Ez az a film, amely az abszolút véletlennek köszönheti, hogy a kezembe került. Van néhány horror és egyéb témájú mozim, és érdekes módon, minél több van belőle, annál nehezebb választani, hogy melyiket is nézzem meg. Jelen boncolgatni-valónkkal is így találkoztam össze, a címe, na hát az aztán semmitmondó, ám mivel a melóhelyre kellett, ahol azért jelentősen megnövekedik a filmek szórakoztatófaktora, mert ott azért kevésbé válogathat az ember, hát bevittem magammal. Sátáni játszma, ez ugye a magyar verziója, csak kissé tanácstalan vagyok, hogy a Lost, vagy a Souls jelenti-e a "sátánit"?Az bizony benne van a pakliban, hogy jelentős álmosság keríti hatalmába az embert olyan hajnali 4 óra tájban, így a bevezető képsorok és a kissé lassacskán kibontakozó történet okán már néha átúsztam kómába, de tényleg csak olyan másodpercekre, aztán azon vettem észre magam, hogy kezd érdekelni, sőt magával ragadni. Éppen ezért gyorsan kikapcsoltam, és beraktam a lejátszóba a "Sherlock Holmes és a lángoló várost". Azon már nyugodtan aludtam, mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül, nem zavart az a tudat, hogy esetleg lemaradok valamiről. Itthon aztán ebéd közben-után már befejeztem, viszont a Sherlock Holmes-ból egy pillanatra sem emlékszem, de valami azt súgja, hogy nem ért nagy veszteség ezzel.
Már említettem, hogy a műfajon belül igencsak kedvelem a tengereken, óceánokon játszódó történeteket, de az én igazi szerelmem a "démonos-antikrisztusos-ördögös" sztorik. Tudom, ezt makogná minden tizenéves rokkersátánista is, akik dummyborgirt, méjhemet, meg palcsótamást hallgatnak, de esetemben nem valamiféle okkult ál-megszállottság ez. Nem vagyok sátánista (haha, az igazi sátánisták is tagadják!!!) sőt, hívő ember vagyok, még, ha nem is egyházi kereteken belül. Megmagyarázni ugyan különösképpen nem bírom ezt a vonzódásomat, de szerintem a zsáner más szegmenseihez ragaszkodó emberkék sem tudnák maradéktalanul alátámasztani, hogy miért éppen a földönkívülis, vagy a sorozatgyilkosos, netán a zombis témák ragadják meg igazán. Az emberi testet megszálló gonosz erők, vagy az Antikrisztus voltaképpen meg vannak említve a keresztény tanításokban is, ezáltal ha hiszel, akkor ezeket is el kell ismerned valósnak. Persze ez nagy blődség, mert azért nem rettegek ezektől a dolgoktól különösebben, a Biblia nem éppen ezen részével ragadott meg, de azt hiszem a gonosz, sőt a nagybetűs Gonosz bizony igen sok formájában mutatkozik meg az emberiség előtt nap mint nap. Meg ugye részemről nem kifelejtendő, ahogyan 11 évesen éjszakánként majd összeszartam magam (mondom csak majd'!) miután kiolvastam az "Ördögűzőt". Lehet akár ez is indok, nem szeretem magamat analizálni, de tény, hogy elég komoly hatást tett rám a könyv és a témája.
De elég belőlem (SOHA NEM!!!), épülésetekre következzen a történet.
Maya Larkin kislánykorában már átesett egy ördögűzésen, így felnőttként a tanítás mellett hívatásának tekinti az egyháznak a hasonló ügyekben való segítséget, és ezenkívül a Gonosz eljövetelének a jeleit kutatja. Egy családirtó férfi egzorcizációján megdöbbentő részleteket tudhat meg az Antikrisztus érkezéséről, ám ennek ára van: a gyilkos és Maya mentora, Lareaux atya is kómába esik. A megszállt férfi jegyzetei között lelt számkódokat megfejtve megtudja, kinek a testét foglalja el a Sátán, hogy a világot a saját igájába hajthassa. A neve Peter Kelson, bestseller író, aki a sorozatgyilkosok elméjét elemezgető könyveinek köszönhetően híres ember, és keresztény nevelése ellenére ateista, boldog házasságban él, szigorúan a tudomány és a logika embere, mit sem sejtve arról, hogy mire van kiszemelve születése óta. Az ördögűzésen szintén részt vevő Townsend atya radikális módszerhez nyúl: szét akarja durrantani egy estélyen az író fejét pisztolyával, de megakadályozzák, méghozzá úgy, hogy az az életébe kerül. Maya nem hagyja annyiban a dolgot, és megkörnyékezi Kelson-t, majd el is mondja neki a sorsát, de a keményfejű fiatalember természetesen nem hisz neki. Ám különös dolgok esnek meg vele, és tesz néhány olyan felfedezést, amely egyre inkább arra készteti, hogy újra felkeresse a lányt és együtt kezdjenek nyomozásba. Az egész világa összeomlik, és a fekete leves még hátra van:már csak egy napja van hátra, mert 33. születésnapján megtörténik az átalakulás. Mindent megtesznek, hogy a végzetet sikerüljön elodázni, de az viharos gyorsasággal közeledik.
A film minden különösebb hírverés nélkül került forgalomba az ezredfordulón, nem volt különösebb felhajtás körülötte érdekes módon, annak ellenére, hogy szereplői mind ismert és profi színészek. Forgatókönyvét Pierce Gardner jegyzi, aki ezen kívül íróként nem sok mindent alkotott, direktora pedig Janusz Kaminski, akinek ez volt az első rendezése, ebben a szakmában ő szintén nem különösebben aktív, de olyan filmekben működött közre operatőrként, mint a "Különvélemény", "Indiana Jones és a kristálykoponya királysága", "Amistad" és a "München", valószínűleg nagy spannja lehet Spielberg-nek, no meg "távoli rokona" is. Szinésznőnk, a nagy barna szemű Winona Horowitz, akarom mondani Winona Ryder, akit szerintem nem kell bemutatni, bár nekem magamtól csak az "Alien 4" jut eszembe, de szerepeltették doszt orrba-szájba kismillió filmben, hát szép lenne, ha szarul játszana, bár enyhén fáradtnak tűnik az alakítása. Szimpatikusra sikeredett második főhősünk Ben Chaplin játékában, az események után kissé kullogó Peter Kelson-ként, aki egy idő után már csak sodródik az árral, ahogyan minden összeomlik körülötte. Említeném még John Hurt-öt, aki szintén nagyágyú és felsorolni is sok lenne a szerepeit, nekem leginkább ugye a jó öreg Kane-ként ugrik be, ahogyan a filmtörténelemben elsőként esett áldozatul az alien-eknek.
A cselekmény drámaisága mellé kapunk alapból egy szinte színtelen sötét világot, fojtogató atmoszférával. Néha meg-megállunk egy-egy lényegtelen pillanatnál elidőzve ebben a különleges látásmódban, ezért is tűnt eleinte kissé vontatottnak az egész, de szépen lassan épülget, majd aztán már a felgyorsult események alatt inkább még időt szeretnénk még hőseinknek. A sztori ugyan megesett már jó párszor, alapként természetesen mindenki kórusban mondhatja, hogy Omen, de azért sikerült feldobni és érdekessé tenni, legalábbis engem megragadott, és az ezzel sokszor párhuzamba állított "Stigmatát" szerintem jó pár körrel lehagyja, bár én úgy érzem ez nem valami magas mérce. Minden a helyén volt, de senki ne várjon egy őrült vágtát a Gonosz ellen, inkább nyugodtabb és filozofikusabb, ám nem hiányzik a kellő feszültség és valami nyomasztó fílinggel manipulál. Zenéje ismerős a hasonló alkotásokból, de a mai világban szerintem ez már nem botránkoztathat meg senkit. Most viszont eljött a pillanat, amikor a negatívumot is fel kell vezetnem. Ide sorolhatnám az eleinte kissé lassan csordogáló eseményeket, de mindemellett egy kőkemény pontot jelent mínuszban a befejezés sutasága. Oké, manapság ugye elvárás a csavar a sztorik végére, sokszor felemeltem én is eme blogban a szavam ez ellen, nem kell mindig az a divatos fordulat... De itt egyszerűen itt maradunk katarzis nélkül. Befejeződik, tehát nem lehetne kifogásom, de ha hasonlatban akarnám kifejezni, olyasmi, mintha egy koncerten a zenekar levonulna a végén, és semmi ráadásra nem jönnének elő újra. Súlyos hiba, bár nem teszi feledhetővé az egészet, mégis értetlenül húzzuk fel a szemöldökünket: csak ennyi?
Mindezek ellenére és mindezekért, kap egy történelmi jelentőségű 8,5 pontot, az én nagyszerű ajánlásommal ellátva: meg kell nézni!
UI.: Még annyi szöget ütött a fejembe, hogy a Sátán miért olyan balfasz, hogy előre elárulja, kinek a testét foglalja el? Lúzer.
