Szarvak - Horns (2013)

Hadd mutassak be egy zseniális írót: Joe Hill-t. Persze könnyű egy embernek, aki olyan famíliában nő fel, ahol mind az anya és apa szintén zenész. Illetve író. Joe Hill ugyanis Stephen King gyermeke, és örökölte szüleinek tehetségét, mindazonáltal mindehhez hozzápakolta modern és ifjonti lendületét. Az eddig kiadott könyvei ugyanis letehetetlenek (no nem mintha apjáé nem, hiszen a sok siránkozás ellenére a horror királyát minden új műve is bőséggel a műfaj képviselői fölé emeli... Még, ha sokan visszasírják is kábítószeres és alkoholista múltját, de ezt mostanság kötelező a kánonban sikongatni.) Szóval Hill nem volt rest apja nyomdokaiba lépni, szokatlan és ütős regényei igencsak kiemelkednek a ponyvairodalomból, úgy tűnhet, mintha kissé régi panelekből is építkezne, mégis azokat új festékkel keni le.  A "Szív alakú doboz" pörgően gyors és ütős alkotása, majd az azt követő "Szarvak" egyenesen zavarba ejtő, hiszen mindenképpen az intelligens horror és fantasy irányába vonult el. Sajnos korunk nagy alkotói (mármint akik számomra azok), nagyrészt hosszan tartó kirándulásba kezdtek a mesevilágokba (Clive Barker, Neil Gaiman...), ahol nem kell már intelligenset alkotni, csak saját világot teremteni, ahol az író bármit megtehet, ahol nincsenek kötöttségek... Csak éppen elveszítették a könyveik az élüket. Tegyünk össze egy "Pokolkeltőt" mondjuk az "Abarat"-tal. Minden racionalitás elveszett, nincs az a kemény hideg próza, amely orrba vágja az olvasót. De messzire eveztem, csak a remény mondatja velem: ez az új csillag állócsillag lesz a horror egén, és nem fogja megtagadni azt, ahogyan sokan teszik, leértékelve a zsánert, mintha Poe, Lovecraft művei csak gagyi mesék lennének, mintha a rettegés könyörtelen és pszichikailag mélyre hatoló alkotói csak vásári komédiások lennének, nem az érzékek sötét húrjait pengetnék. A horror él, nehéz kihámozni a sok szar és szemét közül, de tegyünk mérlegre egy japánból importált rémmesét, vagy netán egy x-edik "Fűrész"-t, ami Hollywood-ból érkezik, vagy esetleg ezt a történetet, amit igazi író vetett papírra, fantáziával, és nem a futószalagon kipakolt agyonhájpolt tucatsztorikkal manipulál. Persze ez is a filmkészítés fellegvárából érkezett, mégis szerencsére nagyrészt hűen követve a regény fordulatait. Már csak a "Szív alakú doboz"-t kellene mozivászonra vinni, és persze türelmetlenül várom a magyar kiadását a "NOS4A2" című kötetnek is.  Szóval összefoglalva, bár csendben (hiszen King gyermeke nem igazán erőszakolja hogy neve mellett ott virítson, kinek a fiaborja), mégis új művész került a rémtörténetek panteonjába. Ideje is volt.
Mellérakhatjuk Alexandre Aja rendezőt is, aki a "Magasfeszültség", "P2 - A rettegés új szintje" filmjeivel igencsak faszagányosat teremtett. Mondjuk a "Sziklák szeme" remake, és az ázsiai "Tükrök" feldolgozásával ugyan nem alkotott maradandót annyira véleményem szerint, de tegyük hozzá, a "Szarvak"-kal igencsak ügyesen mérette meg magát. Főszereplőként a kis "herrypotter" Daniel Radcliffe pedig sikeresen elfeledtette korábbi melléfogásait, említésre méltóként a "Fekete ruhás nő" című mozi az, amit érdemesnek tartok felírni blogunk falára, egye fene. A korunk kissé selejtes "Brad Pitt"-je, vagy "Caprio"-ja azonban kurva szépen vette az akadályokat, és ügyesen megérett a szerepre. Szóval minden adott volt. Egy nagyszerű könyv, egy rendező, aki horror-ra specializálta magát, és egy kipróbált ifjú színész, aki nem tehet a herrypotter-ről. Nézzük a sztorit, barátaim.:

Ig Perrish nyomorultul rábaszott. Nem elég, hogy kedvese utolsó életben töltött éjszakáján elhagyta, de még annak megölésével és megerőszakolásával is vádolják. Érthető módon Ig barátunk alkoholba folytja bánatát, és egy durva szentségtörésbe, amit a Szűzanya ellen követ el. Hát ne kezdjünk el csodálkozni, ahogyan reggel, rohadt másnaposan azt kell konstatálnia, hogy kicsiny kis szarvak nőttek a homlokára, és, hogy ezáltal az emberek nagy része minden gondolatát kitárja előtte. A lelkész, az orvos, a rendőrök, a ribanc, akivel együtt volt. Mindenki. A szülei, akik nem hisznek 

ártatlanságában, inkább csak elviselik. Igen mélyen merülhetünk ezúton a pszichológia mesterségében, mennyi mocsok lakozik az emberi elmében. Ig megpróbálja ezt a tulajdonságát arra használni, hogy megtudja, vajon ki ölte meg gyermekkori szerelmét, továbbá megkeseríteni az őt gyűlölők életét. Szarvai egyre nagyobbra nőnek, és egyre többet tud meg a bűnesetről, fájdalmas titkokat. Ezenközben igen sok visszapillantást kaphatunk a múltba, remélem annak is tetszik, aki nem támaszkodhat a könyv alapjaira. Nem tehetünk róla, de a mindent elveszített főhős oldalára állunk, hiába visel egyre növekedő szarvakat, és szabadítja fel az emberek mélyén rejlő gonoszt. Ördöggé váló hősünk szánandó, és esendő, hétköznapi módon csak vissza akarja nyerni az igazságát, bármennyire is kígyók tekergőznek testén, nincs semmi, amiért elítélhetnénk őt. Nagy örömmel töltött el, ahogyan a "médiagecik" egymásnak esnek javaslatára, kamerával igyekeznek betörni riválisaik fejét, nem beszélve, hogy ezen pillanatban felcsendül a "Personal Jesus" című Depeche Mode nóta, sajnos csak Marilyn Manson kiadásában. Hát kibaszottul megörültem neki, vissza is pörgettem eme jelenetre, de ez legyen az én gondom.
Radcliffe teszi a dolgát, és ügyesen, nem véletlen, ez a film nem DVD-kre készült, hanem egyenesen a mozikba. Tudom, sok a dicséret, de, ha megnézed, hát Neked is odabasz, Okot ad a figyelemre, az érdeklődésre. Persze nem vethetem le magamról a jelzőt, miszerint elfogult vagyok, hiszen a könyv teljeséggel elragadott, és alig vártam végre, hogy a filmet is a lejátszóba helyezzem. Nem félelmetes, hanem inkább meghökkentő,  izgalmas, és nincs leállás a történetben. Azon emberek nevében viszont nem nyilatkozhatok, akik nem olvasták a regényt, mennyire sikerült szájba rágni a lényeget. Igyekszem azt hinni, jól ment, de lassan megszokom, hogy a véleményemmel egyedül vagyok, és tulajdonképpen hülyeségeket "irocskálok". Sebaj. A 120 perces játékidő elröppent, kellett is ennyi neki, hogy megszülessen a sztori, Alexandre Aja-nak pedig minden tiszteletem, hogy ilyen keményen érdekesre csinálta ezt a kis mesét. A "Horns" tehát nem a Horn Gyula családjáról szól, hanem egy sötét kis mese, ami néha még meg is tudja hatni azokat az embereket, nézőket, akik bele tudnak érezni mások tragédiájába. Az imdb szerint Dráma- Fantasy - Horror.  És kivételesen egyet értek. Minden benne van. hogy a néző kegyetlenül kellemetlenül érezze magát, miközben az emberek szánalmasan szar reakcióját látja. Mert ilyen a világ, ilyenek vagyunk, sötét hátsó gondolatokkal eltelve, nagyrészt a legrosszabbat kívánva mindenkinek. Élvezd hát, és reménykedjünk, hogy Joe Hill tovább folytatja a mesterséget, amire ki lett választva. Naná, hogy 10/10.

John Carter (2012)

Edgar Rice Burroughs neve valószínűleg nem sok embernek mond valamit, bárhogyan is törik a fejüket. De, ha megemlítem, hogy az úriember volt Tarzan megalkotója, már rögtön elismeréssel hajtja meg a fejét mindenki, aki nem, az is. A dzsungel urát kitaláló és szerencsére róla igen sok történetet megalkotó írót én bizony nyugodtan teszem egy szintre Robert E. Howard-dal, Conan atyjával. Már nem vér szerinti, természetesen.. Tarzan ugyanis, akárhogyan is nézzük, a heroic fantasy egy szeletét lefedi, már persze, ha eltekintünk a kretén és nyáladzó Disney rajzfilmektől, és a bugyuta és beszélni alig tudó Weissmüller-féle figurától. No persze eme utóbbi is kedves ám szívemnek, gyermekkorom kedvenc műsorai voltak a fekete-fehér Tarzan-sztorik a képernyőn. De a könyv majomembere erősen eltér az újabb és újabb hiteltelenül megformált karakterektől, na jó, most eszembe jut Christopher Lambert, a kancsal Tarzan, és még a vérnyomásom is felszökik. Ja, hogy most nem is Tarzanról szól a cikk? Szóljatok, mielőtt belemelegszek... Már a témába, természetesen.
E.R.B.-nek ugyanis nem csak eme méltán leghíresebb és sikeresebb hőse létezett ám. Még ugyanabban az évben, 1912-ben mint Tarzan-t, megalkotta első kisregényeként John Carter kapitány hihetetlen kalandjait a Mars bolygón. "A Mars hercegnője" címmel került forgalomba, és ezt még követte 10 kötet, igaz a legutolsó már 14 évvel az író halála után lett kiadva, és két történetet tartalmazott. Bár nem annyira ismert figura, mégis természetesen a Marvel 1977-ben elindította a "John Carter, Warlord of Mars" sorozatot. Azt hiszem, ezek után talán nyílvánvaló a manapság mindent fikázni akaró fórumozóknak, hogy valószínűleg ez a film és történet nem "Avatar" koppintás, mint ahogyan azt nagy okosan felhányják a türelmes Internetre. Sőt, éppen ellenkezőleg, ahogyan James Cameron nyilatkozta, "Úgy gondolom, az Avatar-ral felejtsünk el minden "chick flick" (eme szleng szó leginkább a "csajos", érzelgős, női célközönségnek szánt mozikat jelenti) sztorit, és készítünk egy klasszikus fiús kalandfilmet, amolyan Edgar Rice Burroughs-félét, mint a "John Carter of Mars" - egy katona a Marsra megy." És méltán mondhatjuk sok sci-fi elődjének eme korai fantasztikus történeteket, akár a Star Wars-ban, akár a Flash Gordon-ban is észrevehetünk sok alapmotívumot, amely Carter kapitány kalandjaiból merített. Sajnos azonban a "blockbuster" fantasy-k és sci-fik által legyalult elméknek mindez kevés, és unatkozva legyintenek erre az alapműre, ó, már ezredszer látunk ilyen történetet. A könyvek közül sajnos csak öt kötete jelent meg magyarul, talán nem ártana kiadni a többit is, de itt látszik, mennyire nem vetett hullámot a film sajnos, és nem hiszem, hogy belátható időn belül a polcunkra kerül a maradék is. Bezzeg az "Alkonyat" című faszság elárasztotta a boltokat és könyvtárakat, és a sok uszályában úszó szerelmes-vámpíros hülyeség is. Persze nem állítom, hogy ez a kedves és hősies kis mese az irodalom csúcsa lenne, de azért valamivel jogosabbnak érzem a magasabb szintre helyezését, mint sok felkapott és unalmas alkotásnak. Lévén ez igazi kalandregény, és férfias, tesztoszteronnal megrakott hőse még a régimódian valódi hős, nemes szívű alakja példát mutathatna korunkban, nem beszélve arról, hogy megmelengeti az ember szívét a kissé romantikus, ámde nem nyálas fantasztikus történet. Itt viszont meg kell említenem az "Asylum" stúdiót, amely gyorsan piacra dobta 2009-ben, megneszelve a készülő nagyobb lélegzetvételű és költségvetésű alkotást, a saját verzióját, a "Princess Of Mars"-t. Még nem volt hozzá szerencsém, bár a polcomon pihen, ám aki ismeri a fentebb említett stúdió műveit, talán értheti, miért is esik nehezemre belevágni, és miért is kell hozzá egy bizonyos hangulat, amikor már minden mindegy. De be fogom pótolni, és meg fogom nézni, a kimondottan DVD-re készülő filmet, melynek főszereplői Antonio Sabato Jr., és Traci Lords, az ex-pornósztár.
De térjünk vissza az elemzett műhöz, amelyet a Walt Disney Pictures készített el, úgy látszik néha ők is félrenyúlnak, és tudnak jót alkotni. A forgatókönyvet és a rendezést Andrew Stanton vállalta magára, aki az idegesítő Disney-mesék írásában és rendezésében vett részt, mint a "Wall-E", meg a "Toy Story" és "Szörny Rt."-t, és ..Áhh nincs kedvem sorolni ezeket... Mindenesetre megállja a helyét, és a korabeli illusztrációk és képregények által megalkotott világot mutatja be a nézőknek. A főszerepet Taylor Kitsch kapta, Carter kapitányként, és nem volt rossz választás,a kissé Johnny Depp-es, mégis valamelyest macsós figura, aki eleddig sorozatokban szerepelt, és említhető a "Kígyók a fedélzeten", vagy az "X-men kezdetek: Farkas" című mozik. Hősnőnket pedig a Lynn Collins alakítja, aki valamivel foglalkoztatottabb filmbéli társánál, szintén sorozatokban, és szintén az "X-Men"-ben, no és sok más filmben, de nem sorolom fel őket, mert részemről érdektelen a többi alakítása.
De itt az ideje, hogy belevágjunk a történetbe, amely ugyan kissé eltér a regénytől, mégis egy-két csavarral megtoldotta a sztorit, hogy a kedves naiv mese fogyaszthatóbbá váljon.
Az 1886-os évek Amerikájában járunk. John Carter kapitány polgárháborús veterán, és sokszorosan kitüntetett harcos. Burroughs regényében így írja le: " Csodálatos férfipéldány volt; széles vállú, keskeny csípőjű és edzett katona. Arcvonásai szabályosak és határozottak, fekete haját rövidre vágatta, tüzes és elszánt, acélszürke szeme tükrözte erős és kitartó jellemét. Modora kifogástalan volt, udvariassága a legelőkelőbb déli úriemberre vallott.". Táviratot küld unokaöccsének, (aki a regényben csak szimplán barátja), hogy látogassa meg őt. A rokon egyébként maga az író, Edgar Rice Burroughs, akit szomorú meglepetés ér: megérkezve közlik vele: a kapitány halott. Örökségül egy különös naplót kap, amelyet olvasva megelevenednek előtte (és előttünk is) Carter kalandjai...
Hősünk csalódott a háborúkban, az eszmékben, és már csak aranyra vágyik, nem katonáskodásra. Ám a sors közbeszól: érdemei miatt vissza akarják kényszeríteni a seregbe, de megszökik, és az őt üldöző katonák és indiánok elől egy barlangba menekül, magával cipelve sebesült felettesét. Itt azonban meglepetés vár rá, egy kopasz faszi, aki ki akarja nyírni, ám hősünket kemény fából faragták, és felülkerekedik. A gyengélkedő fickótól elvesz egy medált, , Ám az, utolsó szavaival a Mars-ra küldi őt az ékszer segítségével. A vörös bolygóra megérkezvén meglepetten tapasztalja, hogy ereje megsokszorozódott a gravitáció miatt. És máris bonyodalomban találja magát: sok karú, nála kétszer nagyobb zöld bőrű lények ejtik foglyul, a Thark-ok, szerencsére azok főnöke Tars Tarkas szimpátiával figyeli a láthatóan különleges képességekkel megáldott embert... És a Marson, nevéhez híven háború folyik, Zodanga, a világpusztító és terjeszkedő város egyetlen gall falut, ja bocs, egyetlen Marsbéli várost nem tudott még legyőzni, Héliumot. Szemtanúja is lehet egy csatának, melyet nem néz tétlen szemmel, és megmenti Dejah Thoris-t, Hélium hercegnőjét, így aztán Sab Than, Zodanga hercege igencsak ideges lesz, pedig egy másik kopasz embertől olyan fegyvert kapott, amellyel legyőzheti Hélium-ot. Carter, a Thark-ok által harcosnak kinevezve Thoris-sal együtt azonban fogságban érzi magát, és a szépséges nővel, és Solával, a törzsfőnök lányával útra kel, hogy megkeresse az utat vissza a Föld bolygóra, mert haza akar térni a különös világból... Ám Dejah Thoris, az igen szimpatikus hölgy, látván harci tehetségét, könyörög neki, hogy segítsen népén, no és persze rajta is, no nem úgy, ahogy gondolnánk, hanem mert drága és szerető atyja Sab Than-nak szánja feleségül, botor módon azt hívén, hogy akkor megmenekül a népe. Hosszas rábeszélés után, és a kibontakozó vonzalomnak köszönhetően Carter mégis csak marad, és segít Héliumnak. Csak éppen nem számol a kopasz faszikkal, akiket "Thern"-nek hívnak, és álságosan a világok pusztulását segítik elő, mert az nekik jó. És mindent megtesznek azért, hogy Zodanga leigázza Héliumot. Ám a berszerker-szerű harcossal nem számolnak, és azzal, hogy a háborújához megnyeri a Tharkokat, akik segítséget nyújtanak neki csatájához... És a hősi eposz szépen csordogál a maga útján...
Mit mondhatnék? Tökéletes szórakozás, és nagy ívben leszarom, hogy a Marsról mennyi tévedést elővezet, a holdjait, satöbbi. Az csak hallgasson, aki beveszi Godzilla pusztításait, vagy benyalja, hogy Matt Damon egy kurva nagy akcióhős. Nekem maradt ez a kedves mese, ami volt, és kellemesen szórakoztam rajta. Nos, persze elfogult vagyok, és cinizmusom mellett maradt bennem annyi gyermeki rész, hogy felhőtlenül izgulhassak ezen a mozin. Nem akar túlnőni önmagán, mégis megéri a ráfordított pénzt, élményt ad, és kikapcsol, izgalmak és kalandok, hősiesség és nemesség árad belőle. Bár kissé túl van húzva az a rész, hogy John Carter nem akar kötélnek állni, és inkább hazamenne, ahelyett, hogy segítsen az elnyomott marslakókon... De mi kell még? Egy hős, akire felnézhetünk, idegen tájak, harc, egy kis romantika, minden adott, hogy egy jó napot okozzon nekünk. Nem kevés izgalom, és ami pozitív, az a néha felcsillanó humor, amely a könyvekben nem igazán lelhető fel... Hála korunknak, a látványvilág is jól sikeredett, mondjuk nem is kerestem nagyon a hibákat benne, az maradjon meg a fanyalgó szerencsétleneknek, akik kényszeresen mérni akarnak valami általuk felállított etalonhoz mindent. Tökéletes szórakozás, nem tudom, hogy Burroughs mit szólna hozzá, de szerintem tetszene neki, talán csak a kissé máshogyan alakított történet feküdné meg a gyomrát, én azonban a "Sherlock Holmes" új verziója óta már hajlékonyabb vagyok... Ne sajnáld az időt rá, ne higgy senkinek (nekem sem, ha ha), és nézd meg. Örülök, hogy híres írok híres hősei után sorra kerülnek az eddig mellékesnek vett hírók, mint Solomon Kane, és most John Carter kapitány kalandjai. Csak így tovább, jó lenne folytatás, hiszen nem merült ki a történet ennyiben. Már csak Tarzan hiteles megformálását várom... Ne hagyd ki, ha jól akarod érezni magad egy másik világban, és ajánlom a könyveket is elolvasásra. Nekem egy elfogult 10/10.

Solomon Kane (2009)

Hallottatok már valaha Cormac Mac Art-ról? Esetleg Bran Mak Morn-ról? Azért ugye Kull király neve ismerősebben cseng, nem igaz? Mindezen hősök egy igen fiatalon elhunyt író nagyszerű teremtményei. A mindössze 30 évet élt Robert E. Howard örökre beírta magát az irodalomtörténetbe (lehet ám fanyalogva mormogni a fasz kultúrsznoboknak, hogy ez csak ponyva) megalkotván a heroikus fantasy tiszta tekintetű bátor harcosait. Persze legismertebb (és leggyakrabban foglalkoztatott) szereplője maga a nagy Conan, a barbár kimmériai, aki filmeken, képregényeken, rajzfilmeken keresztül hatolt be a köztudatba, leginkább Schwarzenegger tökéletesen rászabott karakterével. Sajnos az észak szülötte barbárt éppen mostanság akarják tönkretenni, méghozzá egy új filmmel, amelynek főszereplője Jason Momoa, valami félvér hawaii-majom lesz a rémhírek szerint. Az ex-Baywatch Conan max. a hülye tinédzserek körében lesz sikeres, nem hinném, hogy a figurát ismerők bezabálják ezt a baromságot. De nem is rágódom ezen többet, majd legfeljebb kerüljük azt a filmet, mint kretén Lajcsika az általánost. Ennyi mindent összehordtam már itt, és még jelen tárgyunkról szót sem ejtettem. Mint azt sejthetitek, Solomon Kane is Howard fantáziájának szülötte, bár hazánkban Conan van egyeduralmon, nemrég megjelent egy novellagyűjtemény Kane kalandjairól, a Tuan Kiadó gondozásában, de emellett nemsoksemmi, néhány novella a „Hősök kora” című kötetben és a „Koponyák holdja” című könyv. Annak ellenére, hogy a hős külföldön jócskán kultiválva van, ide nem nagyon jutott el, (mert ugye csak a válság, meg a szopóág jut nekünk kintről) és valószínűleg a nézők 95%-ának tökéletesen ismeretlen a név.

Kane az 1600-as évek végén járja be a pestis és babonák sújtotta Európát és Afrika misztikus veszélyeitől terhes dzsungeljeit. Igazi harcos, tökéletesen kezeli fegyvereit, afféle inkvizítor. Igazodva a sötét korszakhoz az ő jelleme is kíméletlen, veszélyesebb, mint egy vadon kóborló farkas, komor és egyszerű (Puritánnak is nevezik), szinte másvilági jelenség. Kalandjai során legtöbbször a természetfelettivel, magával a Gonosszal találja szembe magát, de hála hitének és állhatatosságának, mondhatni fanatizmusának mindig felülkerekedik. Vajon sikerült átültetni ezt celluloid szalagra is?
A történetet az angol Michael J. Bassett álmodta forgatókönyvbe, és maga gondoskodott a rendezésről is. Eleddig, számomra kellemes meglepetésként hatóan, csak két filmet forgatott le, méghozzá a „Wilderness” (A vadon) és a „Deathwatch” című horrorokat. Utólagosan megállapíthatom, hogy semmi gond nem volt vele, sőt… A főszerepben James Purefoy játszott le mindenkit a vászonról, mondhatni tökéletes választásként, bár nem feltétlenül az a szikár alak, mint amilyennek Kane-t elképzeljük, viszont kifogástalanul jeleníti meg a lángoló szemű harcost, a baljós és olykor kegyelmet nem ismerő berserkert.
Solomon nem volt mindig így eltelítve hittel, ahogyan megismerhettük. Kegyetlen és kárhozott lelkű kalandor volt, örömmel ölt, és ha választania kellett a kincsek és bajtársai között, hát nem volt rest az anyagiakat előnyben részesíteni. Ám az ördögi alak magával a Gonosz küldöttével találja szembe magát, aki a lelkéért jött. Kane sikeresen kereket old, de tudja: elbujdokolhat, ám kárhozott lelke nem menekülhet meg a pokoltól. Visszatér szülőföldjére, hogy egy kolostorban rejtőzzön el a végzete elől. Ám a papok egy idő után távozásra szólítják fel az időközben megváltozott harcost, aki erőszakmentességet fogadott. Vándorol, majd fogadalma miatt ellátják a baját, szerencsére egy szekéren utazó család segítségére lesz. Velük tart egy ideig, ám baljós dolog történik, a család csinos hölgytagját egy boszorkány jelöli meg. Majd megjelenik a gonosz serege is, torz arcú alakok, vezetőjük pedig ronda álarcban, hogy a vidéket kifosszák, a férfiakból harcost, a nőkből pedig mást csináljanak. Irányítójuk Malachi, a varázsló, aki a Sátánnal cimborál. A kis csapatot, akikkel hősünk tart lemészárolják, és Meredith-et, (a fentebb említett csinoskát) elhurcolják. Apja utolsó erejével fogadalmat vesz Kane-től, aki megesküszik, hogy kiszabadítja a lányt. A haldokló ígéretet tesz: megbocsáttatnak bűnei, és lelke is megtisztulhat, ha megteszi. A Puritán így hát ismét fegyvert ragad, és kutatni kezd az elrabolt nő után. Útja során találkozik egy őrült pappal, akinek kis gyülekezete húsra éhes zombikból áll, majd keresztre is feszítik, míg végül a vidéket sanyargató pokoli hordát megelégelő emberek vezérükké nem válasszák, hogy győzelemre vezesse őket Malachai és szolgái ellen…

  Nem vittem túlzásba az információadagolást, mégpedig egy okból: szeretném, ha Ti is megnéznétek a filmet. Van benne minden, ami szükséges egy ilyen dark fantasy-hez. Démonok, kardozás, vér fröcsögés, és egy kárhozott hős, aki még egy esélyt kap, éppen ezért nem válogat az eszközökben. A képi világ mesteri, ez itt nem Középfölde vidám kis pitypangos világa. Akasztott emberek az út szélén, rideg és kegyetlen minden, még az időjárás is. Örömmel tölt el, hogy nem amerikai produkcióban készült el az első Solomon Kane film, hanem a jó öreg kontinensen. A hangulata perfekt, sikeresen érzékelteti azt a világot, sár, reménytelenség, és fagyosság. Szerencsére ez egy trilógia első része, úgyhogy a kalandor még legalább kétszer vissza fog térni, hogy szórakoztasson. Elő-előfordul ugyan benne némi anakronizmus, de oda se neki, ez nem egy realista mozifilm, ennyi erővel ki lehetne írni belőle mindenféle természetfeletti szálat és maradna valami szpartakusz-gladiátor-robinhúd féle ízetlen és szanaszét csépelt könyökön-kijövő dögunalom. Felhőtlen szórakozás, ha némi leállás is előfordult benne, akkor is élvezettel figyeltem a szép és hangulatosan megteremtett festményszerű hátteret, tájakat, embereket, öltözékeket. A sztori ugyan kissé előre látható, nincs megbonyolítva különösebben, de ez ugye mégiscsak egy hősi eposz akar lenni, nem kell a csavar, lényeg, hogy jól lekössön azon a 104 percen keresztül, amíg tart. Ezt maradéktalanul teljesítette számomra. És most szigorúan elfogult leszek én is, mint parkaboi kolléga Romero-val; részemről megérdemli a legmagasabb osztályzatot.
10/10

I.e. 10000 - 10000 B.C (2008)

Először is üdv az olvasótábornak!! Köszönöm a rengeteg biztatást, és a Veled vagyunk Sharkanj sms-eket, könnyekig meghatott. Szerencsére Szalainé beajánlott ide.
Hahahaha, bocsi...
Most, hogy az udvariassági köröket letudtuk rögtön bele is vágnék az I.E.10000 című nagyszabású fimdráma fiká... elemzésébe, amit tegnap volt alkalmam megtekinteni.
Mikor láttam az előzetest a moziban arra gondoltam ha nem volnék olyan smutzig, hogy csak a tuti befutó látványorgiákra adok ki pénzt akár meg is nézném, mert az alapötlet igen érdekes, és engem amúgy is vonzanak a történelmi ihletésű akciófilmek.
Aztán mégsem néztem meg, és mint kiderült ezzel nem kevés zsetont spóroltam meg.
A story röviden a következő: az őskori körülmények között élő törzs bátor fiának szépséges aráját elrabolják, minekaztán a férfi árkon-bokron tűzön-vízen át indul szerelme után, akinek kedvéért akár az óegyiptomi birodalmat is képes megdönteni!
Mindez fűszerezve mamutvadászattal, kardfog csörtetéssel, őskori hadviseléssel, stb.

És a film PONTOSAN erről is szól. Ennél egy fikarcnyival sincs benne több, sőt!
Az első fél órában bágyadt nyöszörgéssel éljük át az északi, őskori törzs mindennapjait, amit már láthattunk egy tucat hasonló témájú, alacsonyabb költségvetésű produkcióban, újdonságot nem mutat, a mamutvadászat epizódtól nem szökik magasra az adrenalinszint, és a szereplőket sem igen lehet megkedvelni lévén hihetetlenül egydimenziós figurák.
Mivel már a film legelején szájbarágják Vénanya hülye jóslataival, milyen fontos és különleges szerepet fog betölteni a főszereplő és mátkája, ezért rögtön onnan nem érdekes hogy mi is lesz velük pontosan, de legalábbis jó pontossággal megsaccolható.
Annyira semmitmondó ugyanakkor klisészerű az „eredettörténetük” is, hogy nem is emlékszem pontosan melyiküket találták a törzs tagjai csecsemőként valahol a vidéken és melyiknek a faluját mészárolták le a „négylábú démonok” (jaj). Az is lehet, hogy a kettő ugyanaz, nem tudom de nem is érdekes.
Egyébként már a srác apja is nagy kópé volt, vagyis nagy vadász meg a fehér lándzsa örzője míg egyszer csak arra gondolt, hogy hamarosan biztos vége a jégkorszaknak és elfogynak a mamutok és akkor gáz lesz, tehát egy éjjelen egyszerűen lelépett! Hogy megoldást találjon a Nagy Hegyen Túl. Érted.
A szokásos rivalizáló kakaskodás a fiatalok között persze megvolt, viszont pozitív, hogy ez a minimális motívum egész klisészerűtlenül lett megoldva.
A szerelmi szál nevetséges az őskori romantika meg kiábrándító, de nem is voltunk nagyon kíváncsiak rá. Nem is lett túlerőltetve annak ellenére hogy ez a film cselekményének (lol) mozgatórugója.
Megtörténik amiről szintén szólnak a jóslatok és egyszer csak megint megjelennek a négylábú démonok (lovas katonák) akik módszeresen összefogdosnak pár fiatalt a nagy kavarodásban, és (meglepetés!!!!) minimálisan gyilkolnak csak, majd ahogy jöttek elszelelnek. De óh jaj! Viszik hősünk babáját is! Ebből még baj lesz, na de hol marad a fickó? Épp beszélgetett pár sátorral arrébb ezért nem figyelt fel az eseményekre, de már látja és jönne is hogy erőnek erejével loccsantsa ki kőbaltájával az összes 4lábdémon agyát de az öreg Tiktik (ezt az egy nevet tudtam megjegyezni) visszatartja!
-Úgysem tehetsz most semmit!
De hiába nem bír magával a fickó, így hát azt mondja ő egyedül is utánuk megy, hogy kiszabadítsa a NŐT és a többi yagalit. Yagellót. Jalapót? Jalapenót. Valami ilyesmit.
Tiktik persze vele tart, és jön még a fő rivális fiatalember aki a fővadász-erdőkerülő címre pályázik. Meg egy vicces néger kissrác követi őket titokban, de persze később mikor már nem lehet hazazavarni a picsába, lebukik.
A rabszolgakaravántól kicsit lemaradva a jeges-havas-hegyes vidéket egyik lépésről a másikra egy kibaszott buja dzsungel váltja fel, ahol aztán sok minden történik, például egy a müncheni olimpiai balhéhoz hasonlóan félresikerült szabadítási akció, kardfogú tigris menekítés, fogolycsere stb, de kb SZART sem lehet látni, mert egyrészt este van, tehát sötét (vagy csak félhomály?), másrészt esik az eső, harmadrészt felkar vastagságú, sűrű nádszerű növényzet között vonulnak. Amúgy a filmben elég sok olyan jelenet van ahol nem látni mi is történik, de lehet, hogy túl messze hevertem a monitortól.
A lényeg, hogy 4fős kommandós csapatunk 2fősre fogyatkozik a csaj nincs meg, a haverok továbbra is rabláncon, Tiktik még meg is sebesült.
Szerencsére kikeverednek a dzsungelből, amit egyik lépésről a másikra egy végeláthatatlan homoksivatag követ, ahol összefutnak Obama törzsével egy sárkunyhókból álló négerfalu közepén.
A fekák csak azért nem koncolják fel a 2 hegyi rasztát mert jön a dzsumbujban kiszabadított 8 méteres tigris és barátságosan megszagolgatja a hírót, majd morog a feketék felé, aztán tovább áll. Pedig már azt hittem ebből a gyerekből lesz a kőkori He-Man, de nem, az alkotók kihagyták ezt a ziccert, Fehérvadász nem fogja tigrisháton csatába vezetni seregét, pedig a négerek varázslója megjósolta jó rég hogy az hoz majd változást (értsd megszabadítja a rabszolgavadászoktól a népet) aki a kardfogúval tud beszélni!!! (Az előzetes videó meg a filmplakát amúgy a kb 5 percet szereplő gigatigrisre volt építve. Szánalom.)
Huhh milyen szerencse, hisz épp itt egy ilyen figura!
Amúgy a kardfogú elnevezés ostobán hangzott a bantuk meg a barlanglakók szájából mikor NYILVÁNVALÓAN fingjuk nincs mi az a kard, révén a fémfelhasználás közelében sincsenek.
Szájbarágós marhaság az egész. Kiderül hogy apu itt járt évekkel ezelőtt és megtanította Bantuvezérnek az északiak nyelvét meg még haverok is voltak együtt jártak bowlingozni meg kurvázni. Remek.
Bantuvezér csatlakozik a 2 remetéhez egész kis hadseregével, aztán még többen jönnek más törzsekből is. A lényeg, hogy nem érik utol az üldözötteket míg azok végre hajóra tudnak szállni és elvitorláznak. Azért jó nagy utat tettek meg kb 40 rabszolgáért na!
Most jut eszembe megemlíteni, hogy a srácok a jegestengertől az egyenlítőig vezető útjuk során végig ugyanabban az ágyékkötős bőr hacukában vannak, szóval példát lehet venni róluk praktikusságban.
Na a továbbiakban nem történik semmi míg el nem érnek az éppen épülő piramisokig.
Ebben a témában jó sok lehetőség volt, amiből semmit nem használtak ki.
Na jó ufó az van benne, de amilyen szar lett ez a szál akár ki is hagyhatták volna belőle.
A piramisokon dolgozik kb 2 millió rabszolga meg 500 tevehajcsár, és mamutokkal vonszolják fel a köveket az építmény tetejére. Pff.
Némi ötletelés után kitalálják a haditervet, ami abból áll, hogy elvegyülnek a munkások között, majd feldühítik a mamutokat, mintegy mellékesen meg megölik az összes görögös alkatú felvigyázót, hajcsárt, biztonsági őrt. Minden gond nélkül sikerül is nekik...
Az átlag alatti csata után (amiből megtudjuk hogy a yapali vagy milyen törzs tagjai időközben megtanulták a kétkezes fegyveres harc mesterfokát) a teljesen súlytalanul szerepeltetett főgeci, azaz az ufóbácsi aki az egész bizniszt meg a rabszolgavadászokat pénzeli kiállva a lépcső tetejére megzsarolja főhősünket, hogy szétszaggatja nőjét ha tovább makacskodik, (na nem vmi ufó berendezéssel nem! lovakkal bazmeg.) majd némi alkudozás után Rasztavadász ledobja egy lándzsával.
Igen pontosan így. Egyszer csak, úgymond. És kész vége.
Mármint a rémuralomnak meg minden. A piramisokat meg csak úgy otthagyják félkészen! Hát milyen emberek ezek?
Érdemes megemlíteni hogy az ufó is egy jóslattól rettegett, miszerint az égi jelkép hordozója lesz a veszte. Ez a csaj volna elméletileg, akinek nyomában jár a vadász. Yo Joe!
Mekkora fos. Ahogy véget ért a film azzal a lendülettel töröltem a vinyórol. Ez tipikusan az a kategória volt, ahol az előzetesbe konkrétan bezsúfolják az összes izgalmasabbnak ígérkező jelenetet, hogy aztán csak a film végén konstatáld, hogy valóban 5-10 percnyi izgalom volt a filmben, vagy annyi sem.

10/3 mackszimum.