Pár hete ötlött szembe egy halomnyi hirdetés útján a neten, miszerint kiadásra kerül (no persze nem itthon) Ken Russell klasszikusa 4K UHD-ben. Rögvest el is pirultam, hiszen még sosem láttam eme alkotást, miközben mindenféle gagyi horrort végigszenvedek. Persze hiba lenne ebbe a műfaji fiókba helyezni a filmet szépen összehajtogatva, mert minduntalan kilógna onnan. Leginkább azt mondanám, hogy ez egy harsány színekkel megfestett történelmi dráma, amely a mozipaletta sötétebb és alantasabb elemeit is felhasználja. Nem csoda, hogy sikerével kipattant a "nunsploitation" elnevezésű kategória a bűvös dobozból, amelynek általában európai követői voltak és a zárdák titokzatos világába projektáltak minden elképzelhető bűnt, a promiszkuitáson át a gyilkosságokig, no meg persze az ördögi megszállottság témáját. Ezekben a filmekben persze nem csak a félmeztelen apácákat korbácsolták, hanem magát a vallást az inkvizíció bigott kegyetlenségén keresztül. ( Blogomban volt már szerencsénk a megadott koordináták alapján készült műhöz. ). Mindezt megfűszerezed a korszak állandó machiavellisztikus cselszövéseivel, ahogyan az egyház a hatalomba akar épülni, az erkölcs lesújtó állapotával, eltorzult babonákkal és a kínzó cölibátus elfojtott érzékiségével... Máris megkapod a nunsploitationt - avagy a pornografikus apáca show-t.
1952-ben írta meg a híres Aldous Huxley "Loudun ördögei" című könyvét, ami amolyan féldokumentarista tényregény, már, ha létezik eme szörnyszülött szóösszetétel (ha nem, akkor én most megszültem...). A salemi mellett az egyik leghíresebb boszorkányper a louduni, amelyben egy magas szinten lévő egyházfőt ítéltek el. A történethez hozzátartozik, hogy a sokszor emlegetett és kárhoztatott Richelieu bíboros és kegyenceinek ravaszsága mentén sikerült a főhőst, Urbain Grandier plébánost koncepciós perbe fogni. Grandier ugyanis útban volt. Miután a francia reformátusokat (hugenottákat) sikerült elüldözni, minden joguktól megfosztani, sőt legyilkolászni, Richelieu-nek kedve támadt központosítani a hatalmat. Ennek örömére a szinte erődítményként létező nagyobb városokat is maga alá akarta gyűrni a vörös eminenciás, amihez pont jól jött, hogy az élvhajhász Xlll. Lajos olyan hülye volt, hogy ha ló lett volna, tolta volna a szekeret. Ám volt Loudon kormányzója felé egy ígérete a királynak, miszerint az ottani erődöket nem fogják lebontani. A helytartó halála után a város irányítása Grandier kezébe hullik - már csak rajta bukhat el a település uralom alá vétele. Immáron ennek az egy embernek a létezése lett rendkívül zavaró a bíborosnak és gondoskodtak a félreállításáról.
Ez hát a mozi történelmi alapja pár mondatban. Tegyük még hozzá, hogy Huxley művét 1961-ben színpadra alkalmazták és ezt követően 1971-re készült el Ken Russell grandiózus filmje, amelyet felháborodáshullám követett, az egyszeri mozinézőkön kívül szinte minden szervezet fogást talált rajta, a feministáktól Vatikánig, az erkölcsös kékharisnyáktól a képmutató kritikusokig. A forgatókönyvíró-rendező első kimozdulása volt ez a horror irányába, később neki köszönhetjük a "Változó állapotok", "A fehér féreg búvóhelye" és a "Gótika" című alkotásokat. Némileg szürreális látásmódja ezekben is kikönyököl és egyedivé emeli őket.
A botrányok ellenére Russell nem keresztényellenesnek szánta filmjét. „Mélyen hívő katolikus voltam, és nagyon biztos voltam a hitemben. Tudtam, hogy nem pornófilmet forgatok… bár nem vagyok politikus alkat, a The Devils-t mindig is az egyetlen politikai filmemnek tekintettem. Számomra az agymosásról szólt, arról, hogy az állam átveszi az irányítást.”
Nem számít mit állít: a kritikusokat ez nem hatotta meg, olyannyira, hogy a Warner Bros. vonakodva jelentette meg DVD-n, akkor is csak megvagdosva.
Pedig jóval többet érdemel. Még rádobok egy jelzőt: művészi alkotás. Kegyetlen ugyan és vulgáris, szégyentelen és polgárpukkasztó, de Russell látásmódja, díszletei, beállításai kiemelkedőek, bizarr atmoszférával gyönyörködtetnek.
A sikerhez szerencsére egy igazi karizmatikus főszereplőt leltek: Oliver Reed-et. A férfias és hetyke, ugyanakkor gőgös és olykor kegyetlen szívű Grandier szerepében uralja a képernyőt, minden pillanatban sugározza a szilárdságot, tökéletes ívként láttatja a jellemfejlődését, amely talán lehet, hogy nem is az, inkább csak kibontakozik a bensőjében lakozó hit. Kiváló ellenpontja Vanessa Redgrave, a helyi zárda púpos és labilis apátnője szerepében, aki nagyszerű alakítással ajándékoz meg bennünket. A történelmi alapokat fentebb már leírtam, ideje, hogy kiegészítsem magával a sztorival:
Urbain Grandier plébános és immáron városvezető kissé lazán kezeli a Szentírás bűnre vonatkozó tételeit. A szerénységgel is hadilábon áll, ahogyan a cölibátussal is. Megteheti. Sármos, jóképű és mind éles elméjével, mind pozíciójával kiemelkedik az akkori trágyaszagú tömegből. Most éppen teherbe ejtette Jean Mignon kanonok unokahúgát, aki ráadásul a louduni királyi ügyész lánya. A lavina elindul, ám hősünk nem is sejti, hogy életre szóló ellenségeket szerzett magának, amikor a megesett ifjú hölgyet megalázón elutasítja. Újabb hógolyó indul meg a lejtőn, amikor megtudhatjuk, hogy Jeanne des Anges nővér, a helyi Orsolya-rendi kolostor apátnője szexuálisan megszállottjává válik a férfinak, aki kérését, miszerint legyen a rend gyóntatója, megtagadja. Ráadásul azzal tetézi "bűnét" hogy egy helyi lánnyal jegyzi el magát az Úr színe előtt. A kis patakok lassan egymásba futnak, ahogyan Grandier magabiztosságában és gőgjében magára haragít bizonyos erőket - és megérkezik a legaljasabb ellenfele is, Jean de Laubardemont báró, aki le akarja bontatni a város védvonalait, de megalázottan távozik, miután a plébános összehívja a katonáit, hogy addig nem tehet ott semmit, míg a királytól nem érkezik meg a bontási parancs.
Grandier még nem is sejti, hogyan hívta ki maga ellen a sorsot és a fenekedők milyen erővel törnek majd rá. Gyanútlanul, a veszélyt kicsinyelve indul a királyhoz, hogy szavát vegye: az erődszerű falak megmaradhatnak. Eközben Loudunban elszabadul a pokol: a magából kivetkőzött apáca csalódottságában megvádolja öt boszorkánysággal és azzal, hogy a gonosszal kapcsolatban állva megbabonázta a kolostort. Több sem kell Richelieu embereinek, meghívják a rosszindulatú és elmebeteg fanatikus Barre atyát, a boszorkányvadászt, hogy ördögűzést hajtson végre a klastromban. A kínzásnak alávetett rendfőnöknő védelmére kelő apácákat foglyul ejtik és két opciójuk van: vagy meghalnak, vagy alátámasztják a vádakat. És hirtelen az egész zárda megőrül. Önmagukat és egymást hiszterizáló nők meztelen orgiákba kezdenek, valódi megszállottként viselkednek, addig elnyomott szexuális ösztöneik blaszfémikus bacchanáliába torkollnak. Más sem kell bizonyítéknak: Grandiert már kész tények várják és elkezdődik a per.
Annak ellenére, hogy nem kedvelem a történelmi filmeket, ez, mint félig-meddig műfajba vágó eposz, elvarázsolt. Russell mindenre ügyelt: a díszletek Fritz Lang Metropolis (1927) című mozijának alapján készültek, mert nem akart egy hagyományos korképet: inkább igyekezett anakronisztikussá emelni a hátteret. De nem csak ebben fedezhető fel a kreatív esztétika. Az avantgárd és szinte experimentális filmzenében is, amely gyakran kaotikus zörejek halmaza, megadva a különleges ízt és valamiféle megfoghatatlan és kifordított hangulatot. Egy szörnyű éra megmutatása, amelyet mai szemnek tálaltak, ellenkezve a klasszikus historiális mozikkal. A mindent elöntő gyomorforgató lelki szenny, melynek tengerében szinte alig lelsz tiszta kis szigetre, a dekadenciában fürdő király, ahogyan madárnak öltöztetett hugenottákra lődöz vihogva, a várost magával ragadó őrület és hisztéria, a vérszomj, aminek csak néhány polgár tud ellenállni. És felemelő lépés, amikor Grandier korábbi arrogáns énjét elhagyja a szerelemért és Loudunért, szemeinkben mártírrá avanzsálódva. Ezért bármennyire tűnik pogánynak az egész mű, mégiscsak igazat adok a rendezőnek: keresztény sugallata van. Nem a vallást bántja, piszkálja: hanem a hatalommal összenőtt tébolyult törtetést vágja szemünkbe. És ahogyan a megtévedt és tékozló fiú visszatér Istenhez és az igazsághoz. Kínzattatásai elviselhetetlenek, de szemmel láthatóan a kicsinyes bosszú- és hatalomvágy által tüzelt ellenségei fölébe nő kitartása által.
Mindazonáltal horror is: nem kell ahhoz démon- és ördögfalka, hogy igazán rosszul érezzük magunkat a bőrünkben: ez az emberiség, amely Barabást kiált és alantas vágyait követve képes elállatiasodni. Amely képes volt a legborzalmasabb kínzóeszközöket megalkotni és használni a másikon. Isten teremtménye, ha igazán elengedi magát, a mocsokban fetrengve képes bármire. Ez egy olyan csorba tükör, ahol mindenki magára ismerhet és találgatja, hogy az ő helye hol lett volna ebben a szörnyű esetben?
Elragad és nem zökkent ki egy percre sem, a második fele egyre zaklatottabbá teszi az ember mellkasában feszülő érzelmeket. nem tud hidegen hagyni. Kétértelműséget is adhat: vajon a gonoszok viselkedése nem volt-e valóban a Sátán műve...? Sokkoló és sötét, merész és provokatív. Még manapság is, azt hiszem, nyugodtan állíthatom, hogy időtálló alkotás, ráadásul magas művészi igényességgel kápráztat el bennünket.
Sosem feleded: Tatiana Maslany She-Hulkként twerkel. "A színésznő a jelenetet a "legjobb pillanatnak" és a MCU története egyik csúcspontjának nevezte. ".
Köszönöm, itt be is fejezném, de ez csak a kezdet, amely megmutatja, hogy a hölgy színnő. Az "ész" szót kihagytam és nem véletlenül. A sorozat hatalmas buktája nem adott nekem elégtételt, hogy az egyik kedvenc képregényhősömből bohócot csináltak. Bár, őszintén szólva napjaink képregényei is ezt tették az Amazonnal. Csak a szokásos: ráncfelvarrás közben ajtóstul rontva a házba, politikai üzenetekkel tömték meg a karaktert.
De lépjünk tovább: Maslany, mielőtt megcsinálta a seggrázást, amely szerinte a Marvel csúcspillanata, igen sok szerepben játszott. Az én hibám, hogy ez fel sem tűnt nekem, pedig bőven játszott horrorfilmekben is. Mint a "Holtak naplója", a "Vérszomj 2. - Elszabadulva", "A hírnök" és "A majom". Utóbbit még nem láttam, a többiben pedig nem emelkedett ki annyira, hogy megjegyezzem. Pedig karakteres arcú, gyönyörűnek nem mondanám, de van valami kisugárzása - jellegzetes ábrázata itt kimondottan fontos és meghatározó a cselekmény szempontjából. És nem csak a főszerepet játssza a Mindörökkében, hanem producerként is beállt a produkció mögé.
Rendezőként Osgood Perkins kiabált a megafonba, aki a "Longlegs – A rém"-mel tört be igazán a piacra - amely sok tekintetben hasonlít jelen boncolandó alanyunkra. Lassú, titokzatos, különös - persze ízlés kérdése, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy nagyszerű mozi, csak azt, hogy nem a hétköznapi horror. Neki köszönhető a "February" is, amelyet nem láttam, de hallottam róla pozitív véleményeket. Perkins "A majom" forgatásának munkaügyi viták miatt beálló szünetében maszekolva forgatta a "Mindörökkét". Amely tényt fura módon magyarázatként adagolják a cselekmény hiányosságai miatt. Szerény személyem kissé sántának érzi eme indokot, mert hát hamari munka ritkán jó - ahogy a népi bölcsesség tartja. Én sem mondhatom egy nőnek, hogy bocs, gyorsan el kellett élveznem, mert anyám megfőzte a babfőzeléket, fejezd be magadnak a melót. Vagy mondhatom, de utána már nem biztos, hogy szükség lesz még a művészetemre. Szóval egy kicsit ingatag állványzat támasztja alá, amin az végképp nem segít, hogy a direktor úr kinyilatkoztatta, miszerint "a filmet a „undorító férfiasság” kritikájaként jellemezte, amely népi horror elemeit felhasználva vizsgálja a patriarchátust, a nőgyűlöletet és a mérgező férfiasságot." Helyben vagyunk Tatiana és/vagy Osgood kimondottan rühelli a férfiakat, ezért nem tudnak leszállni a feminista elmebaj-expresszről és Hollywood által sulykolt propaganda-sugalmazások pad alatti kommunikációjáról. Talán a történet kidolgozásával kellett volna annyit törődni, netán az egész sztori mozgatórugójának hiányosságait pótolgatni, befércelni ahelyett, hogy mániákusan összeugrasszák a nőket a férfiakkal. Mindegy, ez a szekér már elment.
Annyi viszont fix: a trailer vágója Oscar-díjat érdemelne. Mintha egy Gonosz halotthoz hasonló pörgős és vérforraló rémdráma lenne. A végső előzetesbe még a filmben nem szereplő jelenetek is belekerültek. Így lett a rövid és pár perces kivonatból izgalmas és a horror rajongóinak lelkesítő kedvcsináló. De vágjunk bele.
Liz boldog. Végre találkozott az álompasival, akinek nagyszerű pedigréje van. Malcolm orvos, igazi úriember és fülig szerelmes belé. Már egy éve együtt vannak, amikor a férfi javaslatára felkerekednek annak erdei házába. A "tipikus városi csaj kimerészkedik egy erdei kunyhóba" - ahogyan a filmben is kommentálták. Persze ez nem egy szimpla kis faházikó, hanem kényelmes nagy épület, kimondottan alkalmas arra, hogy egy pár kényelmesen eltöltse ott az idejét. Csipetnyi üröm az örömben (igen, megfordítottam a mondást), hogy a szomszéd épületben lakik Malcolm kellemetlen unokatestvére, Darren, aki már az első este meglátogatja őket, egy butuskának tűnő modell társaságában. A bunkó rokon távozása után Malcolm a bejárónő által készített csokitortából egy szeletet ráerőltet Lizre, aki annak ellenére, hogy nem szereti, az éjjel az egészet befalja. Ez most itten nem egy gasztroblog, tehát sejthetitek, hogy a süteménynek lesz még jelentősége később. A rusztikus környezetben amúgy is kissé zavart lányt látomások kezdik zaklatni, amelyek szenvedő nőkről szólnak. Malcolm hívást kap a kórházból, így magára hagyja, amikor persze beállít a tapló unokatesó is, aki félelemmel tölti el Lizt, így feldúltságában azonnali távozást követel a visszaérkező párjától. Innentől elképzelhetetlen borzalmakkal kell szembe néznie...
A képi világ magán hordozza Perkins stílusjegyeit. Különös kameraállások, élénk színek. De a Longlegshez hasonlóan ez is lassan ketyeg, lomha, inkább álomszerűen folyó, mint izgalmas. Az érdeklődést fenn tudja tartani természetesen, szeretnénk a titkok végére járni mi is, de a filmben feltűnő méz motívumhoz hasonlóan vontatottan csordogál. A forgatókönyv teljesen értelmetlen dolgokat is tartalmaz, amik érthetetlen módon lettek beleerőltetve a filmbe, növelve a misztikusság légkörét. Már eleve azt is kicsit nehéz megérteni, Liz mitől olyan nyugtalan alapból, amikor élveznie kellene a kikapcsolódást. Ahogyan a szomszéd látogatása sem olyan nagy dolog, hiszen csak egy tahó, mégis akkora feneket kerítenek a dolognak, mintha egy rablóbanda érkezett volna. A bevezetőben említett "cselekménybeli hiányosságok" szemet szúróak, a fő magyarázatban van egy teljesen homályos mozzanat, átlépnek a legfontosabb kérdésen, amelyet nem tudnék leírni spoiler nélkül, de talán Nektek is szemet szúr. A szereplőkkel semmi gond, bár Maslany néha kicsit ripacs, a helyszín is perfekt, a titokzatos erdő. Viszont a filmzene sem akarja különösebben felsrófolni az idegeinket - mintha szándékosan igyekeztek volna elkerülni, hogy a nézők nyugtalanná váljanak. Megérteném, ha a történet súlyosságára támaszkodva próbálták volna kerülni a bazári ijesztgetéseket, de az meg magában nem tartja meg az alkotás felépítményét. Persze, mint olvastam, a sztorit az utómunkálatok során találták ki pontosan. Ennek következményeként elvarratlan szálak lógnak a levegőben, így ha komolyabban belegondolunk, kaptunk egy erősen nyomasztó mozit, amely inkább az érzésekre apellál, nem az értelemre. Nem tett jót ez a koncepciótlan kapkodás a befejezésnek sem, megint csak elhamarkodottnak tűnik. Mintha a készítők (és ez akár lehetséges is), nem tudták volna merre kanyarodjon az összerakott szekér. Így sajnos egy nagyon szép bizsut kapunk, nem valódi gyémántot. Kár érte, mert több volt benne. Azért mindenesetre nézd meg, mert nem kimondottan rossz film, de a kidolgozatlansága erősen érezhető.
David Koepp: Hűtőkamra című regényének ajánlójában (itt olvasható:) szinte prófétai módon utaltam folyamatosan arra, hogy ez a könyv a vászonra termett. Persze nehéz lett volna nem erre gondolni, ismervén Koepp szakmai múltját.
Éppen ezért döntöttem úgy, hogy el kellene látogatni ismét moziba, csak, hogy kiöblítsük a keserű szájízünket a legutóbbi Predator-nak elnevezett filmszemét után. Ne kelljen már rossz emlékeim miatt a filmszínházakra, mint szemétlerakókra gondolnom. Mindezt megalapozandó két hatalmas aluljárós hamburgerrel eltelítődvén (sajnos nem figyeltem, ezért kedves barátom nem kért bele mustárt!!!44!!44!), vonultunk a helyszínre, ahol véresre röhögtük magunkat az "Üvöltő szelek" filmcímen. Tudom, tudom, klasszikus, a Brontë nővérek, satöbbi, de sehogyan sem tudtunk elvonatkoztatni a kétértelmű címtől. Talán nem Morbid magazinokon és Kreténen kellett volna felnőni. Így aztán elképzeltük, hogy egy kondér chilis babról szól a történet, vagy, hogy nem véletlenül a vécé melletti teremben vetítik. Az eredeti angol címet is meghatároztam: Howling Farts... Vagy, bemenni, az összegyűlt mozilátogatók előtt felállni, és a "-Majd adok én nektek üvöltő szeleket!" - felkiáltással elszabadítani a segghuzatot... Szóval biztosítottuk a hangulatot, amit sikeresen elrontottak a vetített ajánlókkal, mely ismét segített megállapítanunk, hogy a magyar filmgyártás nem képes kilépni az elcsépelt és emetikus romantikus komédiák mocsarából. Továbbá azt is, látván a reklám-dömpinget, hogy hamarosan eljön az idő, amikor már vetítés közben is lesznek promóciós szünetek, mint a kereskedelmi tévékben.
Most pedig vágjunk bele boncalanyunkba a tisztelet komoly hangján:
A forgatókönyvíró és rendező filmográfiája igen vaskos, leginkább a könnyedebb hangvételű, igazi mozira létrehozott blockbusterek szkriptjeiben lelhetjük meg a nevét, mint a Jurassic Park, Pókember, Indiana Jones és a kristálykoponya királysága, Angyalok és démonok, Indiana Jonesés a sors tárcsája, de a komolyabb, minket (vagy legalábbis engem) jobban érdeklő, sötétebb alkotások is beleférnek életművébe, mint az egyik kedvencem, a "Sötét angyal" Dolph Lundgrennel, a "Hetedik érzék", amelynek direktori székét is elfoglalta, a "You Should Have Left" és a "Jelenlét". Csak az váratott magára, mikor fogja ezt a két szálat összefonni és készít egy kellemes popcorn horrort - mint a "Dermesztő kór". Amelyet ugyan betehetünk a "horror-vígjáték" kategóriába, csakhogy ez úgy bohózat, ahogyan az "Élőhalottak visszatérnek", vagy a "Frászkarika". Komolyan eljátszott komédiázás, ami miatt nem bugyuta, mint a "Zombieland", vagy a "Trancsírák".
Koepp-nak a vérében van a show biznisz ezért igazán szórakoztatóan rakta össze jelen alanyunkat. Hírneve pedig bőségesen elég volt arra, hogy Liam Neesont és a Stranger Things-ből feltörekvő Joe Keeryt is megkapja, akik hajlandóak voltak egy szimpla, majdhogynem low-budget (5 millió dollár) filmbe beszállni - amely költségvetés egyáltalán nem látszódik, mivel igen színvonalasra sikeredett. A rendező Jonny Campbell, aki eleddig tévésorozatokat forgatott le, de megmutatta, hogy a filmszínházban is van helye, különlegeset ugyan nem alkotott, de hibát sem láttam benne.
A sztori:
1979-ben a Skylab űrállomás visszatér a Földre, de elszabadult oxigéntartálya Nyugat-Ausztráliában zuhant le. Egy porfészekbeli farmer megtalálta és afféle minikiállítás keretében mutogatta látogatóknak.
28 évvel később (gondolom, szándékos az áthallás...), 2007-ben riasztás érkezik a DTRA-hoz (Védelmi Fenyegetéscsökkentő Ügynökség). Kiderül: valami elszabadult a tartályból. Az oda érkező két ügynök, Robert és Trini egy biokémikus nővel csak kiszáradt és szétrobbant holttesteket találnak, de sikerül mintát venniük. Kiderül: ez egy gombafajta, amely villámgyorsan terjed és ennek érdekében irányítása alá vonja az élőlényeket.
És ahogy az ilyenkor lenni szokott, a hadsereg elpusztítja a kisvárost, a minta eljut egy tárolóba és ott elzárva tartják. A föld alatti páncélterem az évek során elfelejtődik, a kormány lefalazza, majd napjainkra a földszinti részt kiadja egy önkiszolgáló raktárcégnek. Mindezt elragadó módon time-lapse formátumban láthatjuk a főcím alatt, miközben a Beach Boys-tól az I Get Around szól. Zseniális kezdés.
Jelenünkben pedig a Süti nevű kissé hóbortos fiatalember az éjszakai szolgálatos, új kolléganőjével, Naomival az Atchinson Raktárban. Egy sípoló riasztó kelti fel a kíváncsiságukat, amely a fal mögül szól. Süti kissé vonakodva, de követi a lányt, amikor a forrásra rátalálva áttörik a falat és felfedezik a föld alatti helyiségeket. Ahol a dolog már végzetesen elszabadult, patkányok és rovarok a parazita hordozói. A fiatalok menekülőre fogják a dolgot, az idősödő ügynököket pedig értesítik a DTRA-tól, hogy baj van, ezért Robert odaindul - Trina már nem akar részt venni ebben. A férfi dolga: megsemmisíteni a helyet - mindenáron. De nem csak ő érkezik oda: megjön a seggfej Griffin, a raktárosok felettese, aki ott üzérkedik lopott cuccokkal, vele tart néhány motoros is. A hely ezen az éjszakán igazán forgalmassá válik, mert Naomi fickója is tiszteletét teszi az épületben. Meg néhány zombiszarvas is.
Itt már minden adott a mókához, az akcióhoz, vérengzéshez és a poénokhoz. Habkönnyű horror, szerethető karakterek, egyszerű történet, tökéletesen kivon a hétköznapokból. Nagyon szorosan követi a könyv vonalát - persze ez nem meglepő, hiszen az író maga gyártotta le saját regényéből a forgatókönyvet. Nekem ez így teljesen jó volt, valamiért azt szeretem, ha nem térnek el az alapművektől. Az öregségére akcióhőssé vált Neeson most korának megfelelő szerepet kapott, a derékfájdalommal küzdő ügynököt. Keery pedig itt is adja a Stranger Things-es karaktert, a kedves, kicsit buta, de rokonszenves figurát. A film hangvétele harsány, néha undorító is, olyan, mint egy B kategóriás film, amit felturbóztak és minőségivé faragtak. Tökéletesen tud szellemes lenni, miközben élvezhető horror is - sajnos ezen a vékony vonalon nagyon kevés horror-vígjáték tud egyensúlyozni. A dialógusok könnyedek, nem erőltetettek, élvezhetőek, szereplőink nem hülyét akarnak eljátszani, ahogyan a viccesnek szánt hasonló művekben, hanem magában a helyzetben alakulnak komikusan a dolgok - persze akadnak eltúlzott figurák, de nem szájbarágósan, csakis erre alapozva a humor forrását. A CGI néha gyengébb ugyan, de nem zavaróan, meg hát, mint mondottam, olyan, mint egy B mozi, így majdhogynem egyenesen képbe illik. Jól eltalált zenetöltelék dobja fel, ahogyan maga a film saját muzsikája is ügyesen alapozza a hipertóniát. Mert nyomasztó pillanat is akad bőven, izgalomról már nem is beszélve... De persze nem meglepetés, ilyesmire számítottam a könyv után és a bemutatóját látva pedig végképp biztos voltam benne, hogy érdemes megnézni. Amennyiben adják még moziban, mindenképpen ott tekintsd meg! Eleve mivel ez oda készült, meg amúgy is mindent ott érdemes megnézni. Kivéve talán az Üvöltő szeleket. Azt elég hallani. Vagy szagolni.
Illene negatívat is mondani, de a pár perces lelassulásokon kívül nehéz fogást találni rajta - főként, mivel ez egy kikapcsolódásra teremtett agypihentető szórakozás.
Jókedvre hangoló horror. Tudom, hogy ez paradoxon, de higgy nekem.
Zárom soraim, konklúzió: Pár évtizedet késett, hogy kultmozi tudjon lenni, de ha VHS-en láttuk volna, garantálom, hogy jó szívvel emlékeznénk rá.
Azt sajnálom, hogy a fiamat nem vittem el magammal. Sajnos ő nem szereti a horrort, de ezt biztosan élvezte volna. A könyvet érdemes elolvasni, nagyobb mélységekben tárja fel a hátteret.
Mindenekelőtt leszögezem: tisztában vagyok vele, hogy ezeket a gyilkos lényeket Yautja-nak is hívják. Olvastam könyveket és képregényeket, de nekem nem áll rá a szám erre a todományoskodó elnevezésre, amivel a bennfentességet szokás megvillantani. Igen, tudom, hogy a krumplis tésztát grenadírmarsnak is mondják, de mégsem használom ezt a megfelelőjét, ahogyan a farkamra sem mondom, hogy férfi genitália. (Amely még mindig nem egy olasz fagyimárka, hangzása ellenére sem...) A moziban meg Jaucsának írják a google fordítós feliratban, teszem hozzá. Hiszen mást sem olvashattunk, mint ezt a rohadt szöveget állandóan: Dek (Dikk), a jaucsa.
A predatorok mára kultikus szintre léptek, köszönhetően az első két résznek, természetesen, ahogyan az alienek is - az alapfilmek jóvoltából. Aztán eljöttek a kétezres évek, amikor is szépen kinyírják, vagy inkább kiherélik a legendákat. A miskároló kés gyakran a Disney kezében csillog, hiszen a horror műfaja sem úszhatja meg a Star Wars-féle rombolást és hiteltelenítést, deheroizálást. Az alienek jelen pillanatban az "Így neveld a sárkányodat" színvonalon tengődik... Míg a ragadozókat éppen most tették nevetségessé és fosztották meg misztikumától. Mert nem érdekel az eredetük. Hogy a Predatorok néznek-e otthon Mónika show-t, vagy szerelnek-e kerékpárokat, szoktak-e földi női ruhákba öltözni a tükör előtt maszturbálva. Mítosztalanítás folyik a bevételért, mindent kiárusítanak és megszerveznek, csak dőljön a lé és legyen minden sorozat elnyújtva, mint a rétestészta.
Igazságtalan lenne, ha a Predator esetében ezt csak napjainkra vonatkoztatnám. Történt egy borzalmas és nézhetetlen alkotás Bródy Adriennel, amely láttán elképedten vonogattam a vállamat, majd megtetézték ezt az indiánlányos mozival, amely tulajdonképpen a feminizmus dicsőítése okán született meg, nem a történet volt fontos. Tudom, sokan gyűlölitek a Shane Black-féle filmet is, viszont az legalább szórakoztató volt, igazi 80-as évekre visszakacsintó bolondozás és nem érdekel, hány pontját szegték meg a fejetekben létező törvénykönyveknek, a mai napig szeretem és élvezem. Mint ahogyan az Alien 4 is kimagaslóan jól teljesített nálam. Jut eszembe: meg kell néznem újra a "Terminátor: Genisys"-t is.
Igazándiból nem érdekelt az új Predator múvi, eszembe sem jutott volna moziba vándorolni emiatt, ám egy kedves jóbarátommal úgy döntöttünk, hogy inkább közös programként, mint mozizásként beülünk a 4DX-3D-s mesére, hogy aztán zabáljunk és igyunk valamit. Tudom, kutyát nem érdekli, de elmásztunk a Nyugatitól nem messze leledző Szeráj nevű török étterembe gyrost enni és csak reménykedem benne, hogy senki nem verte bele a farkát. Rajtam kívül..hehe. De nem hiszem, mert felismerném a sperma ízét... Vagyis, őőőő... Szóval sajnos a csípős szósz Erős Pista ízű volt és ott nem nagyon dolgozik egyetlen István sem, max Erős Mohamed... Úgyhogy gasztronómiailag nem volt egy élmény, legközelebb chiliszószt kéretik a borjúhúsra tenni, ne a paprika ízű cuccot. És a gyros végén szeretnék még húst az utolsó 8 harapásra és nem zőccséget. Majd mindennemű faxni (popKórn, Szprályt) nélkül beültünk a vetítésre, ahol kettőnkön kívül még hét ember tartózkodott. Megnéztük a szokásos fél órányi reklámot, amely tartalmazott fos magyar filmet (csak a szokásos űberromantikus űbervígjátékot), meg az Anaconda film valamiféle paródiájának tűnő izét Jack Schwartz-zal (vagy Blekk), amely émelyítően szánni való volt, csak a drága kebab miatt tartottam vissza a csandázást. A körülmények tehát ideálisak voltak, jól laktam (...és végre szartam is, mondaná a rottinghami János herceg...), jó társaságban voltam. csak a balsejtelem sötét fellege rontotta el a hangulatomat: én ezt nem fogom élvezni. És akkor most már térjünk rá a boncolásra váró alanyra:
Dan Trachtenberg a felelős. Hiszen kicsiny kezében volt a Predator sorsa, már akkor is, amikor az ingyánlyány gyakta le a gyilkos vadászt a másik bolygóról, ami bizonyítja, hogy bármiféle baromságot le lehet nyomni a nézők torkán, ha ideológiai köpönyeget húzunk rá. Még jó, hogy a feminizmus oltárán áldozta fel a ragadozót, nem az LMBTQ lobbi volt az erősebb, mert hát mit művelt volna néhány lila hajú travi a predcsivel... Trachtenberg nem hülye: fogott egy mekdonálcos fejtörő papírost, amin útvesztő szokott lenni és meg is írta rá a 12 szavas forgatókönyvet. A Disney erre elégedetten kacsintott, de gondolom kikötötte, hogy legyen benne cuki kis állatka, ami majd jól megolvassza a nézők szívét. Így lett 14 szavas a szkript. Hogy teszkó gazdaságos legyen mindemellett, szinte humán tényező nélkül alakították ki a sztorit.
Egy haverom véleménye szerint az lenne az igazi jó Transformers film, amelyben nem szerepelnek emberek, csak a jó öreg robotok. Ezt a vélekedést nem nagyon osztom, mivel nem érezném magam élőlényként érintettnek egy rakás olajszagú ócskavas hadakozásában. Hát már a fiatalokegycsoportjaazerdeikiskunyhóban sem tud lázba hozni, ha azoknak semmi hozzám köthető értéke nincs, csupán annyi jellemvonásuk van, hogy szeretnek bulizni, meg drogozni. Ilyenkor van a hátralévó idő nézegetése és a gonosz gyilkos sürgetése: nyírd ki mindet az apja genitáliájába. Rengeteg karaktert vesztegethetnék még erre az egészre, de most már jöjjön a Halálbolygó története. Ne bassz, halálbolygó, mint egy megvalósult álom. 5 évesen.
Rögtön a Barátok köztbe botlunk, családi perpatvar. A pillanat, amit sohasem vágytál látni, a Predatorok magánéletébe csöppenünk bele. Bartha Zsolt kávézót akar nyitni a kietlen boJgón. Ja, nem, bocs összekevertem: hogy az álcázó felszerelést megkapja, az ifjú Predátornak valami nagy tettet kell végrehajtani. Tudod, olyan bonyolult, mint egy játékban: ha legyőzöd a Bosst, akkor dob neked valami extra cuccot. Hát így megkomplikálták aztat a kurva forgatókönyvet. Apja szerint Dek, a néger nőként kinéző fiatal harcos egy nyámnyila fasz, ami BOJLERVESZÉLY!!! később be is bizonyosodik. Felvetődik a kérdés: a klán többi tagja vajh mit csinál azon a koszos és ridegen sivatagos planétán? Nézik a netflixet, szoba bicikliznek, esetleg teát szürcsölve klasszikafilológiát boncolgatnak? Száz szónak is egy a vége: édesapukája elküldi a halálbolygónak nevezett objektumra ágyéka gyümölcsét, hogy ott egy számunkra ismeretlen lényt megöljön az a csemete. Nem tévedünk: itt elrohant az agya a nagy forgatókönyvírónak és egy ismeretlen helyen egy ismeretlen lényt kell elpusztítani, hogy kapjon egy sima láthatatlanná tévő ruházati cikket. Ez a többismeretlenes egyenlet, ugye. Dobjunk egy hőst (haha) egy veszélyekkel és ócska fantáziával megalkotott placcra, hogy ott majd jól kikupálódjon. Mondjuk BOJLERVESZÉLY (!!!) semmi sem indokolja, hogy a végére megtanuljon közelharcolni, mint Csákk norrisz. Hősünk, DEK, Aki még nem JAUCSA, vagy HARCSA, le is zuhan a nagyondenagyon veszéJes boJgón. Ott felfedezi, hogy a réten üvegszilánkok nőnek, meg tüskéket lövő növények, meg minden szar, ami ki akarja nyírni. Szerencsére (?) egy félbeszakított robotnő, Thia, a segítségére van, akit klasszikus bőbeszédűséggel (á lá C3PO), érzésekkel és némi leszbikus hajlammal vert meg a sors. Legalábbis úgy nyavalyog valami Tessa nevezetű másik androidról. A Gemma nevű égitesten Deknek meg kell ölnie egy kaliszkot, amiben Thia van a segítségére. Érzed ezt a bűzt? Érzed, hogy belerángatnak a bugyutizmusba (tudom, hogy ez a szó nem létezik, hát most ennek örömére megalkottam...). Semmi értelme nincs, semmi tétje nincs, ez egy mellékküldetés egy játékban, amit le akarnak nyomni a torkunkon. Olyan, mintha James Bond az Északi-sarkon pornóújság-terjesztőkre csapna le. Nulla szabály, nulla IQ, most aztán kiszabadítjuk a szellemet a palackból és azt bábozunk el a Predatorral, amit akarunk. És mit is akarunk? Hát egy cuki szörnyecskét, mert a Star Wars-nál is bejöttek a Porgok. Mi más is kerülhetne a reggeli kakaósbögrére, mint a szeretetreméltó hatalmas szemű édibédi kis élőlény, aki a Picur névre hallgat. Nem, nem Indiana Jones spannjáról beszélünk és nem Pom-pom Picurjáról. (Hú ez már pedofilisztikus... Persze ilyen szóról sem nagyon tudok...)
Picur nagy harcos, bár később kiderül, mérete alapján csak sperma nagyságú. Tanult barátom már a film közepén megfejtette a vele kapcsolatos rejtélyt, amelyet nem életleneszűségem, hanem érdektelenségem miatt nem akartam tudni. A morcos Ragadozó magával cipeli a hasznos tudással eltelített locsogó ócskavasnőt, amelyet szintén cukiságfaktorral akartak eladni nekünk, nézőknek. Csoda, hogy dalra nem fakadt a gülüszemű Picurral és a kis galambok nem szálltak satnya vállára. Megtudjuk tőle, hogy a kaliszk nevű izé felfalta az android társait, fene az ízlését, még csak nem is húst eszik, hanem sűrített tejet. Thia amúgy használhatatlan, bár így kettészakítva szája még praktikus orális szexre. De ezt nem aknázzák ki, lévén gyerekeknek készült mesécske, meg hát a Predator nemi életéről még nem lebbentette fel a fátylat a Disney. Amúgy, ha rajtuk múlna, akkor úgyis csak kisfiúkat dugna.
Eközben Tessa, aki szigorúan nácinak néz ki, tehát tiszta és szőke hajú, ezáltal gyűlöletes, droidseregével szintén elindul a kaliszkot befogni a Weyland-Yutani megbízásából. Nagy cég lehet ez kérem szépen, nagyobb, mint a Nestlé, vagy az Alza.hu, mert mindenhol ott van, kivéve a jutyubon nem rontja a zenei élményt. Megindul a versengés, az egyik oldalon a gonosz Tessa (aki Thia tesssója), a másikon a fiatal Whoopy Goldberg, a pinátlan robot és Picur, a plüssfranchise miatt bepréselt élőlény. Óriási harcok kezdődnek, a szék meg majd kidob a 4DX miatt, amelyről el kell árulnom, hogy csak érdekes és izgalmas filmek alkalmával működik funkcionálisan. Ilyen szar és búbánatos mozi esetén csak dobálta unott testem ide-oda és ütögette hátamat, majd néha levegőt fújt a fülembe. Arról hallottatok, hogy néger törzseknél a tehenek vaginájába fújnak levegőt. hogy tejelésre izgassák őket? Tudom, hogy ez egy érdektelen információ, de a film még ennyi izgalommal sem szolgál. Egyetlen másodpercnyi szorongás nem fogott el, egyetlen pillanatnyi aggodalom, feszültség nem borzolta meg karomon a szőrt,és nem azért, mert elhatároztam, hogy ez egy szar élmény lesz. Inkább a Disney-nél határozták el. Aztán jön a heppiend. (Mint a viccben: Mindjárt jön a heppiend, -Mindegy, csak ne elém üljön...) Mindenki megsimogat mindenkit, a gyilkos lény, a Predator nagyon szeret mindenkit és az immáron ánusszal rendelkező robotkurva is szeret mindenkit és a hirtelen óriásra nőtt Picur is szeret mindenkit. Olyan, mint egy hippitanya az LMBTQ negyedben.
A Disney pedig elégedetten bólogat, miközben a herélőkést úgy emeli megdicsőülten a levegőbe, mint a ragadozó a fénylő kardot, amit valami kisebb boss dobott neki valamelyik játékban. A fejcsóválástól meg megfájdult a nyakam. Ha ezt én otthon kezdem el nézni, hát a harmadik percben kikapcsolom és sörösüveget vágok a televízió képernyőjébe. Hol van a tesztoszteron? Hol van a tökösség? Hol van a keménység, hol van a szórakoztatás? Néhány gyenge poénka elhangzik, a primitív parasztok kacarásztak is körülöttünk, mert hát akkora humorforrás a sokat pofázó droidnő. Olyan, mint egy gyerek filmálma. Aranyos, de ezt ne tegyük már normává. Egy selejt Predator selejt élményei és röhejes sztorija. A legközelebbi Alien vs Predatorban gondolom leszopja egymást a két nagy ellenfél. A megvalósítás tökéletes és bőven volt időm átgondolni, mi a lófasz történik, amikor már minden adott technikailag egy jó filmre, akkor miért öntenek a nyakunkba egy lavór fost történetileg? Elképesztően rossz mozi, senkinek nem tudom ajánlani 10 éves kor fölött. Hol van már a Schwarzenegger, vagy a Glover-féle akció-horror fíling? Ez egy nyálas se füle se farka fikció, amellyel sértően hülyének akar nézni bennünket. Ahogyan fentebb írtam, totálisan tét nélküli, nincs benne ember, nincs benne szerethető karakter. Hát erre halad a filmipar, a Disney-vel az élen. Ebből nem kérek. Inkább a régi Predatort akarom, aki nem JAÓSKA, amelyik könyörtelen mészáros és szívtelen ragadozó. Ez meg egy ratyi érzelgős nulla, az egyetlen férfias benne a mély hangja. Nincs olyan momentuma a filmnek, amelyre jó szájízzel tudnék gondolni. persze senki sem szereti nézni a kedvenc disznójának a vágását. Szegény Röfi, mit tettek veled? Jelentem a Predator nem lett levágva, csak a nagy mesecég feldobta az asztalra és seggbe rakta erőszakosan és többször is. Két eset lehetséges: vagy jön ezután a nulla után egy nagyon jó Ragadozó múvi.. Vagy maradnak az emlékek és régi filmek nekünk. Senki nem a könyörületes hippi Predator miatt szeretett bele ebbe a franchise-ba.
Azért volt ám heppiend: hazafelé hotdogot ettem és Arany Ászokat ittam a vonaton.
Nyitójelenet: Egy szőke nőt ölelgető kamerába néző faszi, háttérben talán Nagymaros lankái. A férfi igyekszik rábeszélni a hölgyet, hogy találkozzon a barátaival. Így kezdődnek az amatőr gangbang videók. Legalábbis azt mesélik.
Vágás, majd megtekinthetjük a pokol kapuját, amely egy kis kertvárosi vityilló, verandával, rögtön a Coop mellett, előtte két Yugo autó áll. Odabent a sátán szolgái éppen vecsernyére készülnek, megy a zsongás, a szektások recepteket és sátáni- házipraktikákat cserélnek informálisan egymással.
A nő, akit Brendának neveznek, megkérdezi: "- Miért van mindenki feketében?" Úgy látszik, szegény sosem volt még Depeche Mode bulin. Üdítő ártatlanságával nem gyanakszik a leányzó, akkor sem, amikor egy baszott nagy pentagramma előtt ácsorgó kámzsás fickó képezi a nagyszoba díszletét. A férfi megszólal, röhejesen mélyített rajzfilm-hangon és ennek örömére becipelnek egy fehérbe öltözött biztosan nem szüzet, akit feláldozásra szántak.
Fontos pillanatok előtt állunk: az első csöcs-kontent 2:20. percnél. Nyilván az alkotók tisztában voltak azzal, hogy ezt a fos mozit bizony csak ezzel a Jokerrel lehet valahogy elfogadhatóvá tenni. A szekta tagjai azt kezdik el kántálni, hogy: - Hö-Hö-Hö-Hö-Hö. Hősnőnk kissé lassan érkezik meg a dologba és ezidőtájt kapcsol, hogy nem a heti szülői munkaközösség tökfaragó ceremóniájára futott be, hanem itten valami fekete mise van feketék nélkül. Váratlanul beront a rendőrség, akiket senki nem hívott, talán azt hitték, hogy egy éjjel-nappali Dunkin Donuts, ezért kirántott fegyverrel viharzanak be és sikerül is a hatalmas fogás: mindenki elmenekül, csak a faszija által odacipelt Brenda és a pentagrammára feszített áldozat marad a két mesterzsarunak.
A halálra szánt nő kapásból senkit nem tud azonosítani, csak az egyetlen ártatlan picsát. Hát, ezt sem az eszéért szeretik. A rendőrségen kiderül: szegény szeplőtelen Brendácska hónapok óta át volt verve szerelme, Sátánista Karl által, ezért ímmel-ámmal megmutatja, hol lakik kedvese, aki ugyan mindenben hazudott, de a valódi lakcímén kúrogatta a leányzót, Mindenféle erősítés nélkül, kettesben a nyomozóval indulnak felfedezni a szektás Karl lakhelyét, aki otthon valószínűleg ördögi pirítóskrémmel keni a kétszersültjét, de aztán néhány hülye arckifejezés után felrobbantja otthonát, nem sajnálva esetleges plüssmaci gyűjteményét sem.
Következik a főcím. Végre.
A főszerepben Ginger Lynn Allen. A szemfülesek és műveltek azonnal vágják, ki is a hölgy, hiszen vagináját jobban ismerhetjük, mint mosolyát, A 80-as évek kötelezően ismert pornószínésznője megpróbált más műfajban is utazni - de itt is csak szopott. Nyilván a forgatókönyv bonyolultabb volt, mint a "pizzásfiú análba pakol, aztán lenyeled neki" és a madame arra következtetett ebből, hogy eljött a kitörés ideje. Jelentem, nem sikerült, jóval későbbi korszakokban is megmustrálhatjuk minden pozícióban.
Mellette Wings Hauser (Házi Szárnyas?) a másik főszereplő, Sörös Sándor bársonyos szinkronhangjával és angyalkákhoz méltó göndörös fürtökkel, ő John, az ügyvéd.
És a kedvencem, Jay Richardson, aki olyan, mint Mucsi, aki sosem tud saját magán kívüli karaktert játszani, itt is a cigit faló laza figura, most éppen zsaru.
A rendező-prodjuszer-író pedig Rick Sloane. Hát, már megint egy önmegvalósító, akinek sosem sikerült a komolyabb filmesek közé betörnie. Mondjuk, ha ezt a csodát végignézed, ez nem fog meglepetésként érni.
De folytatódjanak a kalandok!:
A nyomozás akadályoztatásáért Brenda rács mögé kerül, amit azért komoly lehetett összehozni, gondolom az alkotóknak a minimális ismeretei is hiányoztak a törvények irányába. Cellába zárják, aminek semmi értelme, annak fényében, hogy még egy kirendelt védőt sem kapott kihallgatása során, persze ez itt egy filmes oldal, nem egy jogi portál, befejeztem.
Öröm az ürömben, hogy cellatársnőjének elpanaszolhatja bánatát, aki azonnal átérzi lelke szomorúságát és saját dolgaival nem foglalkozva, teljes szívvel áll Brenda mellé. Ha Ginger Lynn még a régi jó iparban nyomult volna, női cella nem maradt volna szárazon a fröcsköléstől, de be kell érnünk ezzel a rohadtul erőltetett, hirtelenjében érkezett örökbarátsággal, amely amúgy hiába teljesen röhejes, ellenben ügyesen folytatja a film totálisan idióta vonalát.
Itt lép a sztoriba Hauser, az ügyvéd John szerepében, aki nem tudja, hogy Ginger Lynn játssza Brendust, ezért nem teszi magáévá minden létező pozitúrában, ehelyett érdekes módon Pro Bono vállalja ügyét és még magához is költözteti, amely már megint nem igazán egyezik a törvényekkel. Mert hát azt tegyük hozzá: a hölgynek mindene odalett, amikor Karl lakása felrobbant. Újabb adalék, amazonunk erkölcsi felfogásához: 3 hónap alatt már oda is költözött a kanhoz, vajon az első aktus még ismeretségük előtt esett meg? Aztán azonnal befészkel egy idegenhez. John, a fehér lovag azonnal kifizeti zsebből az óvadékot (ez vagy egy angyal, vagy nagyon baszni akar...),
Színésznőnk szabadlábra helyeződne, de ekkor érkezik egy megrázó momentum: a gonosz tekintetű és a szektában is tagként funkcionáló börtönőr - aki egyedül látja el az őrzést, szemmel láthatólag - megerőszakolja egy öltözőben, méghozzá fasz nélkül, bugyin keresztül, nadrágban. Ezt hívják a klasszikus "száraz baszásnak" (by Raki), amely egy forgalmas helyen esett meg, de végre újabb melleket láthatunk. Mi más gördítené tovább a sztorit, mint egy behatolás nélküli abúzus? Szerencsére sikerül letépnie az erőszaktevő fura medálját, mondjuk nem tudom, honnan, hiszen addig sehol sem láttunk ilyet rajta.
Az arány viszont megnyugtató, eddig úgy 5 és fél percenként látunk emlőket, talán a készítők ebben reménykedtek, hogy megmenti a filmet, de hiába, ez olyan, mintha egy trágyadomb tetejére koktélcseresznyét illesztenénk.
Gonosz Karl meglátogatja és megfenyegeti a prókátor lakásán Brendát, miközben öribarinője, a börtönben hagyott Réjcsöl komoly nyomozásba kezd a sátáni fegyőr után, ami nagy ötlet egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben. Ebből is láthatjuk, hogy a leányzó olyan hülye, hogy ha ló lenne, tolná a szekeret.
Újabb komor és röhejes sátánista ankétot látunk, ahol a fővezér kijelenti: "-A mai naptól fogva sokkal jobban kell leplezni létezésünket...". Talán kezdhették volna azzal, hogy nem ugyanabban a bungalóban jönnek össze, amit a rendőrség már ismer. Ráadásul le is gyártanak egy hullát, amelyet el sem igazán rejtenek. Hát ez valahogy nem jött össze. Brenda és Réjcsöl viszont látja álmában az egész rituálét. Főhősnőnk el is panaszolja ezt John-nak: "-Láttam álmomban, hogy a szekta megcsonkított egy nőt, de épp, amikor levágták a fejét, felébredtem." Ez nagyon kesergően hangzik, mint amikor nekem is szexuális tartalmú álmom van, de a beteljesülés előtt felriadok. Nos, kinek mi a szép álom.
Aztán itt a piros-hol a pirost kezdenek játszani, de hiába a nagyon romantikus játék és a mélyreható, továbbá röhejes társalgás, Brenda baszatlan marad. Barátnőjét viszont szabadlábra engedi a börtönőr, mert ez így működik: felülírja a bíróság döntését és a törvényeket, ráadásul ki tudja, a csaj miért volt bevarrva, lehet, hogy tömeggyilkos. Ennek a figurának szemmel láthatóan nincsenek sem főnökei, sem kollégái. Kellemes meglepetés éri hősnőnket. meghívják a helyi Mónika Show-ba, a nyomozó pedig elviszi egy vidám hullanézőbe - a nő, akit álmában látott, levágott fejjel és kirakati baba minőségben. Most halott csöcs-kontent, majd a zsaru közli, hogy egy pentagrammát véstek az áldozat keblére, amelyet nem baj, hogy megemlít, mert amúgy nincs rajta, így legalább közléséből megtudjuk.
Egy kis érdekesség: dolgom volt, ezért 39:05-nél megállítottam a filmet. Amikor újra visszahelyezkedtem elé, éppen a helyi rendőrség épületét láthattam. Na kérem szépen különös egy hivatal ez: ki vannak törve az ablakai. Na, ilyen az, amikor a suszternek lukas a cipője...
Az ügyvéd ellenzi a show műsor tervét: Szerepelni akar a tévében? Akkor vegyen magának egy csatornát! (Ezt anno 2002-ben Medgyessy Péter is elsütötte: akinek tévé kell, vegyen magának...)
Kiderül, hogy Réjcsöl és Brenda ugyanazt álmodta és az itt nem az, hogy közösen kapaszkodnak fel egy vastag banánfára, hanem az áldozás. Brenda olyan kurva pofátlan, hogy nem elég neki az ingyen kéró, még a bűnöző barátnőjét is odacuccoltatja. Majd ismét a fekete mise helyszínére megyünk vele és ügyvédjével, amely most meg le van zárva rendőrségi szalagokkal, holott tegnap még vígan hö-hö-höztek ott az ördögimádók, miközben fejetlenítettek egy hölgyet. Érthetetlen, de én lennék a legnagyobb hülye, ha bármiféle következetességet keresnék ebben a baromságban. A stúdióban találkozik Tur(h)ával, a fekete mágia papnőjével, aki csupa rejtélyes és értelmetlen faszságot beszél. Brenda élőben a Mónika showban így vall exéről: nos amikor megismertem nem úgy tűnt, mintha bármi szokatlan lenne benne. Ez volt igazán ijesztő. " Ahá. értem, az lett volna a normális, ha azonnal feláldoz egy bakkecskével közösülve..?
A stúdió egyik segédmunkása, az ifjabb Lisztes Krisztián-szerű Sean vállalja, hogy kocsival hazafuvarozza Brendát, aki ideges, amire minden oka meg van, mert Turhának sokkal nagyobb mellei vannak, persze ő holmi rettegésről hazudozik. A börtönőr pedig rájuk tapad és le akarja őket sodorni az útról. De aggódásra semmi ok: a medál mágiája segítségével az üldözőjük elhalálozik. Réjcsöl bejelentkezik Turához. A mágia papnője közli, hogy már várta, de aztán fogalma sincs arról, hogy miért jött hozzá. Tura szerencsére átlátszó felsőben van, így újabb csöcs tartalom.
És megidéz egy gagyi démont, aki segít levenni az átkot róla (miféle átkot...?), de csak, ha hoznak kaprot, bodzát és egyéb alapanyagokat neki. Hát bazmeg, a pokolban is sütit sütnek? Cserébe ad egy koporsószöget. Hát, haver, ezzel ne próbálkozz a Spárban bevásárolni a kapros-túróshoz.
Később megkérdezi Brendát: hol alhatok ma éjjel, de felejtsük el a nedves réseket, a kanapéra száműzik Réjcsölt.
És a legdurvább: nem a pinabubus ügyvéd hágja meg a főszereplőnőt, hanem Sean a segédmunkás kerül közel a tűzhöz. Hát kérem, vannak ebben a műben komoly fordulatok! Ginger itt már szerepben van, csak fekszik és meztelenül van. De... Kiderül, hogy Sean a legnagyobb lúzer. A fél világ által megrakott hölggyel nem szexelhet, mert az lelkileg zaklatott. Bezzeg, amikor 1/2 Afrika alávert, akkor kiegyensúlyozott volt a drága.
Brenda karaktere eközben némileg minden ok nélkül átalakul és már szkeptikus, ugat mindenkivel - cserébe a zsaru hirtelen hinni kezd neki, amely indokolatlan. Megjegyzem: a filmben eddig semmi érdemleges nem történt. Nos, spoiler: ezután sem fog nagyon.
Réjcsöl viszont meghal. Azért nem teszem az érdemleges kategóriába, mert ha esetleg az a vége a filmnek, hogy egy atombomba végez minden szereplővel, az is jéghidegen hagyna. Karl beólálkodik és a nő természetesen zuhanyzik, így láthatunk egy igen komoly Pszichós jelenetet. Csak vicceltem. inkább komolytalan. Főleg, hogy nem is ezt a picsát akarta kinyírni, hanem a főszereplőt. Megjön Sean, akit Karl szúrni akar, már hogy késsel és percekig henteregnek, már hogy erőszakilag és nem nemileg. De a gonosz ráfarag: jól meghal. A fiatalember meg megsértődik, mert érthetetlen módon hőnőnk nem akarja hívni a zsarukat, annak ellenére, hogy két hulla van a lakásban. Reakció: a kölyök otthagyja a picsába a nőt a hullákkal. Én még sosem tudtam ennyire megsértődni, bár volt, hogy hagytam ott hölgyet, amikor nem akart sört fizetni nekem.
És akkor jön az a hatalmas csavar. Meg a nagy leszámolás, érdekes módon megint a Coop melletti lakásban, amely újra szabadon belakható kéró az ördögimádók számára. A felmentő Sean megjön és egy fáklyával sakkban tartja az egész szektát, akik úgy viselkednek ennek hatására, mint a medvék, meghátrálnak. Hőseink a főgonoszra dobják a fáklyát, aki valószínűleg benzinben fürdött, mert úgy ég hirtelen, mint a rejsztág. Minden leég, hepiend, csak tudnám akkor mi a faszomnak kellett az a rohadt koporsószeg?
Másfél óra felhőtlen ökörség, ezt tudom mondani. Amúgy meglep, hogy egy ilyen jellegtelen nő pornószínész lehetett, tényleg semmi extra, Pirike a szomszédból. Gondolom akkoriban inkább bevállalósnak kellett lenni, mint különlegesnek. És hát ezt igazán elmondhatjuk Gingerről, hiszen a faszerdő helyett bejelentkezett ebbe a kavargó trágyalészerű alkotásba. Egyetlen következetes pontja nem volt a filmnek, dermesztően logikátlan, mintha a Föld bolygó szabályai és realitása helyett egy olyan dimenzióban járnánk, ahol minden kifordult önmagából. A dramaturgia röhejes, amit ijesztőnek szántak, az vicces, ha tinédzserként látom VHS-en, úgy is röhögőgörcsöt kaptam volna tőle, pedig akkoriban azért minden szart bevett még a gyomrunk. A díszletek megrázóan olcsók, a börtönből való szabadulás abból áll, hogy kiveszik a cuccaikat egy öltözőszekrényből, sőt, Réjcsöl úgy kerül szabadlábra, hogy kis kék rabruhájára felkap egy farmerdzsekit. A szerepeket túljátsszák, pojácáskodnak, a forgatókönyvet pedig egy betanított csimpánz írhatta. Egyetlen érzelmet nem képes kicsiholni belőlünk, talán csak a keblek, történnek dolgok benne, de ettől még dögunalmas. A magamfajta trash-rajongó számára is vállalhatatlan, így azt ajánlom társaságban nézzétek végig, jó sok alkohol mellett.
Ui: Bátorságom határtalan, hiszen már másodszor néztem meg ezt a műalkotást!
A kannibál filmek üstököse a 70-es években ragyogott fel és a 80-as években hunyt ki. Az exploitation mozik eme alzsánere szinte kimondottan csak európai, leginkább olasz műhelyekben készültek, majd később, az ezeken felnőtt amerikai új generáció is elsütött elvétve egy-egy ilyen alkotást, mint a 2007-es found footage-alapokra épült "A dzsungel árnyékában", vagy Eli Roth Green Inferno-ja. Ezek persze sok újat nem hoztak a klasszikusokhoz képest, alapvetően inkább amolyan hommage-ként készültek. Ha jobban belegondolunk, nem is várhatunk sok eltérést a fundamentumoktól, hiszen kötött pálya ez, mint a zombifilmek. Az építőkockák: dzsungel, kannibál törzs, odautazó fehérek, akiket levadásznak/megesznek/kínoznak. Nehéz lenne változtatni ezen a sémán, ugye, mivel csak az adott keretek között lehet mozogni, nem hagy nagy kilengési lehetőségeket. Talán ezért is áldozott le a csillaga, sok bőrt nem lehet lenyúzni (haha) erről a témáról. A zombifilmek viszont azért virulhatnak még, mert ezzel ellentétben változatosabbak, hóban, nagyvárosban, vadnyugaton, jövőben, tehát időben és térben lehet mozogni velük, vagy éppen unalmas sorozatot is tudnak készíteni belőlük.
Az emberevős mozik hatásossága azonban kétségtelen, még a mai fiatalok is ismerik Deodato klasszikusát, a Cannibal Holocaustot, amely nagy botrányt kavart és egyben feltalálta a kézi kamerás horrort csak úgy mellékesen. Jól emlékszem, hogy még itthon is hírhedt volt, cserélgettük VHS-en izgatottan és szörnyülködve, találgatva, hogy tényleg megtalált filmszalagokból készült-e? Ne hibáztassatok minket eme oktondiságért, egy tizenéves szeret mindent az elméjében túlmisztifikálni, izgalmasabbá tenni. Hozzátehetjük azonban azt is, hogy 1980-ban rendezőjét letartóztatták és több színész meggyilkolásával vádolták meg. Mivel a szereplőkkel szerződést kötöttek, hogy forgatás után egy évig el kell tűnniük, amivel a halál illúzióját fenntartják, külön meg kellett kérni a filmes csapatot, a bíróságon megjelenve bizonyítsák, hogy élnek és ezáltal a vádat ejtsék. Egy kis érdekesség a fiatalabbaknak: Magyarországon a sikerre való tekintettel megjelent a Kannibál Holocaust 2. is. A műsoros videókazettán azonban a Holtak napja volt, amely szintén remekmű, viszont mi értetlenül meredtünk a képernyőre, se dzsungel, se bennszülöttek, csak zombik és katonák. Elismerésem a Powergold Video Kft.-nek, amely ilyen okos átnevezéssel aratta le az "előzmény" babérjait - még, ha kissé szarházi húzásnak is tartom.
De térjünk vissza immáron a műfaj legújabb gyümölcsére, amelynek már a bemutatója idején megörültem. A thaiföldi-angol-dán koprodukcióban készült alkotás direktora Howard J Ford, akinek többek között az igen egyszerű címzetű "The Dead" és "The Dead 2.:India" című zombiinváziós mozikat is köszönhetjük. Ford már nem kezdő, jól látható jelen művében is, hogy próbált mélységet adni szereplőinek és sikeresen vegyíti a drámát, a horrort és a kalandfilmes összetevőket. Szereplőink között az egyetlen vérprofi Joseph Millson, aki a túravezetőt játssza - ez ki is ütközik az alakításán, amely a többieknél jóval természetesebb, megformáltabb. A női főhősökről sajnos nem sok kiemelkedőt láthatunk, általában szépek, tudnak mosolyogni és sikoltozni, a férfiak jóval erősebb és mélyebb karaktert kaptak, ezáltal könnyebb dolguk volt megjegyeztetni magukat a nézőkkel. Jöjjön a történet:
Délkelet-Ázsiában vagyunk, Thaiföldön. (Aki kedvet kapna a gyönyörű helyre utazni, annak azt is elárulom, hogy Krabi tartományban forgatták...)
Két fiatal pár (Ajey és Maya + Ritchie és Jasmine) tölti nyaralását a festői helyen és hogy megkoronázzák a közös üdülést, bejelentkeznek egy kajaktúrára a dzsungelen át. Egy tapasztalt vezetőt találnak, akinek már a nagyapja is az erdőt járta, olyannyira, hogy ott is tűnt el, sosem leltek rá. Elindulnak felfedezni a buja rengeteget a folyón, miközben Nick, a kalauzuk mesél a dzsungelben lévő tiltott helyről, ahol kannibálok élnek. A rezervátumba tilos behatolni, mert azt a törzs kegyetlenül megtorolja. Az első éjszakai táborozáson azonban minden a feje tetejére áll: kiderül, hogy az eddig harmonikusnak tűnő párkapcsolatok mégsem olyan idillikusok és a gyermekkori barátság is erősen repedezik - durva dologról szerez tudomást Ritchie. Reggelre dühében és sértettségében lelép az egyik kajakkal, társai azonban nem hallgatnak Nick józan eszére és keresésére indulnak az ismeretlenben, ahelyett, hogy a kiszabott útvonalon maradnának, majd később értesítvén a hatóságokat. Letérnek a folyó mellékágára, amely nemhogy végzetes hibának bizonyul, de igazi hülyeségnek is, hiszen a rengetegben megtalálni egy embert, kábé annyira esélyes, mintha én bemennék Pestre, hogy ott hátha összefutok egy olyan ismerőssel, akiről azt sem tudom, hol lakik.
De persze ez nem a való élet és a forgatókönyv szerint rálelnek elcsatangolt barátjukra, miközben túlélésük zálogát, a kajakoknál várakozó vezetőjüket lemészárolják az emberevők - ebből sejthetjük, hogy behatoltak a tiltott zónába. Innentől kezdve egy percig sincsenek biztonságban, ráadásul fogalmuk sincs róla, merre kellene menniük. És a Nick által elmondottak szerint a kannibálok szép lassan egyenként kapják el áldozataikat, amikor éppen megéheznek, mivel az ifjaknak ez afféle beavatási szertartás...
A River of Blood nem csak szimpla kannibálos slasher, van benne egy erős kalandfilmes erezet is, amely színesebbé teszi az egészet. Inkább a túlélésért folytatott harc kerül az előtérbe az elődök kínzás- és halálközpontú remekeinek céliránya helyett. Ennek leképezéseként bár látunk benne vért és brutális pillanatokat is, de a hangsúlyt nem erre tették a készítők - ami nem is nagy probléma szerintem, hiszen napjainkban a történet-központúság fontosabb része a mozinak, mint a megbotránkoztatásra helyezett súlypont. Cserébe kapunk élethalálharcos izgalmat, meneküléses feszültséget, plusz egészen ügyesen felvázolt emberi viszonyokat és annak drámáját, ahogyan az emberi hitványság szétfeszíti az öröknek hitt kapcsolatokat. Különlegesnek ugyan nem különlegesek a kibukó drámák és húzások, sok ilyet láttunk már filmeken, mert ügyes trükk a nagy konfliktuson belüli kisebb konfliktusok feszültsége, amely képes még a legösszetartóbb csoportok szétzilálására is és némi kiszámíthatatlansági vektort épít be az eseményekbe. Arról már csak mi tehetünk, ha a filmes paletta minden színét láttuk és sejtjük előre az irányt.
Az operatőr arany kezét dicséri a szinte dokumentumfilmes, sőt, utazási irodák reklámjába illő meseszép helyszínekről készült felvételek. A földi paradicsomban megbúvó földi pokol ábrázolásának érzékeltetése - mint egy gyönyörű nő, aki végtelenül romlott. A zene zseniális, emeli a feszültséget, sokszor kalandfilmes tartományban mozog - és ez most nem negatívumként említem. Kellően véres, kellően sodró, talán kicsit hosszabb előjátékkal a beindulás előtt. Előfordul, hogy a forgatókönyv megbicsaklik, néha kicsit értetlenül nézünk a szereplők cselekedeteire, sőt, bemutatott természetükkel olykor ellentétes magatartásukra, ahogyan felróhatjuk azt is, hogy a főszereplő hölgyek sótlanok és semmilyenek, annak tükrében végképp, hogy tulajdonképpen ők állnak a fókuszban. Vagy nyersen is kimondhatjuk: sokat nem tesznek a megmenekülésükért sem, szimplán azért kellene izgulnom értük, mert szépen néznek ki. Valahogy ez nekem itt gyenge pontjának tűnik az amúgy egészen jó mozinak. Ahogyan a főhős férfi karakter hőssé avanzsálódása is érthetetlen, mert a leggyengébb láncszem a csapatban, egy igazi kicsinyes figura, akinek átalakulását nem érzem indokoltnak és kissé értetlenül néztem. Nem igazán tud a figurák motivációinak a gyökeréig hatolni, vagy élesen megmutatni azt a pontot, ahol a fejlődéstörténet más irányt vesz. Horror létére pedig olykor szégyellősen félrenéz és nem kapjuk telibe az éppen aktuális kivégzést, ahogyan a gyilkos törzs főgonosza is kannibálként úgy néz ki, mint egy brazil futballdrukker, aki a meccsre véletlenül a lengyel zászló színeit kente az arcára. Nem világmegváltó, de összességében élvezhető és izgalmas horror-kalandfilm - hibái ellenére is. Én örülök egy kannibálos horrornak így 2025-ben, amely azért bőven tartalmaz izgulnivalót és teljes mértékben leköti az embert.
Azzal a tiszteletlen gondolattal a fejemben estem neki a filmnek, hogy egy igazán hátborzongatóan szar alkotást fogok végigülni és megpróbálom feleleveníteni azt a mélységes utálatot, amit sok-sok évvel ezelőtt keltett bennem, amikor először volt alkalmam megtekinteni. Még a 90-es évek közepén, amikor az ATV nem megszállottan politikai csatorna volt, ott rögzítettem videóra ezt a szépséget. Magamban oda is pakoltam rögvest a legszarabb horrorok polcára. Mit mondhatnék? Fiatal voltam és naiv, elmémben a színvonalat az örök érvényű klasszikusok formálták még és nem mártóztam nyakig az azóta megtapasztalt irtózatosan szemét mozik bűzös folyamában. Még az éppen zajló videóforradalom idején is kirívóan gagyi alkotást rossz irányból közelítettem meg, vagy azóta megéltem durvább és taszítóbb mélypontokat a képernyőn, de azt kell mondanom, vannak pozitívumai A médiumnak.
Rögtön a nyolcvanas végek legvégén, egy óvatlan pillanatban a Waldman család összeült, majd kitalálták néhány tányér tökfőzelék fölött, hogy famíliájuknak mementót állítanak és leforgatják a saját kis rémfilmjüket. A moziiparban jártasabb, az addig szállítási koordinátor, teljesen mellékszereplő, rendezőasszisztens, helyszínfelelős, vezető producer, másodasszisztens Grant Austin Waldman itt kaphatott életében először a segge alá egy direktori széket, miközben nagyszámú rokonsága mindenféle produceri teendőt ellátott - vele együtt. Íme, egy tökéletes példa a szakmában a nagy elmék üstökösszerű berobbanására: a zseni Fred Olen Ray felügyelete alatt az 1987-es "Száguldó ciklon" forgatásán még szállítási felelős, azaz sofőr volt, majd kiemelkedő tehetsége a jobbkanyarra és tolatástechnikai talentuma arra predesztinálja, hogy hipp-hopp egy évvel később már a "Tiszturak" rendezőasszisztenseként bukkanjon fel a neve a stáblistán. Másfél évvel később pedig jött ez a kis gyöngyszem, ahol immáron a kezébe vette a rendezői megafont. Az 1989 novemberében kezdődő forgatás előtt pár nappal még Fred Olen Ray egy szokásos színvonalú filmjén, a Mob Boss-on társproducerként gürcölő Waldman néhány szereplőt, Jay Richardsont, a pornófilmes Greta Carlsont és egy maroknyi stábtagot magával vitt saját elsőfilmes kalandjára. Itt szomorúan kell hozzátennem, a pornókirálynő szerepe kimerült annyiban, hogy csak a testét adta az amúgy egzotikusan szép arcú J. Cynthia Brooks (Sherry) zuhanyzójelenetéhez. Gondolom Ms. Brooks nem vállalt meztelenséget a kamera előtt, pedig neki sincs szégyellnivalója. Így azonban sikerült megalkotni a tökéletes nőt, bár az élesebb szemű emberek kissé zavarodottan nézik ahogyan az eltakart fejű Sherry-nek hirtelen masszív keble és telt feneke nő - márpedig én erre kimondottan figyelemmel vagyok, ezért is kotortam utána a neten. Sikerült még egy ismet szereplőt bedobnia Waldmannek: Dan Haggerty-t, aki a nagy sikerű "The Life and Times of Grizzly Adams" című sorozatban vált közismertté, mint a főszereplő James 'Grizzly' Adams. Van is erre egy poénos célzás, amikor a helyszűke miatt a felvágott nyelvű Sherry a médium Scott és barátnője mellett arra ébred, hogy a fiú transzba esve kiabál, ez a párbeszéd hangzik el:
+ - Nos, hol aludjak?
- Mi szólnál Arnie-hoz odalent?
- Ó, kitűnő választék. Linda Blair... Vagy pedig Mr. Grizzly..."
Nade. Itt az idő, hogy beavassalak benneteket a történetbe, amely így leírva nem is, de megnézve elég zavarosnak tűnik, de ugye nem szpojlerezünk.
Pam és fickója, Jay három túlkoros egyetemi hallgatóval és két melóssal kocsikáznak valahová a hegyekbe, hogy egy régi elhagyatott bányánál "segítsenek visszaszerezni és helyreállítani a környék környezetét". Hogy ez a homályos meghatározás mi a rongyba tekert péniszt jelent, gyanítom nem csak számunkra homályos, de a szereplőknek is. Összeszedik a szemetet? Elhordják a vasakat? Hát hová, kérdem én joggal, amikor csak odagyalogolni is két napba telik a hegy lábától? Szóval kellően megalapozottnak tűnik a sztori. Első állomásuk egy kocsma, amit kimondottan preferálok és ahol egy helybéli flörtölő pincérnő okán verekedés törik ki, miközben megismerhetjük a bunkó pultost, aki később még visszatér, kedvesen és aggódón, miközben különös módon mindenkit névről ismer - ez egy egészen furcsa karakterfejlődés. A néptelen és mindentől távoli erdőben - melynek mindentől távoliságát nem kimondottan erősítik meg az olykor háttérben látható útkorlátok - hátizsákokkal felszerelkezve nekiveselkednek a túrának. Különös lábnyomokat fedeznek fel, amely a zseni Jay szerint valami csúszómászóé lehet, ami kétlábú és karma van. Ennél a fázisnál kissé megbillent velem a világ. Scott pedig először él át látomást, amelyben egy bányász melózik - ez mondjuk tényleg durva, senki sem akar egy ilyen roham alkalmával dolgozó embert látni. Az iránytű pedig megbolondul. Az esti táborozás során a jelentős mennyiségű alkohol után Scott megint bekómál, miközben Pam és Jay az erdőbe indul közösülés céljából. A párzást azonban félbeszakítja egy csuhás lény, aminek 40 centis gumiujjai vannak. Reggel nem tudják felidézni, hogy mi történt velük, Jay pedig gyanakodni kezd, hogy Pam valamit tud és titkol utazásuk valódi céljáról. Majd kellemetlen meglepetés éri őket. Az erdő közepén egy teljesen felszerszámozott lovat lelnek, ami teljesen természetes és amely az egyik hülye melósnak balesetet okoz. Itt az ideje a kettéválásnak, így a két jómunkásember elindul vissza a civilizációba, egymást támogatva. Mondanom sem kell: a gonosz csuhás valamik jól megölik őket. Időközben a megfogyatkozott csapat felfedez egy komplett házat az erdő közepén, ahol Arnie remeteként éldegél. Az eleinte barátságtalan hegylakó kutyája valami érthetetlen módon sérülést okoz Pam-nek, ezért befogadja őket éjszakára, ahol Scott megint hallucinál, egy kapuról, amit be kell csukni és valami árról, amit meg kell fizetni... Lehet, csak valamikor boltba menet nyitva hagyta a kapujukat és erről álmodik...? Micsoda meglepetés, Arnie-ről megtudjuk, hogy parapszichológus és komplett laborja van a hegy tetején, így vért vesz médiumunktól, melynek következménye egy teljesen homályos magyarázat, melyből rögtön kiderül, hogy csak hangulati elem ez a vérvizsgálatos hókusz-pókusz. Fény derül arra, hogy Pam szándékosan vezette oda társait, hiszen tudott róla, hogy a bánya környékén valami rejtélyes dolog van, már 1845-től tűnnek ott el emberek... (Köszönjük Pamela, hogy a társaidat és a párodat is a halálba vezetted, persze ezt senki nem veti a szemére...) Ám Scott meglép, egyenesen a bányához megy, hogy ott kántáljon faszságokat, ezért csapata utána indul. A bánya mélyéről kinyúl egy rezgő gumikéz és berántja Sherryt, aki úgy megijed, hogy kiszabadulván fényes nappaltól sötét éjszakáig maratont fut, mondhatom, becsületre méltó elszántsággal. Arnie utánuk indult crossmotorral, de leverik róla, ezért a puha aljnövényzetbe zuhanva haldoklik, miközben elküldi géniusz kutyáját a kocsmába, de nem egy szatyor Arany Ászokért, hanem a pultosért, aki a testvére. No igen, hallottunk már ilyen belterjes kistelepülésekről. A még mindig szaladgáló lány megtalálja a járművet és azon folytatja az értelmetlen rohangászást, majd belebotlik a kocsmárosba, mert ez a hely olyan kurva forgalmas, mint a new yorki Times Square. Eközben társai egész nap a bányánál bujkálnak a menekülés helyett, na ezt a forgatókönyvíró meg is bosszulja, így Pam és Jay foglyul ejtődik a "bányarémek" által, hogy alaposan feláldozzák őket.
...és itt hagyom abba a leírást, mindenki nézze meg, mi is a végkifejlete ennek a kaotikus eseménysorozatnak.
Meg kell mondanom, Fred Olen Ray szellemi mentorálása alaposan rányomta a pecsétjét a filmre. Kusza, tele értelmetlen húzásokkal és ökörségekkel, következetlenségekkel. Valahogy nehezen fogom fel, mibe került volna csak legalább egy kis észt vinni a történetbe, egy csipetnyi racionalitást. Persze akkor sem nyerte volna meg se a forgatókönyv, se a szereplők, se kurvára semmilyen vonatkozása miatt az Oscar-díjat, de talán valamivel elégedettebben esünk túl ezen a laza lobotómián. A maszkmesterek pedig megérdemelnék azokat a hosszú gumiujjakat az ánuszukba, amelyek minden mozdulatnál lengedeznek és rezegnek. Amúgy is: mik voltak azok a lények...? Vagy emberek voltak, akik a sötétséget szolgálták? Vagy a sötétség szolgái, akik a sötétségben emberek..szolgáltak...sötét... Feladom. Ehhez fel kellene nőnöm, hogy megértsem, hiszen lehet, hogy ez egy ravaszul megfogalmazott üzenet, amihez kevés vagyok. De most fordítsuk komolyra a szót, őszinte leszek: tetszett a film. Igen, minden hülyesége ellenére. Annak ellenére, hogy egyszerűen nem funkcionál horrorként, hiszen annyi félelem- és izgalomfaktor van benne, mint a Hupikék Törpikékben. Amikor valami komoly dolog történne, amelynek illő lenne ijesztőnek lennie, megszólal a zongora-szinti páros, amitől a film megszelídül és a valami cuki tévés sorozat ugrik be tőle, mint a Lassie hazatér, vagy Flipper a delfin kalandjai. Viszont a dramaturgia nekem nagyon bejött. Jó poénok, alkalmanként jól időzített trágárságok (Pam: - Nem tudtam róla... Sherry: - Ja, nekem meg húsz centis farkam van...). Jay szarkasztikus karaktere (Persze Jay Richardson jó és foglalkoztatott színész...) , Sherry vagány dumája... Azt kell mondanom, nagyon laza az egész és élveztem a néha ugyan fura szinkronnal előadott dumákat. Teljesen súlytalan és kötetlen szórakozásban volt részem, persze bőségesen maradt kérdőjel, hogy akkor mi is lehetett ez a katyvasz, de semmi rossz szájízt nem hagyott maga után. Igazándiból egészen sokáig lebeg a sztori úgy, mintha nem is horrornak szánták volna. És még így is hoz egy olyan érzést, amely annak a korszaknak a fesztelen és szókimondó, néha kimondottan önreflexív szellemét idézi. Az olyan pillanatok, amikor hullafáradtan letáborozó, lefekvő, lerogyó brigád pár tagjának első dolga, hogy krehácsolva cigarettára gyújtson... Majd a nyújtásba merülő csajt fixírozzák... A horrorban nem nagyon voltak otthon az írók, de jól hozták az emberi viselkedést. Az események lassan érkeznek, akkor is minek, mindig akkor veszíti el élességét és a fókuszát a sztori, amikor valami történik. Abban a pillanatban idiotizmus és total error veszi át az uralmat, hülyébbnél hülyébb jelenetek és megmagyarázhatatlan cselekedetek következnek, ezekben már nem állnak helyt a b-kategóriás színészek, mint a dumálásban. Ez itt egy olyan horror film, amiben a legélvezetesebb részek azok a horrort nélkülöző pillanatok. Na, erre varrjatok gombot.
Nem sikerült tovább utálnom és bocsánatot kérek az alkotóktól ennyi év megvetés után. Nem jó film, de bájos és lekötött, nem beszélve arról, hányszor vigyorogtam rajta. tudom, ennek a zsánernek nem ez a dolga, de szimpatikus, nem egy ellenszenves Purge, vagy valami Jordan Peele-féle szájbarágós társadalomzargató szar.
Ne feledd:
A KAPUT BE KELL ZÁRNI... Ha elmész otthonról.
AZ ÁRAT MEG KELL FIZETNI... Ha már a pénztárnál állsz.
Ui.: A japán trailer-ben látható a pornós Greta zuhanyzós jelenete is. Lám... Japán embertársaim is célratörők és tudják, mitől döglik a ... sötétség szolgája...