I.e. 10000 - 10000 B.C (2008)

Először is üdv az olvasótábornak!! Köszönöm a rengeteg biztatást, és a Veled vagyunk Sharkanj sms-eket, könnyekig meghatott. Szerencsére Szalainé beajánlott ide.
Hahahaha, bocsi...
Most, hogy az udvariassági köröket letudtuk rögtön bele is vágnék az I.E.10000 című nagyszabású fimdráma fiká... elemzésébe, amit tegnap volt alkalmam megtekinteni.
Mikor láttam az előzetest a moziban arra gondoltam ha nem volnék olyan smutzig, hogy csak a tuti befutó látványorgiákra adok ki pénzt akár meg is nézném, mert az alapötlet igen érdekes, és engem amúgy is vonzanak a történelmi ihletésű akciófilmek.
Aztán mégsem néztem meg, és mint kiderült ezzel nem kevés zsetont spóroltam meg.
A story röviden a következő: az őskori körülmények között élő törzs bátor fiának szépséges aráját elrabolják, minekaztán a férfi árkon-bokron tűzön-vízen át indul szerelme után, akinek kedvéért akár az óegyiptomi birodalmat is képes megdönteni!
Mindez fűszerezve mamutvadászattal, kardfog csörtetéssel, őskori hadviseléssel, stb.

És a film PONTOSAN erről is szól. Ennél egy fikarcnyival sincs benne több, sőt!
Az első fél órában bágyadt nyöszörgéssel éljük át az északi, őskori törzs mindennapjait, amit már láthattunk egy tucat hasonló témájú, alacsonyabb költségvetésű produkcióban, újdonságot nem mutat, a mamutvadászat epizódtól nem szökik magasra az adrenalinszint, és a szereplőket sem igen lehet megkedvelni lévén hihetetlenül egydimenziós figurák.
Mivel már a film legelején szájbarágják Vénanya hülye jóslataival, milyen fontos és különleges szerepet fog betölteni a főszereplő és mátkája, ezért rögtön onnan nem érdekes hogy mi is lesz velük pontosan, de legalábbis jó pontossággal megsaccolható.
Annyira semmitmondó ugyanakkor klisészerű az „eredettörténetük” is, hogy nem is emlékszem pontosan melyiküket találták a törzs tagjai csecsemőként valahol a vidéken és melyiknek a faluját mészárolták le a „négylábú démonok” (jaj). Az is lehet, hogy a kettő ugyanaz, nem tudom de nem is érdekes.
Egyébként már a srác apja is nagy kópé volt, vagyis nagy vadász meg a fehér lándzsa örzője míg egyszer csak arra gondolt, hogy hamarosan biztos vége a jégkorszaknak és elfogynak a mamutok és akkor gáz lesz, tehát egy éjjelen egyszerűen lelépett! Hogy megoldást találjon a Nagy Hegyen Túl. Érted.
A szokásos rivalizáló kakaskodás a fiatalok között persze megvolt, viszont pozitív, hogy ez a minimális motívum egész klisészerűtlenül lett megoldva.
A szerelmi szál nevetséges az őskori romantika meg kiábrándító, de nem is voltunk nagyon kíváncsiak rá. Nem is lett túlerőltetve annak ellenére hogy ez a film cselekményének (lol) mozgatórugója.
Megtörténik amiről szintén szólnak a jóslatok és egyszer csak megint megjelennek a négylábú démonok (lovas katonák) akik módszeresen összefogdosnak pár fiatalt a nagy kavarodásban, és (meglepetés!!!!) minimálisan gyilkolnak csak, majd ahogy jöttek elszelelnek. De óh jaj! Viszik hősünk babáját is! Ebből még baj lesz, na de hol marad a fickó? Épp beszélgetett pár sátorral arrébb ezért nem figyelt fel az eseményekre, de már látja és jönne is hogy erőnek erejével loccsantsa ki kőbaltájával az összes 4lábdémon agyát de az öreg Tiktik (ezt az egy nevet tudtam megjegyezni) visszatartja!
-Úgysem tehetsz most semmit!
De hiába nem bír magával a fickó, így hát azt mondja ő egyedül is utánuk megy, hogy kiszabadítsa a NŐT és a többi yagalit. Yagellót. Jalapót? Jalapenót. Valami ilyesmit.
Tiktik persze vele tart, és jön még a fő rivális fiatalember aki a fővadász-erdőkerülő címre pályázik. Meg egy vicces néger kissrác követi őket titokban, de persze később mikor már nem lehet hazazavarni a picsába, lebukik.
A rabszolgakaravántól kicsit lemaradva a jeges-havas-hegyes vidéket egyik lépésről a másikra egy kibaszott buja dzsungel váltja fel, ahol aztán sok minden történik, például egy a müncheni olimpiai balhéhoz hasonlóan félresikerült szabadítási akció, kardfogú tigris menekítés, fogolycsere stb, de kb SZART sem lehet látni, mert egyrészt este van, tehát sötét (vagy csak félhomály?), másrészt esik az eső, harmadrészt felkar vastagságú, sűrű nádszerű növényzet között vonulnak. Amúgy a filmben elég sok olyan jelenet van ahol nem látni mi is történik, de lehet, hogy túl messze hevertem a monitortól.
A lényeg, hogy 4fős kommandós csapatunk 2fősre fogyatkozik a csaj nincs meg, a haverok továbbra is rabláncon, Tiktik még meg is sebesült.
Szerencsére kikeverednek a dzsungelből, amit egyik lépésről a másikra egy végeláthatatlan homoksivatag követ, ahol összefutnak Obama törzsével egy sárkunyhókból álló négerfalu közepén.
A fekák csak azért nem koncolják fel a 2 hegyi rasztát mert jön a dzsumbujban kiszabadított 8 méteres tigris és barátságosan megszagolgatja a hírót, majd morog a feketék felé, aztán tovább áll. Pedig már azt hittem ebből a gyerekből lesz a kőkori He-Man, de nem, az alkotók kihagyták ezt a ziccert, Fehérvadász nem fogja tigrisháton csatába vezetni seregét, pedig a négerek varázslója megjósolta jó rég hogy az hoz majd változást (értsd megszabadítja a rabszolgavadászoktól a népet) aki a kardfogúval tud beszélni!!! (Az előzetes videó meg a filmplakát amúgy a kb 5 percet szereplő gigatigrisre volt építve. Szánalom.)
Huhh milyen szerencse, hisz épp itt egy ilyen figura!
Amúgy a kardfogú elnevezés ostobán hangzott a bantuk meg a barlanglakók szájából mikor NYILVÁNVALÓAN fingjuk nincs mi az a kard, révén a fémfelhasználás közelében sincsenek.
Szájbarágós marhaság az egész. Kiderül hogy apu itt járt évekkel ezelőtt és megtanította Bantuvezérnek az északiak nyelvét meg még haverok is voltak együtt jártak bowlingozni meg kurvázni. Remek.
Bantuvezér csatlakozik a 2 remetéhez egész kis hadseregével, aztán még többen jönnek más törzsekből is. A lényeg, hogy nem érik utol az üldözötteket míg azok végre hajóra tudnak szállni és elvitorláznak. Azért jó nagy utat tettek meg kb 40 rabszolgáért na!
Most jut eszembe megemlíteni, hogy a srácok a jegestengertől az egyenlítőig vezető útjuk során végig ugyanabban az ágyékkötős bőr hacukában vannak, szóval példát lehet venni róluk praktikusságban.
Na a továbbiakban nem történik semmi míg el nem érnek az éppen épülő piramisokig.
Ebben a témában jó sok lehetőség volt, amiből semmit nem használtak ki.
Na jó ufó az van benne, de amilyen szar lett ez a szál akár ki is hagyhatták volna belőle.
A piramisokon dolgozik kb 2 millió rabszolga meg 500 tevehajcsár, és mamutokkal vonszolják fel a köveket az építmény tetejére. Pff.
Némi ötletelés után kitalálják a haditervet, ami abból áll, hogy elvegyülnek a munkások között, majd feldühítik a mamutokat, mintegy mellékesen meg megölik az összes görögös alkatú felvigyázót, hajcsárt, biztonsági őrt. Minden gond nélkül sikerül is nekik...
Az átlag alatti csata után (amiből megtudjuk hogy a yapali vagy milyen törzs tagjai időközben megtanulták a kétkezes fegyveres harc mesterfokát) a teljesen súlytalanul szerepeltetett főgeci, azaz az ufóbácsi aki az egész bizniszt meg a rabszolgavadászokat pénzeli kiállva a lépcső tetejére megzsarolja főhősünket, hogy szétszaggatja nőjét ha tovább makacskodik, (na nem vmi ufó berendezéssel nem! lovakkal bazmeg.) majd némi alkudozás után Rasztavadász ledobja egy lándzsával.
Igen pontosan így. Egyszer csak, úgymond. És kész vége.
Mármint a rémuralomnak meg minden. A piramisokat meg csak úgy otthagyják félkészen! Hát milyen emberek ezek?
Érdemes megemlíteni hogy az ufó is egy jóslattól rettegett, miszerint az égi jelkép hordozója lesz a veszte. Ez a csaj volna elméletileg, akinek nyomában jár a vadász. Yo Joe!
Mekkora fos. Ahogy véget ért a film azzal a lendülettel töröltem a vinyórol. Ez tipikusan az a kategória volt, ahol az előzetesbe konkrétan bezsúfolják az összes izgalmasabbnak ígérkező jelenetet, hogy aztán csak a film végén konstatáld, hogy valóban 5-10 percnyi izgalom volt a filmben, vagy annyi sem.

10/3 mackszimum.

Paranormal Activity (2009)

Úgy látszik ebben a műfajban van még kiaknázatlan lehetőség. Az „Ideglelés” után ismét van egy kézi kamerás horrorunk, amelytől, a beharangozója alapján: „ nem fogunk éjjel nyugodtan aludni”.
Eleinte ezt is, mint a fentebb említett filmet is kissé idegenkedve nézzük. A kézi kamera ugyanis elveszi a kényelmes érzést, amivel mindent látunk, nyugtalanítóan realisztikussá teszi a dolgokat és ijesztően közeli, szinte bensőséges élménnyé emeli a történteket. Nem láthatunk mindent, néha lemaradunk, néha szinte dőlünk a kamerával, hogy annak látóterén kívülre lássunk. Van, amikor nem is az orrunk előtt játszódik minden, csak a távolból hallhatjuk az eseményeket, és kihúzza alólunk a luxust, amelyet a több kamera és a mindenképpen filmszerű élmény nyújt. Helyette marad egy valóban félelmetes mozi, amely erőszakkal magával sodor, és azzal manipulál, amit nem látsz. Mert a fantázia, ha használnod kell, a láthatatlant még rémületesebbé teszi, és nincs olyan borzalom, amely ne lenne rettenetesebb, ha magadnak kell elképzelni, ehhez képest a filmekben mutatott szörnyetegek szolíd kis báránykák. Természetesen mindez annak szólt, akinek van ilyenje, hiszen túl gyakran kellett hallanom-olvasnom a „Blair Witch”-kapcsán ilyesmiket, idézem: „semmi értelmes nem történik benne, csak paráznak össze-vissza, a kamera szinte soha nem arra mutat, amerre kéne, talán attól kéne beszarnunk, hogy full sötétben lihegnek a "szereplők"?. Erre mit lehet mondani? Totálisan hiányzó fantázia, empátia nulla, konzumbarom, olyan marha, akit mindig etetni kell, „kérem tessenek engem kiszolgálni, hogy nehogy az agyam egy pillanatra is megmozdítsam” -típus.
Mi persze nem vagyunk ilyenek, legalábbis reménykedem benne, hogy a többség nem efféle legelésző állatokból áll, ezért a kezdeti távolságtartásunkat hamar elveszítjük, és igen könnyen kerülünk mások bőrébe, vagy legalábbis könnyen berángathatnak abba a valóságba, hogy átélhessük a borzalmakat. Egy film ugyanis átélés nélkül nem ér semmit, felesleges időpazarlás. Ha nem szorul össze az öklöd valami igazságtalanság láttán, amit abban látsz, ha nem vibrál a gyomrodban a feszültség egy félelmetes pillanatban, ha nincs rád hatással, akkor nem kell erőlködni. Vagy a film a szar, vagy te.
Forgatókönyv-író – rendezőnk mondhatni elsőfilmes, akár szereplői is, de talán éppen ez az amatőrizmus kellett még ahhoz, hogy sikere legyen. Bár ezt már szerencsére nem akarják nagyon megtörtént esetként erőltetni, a zárójelenet után még ott forog az emberben, lehetne akár igaz is.
A fiatal pár, Micah, a tőzsdeügynök és Katie, a spanyoltanárnőnek készülő kedvese teljesen átlagos életet él. Néha ugyan megzavarja őket éjszakánként egy-két furcsa zaj, esetleg Katie álmából felriadva néha különös dolgot él át, de rettenetesen nem izgulnak ezen. Épp csak annyira, hogy elhívnak egy médiumot, hogy ugyan nézzen már körül a házukban, na és persze egy kamerába is befektetnek, hogy rögzítsék a furcsa eseményeket.
Így meg is tudhatjuk, hogy főhősnőnket már nyolc éves kora óta zaklatja valami láthatatlan entitás, bár sosem annyira, hogy ez ügyben komolyabb reakciókat is kiváltson. A médium végighallgatja a történteket, majd bejárva a házat, levonja a következtetéseket: ő ebben nem kompetens, mert nem egy halott ember szelleme kísért ott. Inkább egy démonológus kollégáját ajánlja, és lelép. Ezzel teret is ad Micah játszadozásának, aki nem veszi különösebben komolyan barátnője félelmeit, és szívesen kísérletezik, annak ellenére, hogy azt a jó tanácsot kapták, hogy ne baszakodjanak nagyon a démonnal, mert az minél dühösebb lesz, annál erősebb is.
A napok telnek, éjszakára, az ágyra irányított kamera veszi a történteket, amelyek a kezdeti ajtómozgástól egyre durvábbá válnak. Főként, amikor egy ouija-tábla kerül a házhoz, tudjátok, amelyen rajta van az abc, és ezen üzenhet a kísértet. Ez afféle meghívó a világunkba, és a lény nem rest, át is lépi a küszöböt. A padlóra szórt porban kirajzolódnak a lábnyomai, majd láthatatlanul kiráncigálja Katie-t az ágyából, és meg is harapja.
A démonológus viszont elérhetetlen, elutazott valahová. Egyre jobban rohanunk a végkifejlet felé, és egyre kilátástalanabbnak tűnik minden a durvuló helyzetben.

Az „Ideglelés” mellett eszembe jutott még a „Lélekvesztő” is. Bár itt nem szexuális tartalmú a zaklatás, mégis sok párhuzam felfedezhető azzal a filmmel is. A láthatatlan lény, az állandó fenyegetettség, és a torokszorítóig felfokozott feszültség. Ám mindezt itt sikerül a másikban hallott felfokozó és jellegzetes „zene” nélkül is.
A szinte fillérekből előállított film már milliókat kaszált már az első hetekben, ami nem is csoda. (Még a forgatási helyszín is a rendező saját lakása volt…) Hatásos és eléri az ingerküszöböt még az ilyen vén rókánál is, mint én vagyok. Amikor az éjszakai felvételek jöttek, még egy egyszerű hangjelenségtől is összerándulunk, együtt szorongunk a szereplőkkel, mi jöhet még a következő lefekvéskor? Az egész csak úgy egyszerűen sugallja: veled is megtörténhet, bárkivel. Bár a befejezés nem volt kimondottan ínyemre, de egy átforgolódott éjszaka után azt mondom: hogy a realitás illúziója megmaradjon, hogy hatásos legyen, úgy kellett befejezni, ahogyan tették. Szerencsére nem megy el menet közben valami totál hihetetlen irányba, nincs szárnyas-szarvas-patás démon, amely ellen semmi kifogásom más horrorokban, de itt az egésznek a rovására ment volna. Eleinte apránként adagolt félelem és feszültség, amely aztán fokozatosan növekszik, és néha magadra kell szólnod, hogy ugyan, lazulj már el, ez csak egy film.
Aztán amikor a villanyt leoltod, igyekszel elterelni a gondolataidat az egészről, mert ha nem teszed, akkor bizony jó ideig izzadsz még éberen. A hatás nem csak afféle reklámszöveg, már, ha megfelelő körülmények között nézed, és mondjuk nem napközben egy kocsmában népes társasággal. A vég miatt tegnap még csak 9-est kapott volna, de miután a hatása éjjel is kitartott, ami ritkaság manapság egy filmnél, így megkapja a 10/10-et.
Nézd meg és érezd rosszul magad!

Űrkommandó - Space Marines (1996)

Egy kedves kollégámtól kaptam ezt a DVD-t.
Mióta megnéztem, azóta töröm a fejem: vajon mivel sérthettem meg ennyire? A büntetés példaértékű, legközelebb vigyázok, és nem fogadok el gyanakvás nélkül semmilyen ajándékot. Egy egészen kellemes délutánt töltöttem el a tv előtt. Aztán végignéztem ezt. Az első fél óra nem volt hatástalan; izgatottan fészkelődtem az ágyamon fekve. Hogy mikor lesz már vége?
Itt van ez a Robert Moreland, aki rövid kis forgatókönyvírói pályafutása alatt elkötelezte magát a sci-fi mellett, (lásd jelen értékes műremekét), és még olyanokban ereszthette ki a fantáziáját, mint a „Csimpilóták”, vagy a „Thunder Pig”, amelyben egy szuperhős malac menti meg a veszélyben forgó bolygót. Hát nem fantasztikus? Első szárnypróbálgatása volt ez a kis csoda, az „Űrkommandó”. Nagy jövő áll még előtte, most látom, 2010-re készül az „Emo Boy” című filmje. Jaj. Rendezőnk (John Weidner) sem az az agyonfoglalkoztatott direktor, ahogy elnézem, talán nem véletlenül, bár annyira sok mindenről ő azért nem tehet, az alapanyag adott volt, egy rakás szar, na nesze, ebből építs várat, haver!
Alsós tagozatban még jómagam is kreáltam magamnak szórakozásból fantasztikus történeteket, ez valószínűleg az azóta számomra elviselhetetlenné vált „Star Wars” trilógia elvitathatatlan hatása. Gyermeteg kitalált történeteim (volt időgépes, űrhajós) ennek a filmnek a sztorijához képest bonyolult „Alapítvány”-sorozatnak tűnnek, pszichohistóriástól, Harri Sezlonyostól. Lássuk mit is dobtak össze nekünk.

„Gyerünk bébi, forgasd meg a rakkendrollt, imádom ezt a munkát!”

Mint az kötelező, a kezdetek kezdetén egy űrhajót tekinthetünk meg az űrben, ahogyan lassan elhalad. E nélkül nincs sci-fi, ugye. A három pilótán kívül, akik egy kis szobában ücsörögnek villogó asztalok mögött, még velük utazik az „Egyesült Bolygók” miniszterelnök-helyettese is.(Vagy a fasz tudja visszaidézni pontosan a pozícióját, annyira mélyen nem vésődött belém az egész.) A teherűrhajó rakománya pedig a hírhedt utrinium! (Ezt leírtam közben, nem gondolod, hogy ez megmaradt bennem?) A legkönnyebb ezekben a történetekben kitalálni valami új ásvány-csodaszert, amely maghasadástól-univerzumrobbanásig, hajtóanyagtól-adiabatikus kaloriméter segédanyagig mindenre jó, és már meg is vannak az alapok. Jelen esetünkben kurva nagy robbanásra alkalmas a cucc, és persze, hogy a gonosz űrkalózok fenik rá kétes tisztaságú fogukat. Ahogy megemlítik később: az utrinium ezen kívül jó még „ellenanyag-üzemanyagként” is. Nem semmi, mi?
Meg is érkeznek a rohadékok, és rövid úton elfoglalják a hajót. Mondjuk nem valami nagy művészet. Megtörténik az ilyenkor kötelező irányítópult-szikráztatás is és a hátravetődések. Kalózunknak fél szeme van, hülyét kapok, csoda, hogy falába nincs. Hát nem. Neki nincs, de fővezérének a gonosz gonosz gonosz Fraser kapitánynak viszont vasmerevítős lába van, jelzésképpen, hogy ez lesz a jövő falába. Ráadásul úgy néz ki, mint a három testőr közül valamelyik, pedert-sederített bajuszával és kis szakállával. Igazi anakronisztikus jelenség.

Elrabolnak mindent, a csodaanyagtól a főmuftiig, akiért váltságdíjat követelnek. Itt jön a képbe a 8-10 tagú tengerész-kommandó. (Űrtengerész-űrkalóz, jó hogy nem űrcowboy meg űrindián…). Nagyon kemények, természetesen vezetőjük „hölgyeimnek”-szólítja őket, valami ősi íratlan törvény alapján, mely szerint az elit-alakulatoknál kötelező ez a keménygyerek szleng. Vagy tényleg buzik. Ők kapják azt a feladatot, hogy túszt-szabadítsanak. Rendkívül kidolgozott stratégiájuk van: leszállnak a bolygóra, ahol fogva tartják a fickót, odamennek, kiszállnak a páncélkocsiból, és nekimennek egy egész hadseregnyi űrkalóznak gépfegyverrel.

„Jól van rohadékok, jönnek a tengerészek!”

A roham során, bármilyen hihetetlen is, elhangzik egy olyan mondat is: „Kapitány! Úgy tűnik, föld-levegő lézert zsákmányoltak!”. Majdnem leestem az ágyról, föld-levegő lézer, nabazmeg! A harc során elveszítenek egy embert, aztán amikor már nyerésre állnak, visszarendelik őket… Van lassított felvételen bajtársát támogató katona, pátosszal teli felemelő zenével, hogy megdobogtassa a szíveket. Ennél elcsépeltebb nincs is.
A jövő ugyanolyan fos, mint jelenünk: ott is majd a sok bürokratikus szabály-buzi parancsol majd, ők rendelték el a visszavonulást, hogy majd diplomatikus úton megoldják a zűrt. Ezért a kőkemény és tapasztalt Zack Delano-t diplomatának álcázva egy karót nyelt nővel, meg egy faszival visszaküldik egyezkedni. Logikus lépés, naná, hogy rábasznak, és most már három túsza is van a gonosz gonosz gonosz Fraser kapitánynak. Nem sokáig, ugyanis a jövőben ruhaszárító kötéllel kötözik meg a foglyokat, akik hogy-hogy nem kiszabadulnak ketten. A csaj és a főhős, akik hírtelen addigi utálatukat elfeledvén már jópajtásokká válva menekülnek. Azt hiszed ez meglepő jellemfejlődés? Ez semmi, mert később a bürokrata, pacifista „nem-fogok-fegyvert-a-kezembe” –csaj már vígan vérengzik gépfegyverrel a kezében. Fraser kapitány tervét azonban nem tudják egyelőre keresztülhúzni, aki a harmadik fogolyba belepakoltatott 1 kiló robbanóanyagot, hogy aztán az „Egyesült Bolygók Szövetségének” a főhadiszállását felrobbantsa, ha nem kap egy pár kiló aranyat. De nem kell izgulni, tadamm, jön a vég, mindenki elégedett és boldog, de főként én, hogy túlestem rajta végre.
A „Rózsaszín flamingók” című borzalomhányadék filmet már többször is megtekintettem, ami extrém dolog, de ezt nem bírnám, lévén szórakoztatófaktora a nulla környékén. Minden lopott, a karaktereket milliószor láthattuk a hülye második világháborús és kommandócsoportos filmekben, az újonc, az érzékeny feka, az okos katona, a megfontolt de férfias hős, és a szigorú, de embereiért aggódó parancsnok. Mindez most az űrbe ültetve, egy űberlapos sztoriba. Néha ugyan megfordult a fejemben, hogy ez tulajdonképpen egy gyengébb humorral ellátott vígjáték, de aztán a drámainak szánt jelenetek bénasága rádöbbentett, mindezt komolyan gondolták. Bár néha tényleg mintha megcsillant volna némi poén, ezeknek általában a gonosz kapitány volt a forrása, aki igazi hülye pózer. A jófiúk nem viccesek, olyan szárazak, mint egy darab tapló. A megvalósítás is furcsa, néha még dobtáras gépfegyver is feltűnik, abban a jövőben, amelyben űrhajók száguldoznak a csillagok között, na és persze föld-levegő lézerrel harcolnak. A színészekről nincs mit mondanom.
Egy szó mint száz: nem javaslom végignézésre, csakis pihent elméknek és részeg asztaltársaságoknak.
10/1

Haze (2005)

Bevallom őszintén, ezidáig nem volt túlságosan nagy tapasztalatom az ázsiai filmekkel kapcsolatban. Ami volt az is erősen megoszlott két, egymástól meglehetősen távol eső benyomás között. Ott volt egyrészről a véleményem szerint zseniális mestermunka az Oldboy, másfelől az erősen izzadságszagú, hatásvadász, ál-botrányfilm a Grotesqe. A maga módján mindkettő igyekszik a brutalitás lehető legnaturálisabb ábrázolására, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy míg az Oldboy mindezt egy igencsak eredeti és tökéletesen felépített történetbe ágyazza (pazar színészi alakítással), addig a Grotesqe megmarad az egyszerű és rendkívül bugyuta mészárlásnál. Kapcsolatom az ázsiai filmekkel tehát nem volt éppenséggel felhőtlen.

A japán Shinya Tsukamoto Haze című alkotása azonban igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Nem kizárólag azért, mert egy ázsiai filmekre specializálódott oldalon meglehetősen jó kritikát kapott a film, hanem mert a japán rendező ezen felmagasztalt alkotása mindösszesen 49 perc "hosszúságú"! Ezek után már nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mit lehet belesűríteni alig több mint háromnegyed órába úgy, hogy az még elismerést is kiváltson. Persze féltem attól, hogy ez esetben sincsen másról szó, mint egyszerű elfogultságról, ám mivel máshol nem találtam semmit erről az alkotásról, be kellet érnem ennyivel.

A film története meglehetősen egyszerű, mindenféle felesleges sallangot nélkülöz. A lényeget tekintve akár el is hanyagolható. Egy férfi arra eszmél, hogy általa ismeretlen körülmények között egy sötét, nyirkos és borzasztóan szűk, föld alatti járatban találja magát, miközben a gyomrából erőteljesen szivárog a vér. Innentől kezdve azt követhetjük nyomon, ahogy szerencsétlen főhősünk kétségbeesetten próbál kiutat találni a végtelennek tűnő labirintusrendszerből, amely helyenként olyan szűk, hogy csak hason fekve tud nagy nehezen előre haladni, miközben egyre csak azon jár a lassan teljesen elboruló elméje, hogy mit is keres ő ott tulajdonképpen. Talán bezárta oda valami elmebeteg milliomos, akinek beteges vágyát az ő szenvedésének látványa elégíti ki? A film teljes hosszán végigvonul ez a fajta reménytelennek tűnő válaszkeresés. Először még csak egyszerűen tudni szeretné az okát, hogy miért került oda és a kiút keresése majdhogynem másodlagos fontosságú. Majd, ahogy kezdi úgy érezni, hogy teljességgel reménytelen az az elképzelése miszerint valaha is megmenekül onnan, az egyszerű és érthető válaszkeresés fokozatosan alakul át rögeszmés, patologikus magyarázatköveteléssé. Mindeközben természetesen az életösztön, de még inkább a vágy, hogy ő igenis magyarázatot akar kapni arra, hogy ki vagy mi zárta be oda, húzza, vonszolja végig a szép lassan fizikailag és lelkileg egyaránt teljesen felőrlődő főhősünket a végtelennek tűnő labirintuson.

A film története, mint már említettem, nem túlságosan bonyolult, de a hangulata az egészen egyedülálló. Mind a szép lassan erejét és reményét vesztő, mégis az utolsókig küzdő ember fizikai és lelki megpróbáltatásának aprólékosan kidolgozott ábrázolása, mind pedig a feszültség és annak mérnöki pontosságú adagolása elismerést érdemel. A hangokról és a helyszínről már nem is beszélve. Mind-mind mesterien dolgozik alá annak, hogy ritkán átélhető feszültségben legyen részünk. Klausztrofóbiásoknak meg aztán pláne nyomasztó lehet ez az alig egy órás alkotás.

Mindent egybevéve a Haze, véleményem szerint, egy hibátlan alkotás. A rendező úgy adagolja a feszültséget, úgy játszik az idegeinkkel ahogyan kevesen. Kiváltképpen abban a jelenetben, amikor főhősünk a labirintus alig egy méter magas részein próbálja átküzdeni magát. Akinek eddig nem volt klausztrofóbiája, annak ezután garantáltan lesz, de aki eddig nem félt a sötétben az se számítson semmi jóra. Besötétített szobában, egyedül, megfelelő hangerő mellett nézve garantáltan felejthetetlen élményt nyújt.

9/10

Moon (2009)

Olyan ritkán kerül a kezeim közé jó sci-fi, hogy lassan már el is felejtettem mi is az igazi ismérve az ilyen filmeknek. Az utóbbi időkben bedőltem a liberális maszlagnak és elhittem, hogy a látvány el tud vinni egy filmet a hátán, még az egyszerűbb történetvezetést is megbocsáthatóvá teszi. Elszoktam viszont a gondolkodástól, a felfedezés izgalmától, és a kíváncsiság is kiveszett belőlem. A filmek nagy részében ugyanis a klisék viszik a pálmát, és ha nyakon van öntve a megfelelő számú robbanással, akcióval, akkor nyugodtan dőlünk hátra. De mi a helyzet azokkal a sci-fi filmekkel, amik minimalista (de jól kivitelezett) díszlettel, és kevés (de annál ütősebb) színésszel, és nulla (de annál izgalmasabb történettel) akcióval operálnak. Megmondom én! Nem moziba szánjuk az alkotást, szarunk a trendekre és a köz kielégítése helyett nivót próbálunk alkotni. Amit vagy megnéznek és értékelnek, vagy pediglen csendben eltűnnek a süllyesztőbe.
Mint a kritikus szemmel felkent prókátora, magamra veszem a terhet, hogy egy méltatlanul csendre kárhoztatott filmet ajánljak minden kedves olvasónknak, és arra buzdítsam őket, hogy tegyenek félre minden előítéletet, csukják be az ajtót és a változatosság kedvéért gondolkodjanak egy kicsit egy film kapcsán. Na, jó ez így kurva fellengzős volt. A lényeg. Szerezd meg, nézd meg.
A rendező Duncan Jones. Megnéztem az IMDB-n a film után hogy ki is Ő. Nos … Ez a második filmje, az első a "Whistle" címet viseli és 2002-ben készűlt. 8.8 ponton áll perpill, ergo nem lehet az sem rossz, de nem ismerem a filmet. Jelen esetben nem csak rendezgette a filmet, hanem írta is, tehát amit látunk mind az Ő agyából pattant ki.
A jövőben járunk, de nem sokkal mentünk előre. A föld egy igazi édenkert (nem mutatják, csak utalnak rá) az energiagondok ugyanis megoldottak a holdnak köszönhetően. Egy helium3 nevű, a holdkőzetben található vegyület biztosítja a jólétet. Szép nagy kombájnra emlékeztető, önműködő gépek legelik a felszínt, kinyerve és tárolva a vegyületet. Főhősünk Sam Bell (Sam Rockwell) csak csücsül a támaszponton, figyeli a gépeket, ha valamelyik megtelt akkor kimegy a rakományért és a földre küldi azt. Vagy ha gond van, szerel. Többnyire nincs probléma, a lepukkant comrendszert kivéve, ami miatt a földel való beszélgetés a Jupiteren keresztül, több órás csúszással zajlik, így csak modellezget, Gertyvel a „mobil komputerrel” beszélget (telitalálat hogy Gertynek nincs arca, az érzelmeket egy kis képernyőn smiley-val jelzi (Kevin Spacey a hangja)) és szép lassan kezd becsavarodni. Ugyanis egyedül van már 3 éve. Ennyi időre kötött szerződést a céggel. És az ideje lassan lejár, már csak 3 hét és mehet vissza a földre, helyretenni az asszonykát, aki gyanúsan szakító félben van már vele, meg jól megnézni időközben megszületett porontyát.

A magány kezdi is éreztetni a hatását, dekoncentrált hősünk jól összetöri magát az egyik kombájn hátulján. A betegszobán tér magához, gondoskodó robotkarok között. Le van robbanva rendesen, nem is emlékszik a baleset kapcsán sok mindenre, Gerty is furán viselkedik. De egy gondolat nem hagyja nyugodni. A robotbarát ellenkezése dacára kilóg a bázisról és elmegy a balesete helyszínére. Amit ott talál, megkérdőjelezi mind az épp elméjét, mind pedig eddigi életét.
Többet kár is lenne mondani a történetről, nézd meg a trailert, nézz utána a neten (3 filmes fesztiválon is előkelően szerepelt). Ha kedveled az old scool sci-fiket ahol nem a látványon van a hangsúly (bár az itt perfekt), ha szeretted a régebbi "startrek" filmek filozofikus hangulatát, ha szereted a régebbi sci-fi könyvek hangulatát (Lem, Bradbury és társaik) akkor ez a Te filmed. Ha szerinted a Transformers2 volt az év legjobb filmje, akkor inkább menj aludni. Szerintem mestermű született, minden izében profi, alkotás, amiben nehéz kivetnivalót találni (aki akar keressen csak, én nem teszem).

Nem emlékszem hogy adtam-e már valamire is tízest itt. Tádám! Történelmi pillanat.

10/10

És az elmaradhatatlan IMDB-s link

No meg a trailer (ami kicsit csalóka , de ha ez kell a népnek ...)

Trick 'R Treat (2008)

„ Csokit vagy csalunk!”

Mindenszentek: az utcákon mindenféle misztikus fények világítanak. Az árnyékokból előbújnak az ijesztő természetfeletti lények: vámpírok, zombik, boszorkányok és szellemek. A maszkok mögött gyerekek édességért kunyizva csengetnek be ,,csokit vagy csalunk!” Az ablakokban gyertyák, az udvaron töklámpások, nekem meg a tököm tele van, hogy minden elbaszott ünnepet átveszünk az amcsiktól (tudom, hogy ez igaziból valami kelta dolog), de akkor is, minek kell minden szart honosítani. Szerencsére minden ilyen ünnepnek megvan a maga jó ízléssel megáldott gyilkológépe, akik összekócolnak egy-két fizimiskát. A köztudatban ez a gyász napja, másnap kibattyogunk a temetőbe és halottainkra emlékezünk, szerencsénkre Michael Dougherty előrukkolt ezzel a méltatlanul mellőzött filmmel, hogy jobb kedvre derítsen minket.

Ma éjjel a holtak (lelkek) szabadon járnak, ne hagyd a töklámpást kialudni és nem esik bajod.

4 történet szabad felfogásban,véresen ahogyan szeretjük, fekete humorral ahogy én szeretem. A közös nevező Halloween éjjele, minden ekkor játszódik, jó nagy adag fanyarsággal és bájjal, a kedvünkért. A város tereit és sikátorait elöntik a különböző ijesztő jelmezbe bújt emberek. Megy a sör és a táncika. A hangulat adott. Történetünk első hőse Wilkins igazgató úr, igazi cukipofa aki szeret tököt barkácsolni a fiacskájával. A második felvonásból megismerkedhetünk ama fiatal csajokkal akik azért érkeznek a városkába (ne kerteljünk), hogy inkább egy nagyot dugjanak, mintsem hogy hagyományt őrizzenek. Jelmezt fel! A legszendébb mi másnak öltözhetne,mint az édes kis Piroskának, talán elkapja a farkas. Esetleg Piroska nem is oly szende... az idő ketyeg, a töklámpások égnek, megismerhetjük iskolások egy csoportját, akik meglátogatják a helyi bányatavat igazi kamasz bátorságpróba következik. Átláthatatlan köd, hideg és sötét. Mi kellhet még. Végül, de nem utolsó sorban bepillantunk az öreg Mr. Kreeg nyugisnak nem mondható esti óráiba. Ő az a pofa akit nem szeretnénk szomszédunknak. Gondolom nem árulok el nagy titkot, ha kikotyogom... Egyik történet szereplőjének sem lesz egyszerű a dolga... és a végére maradt még egy potyautas, a film elején megismerhetünk egy fiatal párt, akik később visszaköszönnek és nem mellesleg félvállról veszik a Halloween misztériumát, meg is lesz a jutalmuk. Szóval 4 és fél történet....(szerintem).

Érdekes dolog amikor a történet előre haladtával a már megismert szereplők és szituációk más perspektívából megint megtörténnek, kapcsolódnak, csak esetleg mondjuk szenvedő alanyként. Agyas elgondolás, áldassuk a forgatókönyv író kezét.
Előkerülnek a városi legendák, meg a darabolós gyilkosok is, persze az izgalomtól nem fog senki beszarni, esetleg a szem fennakadni, az embert mégis elönti a kellemes borzongás. mert ez egy könnyed esti szórakozás,vagy szórakázás a saját kedvünkre mindenféle káros következmény nélkül a jövendőbeli esetleges lelki fejlődés megzavarása nélkül. Lesz utána nyugodt alvás, nem fogunk félve bekukkantani az ajtó mögé, esetleg remegő térdekkel lehasalni, hogy belessünk az ágy alá nem bújt-e ott el valami rém, a legesetlegesebb dolog, hogy hatalmas vigyorral konstatáljuk a film alakulását.

Azon kedves olvasó, aki szereti a picit morbid, ámde véres csavaros történettel megáldott lelkes alkotásokat az lesz az előbb említett mosolygós, aki meg nem, az fejvakarva felnyög, legyen má'n vége. Szóval adtak a készítők 4 rövid, de annál frappánsabb történetet melyek nem nélkülözik az eredetiséget. A történetek végén mindig találunk egy fasza poént. És ez a csattanó véres, rossz vicc... de nem nekünk. Mi szeretjük az ilyet. Tök jó hangulatot áraszt a történetben néhol feltűnő képregény-paneles megoldás... Kapunk egy támpontot a történet térben elhelyezéshez, mert bár minden szál összefut, akadnak időbeli eltérések. Azt hallottam, hogy a film körül nem ment minden simán, soká kallódott a stúdió(k) polcain, míg végül bemutatásra került. Mozi, mint olyan szóba sem jöhet, talán DVD-n kiadják, akkor bekerül a gyűjteményembe. Remélem a tiétekbe is!

A lényeg kedves gyerekek: a Halloween nem vicc, ne űzzetek belőle tréfát, és ne fújjátok el a gyertyát!!!
Ámen.
10/9