Elfeledett cikk

A video-korszak nagyszerű idejében 1992-ben íródott eme cikk, egy filmes magazinban, a horrorfilmekről. Sajnos maga a lap nincs már meg, csak a kivágott cikk, amelyet beszkenneltem, ezért a forrásmegjelölés, és a cikk írója hiányzik. Ezért elnézést kérek... De úgy éreztem, meg kell menteni az utókornak ezt az írományt - annak ellenére, hogy néhol nem értek vele egyet. És persze, mivel már 16 éves (Te Jó Isten, de öregek vagyunk már!) ezért természetes, hogy néhány régi filmet újként említ, és bizonyos sorozatokkal le van maradva. Tehát, a cikk:

A Vámpírok Velencében filmben elbeszélnek egy történetet, mely szerint Nosferatu először 1786-ban bukkant fel az olasz városban, rettenetes tragédiát okozva az oda települt erdélyi családban. A leszármazottak azóta is rettegnek visszatérésétől, hiszen: „egy halhatatlan számára nem létezik idő." Az alkotók ebben a történetben is sikerrel teremtik meg a távlatot, a hagyományt. Ugyanis a rémtörténetek eredete valóban a 18. századra nyúlik vissza.

A kút és az inga

1765-ből származik az első rémregény, az angol Horace Walpole Az otrantői várkastély című könyve. Walpole a klasszicizmus korában élt, de stíluseszménye a középkori gótikus művészet volt. Ő maga is építtetett neogótikus várat, a híres Strawberry Hill-i kastélyt. Rémregényével, mely természetesen egy középkori várban játszódik, új műfajt teremtett, az úgynevezett gótikus regényt. Kísértetek, szellemek, szörnyű kínzókamrák és tömlöcök adják e különös regénynek sajátos hangulatát. A későbbiekben az amerikai E. A. Poe elevenítette fel Walpole irodalmi örökségét. A kút és az inga (The Pit And The Pendelum) című elbeszélése például az inkvizíció börtönének szörnyűségeit írja le, amely démonikus hatásában talán még túl is szárnyalja a gótikus angol környezetet. Az ő elbeszélését dolgozta fel Roger Corman egyik idehaza is forgalmazott horrorfilmjében. Corman igyekezett az összes fontos hagyományt ötvözni fordulatos alkotásában. A színhely egy Spanyolországba helyezett Walpole-féle várkastély, melynek föld alatti kínzókamrájában a vár egyik gazdája a saját feleségét is halálra kínozta. A gyilkos eszközök: a szinte feneketlen kút és a lekötözött áldozat felett lengő s gyorsan ereszkedő borotvaéles inga mind Poe találmánya. Corman azonban nem puszta feldolgozással akart előállni. Csak a kulisszákat kölcsönözte a klasszikusoktól. Tulajdonképpen hitchcocki jellegű krimit rendezett, horrorbetétekkel. A kísértethistóriának induló történet ugyanis egy ponton nem is akármilyen krimibe vált át, s a jó forgatókönyvnek köszönhetően mindez nem válik a film kárára.

Amerikai rémregény

Horace Walpole sajátos angol műfajjá tette kétszász évvel ezelőtt a gótikus regényt. Az utóbbi évtizedek egyik legsikerültebb rémfilmjének eredeti címe: American Gothic (Amerikai rémregény) világosan jelzi a hagyományhoz való kettős viszonyulást: egyfelől a Walpole-tradíció folytatása, másrészt elszakadás is mindettől. John Hough igazi amerikai filmet forgatott mai szereplőkkel, akik váratlanul „gótikus" környezetben találják magukat.
A filmnek számos erénye van. Hough láthatóan úgy határozott, mindent a rendezésre, az operatőri munkára és a forgatókönyvre bíz. Az egy Rod Steiger kivételével nem szerepeltet nagynevű színészeket. Produkál viszont (modern hajótörést (hidroplánnal) egy szörnyetegektől lakott szigeten, melynek közepén erdei lak áll, a borzalmak tanyája. Hough filmje ismét fényes bizonyíték arra, hogy a szörnyetegek akkor a legiszonyatosabbak, amikor emberi arcuk van. Az ő rémei hús-vér emberek, csak éppen degenerált gyilkosok, akik játszadozva, nevetve, néha duzzogva pusztítják el a peches oda tévedteket. A szülők itt erkölcsös, mélyen vallásos öregembereknek látszanak; a csemeték -mind a hárman úgy negyven és ötven között - óriáscsecsemők. A fiúk néha megerőszakolják testvérkéjüket, s a gáláns kaland eredménye, egy pólyás a filmen is megjelenik. Elszenesedett hulláját bölcsőben őrzik, bepelenkázzák, etetik-itatják, ahogy az jobb családokban szokás. De jaj annak, aki kineveti őket ezért. Valóban ördögi ötlet egy horrorfilmet arra építeni, hogy őrültek szabják meg, mi a rend. Hough mester persze nem éri be ennyivel. A filmet remek poénnal zárja. Egyetlen menekülési lehetőséget engedélyez az óriáscsecsemők életben maradt áldozatának: az őrültek világával való maradéktalan azonosulást. A film utolsó kockái ugyan lehetőséget adna a folytatásra, de valószínűleg a film második része már nem ér(het)né el az első színvonalát. Mint ahogy Herzog Nosferatu-ja is csupán jelzi az utolsó képsorral: eddig tartott a történet, most valami más kezdődik, részben új szereplőkkel, de az események kísértetiesen emlékeztetni fognak az eddig látottakra. Tehát fölösleges a további elbeszélés. (Polanski Macbeth-je ugyanezt sugallja, s így még kilátástalanabb a híres történet zárása, mint az eredeti Shakespeare-drámában.)
Az American Gothic nézése közben néha olyan érzésünk támad, hogy a rendező sokat tanult a szürrealista művészek fekete humorától. Ez a film nem egyszerűen félelmetes, hanem groteszk, ami sajnos igen ritka erény egy mai rémfilmben. Talán csak Tobe Hooper két részből álló filmje hasonlítható hozzá ebben az értelemben, A texasi láncfűrészes mészárlás (The Texas Chainsaw Massacre). Ebben az alkotásban is egy igen furcsa családdal ismerkedhetünk meg. Egyikük, Leatherface arcán - mint neve is mutatja - emberi bőrből készült álarc feszül. De a család többi tagja is hasonlóan vonzó egyéniség. Csupa kannibál, s különösen a vérengző nagypapa bájos figura. Hooper egyébként termékeny horrorrendező, az ő nevéhez fűződik a Poltergeist, a Funhouse, illetve az Invaders From Mars is. Ez az utóbbi 1986-os produkció egyben átvezet minket a rémfilm újabb területére.

A sci-fi határain

Egy tematikus osztályozásra épülő horrorfilm-történeti kézikönyvben nyilván önálló fejezetet kapnának a sci-fi és a horror határán álló alkotások. E rövid áttekintésnek is ki kell térnie rájuk néhány mondatban.
Az e tárgykörbe tartozó munkák természetesen többnyire az űrben játszódnak, és alapötletük az, hogy a hősöknek meg kell küzdeniük az ismeretlen világ szörnyeivel. Izgalmas téma, s mint azt az 1979-es A nyolcadik utas a halál (Alien) bizonyítja, emlékezetes rémfilm is készíthető belőle. Ridley Scott rendező a kiváló filmzeneíróval, Jerry Goldsmith-szel az oldalán egy ismeretlen bolygóra küldi szereplőit, hogy ott szembetalálják magukat az Abszolút Anyaggal, melyet, mint Wagner zenedrámájában a sárkányt, álmából ébresztik a friss jövevények, s ezzel kezdetét veszi a borzalmas hazautazás, immár az Idegennel kényszerűen megosztott zárt térben Íme, egy újabb helyszín: az űr. Benne halad a korántsem szokványos, szupermodern, inkább (ragacs, rozsdás, űrhajó, melyet lehetetlen élve elhagyni. Micsoda kiszolgáltatottság! De Scott profi alkotásának helyszíne nem csaphat be minket. Mert az otthon felé úszó űrhajóban éppoly reménytelen és örök az áldozatok magánya, mint egy világvégi szigeten az őrültek között vagy egy kísértetjárta házban, az élő holtaktól körülvéve. A színhely változtatható; a szorongás nem. És az Alien képsorait nézve szorong az ember. S bizonyára nem azt a jelenetet érzi a legsokkolóbbnak, amelyben az Idegen mintegy újjászületik az egyik asztronauta melléből, hogy aztán az űrhajó hűtőrendszerében közlekedve (akár valami nagyvárosi metró) időnként újabb áldozatot szedjen, hanem azokat a képeket, melyek e borzalmas összezártság légkörét próbálják érzékeltetni. Az újjászülető szörny láttán a néző hátrahőköl székében: halálra ijesztették. De mégse ez a legszörnyűbb, hanem az, amikor hosszú másodperceken keresztül fél, tiszta szívből retteg, néha már annyira, hogy az alsóneműjéből csavarni lehet a vizet. De hát ez nem is baj, hiszen a legtöbben nyilván félni ültek be a moziba. És akiknek nem volt elég egy játékfilmnyi rettegés, azok kivárták a film második, majd harmadik részét, s nem is csalódtak: a szorongás menetrendszerűen érkezett.(A bolygó neve: Halál; A végső megoldás - Halál 3.).
Akárcsak a trilógiához cselekményben-tartalomban igen hasonló A dolog (The Thing) című John Carpenter-produkció nézése közben. (Itt az Antarktiszról nem lehet menekülni, s szintén egy „talált" lény a rettegés forrása.) A zene ebben a filmben is jelentős szerephez jut (Ennio Morricone), hiszen Carpenter, aki az A rémület éjszakája magyar címet kapott Halloweennel vagy A köddel (The Fog) már százezreket szögezett a moziszékhez, pontosan tudja, hogy a sokkoló kép hatását megsokszorozza a sejtelmes zenei aláfestés.

Freddy Krueger az Elm utcában

Végül szólni kell még napjaink talán legsikeresebb horrorfilmjéről, a Rémálom az Elm utcában-ról (Nightmare on Elm Street). Wes Craven produkciójában jelent meg ugyanis a 80-as, 90-es évek mumus-jelképe, Freddy Krueger - nem kevesebb, mint hat(!) részen át. Ő a bosszúálló rémek kategóriájába tartozik, aki egyes szülőkön tölti ki gyűlöletét, amiért valaha önbíráskodtak felette, és élve megégették. Gyerekeik álmában bukkan fel, s amit ott művel velük, az a valóságba is automatikusan áthelyeződik. Már a külsejének is legendája van: a mumus többé nem fekete köpenyes, szarvas-patás, hosszú farkú krampusz, hanem kalapos, csíkos pulóveres, kesztyűs gyilkos. Az arca sűrűn barázdált, égési sérüléseiből származó hegek borítják. Ujjain pedig karomszerű késeket visel, melyeket főleg vágásra használ (torok, kéz, láb, ami jön); vágás előtt pedig vészjóslóan csikorgatja a fémeket. Nem kellemes látvány, valóban. Krueger bázisa éppoly ijesztő, mint A nyolcadik utas... rozsdás láncokkal teli raktárhelyiségei: itt csövekkel, gőzzel, csöpögő vízzel sokkoló

pincerendszerről van szó, amely olyan, mint valami labirintus, Krueger pedig a Minotaurusz benne. Már a film elején világos: olyasvalami zajlik majd a szemünk előtt, ami a rémálom és az ahhoz hasonló valóság között található. Ez a határhelyzet pedig a hősök szempontjából mindennél rosszabb: olyan állapotot jelent, melyből nincs ébredés. Ismerősnek hat ez az ötlet is: a magyar nézőnek különösen, hiszen Babits- részben az akkoriban divatossá váló pszichoanalízis hatására - efféle elgondolásra építette A gályakalifa című regényét.
Wes Craven rémálmának indítása sokat ígérő.
Az utóbbi évtizedek egyik legjobb horrorműve is alakulhatott volna belőle, ám néhány perc után az az érzésünk, hogy a túlzások, a képtelenségek lerontják a kezdés izgalmát. A néző egykedvűvé válik a sok vér láttán, s azt latolgatja, vajon az alkotó mindezt komolyan gondolta, vagy pedig a történettel egyben horrorparódiát is vászonra vitt? És a film első része után újabb csalódást jelent a második, harmadik stb. folytatás, mely technikai trükkökkel próbálja lekötni figyelmünket ahelyett, hogy vérbeli thrillerhelyzeteket teremtene.
Sajnos hasonló a helyzet mindegyik sokrészes horror-szenzációval: a Péntek 13 éppúgy unalomba fullad, mint G. A. Romero zombe-trilógiája (Night of the Living Dead, Dawn of the Dead és Day of the Dead), illetve a már említett Halloween sorozat. E végeérhetetlen vér-, agyvelő- és kifordultbél-áradatok legfeljebb undorítanak, de nem szórakoztatnak. Jó ötlet, ügyes technikai megoldás, profi kamerahasználat mindegyikben akad, de az egész teljesítmény az áramot se éri meg, amit a tévé és a képmagnó fogyaszt. Az előbbiekéhez hasonló szellemes elgondolásból indul ki a magyar tékákba frissen érkezett 976 - a Sátán hívószáma (976 - Evil) című film is (rendezője nem más, mint Robert Englund, Freddy Krueger megszemélyesítője!); a befejezés azonban a szokásos „nagyotmutatások" halmaza. Kár. Englund egyébként Hoax (= rossz vicc, beugratás) nevű hősével a magáéhoz hasonló késszerű körmöket viseltet. Ennél azért több újdonságot vártunk tőle. A mese - az elsőrangú telefonálás-őtleten kívül - meglehetősen lapos, nem is igazi horrorfilm, legfeljebb hoax, azaz rossz vicc.
A rémfilmek csillaga nincs leáldozóban. Minden generáció igényli a rémületet a mozikban, s most már otthon is, az egyre terjedő videózás korában. A magyar tékák kínálata igeretesen gazdag, ha nem is mindig tükrözi e sorok írójának ízlését. A jövőben minden bizonnyal még szélesebb választék áll majd a közönség rendelkezésére. Különösen, ha újabb és újabb ilyen témájú filmek születnek. A műfaj rajongóinak pedig külön öröm, ha e tárgykörben a filmművészek nagyjai is jegyeznek alkotásokat, mint például Francis Ford Coppola, aki nemrégiben készítette el a nálunk is bemutatásra váró Drakula-fllmjét.

Holtak napja 2008 - Day Of The Dead (2008)

Azt vettem észre, vége a lassú-zombis kornak. Vége annak az ötletnek, hogy ha valaki elég hülye, meg bénázik, csak akkor kapják el a zombik. Az újkori élőhalott csúnyább, sőt gyors , mint állat. Nincs kegyelem! Ezek elöl nem lehet elfutni. Nekem pedig a hideg futkos a hátamon.

Hááááát, nagyon szerettem volna így kezdeni ezt a kritikát… de nem fog menni.

Az ötlethiány mostanában nagyon-nagy úr, viszont a tettvágy annál nagyobb. Ez vezethette azokat a kezeket is, akik leporoltak egy régi klasszikust. Bizony ez egy remake. Méghozzá az 1985-ös Holtak napja újra-zanzásítása. Amikor megtudtam, hogy ez a film, arról ábrándoztam, mekkora feeling lesz majd ülni a moziban és teli pofával vigyorogni, hogy majd mekkora Istencsászár lesz. Nem lett. Az lehetett a baj, hogy a 2004-es "Holtak hajnala" újrája lebegett a szemeim előtt, mint mérce, mert azt nagyon kafa lett és azt jó lett volna most überelni.

Mélyvíz.
Coloradóban járunk. A katonaság ,,gyakorlat” címén körbevesz egy kisvárost Pontosabban egy kellemes kis koszfészket (ahogy az egyik szereplő említi). Már itt megjelennek az első gyanús jelek. Mint mondottam, a katonák bekerítették a várost. A történet több szálon fut, de senki ne gondoljon gájriccsis fordulatokra. Hiba lenne bármiféle karakterfejlődést vagy jellemábrázolást keresni.

Na, az egyik katonatiszt-hölgy történetesen ide vezetheti vissza az eredetét és anyukája is fura tüneteket produkál, mint a kórházba érve sokan mások.(a jelek gyengeség, magas láz, orrvérzés meg üveges szemek és már itt is a zombi fázis). Ezek után már túl sok lesz a gyanús jel. Ráadásul egy zombi-támadás következményeként elillan az áram és beáll a jótékony setétség. Ennél a pontnál leszakad egy-két testrész, apuci megharapja anyucit, ja meg persze a kórházban elszabadul a pokol. Látni lehet sok vért, gusztustalanságot, meg egy-két nevetséges digitális trükköt. Először csak szánalmat éreztem, utána nagy nehezen túltettem magam a kezdeti megrázkódtatáson és csak nevettem. Nem hittem el, hogy ennyire béna lett ez a film. Reméltem, vagyis abban bíztam, hogy a humorérzékem még sincs annyira kifejlődve. Tévedtem!
Meglepő módon a zombi kórt itt egy új és eredeti ötlet szolgáltatja. Influenza kérem szépen, ami egy titkos katonai kísérlet eredménye. Váááá mekkora ötlet mi?

Amikor az egyik túlélőt megharapják akkor a sebre öblítőt öntenek, mondván-az öblítő majdnem mindent megöl. Mekkora egy béna duma. Hehe. A túlélő csoportok egyikében négy főből kettő katona, gondolom itt a "mire katona leszel elmúlik" szöveg nem jön be. Hoppá, el is felejtettem, az eredetiben volt egy zombi. A neve Csöpp. Képes volt, bocs, tudta mire való a borotva meg a telefon. Szóval ezt az ötletet itt is felhasználták. Azzal a különbséggel, hogy a zombivá átlényegült katona szerelem-féleséget táplál az egyik hölgyike iránt. Asszem, ennyi. Ja, ha erőteljesebben rászólnak akkor pityergésre áll a szája az anyámasszony katonájának. Eh.
A történet lényegében a kórházban meg környékén játszódik, a vége fele pedig egy használaton kívüli Nike-gyárban, mert a nyomok ide vezetnek. Itt lesz egy logikát meghazudtoló poén, s már vége is a filmnek.

Sok jelenet fel van gyorsítva és az amúgy is darabosan mozgó zombik ettől még nevetségesebben mozognak. Ezt látni kell!
Az első átváltozott pillanattól kezdve minden élőhalottnak bőrhiányos az arca. Rájöttem arra is, hogy a zombik szeretnek nekitapadni az üvegnek, hogy ott még jobban eltorzult arccal bámuljanak.

Ja, ezek a zombik tudnak a falon mászni (pókember zombik), meg rohadtul idegesíteni engem. Régen láttam ekkora szar filmet, pedig én zombi függő vagyok. Legalább az egész filmet viccesre csinálták volna, habár, úgy lehet, hogy nem visítottam volna végig ezt a remeket. Hehe. Ezek véresen komolyan gondoltak minden percet. Sajna ettől a ténytől lesz szánalmas a film.
Újabb bőrlenyúzás. Senki ne vegye meg!! Sőt bojkottálni kellene ezt a fosch-t.
Vagy, ha más címet adtak volna ennek a csodának, mert a régihez semmi köze az hotzihher.
Ha az nem kapocs, hogy itt is van egy beidomított katona, meg, meg ….. ja meg az, hogy itt is vannak katonák. Ennyi!!! 10/2

A két nővér - Tale Of Two Sisters (2003)

Aki ismer, az tudja: nem igazán vagyok oda az ázsiai-filmekért. Kivéve talán a régi jó kung-fu-s karatékás mozik azok, amiket kedvelek (szigorúan csak a 90-es évek előttről!). A szamurájfilmek nekem unalmasak, a horrorjaik pedig pont a számomra érdektelen kísértettörténetek, a dögunalmas fehér arcú halott kislyánnyal. Más kultúrkör, európai embertől távol álló gondolatok és félelmek. Ami igazán felháborít egyébként, hogy az ázsiai pornófilmekben a női nemi szerveket kikockázzák, hogy ne lehessen látni. Most következik az előítéletem: meg vagyok győződve arról, hogy azok, akik odavannak az ázsiai-filmművészetért, nos, nagy részük lófaszt sem ért belőle, ugyanúgy, ahogyan én sem, csak kurvára azt hiszik, hogy olyan marhára menő dolog, és elvont, meg olyan különleges lesz ettől valaki, ha rajong érte. Nos, hülyegyerekek: hiába zselézitek úgy a hajatokat, mint Son Gokou, meg igyekeztek hímnős buziknak kinézni, mint a mangák szereplői: soha nem fogtok fel semmit az egészből, és a büdös életben nem lesztek japánok. Passz. Ez van. Mint ahogyan a rap kedvelők sem lehetnek soha niggerek, bármennyire törik magukat.

De elég az okító sorokból, ideje rátérni a „Tale Of Two Sisters” című dél-koreai műre. Fentebbi soraimat pedig bőven vehetjük úgy, hogy nem indult nálam különösebb fórral. Ám kíváncsiságomat felkorbácsolta a sok pozitív kritika, ezért a szokásos előítéleteimet is félrehajítottam, miközben behelyeztem a meghajtóba a szigorúan Amerikából postai úton megrendelt filmet (hehe).

A történetet kissé nehéz vázolni, mivel elég komplikált. A film végéig az ember csak ül, és imádkozik magában: ugye a végén megértem, miről is szól ez az egész? Na tehát:

Soo-mi és testvére Soo-yeon, visszatérnek családi házukba betegeskedésük után, tutyimutyi (vagy inkább fásult?) apjukhoz, és mostohaanyjukhoz. A két leány nincs különösebben oda a mű-mutterért, ami eléggé szembeötlő, és ezt persze gonosz mostohaként meg is hálálja az. Soo-mi nagyon szereti a húgát, és igyekszik megvédeni meghalt anyjuk helyettesének rosszindulatától őt. Furcsa dolgok kezdődnek a házban (természetesen kötelező kísértet), mivel ugye elméletileg ez egy horrorszerűség… Az indulatok is forrósodnak, mostohaanyjuk egyre durvább a kisebbik lánnyal, különös dolgok esnek meg, zavarba ejtően érthetetlen események (mármint nekünk).

Egyszerűen nem tudok többet mondani. Mondtam, hogy piszok nehéz összefoglalni, úgyhogy azt javaslom, lehetőleg józanon nézzétek meg, mert erősen igénybe veszi az agytekervényeket… Egyenesen a végkifejletig, amely lesújt ránk, és mindent megmagyaráz. Azért írom, hogy lesújt, mert valóban azt teszi: elborzaszt, elszomorít.

Az elejétől a végéig nyomasztó atmoszféra lengi be az egészet. Szomorúság és melankólia, miközben az ember el is felejti, hogy ez elméletileg egy horror-film.

A képek gyönyörűek, a színek, a természet, mind festői. Hihetetlen számomra is, hogy én, aki leginkább a véres-félelmetes filmekért vagyok oda, lazán végig tudtam nézni ezt az alkotást. Mert igen, ez egy alkotás, egy nagyon szép filmművészeti esemény. Csendesen folydogál, néha szinte eseménytelenül, de tökéletes karakterábrázolásokat rajzolnak a különös ház szépen fényképezett szobáiba. A zene alatta tökéletesen passzol a fojtó légkörhöz, a vége pedig egyszerűen, mint már említettem, megrendítő. Ezt a filmet látni kell. Ez egy fantasztikusan jól elkészített dráma, komolyan, csak dicsérni tudom. Igaz, hogy lassan építkezik, de még az unalmasnak tűnő pillanatok is lefoglalják az embert. Érdekes, sokkoló, és szerintem nem horror. Egy komor tragédia, egy művészi dráma. Hatással van az emberre, még jóval a megtekintése után is. Nagyon ajánlom mindenkinek, és sajnálom, hogy nem néztem meg ezt a remekművet eddig, holott évek óta áll a polcomon. Úgyhogy: néha érdemes ázsiai filmet is nézni… Kezdd ezzel!

Zseniális. Minden további nélkül 10/10!
Ajánlatos ezt a videót megnézni, ha reális képet akartok alkotni a filmről, mivel az előzetesei leginkább a horrorisztikus részeket emelik ki, holott ez több annál.  

Tükrök - Mirrors (2008)

Kiefer Sutherland (Lost Boys, Dark City) egy időre kilépett az érthetetlenül agyonajnározott 24 című sorozatból, és belépett a tükrök világába. Szerencsére. Mi pedig kaptunk egy kellemes és feszültséggel teli horror – thrillert.
A rendező Alexandra Aja, akit már dicsértem a P2 című alkotás kapcsán (ugyanitt küldtem az anyjába a megbocsáthatatlan „Sziklák szeme” című újrája miatt…), és a „Magasfeszültség”-et is neki köszönhetjük. (Jövőre pedig elkészül a Piranha remake-je is, 3D(!)-ben).

Kellett egy forgatókönyv is, amely kissé mintha sablonos lenne, de egye fene, azért a mai fostalicska horror-filmek mellett még bőven jó, amely talán annak köszönhető, hogy egy 2003-as Dél-Koreai mozi remake-je...
Tehát, kérem, minden adott volt egy kellemes kis borzongáshoz, lássuk, mit is sikerült kihozni belőle?
Ben Carson egy totál kiégett, alkoholizmusából éppen kilábaló ex-zsaru. (Ó baszki, Amerikában csak ilyenek vannak???), aki ügyesen agyonlőtt egy beépített nyomozót, tévedésből. Szerencsére ez csak utalásokból derül ki, mert ez a dögletesen unalmas vonal inkább a 24-be való… A húgánál lakik, felesége elhajtotta - aki ráadásul nigger is – munkanélküli, és öléggé szar állapotban leledzik, szóval szopás az élet. Szerencsére (?) talál munkát, mint minden rendes ex-hekus, in-kalos állást kap egy pár éve leégett baszott nagy plázánál, (Itt mér’ nem gyulladnak ki???) hogy ott mire kell vigyázni, azt nem értem, biztos sok ott is a megélhetési szinesfémtolvaj.
Éjjeliőrként – mily’ meglepő - éjjel járja egyetlen zseblámpával a Mayflower nevű hatalmas üzletház kormos és baljós romjait, amely tömve van tükrökkel, és amelyek érdekes módon épségben átvészelték a pusztító tüzet. És már az első műszakában is valami furcsát vesz észre bennük. Aztán, ahogy telnek az éjszakák, egyre félelmetesebb és hátborzongatóbb dolgok kezdenek feltűnni a visszatükröződő felületeken, mire már úgy érzi, hogy nem csak ő figyeli azokat, hanem fordítva.
Segítségére lesz valahogyan munkahelyi elődje is, aki természetesen már meghalt: átvágta a saját torkát – na mivel? – egy tükörszilánkkal. Ám érkezik tőle egy csomag Carsonnak, amely újságkivágásokat tartalmaz a Mayflower múltjáról, ki gyújtotta fel, milyen indokkal, és egyéb érdekes adalékokat a nyomozáshoz. Mert ezt kell tenni, kutatásba kell kezdeni, ugyanis az elpusztíthatatlan tükrök (megpróbálja, fegyverrel és egyebekkel) már nem csak őt fenyegetik, hanem két gyermekét és feleségét is, és egyet akarnak: keressen meg egy Esseker nevű valakit, akivel leszámolnivalójuk van. Közben természetesen történik haláleset is, amely egészen különleges a filmtörténetben... :)

Kedves neje persze nem hisz neki, és hülyének nézi, amikor nekiáll a családi ház tükreit összeszedni, vagy éppen lefesteni… Aztán majd persze kénytelen belátni, hogy férjura mégsem idióta…
Nagyon kellemes filmecske ez. Megmondom őszintén, meglepődtem, hogy mozikban adják, és még a televíziókban is reklámozzák. Nem igazán szokás ugyanis horrorfilmeket propagálni, és még mozivászonra is fröcskölni a vért. Ritkán, de úgy látszik mégis átcsúszik a titokzatos öncenzúrán egy-egy véresebb alkotás… Nem csak az olyan szarok, mint pl. a „Legenda vagyok” című ál-horrorfilm.

A színészek jól teljesítenek, de ez elvárható, hiszen azért Sutherland úr régi motoros már a filmek világában, a többi szereplő pedig úgyis csak körítés körülötte. Mondjuk a kisfiát szívesen pofoztam volna fel egyszer-kétszer, olyan idegesítő kis szar volt. Megnyugodhatunk: természetesen szerepel a film végén egy kötelező fémárú, a csavar. És ez itt egészen kellemes is.

A film közepe felé, megmondom a frankót, elkezdtem húzni a számat, mert nagyon úgy nézett ki, hogy a szokásos hülye kísértetes-dögunalmas sztori (keresd meg a hóttestemöt, keresd meg a gyíkosomat, temessé’ el rendesen, vagy hívjá’ papot, vagy ájjá’ bosszút ésatöbbi nagyon ötletes mozik), de hála égnek, kellemesen csalódtam. Ez is kipipálva.

Vér van, belek nincsenek, feszültség van, kényelmetlen és sürgető érzés mélyül el bennünk, ahogyan haladunk a filmben (nem a vizelési inger!). Olyan thrilleresen. Kevés áldozat van ugyan, de éppen ezért tud megmaradni a fokozódó spannoltság.
Ajánlom a filmet mindenkinek, és amíg lehet, moziban nézzétek meg!!! Én ugyan nem ott néztem meg (megrendeltem Amerikából a DVD-t hahahahahahapersze), de ott minden film jobb. Akkor ez mé’ ne lenne az?
Megérdemel a 10-ből egy 8-ast.

A néha idegesítő szereplők, a lassúra váltások, elhúzott jelenetek miatt kapott mínusz 2 pontot.

Sokkoló - Shocker (1989)

Egy film abból az időkből, mikor a tv távírányító akkora volt, mint egy féltégla (bizony, még Amerikában is). Adva vagyon a régi motorosnak számító Wes Craven. (Rémálom az Elm utcában, Sikoly...) Igaz mára már az ő neve sem olyan fényes,mint anno, de manapság semmi sem olyan könnyű. Napjainkban egy hobbi kis iskolás-szakkör komolyabb filmeket tud összerántani a sufniban, igaz a minősége is olyan, mint egy papír Ikea bútornak. Nem akarom nagyon fényezni, de Craven-nek voltak jó pillanatai. Ez az eset még a videokazettás hőskorban történt. A pontos dátum 1989, keresgéltem és sok helyen 1984 van feltüntetve, lehet tévedtem. (Az 1989 a helyes: a szerk.)

Szóval a történet. Egy sorozatgyilkos szedegeti áldozatait, az emberek hullanak, mint a lyukas tejfogak. Jonathan Parker a szépreményű középiskolai futballjátékos szerencsétlen módon beveri a fejét. Innentől kezdve megváltozik valami. Barátnője óvatosságból hazakíséri (de én be nem mennék ilyen rémálom az Elm kinézetű utcába - ugyanaz a hátborzongató érzés, mint a Freddy-s filmekben...) Meg is lesz a baj, hazaérvén a családot meg éppen mészárolja valami sánta sorozatgyilkos. Csak vicc, mert ez egy rémálom volt, de én már sejtem, valóra válik és különben is ilyenkor mindig ez szokott lenni. Jonathan felébredvén gyönyörű álmából még gyönyörűbb kedvese karjaiban,már érzi nagy baj van, csörren a telefon (hátamon feláll a szőr). A rendőrség, pontosabban Jonathan faterja az. Mint az álomban, pontosan úgy csapott le Pinker, a sánta. Hősünk kiborul. Később nagy nehezen beleveri az apja értetlen fejébe, mit is látott álmában. Zsaruk vonulnak a sántához, bár ne tették volna, gyorsan elfogynak (nem lefogynak,elfogynak!). Sőt, a gyilkos még sikeresen kereket is old, vagy inkább csak lassan elsántikált, de a mondás is megmondja: gyorsabban utolérik, mint a sánta kurvát.
Hát, így nehéz visszailleszkedni a rendes kerékvágásba: rossz előérzet, eltűnt sánta, mínusz három családtag. Bocs, négy, mert Jonathan nőjét is kivéreztette a killer, amíg számolgattam az elhunytakat. Vagy lassan számolok, vagy tényleg pörögnek az események. Igazi szép pofára esés, én arra tippeltem volna, hogy a végén ketten maradnak csak életben. Persze súlyos sérülésekkel, de túlélik, erre tessék, jön egy sánta, hát így nem lesz happy endre, basszus.

Rövid közjáték, Jonathan újabb álmának köszönhetően elfogják a gonoszt.(Ugye, megmondtam.) Sebtiben végrehajt valami szertartást. Mán megen' ezek az okkultisták! Pár voltot magába vezet, de ez nem elég szeretett sántánknak, mert rohadt gyorsan villamosszékbe is pattan. Na jó, odaültetik. Itt történik egy kis gikszer, de csak elpatkol és még az utolsó szó jogán bevallja, igazándiból ő Jonathan igazi, az egyetlen apukája. (Luke én vagyok az apád,khöööö) Ja, nem, ez egy másik eposz.
Aztán következik egy Dévid Merlinit megszégyenítő szökés, ugyanis a Pinker már nincs testhez kötve. Bárkibe átvándorolhat, akihez hozzá ér. Az egyetlen gyanús jel, hogy az éppen elfoglalt test is húzza az egyik lábát. Tehát nincs más dolog, keresni kell azt, aki valami rosszban sántikál (bocs, ezt nem bírtam kihagyni).
A film vége felé elég komikus a jelenet, de a jó fajtából, csak somolyogtam a jó és a rossz párharcán.

Volt egy-két dolog, ami a mai szemnek kissé viccesnek tűnt , de gondolom ez az idő számlájára írható, majdnem 20 éves a film,ha ma készülne el ,biztos más lenne az emberek fogalma a jó horrorfilmekről. Igazából azt sem tudom, hogy egyáltalán horrornak lehetne-e nevezni a Sokkolót. Craven, itt is játszik az álom dolgokkal, emiatt sokan párhuzamot is vonnak a rémálom filmekkel. Pedig fasza kis film.
Akkor számoljunk! 1-2-3-4-5 azaz 5 pontot adok. Meg még négyet, csak azért mert igazi mester munka. Az annyi mint 9 pont.