Beyond Loch Ness (2008)

Avagy a skót szörnyeteg Kanadába költözik, és megmutatja, hogy nem az a becézgetnivaló kis „Nessie”, hanem veszélyes ragadozó….
Manapság bizony a válság a horrorfilmek tájékán is megérződik – na persze csak az alkotói. Szinte látom, ahogyan a filmkészítők derékig kotornak a saját tulipános ládájukban, és hajigálják ki az ötleteket: zombi, bazmeg, uncsi, vámpír, már nem ijesztő, főleg bőrruciban, kísértet, francba a sárgákkal, hogy így elcsépelték őket, földönkívüliek, az AVP 2 után öngyilkosság lenne, akkor mi a fene? És ott alul a sarokban Paul Ziller talált egy megsárgult ufómagazint, töprengőn belelapozott, és felvillanyozódott. Micsoda történetek és lények!
Nem hiszed, hogy így történt volna? Én valami hasonlót képzelek el, hiszen rendezőnk az éppen analizált „Loch Ness” legenda mellett elkészítette a „Yeti: Curse of the Snow Demon”, és a „Troglodyte” tengeri szörnyes filmet is. Ha ehhez hozzáteszem, hogy a Sci-Fi Channel részére, tv-re, az rögvest lelohasztja a lelkesedést, ugye? Hiszen az említett televíziós csatorna eléggé híres a műveiről, és ezt sajnos nem pozitív értelemben mondom. Ám a közmondás szerint: „Reméld a legjobbat, de készülj fel a legrosszabbra.”, ezért én adtam egy esélyt Nessie-nek.
1967-ben járunk, ezt az is érzékelteti, hogy minden fakósárga. Hm. A Loch Ness tó partján kutatók egy katonai sátorban, plusz egy kiskölyök, akinek az apja éppen búvárkodik odalent, és jelenti a rövidhullámún (de lehet, hogy hosszú), hogy egy kurrrrva nagy barlangot talált, ott lenn, majd később rájön, hogy ez valójában inkább alagút. Na és még mit lel alant? Egy bazi nagy tojást, amelyet magával is hoz a felszínre, valószínűleg nem rántottasütés céljából. Mindenki csodálkozva állja körbe a leletet, miközben a víz alól hirtelen valami hatalmas kezd közeledni… Eltaláltátok, megjött az anyuka, rohadt morcos, és rövid úton szétharap mindenkit, kivéve a kiscsávót, James-t, akinek viszont megsebzi az arcát…. Mi pedig ebből tudjuk, hogy hamarosan viszontláthatjuk főhősünket jópár évvel később, sebhelyes arccal, mert vannak klisék, amiket nem lehet elégszer ellőni.
Nem is tévedtünk, máris napjainkban járunk egy álmos kanadai kisvárosban a Superior tó partján. A helyi rendőrfőnök-nő (mennyi ő betű…) éppen dilis nagybátyjánál van, aki eddig látott már ufókat, jetiket, és most meg a skót szörnyet. Persze, persze, vedd be a gyógyszeredet, öreg, puszi a homlokra, nyugodj meg. De nem ilyen fából faragták a koros Scott-ot, a nő lelépte után kiköpi a tablettákat (pedig mennyivel jobban járt volna velük…), majd egy veder véres hússal és egy fényképezőgéppel kislattyog a mólóra, ahol aztán derékbatörik szó szerint az élete.
Snitt, és máris itt van Josh, a rendőrmuff fiacskája. (Nem is lehet más neve, tényleg olyan tipikus Josh feje van, komolyan.) Nem akármilyen kölyök ő, csaliboltja van, míg a vele egykora születésű srácok csak henyélgetnek és kúrogatják a nőket. (Milyen megvetendő…ehheh..) Többek között az ő exét is Brody, a kis szemét. Időközben a tóparti emberek hullani kezdenek, tragikus hirtelenséggel elveszítve testrészeiket.
De ekkor megérkezik James, arcát sebhely férfiasítja, hosszú fekete kabátban és nagy kalapban, amolyan Indiana Jones-ba oltott Krokodil Dundee módra, és hajót bérel, méghozzá a szorgalmas Josh-tól. Lám, a szálak kezdenek összefutni, ugye?
Ők ketten másnap elindulnak (miután Josh verekedésbe keveredik Brodyval, aki ex-nőjével, és még egy párral táborozásra indulnak a Pike szigetre, gondolhatjuk, hogy ebből baj lesz…)
Mivel már így is bő lére eresztettem a sztorit, most már csak röviden: A holttestek megtalálása után a rendőrség aligátorra (???) gyanakszik. (Se helyszínelés, se nyomok vizsgálata, a rendőrcsaj, meg egy beosztott, ennyi). Egy döglött kis szörny testét veti partra a víz, amelynek a fejét lelopja a zsaruk elől James, na erre rábaszik, mert Josh anyja lebilincseli, szó szerint.
Aztán elkezdenek hinni neki, és megmutatja a szerszámait. Illetve a fegyvereit: ultrahangos fegyver, mikrohullámú fegyver, mindenféle biszbasz. Megtudhatjuk: életét a szörnyek irtására tette fel. Töviről-hegyire ismeri a lényeket, amelyek valójában vérengző plesiosaurusok, és ha elszaporodnak, akkor bizony kurva nagy baj lesz. Közben Josh elindul a szigetre (nem a Pepsire…), hogy megmentse a brigádot, amely időközben már csak a geci kis Brodyra, meg a köztük levő kakasviadal fő okára redukálódott. A zsaruk a főhőssel meg utána mennek, hogy őt mentsék meg. Így mentegetik egymást, ami rájuk is fér, mer’ a szigeten már egymás seggébe érnek a kisebb de veszélyes szörnyek. Aztán megérkezik a nagy dög is, meg a happy end, nem kifelejtve az esélyt arra, hogy hősünk még össze fog jönni Josh anyjával.

Ez a történet, amely borzasztó klisésen hangzik, de mégis egészen elviselhető. Tudom, elmesélve gáz, de megnézve nem annyira, eléggé le tudott kötni, ajánlom egy pihengetős délutánra mindenkinek. A sok elhasznált panelt valahogy mégis sikerült úgy felépíteni, hogy egészében kapunk egy szórakoztató kis filmet. Már, ha hajlandóak vagyunk eltekinteni a komputeranimált lények rettentően gagyi megvalósításától, és a színészek középszerűségétől. Amolyan fasza kis b-mozi, és még magyarázat is van arra, hogy miért tűnik fel Kanadában a loch ness-i szörny. Sajnos a végét eléggé elhúzták, nem kellett volna ennyit szenvedni vele, kissé már túlzásnak éreztem. Tudom, magyarázhatom én akárhogy a bizonyítványt, amikor eddig nem sok pozitívumot soroltam fel. Számomra ezek a téma, a szerény költségvetésből összehozott élvezetes kis mozi. Ezer ilyet láttunk – de tízezer rosszabbat is. Könnyed és fogyasztható, egy 10/6-ost megérdemel.
UI: A filmben egy igazi klasszikus párbeszéd hangzik el:
-Mi volt ez a hang?
-Biztos csak a szél...
Ááááááááááááááááááááááááá

A sikító város - The Spirit (2009)

Már megint egy képregény-adaptáció.
A „Dark Knight” hatalmas sikere után menthetetlenül megindultak a filmvászon felé az addig sem különösebben hanyagolt képregények, persze több-kevesebb sikerrel. Csak bambultam a moziban a „Watchmen” előtti ajánlókon. Spirit, Transformers 2., jön a Rozsomák… Szóval reneszánszukat élik a papírra álmodott szuperhősök és szuperrobotok (bár utóbbiak elég fárasztóak, ha komolyabban belegondolunk…). Eme film trailere közben pattogatott kukoricát rágcsálva böködtem meg Raki barátom karját: na bazmeg ezt sem fogom megnézni. És lám, a sors így szólt, dehogynem, és egy fanyar másnapos délelőttön mégiscsak megtekintettem ezt a művet. Úgy látszik, a bemutató elég alaposan megmutatta a lényegét a filmnek: álarcos faszi, meg sok jó punci. Ez még nem is lenne nagy baj, pornófilmben kimondottan bejön az ilyen, de ebben a formában fárasztó. Nem beszélve mikor megláttam Samuel L. Jackson-t náci egyenruhában, rám jött a röhöghetnék. Na ja, az abszolút gonosz akkor is náci, ha fekete bőrű. Na peeersze.
Kezdjünk egy kis előtörténettel, azaz a képregénnyel: Will Eisner, eme művészet legnagyobb képviselője a ’40-es években megalkotta főhősünket, a „Szellemet”, hogy sok éven át harcolhasson a gonosszal a hős – akinek eredetileg semmiféle sebezhetetlensége és szupertulajdonsága nem volt. A filmben már lett ilyene néki. Frank Miller ugyanis úgy gondolta, így sokkal jobb lesz. Mert hát ő csak ért a képregényekhez, lásd Sin City, Elektra, Batman és Pókember sztorik. Van viszont életrajzában olyan dolog, amiért a magam részéről azonnal elnyerte unszimpátiámat: „Miller volt az első az amerikai képregény-alkotók közül, aki manga-hatásokat használt munkában….” Hát ez aztán kurva fontos volt.
Ennek ellenére el kell ismernem, ő aztán valóban tett le az asztalra, és gondolom, ezúton hitte magát feljogosítva, hogy majd jól megrendezi a „Spirit”-et. Hiszen a „Sin City” is elég sikeres volt. (Hehe Budapest az ünnepek táján SÜN City…) Kövezzetek meg, de én nem láttam sem a „Sin City”-t, sem a „300”-at. A bűnös város története képregényformában is dögunalmas volt számomra, a másiknak pedig a témája áll tőlem oly’ távol, mint Makó Jeruzsálemtől. Bár Jeruzsálem már egyre közelebb jön, sajnos.
De reménykedő olvasóim kedvéért azért vázolom a történetet.
Denny Colt (auuu, vazz, azér’ a ’40-es években tudtak nevet adni a hősöknek, frappáns és rövid, mégis macsó) rendőr volt, mígnem agyonlőtték. Aztán harmadnapra, vagy mikor feltámad, és úgy érzi itt az ideje most már igazán nekiállni szeretett városának, Central City-nek a kipucolásának. Nem, nem kukás lesz, hanem álarcos igazságosztó, bár mi a főellensége elleni mániákus harcán kívül ebből csak annyit veszünk észre, hogy egy nőnek visszaadja az ellopott táskáját. Ez jelképezi mindössze a bűn elleni harcát, no meg a gonosz Octopus (akit a fentebb említett Samuel L. Jackson játszik, aki úgy látszik Morgan Freeman mellett sosem megy ki a divatból, ha néger színész kell) elleni háborúja. Mindeközben sok-sok nő szegélyezi ájultan az útját, Ellen a doktornő, egy rendőrújonc, egy hastáncos nő, aki meg is öli őt egyszer, meg a múltjából visszatérő Sand. Mind-mind dekoratív és bikavadító nőszemély, szépségük kibontakoztatását segíti, sőt kiemeli a film majdnem fekete-fehér elnagyolt jellege. A „Szellemnek” fogalma sincs eredetéről, hogyan és miként támadhatott fel, mitől sebezhetetlen és halhatatlan, ráadásul verekedésük közben Octopus célzást tesz arra, hogy ők valamiért egyivásúak. Feltűnik gyermekkori szerelme is, Sand Saref, aki olyan, mint egy szarka, mániákusan vonzódik a csecse-becsék iránt, éppen ezért a bűn útjára lépett. Két dolog érdekli itt bűnöseinket: Seraf a mitikus „aranygyapjút” keresi, míg Octopus klónseregével „Heraklész vérét” kutatja, hogy még halhatatlanabb (ezt speciel.nem értem) legyen, meg a világ ura, az ilyenkor kötelező gonosz nevetéssel. Szóval megy a harc, ráadásul a két érintett fél pont arra tesz szert, amire a másik vágyik, tehát hosszas baszakodás után eljön az ideje a cserének és a finálénak.

Hülyeségnek hangzik? Nem véletlen. Mélyről fakadó bugyutaság jellemzi az egészet. Szavatartóbb ember is lehettem volna, és nem kellett volna megnéznem ezt a filmet. Ez egy BAROMSÁG, így, nagybetűvel. A párbeszédek irritálóan gagyik, lehetett volna akár némafilm is az egész, legalább akkor garantáltan nem nézem meg. Nem csalt a megérzésem a mozival kapcsolatban. Így van az, amikor azt hiszi valaki, aki képregényben jó, hogy majd rendez valami fenomenálisat is. Nem jött be. A karaktereknek semmiféle mélysége nincs, nemhogy 2, de 1 dimenziósak. A történet gány, buta sztori, kínosan unalmas az egész. A főszereplő egy marha, szinte csak sodródik az eseményekkel, csak a végén áll talpra, de már akkor felesleges. Főellenségét meg eljátszhatta volna Jim Carrey is, hiszen ilyen egysíkú gonoszt utoljára nála láttunk Batman-ben. A történetet fentebb leírtam, ne is várjatok semmit. Pozitívum: a képi világ. Igazi film noir, Millernek ehhez van érzéke, ha még egy jó sztorit is kanyarítanak emellé, nagyon ütősre sikeredett volna. Néha szinte valóban erőteljes vonásokkal megrajzolt képregényt látunk, fakó színeinek csak hangsúlyos dolgokon törik meg a dominanciája. De ez is volt már, ez sem újdonság, akkor marad a sok igéző nő, na ők tényleg megérdemlik, hogy ne egyes legyen az osztályzat. Ezért 10/3.

Watchmen: Az őrzők - Watchmen

Parkaboi:

Egy kultusz-művet akármilyen formában feldolgozni nehéz dolog. Legyen a rendező bármennyire kreatív és ász, lesz nagy szájhúzogatás. Egyrészt ott vannak a (mindenre elszánt) fanyalgó rajongók, másrészről a (sok rendezőt elbuktató) filmstúdió által a direktorra nehezedő nyomás. Viszont mi van akkor, ha a rendezőnket olyan fából faragták, aki igyekszik a rajongók kedvére tenni és van olyan merész, nem törődve a bevétellel egy 16-os besorolású filmet dob össze, ami eleve bukta. Az ember neve Zack Snyder.
A Wachment sokáig megfilmesíthetetlennek tartották részint összetett nagyon okosan kiépített többsíkú történetével, másrészt pedig egyedi víziószerű képi világával.
A történetről nagyvonalakban annyit: 1985 írunk, és egy amerikai álomtól megfosztott alternatív USA a helyszín. Nixont harmadszor is újraválasztották. Amerika nyerte az elbaszott Vietnami háborút. A gombamód elszaporodott álarcos igazságtevők ténykedését illegálisnak minősítette a törvény keze. Egykori szuperhősöket valaki gyilkolni kezdi, mire az egyik leggyanakvóbb nyomozni kezd. A nyomozás pedig érdekes fordulatokat hoz a jelmezt szegre akasztó nosztalgiázó old-hirókban. És nincs más hátra, mint a visszatérés.
A történet előre-hátra ugrál az időben, hogy némi betekintést nyerjünk a múltba, és ha elég szemfülesek meg kitartóak vagyunk, akkor követni is tudjuk a történet folyamát.
Aki nem olvasta a képregényt, annak néhol igencsak kapaszkodnia kell a filmbe, nehogy kiessen a mozi sajátos ritmusából. A cselekmény nagyjából követi a képregényét. Egyes panelek egy az egyben a regényből kerültek megvalósításra. Hőseink kiöregedett egykori szuperhősök, a szó nemesebb értelmében. Egyiküket leszámítva nincs szuperképességük, mint más szeretett képregény hőseinknek.
Álarcos jótevőink nem valami márványból faragott félistenek. Hétköznapi emberek különböző indíttatástól vezérelve, miközben maguk is esendő, hibáktól hemzsegő gyarló emberek. Akad köztük zseni, bombanő, fasiszta, agresszív, elidegenedett hős, sőt egyikük a társadalom által finomabb jelző híján is, csak pszichopata. Ebben a világban nem könnyű szuperhősnek lenni, vagy a jelmez szorongatja az ember tökét, vagy az amcsik hülye törvényei. A Komédiásnak vannak jó poénjai, de van olyan vicc amin mi már nem nevetünk.
A film véres, álmodozó, agresszív, erotikától túlfűtött világában a bűnre mért csapás is kemény. Amikor civil ruhás hőseinket megtámadja egy banda, a csata hevében törnek a csontok, folyik a vér, elég brutális a végeredmény. Nem valami családbarát disney mozi.
A film vége felé belénk csap a felismerés, a kedvencem Rorschach miért olyan amilyen, mi motiválja, hogy olyan kegyetlen a bűnözőkkel, mi is egyetértünk vele. Bár a film vége más, mint a képregényé a végeredmény ugyanaz. A film kritizál, néhol az (ál-prűd), jó ízlés határát feszegeti. Vagy egyszerűen, csak az ember képébe dörgöli a saját maga szarát. A film elég hosszú 164 perc, amibe igyekeztek a készítők belezsúfolni a belezsúfolhatatlant. Néha kiesik a ritmusból és megtörik a folyamat, mégsem rossz, a sok játékidő, bennem például az fogalmazódott meg néztem volna még egy darabig.
Ember legyen a talpán, aki felfogja a filmből rázúduló sok infót. Nem vártam, hogy ugyanazt az élményt kapom a filmtől, amit eredetijétől, de ez amúgy is lehetetlen... Az alapmű oly annyira kiterjedt, hogy muszáj mellőzni belőle dolgokat, mert nem hiszem, hogy bemutattak volna valaha is egy közel 8-9 órás mozit, amiben minden benne lehet. Ajánlom a képregény olvasását még a film megtekintése előtt, csak a tisztánlátás végett.
A Watchmen amennyire kegyetlen és őszinte mozi, pont annyira szép is nagyon.

Csabex hozzáfűzése:

Zack Snyder neve jó cseng a valóságtól elrugaszkodott mozik kedvelőinek körében. A "Holtak hajnala" remake sokat lendített a horrorfilmek újra felemelkedésében, bár elég kétes alkotások születtek ezután, de erről természetesen ő nem tehet. És a jövőjét elnézve nem lehet panaszom: elkészíti 2010-ben (hacsak nem lesz addig világvége...) a "Tetovált ember" című Ray Bradbury által megírt remekművet! No meg a klasszikus "Heavy Metal" sci-fi-akció-erotikus-zenei-fantasy-horror rajzfilm remake-jét. Szóval nem rossz választás a direktor úr. Minden klappol: a film brutális, és ütős, majdnem mint a képregény. A megszállott akciófilm-buziknak nem ajánlanám: ez nem "Halálfutam". Nem a szokásos képregény-adaptáció: nincs fekete-fehér karakter, nincs akció akció hátán. Elgondolkodtató, még megkockáztatom: megrázó is. Igen, szuperhős-mozi, gondolatokkal. Furcsa, ugye? Nincs Superman és a többiek, akik egyértelműen a tisztaság és nagyszerűség idealisztikus csúcsain ücsörögnek. Emberek, hibákkal, fekete foltokkal a múltban. A maszkos hősök lelepleződnek, lerántják a leplet róluk: némelyik őrültebb bárkinél, és mocskosabb, embertelenebb a bűnözőknél is.
Nem érzem érthetetlennek a történetet, mint arra gyakorta panaszkodnak a fórumokon, de jómagam olvastam a képregényt, ezért számomra az esetlegesen homályos részek is érthetőek voltak. Gondolom az eredeti, rendezői változat majd megvilágítja az értetlenkedőknek is a nem értett pillanatokat. Némileg hiányoltam ugyan a rengeteg elejtett apró célzást és jelet, ami a képregényben szinte minden oldalon szemünkbe ötlik, és korhű képet fest a párhuzamos dimenzióról, amelyben játszódik. De talán még eladhatatlanabb lett volna ezekkel együtt, az intellektus nem olyan kelendő manapság, mint a konformizmus. Néha gyönyörű képekkel operál: a temetés az alatta szóló "The Sounds Of Silence" zenével magával ragadó, a fényképezés fenomenális. A nyolcvanas éveket (hiszen akkor játszódik) idéző zenék odatesznek rendesen, itt tényleg rendben van minden. A maszkos hősök emberek: múlttal és jelennel. És nem feledkezem meg erről sem: a képregény által megálmodott arcok a filmben visszaköszönnek. Mindenki. Nem tudom, hogyan sikerült ennyire jól a casting, de látszik, hogy nagyon odafigyeltek rá.
És ott van Rorschach, aki úgy viszi a történetet a hátán, mint Joker a "Dark Knight"-ot. Megszállott, céltudatos, szociopata, ráadásul űberkonzervatív (bár a filmben annyira nem domborították ezt), de mégis: az igazság megszállottja. A Komédiás: brutális, cinikus és durva, kegyetlen hős: de közel áll az emberhez, mert ki nem ismer magára néha benne? (Na jó, a terhes nő az durva volt...). A számomra ők maradnak az igazi hősök, még akkor is, ha társaik oly' naivak és idealisták, és erkölcsi dilemmájukat hamar legyőzik a mozi végén: győz a pragmatizmus az igazság felett. Vagy lehet, hogy Rorschach lenne idealista, konok kérlelhetetlen igazságával és gyűlöletével? Nem tudni, újabb gondolkodásra okot adó dolog, mint ama rengeteg előforduló kétely és morális dilemma, amely a filmben felmerül... Mint a befejezés: még sincs happy end?
Mindenképpen ajánlom a filmet megtekintésre. Lehengerlő. Bár a vége a képregénytől el lett némileg választva, de nem is hiszem, hogy az a szál ne tett volna ki plusz még pár órát. Nézzük meg.

És akkor néhány furcsaság: hogy lehet, hogy a film 16 éven felülieknek szólhat? Már itt tartunk? A flex-szel kézlevágás, vagy a hentesbárddal fej-szétverés ilyen könnyedén átsiklik már a léc alatt? Ennyire levitték már a szintet?
Még egy kis észrevétel: a Duna Pláza szklerózis multiplex-ét kerüljétek: egy rohadt légkondi nincs, ülsz és izzadtan levegő után kapkodsz, a széksorok nem meredekek, úgyhogy föntről a negyedik sorban már felfelé kellett nézni, álá nyakgörcs. Kurva anyátoktól kérjetek pénzt ezért az élményért. Akkor inkább már a Westend-es mozi.
El ne felejtsem: 10/10
Kötelező a gondolkodó embereknek. De ezt a blogot úgyis csak ilyenek olvassák...