Valljuk be őszintén, elfogult vagyok, már ami a szuperhősök kalandjait illeti. Hajlamos vagyok arra, hogy joviális elnézéssel kezeljek, olyan logikai buktatókat, bakikat, és csúsztatásokat, amelyek egy másfajta film esetén idegesítenének. A szuper, illetve kevésbe szuperhősök valamiért kivételt elveznek. Felre értés ne essék, a szar film akkor is szar film, ha például kékharisnyás szuperember repked benne, mégsem rovom fel a hibákat oly szigorúan. Hasonló a helyzet az alant taglalandó, legújabb szerzeménnyel is. X-men. Nagy sóhaj, hiszen gyermekkorom kedvenc multikulti szupercsapatáról van szó. Rossz nem lehet, szólottam és legott neki is láttam a letölt….. izé, az USA-ból való megrendelésnek …
Meg is érkezett hamar, színes-szagos szinkronizált DVD formátumban.
Ugye, kezdetek. Tehát nem a trilógia által megkezdett történet fonalát vészi fel a film, hanem elé kanyarodik inkább. És ezt egész ügyesen teszi. Bár volt olyan érzésem, hogy azok az emberek, akik csak, és kizárólag a mozifilmekben láttak X-ment, nem értékelhetik annyira a filmet, mint azok, akik már képregényformátumban is találkoztak kalandjaikkal. Több olyan kikacsintás is volt, ami kimondottan a képregényrajongóknak szólt, és ez örömmel töltött el. Ugyanakkor, azok számára is élvezhető és követhető volt a sztori, akik meg nem forgattak a képeskönyveket soha.
Kiderül pl, hogy Farkas (mi a faszért nem Rozsomák, az nem ilyen kemény név??? ... a szerk) öreg. Nagyon öreg. Mondjuk ezt tudtuk eddig is, de most nemi konkrétumunk is van. Meg hogy van egy testvére. Akarom mondani féltestvére. És hogy apagyilkos kissrác volt. És sok háborúban vett részt, azért ilyen kiégetten cinikus. Itt jegyezném meg hogy a főcím kimondottan hangulatosra sikeredett, a tematikáját, és megvalósítását tekintve egyaránt. Farkas barátunk, testvérével ellentétben nem kimondottan rajong a vérontásért, mindössze teszi azt amiben jó. Háborúskodik. Fivére azonban igazi megszállott, aki egy idő után mar barát és ellenség között sem tesz különbséget. Így kerülnek mindketten Stryker ezredes védőszárnyai alá, egy sikertelen kivégzést követően.
Stryker ezredes sem kevésbe megszállott, egy elit alakulatot hozott létre mutánsokból és mindenfele titokzatos missziókat vezet. Van itt pisztolyhős, kardmester, kicsibuldózer, stb. Egy pont közös csak bennük: mindannyian szeretnek ölni, és kicsit ketyósak. Egy afrikai küldetés során, mely egy titokzatos fémmel teli meteordarab korul bonyolódik, és egy kis falu lakosságának ritkításában ér véget, Farkas besokall, és otthagyja a díszes kompániát.
6 évvel később láthatjuk Őt viszont. Kanada, favágó élet, csinos feleség, álomház. Sejthető hogy az idill nem maradhat. És nem is. Felbukkan Stryker egy figyelmeztetéssel. Valaki(k) a regi csapattagokra vadásznak. Lőttek az idillnek. Az asszonykát kicsit megszaggatják, és az elkövető kilétére is fény derül. A bomlott agyú tesó vérengzik egy kicsit. Megvan az első nagy testverbunyó, amibe Farkas barátunk (akkor még) csontbicskája bele is törik kissé. Kapva kap hát Stryker ajánlatán, aki felkínálja neki az elpusztíthatatlanságot, egy adamantium csontváz formájában. Stryker, egy új szuperfegyvert remél szerezni, Farkas is, csak Ő nem a haza szolgálatában gondolkodik, így a beültetés után legott meg is szökik, és keresni kezdi testvérét.
Aki, mint később kiderül nem csak a saját szakállára gyilkolgat, hanem megrendelésre is, és a megrendelők között van Stryker is. Innentől van minden, menekülés, harcolás, kardozás, jogos és jogtalan bosszú egyaránt. Közben felbukkannak mar ismert arcok, fiatalabb kivitelben (Küklopsz, Xavier, Jason). Van kötelező épületrombolás. És válasz ami mar az elején elkezdett foglalkoztatni. Jelesül pedig hogy miért is nem emlékszik Farkas koma semmire sem? És miért is nem teljésen úgy viselkedik mint a trilógiában, értem itt ez alatt , hogy nem olyan született tuskó még, sőt egy kicsit nyálas is . A végére minden a helyére kerül, és egy olyan Farkastól búcsúzunk, aki mar megfelel annak, akit a sorozatban megismertünk.
Egyszóval szerintem egy rendes iparos munkát kapunk a képernyőre. A színészek olyanok amilyenek, nem lógnak ki a többi X-men film közül. A effektek rendben, a történet is. Természetesen nem ez a film fogja megváltani a világot, még csak a hónap filmje címre sem pályázhat, mindazonáltal kellemes kikapcsolódás a szürke hétköznapokból. Képregény és X-men fanoknak kötelező. Akciófilm-rajongóknak ajánlott.
Már megint egy képregény-adaptáció.
A „Dark Knight” hatalmas sikere után menthetetlenül megindultak a filmvászon felé az addig sem különösebben hanyagolt képregények, persze több-kevesebb sikerrel. Csak bambultam a moziban a „Watchmen” előtti ajánlókon. Spirit, Transformers 2., jön a Rozsomák… Szóval reneszánszukat élik a papírra álmodott szuperhősök és szuperrobotok (bár utóbbiak elég fárasztóak, ha komolyabban belegondolunk…). Eme film trailere közben pattogatott kukoricát rágcsálva böködtem meg Raki barátom karját: na bazmeg ezt sem fogom megnézni. És lám, a sors így szólt, dehogynem, és egy fanyar másnapos délelőttön mégiscsak megtekintettem ezt a művet. Úgy látszik, a bemutató elég alaposan megmutatta a lényegét a filmnek: álarcos faszi, meg sok jó punci. Ez még nem is lenne nagy baj, pornófilmben kimondottan bejön az ilyen, de ebben a formában fárasztó. Nem beszélve mikor megláttam Samuel L. Jackson-t náci egyenruhában, rám jött a röhöghetnék. Na ja, az abszolút gonosz akkor is náci, ha fekete bőrű. Na peeersze.
Kezdjünk egy kis előtörténettel, azaz a képregénnyel: Will Eisner, eme művészet legnagyobb képviselője a ’40-es években megalkotta főhősünket, a „Szellemet”, hogy sok éven át harcolhasson a gonosszal a hős – akinek eredetileg semmiféle sebezhetetlensége és szupertulajdonsága nem volt. A filmben már lett ilyene néki. Frank Miller ugyanis úgy gondolta, így sokkal jobb lesz. Mert hát ő csak ért a képregényekhez, lásd Sin City, Elektra, Batman és Pókember sztorik. Van viszont életrajzában olyan dolog, amiért a magam részéről azonnal elnyerte unszimpátiámat: „Miller volt az első az amerikai képregény-alkotók közül, aki manga-hatásokat használt munkában….” Hát ez aztán kurva fontos volt.
Ennek ellenére el kell ismernem, ő aztán valóban tett le az asztalra, és gondolom, ezúton hitte magát feljogosítva, hogy majd jól megrendezi a „Spirit”-et. Hiszen a „Sin City” is elég sikeres volt. (Hehe Budapest az ünnepek táján SÜN City…) Kövezzetek meg, de én nem láttam sem a „Sin City”-t, sem a „300”-at. A bűnös város története képregényformában is dögunalmas volt számomra, a másiknak pedig a témája áll tőlem oly’ távol, mint Makó Jeruzsálemtől. Bár Jeruzsálem már egyre közelebb jön, sajnos.
De reménykedő olvasóim kedvéért azért vázolom a történetet.
Denny Colt (auuu, vazz, azér’ a ’40-es években tudtak nevet adni a hősöknek, frappáns és rövid, mégis macsó) rendőr volt, mígnem agyonlőtték. Aztán harmadnapra, vagy mikor feltámad, és úgy érzi itt az ideje most már igazán nekiállni szeretett városának, Central City-nek a kipucolásának. Nem, nem kukás lesz, hanem álarcos igazságosztó, bár mi a főellensége elleni mániákus harcán kívül ebből csak annyit veszünk észre, hogy egy nőnek visszaadja az ellopott táskáját. Ez jelképezi mindössze a bűn elleni harcát, no meg a gonosz Octopus (akit a fentebb említett Samuel L. Jackson játszik, aki úgy látszik Morgan Freeman mellett sosem megy ki a divatból, ha néger színész kell) elleni háborúja. Mindeközben sok-sok nő szegélyezi ájultan az útját, Ellen a doktornő, egy rendőrújonc, egy hastáncos nő, aki meg is öli őt egyszer, meg a múltjából visszatérő Sand. Mind-mind dekoratív és bikavadító nőszemély, szépségük kibontakoztatását segíti, sőt kiemeli a film majdnem fekete-fehér elnagyolt jellege. A „Szellemnek” fogalma sincs eredetéről, hogyan és miként támadhatott fel, mitől sebezhetetlen és halhatatlan, ráadásul verekedésük közben Octopus célzást tesz arra, hogy ők valamiért egyivásúak. Feltűnik gyermekkori szerelme is, Sand Saref, aki olyan, mint egy szarka, mániákusan vonzódik a csecse-becsék iránt, éppen ezért a bűn útjára lépett. Két dolog érdekli itt bűnöseinket: Seraf a mitikus „aranygyapjút” keresi, míg Octopus klónseregével „Heraklész vérét” kutatja, hogy még halhatatlanabb (ezt speciel.nem értem) legyen, meg a világ ura, az ilyenkor kötelező gonosz nevetéssel. Szóval megy a harc, ráadásul a két érintett fél pont arra tesz szert, amire a másik vágyik, tehát hosszas baszakodás után eljön az ideje a cserének és a finálénak.
Hülyeségnek hangzik? Nem véletlen. Mélyről fakadó bugyutaság jellemzi az egészet. Szavatartóbb ember is lehettem volna, és nem kellett volna megnéznem ezt a filmet. Ez egy BAROMSÁG, így, nagybetűvel. A párbeszédek irritálóan gagyik, lehetett volna akár némafilm is az egész, legalább akkor garantáltan nem nézem meg. Nem csalt a megérzésem a mozival kapcsolatban. Így van az, amikor azt hiszi valaki, aki képregényben jó, hogy majd rendez valami fenomenálisat is. Nem jött be. A karaktereknek semmiféle mélysége nincs, nemhogy 2, de 1 dimenziósak. A történet gány, buta sztori, kínosan unalmas az egész. A főszereplő egy marha, szinte csak sodródik az eseményekkel, csak a végén áll talpra, de már akkor felesleges. Főellenségét meg eljátszhatta volna Jim Carrey is, hiszen ilyen egysíkú gonoszt utoljára nála láttunk Batman-ben. A történetet fentebb leírtam, ne is várjatok semmit. Pozitívum: a képi világ. Igazi film noir, Millernek ehhez van érzéke, ha még egy jó sztorit is kanyarítanak emellé, nagyon ütősre sikeredett volna. Néha szinte valóban erőteljes vonásokkal megrajzolt képregényt látunk, fakó színeinek csak hangsúlyos dolgokon törik meg a dominanciája. De ez is volt már, ez sem újdonság, akkor marad a sok igéző nő, na ők tényleg megérdemlik, hogy ne egyes legyen az osztályzat. Ezért 10/3.
Egy kultusz-művet akármilyen formában feldolgozni nehéz dolog. Legyen a rendező bármennyire kreatív és ász, lesz nagy szájhúzogatás. Egyrészt ott vannak a (mindenre elszánt) fanyalgó rajongók, másrészről a (sok rendezőt elbuktató) filmstúdió által a direktorra nehezedő nyomás. Viszont mi van akkor, ha a rendezőnket olyan fából faragták, aki igyekszik a rajongók kedvére tenni és van olyan merész, nem törődve a bevétellel egy 16-os besorolású filmet dob össze, ami eleve bukta. Az ember neve Zack Snyder.
A Wachment sokáig megfilmesíthetetlennek tartották részint összetett nagyon okosan kiépített többsíkú történetével, másrészt pedig egyedi víziószerű képi világával.
A történetről nagyvonalakban annyit: 1985 írunk, és egy amerikai álomtól megfosztott alternatív USA a helyszín. Nixont harmadszor is újraválasztották. Amerika nyerte az elbaszott Vietnami háborút. A gombamód elszaporodott álarcos igazságtevők ténykedését illegálisnak minősítette a törvény keze. Egykori szuperhősöket valaki gyilkolni kezdi, mire az egyik leggyanakvóbb nyomozni kezd. A nyomozás pedig érdekes fordulatokat hoz a jelmezt szegre akasztó nosztalgiázó old-hirókban. És nincs más hátra, mint a visszatérés.
A történet előre-hátra ugrál az időben, hogy némi betekintést nyerjünk a múltba, és ha elég szemfülesek meg kitartóak vagyunk, akkor követni is tudjuk a történet folyamát.
Aki nem olvasta a képregényt, annak néhol igencsak kapaszkodnia kell a filmbe, nehogy kiessen a mozi sajátos ritmusából. A cselekmény nagyjából követi a képregényét. Egyes panelek egy az egyben a regényből kerültek megvalósításra. Hőseink kiöregedett egykori szuperhősök, a szó nemesebb értelmében. Egyiküket leszámítva nincs szuperképességük, mint más szeretett képregény hőseinknek.
Álarcos jótevőink nem valami márványból faragott félistenek. Hétköznapi emberek különböző indíttatástól vezérelve, miközben maguk is esendő, hibáktól hemzsegő gyarló emberek. Akad köztük zseni, bombanő, fasiszta, agresszív, elidegenedett hős, sőt egyikük a társadalom által finomabb jelző híján is, csak pszichopata. Ebben a világban nem könnyű szuperhősnek lenni, vagy a jelmez szorongatja az ember tökét, vagy az amcsik hülye törvényei. A Komédiásnak vannak jó poénjai, de van olyan vicc amin mi már nem nevetünk.
A film véres, álmodozó, agresszív, erotikától túlfűtött világában a bűnre mért csapás is kemény. Amikor civil ruhás hőseinket megtámadja egy banda, a csata hevében törnek a csontok, folyik a vér, elég brutális a végeredmény. Nem valami családbarát disney mozi.
A film vége felé belénk csap a felismerés, a kedvencem Rorschach miért olyan amilyen, mi motiválja, hogy olyan kegyetlen a bűnözőkkel, mi is egyetértünk vele. Bár a film vége más, mint a képregényé a végeredmény ugyanaz. A film kritizál, néhol az (ál-prűd), jó ízlés határát feszegeti. Vagy egyszerűen, csak az ember képébe dörgöli a saját maga szarát. A film elég hosszú 164 perc, amibe igyekeztek a készítők belezsúfolni a belezsúfolhatatlant. Néha kiesik a ritmusból és megtörik a folyamat, mégsem rossz, a sok játékidő, bennem például az fogalmazódott meg néztem volna még egy darabig.
Ember legyen a talpán, aki felfogja a filmből rázúduló sok infót. Nem vártam, hogy ugyanazt az élményt kapom a filmtől, amit eredetijétől, de ez amúgy is lehetetlen... Az alapmű oly annyira kiterjedt, hogy muszáj mellőzni belőle dolgokat, mert nem hiszem, hogy bemutattak volna valaha is egy közel 8-9 órás mozit, amiben minden benne lehet. Ajánlom a képregény olvasását még a film megtekintése előtt, csak a tisztánlátás végett.
A Watchmen amennyire kegyetlen és őszinte mozi, pont annyira szép is nagyon.
Csabex hozzáfűzése:
Zack Snyder neve jó cseng a valóságtól elrugaszkodott mozik kedvelőinek körében. A "Holtak hajnala" remake sokat lendített a horrorfilmek újra felemelkedésében, bár elég kétes alkotások születtek ezután, de erről természetesen ő nem tehet. És a jövőjét elnézve nem lehet panaszom: elkészíti 2010-ben (hacsak nem lesz addig világvége...) a "Tetovált ember" című Ray Bradbury által megírt remekművet! No meg a klasszikus "Heavy Metal" sci-fi-akció-erotikus-zenei-fantasy-horror rajzfilm remake-jét. Szóval nem rossz választás a direktor úr. Minden klappol: a film brutális, és ütős, majdnem mint a képregény. A megszállott akciófilm-buziknak nem ajánlanám: ez nem "Halálfutam". Nem a szokásos képregény-adaptáció: nincs fekete-fehér karakter, nincs akció akció hátán. Elgondolkodtató, még megkockáztatom: megrázó is. Igen, szuperhős-mozi, gondolatokkal. Furcsa, ugye? Nincs Superman és a többiek, akik egyértelműen a tisztaság és nagyszerűség idealisztikus csúcsain ücsörögnek. Emberek, hibákkal, fekete foltokkal a múltban. A maszkos hősök lelepleződnek, lerántják a leplet róluk: némelyik őrültebb bárkinél, és mocskosabb, embertelenebb a bűnözőknél is.
Nem érzem érthetetlennek a történetet, mint arra gyakorta panaszkodnak a fórumokon, de jómagam olvastam a képregényt, ezért számomra az esetlegesen homályos részek is érthetőek voltak. Gondolom az eredeti, rendezői változat majd megvilágítja az értetlenkedőknek is a nem értett pillanatokat. Némileg hiányoltam ugyan a rengeteg elejtett apró célzást és jelet, ami a képregényben szinte minden oldalon szemünkbe ötlik, és korhű képet fest a párhuzamos dimenzióról, amelyben játszódik. De talán még eladhatatlanabb lett volna ezekkel együtt, az intellektus nem olyan kelendő manapság, mint a konformizmus. Néha gyönyörű képekkel operál: a temetés az alatta szóló "The Sounds Of Silence" zenével magával ragadó, a fényképezés fenomenális. A nyolcvanas éveket (hiszen akkor játszódik) idéző zenék odatesznek rendesen, itt tényleg rendben van minden. A maszkos hősök emberek: múlttal és jelennel. És nem feledkezem meg erről sem: a képregény által megálmodott arcok a filmben visszaköszönnek. Mindenki. Nem tudom, hogyan sikerült ennyire jól a casting, de látszik, hogy nagyon odafigyeltek rá.
És ott van Rorschach, aki úgy viszi a történetet a hátán, mint Joker a "Dark Knight"-ot. Megszállott, céltudatos, szociopata, ráadásul űberkonzervatív (bár a filmben annyira nem domborították ezt), de mégis: az igazság megszállottja. A Komédiás: brutális, cinikus és durva, kegyetlen hős: de közel áll az emberhez, mert ki nem ismer magára néha benne? (Na jó, a terhes nő az durva volt...). A számomra ők maradnak az igazi hősök, még akkor is, ha társaik oly' naivak és idealisták, és erkölcsi dilemmájukat hamar legyőzik a mozi végén: győz a pragmatizmus az igazság felett. Vagy lehet, hogy Rorschach lenne idealista, konok kérlelhetetlen igazságával és gyűlöletével? Nem tudni, újabb gondolkodásra okot adó dolog, mint ama rengeteg előforduló kétely és morális dilemma, amely a filmben felmerül... Mint a befejezés: még sincs happy end?
Mindenképpen ajánlom a filmet megtekintésre. Lehengerlő. Bár a vége a képregénytől el lett némileg választva, de nem is hiszem, hogy az a szál ne tett volna ki plusz még pár órát. Nézzük meg.
És akkor néhány furcsaság: hogy lehet, hogy a film 16 éven felülieknek szólhat? Már itt tartunk? A flex-szel kézlevágás, vagy a hentesbárddal fej-szétverés ilyen könnyedén átsiklik már a léc alatt? Ennyire levitték már a szintet?
Még egy kis észrevétel: a Duna Pláza szklerózis multiplex-ét kerüljétek: egy rohadt légkondi nincs, ülsz és izzadtan levegő után kapkodsz, a széksorok nem meredekek, úgyhogy föntről a negyedik sorban már felfelé kellett nézni, álá nyakgörcs. Kurva anyátoktól kérjetek pénzt ezért az élményért. Akkor inkább már a Westend-es mozi.
El ne felejtsem: 10/10
Kötelező a gondolkodó embereknek. De ezt a blogot úgyis csak ilyenek olvassák...
Egészen pontosan 1989-ben, 11 évesen találkoztam először a Megtorlóval. A Hepiend Magazin egyik (számomra nem mellékes) melléklapjában a „Conan Saga” képregényes újságban egy-egy Conan történet után következett a halálfejjel feldíszített felsőjű hős (? antihős?) kalandja. (Emlékszik még valaki erre? Nekem még előfizetésem is volt rá, no persze szüleim jóvoltából…) Furcsa egy figura Frank Castle. Szuperhős, szupererő nélkül, néha megszállott mániákusság és durvaság, ha hasonlítani akarnám, leginkább Batman-nel tudnám párhuzamba hozni. Mindkettőjük alapeleme a bosszú, ám a Denevérember könyörületes, és az elméje nem táncol egy mély szakadék szélén, mint a Megtorlóé, akinek motivációi ugyan nem, de eszközei mindenképpen vitathatóak. Rá egy-két évvel izgatottan jutottam hozzá videokazettán ehhez a filmhez, természetesen narrátoros verzióban. Őszinte leszek: nem igazán tetszett. Csalódás volt, főként mivel lelkem mélyén dogmatikusan ragaszkodtam a képregényhez, és attól erősen különbözött a vászonra készített verzió.
A Megtorló figurája először 1974-ben tűnt fel a Pókember képregény-sorozatban, akkoriban még mint ellenség. (Bár viszonyuk manapság sem baráti…). Azokban az években úgy látszik társadalmi igény volt az ilyen magányos és kőkemény bosszúállókra, harcosokra, hiszen akkoriban született meg Piszkos Harry és Paul Kersey alakja is, akik nem éppen könyörületességükről híresek. Válaszok az elharapódzó bűnözői erőszakra. Tehát jókor jött, ezért hamarosan nyert egy saját újságot, amelyben karaktert kapott és múltat, túlnőve az egyszerű Pókember-ellenfélségen.
1989-ben pedig megérett az idő a vászonra emelésre is. Rendezője Mark Goldblatt , aki rengeteg klasszikus filmben vett rész, de nem direktorként, hanem vágóként. Lásd: Piranha, Ninja színrelép, Üvöltés, Terminator, Rambo, Éjszaka szülöttei, Predator 2. Nem semmi lista ez, na. Kitanulhatta alaposan a filmkészítést, bár úgy látszik a rendezés nem volt annyira jó buli, mert abból viszont egyedül ez a kis remekmű, ami említésre méltó. Esetleg a „Nyugodjak békében” (Dead Heat) című zombi-bankrablós akció-sci-fi-vígjáték. Ezenkívül nem is volt neki más, valami sorozat egy része, meg említve van egy 1988-as Megtorló is, ami 21 perces, de erről nem igazán lelek adatokat… De következzék most az egészen egyszerű történet:
Frank Castle vietnami veterán (a filmből ezt nem tudjuk meg, de azért én beleszövöm ezt) és ex-zsaru. Családját, azaz feleségét és két gyermekét lemészárolta a maffia, amely éppen egy bandaháborúba merülve úgy gondolta, hogy nincs szükség véletlen szemtanúkra.
Főszereplőnk ettől erősen bekattan, felfegyverkezik és lecsap a bűnözőkre. Ez az előtörtént azonban a filmben szerencsére nem szerepel, én valahogy mindig unom ezt a „how to…” sztorikat, sajnos a filmkészítők újra és újra ezeket kotorásszák elő, aminek az eredménye általában annyi, hogy a még-nem-szuperhős-főszereplő lelki és egyéb problémái foglalják el a múvi ¾-ét. Bennünket megkímélnek ettől, csak néhány rövid visszaemlékezés idejére fosztanak meg bennünket a vérengzéstől… Ha dráma érdekelne, akkor néznék „Túl a barátságon”-t, vagy „Corelli kapitány mandolinját”… Ezektől biztosan leesne a fejem. Ja, primitív vagyok? Nem, sznob balfaszok, csak őszinte. De kanyarodjunk vissza, egészen a bevezető képsorokig, melyben néhány perc alatt kivégez egy halom maffiózót, és felrobbantja azok villáját. Kellett ugye keménykedni a hülye gengszternek, hogy ő nem fél a Megtorlótól!
Castle volt zsaru-társa nyomoz az ügyben megszállottként, és bizonyos benne, hogy ex-partnere a bosszúálló, bármennyire is halottnak hiszik. Néhány év alatt 125 bűnözőt ölt meg, így érthető az alapos vizsgálat. És persze az is, hogy tele van a gonosztevők farka már vele.
Megérkezik a városba a maffia új vezére, aki összefogást akar kiépíteni az összes alvilági szervezettel, ezért bevon mindenkit egy nagyon értékes kábítószer-szállítmány ügyébe. Nem rajta múlik, hogy nem jön össze, és kivételesen még csak alig érhető tetten a kudarcban hősünk keze is. Feltűnik egy csoport búvárruhába bújt ismeretlen, és beleköpnek a levesbe. Később kiderül, kik is voltak ezek, bizony, új seriff jött a városba, a jakuza. Vezetőjük Lady Tanaka a kegyetlen kurva, aki közli követeléseit az összeült gengszter-tanácsnak, aránytalanul nagy részesedést igényelve a bűnözési bevételből. Miután nem sikerül az egyezkedés, nem vesztegeti az időt, elraboltatja a maffiózók gyermekeit. Aztán, hogy ne legyen nagyon olyan, aki hazavárja csemetéit, végez a szülők egy részével is.
A Megtorló, lelkiismeretére hallgatva úgy önt, megmenti a kölyköket, melyek tartózkodási helyét egy heveny mészárlás után ki is deríti, csapdába esik, kínozzák, kiszabadul… A mentőakció sikerül, de egy gyermek, a vezér, Franco fia véletlenül ott marad, Frank Castle pedig a rendőrség foglya lesz egy időre. Mígnem Franco úgy dönt, szüksége van a kegyetlen boszzúállóra, ezért kiszabadítja, majd megzsarolja, hogy segítsen neki. Együtt indulnak fia szabadságáért, és kezdődik a móka, újabb tömény akciótenger és gyilkolászás... Persze egy gengszterben nem szabad megbízni…
Ennyi a mese, tisztelt nagyérdemű.
Megéri megnézni. Egy igazi akciófilm. Valami lehetett a levegőben a 80-as években, nem lehet véletlen, hogy annyi klasszikus született akkoriban, amit manapság nehéz űberelni. Remake-elni meg végképp felesleges. (Mint megtudtam, a Predatort is fel akarják újítani, hát kurvaanyátok). A főhős szerepében a nagy Dolph Lundgren, egy igazi telitalálat! Macsó. Kőkemény. Kegyetlen. Rezzenetlen arcú. Bár néhány tulajdonsága lehetséges, hogy a színészi tehetség hiányával indokolható, de kinek kell ilyesmi egy ilyen filmben? Minden a helyén van, izgalom, durva akciók, brutális gyilkosságok, pusztakezes harc, kínzás, erőszak, pörgő body count. Meg kell nézni. Nincs moralizálás, egyszerűen csak egy kegyetlen gyilkológép gyilkolja a kegyetlen gyilkosokat. Néha ilyen is kell az embernek. Végre egy Marveles mozi, amely nem 18 éven aluliaknak készült - bár a halálfejes felső hiányzik.
És a dumák is ütnek (még ha, Dolph nem is viszi túlzásba): „-Then what the fuck you call 125 murders in five years?-Work in progress.”
Akciófilm kategóriában: 10/10
Kíváncsi vagyok az újabb „Punisher” filmekre, (megvan mindkettő, csak nincs rá időm) legalábbis a Warzone elég durvának tűnik. Na majd meglátjuk!
„You're a good boy, Tommy. Grow up to be a good man. Because if you don't... I'll be waiting.”
Jelen esetünkben Alaszka északi részén egy kicsiny-kisváros, vagy mondhatnánk inkább falut is.
Lemegy a nap, és onnantól egy hónapon át sötétség. Vajon kiknek kedvez ez? Valószínűleg nem az éppen soros éjszakai műszakos munkásoknak, vagy biztonsági őröknek… Bár a pótlékuk elég jól jönne. A mindentől távolra eső helyszínünk az állandó hó és fagy világa, amelyet a hosszú sötétség idején váratlan látogatók „tisztelnek” meg.
Főhősünk, Eban a helyi seriff. Nehéz nap záródik az életében. Nem elég, hogy a harminc napos éj viharokkal köszönt a kisvárosra, amelyet sokan elhagyni készülnek, hanem furcsa vandál tettek keserítik meg utolsó naplementéjét. A műholdas telefont valaki nemcsak, hogy elrabolta, de el is égette. Kutyákat gyilkolnak le, és az egyetlen gyors kapcsolatot a külvilággal - egy helikoptert - valakik tönkretették. Ex-kedvese pedig éppen elhagyja a városkát – azaz csak hagyná, mert útközben baleset éri, ezért lekési a repülőjét, és visszafordul. Szóval nem habos torta a zsaru élete, főként, mert feltűnik egy bajkeverő figura is a kajáldában, akit kénytelen rövid úton lesittelni… Csak egy éjszakára, hehehe…
A koszos faszi a cellájában homályos kijelentésekkel sokkolja a társaságot, akik éppen a hivatalban próbálják elütni az időt. Odakint pedig szépen kezd elszabadulni a pokol. Emberek tűnnek el, néha mások szeme láttára is. Csak az átharapott torkok árulkodnak arról, hogy nem közönséges gyilkosságok történnek ilyen hírtelen.
Igen. Vámpírok. Nem az elegáns vérszívók, mint Drakula, nem nyafogó szerencsétlenek, mint Anne Rice műveiben. Villámgyors gyilkosok, szinte egy új faj. És gyorsaságukat bebizonyítandó: hamar megtizedelik a lakosságot. Nagyszerű jelenet a mészárlás felülnézetből: puskák torkolattüzei, véres hó, fetrengő áldozatok és őket marcangoló gyilkosaik. Szinte apokaliptikus.
Főhőseink Eban vezetésével bujdoklásba kezdenek: szerencsére ezek a vámpírok nem szagolják ki az embereket, így ide-oda bujkálva sikerül megúszniuk korai, ámde randa halálukat... De természetesen azért sorban hullnak, ki a saját hülyesége miatt, ki a többiekért áldozva fel magát.
És az idő telik, talán sikerül kibekkelnie az egyre fogyatkozó társaságnak a napfelkeltét…
Ennyi, és nem mesélek tovább. Sokan morogtak, amiért a filmeket lehúzzuk, fikázzuk folyton. Holott már nem is tudom, hányadik pozitív kritikát pötyögöm. Mert ez megint csak az lesz.
Maga a légkör, a nyomasztó sötétség, a kietlen havas táj néha a „The Thing” baljós pillanatait idézik. Az ember szinte várja, hogy valami rossz történjen; itt meg is történik minden rossz. Az akciók, mint említettem nagyon sebesen peregnek, vérben pedig nincs hiány. Főhősünk egyik legjobb barátjává válik a fejszéje, mert a végére már a saját társaiból is kénytelen lefejezni egyet-kettőt. De persze nem csak egy szimpla splatter mozi ez. Már maga az ötlete is kellemes, a 30 napos éjszakában vért zabáló gyilkosok. Hát nem magában hordozza a lehetőségeket? Feszültség is van, még a karakterekre sem lehet túl nagy panasz. Bár a fővámpírnak rohadtul idegesítő feje van, de annyi baj legyen. És végre nem a napfényért ácsingózó lények, hanem szimplán az ölés, majd később már a bosszú is motiválja őket.
Ami enyhén negatívum: a film hosszúsága, elég lett volna az eccerű másfél óra. Éppen ezért állnak le egy kicsit a dolgok a bujkálás idején. Mindegy, belefér. A sztori egyébként képregény-adaptáció, ez meglepő is, összevetve a sok hasonló elbaszott produkcióval.
Részemről egy erős 10/8.
Kötelező jelenet: a faszikám lelövi a traktorja tetejéről a vámpírt, amely belezuhan az annak elején forgó marha nagy fűrészbe. Nagyon el van készítve!!!!
Napjainkban érett meg az idő arra, a technika fejlődésének köszönhetően, hogy a leglehetetlenebb látványosságokat is vászonra vihessük. Ennek egyik eredménye, hogy végre a képregényeket is nagyszerűen lehet filmszalagra adaptálni. Bár voltak próbálkozások régebben is, de azok bizony eléggé gyengére sikeredtek. Gondoljunk csak a „The Amazing Spider-Man” címmel 1977-ben megszületett Pókember mozira, amely enyhén szólva is … khm… hagy némi kívánnivalót maga után. Bár gyermekkoromban természetesen ifjonti hévvel néztem meg többször is, hiszen hiánypótló volt számomra, aki a képregények bűvöletében éltem. Már persze a könyvek mellett… Aztán ott van a Batman TV – sorozat is, Adam West enyhén sörpocakos hősével, és a hülyébbnél-hülyébbre formált főgonoszokkal, nem beszélve az elcsattanó pofonok hangjait „Puff!” és „Tschank” feliratokkal nyomatékosabbá tevő nagy ötletről… De mint említettem végre eljött az idő, hogy elárasszanak bennünket a szuperhősök, és egyre több ilyen alkotás születik. Több-kevesebb sikerrel. Itt van Pókember, Hulk, Megtorló, Daredevil, Superman is visszatért, no meg a Fantasztikus Négyes és az X-menek. A Hellboy nevű szart nem szívesen említem. No és persze elemzésem fő témája: a Denevérember is újra itt van.
Sok éve születnek Batman kalandjairól a filmek. A rajzfilmek igen jól sikerültek, valóban visszaadnak valamit a sötét hangulatból, de a Tim Burton-féle 4 rész (féle !!!!!!, nem kimondottan az ő munkája mind a négy rész, olvasásértelmezés.) látványos volt ugyan, mégis butuska és meseszerű, tökéletesen irreális. Hát, ez is megvolt, mondhatnánk, ez is egy nézőpont, van aki ilyennek látja a sztorit.
Aztán 2005-ben Christopher Nolan (az Insomnia és a Memento rendezője) gondolt egyet, és összehozta a „Batman Begins” című, koncepcióban az előző sztoriktól teljes mértékben különböző művet. Az 1939-ben Bob Kane (eredetileg Robert Kahn) által kiötölt kissé bohókás szuperhőst szerencsére időben átalakították egy igazi sötét lovaggá, és végre valaki már ezen ötlet alapján igyekezett elkészíteni a mozit. És beütött a siker. Az emberek nem vágytak a szürreális Gotham City-ben a szürreálisan meseszerű hősre. A nézők vevők voltak a realitáshoz közel álló figurára és környezetre.
2008-ban pedig folytatódott a história. Megérkezett a „Dark Knight”, amely egyszerre csak jött, látott és győzött. Az http://www.imdb.com/chart/ adatbázison már jó ideje trónol a film az első helyen. És nem véletlenül döntöget rekordokat.
De essünk neki a történetnek, amelyről nem szívesen írnék sokat, mert annyira komplikált (a jó értelemben), hogy nem tudnék kimászni belőle spoilerezés nélkül. .
Gotham City – ben két új figura tűnik fel. Az egyik Joker, a kegyetlen és nyilvánvalóan őrült bűnöző. Vagy inkább csak őrült, hiszen őt még a pénz sem érdekli annyira, mint a káosz keltése, maga a bűn, a céltalan rombolás. És megjelenik Harvey Dent is, az új kerületi ügyész, az elszánt bűnüldöző, aki le akar számolni a maffiával, nem mellesleg pedig Bruce Wayne majdnem-kedvesének párja. Dent Batman után a második lépés arra, hogy a város reménykedni kezdjen: végre ki lesz pucolva a gengszterek által teljesen behálózott város.
A bűnszövetkezeteknek természetesen nem tetszik egyik sem, hiszen Joker azzal kezdi, hogy kirabolja a maffia bankjait. Batman – nel is gondok vannak, ideje lenne leszámolni vele. Az őrült kártyafigura pedig elvállalja a feladatot. És természetesen Gotham-ben elszabadítja az anarchiát és a rettegést.
Hát ennyi az, amit a tartalomból elmondhatok. Meg kell nézned a filmet.
Aminek ideje volt: főhősünk gyors és brutális, ahogyan elképzeljük a képregények alapján, ráadásul esélye is csak így van, hiszen neki sem röntgenlátása, sem szuperereje nincs. Amit hiányolok, hogy eléggé háttérbe szorult, és Bruce Wayne magánéleti karaktere olyan semmilyen, bár, ha filozofálni lenne kedvem, akkor azt mondanám, hogy ennek így kell lennie, nappal a felületes playboy élete, éjjel meg elpicsázni a gonoszokat. Ami még egy kis negatívum, az első 20 percben néha egy kis üresjárat, amelyet mondjuk természetesen nem lehet kihagyni, hiszen segít kialakítani a kissé bonyolult történetet. Christian Bale jól hozza a figurát, nem lehet rá panasz, amit lehetett kihozott a szerepből.
Harvey Dent alakja valószínűleg ismert azok előtt, akik olvasták a képregényeket, úgyhogy nem árulok el valószínűleg marha nagy titkot, hogy ő lesz a „Kétarcú” néven futó tébolyult. Negatívum, hogy a filmben egy rész alatt lerendezték ezt a szálat, pozitívum viszont a végén a Denevérember döntése vele kapcsolatban, amely valóban védőangyallá és hőssé avatja Batmant, és magasztossá a harcát.
Szándékosan hagytam a végére azt, amely ezt a mozit kiemeli minden tekintetben: Joker.
A Januárban gyógyszer-túladagolásban elhunyt Heath Ledger – t lehet nem szeretni a buzicowboy-os filmért. Persze, jómagam sem csíptem ezért az alakításáért… De. Amit Joker szerepében előadott, az felülmúlhatatlan, csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla. Alakítása óriási volt és hátborzongató, szinte egybeolvad az őrült karakterrel, nem beszélve arról, hogy ahányszor megjelent a vásznon, azonnal elmúlt még a másnaposságom is, annyira élveztem, ahogyan parádézott. És ez nagy szó… Félelmetes, igen, ilyennek képzeljük az eszeveszett Jokert, mindeközben emberi is. Hol van ehhez a szerencsétlen Jack Nicholson által megformált Joker-báb? Felejtős. Lehet fanyalogni, de azt javaslom, nézd meg a filmet, és meglátod miről beszélek. Ha tehetitek, ne szinkronizálva nézzétek meg, hallani kell Ledger – t. Ő az a Joker, aki igenis megteszi, hogy ellövi Gordon rendőrfőnök lányának a gerincét (nem a filmben), csak úgy, vagy egy pajszerrel agyonveri a második Robint az eredeti történetekben.
Állítólag posztumusz Oscar-díjat is kaphat szerencsétlen, és amondó vagyok, hogy nagyon megérdemli, bár ő már nem tart rá igényt, de legalább a sok dögunalmas film és színész között végre egy IGAZI alakítás is díjazva lenne.
És íme egy kis válogatás az elkészült Batman-filmekből.:
Batman
Joker
Azt hiszem jól jártunk a legújabbakkal…
Végkövetkeztetés: meg KELL nézned, ne hagyd ki!
10 / 10
(Ja és, ha teheted, moziban nézd meg, ilyen fasza kis poharat lehet vásárolni mellé, hehehe…)
Aki, mint később kiderül nem csak a saját szakállára gyilkolgat, hanem megrendelésre is, és a megrendelők között van Stryker is. Innentől van minden, menekülés, harcolás, kardozás, jogos és jogtalan bosszú egyaránt. Közben felbukkannak mar ismert arcok, fiatalabb kivitelben (Küklopsz, Xavier, Jason). Van kötelező épületrombolás. És válasz ami mar az elején elkezdett foglalkoztatni. Jelesül pedig hogy miért is nem emlékszik Farkas koma semmire sem? És miért is nem teljésen úgy viselkedik mint a trilógiában, értem itt ez alatt , hogy nem olyan született tuskó még, sőt egy kicsit nyálas is . A végére minden a helyére kerül, és egy olyan Farkastól búcsúzunk, aki mar megfelel annak, akit a sorozatban megismertünk. 
