John Carter (2012)

Edgar Rice Burroughs neve valószínűleg nem sok embernek mond valamit, bárhogyan is törik a fejüket. De, ha megemlítem, hogy az úriember volt Tarzan megalkotója, már rögtön elismeréssel hajtja meg a fejét mindenki, aki nem, az is. A dzsungel urát kitaláló és szerencsére róla igen sok történetet megalkotó írót én bizony nyugodtan teszem egy szintre Robert E. Howard-dal, Conan atyjával. Már nem vér szerinti, természetesen.. Tarzan ugyanis, akárhogyan is nézzük, a heroic fantasy egy szeletét lefedi, már persze, ha eltekintünk a kretén és nyáladzó Disney rajzfilmektől, és a bugyuta és beszélni alig tudó Weissmüller-féle figurától. No persze eme utóbbi is kedves ám szívemnek, gyermekkorom kedvenc műsorai voltak a fekete-fehér Tarzan-sztorik a képernyőn. De a könyv majomembere erősen eltér az újabb és újabb hiteltelenül megformált karakterektől, na jó, most eszembe jut Christopher Lambert, a kancsal Tarzan, és még a vérnyomásom is felszökik. Ja, hogy most nem is Tarzanról szól a cikk? Szóljatok, mielőtt belemelegszek... Már a témába, természetesen.
E.R.B.-nek ugyanis nem csak eme méltán leghíresebb és sikeresebb hőse létezett ám. Még ugyanabban az évben, 1912-ben mint Tarzan-t, megalkotta első kisregényeként John Carter kapitány hihetetlen kalandjait a Mars bolygón. "A Mars hercegnője" címmel került forgalomba, és ezt még követte 10 kötet, igaz a legutolsó már 14 évvel az író halála után lett kiadva, és két történetet tartalmazott. Bár nem annyira ismert figura, mégis természetesen a Marvel 1977-ben elindította a "John Carter, Warlord of Mars" sorozatot. Azt hiszem, ezek után talán nyílvánvaló a manapság mindent fikázni akaró fórumozóknak, hogy valószínűleg ez a film és történet nem "Avatar" koppintás, mint ahogyan azt nagy okosan felhányják a türelmes Internetre. Sőt, éppen ellenkezőleg, ahogyan James Cameron nyilatkozta, "Úgy gondolom, az Avatar-ral felejtsünk el minden "chick flick" (eme szleng szó leginkább a "csajos", érzelgős, női célközönségnek szánt mozikat jelenti) sztorit, és készítünk egy klasszikus fiús kalandfilmet, amolyan Edgar Rice Burroughs-félét, mint a "John Carter of Mars" - egy katona a Marsra megy." És méltán mondhatjuk sok sci-fi elődjének eme korai fantasztikus történeteket, akár a Star Wars-ban, akár a Flash Gordon-ban is észrevehetünk sok alapmotívumot, amely Carter kapitány kalandjaiból merített. Sajnos azonban a "blockbuster" fantasy-k és sci-fik által legyalult elméknek mindez kevés, és unatkozva legyintenek erre az alapműre, ó, már ezredszer látunk ilyen történetet. A könyvek közül sajnos csak öt kötete jelent meg magyarul, talán nem ártana kiadni a többit is, de itt látszik, mennyire nem vetett hullámot a film sajnos, és nem hiszem, hogy belátható időn belül a polcunkra kerül a maradék is. Bezzeg az "Alkonyat" című faszság elárasztotta a boltokat és könyvtárakat, és a sok uszályában úszó szerelmes-vámpíros hülyeség is. Persze nem állítom, hogy ez a kedves és hősies kis mese az irodalom csúcsa lenne, de azért valamivel jogosabbnak érzem a magasabb szintre helyezését, mint sok felkapott és unalmas alkotásnak. Lévén ez igazi kalandregény, és férfias, tesztoszteronnal megrakott hőse még a régimódian valódi hős, nemes szívű alakja példát mutathatna korunkban, nem beszélve arról, hogy megmelengeti az ember szívét a kissé romantikus, ámde nem nyálas fantasztikus történet. Itt viszont meg kell említenem az "Asylum" stúdiót, amely gyorsan piacra dobta 2009-ben, megneszelve a készülő nagyobb lélegzetvételű és költségvetésű alkotást, a saját verzióját, a "Princess Of Mars"-t. Még nem volt hozzá szerencsém, bár a polcomon pihen, ám aki ismeri a fentebb említett stúdió műveit, talán értheti, miért is esik nehezemre belevágni, és miért is kell hozzá egy bizonyos hangulat, amikor már minden mindegy. De be fogom pótolni, és meg fogom nézni, a kimondottan DVD-re készülő filmet, melynek főszereplői Antonio Sabato Jr., és Traci Lords, az ex-pornósztár.
De térjünk vissza az elemzett műhöz, amelyet a Walt Disney Pictures készített el, úgy látszik néha ők is félrenyúlnak, és tudnak jót alkotni. A forgatókönyvet és a rendezést Andrew Stanton vállalta magára, aki az idegesítő Disney-mesék írásában és rendezésében vett részt, mint a "Wall-E", meg a "Toy Story" és "Szörny Rt."-t, és ..Áhh nincs kedvem sorolni ezeket... Mindenesetre megállja a helyét, és a korabeli illusztrációk és képregények által megalkotott világot mutatja be a nézőknek. A főszerepet Taylor Kitsch kapta, Carter kapitányként, és nem volt rossz választás,a kissé Johnny Depp-es, mégis valamelyest macsós figura, aki eleddig sorozatokban szerepelt, és említhető a "Kígyók a fedélzeten", vagy az "X-men kezdetek: Farkas" című mozik. Hősnőnket pedig a Lynn Collins alakítja, aki valamivel foglalkoztatottabb filmbéli társánál, szintén sorozatokban, és szintén az "X-Men"-ben, no és sok más filmben, de nem sorolom fel őket, mert részemről érdektelen a többi alakítása.
De itt az ideje, hogy belevágjunk a történetbe, amely ugyan kissé eltér a regénytől, mégis egy-két csavarral megtoldotta a sztorit, hogy a kedves naiv mese fogyaszthatóbbá váljon.
Az 1886-os évek Amerikájában járunk. John Carter kapitány polgárháborús veterán, és sokszorosan kitüntetett harcos. Burroughs regényében így írja le: " Csodálatos férfipéldány volt; széles vállú, keskeny csípőjű és edzett katona. Arcvonásai szabályosak és határozottak, fekete haját rövidre vágatta, tüzes és elszánt, acélszürke szeme tükrözte erős és kitartó jellemét. Modora kifogástalan volt, udvariassága a legelőkelőbb déli úriemberre vallott.". Táviratot küld unokaöccsének, (aki a regényben csak szimplán barátja), hogy látogassa meg őt. A rokon egyébként maga az író, Edgar Rice Burroughs, akit szomorú meglepetés ér: megérkezve közlik vele: a kapitány halott. Örökségül egy különös naplót kap, amelyet olvasva megelevenednek előtte (és előttünk is) Carter kalandjai...
Hősünk csalódott a háborúkban, az eszmékben, és már csak aranyra vágyik, nem katonáskodásra. Ám a sors közbeszól: érdemei miatt vissza akarják kényszeríteni a seregbe, de megszökik, és az őt üldöző katonák és indiánok elől egy barlangba menekül, magával cipelve sebesült felettesét. Itt azonban meglepetés vár rá, egy kopasz faszi, aki ki akarja nyírni, ám hősünket kemény fából faragták, és felülkerekedik. A gyengélkedő fickótól elvesz egy medált, , Ám az, utolsó szavaival a Mars-ra küldi őt az ékszer segítségével. A vörös bolygóra megérkezvén meglepetten tapasztalja, hogy ereje megsokszorozódott a gravitáció miatt. És máris bonyodalomban találja magát: sok karú, nála kétszer nagyobb zöld bőrű lények ejtik foglyul, a Thark-ok, szerencsére azok főnöke Tars Tarkas szimpátiával figyeli a láthatóan különleges képességekkel megáldott embert... És a Marson, nevéhez híven háború folyik, Zodanga, a világpusztító és terjeszkedő város egyetlen gall falut, ja bocs, egyetlen Marsbéli várost nem tudott még legyőzni, Héliumot. Szemtanúja is lehet egy csatának, melyet nem néz tétlen szemmel, és megmenti Dejah Thoris-t, Hélium hercegnőjét, így aztán Sab Than, Zodanga hercege igencsak ideges lesz, pedig egy másik kopasz embertől olyan fegyvert kapott, amellyel legyőzheti Hélium-ot. Carter, a Thark-ok által harcosnak kinevezve Thoris-sal együtt azonban fogságban érzi magát, és a szépséges nővel, és Solával, a törzsfőnök lányával útra kel, hogy megkeresse az utat vissza a Föld bolygóra, mert haza akar térni a különös világból... Ám Dejah Thoris, az igen szimpatikus hölgy, látván harci tehetségét, könyörög neki, hogy segítsen népén, no és persze rajta is, no nem úgy, ahogy gondolnánk, hanem mert drága és szerető atyja Sab Than-nak szánja feleségül, botor módon azt hívén, hogy akkor megmenekül a népe. Hosszas rábeszélés után, és a kibontakozó vonzalomnak köszönhetően Carter mégis csak marad, és segít Héliumnak. Csak éppen nem számol a kopasz faszikkal, akiket "Thern"-nek hívnak, és álságosan a világok pusztulását segítik elő, mert az nekik jó. És mindent megtesznek azért, hogy Zodanga leigázza Héliumot. Ám a berszerker-szerű harcossal nem számolnak, és azzal, hogy a háborújához megnyeri a Tharkokat, akik segítséget nyújtanak neki csatájához... És a hősi eposz szépen csordogál a maga útján...
Mit mondhatnék? Tökéletes szórakozás, és nagy ívben leszarom, hogy a Marsról mennyi tévedést elővezet, a holdjait, satöbbi. Az csak hallgasson, aki beveszi Godzilla pusztításait, vagy benyalja, hogy Matt Damon egy kurva nagy akcióhős. Nekem maradt ez a kedves mese, ami volt, és kellemesen szórakoztam rajta. Nos, persze elfogult vagyok, és cinizmusom mellett maradt bennem annyi gyermeki rész, hogy felhőtlenül izgulhassak ezen a mozin. Nem akar túlnőni önmagán, mégis megéri a ráfordított pénzt, élményt ad, és kikapcsol, izgalmak és kalandok, hősiesség és nemesség árad belőle. Bár kissé túl van húzva az a rész, hogy John Carter nem akar kötélnek állni, és inkább hazamenne, ahelyett, hogy segítsen az elnyomott marslakókon... De mi kell még? Egy hős, akire felnézhetünk, idegen tájak, harc, egy kis romantika, minden adott, hogy egy jó napot okozzon nekünk. Nem kevés izgalom, és ami pozitív, az a néha felcsillanó humor, amely a könyvekben nem igazán lelhető fel... Hála korunknak, a látványvilág is jól sikeredett, mondjuk nem is kerestem nagyon a hibákat benne, az maradjon meg a fanyalgó szerencsétleneknek, akik kényszeresen mérni akarnak valami általuk felállított etalonhoz mindent. Tökéletes szórakozás, nem tudom, hogy Burroughs mit szólna hozzá, de szerintem tetszene neki, talán csak a kissé máshogyan alakított történet feküdné meg a gyomrát, én azonban a "Sherlock Holmes" új verziója óta már hajlékonyabb vagyok... Ne sajnáld az időt rá, ne higgy senkinek (nekem sem, ha ha), és nézd meg. Örülök, hogy híres írok híres hősei után sorra kerülnek az eddig mellékesnek vett hírók, mint Solomon Kane, és most John Carter kapitány kalandjai. Csak így tovább, jó lenne folytatás, hiszen nem merült ki a történet ennyiben. Már csak Tarzan hiteles megformálását várom... Ne hagyd ki, ha jól akarod érezni magad egy másik világban, és ajánlom a könyveket is elolvasásra. Nekem egy elfogult 10/10.