Hála az új blogfelületnek, (amelyet kezelni kibaszott nehézkes részemről, miért kell mindent elbaszni, ami működik??? ), megtekinthettem, melyek a legnépszerűbb és legolvasottabb filmkritikák az oldalon. Tehát:
Az első írásomat egy nagyon hálás témával kezdeném, valószínűleg ez az egyetlen film, ami a létező legtöbb akciósztárt felvonultatja egy mozi keretein belül - és valószínűleg sokáig az is marad. Bevallom, kicsit félve álltam neki, az első rész nem igazán nyerte el a tetszésemet, nem értettem, ha Stallone egy igazi régi vágású akciómozit akart csinálni, akkor miért kell a mostani akciófilmnek nevezett hulladékok trendjét követni, és állandóan úgy rángatni a kamerát az akciójeleneteknél, mintha az operatőr alaposan be lenne baszva, a néző pedig semmit sem lát a bunyókból, ehhez jött még a helyenként az Asylum filmek színvonalát idéző pocsék CGI, hiányzott egy karizmatikus főgonosz (Eric Roberts nagyon halovány volt, a végeredmény egy percig sem volt kétséges), arról nem is szólva, hogy a "keménytökű zsoldosok a dzsungelben jó seggberúgják a rosszarcokat" már a nyolcvanas évek VHS korszakában is kissé gáz volt...
A kicsit hosszúra sikeredett felvezető után rátérnék a tárgyalt második részre, mégiscsak arról próbálok firkantani valamit. Nos, a kezdeti gyanakvásomat követően, tíz perc után azt vettem észre hogy vigyorra görbül a szám, és ahogy telt a játékidő jó párszor hangosan felröhögtem a poénokon. Mert azokból akad dögivel, rengeteg utalás, kikacsintás, és az önirónia sem hiányzik, a negatív kritikák többsége pont ezért nem szerette a filmet, de erről később bővebben.
Térjünk rá a történetre, ami egyszerű mint a faék, tulajdonképpen egy recept hátoldalára ráférne az egész story, de egyrészt egy ilyen all-star parádénál nem is ez a lényeg, és egy a hőskorszak előtt tisztelgő akciófilmtől senki ne várjon Bergmani mélységű jellemábrázolást, csavaros történetet is máshol keressünk.
Nos, az előző részt követő események után Mr. Church (Willis) jelentkezik a csapatnál, miszerint ugyebár a megbízást nem úgy hajtották végre, amiben megállapodtak, elvégre mégsem arról volt szó hogy szarrá lőjenek egy egész szigetet. Hogy ezt a kis ballépést elrendezzék és kvittek legyenek, egy egyszerű feladattal bízza meg a csapatot: menjenek el egy meg nem nevezett egykori szovjet tagköztársaságba, és hozzanak egy lezuhant gépről valami szupertitkos kütyüt, szokás szerint a világ sorsa forog kockán, hiszen tudjátok.
A feladat megy mint a karikacsapás, amikor megjelenik a főgenya, akit maga Van Damme alakít, és csipet csapata, akik szintén igényt tartanak arra a bizonyos valamire, nyomatékosításul JCVD ki is nyírja a brigád egyik tagját (igen, kár volt az előzetes aggodalom, Liam Hemsworth ennyire gyorsan ki száll a filmből), de van annyira hülye, mint a főgenyák általában, hogy az egész csapatot tiszteletből életben hagyja - naná, különben félórás lenne a film. A csapat természetesen ezt nem hagyhatja annyiban, no és Willis bátyó is igen dühös az ellopott kütyü miatt, amelyről kiderül, hogy egy térkép, a Szovjetunió felbomlását követően ugyanis privatizáltak egy bányát, ahol merő véletlenségből a a ruszkik egy rakás atombombát tároltak, a térkép pedig ezeknek a pontos lelőhelyét tartalmazza. A csapat tehát nekivág hogy megmentsék a világot, és persze hogy társuk halála miatt jól lezúzzák a belga kickboxert. Naná, hogy útjukban robban minden, halnak a rosszfiúk mint a legyek, az események egyik akcióból a másikba következve haladnak a végső összecsapás felé. Az egyik hírig közben maga Chuck Norris is tiszteletét teszi, és még egy Chuck Norris viccet is elsüt, haha.
Ennyiből is látszik nem egy Oscar várományos alkotással van dolgunk, ezért kárpótolnak minket a remek akcióorgiák, és a poénok, húzzák egymást az "öregfiúk" egyfolytában, megemlítendő filmtörténeti csodaként, Chuck egyszer még el is mosolyodik!
Pörgősebb, látványosabb az elődjénél, gyakorlatilag az első negyed óra lazán túlszárnyalja az első rész fináléját. És...amikor a végső összecsapásban Stallone, Svájci, Willis és Chuck Norris közös szórják az ólmot, küldenek pokolra egy kisebb városnyi rossz fiút... Nos, az a magamfajta VHS-korból itt ragadt őskövületnek egy megvalósult álom volt. Ilyen érzés általában csak férfimagazinok lapozgatása közben szokott elfogni, hehe, tudom perverz állat vagyok.
A negatív kritikákról, akik a poénokat, utalásokat sérelmezik, csak annyit, ez egy olyan esemény mintha világ legnagyobb rockzenészei összejönnének közös dzsemborira, és ha már ilyen remekül szórakoznak, akkor a közönség is részesedjen belőle, igazi jutalomjáték mindegyik sztárnak megvan a maga nagyjelenete, ezt a filmet én véresen komolyan véve nem tudnám elképzelni. Hát lehet haragudni olyan poénokra, amikor Arnie a legnagyobb golyószórás közben megjegyzi: ki jöhet még, Rambo? Természetesen elmaradhatatlan I'll be back, de ehhez Bruce Willisnek is akad egy nem túl hízelgő megjegyzése.
Az eddigi áradozás ellenére, a film nyilvánvalóan nem tökéletes, Van Damme kaphatott volna több lehetőséget a kibontakozásra, bár így is remekül adja a genyát, illetve a végső két fö-fight: a "kisebbik" a Statham vs Scott Adkins, illetve a fő-fő fight, a várva várt Sly vs Damme szerintem meglehetősen rövidre, összecsapottra sikeredett, egyébként a fináléban Stallone nyíltan utal a Pusztító végső, Wesley Snipes-sal vívott összecsapására, ám az jóval kidolgozottabb volt. Talán ezt tudjuk be a kor rovására, hiszen ahol a 44 éves Jason Statham a "kölyök" a többiek átlagéletkora valahol 200 év környékén mozog, azért szép teljesítmény volt, egy percig sem volt vénemberek ugrabugrálnak-féle érzésünk. A film végén elhangzik keserű, de mégis szívet-melengető önironikus megjegyzés, miszerint: Már mindannyian múzeumba valók vagyunk. Azt hiszem ennél szebben nem lehet lezárni egy karriert, egy korszakot, ami sokunk ifjúságára meghatározó erővel bírt.
Ez a film nem mindenkinek jön be, a fanyalgók, Bourne-filmeket emlegetők recskázzanak nyugodtan Matt Damonra, Ben Affleck és a többi puhapöcsre, ezt a filmet egy bizonyos generációnak szánták, és a nézők bebizonyították, hogy a PG13 és a CGI szarokon túl is van élet.
Végszóként csak annyit: Tiszteljük meg Stallone-t annyival - ha ő megtisztelt minket, hogy elhozta azt, amiről még 15 éve nem is álmodhattunk volna-ezt a filmet nézzétek meg a moziban, és ne töltsétek le valami camos okádékban.
Edgar Rice Burroughs neve valószínűleg nem sok embernek mond valamit, bárhogyan is törik a fejüket. De, ha megemlítem, hogy az úriember volt Tarzan megalkotója, már rögtön elismeréssel hajtja meg a fejét mindenki, aki nem, az is. A dzsungel urát kitaláló és szerencsére róla igen sok történetet megalkotó írót én bizony nyugodtan teszem egy szintre Robert E. Howard-dal, Conan atyjával. Már nem vér szerinti, természetesen.. Tarzan ugyanis, akárhogyan is nézzük, a heroic fantasy egy szeletét lefedi, már persze, ha eltekintünk a kretén és nyáladzó Disney rajzfilmektől, és a bugyuta és beszélni alig tudó Weissmüller-féle figurától. No persze eme utóbbi is kedves ám szívemnek, gyermekkorom kedvenc műsorai voltak a fekete-fehér Tarzan-sztorik a képernyőn. De a könyv majomembere erősen eltér az újabb és újabb hiteltelenül megformált karakterektől, na jó, most eszembe jut Christopher Lambert, a kancsal Tarzan, és még a vérnyomásom is felszökik. Ja, hogy most nem is Tarzanról szól a cikk? Szóljatok, mielőtt belemelegszek... Már a témába, természetesen.
E.R.B.-nek ugyanis nem csak eme méltán leghíresebb és sikeresebb hőse létezett ám. Még ugyanabban az évben, 1912-ben mint Tarzan-t, megalkotta első kisregényeként John Carter kapitány hihetetlen kalandjait a Mars bolygón. "A Mars hercegnője" címmel került forgalomba, és ezt még követte 10 kötet, igaz a legutolsó már 14 évvel az író halála után lett kiadva, és két történetet tartalmazott. Bár nem annyira ismert figura, mégis természetesen a Marvel 1977-ben elindította a "John Carter, Warlord of Mars" sorozatot. Azt hiszem, ezek után talán nyílvánvaló a manapság mindent fikázni akaró fórumozóknak, hogy valószínűleg ez a film és történet nem "Avatar" koppintás, mint ahogyan azt nagy okosan felhányják a türelmes Internetre. Sőt, éppen ellenkezőleg, ahogyan James Cameron nyilatkozta, "Úgy gondolom, az Avatar-ral felejtsünk el minden "chick flick" (eme szleng szó leginkább a "csajos", érzelgős, női célközönségnek szánt mozikat jelenti) sztorit, és készítünk egy klasszikus fiús kalandfilmet, amolyan Edgar Rice Burroughs-félét, mint a "John Carter of Mars" - egy katona a Marsra megy." És méltán mondhatjuk sok sci-fi elődjének eme korai fantasztikus történeteket, akár a Star Wars-ban, akár a Flash Gordon-ban is észrevehetünk sok alapmotívumot, amely Carter kapitány kalandjaiból merített. Sajnos azonban a "blockbuster" fantasy-k és sci-fik által legyalult elméknek mindez kevés, és unatkozva legyintenek erre az alapműre, ó, már ezredszer látunk ilyen történetet. A könyvek közül sajnos csak öt kötete jelent meg magyarul, talán nem ártana kiadni a többit is, de itt látszik, mennyire nem vetett hullámot a film sajnos, és nem hiszem, hogy belátható időn belül a polcunkra kerül a maradék is. Bezzeg az "Alkonyat" című faszság elárasztotta a boltokat és könyvtárakat, és a sok uszályában úszó szerelmes-vámpíros hülyeség is. Persze nem állítom, hogy ez a kedves és hősies kis mese az irodalom csúcsa lenne, de azért valamivel jogosabbnak érzem a magasabb szintre helyezését, mint sok felkapott és unalmas alkotásnak. Lévén ez igazi kalandregény, és férfias, tesztoszteronnal megrakott hőse még a régimódian valódi hős, nemes szívű alakja példát mutathatna korunkban, nem beszélve arról, hogy megmelengeti az ember szívét a kissé romantikus, ámde nem nyálas fantasztikus történet. Itt viszont meg kell említenem az "Asylum" stúdiót, amely gyorsan piacra dobta 2009-ben, megneszelve a készülő nagyobb lélegzetvételű és költségvetésű alkotást, a saját verzióját, a "Princess Of Mars"-t. Még nem volt hozzá szerencsém, bár a polcomon pihen, ám aki ismeri a fentebb említett stúdió műveit, talán értheti, miért is esik nehezemre belevágni, és miért is kell hozzá egy bizonyos hangulat, amikor már minden mindegy. De be fogom pótolni, és meg fogom nézni, a kimondottan DVD-re készülő filmet, melynek főszereplői Antonio Sabato Jr., és Traci Lords, az ex-pornósztár.
De térjünk vissza az elemzett műhöz, amelyet a Walt Disney Pictures készített el, úgy látszik néha ők is félrenyúlnak, és tudnak jót alkotni. A forgatókönyvet és a rendezést Andrew Stanton vállalta magára, aki az idegesítő Disney-mesék írásában és rendezésében vett részt, mint a "Wall-E", meg a "Toy Story" és "Szörny Rt."-t, és ..Áhh nincs kedvem sorolni ezeket... Mindenesetre megállja a helyét, és a korabeli illusztrációk és képregények által megalkotott világot mutatja be a nézőknek. A főszerepet Taylor Kitsch kapta, Carter kapitányként, és nem volt rossz választás,a kissé Johnny Depp-es, mégis valamelyest macsós figura, aki eleddig sorozatokban szerepelt, és említhető a "Kígyók a fedélzeten", vagy az "X-men kezdetek: Farkas" című mozik. Hősnőnket pedig a Lynn Collins alakítja, aki valamivel foglalkoztatottabb filmbéli társánál, szintén sorozatokban, és szintén az "X-Men"-ben, no és sok más filmben, de nem sorolom fel őket, mert részemről érdektelen a többi alakítása.
De itt az ideje, hogy belevágjunk a történetbe, amely ugyan kissé eltér a regénytől, mégis egy-két csavarral megtoldotta a sztorit, hogy a kedves naiv mese fogyaszthatóbbá váljon.
Az 1886-os évek Amerikájában járunk. John Carter kapitány polgárháborús veterán, és sokszorosan kitüntetett harcos. Burroughs regényében így írja le: " Csodálatos férfipéldány volt; széles vállú, keskeny csípőjű és edzett katona. Arcvonásai szabályosak és határozottak, fekete haját rövidre vágatta, tüzes és elszánt, acélszürke szeme tükrözte erős és kitartó jellemét. Modora kifogástalan volt, udvariassága a legelőkelőbb déli úriemberre vallott.". Táviratot küld unokaöccsének, (aki a regényben csak szimplán barátja), hogy látogassa meg őt. A rokon egyébként maga az író, Edgar Rice Burroughs, akit szomorú meglepetés ér: megérkezve közlik vele: a kapitány halott. Örökségül egy különös naplót kap, amelyet olvasva megelevenednek előtte (és előttünk is) Carter kalandjai...
Hősünk csalódott a háborúkban, az eszmékben, és már csak aranyra vágyik, nem katonáskodásra. Ám a sors közbeszól: érdemei miatt vissza akarják kényszeríteni a seregbe, de megszökik, és az őt üldöző katonák és indiánok elől egy barlangba menekül, magával cipelve sebesült felettesét. Itt azonban meglepetés vár rá, egy kopasz faszi, aki ki akarja nyírni, ám hősünket kemény fából faragták, és felülkerekedik. A gyengélkedő fickótól elvesz egy medált, , Ám az, utolsó szavaival a Mars-ra küldi őt az ékszer segítségével. A vörös bolygóra megérkezvén meglepetten tapasztalja, hogy ereje megsokszorozódott a gravitáció miatt. És máris bonyodalomban találja magát: sok karú, nála kétszer nagyobb zöld bőrű lények ejtik foglyul, a Thark-ok, szerencsére azok főnöke Tars Tarkas szimpátiával figyeli a láthatóan különleges képességekkel megáldott embert... És a Marson, nevéhez híven háború folyik, Zodanga, a világpusztító és terjeszkedő város egyetlen gall falut, ja bocs, egyetlen Marsbéli várost nem tudott még legyőzni, Héliumot. Szemtanúja is lehet egy csatának, melyet nem néz tétlen szemmel, és megmenti Dejah Thoris-t, Hélium hercegnőjét, így aztán Sab Than, Zodanga hercege igencsak ideges lesz, pedig egy másik kopasz embertől olyan fegyvert kapott, amellyel legyőzheti Hélium-ot. Carter, a Thark-ok által harcosnak kinevezve Thoris-sal együtt azonban fogságban érzi magát, és a szépséges nővel, és Solával, a törzsfőnök lányával útra kel, hogy megkeresse az utat vissza a Föld bolygóra, mert haza akar térni a különös világból... Ám Dejah Thoris, az igen szimpatikus hölgy, látván harci tehetségét, könyörög neki, hogy segítsen népén, no és persze rajta is, no nem úgy, ahogy gondolnánk, hanem mert drága és szerető atyja Sab Than-nak szánja feleségül, botor módon azt hívén, hogy akkor megmenekül a népe. Hosszas rábeszélés után, és a kibontakozó vonzalomnak köszönhetően Carter mégis csak marad, és segít Héliumnak. Csak éppen nem számol a kopasz faszikkal, akiket "Thern"-nek hívnak, és álságosan a világok pusztulását segítik elő, mert az nekik jó. És mindent megtesznek azért, hogy Zodanga leigázza Héliumot. Ám a berszerker-szerű harcossal nem számolnak, és azzal, hogy a háborújához megnyeri a Tharkokat, akik segítséget nyújtanak neki csatájához... És a hősi eposz szépen csordogál a maga útján...
Mit mondhatnék? Tökéletes szórakozás, és nagy ívben leszarom, hogy a Marsról mennyi tévedést elővezet, a holdjait, satöbbi. Az csak hallgasson, aki beveszi Godzilla pusztításait, vagy benyalja, hogy Matt Damon egy kurva nagy akcióhős. Nekem maradt ez a kedves mese, ami volt, és kellemesen szórakoztam rajta. Nos, persze elfogult vagyok, és cinizmusom mellett maradt bennem annyi gyermeki rész, hogy felhőtlenül izgulhassak ezen a mozin. Nem akar túlnőni önmagán, mégis megéri a ráfordított pénzt, élményt ad, és kikapcsol, izgalmak és kalandok, hősiesség és nemesség árad belőle. Bár kissé túl van húzva az a rész, hogy John Carter nem akar kötélnek állni, és inkább hazamenne, ahelyett, hogy segítsen az elnyomott marslakókon... De mi kell még? Egy hős, akire felnézhetünk, idegen tájak, harc, egy kis romantika, minden adott, hogy egy jó napot okozzon nekünk. Nem kevés izgalom, és ami pozitív, az a néha felcsillanó humor, amely a könyvekben nem igazán lelhető fel... Hála korunknak, a látványvilág is jól sikeredett, mondjuk nem is kerestem nagyon a hibákat benne, az maradjon meg a fanyalgó szerencsétleneknek, akik kényszeresen mérni akarnak valami általuk felállított etalonhoz mindent. Tökéletes szórakozás, nem tudom, hogy Burroughs mit szólna hozzá, de szerintem tetszene neki, talán csak a kissé máshogyan alakított történet feküdné meg a gyomrát, én azonban a "Sherlock Holmes" új verziója óta már hajlékonyabb vagyok... Ne sajnáld az időt rá, ne higgy senkinek (nekem sem, ha ha), és nézd meg. Örülök, hogy híres írok híres hősei után sorra kerülnek az eddig mellékesnek vett hírók, mint Solomon Kane, és most John Carter kapitány kalandjai. Csak így tovább, jó lenne folytatás, hiszen nem merült ki a történet ennyiben. Már csak Tarzan hiteles megformálását várom... Ne hagyd ki, ha jól akarod érezni magad egy másik világban, és ajánlom a könyveket is elolvasásra. Nekem egy elfogult 10/10.
Ez itt kérem egy klasszikus. Mint Teresa Orlowski. És illik is úgy kezelni. Mint Teresa Orlowskit.
A kilencvenes évek elejének minden báját és szépségét magán hordozó filmet nézhet meg a nagyérdemű, méghozzá alaposan megtámasztva színészekkel, zenével, és hangulattal. Tudom, már az elején sokat elmondok róla, ezek után miért lenne érdemes elolvasni a többi rizsát? Mégis egy kicsit úgy érzem, főként fiatalabb olvasóinknak be kell számolnom erről a kedves és vidám horror-filmről. Hogy vidám? Igen, nagyon aranyos és kedélyes kis története van. De azt hiszem, manapság fel kell vázolni a hátteret, hiszen ifjaink nem ismerik annyira. A '90-es évek eleje van. Edward Furlong túl van az "Ítélet napján", a "Kedvencek temetője 2".- n, és a "Kukin" is. Kiadott ilyen hülye filmcímet ennek??? És még előtte vagyunk az "Amerikai história X"-nek. Ó, és a "Holló 4." -nek, amit nagyon sajnálok. Hogy létezik. Eddy fiú a maga sármos kiskölykösségével, és a tipikus unatkozó, rockzenét kultiváló karakterével naná, hogy beleillett eme szerepbe. és, hát el kell ismernünk: nem kókler a srác. Szóval ott állunk a számítógépes játékok reggelén, amikor még nem a néger zene volt az etalon, hanem a csapból is Gánznrózisz meg Erószmissz folyt. Volt bizony a világnak egy ilyen érája is, sokkal szebb volt, mint ahogyan a kockás ing, és az "alternatív" zenék is, a mai fehér trikós feketéknél, és azoknak szörnyűségesen érdektelen zenéinél. De sok lesz a társadalomkritika, amely ma a "fikázás" szó szinonimája. (Tessék régebben még ezt is szebben mondták! )
Tehát itt van a tehetséges Mr. Furlong. És mellérakunk a kölyöknek egy olyan kőarcú és kérlelhetetlen figurát, mint Frank Langella. aki Skeletort játszotta a He-Man-ben, vagy a "Kilencedik kapu"-ban is alakított. És csapjuk oda melléjük T. Ryder Smith-t, aki ugyan nem alkotott semmi különlegeset pályája során, de ebben a szerepben fenomenális. És megemlíteném szinkronhangját is, Reviczki Gábort még, aki olyan kellemesen és hallhatóan könnyedén merül bele a cinikus és gyilkos szörnyszülött egyéniségébe, hogy az ember igazi örömmel hallgatja. És tegyük még a lecsóba John Flynn-t, direktorként, aki olyan műveket engedett ki keze alól, mint a "Bosszú börtönében", "Törvényre törve", és a "Jó zsaru, kisebb hibákkal". Mindehhez szórjunk fűszerként egy kis könnyed tiniszerelmet, némi iróniát, némi horrorista ízt, és megszületik az "Agyrém".
Michael az a tipikus tinédzser, aki csak ámerikában fordulhat elő. Meg van mindene, a szomszéd csajt kukkolja, és szinte egyedül él, mert apja folyamatosan úton van, édesanyja pedig meghalt egy autóbalesetben. Szóval akkor még sincs meg mindene. És persze horror-rajongó. Tudod, az a kategória, akinek a szobája tele plakátokkal,és a TV-je is csak fekete-fehér filmeket játszik. Mickey fiú szerelmes a szomszéd kislányba, és igen alaposan megkukkolja, dokumentálja a hölgy életét. Van egy hülye haverja is, akitől azt az infót kapja, hogy a "Fangoriában" (Juppiiii) reklámoznak egy nagyszerű új játékot. Olyan élményeket garantál, mint még semmi. Fásult és unott barátunk pedig úgy dönt, kipróbálja ezt a "gémet", és bedobja a lejátszóba a diszket. A játék igen brutális,és életszerű, Michael éppen egy gyilkosságot követ el, és egy hang utasításaira hallgatva megöl valakit, egy konyhakéssel, majd emlékül levágja az áldozat lábfejét. Aztán felriad, egyelőre "Game Over"... . És kiderül, valóban megesett a haláleset, sőt, még áldozata végtagja is a hűtőben pihen. Aztán egyszerre csak megjelenik Trickster a játék irányítója. Rém ronda pofa, és a velejéig gonosz. Rá akarja bírni hősünket, hogy folytassa a játékot,és ennek következményeképpen ölje meg a legjobb barátját, aki állítólag szemtanú. És Michael folytatja a virtuálisból valóságossá váló halálos rémálmot. Persze a gonosz nem pihen, Trickster már még nagyobb áldozatot követel, halálra ítéli a szomszéd leányt, a szép kis Kimberley-t, miközben Hayden nyomozó egyre gyanúsabbnak találja az ifjút. Ideje megállítani a végzetet...
A film persze szép csattanóval zárul, és valóban könnyed. Igazi élvezet. Minden ügyesen van eltalálva, a zenék, a feszültség, a színészek. A főgonosz Trickster pedig sokszor megmosolyogtat bennünket, néha még nem is haragszunk rá... Ízig-vérig '90-es évek, annak minden szépséges és kedves jegyét felvonultatva. Ügyesen működik, még, ha komolytalan is az egész egy kicsit, megmelengeti a szívet, és horror létére igen csak felvidít minket. Mert megvan a varázsa. Mint az "Élőhalottak éjszakájának", vagy az "Elveszett fiúk"-nak. Szórakoztató, és kellemes időtöltés, bár azt hiszem, ez nektek, Kedves Olvasó, nem újdonság. Hiszen mindenki látta már, ugye? Ha nem, akkor azonnal bepótolni... Negatívum? Ami az erőssége, a kis naiv tinédzser láv-sztori, ugyanakkor a gyengesége is. Kissé hihetetlenül van tálalva, de nem retten meg az ember, hamar túlesik ezen is, és ugye a végkifejlet némi csalódással tölt el bennünket. Bár a csavar mégis vicces, és nem hagyja, hogy elégedetlenül morgolódjunk, hiszen laza szórakozásnak készült, és eme célja meg is valósult. De,ha egy kicsit tovább nézzük a szereplő-listát, akkor kapunk még egy kis érdekességet... Természetesen vér is van benne, és feszültség, hiszen nem lenne rémfilm ezek nélkül... Mindenkinek ajánlom, mert gondtalan kikapcsolódást ad, és még a horrortól rettegők is valószínűleg meglelik benne a szépséget. Meg amúgy miér' nézed, ha nem bírod a horrort? Egy erős 9-es a 10-ből.
A feladat megy mint a karikacsapás, amikor megjelenik a főgenya, akit maga Van Damme alakít, és csipet csapata, akik szintén igényt tartanak arra a bizonyos valamire, nyomatékosításul JCVD ki is nyírja a brigád egyik tagját (igen, kár volt az előzetes aggodalom, Liam Hemsworth ennyire gyorsan ki száll a filmből), de van annyira hülye, mint a főgenyák általában, hogy az egész csapatot tiszteletből életben hagyja - naná, különben félórás lenne a film. A csapat természetesen ezt nem hagyhatja annyiban, no és Willis bátyó is igen dühös az ellopott kütyü miatt, amelyről kiderül, hogy egy térkép, a Szovjetunió felbomlását követően ugyanis privatizáltak egy bányát, ahol merő véletlenségből a a ruszkik egy rakás atombombát tároltak, a térkép pedig ezeknek a pontos lelőhelyét tartalmazza. A csapat tehát nekivág hogy megmentsék a világot, és persze hogy társuk halála miatt jól lezúzzák a belga kickboxert. Naná, hogy útjukban robban minden, halnak a rosszfiúk mint a legyek, az események egyik akcióból a másikba következve haladnak a végső összecsapás felé. Az egyik hírig közben maga Chuck Norris is tiszteletét teszi, és még egy Chuck Norris viccet is elsüt, haha.
Az eddigi áradozás ellenére, a film nyilvánvalóan nem tökéletes, Van Damme kaphatott volna több lehetőséget a kibontakozásra, bár így is remekül adja a genyát, illetve a végső két fö-fight: a "kisebbik" a Statham vs Scott Adkins, illetve a fő-fő fight, a várva várt Sly vs Damme szerintem meglehetősen rövidre, összecsapottra sikeredett, egyébként a fináléban Stallone nyíltan utal a Pusztító végső, Wesley Snipes-sal vívott összecsapására, ám az jóval kidolgozottabb volt. Talán ezt tudjuk be a kor rovására, hiszen ahol a 44 éves Jason Statham a "kölyök" a többiek átlagéletkora valahol 200 év környékén mozog, azért szép teljesítmény volt, egy percig sem volt vénemberek ugrabugrálnak-féle érzésünk. A film végén elhangzik keserű, de mégis szívet-melengető önironikus megjegyzés, miszerint: Már mindannyian múzeumba valók vagyunk. Azt hiszem ennél szebben nem lehet lezárni egy karriert, egy korszakot, ami sokunk ifjúságára meghatározó erővel bírt.
hülyeség is. Persze nem állítom, hogy ez a kedves és hősies kis mese az irodalom csúcsa lenne, de azért valamivel jogosabbnak érzem a magasabb szintre helyezését, mint sok felkapott és unalmas alkotásnak. Lévén ez igazi kalandregény, és férfias, tesztoszteronnal megrakott hőse még a régimódian valódi hős, nemes szívű alakja példát mutathatna korunkban, nem beszélve arról, hogy megmelengeti az ember szívét a kissé romantikus, ámde nem nyálas fantasztikus történet. Itt viszont meg kell említenem az "Asylum" stúdiót, amely gyorsan piacra dobta 2009-ben, megneszelve a készülő nagyobb lélegzetvételű és költségvetésű alkotást, a saját verzióját, a "Princess Of Mars"-t. Még nem volt hozzá szerencsém, bár a polcomon pihen, ám aki ismeri a fentebb említett stúdió műveit, talán értheti, miért is esik nehezemre belevágni, és miért is kell hozzá egy bizonyos hangulat, amikor már minden mindegy. De be fogom pótolni, és meg fogom nézni, a kimondottan DVD-re készülő filmet, melynek főszereplői Antonio Sabato Jr., és Traci Lords, az ex-pornósztár.
em számol a kopasz faszikkal, akiket "Thern"-nek hívnak, és álságosan a világok pusztulását segítik elő, mert az nekik jó. És mindent megtesznek azért, hogy Zodanga leigázza Héliumot. Ám a berszerker-szerű harcossal nem számolnak, és azzal, hogy a háborújához megnyeri a Tharkokat, akik segítséget nyújtanak neki csatájához... És a hősi eposz szépen csordogál a maga útján...
Ez itt kérem egy klasszikus. Mint Teresa Orlowski. És illik is úgy kezelni. Mint Teresa Orlowskit.
haláleset, sőt, még áldozata végtagja is a hűtőben pihen. Aztán egyszerre csak megjelenik Trickster a játék irányítója. Rém ronda pofa, és a velejéig gonosz. Rá akarja bírni hősünket, hogy folytassa a játékot,és ennek következményeképpen ölje meg a legjobb barátját, aki állítólag szemtanú. És Michael folytatja a virtuálisból valóságossá váló halálos rémálmot. Persze a gonosz nem pihen, Trickster már még nagyobb áldozatot követel, halálra ítéli a szomszéd leányt, a szép kis Kimberley-t, miközben Hayden nyomozó egyre gyanúsabbnak találja az ifjút. Ideje megállítani a végzetet...
