Hasonmás - Surrogates (2009)

Szabadítsátok ki Willist!

A jövőben járunk. A rohamosan fejlődő technikai újításoknak köszönhetően 2054 -re egy olyan tökéletes világban élhetünk, amikor az lehetsz, aki akarsz, nem kell a satnya valóság, lehetsz: szebb, erősebb, fiatalabb, több magadnál. Nem is kell kimozdulnod lakásodból. Mindent megtesz helyetted a hasonmásod, aki nem más mint egy robot. Őt az otthon melegéből irányíthatod, mint valami bábot, de amit tesz, azt te is érzed. Ebben a tökéletes világban gyilkosság történik, pedig az erőszak megszűnt. A legmegdöbbentőbb a dologban, hogy az áldozat apja az az ember aki megálmodta a hasonmásokat. Dr. Lionel Canter (James Cromwell rengeteg filmben szerepelt már) Itt lép a képbe Greer (Bruce Willis ő még több filmben játszott) és társa Peters (Radha Mitchell 22-évente sötétség, Silent Hill) az FBI ügynökök. Mindenki értetlenül áll az ügy előtt. Egy ilyen idealizált és tökéletesre formált világban miért történhetett ilyen szőrnyű tett. Az indítékot pedig sűrű homály fedi, a ködszurkálás nyomozóinkra marad. És akkor spoiler mentesen el is mondtam szinte mindent. Gondolom már mindenki látta, aki meg nem az meg nézze meg! Legalább egyszer, ne hallgassatok másokra, tessék megnézni!

Sokunk (szégyen vagy sem) kamaszkori legizmosabb hősei mára már mind a feledésbe merültek. Eljárt felettük az idő, talán Bruce Willis az aki mindig a színtéren maradt. Igaz ő is elindult a lejtőn, ám egy (állítólag) jókor jött szerep a Ponyvaregényben visszaemelte őt az élvonalba. Ő az a csepűrágó kire rászabták ezt a szükséghős szerepet. Mostani pályafutása (szintén állítólag)megint lefelé látszik irányt venni.

A készítők igyekeztek éles kontrasztot állítani a kétféle képen megjelenített szerepek közé. Így a robot test tökéletes, erőtől duzzadó benyomás látszatát keltő addig az élő lakásban maradt test gyenge és lestrapált. Willis például otthon....hát, olyan bruszviliszes. Az otthonról elmenős gép meg túl-sima bőrű és szőke szemöldökű, ami mosolyra fakaszthatja az élesebb szemű nézőt. Szerintem a filmnek voltak magával ragadó jelenetek. Tetszett az a rész amikor Greer leamortizálja a robot testét és kénytelen „személyesen” az utcára lépni és ott nem csak a napfény zavarja, hanem rá kell ébrednie: személyesen minden fájdalmasabb az önként vállalt szobafogság nélkül. Érezhető a különbség mennyire eltávolodott a valóságtól, még egy nyamvadt baseball labda is képes mosolyt csalni az arcára. És, ha megütik attól igazi sebek lesznek az arcán. Az meg valami csoda amikor szembesül keresztre feszített alteregójával. Az annyira jézusos volt. Maga volt a katarzis :) Az emberek meg körülötte:mint sok kis júdás, a rohadékok.

Nem is írtam még a film alapjául szolgáló 2005- be megjelent képregényről. Melyet Robert Venditti prezentált a nagyvilágnak (mi nem tartozunk bele), hatalmas sikerrel. Elvégre megfilmesítésre került elég hamar. A Surrogates az a fajta jórészt hatalmas látványvilággal megtámogatott akciófilm ami (legalább is engem), valamiért gondolkodásra késztetett. Azt kell mondanom a film ad valami filozófiai pluszt. Jobban belemerülve van mögöttes tartalma is az akció felszíne alá rejtve. Érdekes eljátszogatni a gondolattal, ha ez nem valami fikció és valódi dolog. Ezerféle lehetőséggel és végeredménnyel.

Rendezői székben Jonathan Mostow foglalt helyet. Senkit ne tántorítson el a tény: neki köszönhetjük a Terminátor 3. felvonását. Valamiért nagyon szereti a robotokat. Most talán több érdeme lesz mint a másik masinával. Gondolom ez a becsatlakoztatom magam valahová és másik testben, esetleg virtuális világban ébredek sokaknak ismerős lehet innen-onnan. Felsorolni is felesleges mert a filmes palettán is akadtak kisebb (Johnny Mnemonic) nagyobb (Matrix trilógia), bevételt produkáló filmek. Nem is kel olyan nagyon keresgélni, mert a most futó Avatar című mozi is tartalmaz ilyen momentumot. Nem beszélve a sci-fi ill. cyberpunk irodalom gyöngyszemeiről. Ha már sci-fi, most vettem észre ez a 3. film zsinórban amiről írogatok és ebbe a kategóriába tartozik, legközelebb valami más témát kérek házi feladatnak.

Annak ajánlanám ezt a filmet akinek bejött a fent említett filmek valamelyike esetleg még A Sziget, vagy a Szárnyas fejvadász, ellenben ha azért jársz erre a blogra, hogy valami belezős csodáról olvashass akkor várnod kell, vagy az egeredben elhelyezett pici görgőt megtekered a mutató ujjaddal lefelé. Viszlát.
10/7

Ui: Bruce arcjátéka megint valami elképesztő!

Három bajor Bangkokban - Drei Bayern in Bangkok (1976)

Ki az, akinek az én korosztályomban (30-as), vagy esetleg az idősebbekében nem dobban nagyot a szíve, (esetleg a pacemaker-e) ha eszébe jutnak a régi szép idők „Nyugat-német” erotikus-vígjátékai? Emlékszem, amikor a parabola antenna „kapitalista-szennye” elöntötte hazánkat, párosítva a „Mariahilferstrasse”-s videóival. A világ kitárult előttünk, és esténként nem a csehszlovák tv-játékok voltak főprogramként, hanem valamelyik idegen nyelvű csatorna adagolta a feszültséget, amelyekhez még a nyelvtudás is szükségtelen volt, hiszen a jófiúk-rosszfiúk internacionális nyelvezete a fegyverek hangján szólalt meg. A gyermekek nem a „Kockásfülű nyúl” mérsékelten mért izgalmait nézték meredten, hanem a Sky-on a transzformerek harcát, felváltva az RTL-en adott csodaautó, K.I.T.T. kalandjaival, netán Dr. Who-t, esetleg a Batman sorozat piff-puff feliratú bohóságait.
Este pedig, 10 után következtek a Sat 1-en általában az erotikus filmek, könnyed humorral átitatva, olyan karakterekkel, mint a kukkoló fogadós és házsártos felesége, a leszbikus iskolás lányok, bajor sörvedelő szexmániákusok, kikapós és elhanyagolt feleségek. Később szerencsére már a frissen indult magyar tv-adók is megajándékoztak ilyesmikkel, a Szív TV és a TV4 jóvoltából.
Eme magasztos és nagyszerű idők elmúltak, a reményünk is elfogyott, hogy valaha jobban fogunk élni, legalább úgy, mint NDK-s elvtársaink azóta, maradt a szánkban a néha nosztalgiától összefutó nyál, és a csettintés: de jó is volt akkoriban…
Sigi Rothemund alaposan kivette a részét ezen szórakoztató kis filmek gyártásából, bár csak Siggi Götz néven eresztette egymásra a jó bajor hölgyeket és urakat. Szereplőink arca is ismerősnek tűnhet innen-onnan, és lássuk be: ez talán nem is olyan fontos az ilyen fajta filmekben.
Szóval, a történet:
Dörzsölt egy faszi ez a Sepp polgármester. Kiapadhatatlan szexuális étvágyát nagy húzással akarja most csillapítani: Bangkokba készül, és mindezt okosan, a falu pénzén. Vele tart Toni is, aki állandóan bajor sipkában van, és szintén oda van a hancúrért.
A lakosság mit sem sejt, mert ravaszul azt adták be nekik, hogy csak München környékére utaznak, hátha rá tudnak sózni a sörgyárukban (amely az egész környéket fenntartja) készült sört vendéglátóegységekre. Pedig valójában a megrendeléseket így is alig tudják teljesíteni, olyan kereslet van. A jól eltervezett szex-túra kivitelezésébe azonban végzetes hiba csúszik: a minden lében kanál helyi lelkész megneszeli tervüket, és úgy dönt: nem hagyja a két kanos faszit magára a bűnös Bangkokban, és velük tart. A repülőn mutatkozik csak meg, hőseink nagy megrökönyödésére, és álságosan felajánlja, hogy majd ő is segít vevőt keresni.
Megérkezvén persze első dolguk lerázni a zavaró tényezőt, de az nem hagyja

magát, és útközben még egy buzinak is megtetszik Toni. Később igen gyakran pórul jár majd szerencsétlen homokos. A szálloda paradicsomi, de a lelkész mindenben akadály, és megindulnak az ilyen komédiákból jól ismerős szobacserék, na persze ott minden szállóvendég hölgy dugni akar válogatás nélkül. Toni nem is rest, és míg szegény polgármester urat végigrángatja a rekkenő hőségben a pap Thaiföld szinte összes vendéglátó-ipari egységén, házalva, addig „virágról-virágra” száll. Sepp azonban bosszút áll, és kifizet 24 órára egy szép kis helyi leányt az atyának, akit bizony az önérzetes stricik miatt kénytelen magával vinni azt, ha nem akarja, hogy megszurkálják.
Újabb bonyodalom: a plébánosnak van egy piti bűnöző hasonmása, akit a helyi gengszterek keresnek megbízásból, mert egy általa ellopott táskában fontos fénykép van, egy házasságtörésről. (Mi másról?) Nem elég hát az igen hűséges és odaadó thai lány, még üldözni is kezdik. Kétbalkezes emberrablók szegődnek a nyomába, megkezdődik a hajsza.
Hogy teljes legyen a kavar, hát Toni otthon maradt kedvese, Vroni megtudja, hová is indult párja, ezért dühösen a pernahajder után indul. Vidám üldözések, meztelen nők és bonyodalmak, félreértések és végül a happy end.
Még lelkészünk is elnyeri méltó büntetését kotnyeleskedéséért. Bár valaki kibaszna így velem…
Könnyed, humoros, hangulatos, nosztalgikus. Ez a néhány szó a fő jellemzője a filmnek. Hasadat nem fogod a kacagástól, de szórakoztató kikapcsolódás. Az erotikus jelenetek is kimerülnek meztelen nők mutatásában, ízlésesen, és témája ellenére vígjáték-jellege nem az a romlott és gusztustalan „amerikaipités” baromság, amelytől epeömlést kapok, miszerint „kölykök mindenáron dugni akarnak”, meg szüzességet elveszteni.

Ami pedig külön dicséretes: a nők igaziak. NŐK. Igazi keblek, nem műanyag szarok, nem girhes ribancok, mint manapság. Szépek, erotikusak, kisujjukban több szexualitással és nőiességgel, mint manapság bármelyik ripacs lotyónak, akit futtatnak. Még azt a kis bozontot is elnézem nekik… Egzotikus lányok, szép tájak és vidám kalandok, mi kellene mondjuk egy kellemes vasárnap délutáni szórakozáshoz? (Vidám Vasárnaphoz, hehe.)
Erősen javaslom, de természetesen csak 12 éven felülieknek. Beszerezni nem könnyű, nagyon kevés ilyen film kerül elő ebből a műfajból, de szerencsére 10 perccel ezelőtt sikerült szert tennem egy másikra is, a „Három svéd lány Tirolban” címűre. Jó hír: még online is megnézheti, aki akarja, és ismeri a google-t. Szinkronosan!
10/8

UI.: Sajnos trailer-t nem leltem hozzá...

Give 'em Hell, Malone (2009)

Néha kivételesen eszembe jut nem csak horror-filmet nézni, vagy sci-fit, esetleg a ’80-as évek gyöngyszemeit, hanem modern akciófilmeket is. Legutóbb az „Echelon Conspiracy”, majd az „Elrabolva” című élvezetes műveket tekintettem meg, és igen jól szórakoztam rajtuk. Ja, ott volt még a „Könyörtelen csapás” Steven Seagal-lal is, de azt igyekszem emlékeim mélyéről is törölni, mert a cím nem hazudik: valóban könyörtelen csapás..
Hogy ez a múvi miért is került elém, mi indított arra, hogy megnézzem? Az általam elolvasott tartalmat nagyon röviden fogalmazták meg, de ott volt benne néhány számomra igen jelentős vonzerővel bíró kulcsszó, úgyis mint: „film noir”, kőkemény magándetektív”, véres”. A magam részéről ugyanis igencsak erősen kedvelem a film noir alkotások nagyszerű, férfias, rendíthetetlen magándetektív főhőseit, leginkább természetesen Sam Spade az etalon, akit a kőarcú Humphrey Bogart alakított fantasztikusan. Megteremtve napjaink privát kopó alakját (nem Kern András!), a hosszú kabátos, whiskey-vedelő erőszakos, de éles eszű betonkemény figurát, na meg a hozzá betoppanó végzet asszonyát, nem beszélve az egymást „beszélő” neveken szólító gengsztereket, akik vagy nagyon ostobák, vagy nagyon okosak, de hősünk eszén persze nem tudnak túl járni.
Hát ez volt az, ami megragadott engem, és még az sem tudott elriasztani, hogy az idegesítően Christopher Lambert-re hajazó Thomas Jane alakítja a főszerepet, aki egy egészen érdekes filmet hozott össze nemrég, a „Dark Country”-t, amelynek mind rendezője, mind főszereplője ő volt. Képi világa annak is különös volt, mondjuk a sztori sem volt annyira mindennapos, részemről egészen oké volt, furcsasága ellenére. Aztán ott volt a csapnivaló „The Mist”, a „Mutáns krónikák”, és az „Álomcsapda” . No és persze a „Megtorló” . A rendezőnk pedig Russel Mulcahy, akinek a neve ugyan ismerősen csengett, de valahogy nem tudtam hová tenni, mígnem utána néztem, hogy ti is megtudhassátok, mit helyezett arra az elképzelt asztalra: nos, neki köszönhetjük a fasza kis vaddisznós-filmet, a „Razorback”-et, de a „Hegylakót” is, néhány „Mesék a kriptából” részt, "Kaptár 3."-at és jópár ’80-as videoklippet, Duran Duran, Culture Club és egyebek.
Mit is sikerült összehozniuk? Egészen különös lett.
Malone magándetektívből vedlett afféle „intézővé”, miután családját megölték. Szinte halhatatlan, az általa elszenvedett sérüléseket anyja gyógyítja, aki egy otthonban van elhelyezve, ott ápolgatják.
Rögtön az elején belecsöppenünk szinte a harmadik világháborúba. Itt az alkotók még valószínűleg egy jó véres akciófilmet terveztek, vagy csak a trailer-ek kedvéért pakolták össze a brutális és véres képsorokat. Malone, golyózápor, fröccsenő vér, halottak, szépen megkomponált jelenetek a „danse macebre”-ról. Egy táskáért folyik a harc, amelyet végül hősünk megszerez, majd a szokásos golyóeltávolító-kúra alkalmával (nem kiherélik!) az anyjánál ki is nyit. Mindössze egy darab öklömnyi játék-elefánt van a kibaszottul fontos kategóriába eső táskában.
Malone felkeresi Murphy-t, aki a melót kiadta neki, megérdeklődni, hogy ki volt a megbízója? És itt lép képbe természetesen a „famme fatale”, csinos pofikájával, kivételesen nem hosszú szipkás cigarettát szívva. Ezek a nők az ilyen filmekben természetesen folyamatosan hazudnak, lépésről-lépésre változtatnak a sztorijukon, ezért olyan végzetesek.
Csinos pofika, Evelyn zokogva vallja be: nem neki kellett a cucc, a bátyját elrabolva zsarolták meg, hogy adja ki a megbízást. Testvére egy vidámparkban van foglyul ejtve, de a mentőakció nem sikerül, és a „Marcangolónak” nevezett szép, ám pszichopata ázsiai lány ki is nyírja.
Vissza a főhadiszállásra, ám míg Malone elmegy, megérkezik a főgonosz két embere, „Szikla”, az óriási batár nigger, meg a szintén pszichopata „Gyufaszál”, aki állandóan a tűzzel játszik, ha értitek. Murphy-t kinyírják, de kiszedik belőle hősünk címét, Evelyn azonban odamegy figyelmeztetni (?) őt. Az elpusztíthatatlan Malone persze ezt is megússza, és megindul a menekülés, persze nincs menekvés, ezért ideje ellentámadásba is átmenni, veszettül nyomozva, ki is az egész hajsza elindítója, és mire megy ki az egész játék?

Persze közben Evelyn története ismét változik, és biza’ Gyufaszál is elnyeri végre méltó büntetését, ahogyan a „Marcangoló” is, végül kiderül a lényeg, persze egy kis csavarral megfűszerezve.
Pergő akciók, néha kissé követhetetlen eseményekkel, kemény öklök és füstölgő fegyverek.
Akkor miért vagyok így elkámpicsorodva?
Kérem szépen, ha már egyszer egy film noir-os történetet viszünk véghez, akkor mi a faszért a jelenbe helyezzük. Ugyanis az egész megállta volna a helyét, ha a ’40-es, ’50-es évekbe adaptáljuk. A keménykalapok, a karakterek, hősünk autója, a gengszterek mind-mind anakronizmusok Malone-nal együtt. Nincs helyük az e-mail korszakában.
Mintha a régi Batman és Dick Tracy képregények fekete-fehér érájából vágták volna ki a vastagon rajzolt ámde egyszerű figurákat, baltával faragott jelleggel. Vagy a „Spirit”-ből. Említhetném természetesen még a „Sin City”-t is, ha már képregény.
Nem áll össze az egész, és ez borzasztóan zavar végig a filmen át. Én értem a szándékot, vehetjük egyfajta kísérletnek, csak a baj az, hogy nem jött be. És a végén a „Folytatjuk” felirat már nem hinném, hogy rengeteg nézőt fog bevonzani a mozikba. Mert, ha nekem a műfaj kedvelőjének nem tetszett, mit fog szólni az átlag popcorn-faló? Bár a fene tudja, lehet, hogy pont ezért nem tetszett, mert mást vártam? Ez a neo-noir akkor állná meg a helyét, ha háttérnek teremtenek egy szürreális Gotham City-szerű várost, és nem napjaink modern környezetében száguldozna az ’52-es fekete Buick piros kerékfestéssel. Az egyetlen, amit ez ügyben fel tudnak mutatni, az a vidámpark.
A szövegek viszont vagányak és kemények benne és Thomas Jane meglepően jól hozza a tökös főhőst, aki még azt is hűvös távolságtartással figyeli, ha éppen baseball-ütővel ápolják, vagy karddal vagdossák. A történet ugyan nincs agyonbonyolítva, de komolyan mondom, manapság már nem is várok ilyet el. A durva kezdés után egyre szolidabbnak tűnnek az akciók, amit nem igazán értek, talán ezzel kárpótolhattak volna bennünket. Vagy legalább Elsa Pataky levetkőzhetett volna. De nem.
Ha az ’50-es évek elején készül; hát szenzációs lett volna, manapság kissé bugyutának is tűnhet.
Sajnos nem tudok jobbat adni, nagyon fájlalom, egy 10/5.

"Suck My Sinatra” 

100 halálos lépés - 100 Feet (2008)

100 láb = 30,48 méter.
Néha, főként ilyenkor, mikor a tél dúl odakünn, én is tudnék értékelni egy ilyen akciót, miszerint a törvény arra kötelezne, hogy ne hagyjam el a lakásomat. Persze nem olyan körülmények között, mint Marnie Watson, akinek kényszeres pihenőjét eléggé elrontja férjének őrjöngő és gyilkos indulatokkal terhelt kísértete.
Marnie ugyanis most szabadul a kaptárból, és további egy évre házi őrizetre van ítélve, amelyet nyomatékosítandó a lábára kap egy csini bokapántot, amely 3 perc után jelez a rendőrségnek, amint elhagyja az otthonában elhelyezett jeladót 30 méternyire. Főhősnőnk, a csinos Marnie ugyanis gyilkos: megölte a férjét, miután megelégelte az állandó verést, és az utolsó éjszakán ura már egy konyhakéssel támadt rá. Na erre rábaszott, kapott három döfést, és elhalálozott.
A helyzetet súlyosbítja, hogy az elhunyt Mike rendőr volt, így annak egykori társa, Shanks most nem szívesen bánna kesztyűs kézzel partnere gyilkosával. Nem is teszi. Szerencsére Marnie nem az a szívbajos kis picsa, és egészen addig sztoikus nyugalommal viseli sorsát, mígnem a hétvégére még bekapcsolt áramot nélkülöző lakásában férjurának szelleme meg nem jelenik, és félreérthetetlenül a tudtára adja, hogy nem a halhatatlan szerelem hozta őt vissza, sokkal prózaibb oka van rá.

„Ismeri azt a részt, hogy "Míg a halál el nem választ."? Nos, ez baromság.”

Hogy élete ne váljon egysíkúvá a gonosz szellemmel való hadakozás mellett, hősnőnk ismerkedik is, a közeli bolt ételkihordó-fiújával, aki ismeri történetét, de nem hibáztatja a sokat szenvedett nőt, amiért kinyírta erőszakos férjét. Emellett gyakori programja a falon állandóan újra és újra feltűnő vérfoltot eltüntetni (miért nem használ Pinkerton-féle Volt Nincs Folt Csodapasztát? – á lá „Canterville-i kísértet”…)
A ház előtt viszont folyton ott parkol Shanks nyomozó, akit már nem csak a gyűlölet vezet, mert elolvasva a régi aktákat (Marnie hatszor kért segítséget a rendőrségtől anno, de mivel ugye zsaru volt élete párja, hát hagyták, hadd náspángolja azt az asszonyt) bűntudata támad. A zavar pedig egyre jobban hatalmába keríti, amikor megleli az eszméletlen nőt a földön heverve, jól eltángálva. (SÜN!)

 Gyanakodni kezd, hogy a nő valójában ártatlan, és van még valaki a házban, akit Marnie fedez, és valójában az a gyilkos. Ez persze faszság, de ugye valami kapaszkodó kell, ezért gyanúba veszi a kifutó-fiút, aki szerencsésen ágyba bújik a csinos asszonnyal, aztán már nem lesz ilyen szerencsés. Végül a szkeptikus hekus előtt is kiviláglik az igazság, amikor a kísértet totális dühöngésbe kezd… De lehet, hogy kissé későn…?
Az író rendező, Eric Red (Vörös Erik? :))valószínűleg látta a „Disturbia” című filmet, és az ötlet valahogy akkor ugorhatott be neki: mi lenne, ha ötvöznénk a bokabilincses-cuccost valami fasza kis horrortörténettel? Red úr ugyanis eléggé otthon van a témában, az ő tollából fakadnak többek között az „Alkonytájt”, „Testrészek”, „Országút fantomja” (a remake is, és annak folytatása szintén), és a „Rossz hold” forgatókönyvei is. Bár van köztük természetesen olyan, amely szerintem csapnivaló, de most nem nyúlt nagyon mellé, ezzel a kísértettörténettel. Sok újdonsággal ugyan nem szolgál, nem korszakalkotó, de fasza kis munka, érdemes azt a másfél órát rááldozni. A színészek jól teljesítenek, Famke Janssen már szintén gyakorlott a horror terén, nem beszélve kellemes külsejéről, ami még vonzóbbá teszi a filmet… Néha ugyan furcsa a nyugalma, hiszen mégiscsak egy kísértet akarja kinyírni, aki ráadásul keményet tud ütni, sőt még fejelni is, bár sokat nem tehet, mert a másik választása csak az lehetne, hogy visszamegy a börtönbe, ahol lehet, hogy várják már a leszbi börtönőrnők és cellatársak. Végül is ez sem lenne rossz sztori… Hehe.
  A körmeimet tövig nem rágtam ugyan, de volt benne feszültséggel terhelt pillanat jónéhány, és a kísértet első feltűnése egészen váratlan. Üresjárat akad, főként eleinte, de azért nem árt ám, ha a hátteret is megrajzolják nekünk, nem hajt a tatár, hogy az első pillanattól kezdve a végéig a randalírozó szellem gonosz tetteit mutogassák nekünk. Kimondottan jó kis kikapcsolódást nyújt, izgalmakat, és egy nem hétköznapi kísértetjárást.
Egy kis különlegesség nekünk, hogy a film több mint 90%-át hazánkban forgatták, de ez nem igazán fog feltűnni, mivel pont a lakásban játszódó részek ezek, amelyek aztán a világ bármely pontján is készülhettek volna.
Kíváncsi vagyok egy ilyen esettel mit kezdene mondjuk a „Nők elleni, illetve családon belüli erőszak" munkacsoport. Beperelné a kísértet-férjet, vagy távoltartási-nyilatkozatot hozatnának ellene?
Nézd meg, repkedő tányérok, verekedős és kukkoló szellem, nyúlkálás a konyhamalacba, és nem utolsó sorban Famke Janssen!
10/8.

Kaméleon (2008)

A filmmel teljesen véletlenül találkoztam egy internetes oldalon, ahol a meglehetősen pozitív hozzászólások elolvasása után, arra az elhatározásra jutottam, hogy ez az alkotás mindenképpen megér másfél órát az életemből. Igaz ugyan, hogy a filmet jegyző Goda Krisztináról korábban nem sokat hallottam, sőt őszintén bevallva a vele kapcsolatos információim szinte a nullával voltak egyenlőek, filmjei közül (Szabadság, Szerelem; Csak szex és más semmi) pedig egyet sem láttam ezt megelőzően. Mindezek ellenére úgy döntöttem, lévén szeretem a hazai filmeket, teszek egy próbát a Kaméleonnal. Ezt a kissé merész vállalkozást nehezítette továbbá az, hogy a rendezőn kívül a főszereplő (Nagy Ervin) neve sem csengett túlságosan ismerősen a számomra annak ellenére sem, hogy -mint utólag kiderült- láttam néhány filmjét korábban (Mansfeld, Ámbár tanár úr, Hídember). Mentségemre szóljon, hogy többnyire apró mellékszerepeket kapott, az igazi főszerep még váratott magára. Természetesen közönségcsalogatásképpen szerepel a filmben egy - két "húzónév" is (Csányi Sándor, Kulka János) ám ők inkább mellékszereplői, mint főszereplői a filmnek. Röviden ennyit a szereposztásról, nézzük magát az alkotást.

A filmet műfaja szerint az úgynevezett "szélhámosfilm" kategóriába sorolták, amely talán kissé komolytalanul hangzik, éppen ezért véleményem szerint nem volt túlságosan szerencsés ötlet a piárosok részéről, de ez már legyen az ő gondjuk. A film témája nem nevezhető túlságosan bonyolultnak, aki látta annak idején A Riviéra vadorzói című filmet (Steve Martin, Michael Caine) annak igazán nem kell sokat mondanom. Adott két, nevelőintézetben felnőtt, egymástól elválaszthatatlan barát Tibi (Trill Zsolt) és Gábor (Nagy Ervin), akik a könnyű meggazdagodás reményében arra szövetkeznek, hogy tehetős de kissé naiv, korosodó, kevésbé dekoratív nőket szédítsenek el és végül rövidítsenek meg néhány millióval. Mindezt természetesen úgy, hogy a szerencsétlen áldozat végül maga utalja át számukra a kívánt összeget. A két csaló a szerepeket természetesen profin felosztja egymás közt. Amíg Tibi a lehetséges áldozatok feltérképezését, az akcióhoz szükséges valamennyi kellék beszerzését végzi, addig a sármosabb Gábor, a szívtipró orvos, építész vagy éppen ügyvéd (az aktuális áldozat ízlésének megfelelően) szerepében tetszeleg. Mindez remekül működik mindaddig, amíg a két jómadár össze nem vitázik a következő áldozat személyén. Tibi a másodvirágzását élő, meglehetősen naiv, egyedülálló műkincskereskedő hölgyre, míg Gábor sokkal inkább a gazdag háttérrel rendelkező, fiatal balerinára (Hanna szerepében, Hámori Gabriella) esküszik. Hányan, de hányan megmondták, hogy nem jó ha a magánélet keveredik az üzlettel. Gábor természetesen nem hallgat a sokkal józanabb gondolkodású barátjára, győznek az érzelmek. Ám Hanna, már a korából adódóan sem az a szokásos naiv, Gerbaud cukrászdában üldögélő, férfiakra vadászó típus. Ide kevés a fiatalos megjelenés, az Armani és a gyenge duma arról, hogy ő mekkora király. Arról nem is beszélve, hogy mint kiderül, a csinos kis balerinának tulajdonképpen saját vagyona nincsen, mert a drága apuci nem lelkesedik a művészetekért. Szeme fényét inkább látná valamelyik irodájában, mint a Hattyúk tavában. Elég gyorsan akad két ok is arra, hogy mégis inkább a horoszkópok világában élő, dúsgazdag, bár kissé elvirágzott hölgy legyen a következő áldozat. Történik is erre egy meglehetősen gyenge kísérlet, majd győznek az érzelmek és újra Hannát veszik célba, aki pechjére az egyik próbán lesérül és így aztán se balett, se jó állás apuci mellett. A gyógyuláshoz ráadásul szükség lenne egy specialistára no meg természetesen sok-sok pénzre. Itt jön a képbe Gábor, aki ezúttal gyermekorvosnak adja ki magát, ezáltal férkőzve közel az idegileg eléggé megviselt, már közel sem annyira megközelíthetetlen Hannához. Megígéri neki, hogy a lábát az ország legjobb orvosa (Dr. Marton szerepében, Kulka János) fogja helyrehozni. Remélve, hogy erre még az apuci sem fogja sajnálni a pénzt, amit azután szépen lenyúlhatnak. Ám Marton doktorhoz bejutni nem egyszerű. Hónapokra előre be van táblázva, ráadásul éppen külföldre készül hosszabb időre. Így lesz az "orvosból", egy kis időre, a Marton doktor kórházában vegetáló szegény, magatehetetlen Géza bácsi rokona. Így jut a híres doktor közelébe (aki mivel erősen vonzódik a férfi nem iránt, hamar felfigyel Gáborra) és így ismerkedik meg Géza bácsi valódi rokonával a kissé tehetségtelen, de annál beképzeltebb sorozatszínésszel, Márkkal (Csányi Sándor). Akivel később ("rokonok" lévén) egész jó viszonyba kerül.

Az igazi bonyodalmak csak ezután kezdődnek. A cél, mint tudjuk esetenként szentesíti az eszközt. Ezt a népi bölcsességet szem előtt tartva kezdi el Gábor, immáron két vasat a tűzben tartva, Marton doktornak is csapni a szelet remélve, hogy ezzel eléri a lehetetlent, nevezetesen azt, hogy Hanna lábát megoperálja. Egy nem túl bonyolult csellel kiküldi szerencsétlen Márkot Londonba egy nem létező szereplőválogatásra, majd miután szépen belakta a bugyuta sorozatsztár nem éppen puritán lakását , megkezdődik a tényleges harc a milliókért. Randi a dokival majd ugyanaznap este Hannával és nem sokkal később a pofára esés. A lánynak voltaképpen egyetlen vasa sincsen, amit az apuka adott, azt ő a tanulmányaira költötte s, hogy mindez ne legyen elég a "jóból", a szerelmes amatőr költő Marton doki is megelégeli a gyanús viselkedését és eléggé kegyetlen módon kiteszi a szűrét. Ezután érthető módon Tibivel is megromlik a viszonya, aki kezdettől fogva ellenezte a balerina-tervet és az idősödő kereskedő hölgyre esküdött és aki kissé nehezen hajlandó megemészteni azt, hogy egy vasat sem tudnak legombolni apuci szeme fényéről. Gyarapítja az addig is plafonig érő gondokat az áldozataik pszichiáterének Szikszai prof.-nak a zsarolása is, aki rájött, hogy a pácienseiről felvett DVD-k között valaki turkált, s mivel nála éppen, mint takarítók dolgoztak nem volt túl nehéz összeraknia a képet. Gábor és Tibi belekukkantott a kezeltek anyagaiba így jutva információhoz arról, hogy kit és mivel érdemes bepalizniuk. A zsarolás eredménye, hogy végül még a két barát, Tibi és Gábor is egymás torkának esik, így fordul végül megrázó drámába az addig sem felhőtlen viszonyuk.

A film végére természetesen marad még egy-két csavar és váratlan fordulat, de azt már meghagynám azoknak, akik szeretnék megnézni ezt, a véleményem szerint, remek mozifilmet. A történet nem nevezhető bonyolultnak, ám azt hiszem Goda Krisztina alkotásának nem is ez az legnagyobb erénye. A filmet egyértelműen a remek színészek, a jól megformált, jól kidolgozott karakterek teszik szórakoztatóvá. Előnye, hogy nem pusztán a két főszereplő karaktere erős, hanem az olyan mellékszereplőéké is, mint Marton doktor, vagy az ügyefogyott sorozatszínész Márk alakja. Látszik, hogy nagyon sok gondot fordítottak arra, hogy kellően kidolgozott legyen minden karakter a főszereplőtől a legjelentéktelenebb mellékszereplőig. A színészek pedig tökéletesen formálták meg az aprólékosan megtervezett figurákat. Sőt, véleményem szerint a férfiakhoz vonzódó Marton doktort alakító Kulka János szinte egy az egyben lejátszotta a vászonról az összes szereplőt. Ami nem jelenti azt, hogy a többiek nem alkottak maradandót. A Márk szerepében játszó Csányi Sándor például számomra egyértelműen a film egyik legkellemesebb meglepetése volt. Bevallom őszintén, nem tartozom azok közé akik rajonganak érte, de ebben a filmben nagyon jól játszotta a tehetségtelen, ám kitörni vágyó sorozatszínész alakját. De említhetném még akár Trill Zsoltot, aki remekül formálta meg a nevelőintézetből kikerült szélhámos Tibi figuráját. Egyedül talán a Nagy Ervin alakította Gábor figurája volt furcsa, kissé túl finom és sármos egy intézetben felnőtt emberhez képest.

Mindent összevetve ez egy remek mozi, kellő szórakoztatással. Megfelelő arányban összekevert vígjátéki és drámai jelenetekkel. Összességében nem nevezném kacagtató mozinak, de elszomorító melodrámának sem. Jó egyvelege a kettőnek remek színészi teljesítményekkel. Amit még kiemelnék és mindenképpen említésre méltónak tartanék, az a film zenéje. Azt hiszem Ákos-rajongóknak nem kell bemutatni Madarász Gábort, aki tökéletes zenét szerzett ehhez a remek szórakozást nyújtó filmhez, amit csak ajánlani tudok mindenkinek.

9/10 

Az olvadás - The Thaw (2009)

„Mindenki tudja mi az a globális felmelegedés, mégis mindenki leszarja.”

A természet csodálatos dolog, a Föld gyönyörű és szép lassan pusztul, mert mi megöljük a puszta jelenlétünkkel. Csak idő kérdése mikor esik darabjaira. a mi becses otthonunk. A film egy jól irányzott ökológiai jobbegyenessel kezd, a cél mi vagyunk. Okai a globális felmelegedésnek, összevágott jelenetek műsorokból, jéghegyekről és ökológiai pusztulásról. Az Armageddon eljöveteléről. Arról, hogy gyökeres életmód-váltás kell amíg nem késő. Fertőzöttekről szóló hírek, 4 perc propaganda film. Zöldek előre!!!

A felzaklató képsorokat gyönyörűen megkomponált jelenet váltja. Távol a világ zajától, valahol Kanadában, egy kiolvadni készülő fagyott mammut tetem arra vár, hogy felfedezzék. Szerencsére éppen arra tébláboló kutatók meglelik. Sajnos a kihalt lény kiolvadásával együtt valami más is kiszabadul, aminek jobb lett volna lefagyasztva. Dr. David Kruipen (Val Kilmer) és kis csapata nagy felfedezést tesz, aminek belátathatatlan következményei lehetnek az egész emberiségre.

Az egyetemről pár szerencsés kiválasztott diák részese lehet a kutatásnak és apa tiltakozása ellenére lánya (Martha Macisaac) is a helyszínre utazik, nem sejtve, hogy egy karanténba csöppennek. Rövid helyzetjelentés: nincs áram se meleg víz, a net pedig csak álom. Idilli környezet. Generátor beindít. Lesz áram, egy kis „bolha” csípés amikor a feka pilótának kedve szottyan egy döglött jegesmedvével pózolni. Mindegy is, mer' valami idióta hazavágja a helikoptert, és ott ahol ők vannak onnan minden kurva messze van. Kiscsaj bepánikol mi lehet apucival, hisz semmi életjelet nem ad magáról amióta megérkeztek (én is majréznák ha Val Kilmer lenne az apám). Na jó, lehet, hogy nem annyira, hisz' mára csak b-kategóriás kalandokat vállal. Asszem nem lesz idő ápolni ezt az apa-lánya dolgot. Szerencsére itt van az Atom (Aaron Ashmore) nevű srác, hogy segítse az életben maradási esélyeket. A filmet nézve felötlött bennem egy kérdés; a kategóriája sci-fi-horror, de hogy miért?

Szereplőink rájönnek, a mammutban mocorgó lárvák kifejlődnek és előmásznak valamint igyekeznek mindenbe belepetézni ami él és virul. A percek haladnak és már kettő főre duzzad a megcsípettek létszáma, és ezek a bogarak bizony veszélyesek színészeinkre, távol a semmi közepén. Írhatnám, hogy lesz pár húzósabb jelenet de egyet leszámítva nincs, az iszap-szerű hányás, bogarak özöne esetleg de nem olyan vészesek, talán amikor a lárvák felemésztik a még élő testet. A valóságban is vannak ilyen bogarak, belepetéznek más élőlényekbe így biztosítva táplálékot utódainak. Tiszta alien. Arról nem is beszélve, hogy tudjuk, semmi jót nem jelent, ha valakinek véres a vizelete? Elég ijesztő lehet az érzés, hogy bár tudod, mégsem tehetsz semmit és szép lassan valamik fejlődnek benned. Én ugyan meg nem várnám a végkifejletet. Hőseink kisebb amputációt fontolgatnak és rögvest prezentálnak egy hentesboltos csonkolást a pilóta bácsin. Kis barátaink rádöbbennek a tét immáron nem az ő életben maradásuk, hanem a világ sorsa. És a film végére nem is marad más, csak némi önfeláldozás.

Sajnos a film hozza a nem-várt kliséket a külvilágtól elzárt kiszolgáltatott idegtépést. Ami sajnos itt inkább a mi kárunkra érvényesül. Pedig a film okosan felépített és a feszültség adagolással sincsenek különösebb gondok. A szereplők is rendben vannak. Picit erős és erőltetett volt a filmet körül lengő őko-duma. Ennek ellenére hiszem, hogy az ilyen minimális költségvetésű filmeknek van létjogosultsága, de valaki meghúzhatná már a képzeletbeli határt.

A film a most aktuális és divatos ökológiai-katasztrófákat hivatott jelképezni, ezzel a problémával valóban foglalkozni kell, hál' Isten van aki ezt megteszi helyettem. Így nekem nincs más dolgom, mint egy rövid lélegzetű cikket írnom. Talán nincs is más kiút mint az öko-radikalizmus, de szerintem a zöld kommunisták semmivel sem jobbak mint a japán bálnavadászok. Az összes Greenpeace-aktivista meg a kis társaik szívességet tennének mindenkinek, ha odaláncolnák magukat egy merülni készülő tengeralattjáróhoz. Mindenki aggódik a bolygónk sorsáért, de ezt majd a Föld vagy Gaia úgyis megoldja, lerázza magáról a szemetet. Lesz nagy természetes szelektálódás és ha hullik majd a férgese és én is közte leszek
állok elébe.
Ámen.

10/7

The Ferryman (2007)

Most egy olyan film kritikája következik, amely jókora hátránnyal indult nálam, ugyanis bevallom őszintén, hogy ezt megelőzően sem a film rendezőjéről (Chris Graham), sem magáról az alkotásról nem hallottam egyetlen elismerő mondatot sem. Igaz ugyan, hogy negatív kritikát sem fogalmaztak meg róluk, de az most nem fontos. Lényeg, hogy tapasztalatom szerint azok a filmek, amelyek ennyire visszhang nélkül maradnak azok vagy az értékes műremekek, vagy a csapnivaló celluloid-szemét kategóriájába tartoznak. Nos, bár nem vagyok megáldva semmiféle látnoki képességgel, de volt egy olyan gyanúm, hogy ebben az esetben nem egy méltatlanul mellőzött filmművészeti gyöngyszemmel lesz dolgom. Sejtésemet alátámasztotta az a tény is, hogy Chris Graham az itt boncolgatni kívánt filmet leszámítva, tulajdonképpen semmi kézzel foghatót nem tett le a filmgyártás asztalára. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem lehet az első komoly próbálkozása azonnal mozitörténeti gyöngyszem, ám sajnos nagyobb az esély arra, hogy alkotásainak műsorra tűzéséért a Film+ fog könyörögni, mintsem valamelyik filmfesztivál.

Mielőtt azonban látatlanban ítélkeznénk a film felett, nézzük miről is van szó. A "Révész" című film nyitó jelenete meglehetősen jóra sikeredett és egy igen izgalmas horrort engedett sejtetni. Éjszaka a viharos tengeren hánykódó halászhajón két, az őrület határára került, ember küzd egymással, miközben egy túlvilági hang morogva követeli a jussát. Az egyik halász kést döf a másik nyakába, aki ahelyett, hogy meghalna kihúzza azt magából és megöli, majd hogy felgyülemlett feszültségét levezesse, fel is darabolja támadóját. A film első jelenete nyugodtan kijelenthetjük, hogy rendben van, a műfaj minden követelményének eleget tett.Ezek után érthető, hogy egy pörgős, eseményekben gazdag, vérbeli horrort vártam. Nos úgy látszik Graham mester ezen a ponton bizony (ahogy azt labdarúgó berkekben mondják) "belehalt a szépségbe". Nem bírta el a rá nehezedő terhet. A film ugyanis a nyitójelenettel sajnos el is éri a csúcspontját, hogy onnan kezdve, egészen a film végéig, fokozatosan zuhanjon. A teljes kudarctól, a nézhetetlen kategóriától végül éppen a befejező néhány jelenet menti meg.

A sokat sejtető rövid kezdetet követően egy nagyon hosszúra nyúlt rész következik, amelyben egy fiatal pár, két másik párt hat napos sétahajókázásra visz, természetesen nem haveri alapon, hanem jó pénzért. Az első nap szinte semmi sem történik csupán megismerhetjük a karaktereket, aminek tulajdonképpen az égvilágon semmi értelme nincsen, csak felesleges fél órát vesz el az életünkből. Ezt követően ha nehezen is, de végre valahára leszáll az este és úgy körülbelül negyven perc után elkezdődik a film érdemi része. A gondtalan sétahajókázás megszakad, amikor segélykérő jeleket fognak majd rövid tanácskozás után a hajó vezetői úgy döntenek, segítenek a bajba jutott ismeretlenen. Így kerül a fedélzetre a nyitójelenetben már megismert nyakon szúrt fickó, akinek azon kívül, hogy rákos, különösebb baja nincsen. Halkan meg is jegyzi, hogy "úgy látszik rossz testet választottam". A történet innentől kezdve szerencsére ismét sebességet vált, és aki még nem aludt el, vagy nem kapcsolta ki a lejátszót, egy egész tűrhető befejezést láthat.

Nem akarom lelőni a film lényegét, bár nem tudom hányan fogják ezek után megtekinteni eme alkotást, de annyit elárulnék, hogy a beteg testbe zárt és a "révésznek" tartozó lélek, minden áron igyekszik megszabadulni gazdájától mégpedig úgy, hogy egyik testből a másikba költözik. (Ennél többet nem kívánnék mondani, mert ki tudja, talán valaki mégis megnézi Chris Garham főművét) A film befejező harmada már egész nézhetőre sikeredett. Még azt is megkockáztatnám, hogy helyenként kifejezetten izgalmas. Egyedüli probléma talán csak az, hogy kevés lehetőséget ad a találgatásra, túlságosan egyértelművé teszi, hogy a hajón levők közül kiben van éppen a halált kijátszani igyekvő lélek. Mindezt leszámítva, az utolsó harmadával a film valamelyest javított az összképen, de így is egy erősen közepes, egyszer nézhető mozi kerekedett belőle. Nagy kár, mert a történet, az első jelenetről már nem is beszélve, sokkal több lehetőséget rejtett magában. Itt kell megjegyeznem, hogy nagy hibája még a filmnek, hogy a szereplők teljesen felesleges bemutatása, a történet kibontásának kárára történt. Mert amíg a teljesen jelentéktelen és semmiféle jellemfejlődésen át nem eső szereplőket hosszú percekig nézhetjük úgy, hogy azokkal az égvilágon semmi nem történik, addig a történet hátteréről, az előzményekről egy árva szó, annyi sem esik. Fogalmunk sincsen például arról sem, hogy a kifejezetten szép nyitójelenetben szereplő halászba beköltöző lélek tulajdonképpen kicsoda, micsoda, hogyan került oda, stb...

Mindent összevetve a történet nem rossz, ellentétben a megvalósítással, ami még a szép nyitó és az aránylag jól sikerült befejező jelenetekkel együtt is csak a gyenge közepes szintet éri el. A színészi játékról sem lehet ódákat zengeni. Hozták a kötelezőt, de ők sem tudtak emelni a film színvonalán.


5/10