egyéb...) valaha is komoly riválisa lett volna mondjuk Mickey Rourke-nak (Lásd: Angyalszív, A sárkány éve, 9 és fél 7, Nyerő páros...). Belevágok a sztoriba, amely nem meglepő módon nem követel sok leütést.
Van egy sziget valahol a Mexikói-öbölben, amelyet egy nagyon gonosz diktátor (minden adva van ehhez a gonosz el presidente szerephez; állandó katonai egyenruha, akcentus, és a nélkülözhetetlen barett sapi) irányít, és természetesen őt pedig a jó öreg gonosz ámerikaiak mozgatják a háttérből a kábítószerért. A zsoldoscsapatot felbérelik, hogy ugyan hatoljanak be a kis államba, és öljék meg az El presidente-t. A művelet nem sikerül különösebben, sőt, még összekötőjüket (aki ráadásul maga a tábornok lánya) is otthagyják Vilena-szigetén, mentve saját bőrüket. Barney lelkiismeretfurdalással küszködik a lány miatt, és úgy dönt visszatér, ha kell egyedül. Mindeközben a csapatból kábítószeres őrült viselkedése miatt kidobott emberük árulóvá válik, és nyomra vezeti az Államokban is ellenségeiket. Így már végképp nincs más hátra, mint a szabadítóakció (Rambo ebben kurva jó, amúgy is), amelyben szerencsére vele tartanak társai is, majd egy kisebb háború következik, verekedések, tűzijáték és minden, ami elvárható egy ilyen alkotástól.
Talán nem okoz meglepetést, ha elárulom, nem érdekelnek a fegyverdörrenéssel teli lőporfüstös mozik, kivéve, ha a '80-as 90'-es évek nagyszerű és minden alapot lefektető tesztoszteron-szagú heroikus művei azok. Manapság, mintha kivontak volna minden esszenciális anyagot ebből a műfajból. Nincsenek hősök, csak szereplők, hiányzik a férfiasság, próbálnak némi intellektuális ízt belekeverni, holott a könnyedség hiányzik, az irónia, az egyszerű történetek bája, és a pátosz. Nincsenek már kultikus sztárok, azok az idők már sosem térnek vissza. Illetve most mégis.

Több dolgot is igazán fájlalok. Elsősorban az időzítést. Miért, miért, miért nem lehetett leforgatni ezt a kilencvenes évek közepén? Nem lett volna jobb, sikeresebb? Vagy egyszerűen akkor még elfoglaltak voltak a mostanság kissé mellőzött színészek? Mindent vitt volna a mostanra kissé nyugdíjas sztori. A másik igazi fájdalom az Arnold Schwarzenegger (Huhh, rengeteg nagyszerű és korszakalkotó szerep, Conan, Terminator, Predator, Kommandó, Vörös zsaru, Total Recall...stb...) és Bruce Willis ( Die Hard-széria, Sin City, Ponyvaregény, Az utolsó cserkész...) rövidke cameo-ja. Sajnos az akciófilmek két koronázatlan királya nem vállalta már a filmforgatás maceráit.
Mindettől függetlenül egy igazán remek élménnyel lehetünk gazdagabbak, ha megnézzük. Még talán az ifjabb generáció is, már, ha egy kis időre elfelejtik azt a téveszmét, hogy az ilyen filmekbe a Daniel Craig-ek, meg az Adrian Brody-k valók. A parádés szereposztás, a pörgő akciók és a durva erőszak után mindenki megnyalhatja a tíz ujját. A történet egyszerűsége senkinek ne vegye el a kedvét, és a néha furcsa és lehetetlen akciók sem. A harci koreográfia pontos és villámgyors, nyoma sincs a szinte művészieskedő verekedéseknek, mint régen, így jóval valósághűbbnek tűnik és erőszakosabbnak. Nincs leállás, nincs üresjárat, mint egy körhinta, csak visz és nem szállsz ki belőle, csak ha lejár. Ami kellemes meglepetés: hiányzik belőle a romantikus faszkodás, egymás karjaiba omló szerelmesek a The End felirat alatt. Nagyszerű, ideje is leszokni erről a baromságról. Nagyon sok megmosolyogtató kikacsintást tartalmaz, amit természetesen leginkább azok értenek, akik legalább fél szemmel követték a szereplők életpályáját. Feszes és pörgős az egész, Stallone, ha sztori-íróként nem is remekel (de kell-e vajon több egy ilyen mozinak?) rendezőként mindenképpen. Az ifjabb generációnak is jut hős, ő a másodfőszereplő, Jason Statham, szerencsére kiegyensúlyozottan meg is marad másodhegedűsnek és profi tőrvetőnek. Ami igazán örömmel töltött el, az Dolph Lundgren (Pl: A Megtorló, Vörös skorpió, Tökéletes katona, A világ urai, Sötét Angyal, Leszámolás Kis-Tokióban...) . A szőke óriás mégsem süllyedt el a bűnrossz "Tökéletes katona 3."-mal (amely olyan volt, mintha itthon forgatta volna néhány hobbifilmes) a mellőzöttség mocsarába, és minden szerep-percében bravúros. A film kasszasiker, és remélhetőleg az elkorcsosult ifjúság végre felfedezi, hogy az olyan manapság semmibevett fogalmak, mint bajtársiasság, hősiesség, férfiasság igenis szép és felemelő dolgok. Esetlegesen rámutathatna Hollywood fospoducereinek arra, hogy igenis van még létjogosultsága ezeknek, nem csak a gübbedt hátú baszgörcsös zsidó tiniknek, a formátlan és torz arcú "szexszimbólumoknak", és a nyálcsöpögtetős "könnyed" romantikának. Kedvesem tized-annyira sem szereti az ilyen filmeket. mint én, de a végén elismerően nyilatkozott róla. Ez végképp meggyőzött. 10/10.
A fanyalgók, meg kapják be.

UI: Elméletileg (a nagy sikerre való tekintettel) készül már a folytatás, lenne néhány ötletem a szerepekre, mondjuk: Jean-Claude Van Damme, Michael Dudikoff, Chuck Norris, Cynthia Rothrock, Don "The Dragon" Wilson, Steven Segal, Jackie Chan, Steve James, Lorenzo Lamas, Mark Dacascos... na jó, abbahagyom, pedig lenne még... :)