A "Halálos menedék" -re magyarosított "Seven Below" című film esetében szigorúan a pszichológia szabályai szerint kell eljárnom. Nevezetesen az egész hasonlatos a poszt-traumatikus stresszhez... Valahogy beleégett az elmémbe, és egyszerűen nem tudok szabadulni tőle, pedig nagyon szívesen tenném. Ezért gondoltam, hogy kiírom magamból ezt a fájdalmas emléket. A belém vésődés lehetséges oka, hogy szinte alfában néztem, az álom és ébrenlét határán, abban a tudatállapotban, amelyben az elme fogékonyabb mindenre. Ez persze okozhat ám egészen szép emlékeket és flashback-eket, amennyiben az ember egy pornófilmet, netán egy kellemes és hangulatos horrort néz végig. De ez bizony egyik jelzőre sem alkalmas. Szerencse, hogy a munkahelyemen néztem végig, mert itthon nem bírtam volna húsz percnél tovább nézni. A film ugyanis, hogy azt ne mondjam, teljességgel "megalapozatlan". Semmiféle motivációt nem lehet felismerni benne, sem az események, sem a szereplők viselkedésében. Mintha a rendezői instrukció az lett volna, hogy mindenki viselkedjen természetellenesen, mintha az általatok alakított karakterek tudnák, hogy egy horrorfilmbe csöppentek volna bele. És több sem kellett, mértéktelenül észszerűtlen és értelmetlen másfél órának lehetünk szemtanúi. Hogy mire gondolok? Például, ha az út szélén meglátsz egy nőt, fehér ruhában, mitől ijedsz meg? Mitől lesz baljóslatú és félelmetes egy régi ház abban a szent pillanatban, ahogyan belépsz oda? Miért kell mindenképpen úgy viselkedni, hogy a néző feltétlenül megerőszakolva érezze elméjét, hogy "mi igenis egy hátborzongató történetet akarunk neked eladni", ezért már a kezdetektől kényszeresen mindenféle ok nélkül mindenki erőltetetten baljós jeleket vél felfedezni. Ekkor már valójában én éreztem a sötét és lopakodó félelmet, hogy ez a film egy rakás szar. És lőn, rettegésem beigazolódott. Nem beszélve a végén nyitva hagyott kérdésekről.
Minthogy: "Miért is néztem végig?" vagy "Ezmivoltez?"... De lapozzunk a történet elejére, ahol rögvest egy teljesen értelmetlen baszásba csöppenünk, nem tudom, mi jelentősége van ebben az egészben annak, hogy apuci hazavisz valami kurvát, és anyu nem beszáll a partiba, oktalan módon, hanem felháborodik, majd némi vért folyat ennek következményeként orrából. De menjünk át efelett, biztosan el kellett lőni a szex patront, na ezzel is megvolnánk, noha ettől még ugyanolyan vérszegény a múvi... De ím, érkezik a család fogadott gyermeke, egy unszimpatikus fiúcska, remélem nem kapott cukorkát ezért a színészi játékáért, és lemészárolja a nagyitól kezdve a két húgáig az egész famíliát, erősen mesterkélt akciókban. Mindez történt a múltban, napjaink előtt 100 évvel. És akkor ugorjunk a jelenbe: egy csoport utazik valahol a világ végén, a Sierra Mountain környékén egy kisbusszal. Egy fiú testvérpár, akik kissé buzisak, egy házaspár, amely jeges elhidegülésben dermed éppen, és egy orvostanhallgató, aki valami kongresszusra készül. A benzinkúton megismerkednek egy fiatal csajjal is, aki a kissé sokáig elhúzott jelenet alapján üzen nekünk: még fogtok látni később. Megtudjuk az autórádióból, hogy veszélyes, jujjdeborzalmas tornádó közeleg. Majd fának mennek, mert egy fehér ruhás nőt lát a sofőr az úton. Ennek meg is lesz az ára, mert mint felesleges karakter, ebbe bele is hal. Szerencséjükre (?) megérkezik Jack (Ving Rhames), aki felajánlja, hogy nem messze van egy bázi nagy háza, pihenjenek ott meg, és a vészesen közeledő vihar elől megbújhatnak. A fenyegető iszonyú vihar, amelyet néhány órával később is úgy jellemeznek, hogy már perceken belül a nyakunkon van, kimerül egy zivatarban, amilyen mostanában hazánkban is szokott jönni, de Magyarországon a gyerekek még lent fociznak olyan időben a játszótéren. A kis csapat elfogadja a meghívást, és a halott sofőrt csak úgy az út szélén hagyva a busszal együtt, elmennek a házba.. Tadamm, találjátok ki melyikbe, igen az a szörnyű épület, amelyben sok évvel ezelőtt megtörtént a családirtás! Itt, most ejtsünk néhány szót Jack-ről. Cowboynak öltözött nagydarab néger, a jól faragott karaktere (haha) kimerül szivarozásban, (lehetne G.I. Joe is, ott is ezt jellemvonásként értékelték a mese alkotói) és hogy teljesen hülyéket mond, olyan jelentőségteljesen, mintha az olyan mondatoknak iszonyú súlya lenne, hogy: "A kórház két órányira van", vagy hogy:"Közel álltál anyádhoz", vagy, hogy a fürdőszoba merre található. Megérkezvén az inkább rohadtul régimódi, mint baljóslatú hodályba, kiderül, hogy az elhidegült pár hím tagja, akit maga Val Kilmer őőő... "alakít" a baleset során beütötte a fejét, és különben is paranoiás, és az eddig normálisan viselkedő fickó hirtelen gyógyszerekre szorul, és kábán lefekszik, mindenféle hallucinációkat hallva és látva, majd helyettesítve a horrorokban megszokott részeges öregembert, figyelmeztet mindenkit, azonnal el kell hagyniuk a menedéket, mert nagy veszély leselkedik rájuk!
Amúgy Val Kilmertől nem áll túl messze a "részeges öregember" figurája, ahogyan elnézem, a való életben sem... Itt-ott kísértetek bukkannak fel eközben, cseppet sem ijesztően, és a testvérpár egyik tagja úgy dönt, elindul vissza Jack autóján a benzinkúthoz, telefonálni. Nem t'om mi volt olyan fontos, talán pizzát akart rendelni, vagy éppen csak azért volt szükség erre, hogy nicsak útközben találkozzon Coutney-vel, az ott megismert pultosnővel, akinek éppen bedöglött a kocsija, és elfogadja a fiatalember gáláns segítségét... A sors érdekessége, hogy néhány óra múltán olyan dolgokat mondanak egymásnak, mintha egy élet óta szerelmesek lennének, hogy "csak veled voltam boldog", meg ilyeneket.. Szóval visszatérnek, és Val Kilmerünk meghal, valószínűleg szégyenében, hogy hová is süllyedt a nagyszerű "The Doors" óta, vagy a "Top Secret" után. Elhunyása oka egy "horzsolás a nyakán", jelenti igen tanult orvostanhallgatónk. Óhh, úhh, most jön az izgalmas bizalmatlansági jelenet, és a kiborulás, de hogy a picsába van az, hogy még ez is olyan lanyha, és fárasztó, hogy az ember csak a szemét dörzsöli...? Aztán jönnek az érdektelen párbeszédek, melynek során olyanokat osztanak meg néha egy vadidegennel, amelyet még a legjobb ismerősöknek sem mondana el az ember. Megint néhány szellem, itt-ott, majd a medikusunkat holtan találják. Szőke hercegünk, aki visszaállított a csajjal, felfedez egy kis szobát, amelyben megleli az épület múltjának sötét titkait tartalmazó újságkivágásokat, és egy száz éves fotográfiát Jack-ről. És megjön az is, és elmeséli mi is történt itt régen, hősünket meg valahogy baszottul nem érdekli, hogy ki a fene is ez a nagydarab feka? Minket meg már mondjuk az egész nem érdekel, csak nézzük a tésztaszerűen elhúzott történetet, hallgatjuk a túljátszott Ving Rhames hülyeségeit. Aztán elindulnak végre a tejszerű ködben a háztól el, mintha eddig ugyan nem tehették volna meg. Itt bokaficam az erdőben, váljunk szét, aztán halódjunk meg. És eljő a végkifejlet, aminek kurvára nem sok értelmét látom, mondjuk ezt a az egész filmre kiterjeszthetem. Vontatott, mint egy lerobbant Dacia, és annyira izgalmas és feszültséggel teli, mint mondjuk egy bibliamagyarázat a Jehova Tanúitól. Nem mondhatnám, hogy keveset hoztak ki a sztoriból sajnos, mert ebből a történetből semmit nem lehetett volna felépíteni, úgy lyukacsos és széthulló ahogyan van. Mint cikkünk elején írtam, "alaptalan". Nem volt mire felépíteni az egészet, és amit rá is termeltek, az is szar és lényegtelen, semmitmondó. Forgatókönyvírónk és rendezőnk is egyben Kevin Carraway, akinek mindösszesen eddig két mozija készült ezzel együtt, ezen kívül még a "The Fear Chamber"-t direktorálta, amely az imdb tanúsága szerint még ennél is kevesebbre lett pontozva. Azt hiszem bízvást állíthatom, kedves Olvasók, hogy bármennyire is horror az is, erősen kerülni fogom. A szereplők pedig mintha maguk is éreznék ennek az egésznek a tökéletlenségét, a túlzottan ripacskodó Rhames-en kívül (ez sem pozitívum) nem izzadnak sokat az alakításaikon, csak amolyan "Barátok közt" színvonalon. Nem beszélve a totálisan irracionális magatartásokról, ahogyan viseltetnek a marionett-karakterek... A jobb sorsra érdemes Kilmer is csak éppen hogy nem fordul ki a forgatásról egy felesre, de érezhetően kelletlenül és erőltetetten játszik. Vérszegény kísértethistória, zsúfolva rosszabbnál-rosszabb klisékkel, azokat is elcseszve tolják az arcunkba. Abban bízom, hogy a stáb nem dőlt hátra forgatás után elégedetten, hogy hijnye de faszagányosat alkottunk gyerekek, megérdemlünk egy kis piát és pinát. Gyaníthatóan abba azért több munkát fektethettek, ha meg is történt. Unalom. Erőltetettség. Szenvedés. Vigyázat, a film feszültséget, eredetiséget, izgalmat nyomokban sem tartalmaz. Az operatőri munka is nulla, kéremszépen, egy darab élményt nem tud produkálni. Nagyon sajnálnám jobb sorsra érdemes színészeinket is, hogy ide jutottak, ezt kell tenniük a megélhetésért, ha nem tudnám, hogy még így is többet kerestek egy ózdi bányásznál, ami rendkívül felháborító számomra... Egyetlen pozitívum az egészben az a lekváros bukta volt, amit a nézése közben elfogyasztottam. 10/ 1, és most felfelé kanyarítottam.
I'll be back. Visszatérek. Nem volt még talán színész az egyetemes filmtörténelemben, aki ezt az egyszerű tőmondatot ennyiszer, és ilyen jellegzetes hangsúllyal tudta mondani. És lőn, mindannyiunk Svájcinégere ismét betartotta ígéretét (vagy inkább fenyegetés?) némi politikai kitérő után Big Arnold visszatért a mozivászonra . Kicsit öregebben, kicsit megkopva, immár impozáns bicepszek nélkül, de ugyanolyan elánnal rúgja seggbe a rossz fiúkat, mint egykor, szerencsére a korlátaival is tisztában van, nem darál le egyszemélyes Kommandó-ként kisebb hadsereget, ezúttal segítőtársai is akadnak. Ne szaladjunk még ennyire előre, voltaképpen mit is várhatunk a nagy visszatéréstől? Szövevényes történetvezetést, drámát, lelkizést...Na akkor tegye fel a kezét, aki egy Schwarzenegger filmtől ezeket várta: 1-es fiam, leülhetsz.
A történettől azt kapjuk, mint minden oldschool akciófilmtől: minimális alibi-sztorit, mégis legyen valami kerete a golyószórásnak, bazi nagy robbanásoknak és persze a cool beszólásoknak. Lássuk is! Adva van Gabriel Cortez, ő egy nagyon-nagyon gonosz drogbáró, ennek nyomatékosítására, az FBI ügynök szájbarágósan, lassan, tagoltan, belemondja a képünkbe, hogy a faszi még a hírhedt Pablo Escobarnál is nagyobb állat , csak hogy lássuk, mennyire kemény mádörfákörrel lesz dolga a főhősnek. Történik egyszer, hogy átszállítás közben (erre mi a francért volt szükség, de kit érdekel?) egy hihetetlen, ám annál látványosabb szöktetési akció során zsoldosaival és egy felspécizett prototípus-szuperjárgánynyal, pár FBI ügynök hulláját maga mögött hagyva, kereket old, és irány a Mexikói határ! Nagyszerű, egy pszichopata Batmobillal-hangzik el az egyik ügynök szájából. Cortez nem hülye, biztosítás gyanánt egy szemrevaló ügynöknőt túszként magával visz, közben az is kiderül róla hogy a dílerkedés mellett profi autóversenyző is, de olyan szinten, hogy Schumi is bekaphatja. Ezek után már tudhatjuk, jöhet itt az U.S. Army is, csak egy legény lesz talpon a vidéken, aki megállíthatja a mocskot. Másik szálon, eközben látjuk Arniet, Ray Owens szerepében, akinek egy csendes, békés kisváros sheriffjeként, tilosban parkolások, nem jelentkezett idejében a tejesember, és hasonló komoly ügyek teszik ki izgalmas melóját. A film első harmada akár a Halálos Iramban X-ik részének is elmehetne, ekkor még akcióval a profin kivitelezett autósüldözés jelenetekben egyedül a kokainbáró szolgál csak. Akad azonban egy kis probléma: a határon mégsem salsázhat csak úgy át, pechjükre Ray Owens territóriumát nézték ki, ahol a szorosnál egy hídat! építenek hogy nyugisan olajra léphessenek. Logikus, naponta többszáz mexikói bevándorló csúszik át a zöldhatáron, ha mindegyik hidat építene, a határmenti sivatagi táj valahogy úgy nézne ki mint Velence . Mivel a városkába küldött SWAT kommandósokat, plusz zsernyákokat a gonoszok egy látványos, pirotechnikai show keretében csont nélkül elintézik, az osztrák tölgy széles vállaira hárul a teher, hogy megállítsa a rosszcsontot, és kisebb hadseregét. Maga Arnold kicsit későn, fél- háromnegyed óra után lép először akcióba, de akkor megmutatja: öregember még nem vénember. Kissé agysejtkímélően hangzik, szerencsére ezzel a készítők is tisztában voltak, és megfelelő humorral helyén kezelték a sztorit. Komikus jelenet, amikor a gazfickók a városkába érve meglátják a szedet-vetett, pár tragacsból összetákolt barikádot, a főgeci jobbkeze gúnyos vigyorral meg is jegyzi, jó mókának nézünk elébe. Egy dologgal nem számoltak: a texasi mentalitással, ezek az egyszerű vidéki emberek a saját kis otthonukat védik, nekik ez nem meló, ők a városukért harcolnak. Be is vetnek mindent, kezdetleges csapdákat, de még a 80 éves nagyi is shotgunt ragad, a beszari dagi lúzerből is hős lesz a végére. Bizony, Schwarzenegger is tisztában van a korával, nem csinált magából hülyét, nem kezd félmeztelenül, egy Gatlingal terminátort játszani, annyit azért elárulok az elmaradhatatlan gépágyú csak elő fog kerülni, mi meg nosztalgiázhatunk egy jót. Feltételezem a küzdelem kimenetele senkinek sem fog meglepetést okozni.
Megvallom, kicsit féltem a filmtől, egyrészt tartottam attól nehogy Schwarzi bohócot csináljon magából, Stallonéval ellentétben, aki azóta is aktívan filmezik, neki a kormányzóság közben nem kondizni volt ideje, ez meg is látszik , ezért is a régi szerepeihez képest jóval visszafogottabbra, emberibbre vették a figurát. Kifejezetten szívmelengető amikor a betojt helyettesnek annyit mond, én jobban félek most mint te, vagy humoros önkritika amikor a kajáldában szívesen megrendelné az extra adag zabát, de rácsap a hasára, csorog ugyan a nyála, csak az a fránya pocak... kicsit megnőtt. Egyszerű kis vidéki sheriffként, nem az előbb lövök, majd kérdezek módszert alkalmazza, bizony nem egyszer szabályosan felszólítja a rosszfiúkat a fegyver eldobására. Természetesen nem kell aggódnunk, szerencsénkre azoknak eszük ágába sincs engedelmeskedni.
Másik dolog, amitől némileg tartottam, az ázsiai rendező személye, bár imádom a John Woo típusú heroic bloodshedet, azonban egy régivágású akcióikonhoz nem illettek volna az ázsiai akcióoperákra jellemző, lassított, duplastukkeres bullet-balettok, vagy a baromi látványos, de erősen stilizált akrobatikus akciók.
Hála az égnek, a direktor, Jee-woon Kim ügyesen oldotta meg a feladatot, valójában egy akciófilm köntösbe bújtatott vérbeli westernt láthatunk. Nem, ne a Sergio Leone stílusú vérmocskos, cinikus antihősöket felvonultató remekművekre gondoljunk, itt egy hamisítatlan, modernizált John Wayne westernfilmet kapunk, becsületről, emberi értékekről, az otthonunk megvédéséről, és hasonló, manapság kihalóban lévő elvekről. Az angol cím is erre a western-fílingre utal, a városka főterén egymással szemben felálló felek, az időnként felcsendülő dallamok, a finálé szemtől-szemben felállós párbaja, mind-mind ennek a letűnt kornak a bájos naivitását idézi fel.
Külön jó pont, hogy a paraszt, azaz redneck horror, akciófilmekkel ellentétben, a vidéki kisember ezúttal nem vérfertőző, kannibál, koszos (és természetesen rasszista) prolik csürhéje, bumfordiságuk ellenére, sőt, pont amiatt, mindegyik szerethető karakter, nem hősök, csak a helyzet hozta így, annak ellenére, hogy biza tele a gatya derekasan helytállnak, éppen ezért is lesznek azok a végére. Akadtak önjelölt filmszakértők, akik nagyon szellemesen csak paraszt-action nevezték el a filmet. Nyilván ők a baszott nagy zsenik,hivatásos kritikusok, de nekem kifejezetten remek ficsőr volt, amikor pl a minden akciófilmben kötelező autósüldözés nem nagyvárosi dzsungelben történik, hanem egy kukoricásban döngetnek végig az ultramodern autócsodával.
Johnny Knoxville szereplése az első híreknél sok emberben aggodalmat keltett, ez alaptalannak bizonyult, nincsenek Rob Schneideres fingó-böfögő idétlen poénok, csak kicsit idegesítő a srác, de még sidekicknek sem nevezném, ahogy azt a borító sugallja. Külön poén, nem tudom szándékos volt-e, a Cortezt alakító Eduardo Noriega tipikusan a mai tucatfilmek bugyinedvesítő szépfiúja, ettől függetlenül jól adta a sármos, de totálisan kattant szociopata szarházit.
Összegezve az eddigieket: talán a hardcore akciófanoknak kicsit csalódás lehet a film családbarát mivolta, az egykori nagy rivális -egyébként baromi jó-műveivel ellentétben nem fröcsög literszámra a vér, nem szakadnak testrészek, cserébe egy, a szó jó értelmében vett popcornfilmet láthat, aki rászánja magát. Azt se felejtsük, az aranykor akciómozijai sem feltétlen nonstop vérengzésből álltak, számtalan, azóta klasszikussá érett akció-vígjáték is akadt dögivel, a The Last Stand ezt az irányvonalat követi.
Látványos, CGI-mentes agyatlan akciók, jó beköpések, szerethető karakterek és minimalista történet-tökéletes választás egy könnyed délutáni mozizásra.
Hogy őszinte legyek, a pár szavas ismertetőket olvasva, nem sok fogalmam volt, mi is ez a Texas Chainsaw 3D, remake, reboot, netán a régi sorozat folytatása? Mindenesetre bizakodóan ültem neki, szentségtörés, de a remake nekem jobban bejött a klasszikusnál, ami szintén nem rossz, viszont a technika azóta sokat fejlődött, akárcsak az ízlések és pofonok (lehetőleg jó nagy sallert a tárgyalt film készítőinek), valamint az a utána készült előzményfilm is, bár a műfajt nem váltotta meg, de korrekt, egyszer nézős darabot sikerült összehozni.
Akkor mi is ez az ugyanazon a címen (plusz a 3D) kidobott darab? Nem remake, egy kvázi folytatás, amely inkább a Texas-saga mellékágát képezi , de nem itt vannak a fő bajok.
Kezdődik a film, látunk az eredeti első részből a stáblista közben néhány flahsbacket, innen veszi fel jelen cikkben tárgyalt mű a fonalat. Nem is rossz ötlet, ( bár a Halloween 7-ik epizódjában próbálkoztak az előző részek semmibe vételével) az elgondolás nem is rossz, viszont a kivitelezés, történetbonyolítás, azok ott is hagytak nem kevés kivetnivalót)
Térjünk azonban lényegre: közvetlenül az 1974-es film utáni eseményekkel kezdünk, tanúi lehetünk, ahogy a jóindulatú feka sheriff (miafene, 60-as években néger sheriff a rasszista Délen, vagy mégsem volt annyira fasisztoid vidék, a szívemnek oly kedves Southland?) egyedül, mert egy tömeggyilkos famíliához természetesen SWAT kommandó, Nemzeti Gárda nélkül szokás kimenni ugyebár, de ugorjunk át ezen, egyenlőre még jóindulatúan, lesznek később ennél jóval nagyobb bajok is a múvival. A sheriff egyezséget köt a galád családdal, Bőrpofát kiadják, ő elviszi a balhét , és mindenki jól jár, az áldozatok meg le vannak szarva -vicces jelenet, amikor id. Sawyer lebassza Bőracú barátunkat, miért volt olyan hülye hogy élő tanút hagyott... Ekkor jelennek meg a Zs-kategória sablon redneckek, a jó öreg texasi mentalitás folytán nem pöcsölnek, nagyon helyesen szétlövik a freakokat, látunk megrázónak szánt képeket, óhatatlanul felidéződik bennünk Rob Zombietól a Devils Reject, a rendező itt is valamilyen oknál fogva mindenáron szimpátiát akar kelteni a nézőben a kannibál őrültek iránt, ekkor azért már kezdtem felhúzni a szemöldököm. WTF? A jó néhány, jobb és kevésbé sikerült- a gyalázatos New Generationt inkább borítsa a feledés örök homálya - után most hirtelen szánnunk kéne az eddigi részekben vérszomjas, belterjes állatoknak beállított gyilkosokat? A vidám lincselés közben az egyik suttyó egy félreeső helyen rálel a Sawyer család nem valami jó bőrben lévő hölgy tagjára, aki egy kislány csecsemőt szorongat. Ennek a megható jelenetnek a szimpatikus redneck egy jól irányzott fejbe rúgással rövid úton véget vet, a csecsemőt azért elviszi, az asszony úgyis meddő, há' jó lesz a Sawyer kölyök is. Ezután ugrunk egy jó nagyot az időben, a kiskölyökből időközben egész szemrevaló teremtés lett, Heather vígan éli Texastól jó messze, a szokásos amerikai átlagtinik életét, ami főleg dugásról, buliról és füvezésről szól, mígnem egy nap értesítést kap az igazi nagyanyja haláláról, némi hótfölösleges családi dráma - de legalább látjuk, hogy mostohaapu ugyanakkora tahó maradt, mint huszonvalahány évvel ezelőtt - után úgy dönt, kiruccan Texasba, elvégre illik felkutatni a családi gyökereket. Ahogy a slasherekben szokás, csatlakozik a pasija, barátné, barát -elvégre kellenek a hullajelöltek - bepattannak az ütött-kopott Volkswagen mikrobuszba (csak nem utalás az ősfilmre?), stoppos is akad útközben, és irány Texas! Odaérve kábé akkora meglepetés éri a szereplőket, mint a nézőt: Heather biza nem kevés pénzt, és egy kurva nagy luxuskastélyt örökölt, naná, hogy indulhat a buli, aminek mi már sejtjük a végét. Sokat nem kell várnunk, amíg a csapat felfedező útra indul a városkába, ahol éppen tombol a karneváli láz, a sunyi képű stoppos genyó közben nekiáll pakolni az értékeket, egyedül a pincében található megerősített vasajtóval nem boldogul... kezdetben. Tolvaj előtt nincs akadály, próbálkozását siker koronázza, amitől nem lesz túl boldog, ugyanis megjelenik öreg barátunk, Bőrarc, sokunkkal egyetemben ő sem kedveli a besurranókat, ezen véleményének egy bárddal hangot is ad. Ezt követően egy darabig a szokásos horror klisék mentén halad a történet, és a visszatérő fiatalok hamarosan szerves részeit képezik Bőrpofa emberi arcokból készült gyűjteményének... Ezt a részt szokatlanul gyorsan letudják a készítők, a társaságból egyedül Heather menekül meg. Kábé idáig nézhető a film, kissé unalmas, de elvagyvele slasher. Ami viszont ezután következik, az egy gyakran használt, nem túl szép indulatszó sorozatos ismételgetésére késztetett. A rendőrségen Heather ugyanis megtudja az igazat, hogy a város végzett bájos kis családjával, a "gonosz" főlincselő, aki időközben polgármester lett, és a régi társaság úgy dönt, ezúttal nem végeznek félmunkát, pokolra az utolsó két Sawyerrel is! Ezt követően tanúi lehetünk egy szívet melengető családi összeborulásnak, majd a két megmaradt családtag leszámol a "szemét" városiakkal, a lelkifurdalással küzdő sheriff sunyi asszisztálása mellett, a "gonosz" önbíráskodók elnyerik jutalmukat, a két unokatestvér meg él boldogan, a nyugodt, családi idillt esetleg a láncfűrész hangja zavarja majd néha meg.
Ezt most mi a fasz volt, tényleg komolyan gondolták, az író, rendező, és mindenki, aki kifosta ezt a ganékupacot, hogy előbb áldozatot, majd hőst csinál Bőrpofából, a debil kannibál családból, és azokat az embereket teszi meg szemétládának, akik az igazi békebeli déli igazságszolgáltatást alkalmazták a nekrofil, emberevő, szadista tömeggyilkosokkal szemben? A horror ikonokat kissé faramuci módon ugyan, de pont azért szeretjük mert gonoszak, amikor viszont szándékosan pozitív hőst csinálnak belőlük, a devianciát dicsérve, rögtön elvesztik a szimpátiánkat. Rob Zombie hasonló hibába esett a Halloween remake-jeivel Mike Myerst szinte piedesztálra emelte, szerencsére a közönségnek ez már sok volt, és az eredeti koncepció hála az égnek, csak rendezői változat formájában látott napvilágot.
Mindezeket figyelmen kívül hagyva, a film egyébként is csak úgy hemzseg a számtalan logikai bakiktól kezdve a sima hülyeségig egyaránt. Sawyerék nem éppen a jómódú, felső középosztályból kerültek ki, éldegéltek a mocsár közepén, lerobbant viskójukban, mivel lakberendezőre nem tellett, emberi testrészekkel csinosítgatták a kicsiny, ámde barátságos családi fészket. Akkor kérdem, mégis, hogy a picsába tett szert a nagyi egy olyan kastélyra, amit bármelyik hollywoodi celeb is megirigyelne? Erre nem kapunk semmi választ, de legalább (ezzel is) sikeresen hazavágták a Texasi sorozat hangulatát, a bűzlő, aligátoroktól hemzsegő mocsárvidéket, a sivár, lepusztult környezetet, egyszóval mindazt, ami megadta a sorozat sajátos beteg hangulatát. Az idiótábbnál is idiótább jelenetekről nem beszélve: képzeljük el amint Bőrpofa üldözi az unokatesóját (akkor még nem tud a családi kötelékről), a kastélyból kimenekülve a csaj hiphop a vidámparki karneválba csöppen, ahol fűrészes haverunk több száz ember előtt kergeti... miközben mindenki: a) bámul b) sikoltozik c) senkinek eszébe nem jut ledurrantani, pedig állítólag a leginkább fegyverbuzi amerikai államban járunk.
Az említett, filmvégi megható családi dzsembori végleg a no comment kategória: a kedves kis tinilány felfedezi a családi köteléket, a nagy összeborulás közben úgy látszik megfeledkezik arról, hogy az unokabratyó lazán feltrancsírozta a pasiját és a barátait, a többi ártatlan áldozatról nem is beszélve...Igazán megható a testvéri szeretet ily módon történő megnyilvánulása.
A kivitelezésről is ejtsek pár szót, meglehetősen PG 13-ra vették a vérfröcsögős részeket, pár véresebb jelenet kivételével ne számítsunk gore áradatra, a "főgonosz" lincselő halálánál ráadásképpen szánalmasan kilóg a CGI lóláb.
Összegezve, ha a patinás névtől eltekintünk, egy gyenge-közepes, kissé unalmas slashert kapnánk, de mivel ez a köpedék egy legenda címét meri viselni, ez így nem más, mint a sorozat meggyalázása. Ami talán adhatott volna némi pozitívumot, egy pörgősre vett, leszakadó testrészekkel és természetesen csöcsökkel sem spóroló darab, azonban ez a fércmű még ezen a szinten sem képes teljesíteni: gyakorlatilag fél óra után a film elveszti a kohéziót, egy vontatott, logikai hibáktól hemzsegő katyvasz lesz, amely még - ha a címtől jószívűen el is vonatkoztatnánk- tucat horrorként sem állja meg a helyét. Nem vagyok ellene az újításoknak, lehet jól is csinálni, de hozzá nem értő kezekben lehet egész franchise - t is tönkretenni, mint azt a két Halloween is bizonyította. Személy szerint nagyon remélem, akárcsak a Halloween II. remake csúfos bukása után, ennek is reboot lesz a vége, és John Luessenhop rendezőt Rob Zombie-hoz hasonlóan még a forgatás környékéről is kitiltják. Talán a két úriember, meg nem értett zsenik?, összejöhetnének, csinálhatnak akárhány pszichopatákat, gyilkolást, legkülönfélébb perverziókat dicsőítő filmet, csak a horror ikonoktól tartsák távol magukat. Előre is köszönöm.
10/1
P.S: a cikk során a gonosz szó szándékosan került idézőjelben párszor, ugyanis nem tudok elítélni olyan embereket, akik jogos felháborodásukban úgy bánnak el ilyen szubhumán lényekkel, ahogy azt megérdemlik, még így is negyedannyi szenvedést okozva, mint amit azok okoztak áldozataiknak. Ez persze csak egy film, azonban valahol keresztmetszete a napjainkban divatos nézetnek, amely szerint nincsenek aberráltak, csak különleges emberek. Az írás kissé indulatosra sikerült, személy szerint én azért javasolnám ezeknek a toleranciabajnokoknak, fogadjanak örökbe néhány ilyen kedves kölöncöt A sorozat rajongóinak pedig az első három részt, valamint a remake -et és az előzményfilmet. Ámen.
