Uncharted (2009)

Sokkoló. Félelmetes. Hátborzongató. Horror a javából. Feszültséggel teli. És még sorolhatnám a jelzőket!

De nem teszem, mert felesleges. Ezt a filmet látnod kell! Különleges ínyencség a maga nemében. Mert a fent említett tulajdonságokat tökéletesen nélkülözi. Ha a Jehova tanúi horrort forgatnának, az körülbelül ilyesmi lenne. Elképesztően értelmetlen és megrázóan szar alkotás került bonckésem alá, és mégis elismeréssel adózom alkotóinak, hogyan sikerült a mindössze 78 percbe egy életnyi unalmat és baromságot összezsúfolni. Az imdb.com-on 2,4 pontot kapott ez a szarhalom, amit elképedve szemlélek. Eleinte megfordult kicsi fejemben, hogy bizonyára a "színészek" és az "alkotók" rokonai adták jószívűségből eme igen túlzó pontszámot erre a köpetre, de aztán megráztam a fejem, mert ha ilyen filmben szerepelnék, jobban titkolnám ismerőseim és hozzátartozóim elől, mintha animal-pornóban szopnék lovat. Mert lehet gagyi és szánalmas a "Megapithon vs. Faszomtuggyami", de ez egy laza csukómozdulattal lekörözi mindet. Olyan, mintha a "Szabó család" című rádióműsor elevenedne meg, és valami hülye tévedésből a horror cimkét sütötte volna rá a "kibaszott unalmas, "kibaszott low budget", kibaszott érthetetlen", kibaszott felesleges szar" meghatározás helyett... Miközben elmélázva nézem a DVD borítót, talányos titokká válik előttem, vajon ez a kép honnan jött nekik, mi ihlette eme az enyhén szólva is rohadt nagy túlzásra a művészt, aki elkövette ezt a megtévesztő és csalárd fedelet a filmnek. Persze akkor adnám a hülyét, mert láthatóan a "Kannibál Holokauszt" zamatát kívánták ennek a műremeknek adni, amihez annyi köze van, hogy ebben is kétlábú és egyfejű emberek vannak, bazmeg, majdnem azt írtam, hogy "szerepelnek", ám ilyen túlzásokba azért nem esek. Persze lehetne olyan párhuzamot vonni, hogy mind a kettő a kézikamerás-horror műfajába esik, de itt még az is rohadtul sántít, hogy eme nézőpontot csak néhány perc erejéig "élvezhetjük", de azt is úgy mintha a hülye vágó véletlenül egy másik film amatőr felvételeit keverte volna bele ebbe. Pedig a mostanában divatos figyelmeztetés elhangzik az elején: "Ezeket a felvételeket a dokumentumfilmes csoport hagyta maga után". Aztán max annyit láthatunk kézi kamerával, hogy egy ribanc a szilikonmelleit mutogatja, (ami nem baj, gondolom ez tornázta fel ezt a minőségileg kategóriába sorolhatatlan szemetet az imdb-n 2,4-re), meg totális mértékben röhejes halálesetet, ahogyan az egyik faszi fekszik a földön, miközben valaki mintha kitömött zoknival paskolgatná a pofiját, amitől összefröcsköli málnaszörppel a kamerát. Borzalom. . Elképesztő munka lehetett ezt a szart összehozni, hogy mi kerülhetett 750ezer dollárba rajta, az titok. Hogy nem a forgatókönyv-író fizetése, az fix. Hogy nem a "színészek" prémiuma, az is bizonyos. Valamiért meggyőződésem, hogy a pénz a kiadónak lett perkálva, hogy ezt a szart valahogyan a tisztelt nagyérdeműnek eljuttassák tetszetős kamu-borítóval, és rendkívül fos tartalommal.
Itt ez a csodagyerek Demetrius Navarro. Ő rittyentette a forgatókönyvet, és nem volt rest az egyik főszerepet magának adni. Bár a forgatókönyv létezéséről nem vagyok meggyőződve, ez csak amolyan legenda lehet, amit elterjesztettek, hogy azt higgyük, hogy ez egy valódi film. Demetrius valószínűleg amolyan színjátszó-tanodás módszerrel aszonta, hogy legyünk baszott spontánok, és bontakozzunk ki, úgyhogy csináljunk mindenfélét a kamera előtt, amit gondolunk. És lőn. Demetrius egyébként igen foglalkoztatott kis színész, olyan, mint Morgan Freeman, akit bármikor elő lehet kotorni, ha bölcs öreg négerre van szükség, nos kis barátunk pedig a létező összes "latino" filmes-tucatnevet megkapta már, ilyeneket, hogy: Rico, Lopez, Juan, Carlos, Ramon, Paco... Szerepelt a "Vészhelyzetben", a "Miami helyszínelőkben", szóval gondolom minden sorozatban, amiben fehér trikós pillangókéses latin-amerikaira volt szükség... Főhősnőnkről is kell szót ejteni, mert szinte egy kétszemélyes kamaradarabnak lehetünk szenvedő szemlélői. Elizabeth Cantore filmes karrierje sminkesként kezdődött, és valószínűleg igen sok orális tapasztalaton kellett átesnie, mígnem most elsőfilmes őőő... "színésznőként" üdvözölhetjük. Tehetsége olyannyira szembetűnő, hogy kapott egy majdnem 5 perces jelenetet a filmben, amikor hastáncolhat. Ami nem lenne olyan szomorú dolog, ha
ad1. a film izgalmakkal teli pergő cselekményű lenne, és nm kettesben beszélgetnének majd' 78 percen át faszságokról
ad2. ha nem lenne olyan ellenszenves feje, hogy még a mentőben is ütném.
Na jó, nekiesek a bonyolult tartalomnak is, amit oly' áhítozva vár és fél minden Kedves Olvasó.

Egy eleddig felfedezetlen és lakatlan szigeten járunk, valahol a Mexikói-öböl környékén. Egy kis

repülőgép kényszerleszállást hajtott végre, aminek képeit nem láthatjuk, mert gondolom drága lett volna, ezért a DVD-borítón pótolták eme hiányosságot rajzban ábrázolva, ami bizonyára jóval olcsóbb, meg hogy is nézne ki, ha bármiféle akció is került volna ebbe a hülyeségbe, nagyon kirívó lenne. A gép egyébként szemmel láthatóan két személyes, mégis állítólag hatan utaztak benne, hogy hogyan, azt fel nem foghatom, lehetséges, hogy a szárnyakon. Susan (Elizabeth Cantore) kábán ébred egy sátorban, és odakünn csak Greg-et (A jó öreg Demetrius) leli, aki a semmire nem emlékező hölgynek elmeséli (és egyben a nézőnek is költséghatékonyságból), hogy lezuhantak a repülővel, és a többi túlélő elment a dzsungelbe segítségért. A szigetre véletlen baleset folytán kerülő hölgy meglepő dolgot tesz, kisétálva a tenger (vagy óceán, fasz tudja) partra előhúz zsebéből egy fényképet, és körbefordulva a képen látható barlangot azonnal meg is leli. Az izgalom a tetőfokára hág, amikor kamerájukkal elindulnak, hogy felvegyenek valamit, (később a fekete jaguárok legendájáról hadoválnak), mert ők baszott profi filmesek, mint mondjuk Sztrovacsek Klaudia, Cselőtepuszta, RTL KLUB. A bozótosban, ami kb. annyira dzsungel, mint a Naszály hegység erdőségei, valamit érezni vélnek. Ezt így. Érzik. Értem? Mi is csak érezhetünk mindent egyébként a filmben, mert elhomályosított farsangi-gorilla jelmezbe öltöztetett gonoszainkat sosem láthatjuk, csak egy-egy másodpercre. Gondolom a 750.000-ből nem tellett csak egy tíz perces kölcsönzésre. Ja és a gyilkos izék (amikről a film utolsó röhejes másodperceiben megtudhatjuk micsodák), baszottul rövidlátók lehetnek, mert feszültségkeltés-képpen (haha), néha láthatjuk az ő homályos tekintetükkel hőseinket is... A párocska meglepetten fedez fel néhány rózsaszín szivacsdarabot, amiről nekünk azt kellene gondolnunk, hogy emberi belek. Ijedtükben visszavonulnak a táborukhoz, a repülő mellé, és szanaszét untatják a fejünket a magánéletükkel. Aztán még egy kicsit hallgathatjuk, ahogyan összemelegednek, és még egy kicsit. Precskovszki Anita, Mexikói-öböl, TV2. Telik-múlik az idő, mi egyre érthetetlenebb és érdektelenebb baromságokat hallhatunk kettőjükről, aminél a Szomszédok Lenke nénijének és Taki bácsijának áremelések miatti sopánkodása vérforralóbb adrenalin-pumpáló villámgyors akció. Néha közben ismét kézi-kamerára váltunk, és az utazás előkészületeit láthatjuk, de még a két főhülye értekezése is izgalmasabb. Visszatér hozzájuk részeges pilótájuk is, de kit érdekel? Néha benézek a bozótosba, néha meg nagyrészt beszélgetnek, viccet (!) mesélnek, aztán elérkezik a nagy pillanat a kis latino lover meghágja az idegesítő muffot. (Csöcs nem látható.) Aztán megnézhetjük a fentebb említett halálesetet, ami azért mérföldkő röhejességben a horror-kategóriában. Meg néha valaki megrázza a cserjést, jelezvén iszonyú veszély van kilátásban. Majd eljön a vérforraló végpont, sok sírással, és értelmetlen önfeláldozással, amikor már imáink meghallgattatásra találnak, és véget ér ez a szarhadás.
Azt hiszed, halálra untuk magunkat, míg végignéztük? Nagyot tévedsz. A sok hülyeség, a komolynak mutatott idiótaság harsány röhögésre késztet. Félbeszakítás után alig vártuk, hogy mégmégmég, hadd nézzem tovább, mi is sül ki ebből a szemétből? És semmi. Ez a film megrázóan szar és igénytelen, a trash-rajongói mindenképpen falni fogják, és a dagadt háziasszonyok csokizabálás közben alaposan kiélhetik unalmas romantikára vágyó igényeiket. A maga nemében formabontó hülyeség komolyan arra indított, hogy várjak valami második részt, bár valószínűleg sosem lesz ilyen. Kegyetlenül hülye és igénytelen film, megnyugtatóan hat az emberre, ha nem vár semmit, és belenyugszik, hogy nem történik az égegyadta világon a kreténségek mellett semmi egy horrornak titulált hülyeségben. A legutolsó pillanatban felfedett gonoszok csak megkoronázták az egészet. Szar, szemét, fos. csak ínyenceknek ajánlom!!!
Mi lehetne más, mint 10/1???

Bedevilled - 김복남 살인사건의 전말 (2010)

Az utóbbi időben kissé óvatosabban bánok az ázsiai horror-filmekkel, meg kell hogy mondjam. Az utolsó kettő nézett közül ugyanis az egyik olyan lassú volt és fárasztó, hogy (hihetetlen, de igaz!) felgyorsítva néztem meg a végét, és még így is olyan tempóban történt a végjáték, hogy többször is megnéztem, véletlenül nem nyomtam-e el valamit, és mégiscsak lelassítottam a lejátszást. A másik pedig nagyon szép kerek történet volt, egy olyan csavarral a végén, hogy egy mukkot sem értettem belőle, és fejvakarva, magamba roskadtan ültem még egy fél órán át, vajon miről is szólt ez az egész? Ám eljött az a pillanat, amikor jól ismert lustaságom folytán ott ültünk a munkahelyen kollégáimmal, és nem nagyon akadt már nézhető horror nálam, és éppen egy nézhetetlenen voltunk túl, hát egye fene, dobjuk be ezt a "Bedevilled"-et, úgyis elalszunk rajta. Nem sok reményt fűztem hozzá, bele-belepörgetve is inkább idilli kis történetecskének tűnt, amiben nem sok minden történik, csak a végén akad némi horrorisztikus gyilkolászás.

Itt kellene belemélyednünk a koreai film hátterébe, alkotóiról és színészeiről megemlékezni, de legyünk őszinték, számunkra még neveik megjegyzése is nehézkes, nemhogy figyelemmel kísérni az ottani filmgyártást, hacsak nem kelet-buzi sznobok vagyunk (tudom, tudom, jöhet a háborgás), továbbá részemről a horror-kategórián kívül meg végképp nem érdekelnek. Annyit megjegyeznék, hogy rendezőnk, Chul-soo Jang első filmje ez a mozi, és meg kell, hogy mondjam, mindenképpen pozitív irányba billen a mérleg, ha munkájának minőségéről esik szó. Nagyon szép és színesen megalkotott képi világában a megeső szörnyűségek még hatásosabban érnek minket, és szerencsére színészeink egyszerűen elfeledtetik velünk, hogy ez egy film, egy játék, mert rendkívül hitelesen alakítják szerepeiket.
A "Bedevilled" a jó öreg ázsiai filmek hagyománya szerint szépen lassan hömpölygő, a hosszasan felfestett helyzet és a karakterek alapos bemutatása után kapcsol csak sebességbe. És szerencsére nincsenek benne fehér arcúra festett kisértetlánykák, meg telefon/video vagy esetleg mikrohullámú sütő által terjesztett halálesetek. Bár valószínűleg az olyan hígagyú barmoknak, akiknek a horror a "tömeggyilkos-szörnyeteg-leharapja-láncfűrészével-a-fejeket-és-nyálcsorgatva-beleket-zabál", vagy esetlegesen a borzongás csúcsa a "Kör" című film amerikai verziója, ez mindenképpen negatívum lesz, de senki nem mondta, hogy az élet habos torta, és azt meg végképp nem, hogy egy hozzászólásban idehányt mély indoklású "ez egy szar" kötelező lenne. Lássuk a medvét:
A szép Hae-won egy igazi hideg szuka. Régi barátnőjének leveleit sorra kidobja, szemtanúja egy támadásnak, de nem adja fel a támadókat, a bankban nem hajlandó a könyörgő öregasszonynak kölcsönt folyósítani, és kolléganőjét, aki ezt mégis megteszi, megalázza. Majd elcsattan egy pofon is, melynek következtében főnöke azonnal szabadságra küldi őt. Hae-won nem tud mit kezdeni magával, és elindul pihenni vissza isten háta mögötti szigetecskére Moodo-ra, ahonnan származik. Gyermekkori barátnője, Bok-nam, kinek leveleire sosem válaszolt, lelkendezve várja a kissé kelletlen lányt. A kis szigeten nem sok lakó van, néhány öregasszony, és pár férfi, akik nagy megbecsülésnek örvendenek, hiszen munkájukkal ők tartják fenn ezt a mini-társadalmat, amit feltétlen lojalitással hálál meg a női lakosság, azaz a banyák, és az egyedüli fiatal nő, Bok-nam, akinek egyetlen kincse, a kislánya, Yeon-hee. Hogy ez a fiatal nő életében mit takar? Eltűri, hogy férje úgy bánjon vele, mint a kutyával, üti, veri, rúgja, és állandóan kába sógora is megerőszakolgatja folyton. Eltűri továbbá azt, hogy férje a városból hozatott kurvát dugja, miközben ő a verandán ücsörögve zabál. Továbbá sötét dolgok derülnek ki, amikor egy formás kis bugyit talál 8 éves forma kislányának szánva, amit nevelőapja vett neki... Bok-nam-nak ez az utolsó lökés, elege lesz, menekülni akar Szöulba, távol a megaláztatásoktól, menekíteni kislányát, aki azt hiszi, hogy teljesen természetes, hogy apukája "úgy" szereti őt... Mivel Hae-won nem hisz neki, és nem hajlandó segíteni (nem előszór hagyja cserben...), ezért szökést tervez, amely katasztrofálisan végződik. Férje éppen az ő halálra rugdosásával van elfoglalva, miközben lánya próbálja anyját menteni, apuci ellöki a gyereket, aki beüti a fejét egy kőbe és meghal. Immáron Bok-nam az összeroppanás közelébe kerül, hát még amikor egy a szigetről elszármazott emberke vizsgálja a dolgot, aki beveszi (vagy be akarja venni), hogy az anya a hibás gyermeke haláláért. A nyomás fokozódik rajta, amikor nagynénje és a vének arra kárhoztatják, hogy majd a munka elfeledteti vele a veszteséget, és dolgoztatják továbbra is, mint egy rabszolgát az összeroppant nőt. És itt szakad meg a lassan csordogáló történet, és veszi fel a sodró lendületű horror tempóját, amikor egyszerre csak megtörténik az őrület. Bok-nam egy sarló-szerű szerszámmal nekiáll módszeresen lemészárolni a sziget lakosait, brutális módon, nem feledve el hűtlen barátnőjét sem, aki éppen hogy megmenekül... Vagy mégsem?

Érdemes megnézni a filmet, mindenképpen. A végkifejlet sötét és szomorú, és egyben megható is. Ez itt nem egy "halhatatlan sorozatgyilkos ámokfutása", vagy "földönkívüli szörny fejevős élményei". A

borzalom abban rejlik, hogy akár meg is eshetne a történet, reális elemeket tartalmazva sokkol bennünket. A jó szokás szerint alaposan végigvitt bemutatás, és lassúcska történet egyszeriben terrorba és vérbe fordul, megint csak (mint oly sok ázsiai horror esetében) erkölcsi dilemma elé állítva bennünket, vajon hibáztathatjuk-e a megőrülő nőt, sajnáljuk-e az életét tönkretevő szigetlakókat? Tömény drámát kapunk, koreai fűszerekkel ízesített horrorba fulladó tragédiát... Az idilli sziget sötét titkai alaposan megterhelik az ember lelkét, a szenvedés és az érzéketlen kegyetlenség pedig vérlázítólag hat ránk. Egy másik világba csöppenünk, ahol nincs törvény, ahol a brutális primitív lelkek irányítanak. Hősnőnk egyre sodródik az eseményekkel, általában távolság tartva magát, mígnem a katasztrofális végkimenettel talán remélhetőleg más emberré válik. A színészek tökéletes munkája még valósabbá teszik a sztorit, és az ügyesen font történet szépen követhetően alakul bosszú-históriává, és torkollik szörnyűségekbe. Természetesen nem marad adósunk a borzongással, és a vérrel sem, ám mindez számomra teljesen beleillik a képbe. Magával ragadó brutális dráma, kegyetlen és hideg, akár a való élet, szépen megfestett színekkel és mégis rideg körülmények között lavírozhatunk. Ajánlom a nehezebben emészthető sztorikat kedvelő, mondanivalót és érzelmeket átélő nézőknek, garantált a hatása. Intelligencia szükségeltetik hozzá, nem egy egyszeri slasher-rajongónak alkotott kis műremek. Részemről 10/9, mert hatással volt rám, a sok kurva idegesítő és primitív horror tömkelegében. Nézd meg.

Az éjszaka gyermekei - Nightbreed (1990)

A mai napig emlékszem arra az estére. Pár éve álmatlanul robot funkcióban kapcsolgattam a tv-t a csatornák között és az egyikre kattintva megpillantottam ezt a történetet. És a sokadik ismerős jelenetnél leesett, egy jó értelemben vett beteg művész drogos vízióját nézem. Clive Barker a kitekert rém-történet mesélés egyik legeredetibb mestere. Mivel az egyik irkámnál már leírtam, mekkora Istencsászár a manus most inkább eltekintenék a tömjénezéstől. Mostanság elárasztanak minket a megfilmesített írásai, egymás után lehelnek életet novelláiba. Hiszem: magára valamit is adó horrorbuzi filmtárának kötelező darabja kell legyen. Akkor is, ha a film maga nem is annyira rémisztő és tökéletes. Az írójának kiléte miatt (ez esetben forgatókönyvíró és rendező) kötelező. Az aktuális boncolni kívánt film egy klasszikus darab, ezt gyorsan leszögezem mielőtt bárki is köpködni kezdene. Szerzeményünk 20 éves... de még ma is szórakoztató. Napjaink horror-kavalkádjában találkozva ezzel a címmel simán elmenne mellette az ember. Szerencsémre anno a legendás VHS mesebeli tündöklésekor láttam és bár gyűlölöm a kibaszott retró-lázat mégis eljött az ideje egy kis nosztalgiázásnak.

A történet középpontjában Boone (Craig Sheffer- Döbbenet, Hellraiser-Inferno) áll, aki mindig rémálmokból ébred és egy hajdani John Travolta kinézetű szép szál snájdig gyerek. Különleges álmok kínozzák, álombéli helyen jár, bizarr lényektől tarkítva ....újra és újra. Mégsem fél tőlük, nem retten halálra láttukon. Engedve vágyainak valódinak hiszi álmait. Adódnak is ebből problémák, kényelmes fotel egy lesötétített szobában, keresztbe tett lábakkal visszafojtott monoton hangon duruzsoló agykurkász. Boone itt visszatérő vendég.

Rövid kis párbeszéd zajlik hősünk és a sokadik nézésre sem szimpatikus Decker (David Cronenberg), pszichológus úr között. A doki mutat pár gyilkosságról készült fotót. Boone tagadja, hogy bármi köze lenne az esethez. Azért az orvos add neki útravalónak pár nyugibogyót. A nagy beszélgetésben mellé nyúlhatott a piruláknak, páciense nem a nyugalom és béke belső relaxációs szigetén találja magát, hanem egy kényelmes kórházi szobában. Mindeközben a sorozatgyilkos tovább szedi áldozatait. Magához térve új barátra lel. itt sínylődik Narcisse (Hugh Ross) aki nem mellesleg a legjobb arc az egész filmben a legviccesebb aranyköpésekkel. Nos, ő szintén beteg minden tekintetben. Valami félreértés miatt hősünket Midian lényének hiszi, ad némi útbaigazítást, pár jó tanácsot majd bemutat egy rögtönzött önskalpolást áldozatkészsége gyanánt, a zűrzavart kihasználva Boone kereket old. Ha már említettem, megpróbálom leírni mi is ez a Midian. Egy régi elhagyott temető, pontosabban az alatt egy város-féleség ahol az éjszaka gyermekei ,,élnek”. Nehéz megfogalmazni kik ők, emberek és mégsem. Boone menedéket keres az ódon temető falai között. És talán hazaért. Lesz egy kis harapás, átváltozás, aggódó barátnő, rendőri túlkapás, nagy lövöldözés és heppi end, de ezeket már nem írom le. Picit kusza a történet így leírva, nem is nagyon akarom elmesélni, úgyis mindenki látta már, ha meg nem akkor legyen ez a kedvcsináló..

Nem érdekel a 20 diplomás okostojások véleménye mely szerint Clive Barker a Hellraiser történetén kívül semmi érdemlegeset nem alkotott. Lehet nem egy eget rengető film, mégis eredeti. Íróként pedig egy géniusz. Talán a stílusa, az utánozhatatlan, perverzitást súroló karakterek, mittom én, de működnek a dolgai. Arról nem beszélve szórja a történeteket, mint bolond pék a lisztet. Nem sokadik koppintás, prequel, remake, reboot halál tudja micsoda, hanem eredeti sztori akinek ilyenre van igénye az nézze meg. Aki fikázni akarja az oldalt, az is. A film úgysem más, csak egy nagy illúzió egy zseni őrült, elvont világából. A zsenik már, csak ilyenek, ha most készülne biztos más lenne. DE ez így jó, így szeretjük.

A filmről technikai oldaláról lehet bármit mondani, csak azt nem, hogy modern. Látszik rajta az idő, a molyrágta képkockák de aki ettől el tud vonatkoztatni az felfedezheti a báját, az ódon retró szagot a képernyőt bambulva kicsit visszarepülve a múltba. Ezt a filmet lehet szeretni vagy inkább szeretni kell, ez szükséges, enélkül neki se üljön senki. Mert aki azt mondja, hogy szar a film az a kilencvenes évek eleji horror lázat valami hippi kábulatban töltötte. Ezek alap filmek és kész. Nem mondom, kult, mert fogalmam sincs az mit jelent és félni is, csak annyira lehet rajta mint a Szörny Rt.-n De egyre több klasszikus filmet kaparnak elő és modernizálnak. Ezeket látni kell legalább egyszer mielőtt utoléri a nagy remake-láz, de az még jobb ha régen már láttad a sercegős VHS korszakban és most megint átéled a régi pillanatokat..Ha viszont őszinte akarok lenni, akkor az igazsághoz tartozik: nem ez a világ legjobb filmje, nem is lehetne, sőt nem is kell látnod mielőtt meghalsz, persze azért nem ártana így békére szenderedni. Mégis amondó vagyok, ha szeretnél picit nosztalgiázni, vagy csak szereted a régi filmeket és nincs kedved valami fekete-fehér szívszaggatós esőben csókolózós filmet végig nyűglődni, akár ezen is szenvedhetnél, hátha találsz benne némi örömöt és a végén elmorzsolgatsz néhány könnycseppet és szipogva összebújhatsz a csajoddal, áááá ez nem is igaz, senki sem bőg az ilyen filmeken......de egy próbát megért.

Ámen

10/6 a régi szép idők emlékére.