A Robert Fuest angol rendező által jegyzett ...és hamarosan a sötétség című film, bár sok helyen horror/thrillerként van jegyezve, ezek mai megfelelőjétől igencsak messze áll. Mivel feltett szándékomban állt egy régi horrorfilmet megtekinteni, és megjelölése ezzel kecsegtetett, nevezhetném csalódásnak is a rá szánt száz percet. Igaz kikapcsolhattam volna féltávnál, amikor már nyilvánvalóvá kezdett válni számomra, hogy ebből bizony nem lesz vérben tocsogás, és belekezdhettem volna akár egy valódi horrorfilmbe is, de amiért végül mégsem így tettem az a fojtogató atmoszférája, a teljesen magába rántó hangulata volt. Fuest alkotása pszichothrillerként, de nyugodtan írhatnám, hogy egyszerű krimiként is olyan erős feszültséggel, annyira mesterien felépített történetvezetéssel, és tökéletesre csiszolt színészi játékkal rendelkezik, hogy bármennyire is más műfajban mozog, mint amit vártam, nem volt szívem, de igazán kedvem sem megnézetlenül félbehagyni ezt a remekművet. Hogy mennyire kívánkozik eme oldal hasábjaira Fuest műve az irányban volt némi kétségem, és hezitáltam is egy keveset a kritika megírásával, ám végül úgy döntöttem, hogy itt a helye. Mert bár a horror műfajától látszólag távol esik, mégis előfutára volt sok mára klasszikussá vált rémfilmnek. Olyan filmek alapsémái jelennek meg ebben az ötven éves filmben, mint a Texasi láncfűrészes mészárlás, a Sziklák szeme és még hosszasan sorolhatnánk. Előfutára volt számtalan, a vidéki lét látszólagos idillje mögött rothadó szörnyűségeket bemutató horrorfilmnek. Ez még egy vérszegény, sokkoló képsorokkal egyáltalán nem operáló film ugyan, de úttörő volta megkérdőjelezhetetlen.
A történet két, egymástól igen eltérő személyiségű és vérmérsékletű angol lányról szól, akik szabadságukat egy franciaországi kerékpártúrával kívánják eltölteni. Az ötlet mindkettejük számára megfelelőnek tűnik, ám igen hamar kiderül, hogy valójában csak egyikük akarta igazán. Jane (Pamela Franklin) az, aki valóban túrázásra termett és gond nélkül végig tekerné a sokszor semmiféle látványossággal nem kecsegtető utat a francia kisvárosok, falvak közötti pusztaságokon át vezető néptelen utakon, míg Cathy (Michele Dotrice) inkább csak a helyi férfiakra kíváncsi, és a kerékpártúra is csupán egy lehetőség a szexuális kalandok megélésére. Nem is meglepő, ha már az első pihenőnél flörtölni kezd egy ismeretlen francia férfival, amit Jane természetesen rossz szemmel néz és az útjuk azonnali folytatására szólítja fel túlfűtött barátnőjét. A kezdeti jó viszony hamar meg is romlik köztük, amikor Cathy két kisváros között hirtelen megmakacsolja magát és nem hajlandó tovább kerekezni barátnőjével. Vagy megállnak végre pihenni, napozni, valóban élvezni is a szabadságot, vagy mehet Jane tovább egyedül. Kimondva kimondatlanul, de ebben benne van, hogy Cathy legszívesebben visszamenne ahhoz a jóképű, ismeretlen úrhoz (Sandor Elés) a maguk mögött hagyott kisvárosba. Mivel Jane képtelen rávenni barátnőjét az kerékpártúra folytatására, magára hagyja az út mentén napozni vágyó Cathyt. 
A következő megállónál, egy lepukkant országúti pihenőnél azonban rossz előérzete támad Jane-nek, amikor a nem túl beszédes vendéglős nő szűkszavúan ugyan, de rosszallóan vélekedik arról, hogy egyedül (mert letagadja, hogy a barátnőjét magára hagyta) biciklizget a kietlen francia vidéken. Ezt az előérzetét csak fokozza a tulaj rossz kinézetű, erőszakos, nőcsábász férje, aki éppen hazatér valahonnan. Az sem volt túl bizalomkeltő, hogy a korábban látott sármos francia úr rendszeresen felbukkant az útjuk során motorjával, mintha követte volna őket. Az idilli vidék, a verőfényes nyári nap egy pillanat alatt kap valami sötét, vészjósló színezetet. Ez az egyik legnagyobb erőssége a filmnek. A rekkenő nyár, a napsütés, a szépséges táj, ami mindvégig megjelenik előttünk ugyanis összeférhetetlen bármilyen tragédiával. Ám annak ellenére, hogy száz perce végig nappal játszódik, mégis képes ebbe a romantikus szépségű környezetbe valami elemi borzalmat sejtetni. Ahogy foszlik fel ennek az idillikus festmények a vászna, úgy sejlik fel a mögöttes szörnyűség. A vidéki francia emberek elzárkózása, szűkszavúsága, maguknak valósága. Mindenki, akivel Jane találkozik valami megfoghatatlan okból, de taszító, félelmetes figura. A fogadósnő beszélni sem akar vele, csak óvva inti attól, hogy azon a vidéken egyedül maradjon. A tapló, agresszív férje, aki nem is engedi a feleségét beszélni vele, meg maga a megtestesült gyanú valami tragikumra. A végig a nyomukban motorozó titokzatos férfiról nem is beszélve. Az egyetlen szimpatikus figura, akivel Jane találkozik sem tősgyökeres francia, hanem egy angol tanárnő, aki odaköltözött irodalmat tanítani, és aki segít az aggódni kezdő Jane-nek és autójával elviszi a legközelebbi kisvárosba, ahol utoljára megálltak pihenni Cathyvel. De mindenki más rejteget valamit. Leginkább a pasas, aki motorjával újra felbukkan Jane körül, és felajánlja segítségét barátnője megtalálásában, de egyre gyanúsabb, hogy szerepet játszik a lány eltűnésében. Cathy-nek ugyanis nyoma veszett. Egy fényképezőgépen és egy fehérneműn kívül semmi sem marad utána azon a helyen, ahol Jane-nel elváltak útjaik. A kisvárosban egy három évvel korábbi gyilkosságról sugdolóznak, amikor is egy kerékpáros turistalányt erőszakoltak és öltek meg. Letartóztattak ugyan valakit, de lehetséges, hogy nem a valódi elkövetőt. A további segítségtől azonban valamiért mindenki elzárkózik. Még a helyi csendőr (John Nettleton) sem túl segítőkész. Ugyan Jane kérésére körülnéz azon a helyen, ahol Cathy lepihent, de Jane-t otthagyja kettesben a süket, bolond apjával a csendőrőrsön. Mindenki, aki segíteni próbál, gyanússá válik, amiért Jane-t nem viszi magával, amikor Cathy keresésére indul. Mintha összezárna a francia vidék és nem akarná, hogy az igazság kiderüljön. Jane, amint segítséget kér valakitől rendre magára marad. Csak abban biztos, hogy a barátnőjével valami szörnyűség történt, és hogy köze lehet hozzá annak a férfinak a motorkerékpáron, aki végig követte őket és még mindig újra és újra felbukkan, hogy segítsen a lány előkerítésében. Bár nyomozónak mondja magát, aki azért szegődött nyomukba, mert a három évvel korábbi gyilkosság óta odafigyel a turistákra, ez nem túl meggyőző érv Jane számára. Szokatlan segítőkészsége zavarba ejtő. De pont ilyen zavarba ejtő a csendőrnek és az apjának, a vendéglős nőnek és a férjének, de mindenki másnak a viselkedése is, akivel találkozik. Hogy a Cathy eltűnt az egyértelmű, hogy valami tragédia történhetett vele, az is. Egyedül az nem világos, hogy kire számíthat a magára maradt Jane, amikor minden és mindenki gyanús, aki segíteni próbál neki. Mintha senki sem lenne érdekelt, hogy Cathy előkerüljön. A kedves, vidéki Franciaország egy belterjes, összezáró, egymást is fedező, az idegeneket magából kivető, a titkaikat maguknak megtartó közösséggé válik számára. Idegennek itt semmi keresnivalója. Látszólag segítőkészek, de mégis mintha mindenki összefogna Jane ellen Cathy megtalálásában. Mintha mindenki abban lenne érdekelt, hogy az igazság lehetőleg ne derüljön ki és belenyugodjon barátnője eltűnésébe. 
Robert Fuest filmje, bár nagyon messze áll a horror műfajától, mégis bőven megér egy próbát, mert a feszült atmoszféra megteremtésében egészen egyedülálló. Az egyediségéről, formabontó jellegéről már nem is beszélve. Az azért közel sem mindennapi, amikor egy film annak ellenére képes a végletekig feszíteni a néző idegeit, hogy a százból egyetlen perce sem játszódik este, de még csak szürkületben sem, hogy nem valami elhagyatott, baljós helyszínt választ cselekménye színhelyéül, és az erőszak bemutatását teljességgel nélkülözi. Nyomasztó jellege pont abból fakad igazán, hogy a legszebb, legidillibb helyet, a nyarat, a kedves vidéki Franciaországot változtatja pokollá. De ezt sem direktbe teszi, mert legtöbbször valóban szép, amit látunk. A táj, a hangulatos kisvárosok, a távolról kedélyes francia emberek mind-mind a felhőtlen boldogságot közvetítik a néző felé. A szépség mögötti lehetséges borzalmakat bravúros operatőri munkával, kizárólag a közelik gyakori alkalmazásával sejtetik. Egy-egy rozsdás hordóra való ráközelítés, a makulátlan tökéletesség egy-egy apró szépséghibájának kiemelése, az első ránézésre megnyerőnek tűnő emberek zavarba ejtő szűkszavúsága, zárkózottsága, a fontos dialógusok váratlan eseménnyel történő megszakítása érezteti a nézővel, hogy a nagytotálban látható paradicsom, az idillikus francia vidéki lét ha ráközelítünk maga a pokol. Az ördög ugyanis a részletekben rejlik. És ez hatványozottan igaz az ..és hamarosan a sötétség című filmre.
9/10
