A "The Vicious Brothers" szerzőpáros már maga mögött tudhat néhány kellemes hangulatú horrorfilmet. Colin Minihan és Stuart Ortiz közösen leginkább a forgatókönyv-írásban működnek együtt, társas rendezésük a "Grave Encounters", amely nagy sikert aratott, bár a magam részéről az elcsépelt "elmegyógyintézetben kísértetek" tematika okán lazán lepontozom magamban, annak ellenére, hogy volt hangulata. (Sajnos a szellemeket utóbbi években olyan szinten elhasználták, hogy nehéz viszolygás nélkül viszonyulnom a témához, és jelzem, hiába nevezték át démonoknak egyes rettentően jól szaladó mainstream blockbuster-sorozatokban, azok még mindig csak kísértként, poltergeistként viselkednek...). Minihan viszont egyedül ül általában ezen kívül a direktori székbe, és rendezésében ott van az "Extraterrestrial", amely már témája okán is közel áll szívemhez, vagy a "Vérvörös homok", amely a zombie-zsánerből egészen kitüremkedő és a tradíció unalmát kikerülő kis műremek. Lássuk, mit is sikerült összehoznia a boncasztalon hidegen fekvő alanyunkon.
Hideg, langyos, melegszik, melegszik, nagyon meleg!
Nem akarok úgy tenni, mintha nem léteznének homoszexuálisok. Egyszerűen csak olyan elhanyagolható minoritás, amely súlyához mérten egyre nagyobb tért foglal a filmiparban is. Beszélhetnénk buzilobbiról is, de botorság lenne, ha csupán ennyit feltételeznénk, mintha egy nagy kirakós egyetlen darabkájára koncentrálnánk. Hogy divatból, vagy a korszellemnek meghajolva, netán extremitást felkarolva készült-e ez a mozi, meg nem tudnám mondani, ám rá tudok mutatni, félretéve a saját koncepciómat, hogy hol is hibádzik az egész. A meleg filmet hidegen boncolva, érdemei elismerése mellett próbálom bemutatni, bár tudom, a negatívumokat majd jól rá lehet húzni az előítéleteimre.
"Subidubi rókaprém..."
Jackie és Jules igazi álompár. Normál esetben. Ám esetünkben két hölgyről van szó, Jackie a szép és nőies, Jules pedig a leszbikusok "butch", vagy "dyke" elnevezésű fajtájába tartozik, azaz fiús, nőietlen. Egy éve "házasok", amikor is egy szép kanadai rengetegbe érkeznek, valahová Ontario tartományba, egy szép tó mellé Jackie felmenőinek a nyaralójába. A tó túloldalán lakó Sarah látogatóba azonban lehangoló meglepetést hoz, még, ha nem is tud róla: gyermekkori leánypajtását nem is Jackie-nek hívják, továbbá egy közös barátnőjük gyanús halála mintha az édes Jackie lelkén száradna, azaz gyanúsított volt. De ugye a szerelem mindent legyőz, a gyanakvást, az értetlenséget is... Egyvalamit nem: ha a csajod lelök egy szikláról a magasból, hogy ott pusztulj el. Hát, Jules így járt. A sztori itt el is veszíthetne minden további érdeklődést természetesen, ha "Gyula" ne lenne olyan kurva keménykötésű, hogy szétcsapva, a biztos halált kijátszva nem kóvályogna el onnan, és bujkálna az időközben Rambóvá átalakuló nője elől, akiről kiderül: rögeszmésen írtja a partnereit, félreértelmezve egy apja által mondott fasza és ciszhetero mondatot... Igaz, ez az állatokra és a kajára vonatkozott, de lám, félresiklott.
Nyugalom, ez itt nem spoiler, szinte minden leírásban olvasható eddig a mese.
A testileg és lelkileg összetört Jules-nek hatalmas kínokat kell kiállni, miközben szembesül választottja totális elmebajával. Menekülni próbál. Ravaszkodni próbál. Ellenállni próbál. Ölni próbál. Ám szíve hölgye olyan, mint a terminator, szinte megállíthatatlan, ráadásul még más is áldozatul esik tébolyának.
Hideg, langyos, melegszik, melegszik, nagyon meleg!
Nem akarok úgy tenni, mintha nem léteznének homoszexuálisok. Egyszerűen csak olyan elhanyagolható minoritás, amely súlyához mérten egyre nagyobb tért foglal a filmiparban is. Beszélhetnénk buzilobbiról is, de botorság lenne, ha csupán ennyit feltételeznénk, mintha egy nagy kirakós egyetlen darabkájára koncentrálnánk. Hogy divatból, vagy a korszellemnek meghajolva, netán extremitást felkarolva készült-e ez a mozi, meg nem tudnám mondani, ám rá tudok mutatni, félretéve a saját koncepciómat, hogy hol is hibádzik az egész. A meleg filmet hidegen boncolva, érdemei elismerése mellett próbálom bemutatni, bár tudom, a negatívumokat majd jól rá lehet húzni az előítéleteimre.
"Subidubi rókaprém..."
Jackie és Jules igazi álompár. Normál esetben. Ám esetünkben két hölgyről van szó, Jackie a szép és nőies, Jules pedig a leszbikusok "butch", vagy "dyke" elnevezésű fajtájába tartozik, azaz fiús, nőietlen. Egy éve "házasok", amikor is egy szép kanadai rengetegbe érkeznek, valahová Ontario tartományba, egy szép tó mellé Jackie felmenőinek a nyaralójába. A tó túloldalán lakó Sarah látogatóba azonban lehangoló meglepetést hoz, még, ha nem is tud róla: gyermekkori leánypajtását nem is Jackie-nek hívják, továbbá egy közös barátnőjük gyanús halála mintha az édes Jackie lelkén száradna, azaz gyanúsított volt. De ugye a szerelem mindent legyőz, a gyanakvást, az értetlenséget is... Egyvalamit nem: ha a csajod lelök egy szikláról a magasból, hogy ott pusztulj el. Hát, Jules így járt. A sztori itt el is veszíthetne minden további érdeklődést természetesen, ha "Gyula" ne lenne olyan kurva keménykötésű, hogy szétcsapva, a biztos halált kijátszva nem kóvályogna el onnan, és bujkálna az időközben Rambóvá átalakuló nője elől, akiről kiderül: rögeszmésen írtja a partnereit, félreértelmezve egy apja által mondott fasza és ciszhetero mondatot... Igaz, ez az állatokra és a kajára vonatkozott, de lám, félresiklott.
Nyugalom, ez itt nem spoiler, szinte minden leírásban olvasható eddig a mese.
A testileg és lelkileg összetört Jules-nek hatalmas kínokat kell kiállni, miközben szembesül választottja totális elmebajával. Menekülni próbál. Ravaszkodni próbál. Ellenállni próbál. Ölni próbál. Ám szíve hölgye olyan, mint a terminator, szinte megállíthatatlan, ráadásul még más is áldozatul esik tébolyának.
Minden elismerésem a "Vicious Brothers" projektjeiben gyakori vendégszereplő Brittany Allen - nek. Ahogyan a többi szerepében hozta a szívdobogtató és vonzó szépséget, úgy tehetségének hála ezt az alakítást Jules bőrében elképesztően sikerült felvennie. A pornómozik puncinyaldosó édes leszbikus kiscicái helyett a valódi leszbikát láttatja. A szerepjátéka tökéletes, ahogyan szembesül "felesége" torz lelkével. De itt a pont, ahol megbicsaklik a sztori. A kapcsolat, a szerelem, az emelkedett lelkiség porba hullása súlytalan számunkra. Nézzük, de nem tudjuk átérezni. Hidegen hagy. Ha ez heteroszexuális párral esik meg, legyünk annyira őszinték és non PC-k: megrázó lenne. Így viszont nézzük, de némileg érdektelenségbe pácolva: jahh, biztos úgy van, csak éppen az empátiám nem terjed tovább a normalitás határain átívelve. Ahogyan az intim pillanatok, a romantika sem működik, sőt zavaró. Csak a fizikai fájdalmak érintik meg a nézőt, a lelki, amely igazán megkoronázná, elmarad. Feszültség persze így is akad bőven, bár kissé elnyújtva, és főhősnőnk balfaszkodása átfordul egy idő után abba a szokásos bosszankodásba, hogy "jól van, ha hülye vagy, akkor megérdemled a sorsodat", hányszor szalasztod el még a bosszúdat...? Normál pár akciója esetén is értetlenek vagyunk ilyen esetben, de így...? Minihan azonban így is megfűszerezte némi gyomorideget kiváltó izgalommal a hajszát, ahogyan láthatjuk, az erdőben otthonosan mozgó beteg gyilkos és szinte reménytelenül harcoló áldozatának párbajával. A vadon szép, ám kicsit túlzásba vitt mutatása okán, miután átszellemültem leszbikussá, akkor is zavaróvá vált, nem akarom az erdőt percekig nézni, ez nem a NatGeo. Amikor már művészfilmbe csúszunk át, az bizony nem sokat dob a hangulatunkon. Átlábalunk a thrillerből horrorba, aztán drámába. Működik a dolog amúgy, színészeink és a rendező tesznek arról, hogy az ember várakozással telve meredt szemmel várja az elkövetkezendőket... A végén bezuhanó fordulat, ha átérezzük, ütős lenne, csak már megint kiakadt az empátia-méter, és nem megy a szerelem eme különös formájának a lendülete. Olyasmi, mint a fiatal és bulizó társaság pusztulása egy slasher-ben: essen meg már, mert súlytalan. Egy kellemes thriller, némi brutalitással, ámde nem átérezhető eseménnyel. Mivel van benne a jóféle szorongásból, ezért megkapja a 10/5-öt.
