Hát, kérem szépen. Eme film az imdb-n a szimpla "horror" kategóriában leledzik. Bizonyos részt nem értem, mi okból. Én a magam részéről a "dráma", netán a kissé bonyolult "sci-fi - horror - dráma" meghatározást akasztanám rá. És ezt nem negatívumként említem, higgyétek el, néha jól esik valami másfélét is ízlelni a rémfilmek egyszerű darabolásain kívül - noha azért alaposan meg van fűszerezve némi borzongással is az említett alkotás. Ami rögvest beugrott, az a többször is ri és ri és rimékelt "Testrablók", de gondosan elmélyített, kissé romantikusan szívfacsaró köpenybe burkolva. Mellőzi a nagy társadalmi mondanivalókat, nem utal különösebben a nagy közösségeket alaposan megváltoztató embertelenné válásra, bár természetesen benne foglaltatik, inkább marad egy kis közösség, a családnak is alig nevezhető kezdemény - és ezáltal átélhetőbbé tett - tragédiája. Az emberi testbe bújt földönkívüliek szörnyű hordája megélhető közelségbe kerül, nem lángszóróval és egyéb fegyverekkel irtható idegenek személytelen csőcseléke, hanem egyenesen a szeretett lény lassú elvesztésén keresztül vezet bele abba az aspektusba, amikor kevés az a "nyírd ki a rohadékot" - fíling, inkább némileg átélve tehetetlenséggel és a "nem tudom, mit is tennék" érzéssel gazdagodunk. És míg a zombifertőzött családtag, netán barát lelövése már nem okozna nekünk annyira gondot, mint az, hogy egy olyan szeretett lény van mellettünk, aki nem veszítette teljesen identitását, emberi személyiségét, és a szeretetét. A forgatókönyvet az elsőfilmes Phil Graziadei - jel együtt a rendezésért is felelős ifjú hölgy, Leigh Janiak jegyzi, akinek eme debütálása igencsak erőteljesre sikeredett. mind a téma, mind kidolgozottsága terén. Az ember azt érzi, csakis egy nő tud ennyire mélyére nyúlni egy férfi - nő kapcsolatnak, éreztetni apró rezdülésekkel a kicsiny változásokat, amelyek egyre inkább válságba taszítják, és értetlenséggel kezdik el fojtogatni a férfit. Egyféle elhidegülésnek lehetünk szemtanúi, ha már megpróbálom a filozófiai mondanivalót előásni, és hát úgy látszik a gyengébb nem képviselői igencsak jól értenek ennek ábrázolásához. Hogy az a 87 perc mégis fenn tudja tartani figyelmünket, miközben csak valójában két szereplőt figyelhetünk meg, az sokatmondó. Rose Leslie és Harry Treadaway a főszerepekben remekül tudnak bevezetni kis világukba, amely szép lassan összeomlik. Ugyan, kivel ne fordult volna elő, hogy kedvesére egy-egy válságos, kiábrándult pillanatában hirtelen kívülálló szemével nézve felteszi magának a kérdést: - Ki ez a vadidegen? Mit keresek én emellett az ember mellett? Nos, ez itt valóban idegenséget jelent, nem csak egyszerű szófordulat.
Bea és Paul ahelyett, hogy nászútra a Balcsihoz ruccannának le egy hétre, netán valami Wellness-hétvégére Abádszalókra, inkább úgy döntenek, Bea asszony gyermekkorának helyszínén, egy világtól távol eső tavacska melletti házikóban töltik szerelmük egyesülésének ünnepét (de szép volt tőlem, remekelek, bazmeg!). A kissé unalmasnak látszó hosszadalmas felvezető kettőjük kapcsolatáról utólagosan bebizonyosodik: nekünk, nézőknek is meg kellett ismernünk kettőjüket, szerelmüket, ez egyfajta kihagyhatatlan alap, hogy később mindent rá tudjanak építeni. Igazán bravúrosan sikerült. Na de jöjjenek a sötétebb események, amiket egy idő után az ember már szorongva szeretne elkerülni, hiszen hőseinket megismervén már nem kívánunk semmi rosszat nekik. Ellentétben a "fiatalok bulizni mennek" horror-sablonnal, ahol egyenesen imát mormolsz, hogy mihamarabb kínhalál által pusztuljanak el a szereplők. Szóval Paul-ék igen konszolidált páros, megnézhetjük, ahogyan pancsikolnak, évődnek, és egy étterem-keresés ürügyén megismerhetjük Bea ifjúkori szerelmét is, Will-t. Paul némi idegenkedéssel fogadja ezt az örömhírt, nem beszélve arról, amikor éjszaka egyedül ébred, kedves párja eltűnt, mint kámfor a ködben. Később az erdő közepén leli meg őt teljes transzban. Innentől kezd változni lassan és finom manőverekkel az egész szépreményű szerelem. Bea nem emlékszik semmire állítólag, Paul pedig az egyre furcsábbá váló viselkedés okán megcsalásra gyanakszik, főként, mikor friss felesége tépett hálóingét megtalálja az erdőben. Mi mást is hihetne, hiszen azért elég egyértelműen megváltozó párja ügyében az ember semmiképpen nem az ufonautákra gyanakszik. A nő combján sebek és véraláfutások vannak, néha homlokegyenest a megismert kedves ellenében viselkedik, és tükör előtt próbálgatja, hogyan is hazudjon fejfájást Paul-nak, amennyiben az egy pásztorórát szeretne kivitelezni. Az ifjú férjet kétségek mardossák, szenved, fel nem foghatja eleddig hűséges szerelmének egyre hazugabb viselkedését, megváltozott tulajdonságait. És Bea nem sokat segít ebben, egyfolytában tagad, tagad és tagad, bár ez a nőknél nem olyan feltűnő és kivételes esemény. Mígnem már ott tartunk, hogy kis füzetecskéjébe ilyeneket irkál: "A nevem Bea" "A férjem neve Paul". Mintha memorizálnia kellene. Hamarosan a pár férfitagjánál elszakad a cérna, főként miután Will-t felkeresvén csak annak különös magatartású nőjét leli, aki közli vele: jobb lenne, ha távol tartaná magát "tőlük", mert bántani fogják". Aztán felfedezi Will véres sapkáját. A tanácstalan és kétségbeesett férj nem bírja tovább, és feleségét kikötözi, hogy válaszokat kapjon, mi is történik? Aztán párja testét kutatva Bea vaginájából egy iszonyatos és gusztustalan lényt húz ki. De a szerelem nem hal meg soha: csak egy nagyon félreértett dolog viszi a pokolra befejezésként.
Nem tudom, hogyan hangzik ez a történet leírva, mindenképpen finomhangolt és érzelmekre ható független filmecske ez, mindössze 1 000 000 dollárból készülve. Szépen bevezet minket a sűrűbe, a karaktereket alapos megrajzolás után kezdi el válsághelyzetbe vonni. A kapcsolatok érzelmi skáláján jó érzékkel játszik, a kétkedés, a féltékenység, az eltávolodás, a visszafogadás, a sértődés, a tehetetlenség, amikor elengednéd, de nem tudod. Igen szemléletes, ezenközben persze igen baljós, és feszítő talány a néző számára, vajon mi is történik, és Paul-lal együtt fedezzük fel mi is a sokkoló igazságot. A színészek perfektek, a játékuk tökéletes, a zene pedig szintén nagyon eltalált, kellően nyomasztó, megadja az alapot. Nos tulajdonképpen mégis azért beleraknám a fentebb kissé kivont "horror" fogalmat is a meghatározásába, mert igen sötét és a történet drámaian elborzasztó. Nincs zavaros vágás, a képek szépek, az idilli pillanatok kellően kontrasztban állnak a rohamosan közelgő katasztrófa előjeleinek felfestésével. Sokan panaszkodnak internet szerte a befejezésre, nekem semmi bajom sincs vele, igencsak meglepő, és elgondolkodtató. Minden bizonnyal lehetett volna kényelmesebb is, csak éppen elveszítette volna az egész a komplexitását, a jól felépített és meglepő történet nem csorbította el az élét ezáltal. Szép kamaradráma, két ember szerelme és annak lefelé ívelése, de nem a megszokott módon, tulajdonképpen a horror eszközeivel ábrázolja az elhidegülést, a kapcsolatok egyik legszomorúbb befejezését. Nekem mindenképpen tetszett, és lehet, hogy jót tett neki a női kéz, mert igen erősen tudja éreztetni a szív és az érzelmek irányából a kihűlő, és egyre fagyosabb légkört. És persze a rémfilmek rajongóinak is jut feszültség, elborzasztó képsorok, megkoronázva az alaposan felépített karakterekkel. Én részemről megadom a 10/10-et, minden különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül. Egy olyan mozi, ami még jó ideig foglalkoztatja az embert, magába foglalva a titkot: nem csak spriccelő vér és kiomlott belek jelentik a horrort.
