Dögcédulások - Soldier Boyz (1996)

Hadd mondjak valamit: igen gyakran csalóka néhány tartalomleírás a filmek esetén. A trailer is. Miután leírtam ezt a rohadt nagy közhelyet, hát azonnal citálom a Dögcédulások (Soldier Boyz, mint valami buzipornó) hivatalos leírását:
"Az egykori tengerésztiszt, aki az utóbbi néhány évben a fiatalkorúak börtönében dolgozott, azzal a feladattal tér vissza Vietnamba, hogy megtalálja egy nagyhatalmú amerikai férfi elrabolt lányát. Mivel ehhez a megbízáshoz egymaga kevésnek bizonyul, kalandos expedíciójára elkíséri a rabokból összeverbuvált, különlegesen képzett osztag is."
A realitás ezzel szemben rettenetes. Ez a szépen felépített néhány mondat kíméletlenül rogyadozik a valóság tükrében. Jómagam nemcsak nézése közben, de sok órával azt követően is értetlenül állok és kiáltom a végtelenbe könyörgésként is ható kérdésemet. MIÉRT...? Nem vagyok tisztában egy filmkészítés költségeivel, de még a legkisebb tételre is sajnálnám a pénzt ez esetben: a celluloidszalagra. Vagy a ToiToi wc-kre, amelyet a forgatás során igénybe vettek a dzsungelben. (Remélhetőleg...)
Akkor most jöjjön saját szavaimmal, megspékelve néhány momentummal, amely mellett nehezen tudnék elmenni, és amelyek megalapozták máig is tartó értetlenségemet a mű irányába. Továbbá a készítők, forgalmazók és nem utolsó sorban a magyar szinkront erőltetők felé is.
Toliver őrnagy (Dudikoff) valóban a fiatalkorúak börtönében tölti mindennapjait, mint nemtommi, valamiféle góré, a létező összes szabályzatot megszegve, a rabok közt kajál, és néhány szavára az őröknek rontó kölyköt még csak pofán sem basszák, vagy jól megérdemelten nem dugják egy cellába egy hatalmas néger mellé köcsögnek. Felkeresi őt két pofa, az egyik szemkötőt visel (csak az egyik szemén), mert biztosan kalóz, a másik pedig az aggódó apuka, akinek leánya lezuhant (repülővel, nem csak úgy) Vietnam dzsungelében, hogy ott valami "Felszabadítási Mozgalom" túszul ejtse. Hogy miért pont Telivér kell nekik, mint szabadításra alkalmas egyén, arra semmiféle indok nem hangzik el, gondoljunk, amit akarunk, biztos olyan kurva jó katona volt, hogy egy normális mentőakciót is felülír a személye. Egy szent ez a faszi, mert az ifjúságvédelmiseknek ígért némi pénzmagért eláll vonakodásától, és elvállalja az akciót. Érdekes lett volna egyébként, ha nem teszi, és ott állunk még másfél órával, amiben nincs szabadítás, torkolattüzek, fegyverek, helikopter és a legbődületesebb kommandósfilm-klisék halma. Továbbá van még egy feltétele: ha magával vihet néhány rabot, akik majd később amnesztiát kapnak a feladat után. Már, ha túlélik az igen veszélyes küldetést. Mindenképpen humánus dolog több szempontból is: többszörös gyilkosokat segít szabadlábra, hogy majd a dzsungelből visszatérve ismét a normális állampolgárok közt flangálhassanak, ráadásul garantált, hogy nagy részük nem tér vissza. A majdnem biztos halálba viszi a társaságot, hogy megmentse őket? Érdekes paradoxon. Nem beszélve arról, hogy miféle létjogosultsága lehet a kommandós akcióban a gettóbeli crack-árusoknak, meg a bicskázó puerto rico-iaknak? Ez még véletlenül sem a "Piszkos tizenkettő", ahol harcedzett katonák teszik a dolgukat. Nagyon jól hangzik egyébként a fentebb idézett leírásban a "rabokból összeverbuvált, különlegesen képzett osztag", de az igazság az, hogy egy szedett-vedett csürhét cipel magával Teliver őrnagy, akik max. a késeléshez, meg a niggermódra tartott pisztoly-pózerkedéshez értenek. Természetesen mindezek ellenére úgy kezelik a fegyvereiket, mint a profik, és bármiféle kommandós bevetésre alkalmasak minden előzmény nélkül. Itt már felrémlett bennem, hogy a film címe inkább "Félcédulások" is lehetne, de ez még csak a kezdet. A brigád igencsak vegyes, van köztük idegbeteg skinhead, laza és jópofa feka, bajszos latino, óriás néger és egy kemény csaj is, bizonyára koedukált volt a börtön. Már az első pillanatban rávágtam a hölgyre, hogy tuti Vasquez-nek hívják, mert ez a karakter a Bolygó neve: Halál óta minden hülye filmben újjászületik. Hát, eltaláltam, ellentétben a puerto rico-i nevével, akit Ramon-nak tippeltem, mert elég "ramon-os", de a forgatókönyvírók által második leggyakrabban használt nevet kapta, amelyet ezeknek a figuráknak tartanak fenn: Lopez. Na jól van...
Meg is érkezünk az erdőbe, ahol a marhák ahelyett, hogy Tollbaver őrnagyot kobakon lőnék és megpattannának, inkább nekiállnak vele kakaskodni, aki aztán jól elkeni a szájukat, megmutatva, ki a falkavezér. Nagyon ügyeltek az alkotók, nehogy véletlenül is eltérjenek a rengeteg ilyen mozi által lefektetett útról, mert járt utat ugye nem hagyunk el, meg fő a biztonság, itten nem szeretjük a meglepetéseket, kérem. A szokásos "Hölgyeim" szófordulat már csak méla vállvonogatást tudott kicsalni belőlem, mint ahogyan Paláver hirtelen felöltött üvöltözős kioktató őrmester-stílusa is. ("Mostantól akkor hugyoztok, amikor azt mondom"...stb... meg "nem hallom, igen micsoda? -Igen Uram!") Nemsokára megesik az első tűzharc, amelyben megbizonyosodhatunk arról, hogy a vietnamiak elfelejtkeztek az általuk kialakított dzsungelharcról, és mondhatni belesétálnak a kezdő, félkézzel gépfegyverező fiatalkorúak lövedékeibe. Aztán megérkezik a várva-várt tolerancia-lecke, hiszen mi másért szerepelne egy fajgyűlölő bármilyen hollywood-i szarban, ha nem azért, hogy bemutassák, milyen szemét egy ilyen ember és ok nélkül gyűlölködik, hátpersssze. A kötelező függőhidas jelenet során a nigger megmenti az életét, megmutatva, hogy milyen nemes lelkű egy gettólakó gyilkos, még azzal is, akit saját gyűlölete súlya is húz a szakadékba, bazmeg ezt de szépen írtam! A csapat felét azonban elkapják, de gondolom ennek mikéntjét csak a rendezői változatban mutathatják meg, mert csak annyit látunk, hogy a következő pillanatban már megkötözve heverésznek és kígyópakolást kapnak kínzás gyanánt. De jönnek a többiek mind a négyen (!) és lemészárolva egy kisebb hadsereget kiszabadítják őket. Lám a dzsungel mire képes, már igazi harcosokká váltak mindössze 15 perc alatt.
Aztán már kocsmában ücsörögnek sör mellett, mondom, hogy megvághatták az egészet, vagy csak egyszerűen nem akarnak mindenféle baromsággal untatni minket. Aztán reggel, olyan western-stílusban megérkezik a "Fasztuggyamilyen Felszabadítási mozgalom", autókkal, hogy szétlője a falut és az embereket, akiket fel akar szabadítani. Keresik HŐSeinket. Tűzharc kezdődik, amely elkezdi lecsökkenteni a létszámot, az óriási fekete meghal, Vasquez el is siratja, aki pár perce még agyon akarta lőni, mondván mennyire gyűlöli. Szép és keresztényi dolog ez tőle, nem beszélve a szemét ellenségtől, akik vannak olyan kedvesek, hogy az általuk kinyírt emberkék fölött drámázók irányába beszüntetik 2 percekre a lövöldözést, aztán amikor azok elindulnak újrakezdik. A tököm egészen tele lett eközben, hogy minden harci jelenetet lassítva láthatunk, állítom, enélkül az egész film rövidebb lett volna félórával. Fogyatkozó csapatunk megmenekül, és nagyon szép emelkedett pillanat vár ránk, skinhead-ünk sírva fakad, meghasonulva önmagával, merthogy ő fajgyűlölő, de nem tehet róla, az apja tette ezt vele. Igen, nekem is homályos. Itt már tudtam mi vár rá, fel fogják áldozni a szerencsétlent a forgatókönyv-írók, mert ők nem olyan megbocsátók, mint mi (szemet szemért...), méghozzá majd úgy, hogy a többieket menti meg pusztulásával, akiket gyűűűűlölt. Nem tévedtem.
Majd következik a végső harc, amelyben minden klisé megvan, ami kell, sötét táborba lopakodás-szögesdrót átvágással, időzített bombák felszerelése (amelyek érdekes módon hangosan pittyegve számolnak vissza, de senki nem hallja meg), kirobbanó harcok, sötétség, menekítés, torkolattűz. Eddigre már olyan szinten elkezdtem unni, hogy bensőmet a kómába eséstől való félelem kerítette hatalmába. De szerencsére a megpróbáltatások (számomra) véget értek, mint azt megjósoltam kollégámnak, majd a helikopter beleszáll az alkonyati lemenő napba. Bazdmeg! Így történt.
A kérdés továbbra is fennáll: kinek áll érdekében ekkora baromságot elkészíteni? Vagy túlfinomodott az ízlésem??? Ez a(piszkos) tizenkettő egy tucat film érthetetlen. Kellett ez még? Te, itt van ez a méltán elfeledett Dudikoff srác, adjunk már neki valami filmet, nehogy nekem éhen haljon. Majd legfeljebb a magyarok megveszik, meg leszinkronizálják, ha másnak nem kell. Félrértés ne essék: Michael Dudikoff-al semmi bajom. Igazi ízig-vérig B-kategóriás akciósztár, olyan gyöngyszemekkel, mint a "Lőj a vadászra", vagy a "Szakaszvezető". Azt hittétek majd kihagyom az Amerikai ninját? Szó sem lehet róla, bár manapság nem tud már úgy elvarázsolni, mint régen, de hülyén is néznék ki, ha film után kirohannék ninjásat játszani, hogy tömegpusztítást végezzek bádogból kivágott ninja-csillagaimmal a célpontként kihelyezett embereket megszemélyesítő fatuskókon. Szóval, semmi gáz vele, de ez a mű már nem kellett volna. Olyan a történet, a karakterek, mint egy többször elhasznált óvszer. Az ember ül, néz, és mondatról-mondatra tudja mi fog következni , mert minden panelt elhasználtak már. A rendező Louis Morneau, akinek például az igen magas szintű Karnoszaurusz 2.-t köszönhetjük, de eszünkbe se jusson hibáztatni, amiért ebből a szarból nem épített várat. Bár a lassított felvételekért szívesen orrbacsűrném, mellé magyaráznám, hogy bazmeeg, senkinek nem fogja már manapság megdobogtatni a szívét egy katona, aki a sebesült társát vonszolja lassított felvételen. Még a műfaj kezdetén elment ez a pátoszos nyálaskodás, most már idegesítő. Nesze!
Ez egy baromság, és néha a hajamba markoltam, főként a tolerancia kioktatás okozott bennem mélyről jövő hányingert. ha lehet, még erőltetettebb, mint maga az egész másfél óra. És még csöcsök sem voltak benne!!! Azt nem értem, hogy fillérnyi többletkiadás nélkül lehetett volna esetleg valamivel okosabb alaptörténetet, de nem, ez így kellett. Majd a Film +-on elmegy. (Fogadni mernék rá, hogy játszották már, vagy fogják.)
Kegyetlen 10/1-et akartam adni, de aztán eszembe jutott Steven Seagal legutóbb látott filmje, ez ahhoz képest azért egy 2-est megérdemel. No meg ezen haverokkal sörözés közben jókat lehet röhögni és elborzadni.
Akkor maradjunk a 10/2-nél.
UI: Most nézem, hogy 1997-ben született még egy "Soldier Boyz" szintén Dudikoff-al, és ugyanezen szereplőkkel. Én nem is akarom tudni miért és hogyan, úgy félek. Ómájgád.

Húsvéti exkluzív: Night Of The Lepus (1972)

Itt az ideje, hogy leszámoljunk azzal az obskurantista hazugsággal, miszerint a nyuszik csak bolyhos kis pamacsok, nagy fülekkel, akik mindennapjaikat gyermekek simogatásának kitéve rágcsálják a számukra kiutalt répát. Nem rajzfilmek Tapsi Hapsija, aki vidáman száll szembe a beszédhibás buta vadásszal, és le kell rombolnom azt a hiedelmet, miszerint ez a legjobb ajándék Húsvétkor.

Mint manapság kiderült, mindenkinek vannak sötét foltok a múltjában, bár jelen témánk főszereplői nem pózoltak buzifelvonuláson és faszpumpával, 1972 óta már semmi sem ugyanaz.
Akkoriban készült el a filmtörténet egyik furcsa alkotása, a „Night Of The Lepus”, amely első ízben vetette fel, hogy a született ártatlanságnak kikiáltott állatok mégsem azok, amit el akarnak hitetni velünk. Volt már hasonló azóta, 1988-ban például a gyönge és a természetben szinte mellékesként kezelt meztelen csigákról derült ki a „Slugs, muerte viscosa” című filmben, hogy gyilkos ösztönökkel vannak megáldva, de a giliszták is közveszélyesekké válhatnak, mint az kiderült a „Squirm”– ből (1976).
Hogy mennyiben motiválta a Monty Python csoportot ez a kis műremek, hogy megalkossák három évvel később a Gyalog galopp-ban a gyilkos, torokátharapó vérnyulat, azt nem tudom, mindenesetre megértem, hogy a kissé hülye és abszurd ötlet megragadta a képzeletüket.
Annál inkább nem értem az alkotókat. Mit gondoltak, sikerfilm lesz? Azt is gondolhatnánk, hogy tréfás felhanggal készült az egész, de végignézve rájövünk, ezt bizony vérkomolyan gondolták. És hogy nem pillanatnyi elmezavarában vetették papírra a forgatókönyvet, és nem egy részeg hajnalom pattant ki valakinek az agyából a nagy ötlet, mi sem bizonyítja jobban, hogy mindez egy 1962-es sci-fi regény, az ausztrál Russell Braddon „The Year Of The Angry Rabbit”-ja alapján született. (Lehet, hogy ő volt részeg, vagy elmezavarodott…)
Bár ott Ausztrália kies tájain pusztítanak a mutáns nyulak, és inkább tréfás kritikája volt az akkori hidegháborús légkörnek, de nem sokat szaroztak filmeseink és természetesen minden világégés és pusztulás központjába helyezték a történetet, Amerikába. William F. Claxton rendező pedig gondoskodott még némi western típusú hangulatról is, lévén mert leginkább abban a műfajban jeleskedett, és nem mehetünk el a tény mellett, hogy Billy fiú kikerülhetetlen érdemeket szerzett a „Farm, ahol élünk” kedves és agyrobbantó kis sorozat kapcsán, mind producer, mind pedig direktorként is. (Továbbá a Bonanza, Dallas, Twilight Zone és Thriller sorozatokban is letette kézjegyét…)
Hogy nem vicc az egész, arra az is utal, hogy olyan színészek játszanak benne, mint pl. DeForest Kelley, aki egy-két Star Trek évad között levetette Dr. McCoy simulós ruháját, hogy öltönybe bújva vadásszon gyilkos nyuszikra, vagy Janet Leigh, a filmtörténeti jelentőségű zuhanyzó-jelenet áldozata a Psycho-ban, és Stuart Whitman, akinek filmjei között a horror-kedvelők is csemegézhetnek nyugodtan. Lássuk a medvét, azaz a nyuszikat:
Valahol Arizonában járunk. A nyulak hatalmas elszaporodása már komoly veszéllyel fenyegeti Cole Hillman farmját és a környékbelieket. Mindent felzabálnak, de a méreggel való irtás nem jó megoldás, ezért segítséget kér. Kap is, egy házaspártól, akik a közeli egyetemen kísérletezgetnek állatokkal. Néhány mintapéldányon próbálkoznak különböző szérumokkal, hogy a szaporodásukat megállítsák, majd a közegészségügytől kapott anyagot is tesztelni akarják, ezért beoltják az egyik tapsit. Gyermekük, Amanda, azonban van olyan kretén, hogy kicserélje a kísérleti alanyt egy másikra, mert neki az tetszik, meg is lesz az eredménye, ugyanis áldást hozva a világra elszabadul a ranchon.

Bármily meglepő, a nyulak elburjánzanak, és tetézi a bajt, hogy mutációjuk során megnőnek, és vérszomjassá válnak. Embereket támadnak le és gyilkolásznak sorra, míg fajunk eleinte értetlenül áll a holttestek fölött, vajon mi mészárolhat? A gonosz nyulak egy bányába vetették be magukat, és amikor rájuk robbanják, hát megindul a dühös és pusztító invázió.
Megtekintése alatt végig az járt az eszemben, hogy ha ezt az egész cirkuszt prérifarkasokkal készítik el, egész pofás kis horror lehetett volna, persze a kornak megfelelő tálalásban. Érdekességnek érdekes, csak enyhén szólva nevetséges. A folyton lassított felvételeken ugri-bugrizó nyuszik egyszerűen nem tudnak kicsiholni egy pillanatnyi izgalmat belőlünk, mintha mondjuk hellokitty-cica váltana stílust, és próbálna halálos veszedelemként az emberiségre törni. Ami valóban menti az egészet, amit az elején abszurdként megemlítettem, hogy hóttkomoly a film, mindössze a főellenség az, ami az egészet a vicces kategóriába húzza. Hogy hogyan vélekedtek erről akkoriban, azt nem tudom, de ma már csak egy poénos filmnek tűnhet, mígnem megnézed. Onnantól kezdve elbizonytalanodsz, ahogyan én is tettem, mert már annyira nem is olyan gagyi, ahogyan gondoltad, legalábbis lazán befér az óriáspókok-vaddisznó-medve-madarak és egyéb állatos horrorok közé. Meglepő, de még hangulatos is, a kis western-es beütés egészen jót tett neki. A zene valami baromság, amolyan bugyborékoló hangok erősödése, főként támadások idején, hát, ettől sem lesz csatakos a hónaljad, az biztos.
Bár Janet Leigh később azt nyilatkozta, hogy igyekszik elfelejteni az egészet, azért annyira nem katasztrofális.
A vérszomjas nyulak természetesen makettek között szaladgáltak, méretük akkora egyébként, ahogyan a filmben is megjegyzik, mint egy farkasnak. A végjáték során éppen ezért a lakókocsi és főhősnő jelenetében sosem látunk a helikopterről egyetlen nyulat sem, míg a földi felvételen csak úgy hemzsegnek. Sebaj, sose azt nézd! Mint ahogyan a fentebb említett Monty Python stílusában „támadó” kitömött nyulak, és a számomra felfoghatatlanul sivítozó hangokat kiadó nyuszkó-csorda is csak vígságomat növelte, nem pedig úgy, ahogyan egy mai filmnél a hasonló baromságok csak dühítenének. Az éra hidegháborús-mutánsos-óriásállat-inváziós termékei közé nyugodtan behelyezhetjük.
Az fix mindenképpen, hogy ez egy egészen hülye ötlet volt, amelyből nem tudom hogyan akartak kiszállni pozitívan az alkotók, az imdb-n mindenesetre a gyászos 3,8 – on áll, magam sem tudnám jobban jutalmazni, 10/4.