Dermesztő kór - Cold Storage (2026)

 

David Koepp: Hűtőkamra című regényének ajánlójában (itt olvasható:) szinte prófétai módon utaltam folyamatosan arra, hogy ez a könyv a vászonra termett. Persze nehéz lett volna nem erre gondolni, ismervén Koepp szakmai múltját. 

   Éppen ezért döntöttem úgy, hogy el kellene látogatni ismét moziba, csak, hogy kiöblítsük a keserű szájízünket a legutóbbi Predator-nak elnevezett filmszemét után. Ne kelljen már rossz emlékeim miatt a filmszínházakra, mint szemétlerakókra gondolnom. Mindezt megalapozandó két hatalmas aluljárós hamburgerrel eltelítődvén (sajnos nem figyeltem, ezért kedves barátom nem kért bele mustárt!!!44!!44!), vonultunk a helyszínre, ahol véresre röhögtük magunkat az "Üvöltő szelek" filmcímen. Tudom, tudom, klasszikus, a Brontë nővérek, satöbbi, de sehogyan sem tudtunk elvonatkoztatni a kétértelmű címtől. Talán nem Morbid magazinokon és Kreténen kellett volna felnőni. Így aztán elképzeltük, hogy egy kondér chilis babról szól a történet, vagy, hogy nem véletlenül a vécé melletti teremben vetítik. Az eredeti angol címet is meghatároztam: Howling Farts... Vagy, bemenni, az összegyűlt mozilátogatók előtt felállni, és a "-Majd adok én nektek üvöltő szeleket!" - felkiáltással elszabadítani a segghuzatot... Szóval biztosítottuk a hangulatot, amit sikeresen elrontottak a vetített ajánlókkal, mely ismét segített megállapítanunk, hogy a magyar filmgyártás nem képes kilépni az elcsépelt és emetikus romantikus komédiák mocsarából. Továbbá azt is, látván a reklám-dömpinget, hogy hamarosan eljön az idő, amikor már vetítés közben is lesznek promóciós szünetek, mint a kereskedelmi tévékben.

Most pedig vágjunk bele boncalanyunkba a tisztelet komoly hangján:

 A forgatókönyvíró és rendező filmográfiája igen vaskos, leginkább a könnyedebb hangvételű, igazi mozira létrehozott blockbusterek szkriptjeiben lelhetjük meg a nevét, mint a Jurassic Park, Pókember, Indiana Jones és a kristálykoponya királysága, Angyalok és démonok, Indiana Jones és a sors tárcsája, de a komolyabb, minket (vagy legalábbis engem) jobban érdeklő, sötétebb alkotások is beleférnek életművébe, mint az egyik kedvencem, a "Sötét angyal" Dolph Lundgrennel, a "Hetedik érzék", amelynek direktori székét is elfoglalta, a "You Should Have Left" és a "Jelenlét". Csak az váratott magára, mikor fogja ezt a két szálat összefonni és készít egy kellemes popcorn horrort - mint a "Dermesztő kór". Amelyet ugyan betehetünk a "horror-vígjáték" kategóriába, csakhogy ez úgy bohózat, ahogyan az "Élőhalottak visszatérnek", vagy a "Frászkarika". Komolyan eljátszott komédiázás, ami miatt nem bugyuta, mint a "Zombieland", vagy a "Trancsírák". 

 Koepp-nak a vérében van a show biznisz ezért igazán szórakoztatóan rakta össze jelen alanyunkat. Hírneve pedig bőségesen elég volt arra, hogy Liam Neesont és a Stranger Things-ből feltörekvő Joe Keeryt is megkapja, akik hajlandóak voltak egy szimpla, majdhogynem low-budget (5 millió dollár) filmbe beszállni - amely költségvetés egyáltalán nem látszódik, mivel igen színvonalasra sikeredett. A rendező Jonny Campbell, aki eleddig tévésorozatokat forgatott le, de megmutatta, hogy a filmszínházban is van helye, különlegeset ugyan nem alkotott, de hibát sem láttam benne. 

A sztori:

 1979-ben a Skylab űrállomás visszatér a Földre, de elszabadult oxigéntartálya Nyugat-Ausztráliában zuhant le. Egy porfészekbeli farmer megtalálta és afféle minikiállítás keretében mutogatta látogatóknak. 

 28 évvel később (gondolom, szándékos az áthallás...), 2007-ben riasztás érkezik a DTRA-hoz (Védelmi Fenyegetéscsökkentő Ügynökség). Kiderül: valami elszabadult a tartályból. Az oda érkező két ügynök, Robert és Trini egy biokémikus nővel csak kiszáradt és szétrobbant holttesteket találnak, de sikerül mintát venniük. Kiderül: ez egy gombafajta, amely  villámgyorsan terjed és ennek érdekében irányítása alá vonja az élőlényeket. 

 És ahogy az ilyenkor lenni szokott, a hadsereg elpusztítja a kisvárost, a minta eljut egy tárolóba és ott elzárva tartják. A föld alatti páncélterem az évek során elfelejtődik, a kormány lefalazza, majd napjainkra a földszinti részt kiadja egy önkiszolgáló raktárcégnek. Mindezt elragadó módon time-lapse formátumban láthatjuk a főcím alatt, miközben a Beach Boys-tól az I Get Around szól. Zseniális kezdés.

 Jelenünkben pedig a Süti nevű kissé hóbortos fiatalember az éjszakai szolgálatos, új kolléganőjével, Naomival az Atchinson Raktárban. Egy sípoló riasztó kelti fel a kíváncsiságukat, amely a fal mögül szól. Süti kissé vonakodva, de követi a lányt, amikor a forrásra rátalálva áttörik a falat és felfedezik a föld alatti helyiségeket. Ahol a dolog már végzetesen elszabadult, patkányok és rovarok a parazita hordozói. A fiatalok menekülőre fogják a dolgot, az idősödő ügynököket pedig értesítik a DTRA-tól, hogy baj van, ezért Robert odaindul - Trina már nem akar részt venni ebben. A férfi dolga: megsemmisíteni a helyet - mindenáron. De nem csak ő érkezik oda: megjön a seggfej Griffin, a raktárosok felettese, aki ott üzérkedik lopott cuccokkal, vele tart néhány motoros is. A hely ezen az éjszakán igazán forgalmassá válik, mert Naomi fickója is tiszteletét teszi az épületben. Meg néhány zombiszarvas is.

  Itt már minden adott a mókához, az akcióhoz, vérengzéshez és a poénokhoz. Habkönnyű horror, szerethető karakterek, egyszerű történet, tökéletesen kivon a hétköznapokból. Nagyon szorosan követi a könyv vonalát - persze ez nem meglepő, hiszen az író maga gyártotta le saját regényéből a forgatókönyvet. Nekem ez így teljesen jó volt, valamiért azt szeretem, ha nem térnek el az alapművektől. Az öregségére akcióhőssé vált Neeson most korának megfelelő szerepet kapott, a derékfájdalommal küzdő ügynököt. Keery pedig itt is adja a Stranger Things-es karaktert, a kedves, kicsit buta, de rokonszenves figurát. A film hangvétele harsány, néha undorító is, olyan, mint egy B kategóriás film, amit felturbóztak és minőségivé faragtak. Tökéletesen tud szellemes lenni, miközben élvezhető horror is - sajnos ezen a vékony vonalon nagyon kevés horror-vígjáték tud egyensúlyozni. A dialógusok könnyedek, nem erőltetettek, élvezhetőek, szereplőink nem hülyét akarnak eljátszani, ahogyan a viccesnek szánt hasonló művekben, hanem magában a helyzetben alakulnak komikusan a dolgok - persze akadnak eltúlzott figurák, de nem szájbarágósan, csakis erre alapozva a humor forrását. A CGI néha gyengébb ugyan, de nem zavaróan, meg hát, mint mondottam, olyan, mint egy B mozi, így majdhogynem egyenesen képbe illik. Jól eltalált zenetöltelék dobja fel, ahogyan maga a film saját muzsikája is ügyesen alapozza a hipertóniát. Mert nyomasztó pillanat is akad bőven, izgalomról már nem is beszélve... De persze nem meglepetés, ilyesmire számítottam a könyv után és a bemutatóját látva pedig végképp biztos voltam benne, hogy érdemes megnézni. Amennyiben adják még moziban, mindenképpen ott tekintsd meg! Eleve mivel ez oda készült, meg amúgy is mindent ott érdemes megnézni. Kivéve talán az Üvöltő szeleket. Azt elég hallani. Vagy szagolni. 

 Illene negatívat is mondani, de a pár perces lelassulásokon kívül nehéz fogást találni rajta - főként, mivel ez egy kikapcsolódásra teremtett agypihentető szórakozás.

 Jókedvre hangoló horror. Tudom, hogy ez paradoxon, de higgy nekem.

 Zárom soraim, konklúzió: Pár évtizedet késett, hogy kultmozi tudjon lenni, de ha VHS-en láttuk volna, garantálom, hogy jó szívvel emlékeznénk rá. 

  Azt sajnálom, hogy a fiamat nem vittem el magammal. Sajnos ő nem szereti a horrort, de ezt biztosan élvezte volna. A könyvet érdemes elolvasni, nagyobb mélységekben tárja fel a hátteret.

Go Goa Gone (2013)

Nem vagyok nagy barátja a horror és a vígjátékok keveredésének. Elemi utálattal vagyok a zseniálisnak kikiáltott "Hullajó" irányába, amelyet 50 percig bírtam nézni, de már rettentő unalmam nem engedte tovább, mert epét hánytam volna. Egy halovány mosolyt nem bírtam kipréselni magamból az együgyű, erőltetett és viccesnek nem nevezhető tapicskolásban, amit a primitívsége révén sokan a mai napig kedvelnek, és azt hiszik az a humor csúcsa. Talán még ennél is mélyebben van a "Haláli hullák hajnala", amin nemhogy mosoly, de sírás kerülgetett, annyira fárasztó, érdektelen és humortalan volt. Megnézése után szinte csipesszel fogtam meg a DVD-t, és azonnal odaadtam ajándékba egy barátomnak, pedig ő sosem ártott nekem. Aztán következett a Zombieland. Szintén élvezhetetlen, a két zsáner határán egyensúlyozni próbáló, nagy ritkán megmosolyogtató, ám vígjátéknak nehezen nevezhető katyvasznak érzem. És ráadásul mindhárom felkapott "horror-vígjáték" az, amiből csak egy-egy jelenetet idéz mindenki elégedetten, mert annyiban el is sült a puskapor. Mint a "Haláli hullák.."-ban a tetessük magunkat zombinak, vagy a "Hullajóból" a fűnyírós jelenet... Olyan, mint az "Indul a bakterház", amely már émelyítően sokat lett idézve, és az ember már csak fegyver fenyegetésére lenne hajlandó megnézni. Bár inkább, mint a fentebb említett három alkotást. Akad még jópár film ebben a műfaj-keveredésben, említésre sem méltóak, és persze a horror-paródiák, amelyek valamilyen szinten viccesek, amennyiben képesek túllépni a "fű" és "sperma", "jópofa niggerek" kategórián. Az ilyen "Leszbikus vámpírok gyilkosai" és "Evil Aliens"... stb meg aztán szóra sem érdemes. Eddigi egyetlen humoros horror az a Bio-Zombie című hong-kongi kis műremek volt, amely szerethető és kellően idióta karaktereivel kedveltette meg magát, nem pedig azzal próbált nevetésre fakasztani, hogy indokolatlanul sok vért használt, vagy éppen ócska és unalmas párbeszédekkel kínozták idegeimet halálsikolyig. Különös a sors, a második számú kedvencemmé ebben a műfaj-mixben ismét egy ázsiai múvi lépett elő. Egyenesen Indiából, Bollywood-ból, zombikkal tömve és mulatságos figurákkal, magas fokú idiotizmussal, és könnyedén átsuhanva az olyan gagyi ámerikás buktatók felett, mint az izzadtságszag, erőlködés, élettelen karakterek, dögfárasztó woodyallen-es unalmas társalgások. Persze a film elején jó pár előítélettel felvértezve ültem le, mert nem elég, hogy indiai, de még vicces is akar lenni, de itt látszik, nem érdemes előre behatárolni magunkat bármilyen irányban, mert könnyedén érhet meglepetés is bennünket. Ahogyan ezt nem tettem a fentebb említett "Hullajó" és társaik esetében sem, csak megtekintés után (vagy félig) döntöttem úgy, hogy hallani sem akarok többet ezekről.
 A rendező Krishna D.K. és Raj Nidimoru (D.K. egyben a forgatókönyvet is írta) akik eddig minden alkotásukat együtt jegyezték. Nem sorolom, mert valahogy úgy érzem, nem nagyon találkoztunk még ezekkel, és kedvenc műfajomon belül még nem igazán ügyeskedtek... Ahogyan főszereplőinket sem tudnám megítélni, lévén India rohadt messze, és főképpen meg nem igazán nézek ama országban készített filmeket, és gyaníthatólag az olvasók közt is kisebbségben van az ez ügyben tapasztaltak száma.

 A szokásos recepttel kezdünk, három fiatalemberrel, akiknek egyetlen vágya a pia, a fű és a pina. Vagyis inkább csak kettőnek, mert a "Bunny" nevezetű ijedt tekintetű ifjú igazi karót nyelt geek, félénk, szégyellős, és piszkosul kerüli a kalandokat. Bezzeg Hardik és Luv nem ez a fajta. Ám beüt a krach: Luv úgy dönt egy nő kedvéért befejezi a lumpoló életmódot, és megházasodik, Hardik nem tetszése ellenére természetesen. Ám szomorú véget ér története: a kisasszony szakít vele, amivel visszalöki Luv-ot a régi életmódjába, és kitalálják, hogy vigaszképpen irány Goa, ahol óriási partik, sok drog és punci van. És egy kis szigeten maga az orosz maffia ad eget rengető rave-bulit, ahol hőseink kiélhetik magukat. Hardik persze megfektet egy nőt, míg Luv szerelmes lesz egy hölgybe, Luna-ba. Bunny meg csak mosolyog és ennyi. Itt ismerkedhetünk meg Boris-szal, a maffiózóval, és társaival, akik nem átallanak egy újfajta drog-kapszulát kiosztani a táncoló fiataloknak... És persze sejthetjük: ez lesz a probléma gyökere. A partizók zombivá válnak az új szertől, és mindenkit igyekeznek azzá változtatni. Ám Luv félti Luna-t, és társai nem túl nagy örömére megmenteni igyekszik, majd érkezik a kemény fiú Boris (akiről kiderül, hogy mégsem annyira orosz, mint azt hinnénk) és társa, akikkel módszeresen és hősiesen nekiállnak élőhalottakat irtani, és megmenekülni.

 A történet sablonos így elolvasva, egy adott kaptafára ráhúzott sztori, a klasszikus élőhalottas klisékkel. Nem is vártam sokat tőle, de szerencsére igen vidám másfél órában lehetett részem, míg végignéztem. Elsősorban mindenkinek csakis felirattal ajánlom megnézni (bár kevés az esélye annak, hogy valaha is szinkronizálják...), mert a nyelvi érzékkel rendelkezők már a félig angol, félig indiai beszédtől is a homlokukat ráncolhatják, ám, ahogy ezt a katyvasz beszédet Boris még orosz akcentussal is interpretálja, na az egyszerűen borzalom. Persze nem negatív értelemben, hanem igen mulatságos. Mint ahogyan a félhülye karakterek is, akik az említett amerikás (és angol) filmek szereplőivel ellentétben igen humorosan és viccesen társalognak, poénosokat mondanak, és a hamar megkedveljük őket. Bár az elején kissé lassacskán indul be a sztori, de ezt elnézhetjük, hiszen közben is elcsattan néhány humoros beszólás, de amikor beindul az akció, sziporkázni kezd az egész. Ami meglepő egy komédia esetén (még, ha horror is), hogy izgalmas is, ahogyan a zombiktól körülvett hőseink menekülnek. A végén még a tanúságokat is elmagyarázzák túlélőink, hogy ne maradjunk jó tanács nélkül ilyen esetekre, no és mert a szájbarágást is lehet viccesen csinálni. A meglepő operatőri munka, kameraállások, és igen jól sikerült bravúros kis filmes trükkök is okoznak meglepetést... Az európai fül számára kissé furcsa zenék, egzotikus tájak, akciók, vér, poén és kedves karakterek halmaza. Namármost, ha nekem egy ilyen múvi tetszik, akkor az jó. Meg kell nézni, persze akik megsértődtek a fenti szentségesnek kikiáltott vígjátékokról alkotott véleményemen, azok persze már alapból utálni fogják, no meg persze nem olyan "kifinomult" (haha) humorral rendelkezik, mint azok. Mindenkinek ajánlom, egy laza kis 10/8-as, igazi szórakoztató és kikapcsolódást nyújtó hülyeség, főként társaságban ajánlott.

"I Keel Dead Peepa"

Texas Chainsaw 3D (2013)

Hogy őszinte legyek, a pár szavas ismertetőket olvasva, nem sok fogalmam volt, mi is ez a Texas Chainsaw 3D, remake, reboot, netán a régi sorozat folytatása? Mindenesetre bizakodóan ültem neki, szentségtörés, de a remake nekem jobban bejött a klasszikusnál, ami szintén nem rossz, viszont a technika azóta sokat fejlődött, akárcsak az ízlések és pofonok (lehetőleg jó nagy sallert a tárgyalt film készítőinek), valamint az a utána készült előzményfilm is, bár a műfajt nem váltotta meg, de korrekt, egyszer nézős darabot sikerült összehozni.

Akkor mi is ez az ugyanazon a címen (plusz a 3D) kidobott darab? Nem remake, egy kvázi folytatás, amely inkább a Texas-saga mellékágát képezi , de nem itt vannak a fő bajok.

Kezdődik a film, látunk az eredeti első részből a stáblista közben néhány flahsbacket, innen veszi fel jelen cikkben tárgyalt mű a fonalat. Nem is rossz ötlet, ( bár a Halloween 7-ik epizódjában próbálkoztak az előző részek semmibe vételével) az elgondolás nem is rossz, viszont a kivitelezés, történetbonyolítás, azok ott is hagytak nem kevés kivetnivalót)

Térjünk azonban lényegre: közvetlenül az 1974-es film utáni eseményekkel kezdünk, tanúi lehetünk, ahogy a jóindulatú feka sheriff (miafene, 60-as években néger sheriff a rasszista Délen, vagy mégsem volt annyira fasisztoid vidék, a szívemnek oly kedves Southland?) egyedül, mert egy tömeggyilkos famíliához természetesen SWAT kommandó, Nemzeti Gárda nélkül szokás kimenni ugyebár, de ugorjunk át ezen, egyenlőre még jóindulatúan, lesznek később ennél jóval nagyobb bajok is a múvival. A sheriff egyezséget köt a galád családdal, Bőrpofát kiadják, ő elviszi a balhét , és mindenki jól jár, az áldozatok meg le vannak szarva -vicces jelenet, amikor id. Sawyer lebassza Bőracú barátunkat, miért volt olyan hülye hogy élő tanút hagyott... Ekkor jelennek meg a Zs-kategória sablon redneckek, a jó öreg texasi mentalitás folytán nem pöcsölnek, nagyon helyesen szétlövik a freakokat, látunk megrázónak szánt képeket, óhatatlanul felidéződik bennünk Rob Zombietól a Devils Reject, a rendező itt is valamilyen oknál fogva mindenáron szimpátiát akar kelteni a nézőben a kannibál őrültek iránt, ekkor azért már kezdtem felhúzni a szemöldököm. WTF? A jó néhány, jobb és kevésbé sikerült- a gyalázatos New Generationt inkább borítsa a feledés örök homálya - után most hirtelen szánnunk kéne az eddigi részekben vérszomjas, belterjes állatoknak beállított gyilkosokat? A vidám lincselés közben az egyik suttyó egy félreeső helyen rálel a Sawyer család nem valami jó bőrben lévő hölgy tagjára, aki egy kislány csecsemőt szorongat. Ennek a megható jelenetnek a szimpatikus redneck egy jól irányzott fejbe rúgással rövid úton véget vet, a csecsemőt azért elviszi, az asszony úgyis meddő, há' jó lesz a Sawyer kölyök is. Ezután ugrunk egy jó nagyot az időben, a kiskölyökből időközben egész szemrevaló teremtés lett, Heather vígan éli Texastól jó messze, a szokásos amerikai átlagtinik életét, ami főleg dugásról, buliról és füvezésről szól, mígnem egy nap értesítést kap az igazi nagyanyja haláláról, némi hótfölösleges családi dráma - de legalább látjuk, hogy mostohaapu ugyanakkora tahó maradt, mint huszonvalahány évvel ezelőtt - után úgy dönt, kiruccan Texasba, elvégre illik felkutatni a családi gyökereket. Ahogy a slasherekben szokás, csatlakozik a pasija, barátné, barát -elvégre kellenek a hullajelöltek - bepattannak az ütött-kopott Volkswagen mikrobuszba (csak nem utalás az ősfilmre?), stoppos is akad útközben, és irány Texas! Odaérve kábé akkora meglepetés éri a szereplőket, mint a nézőt: Heather biza nem kevés pénzt, és egy kurva nagy luxuskastélyt örökölt, naná, hogy indulhat a buli, aminek mi már sejtjük a végét. Sokat nem kell várnunk, amíg a csapat felfedező útra indul a városkába, ahol éppen tombol a karneváli láz, a sunyi képű stoppos genyó közben nekiáll pakolni az értékeket, egyedül a pincében található megerősített vasajtóval nem boldogul... kezdetben. Tolvaj előtt nincs akadály, próbálkozását siker koronázza, amitől nem lesz túl boldog, ugyanis megjelenik öreg barátunk, Bőrarc, sokunkkal egyetemben ő sem kedveli a besurranókat, ezen véleményének egy bárddal hangot is ad. Ezt követően egy darabig a szokásos horror klisék mentén halad a történet, és a visszatérő fiatalok hamarosan szerves részeit képezik Bőrpofa emberi arcokból készült gyűjteményének... Ezt a részt szokatlanul gyorsan letudják a készítők, a társaságból egyedül Heather menekül meg. Kábé idáig nézhető a film, kissé unalmas, de elvagyvele slasher. Ami viszont ezután következik, az egy gyakran használt, nem túl szép indulatszó sorozatos ismételgetésére késztetett. A rendőrségen Heather ugyanis megtudja az igazat, hogy a város végzett bájos kis családjával, a "gonosz" főlincselő, aki időközben polgármester lett, és a régi társaság úgy dönt, ezúttal nem végeznek félmunkát, pokolra az utolsó két Sawyerrel is! Ezt követően tanúi lehetünk egy szívet melengető családi összeborulásnak, majd a két megmaradt családtag leszámol a "szemét" városiakkal, a lelkifurdalással küzdő sheriff sunyi asszisztálása mellett, a "gonosz" önbíráskodók elnyerik jutalmukat, a két unokatestvér meg él boldogan, a nyugodt, családi idillt esetleg a láncfűrész hangja zavarja majd néha meg.

Ezt most mi a fasz volt, tényleg komolyan gondolták, az író, rendező, és mindenki, aki kifosta ezt a ganékupacot, hogy előbb áldozatot, majd hőst csinál Bőrpofából, a debil kannibál családból, és azokat az embereket teszi meg szemétládának, akik az igazi békebeli déli igazságszolgáltatást alkalmazták a nekrofil, emberevő, szadista tömeggyilkosokkal szemben? A horror ikonokat kissé faramuci módon ugyan, de pont azért szeretjük mert gonoszak, amikor viszont szándékosan pozitív hőst csinálnak belőlük, a devianciát dicsérve, rögtön elvesztik a szimpátiánkat. Rob Zombie hasonló hibába esett a Halloween remake-jeivel Mike Myerst szinte piedesztálra emelte, szerencsére a közönségnek ez már sok volt, és az eredeti koncepció hála az égnek, csak rendezői változat formájában látott napvilágot.

Mindezeket figyelmen kívül hagyva, a film egyébként is csak úgy hemzseg a számtalan logikai bakiktól kezdve a sima hülyeségig egyaránt. Sawyerék nem éppen a jómódú, felső középosztályból kerültek ki, éldegéltek a mocsár közepén, lerobbant viskójukban, mivel lakberendezőre nem tellett, emberi testrészekkel csinosítgatták a kicsiny, ámde barátságos családi fészket. Akkor kérdem, mégis, hogy a picsába tett szert a nagyi egy olyan kastélyra, amit bármelyik hollywoodi celeb is megirigyelne? Erre nem kapunk semmi választ, de legalább (ezzel is) sikeresen hazavágták a Texasi sorozat hangulatát, a bűzlő, aligátoroktól hemzsegő mocsárvidéket, a sivár, lepusztult környezetet, egyszóval mindazt, ami megadta a sorozat sajátos beteg hangulatát. Az idiótábbnál is idiótább jelenetekről nem beszélve: képzeljük el amint Bőrpofa üldözi az unokatesóját (akkor még nem tud a családi kötelékről), a kastélyból kimenekülve a csaj hiphop a vidámparki karneválba csöppen, ahol fűrészes haverunk több száz ember előtt kergeti... miközben mindenki: a) bámul b) sikoltozik c) senkinek eszébe nem jut ledurrantani, pedig állítólag a leginkább fegyverbuzi amerikai államban járunk.

Az említett, filmvégi megható családi dzsembori végleg a no comment kategória: a kedves kis tinilány felfedezi a családi köteléket, a nagy összeborulás közben úgy látszik megfeledkezik arról, hogy az unokabratyó lazán feltrancsírozta a pasiját és a barátait, a többi ártatlan áldozatról nem is beszélve...Igazán megható a testvéri szeretet ily módon történő megnyilvánulása.

A kivitelezésről is ejtsek pár szót, meglehetősen PG 13-ra vették a vérfröcsögős részeket, pár véresebb jelenet kivételével ne számítsunk gore áradatra, a "főgonosz" lincselő halálánál ráadásképpen szánalmasan kilóg a CGI lóláb.

Összegezve, ha a patinás névtől eltekintünk, egy gyenge-közepes, kissé unalmas slashert kapnánk, de mivel ez a köpedék egy legenda címét meri viselni, ez így nem más, mint a sorozat meggyalázása. Ami talán adhatott volna némi pozitívumot, egy pörgősre vett, leszakadó testrészekkel és természetesen csöcsökkel sem spóroló darab, azonban ez a fércmű még ezen a szinten sem képes teljesíteni: gyakorlatilag fél óra után a film elveszti a kohéziót, egy vontatott, logikai hibáktól hemzsegő katyvasz lesz, amely még - ha a címtől jószívűen el is vonatkoztatnánk- tucat horrorként sem állja meg a helyét. Nem vagyok ellene az újításoknak, lehet jól is csinálni, de hozzá nem értő kezekben lehet egész franchise - t is tönkretenni, mint azt a két Halloween is bizonyította. Személy szerint nagyon remélem, akárcsak a Halloween II. remake csúfos bukása után, ennek is reboot lesz a vége, és John Luessenhop rendezőt Rob Zombie-hoz hasonlóan még a forgatás környékéről is kitiltják. Talán a két úriember, meg nem értett zsenik?, összejöhetnének, csinálhatnak akárhány pszichopatákat, gyilkolást, legkülönfélébb perverziókat dicsőítő filmet, csak a horror ikonoktól tartsák távol magukat. Előre is köszönöm.

10/1

P.S: a cikk során a gonosz szó szándékosan került idézőjelben párszor, ugyanis nem tudok elítélni olyan embereket, akik jogos felháborodásukban úgy bánnak el ilyen szubhumán lényekkel, ahogy azt megérdemlik, még így is negyedannyi szenvedést okozva, mint amit azok okoztak áldozataiknak. Ez persze csak egy film, azonban valahol keresztmetszete a napjainkban divatos nézetnek, amely szerint nincsenek aberráltak, csak különleges emberek. Az írás kissé indulatosra sikerült, személy szerint én azért javasolnám ezeknek a toleranciabajnokoknak, fogadjanak örökbe néhány ilyen kedves kölöncöt  A sorozat rajongóinak pedig az első három részt, valamint a remake -et és az előzményfilmet. Ámen.

Død snø - Náci zombik (2009)

-->

Halálra rémült hölgy szalad az erdőben, közben minden létező ágba beleakad, meg-megbotlik, mert valaki üldözi. Persze ennyi futás és bénázás után törvényszerű, hogy minél látványosabban és véresebben összetörje magát minden lehetséges módon, utat engedve a hatásvadász jelenet végére a kamera váltásnak......

Két autónyi bátor fiatal, valami kimondhatatlan nevű norvég világvégi tájon jár, ott ahol már másfél órája nincs térerő és tört angolsággal arról beszélnek hány film kezdődik így, hogy fiatalok elutaznak oda ahol nincs térerő. Mi ez, önirónia? Vagy csak egy elbaszott, erőltetett kezdés. Állítólag egy nagyon népszerű és mindenhol nagy sikerrel vetített film kezdő képsorai. A norvég filmesek az ezidáig egyetlen norvég kultúr-export A-ha zenekar babérjaira törnek, már ami az ismertséget jelenti.

Fiataljaink szeretik a hideget, hógolyóznak épphogy csak nem építenek hóembereket, meg hasonló mókás cuki dologgal ütik el az időt. Amerre az ember (a kamerás) fordul és ellát, mindenütt hó, valahol az erdőben őzikék szökellnek, szóval olyan nagyon idilli a hely, persze angol wc nuku, csak a pottyantós a háztól több méterre, biztos nehogy a fagyott szar odáig bűzölögjön a mínusz 20 fokban. Első este az egyik lány jól be is ijed valami elsuhanó árnytól, még jó, hogy előtte volt toitoi-n. Mindenki beparázik, míg végül látogató érkezik. Csak a szomszéd faszi ugrott át, aki valószínű röpke 100 mérföldre lakik, biztos elfogyott a kávé.

És tényleg kávézgatnak. Majd a büdös illemtudatlan bunkó baljós intelmek közepette jól ledorgálja őket, hogy nem ismerik a hely történetét. Hadovál valami kincsrabló nácikról. Biztos valami elmondhatatlan titkot fecsegett el az öreg, mert ö lészen a következő delikvens, aki tudjátok: meghal nem a szokásos módon.

Másnap reggel az esti party után kijózanodva, a legtökösebb gyerek elindul megkeresni ezidáig meg nem érkezett barátnőjét. (Szerintem ö az, aki oly látványos módon halt meg a film elején.) Mi már tudjuk, hogy hiába megy a fickó, de ez nem egy bábelőadás ahol bekiabálhatunk. Igaz , lehet ő is tudja, nem kell sietnie, annyira izgul, hogy a hójárójával végig-ugratja az utat. Visszafelé úton uzsonnázgatás közben megleli az elhunyt idős csókát egy sátorban, ahová bekukkant. A náci zombi (vagy a kellékes), volt oly szíves és távozás előtt még elfújta a világítást. Ez egy baki asszem.

Maradék hőseink a faházikóban: az egyikük talál egy dobozt 1942-ből ami tele van arannyal. A dagi "braindead"- pólós szereplő elmegy könnyíteni magán, és az egyetlen nimfomániás csaj a bandában utána megy, hogy dugjanak egyet a hideg és büdös vécén. Fő a higiénia!!! El is veszti a fejét, no nem az észvesztő aktus miatt. Idegenkezűség gyanúja áll fenn kérem szépen. Kitör a hiszti és az édes pánik, megjelennek az einsatz-zombik.

Van pár érdekes csavar, a szerepló harapja meg a zombit. A zombi késsel támad. Szerintem mára az élőhalottas filmek sokat vesztettek régi fényükből és ez a megoldás sem segít sokat, hogy adunk rájuk német egyenruhát. Blőd megoldás. Már nem lehet fokozni a zombik ijesztő megjelenését, a német katonáktól meg a legtöbb ember úgyis félt, akkor legyenek máig harcoló német alakulatok a mumusok? Én nem nagyon szeretem a vígjátéknak szánt horror filmeket (persze a kötelezőket leszámítva), mert mostanában már ez is iparággá nőtte ki magát. És ettől sikerült megcsömörlenem. Ha vér, akkor ne legyenek benne már vicces momentumok, ezt már olyan sok filmben eljátszották,hogy az már fárasztó. Megnéznék egy istenigazából kegyetlen véres zombis filmet!

Az első felét a filmnek, azt a rengeteg üresjáratot a szereplők felesleges idétlenkedésével töltik ki az alkotok és a még feleslegesebb gyönyörű tájat mutogatják. Értem, hogy ez a koncepció, de unalmas is. Az igazságos (esetleg igazságtalan) véleményalkotásba beletartozna: a negatívumok és a pozitívumok nincsenek arányban, meg ilyen felesleges okoskodós szarságok. A film második felére, a kezdeti idegesítő dolgokon túltéve magam, ahol beindul a belezés. És van egy pár jól sikerült laza poén... Onnantól kezdve elég fasza lesz a film. De miért kellett erre ennyit várni???? Miért nem volt valami kitalálva az üresjáratok helyett? Szóval itt már vannak véresebb jelenetek. Biztos lesz aki az egekig magasztalja ezt a filmet, de ez nem én leszek. Tudom,hogy ez valahol „tisztelgés,, rá lehet ismerni az elődök hangulatára. Akkor sem. Legközelebb két sörrel meg társaságban nézem meg, talán akkor majd írok egy másik pozitívabb kritikát.

A film két tanulsága.

1, Soha ne állj olyan mögé észrevétlenül aki nagy elánnal darabolja a zombikat.

2.Ha betemet a lavina, köpj egyet és amerre esett a nyálad azzal ellentétes iránybába kezdj el ásni, különben hat láb mélyen végzed szarrá fagyva.

10/6

Brain Damage (1988)

Gondolkodtatok már azon, milyen klassz érzés, ha az embernek nem a szülei, a párja, az erkölcse esetleg a cirkuszigazgató mondja meg, hogy mit tegyen? Hanem az agya hátsó felén élősködő gusztustalan pióca-agy kinézetű lény (nem a csajotokról beszélek). Szereplőnk nem az a tipikus híró alkat. Izmosnak nem mondható, nincsenek ütős beszólásai, és koszos trikója sincs. Mégis kiválasztotta magának a jóindulattal sem átlagosnak nevezhető undormány.

Mindenki hagyott el már kulcscsomót, fontos cetlit, nagymamát, mindezt persze akkor, mikor amúgy is késésben vagyunk. Hasonló jelenettel nyit ez a film is, csak itt a pánik elég észvesztő. Idős párnak ellibbent a kis házi kedvence. Ne gondoljon senki szobakutyára esetleg pocokra, vagy valami édes kis rágcsálóra mókuskerékben. Nekik valami egészen mást jelent a házi kedvenc. Valami olyasmit, ami elég visszataszító, viszont függőséget okoz. Az esemény ilyenféle fordulatának hála, a férj és kedves neje habzó szájjal rogynak a padlóra. (Miközben azon morfondíroztam milyen állat lehet). Valami epilepsziás rohamot kaptak, vagy túl sok biopont ettek. Tragédia. A szomszéd srác Brian buksijába volt oly szíves és belepiszkált az elszökött kis féreg. Fura dolgokat lát. Egy bazi nagy szem stírőli a plafonról, ágya pedig merő vér. Kezdődhet az eufória. A belé költözött lény jópofa és humoros. Már ha, eltudunk vonatkoztatni a ténytől, hogy egy kis randaságról beszélünk. A neve Aylmer és már évszázadok óta él köztünk kihasználva az embereket. Cuki és ronda, mint egy sznikersz csoki. Finoman fogalmazva úgy néz ki, mint egy nagydarab szar, bamba szemekkel. Gondolom valami agy-lény akar lenni, vagy mi a fene. Igaz, ő nagyobbra tudja tátani a száját, mint a burgerkirály reklámos csávó és annyi foga van, hogy megszámolni is lehetetlen. Most, hogy már mindent tudtok, elmehetnek együtt sétálni.

A srácban van egy jó nagy adag vonzalom az ipari zene iránt, mert első közös romantikázásuk helyszíne a városi Méh telep (semmi cukrászda). A roncstelep olyan lázba hozza, amit kevesek élhetnek át. Hősünk hála a kis mocsoknak, nagyobb képzelőre tesz szert, mint Dali és Picasso együttvéve. Mivel éjszaka van, és nem tevékenykednek a színesfém tolvajok, ezért csak a telep őrét lehet legyilkolászni. Még nem említettem, a kis gusztustalanságnak, akárcsak a ,,Return of The Living Dead” feltámadt halottainak, az agy a kedvenc csemegéje.

A sok izgalmat levezetendő, hőseink táncikálni mennek. Kezdődhet a szombat esti láz.
Forogjon az a Diszkó gömb! Úgyis retro-láz van, nézzünk szét a 80-as évek alternatív klubjába. Főszereplőnk, Aylmer anyagától bekábulva rendesen szétcsapja magát. Így könnyű lesz becsajozni. Irány egy félre eső sötét hely, térdre le, nadrág kigombol, száj kitát, viszont orális gyönyörök helyett, agyra éhes rémünk bukkan elő a nadrágból vacsizni egy kis velőt. Igaz, oldalról mutatva egy hatalmas faroknak látszik. Úristen! Mit nézek?
A rosszul sikerült randi után barátnője még nem érzi, végre új pasit kellene már keressen(kitartó, nagyon hajt az esküvőre), tovább firtatja párja furcsa viselkedésének okát. Sajnos ennek meglesz az eredménye, nem lesz több jelenete, csak a neve a stáb listán.
A végén lesz még egy fjucsörös jelenet. Ezt nem értettem igazán miért.

A legviccesebb rész, talán az, mikor Blájen elmenekül, hogy megszabaduljon s függőségétől. Megkezdődik az elvonókúra. Hősünk a földön fetreng kínjában a kis rohadék, pedig a mosdókagylóból énekelget, vagy löki a hülye dumát (ez az egyik legjobb poén).

Az embernek a sötét humort látva akaratlanul is megfordul a fejében  a „Gonosz halottak" cím is, a sok túlzás miatt( itt is annyi vér van egy emberben ami elég lenne egy egész focicsapatnak). Sajnos, amíg az vicces volt, addig ez nem sikeredett annak, és nem azért mert régi darab, hanem mert ez az igazság. Unalmas részből sincs hiány. Noha a film Brian és Aylmer szimbiózisáról szól, mégis hiányzik az ilyen kevés szereplős filmek intim légköre. Jól tudom, hogy horror, de akkor is. Elég kezdetleges. Olyan mintha leültetem volna dokumentum filmet nézni, amihez rohadtul nincs kedvem. Állítólag kult film, és én most lefikáztam. Akkor ez szentségtörés? Bocs, de nekem akkor sem tetszik. Nem lenne ez annyira rossz film, ha nem lennének nála jobbak. Sajnos vannak, meg nem is egy friss darab, ez persze nem hátrány (mi szeressük a régi filmeket). Belegondolva, már a maga idejében is voltak ennél jobb filmek. Rémálom, Re-animátor stb. Akkoriban nagy keletje volt a horror minden formájának. Gondolom a készítők mókásabb alkotásnak szánták, csak nekem valahogy nem jött be. Biztos bennem van a hiba. Szerintem elég nagy f…… izé, szörnyű lett. Nem zártam szívembe, sőt a fiók legaljára kerül. Ámen.

10/5

My Name Is Bruce (2008)

Kick Some Ash!
Nehéz lesz most elfogulatlanul írnom. Kedvenc színészemről lesz ugyanis most szó, akit azonban a mozit látogató közönség nem igazán ismer, lévén főhősünk a B-kategóriás filmek koronázatlan királya. Bruce Campbell neve fogalom, mind a horror (az utolérhetetlen Gonosz halottak trilógiában Ash szerepében), mind pedig a kis költségvetésű trash-múvik berkeiben. De láthattad őt akár a "Xena", vagy a "Herkules" sorozatokban "Autolycus, a Tolvajok Fejedelme" szerepében, vagy Brisco County Jr.- ként a "Vadnyugati fejvadász" főhőseként. Nem sorolom számtalan filmjét, aki akar, keressen utána, különben is, aki nem hallott még róla, az magára vessen, és igyekezzen minél hamarabb megismerni a MESTERT.
Campbell úr, annak ellenére, hogy nem egy szuperprodukciókban agyonfuttatott színész, igazi fenegyereke a mozitörténelemnek, és egy valódi tehetség. Ha nem hiszed, nézd csak meg a fentebb említett horror-trilógiát, de még a leggagyibb szar filmet is fel tudja dobni, amikor megjelenik. Hol is van hozzá képest a többi b-mozisztár? Felejtsd el őket.
A mi Brúszunkat azonban nem keseríti el a felfújt "mainstream" mozikból való mellőzöttség (némelyik szarabb, mint bármelyik huszadrangú trash-film), sem a beskatulyázás. Olyannyira nem, hogy megrendezett egy öniróniával telepumpált filmet, amelynek ő a főszereplője, és egy eléggé lefelé ívelő karrierű sztárt alakít: önmagát. Nem meglepően ezt szuperül el tudja játszani. No persze némi túlzással.
A történet némileg hasonlatosságot mutat a "Három amigó"-val, ugyanis itt is egy félreértés viszi kénytelen-kelletlen a kalandokba a főhőst. Holott nagyon is el lenne ő a legújabb gagyi sci-fi forgatásán (jellemzően Cavealien című remekmű sokadik része), ahol tenyérbe mászó viselkedése még olyan következményeket is magával hoz, hogy belehugyoznak az üdítőjébe. Maga is érzi, hogy elég volt az ilyen low budget produkciókból, feleségétől is elvált, rajongói is untatják. Lakókocsijába erősen ittas állapotában hazaérve megissza a maradék piáját (még kutyája tányérjából is kiissza a whiskey-t), amikor hajnalban kopogtatnak, és egy fiatal kölyök áll az ajtóban, aki a picsarészeg színésznek olyasmiről hadovál, hogy kisvárosának szüksége van rá, mert elszabadult egy kínai háborúisten, aki írtja a lakosságot. Amikor a hős nem hajlandó vele menni (esze ágában sincs, de ez érthető), cselhez folyamodva "elaltatja" egy baseball-ütővel, és kocsijának csomagtartójában 6 órán át zötyögteti hazáig.
Ott kikászálódva Campbell megtudja, hogy a srác a legnagyobb rajongója, és ez megfertőzte az egész kisvárost is, mindenki benne látja a reményt, hogy megvédi őket... Kivéve a nagy fan anyja, Kelly kételkedik főszereplőnk képességeiben, természetesen nem ok nélkül. Elmesélik továbbá neki, hogyan és honnan szabadult el a gonosz kínai démon, aki ügyesen szabályozza a népszaporulatot.

Bruce kóválygó fejjel hallgatja őket, majd felötlik benne, hogy születésnapja van, és hogy ügynöke nagy meglepetést ígért neki erre az alkalomra. Így hát belemegy a játékba, nem is sejtvén, hogy ez a véres valóság. Beleveti magát a hősnek járó evés-ivás-táncba, a falusi bunkók közül ő a legbunkóbb nagydumás, és igazi sztárként is viselkedik. No és ugye sikerül a kétkedő Kelly-hez is közelebb kerülnie, majd a fegyverboltban felcuccoltatja az egész falut mordályokkal, és autóra szállván nagy büszkén elindulnak az öreg bányához, amely a démon tartózkodási helye.
Hősünk itt azonban ráébred, hogy ennek fele sem tréfa, a szamurájkarddal lefejezgetős világító szemű gonosz kínai kísértet valódi, úgyhogy felkapja a nyúlcipőt és eliszkol, menekülés közben több kárt okozva pisztolyával a helyieknek, mint a főgeci... Meg sem áll hazáig, ahol azonban telefonon hívja őt Jeff, a fiatal rajongója, aki úgy döntött, egyedül száll szembe a veszéllyel. Mégsem annyira hitvány a színész: egy félig férfi kurvával visszaviteti magát, hogy mégiscsak igazi HŐS legyen.
A film nem akar több lenni, mint ami: egy trash, öngúnnyal és humorral ügyesen felturbózva. Kultgyanús poénok, és csupa pózerkedés, hatalmas dumákkal. Aki látta a "Sötétség seregét", az már sejtheti, milyen is Mr. Campbell, amikor igazi gyökér. A sztori itt nem is annyira lényeges, a szörny meg gagyi, itt egy kultuszt teremtő színész jutalomjátékát láthatjuk. Aki nem ismeri a munkásságát, az nem sokat érthet meg belőle, hisz rengeteg célzás és poén hegyeződik ki korábbi filmjeire, ami nem is csoda, hiszen róla szól az egész. De a rajongóknak mindenképpen ajánlott, sőt kötelező: igazi jó szórakozás, hülyülés és öngúny.
"Ha legközelebb kiszabadítasz egy ősi démont, akkor azt a Buffy picsát hívd."
Jár a 10-es, mert elfogult vagyok.
Hail To The King, Baby!