"-Ma reggel is láttam az udvaron egy lovat, aminek két feje és két teste volt!
-Két darab egymás mellett álló lovat?
-Tényleg, lehet, hogy úgy volt...
-Talán még azt is elhiszed, hogy ha nagypénteken bedugod az ujjad egy birka fenekébe, attól termékeny leszel?
-Badarság!
-Pontosan!
-Húsvét hétfőn kell!
-Figyelmeztess, nehogy kezet rázzak veled az egyházi ünnepeken Baldrick!"
Kinek mi jut eszébe a boszorkányokról? A fent idézett társalgás a "Fekete Vipera: Boszorkánycsősz fősámán" című részéből ugrott be rögvest. Persze bevillannak Machbeth vészbanyái, vagy a seprűn lovaglók (erről meg egy Tom és Jerry rész), a vasorrú bábák népmeséinkből, netán a komolyabbak, az erdőben ördöggel üzekedők és az inkvizíció által máglyára küldött szerencsétlenek. Esetleg a szomszéd öregasszony, akinek fekete macskája van és állandóan basztat valamivel? Vagy a csaj feketében, aki pokollá tette az életed?
Közelíthetünk természetesen horrorfilmes-aspektusból is, bár valahogy úgy érzem, a rémségek panoptikumának eme szereplője nem volt túlfoglalkoztatott a mozgóképek történelmében - ha összevetjük a vámpírokkal, farkasemberekkel, kísértetekkel és démonokkal. Talán a sok év alatt rárakódott kissé komolytalan máz az oka, továbbá az, hogy a gonosz barátnői áttolódtak a népmesékbe, a gyermekijesztgetős fabulákba. Az imázsuknak nem tett jót a fentebb említett seprűn röpködés sem, vajon ki vesz komolyan egy ilyen figurát?
Szerencsére akadtak, akik nem voltak restek a témához nyúlni, gondoljunk csak Dario Argento grandiózus "Három anya-trilógiájára", de a legnépszerűbbek a zsáneren belül a máglyán elégetett bűbájosok által megfoganó átkok. Mert mindig van erejük és idejük még erre, miközben pattog a tűz alattuk, hogy haláluk után évszázadokig szopórollerre tegyék hóhérjaik leszármazottait.
Talán nem okoz meglepetést eme felvezető után, hogy boncolásunk alanyában is pontosan ezt teszik, bár azzal a csavarral, hogy ártatlanok voltak, amely kissé zilálttá teszi az amúgy is kusza történetet.
A német származású Ulli Lommel, aki a filmipar főbb szegmenseiben utazott 2017-es haláláig, úgyis mint színész, producer és rendező, a salemi boszorkányperek hatására írta meg a forgatókönyvet. Arcát ismerhetjük például a "Winnettou bosszúja" című westernből, direktori munkáiból számunkra említésre méltók az "Agyhullámok", "The Boogey Man", "Bloodsuckers", majd 2000 után futószalagon kezdett a szarabbnál-szarabb darabok legyártásába. (Blogunkban a The Tomb című miatt kapott ledorongolást...). Alkotótársa a forgatókönyvön akkori felesége, a rendkívül szép arcú és nevű Suzanna Love volt, akit szokása szerint főszereplőnek nevezett ki ezen művében is. Került még nagy név a kosárba, Robert Walker Jr., aki leginkább sorozatokkal hódíthatta meg nézőit és a jó öreg Donald Pleasence, akit nem kell bemutatnom a horror- és a James Bond-rajongóknak. Még egy hangulatos helyszín kellett, (ami egy nyamvadt falucska pár házzal plusz az azt ölelő lápban és erdőben merült ki) majd irány Wisconsin és elő a kamerákkal. Én meg a sztorival jövök:
1683-ban a kicsiny Devonsville-ben gonosz erőket vélnek felfedezni a helyi suttyók, ezért a falu három úgy-ahogy kinéző nőjét rögvest boszorkányként ítélik el. Nem kenyerem a tamáskodás, de ha valaki nem akar annak tűnni, az igyekezzen éjszaka közepén talpig feketében az erdőben üst fölött végzett motyogást nullára redukálni, vagy a kártyavetéssel is óvatosan feltűnősködni egy az ilyen dolgokra kimondottan érzékeny időszakban, ugye. Erre még nekem is azt kell mondanom, hogy égetni való bolondok. El is kapják őket, bár váltig (sőt utolsó leheletükig) állítják, hogy ők bizony ártatlanok - de ezt én sem veszem be, mert mind ezt mondja. Disznókkal etetik meg egyiket, a másikat meggyújtott keréken gurítják le a domboldalon, a harmadikat pedig ízlésesen szexire tépett ruhában máglyarakásra kötözik, de persze nem a sütire, mert onnan nem lenne nehéz szabadulni. A női barbecue belül puhára, kívül ropogósra sül, majd egy villám is belecsap (nincs elég baja...?) és köddé válik, de aztán megjelenik halvány effektként és alaposan megátkozza a parasztokat.
A jelenben járunk, 300 évvel később, amikor is Walter, a falu Oázis kisboltjának (ki van írva: Groceries & Beer, ennyi erővel "Parasztitató" is lehetne a neve...) tulajdonosa úgy dönt, segít tüdőgyulladásban szenvedő feleségén egy újszerű kúrával és párnájával megfojtja. Eközben az ennivaló Jenny megérkezik a faluba, hogy új tanárnőként okítsa a belterjes közösség kölkeit. Persze a férfiak felfigyelnek a friss husira - mostanság nagy dömping van hamvas punciból, mert rajta kívül van valami környezetvédő nő a tónál, meg a környékbeli rádiónak is új műsorvezetője van. Megismerkedik a helyi kanokkal, miközben a nézők találkoznak a 300 évvel ezelőtti hóhér leszármazottjával, Dr. Warley-vel (naná, egyenes út a hóhértól az orvosig...), aki szabad pillanataiban a rontás következtében benne megtermő férgeket húzgálja testéből. Éppen ezért kutatja a helytörténeti eseményeket, de csak boszorkányégetés témában, népdalokat és antik rokkákat nem gyűjt. Jenny tanítás közben elejt egy feminista megjegyzést, miszerint az isten nő is lehet (naná és menstruál is, ahogy az életemen észreveszem...), amiért a kis konzi közösség eléggé megorrol rá, melyet teljes mértékben megértéssel szemlélek, ám én a magam módján büntetném ezért. De nincs megállás, bekopog hozzá a tésztaképű Walter, aki cseppet sem burkoltan arra céloz, hogy egy kis trónörököst szeretne összedobni vele, ennek érdekében elhegedüli az Adagiót (esküszöm, nem kamuzok...), mely kis produkció talán a film művészi értékeit igyekezett feljebb tornázni. Ez sem segít azonban, a kegyetlen szépség nem nyújtja át tálcán vagináját, aminek következményeként a férfinak rémálmai támadnak. A suttyófalvára újonnan befutott három fehérnép nem is sejti, hogy viharfellegek gyűlnek, hiszen feltűnésük gyanúsan a közeledő 3. centenárium pillanatához esik. Súlyosbító körülmény, hogy a koitálás nemes aktusához sem fűlik a foguk a retkes prosztókkal, ráadásul igazi modern nők, egyedül boldogulnak, ez már több a soknál! A doki hipnózisban kifaggatja Jenny-t és ráébred, a lányt megszállta/reinkarnálódott benne a kivégzett átoktulajdonos. Én meg csak lesek, nálunk bezzeg hiába megyek el a háziorvoshoz náthával, eszébe sem jut villanófényekkel visszavinni néhány száz évvel ezelőttre, vagy legalább a bilire szokásom idejére, hátha az anális fixációm megmagyarázható lenne. A lánynak érdekes víziói támadnak, a kedvencem, amikor álmában elégetik őt, de előtte mindenki az arcába köp, ő meg viszonozza. Nem tudom, hogy ez szokás volt-e ezeknél az égetéseknél, de a végére kezdtem felizgulni a perverz incidensen. Eközben esténként a pap, a falu elöljárója, meg a pár figura, aki szerepel ebben a műremekben, vacsoránál összegezik a napi konklúziókat, itt születik meg a nemes ötlet, hogy a három lotyónak bűnhődnie kell, mert annyira haladó szelleműek, hogy tuti állva pisilnek. Persze ezt nem mondják ki, inkább a babonás verziót tolják, mely szerint azért jöttek, hogy büntessék a falut. Arra nincs válasz, hogy ezt mondjuk egy egyszerű és törékeny tanító néni hogyan tudná véghez vinni, talán gyermekeiket Fortnite és TikTok használatára szoktatná? Vagy a rádiós hölgy? Egész nap Pa-Dö-Dőt tolna? A környezetvédelmis csaj meg rájuk hívná Greta Thunberget...? Megszületik hát az ítélet, kettőt rövid úton el is intéznek a lelkes szadista bunkók, majd Jenny-ért is elmennek. Hamarosan vidáman ropog alatta a tábortűz, ám a gonosz nem hagyja cserben ártatlan szolgáját, aki nem is a szolgája. Itt most belezavarodtam egy kicsit.
"Egy kis káosz, de végül is nagyon szórakoztató káosz" - méltatta egy kritikus, akihez csatlakozni szeretnék. Néha eltéved a történet, olyan mellékszálak nőnek ki belőle, amelyek sehová sem vezetnek és teljesen szükségtelenek. Olykor pedig olyan hibák ütnek szemen, amelyeket könnyű lett volna kiküszöbölni, mondjuk ekképpen: - Bazmeg, Johnny igazítsad már meg azt a rohadt kötelet az oszlopon, mert lóg a csajon, nemhogy könnyen elszabadul ezáltal, hanem szinte leesik arról az örömtűzről! Vagy: - Lécci Jimmy ne úgy leselkedj a sötét kunyhó ablakában, hogy a kezedben egy mérföldekre világló fáklya hasít atomvillanást a környékre, mert netán előfordulhat, hogy az ablak túloldalán kifelé nézelődő bulának kiégeted a szeme világát! Sorolhatnám még ezeket a bakikat, amelyek javítása nem került volna semmibe, ám ezek és az indokolatlan buta fordulatok az amúgy nem is annyira rossz alaptörténetet csúful aláássák. Mert hozzátehetjük, tartalmaz egész jó meglátásokat, sőt korát megelőzően afféle feminista-horrorként is működik. Persze nem napjaink világfelforgató, idegbeteg és tolakodó feminizmusának drága ruháiba bújva, hanem a szinte középkorias megrögzöttség felett ítéletet mondó indokolt hangvételben. Nem szájbarágósan, de finoman rajzolva érezhető a modern nagyvárosi nő és az ósdi puritán elvek ellentéte, amely érdekesen megfűszerezi a filmet, elárulva, hogy némi gondolati jelleg is szorult belé. Különösebben megrázó és félelmetes történések nem roncsolják idegpályáinkat, hiszen a 80-as években alacsonyabb ingerküszöb és igények nem ívelnek át napjainkra, így hatásfokuk elenyésző. Mégis kellemes szórakozás, van varázsa, szívesen merültem el a kedves és különösebben tét nélküli mese otthonosan kényelmes világában. Rusztikus sötétségbe csöppenünk, ahogyan Stephen King is gyakran céloz arra, az ilyen helyeknek mindig vannak baljós titkaik. A kis költségvetés erősen érződik, ennek ellenére a főbb szerepeket dicséretre méltóan profin hozzák a már említett nevek. A stílusa tévéfilmes, néhány rémálom és látomás egész szépre sikeredett. A filmzene is hangulatos, jól kidolgozott kiegészítő. Szóval, összefoglalva, annyira nem rossz ám a mű, vannak pozitívumai is, kiegészülve a gagyival ad egy közepesnél alig lentebb álló mozit. Ha érdekel, ahogyan Donald Pleasence a kukacát rángatja, mindenképp nézd meg! 10/4
