Néha egy sablon történetnek látszó műből is kisülhet kellemes meglepetés, ennek ékes példája a most tárgyalt film.
A Babysitter Wanted nem reformálja meg alapjaiban a műfajt, de olyan ügyesen variálja a szokványos horrorfilmes panelokat, annak ellenére hogy külön-külön mind a "láttuk már" kategória, ami kölcsönöz annyi eredetiséget, hogy megérje rászánni azt a másfél órát.
Fiatal, naiv vidéki kiscsaj felkerül a városi egyetemi koleszba, előtte a mélyen vallásos anyuka óvja a szörnyű nagyvárosban leselkedő veszélyektől, a szöveg ismerős lehet mindenkinek aki volt már koleszos. A campusélet pedig nem is indul túl rózsásan: szegény Angienek nem elég, hogy a szobatársa egy seggfej, tipikus hülyepicsa, ráadásul még egy rejtélyes, nem túl jóképű, állandóan csak félhomályban mutatott idegen is a nyomába szegődik, feltehetőleg nem leánykérés céljából....Az eddig leírtak alapján egy tucat Tv-thrillernek tűnhet, amely még a horrortól is olyan messze áll, mint Fekete Pákó a magyar nyelvtantól. Szerencsére a film a kicsit lassúbb felvezetést követően fordulatot vesz, miután a főhősnőt nem veti fel a jólét, ezért elvállal egy jól fizető babysitter munkát, egy, a várostól kurvára messze fekvő farmon. Első blikkre minden remeknek tűnk, a munkaadók jómódú, kedves farmerházaspár, aranyos kiskölökkel, aki szegény egy ritka betegségben szenved, ezért csak speciális ételeket ehet, amiért is fokozottabb odafigyelést igényel. A meló ezek ellenére nem nehéz, ráadásul Őstermelő Joe-ék perkálnak is igen szépen, egy éjszakát ezért még a pokolban is ki lehet bírni, gondolhatnánk gyanútlanul. A horrorfilmek íratlan szabályainak megfelelően természetesen az éjszaka annyira lesz zavartalan mint egy 8.kerületi bérházbeli csendélet:), hamar leszáll az éj, előbb néhány furcsa telefonhívás zavarja meg a nyugisnak induló estét, majd feltűnik a titokzatos idegen is. Ez lesz az a WTF pont,-Spolierezés nélkül-ahol az eddig szokványosnak induló film gyökeres fordulatot vesz, mindenről kiderül hogy az ellenkezője annak, amit hittünk, a látszat pedig gyakran csal és az eddig átlagos thriller átcsap misztikus horrorba, a végén egy remekbe szabott gorefest -tel.
Többet nem ildomos elárulni a történetről, térjünk rá inkább a technikai részére , illetve a színészi játékra. Az operatőri munka, a fényképezés egyaránt jól sikerült, már a langyosan induló kezdéskor is egy megmagyarázhatatlan, baljós hangulatot vesz rajtunk erőt,ez végigkíséri az egész filmet, a viszonylag, kevés, de annál jobban sikerült gore-jelenetek szintén a helyükön vannak. A rendezők , Jonas Barnes és Michael Manasseri pedig biztos kézzel vezetik a nézőt a lassú kezdéstől a fokozatos felpörgésen át, a végső, Hostel filmeket is megszégyenítő végkifejlet kínzásjelenetéig, azonban fontos megjegyezni ez nem torture-porn, ha valaki netán erre számítana.
A színészi játékról, a főhősnők ezekben a filmekben rendszerint nagycsöcsű bombázók, itt sincs másképp, azonban Sarah Thompson annyi pluszt hozzá tud tenni a szerepéhez, hogy érte valóban tudunk izgulni, ellentétben a sok hasonszőrű filmekben szereplő IQ-bajnok plázapicskkal,akiknél azon drukkolunk, hogy patkoljanak már el végre, ennél többet egy ilyen szerepből nem igazán lehet kihozni, a negatív szereplők játéka is kellően meggyőző, dicséretes hogy az egyiknél még az emberibb oldalát is megismerjük, ő nem élvezettel, inkább egyfajta kötelességként végzi "melóját", tehát még némi, minimális együttérzést is tanúsíthatunk iránta, már ha nagyon empatikusak vagyunk a sorozatgyilkosokkal.:)
Mivel a film kevés szereplővel, alig néhány helyszínen játszódik, a többi szereplő inkább jelzésszinten, statisztaként-hullajelöltként van jelen, illetve akad még egy jófej udvarló, ők a szokásos elvárható szintet hozzák, tehát annak ellenére, hogy nem igazán ismert arcokkal találkozunk, a szereplőgárdára sem lehet panaszunk.
Mint már említettem a film jórészt egy helyszínen játszódik, ez szerencsére nem válik a történet rovására, nem fullad unalomba, ami az egyhelyszínes filmek egyik rendszeresen visszatérő hibája szokott lenni. Sőt. A külvilágtól elzárt éjszakai farm olyan klausztrofób, nyomasztó érzést ad, mi is átérezzük a főhősnő kiszolgáltatottságát, és a "van valami odakint"érzést.
Ezt a filmet nyugodtan ajánlom minden horrorkedvelőnek zsánertől függetlenül, megvan benne egyaránt a suspense és trancsírozás is, szerencsére a rendező(k) ráérzett a az optimális egyensúlyra, unatkozni garantáltan nem fogunk. Ha már unod a futószalagon előregyártott tucatszarokat, akkor kellemes időtöltésnek nézel elébe, még ha a film végére óhatatlanul beugrik egy régi nagy klasszikus címe. (azért sem árulom el, aki megnézi, rögtön eszébe fog jutni egy név és egy cím).
10/7
UI: ezúton gratulálnék az idióta magyar filmcím-fabrikáló seggfejeknek, hogy az igen kreatív címválasztással erősen elspoilerezték a filmet. Lehetőleg próbáljátok kerülni az olcsó, hatásvadász magyar filmcímet.
Ezt a filmet sokan gyűlölik, ha jól emlékszem szerepel is a 100 legrosszabb film listájában , DE: ne felejtsük, ezek a listák általában kommersz popcornfilmek nézőinek véleményéből állnak össze, ők nem néznek annyi szart, mint mi. Ezért természetes, hogy más mércével mérünk. Talán kissé mazochizmus ilyen filmről írni, de ott egye a fene, az oldal olvasói nyilván nem az aktuális slágerfilmek kritikáit járnak ide olvasni, arra vannak más oldalak.
A film maga valóban nem egy remekmű, sőt, a jótól is nagyon messze áll, de egyáltalán nem olyan rossz, mint amilyennek a kritikák lefestik. Igen, újhullámos horror, azok minden gyerekbetegségével: össze-vissza bevágott gyors vágásokkal próbál operálni, ijesztőnek hatni, ezek ellenére valamiért mégis működik, főleg a helyszínválasztás miatt, magam részéről nyugodtan elalszom akár egy temetőben is, viszont a kórházak általában a frászt hozzák rám, főleg a film címét is adó halál alagútja, ami tulajdonképpen az a hosszú földalatti folyosó, amin keresztül az elhunytakat a krematóriumba szállítják, egyébként hasonló élményem volt már, ezért is írom hogy inkább a leghírhedtebb sorozatgyilkos a kriptájában töltenék egy éjszakát, mint egyedül azon a folyosón végigmenni. A film a szokásos tinihorror lenne, ami mégis kiemeli a sok tucat sablonszarból, az a helyszín, az atmoszféra, ezek feledtetik a hiányosságokat, kliséket, ezen a helyen valóban átérezzük a halált, a szenvedést, sokkal inkább mint bármilyen temetőben. Ha babonás lennék, annyit mondanék, egy temetőben már a megbékélt lelkek nyugszanak, míg egy kórház maga a purgatórium, a rengeteg személyes emberi tragédia, kín, haldoklás szinte átitatja a lepusztult, csupasz komor falakat. Ez a morbid esszencia, ami megadja a film sava-borsát, az amúgy szabványosan induló tinihorror hangulatát. Az egykori kórház egyébként létezik, Amerika leginkább kísértetjárta helyei között van számon tartva, állítólag valódi paranormális jelenségeket is rögzítettek ott. Jogi okokból a kórház nevét megváltoztatták a készítők, a "based on true story" csak annyit takar, hogy létező helyről van szó, a történet természetesen fikció. Viszont, csupán már maga a hely is kellőképpen gondoskodik a parafaktor fenntartásáról.
Azonban térjünk is rá a történetre:
Szokásos debil amerikai egyetemi beavatási buli keretében néhány kiválasztottnak (természetesen szőke nagymellű bombázók:D) ezen a bizonyos helyen kell eltölteni egy éjszakát, ami ahogy már előre sejthetük nem lesz éppen zavartalan. Mint kiderül, az egykor leprások elfekvőjeként szolgáló kórházban a gonosz doki válogatott szadista kísérleteket hajtott végre a pácienseken, ráadásul a doki leszármazottja a buli egyik résztvevővője. A lelkek pedig természetesen nem nyugszanak...Hmmm, kísértetiesen-hogy stílszerű legyek-emlékeztet a nagysikerű Grave Encountersre, ami jó is volt, bár utálom a handycam filmeket. Ezután, ahogy előre kiszámítható, hamarosan meg is kezdődik a kísértetjárás, a "buli" előrehaladtával fokozatosan megelevenedik a múlt, és szép lassan a jelen és múltbeli idősíkok összemosódnak, megszűnik a tér és idő, dimenziók közti korlátok-ez sokaknak elsőre kicsit zavaros lesz- az akkor megtörtént események újra megismétlődnek, ezúttal a jelenben, a beavatási szertartás résztvevőivel. Ahogy az már kitalálható, a résztvevőkre egy valóban feledhetetlen buli vár, már aki túléli az éjszakát. Szegény néző meg csak kapkodja a fejét ebben a nagy összevisszaságban. A többi már Spoileres lenne.
A történetről dióhéjban röviden ennyit, elismerem, elsőre kissé zavaros, néha nehéz követni a fonalat, de a helyszínválasztás, a beteg légkör kárpótol a hibákért, és még némi romantikát is sikerült becsempészni. Ezért, ha nem is jó, de a bőven nézhető kategória. Sajnálom a történetet, mert egy profibb író, stáb, és egy tehetséges rendező kezében igazi beszaratós film is lehetett volna. De... sosem szerettem a mi lett volna kérdéseket, lehetett volna, de ez lett, ezt kell elfogadni. Annyira nem rossz, pl halál alagútjában a hullákat tolingáló szelem, az egykori hullaházi dolgozó kifejezetten jól sikerült figura, de akadnak még fosatósra sikerült részek, a hangulat kárpótol a hibákért, azt hiszem ha a Grave Encounters idejében készült volna, nem lenne ennyire alulértékelt. Nem a belezős-darálós-trancsír horrorok közé tartozik, elsősorban azoknak ajánlom, akik a misztikus kísértetfilmeket részesítik inkább előnyben. Szerencsére a fekete hajú japán szellemkislányokat kihagyták.
Nem egy maradandó darab, de aki szereti az ilyen témájú filmeket, egy próbát azt hiszem megér, a helyszín, légkör kárpótol a hibákért, jónak én sem merem nevezni, de egy 10/4-et megérdemel, ha éppen megfelelő hangulatban csíp el a film. Minden hibái ellenére, mindenesetre azért dicséret illeti a készítőket, hogy (valamennyire) mertek elszakadni a sablon horror-kliséktől, és valami eredetibbet összehozni, nagyon sajnálom hogy az eredmény kicsit felemásra sikerült, a potenciál mindenesetre több volt a sztoriban mint a végeredmény.
Hobo with a shotgun, magyarul csöves sörétessel, hát lehet egy filmet ilyen címmel komolyan venni? (Nyugi, nem Földes László fogott fegyvert, bár az sem lenne pihent agyúbb ötlet:D) Igen és nem. Való igaz, a film, az erőszaknak már-már olyan szintű dimenzióiba vezeti a gyanútlan (?) nézőt, olyan tömény mennyiségű gore-áradattal, amiket horrorfilmben is ritkán látunk - vér, belek, és egyéb testrészek fröcskölnek, szakadnak és repülnek a képünkbe, szerencsére a rendező egy percig sem veszi komolyan az egészet, szóval móka és kacagás... azért az talán mégsem. Tisztelgés, és némi fricska egy remek korszak exploitation filmjei előtt, rengeteg utalással, kacsintással a néző felé, te hülye, ne vedd ezt komolyan. Érzékeny lelkű amerikai cenzorok természetesen ezen a filmen sem könyörültek, jött is menetrendszerűen a szigorú PG besorolás. Igaz, azért megemlítendő, az erőszak itt nem annyira stilizált, rajzfilmerőszak, mint például a Sin City, Machete és hasonló filmekben, de szatirikus felhang ide vagy-oda, a gore-jelenetek bizony igen kegyetlenre sikeredtek.
Tarantino, Rodrigez urak, kábé így kell fasza grindhouse mozit készíteni, nem 50 millás költségből,digitálisan megkoptatva, hanem valahogy ilyesféleképpen, kis pénzből, ötletből, és karizmatikus szereplővel. A nem túl ismert, másodfilmes Jason Eisenernek sikerült az, ami a nagyoknak nem: minimális összegből, ám annál több lelkesedéssel, Hauer kivételével jószerivel ismeretlen, fél amatőr színészekkel olyan filmet rakott le, ami után megnyaljuk mind a tíz ujjunkat. Perverzebb nézők talán még magukhoz is nyúlnak.:) Érdekes adalék, hogy a Machetéhez hasonlóan, szintén egy kamu-trailer alapján gründolta össze Eisner a film elkészítéséhez szükséges összeget.
Az említett hobót alakító színész, akit a kulifilmektől kezdve, a legótvarabb szarokig bezárólag szinte mindenben szerepelt, a még így 60 felett is cool arc Rutger Hauer játssza, szívét-lelkét beleadva a szerepbe, a végeredmény pedig egy remekül sikerült film lett , amelyből csak úgy árad a nagybetűs hangulat.
Hobo, mert csak ez a neve, csavargása során egy igazi Sin Citybe jut, de a másik filmmel ellentétben, ő nem akar beleavatkozni semmibe, pláne igazságot szolgáltatni, egyetlen vágya egy fűnyíró, amivel kereshetne néhány dollárt, és hogy békén hagyják. Szerencsénkre, a sors és a forgatókönyvíró ezt nem így gondolta, a sok megaláztatás, a bűnös város, korrupt zsaruk (mintha csak itthon lennénk) ezt nem hagyják, Hobo az utcát elöntő szennyáradatot látva, némileg bepöccen, és fűnyíró helyett végül egy is shotgunt választ, és nekiáll eltakarítani a szemetet. Sorra kerül mindenki, a piti nigga stricitől, pedofil Mikulástól kezdve, korrupt zsaruig mindenki, hullik a férgese, és az önjelölt igazságosztó hamarosan az újságok címlapjának hőse lesz. Erre már a várost kezében tartó főboss is felfigyel, pláne miután az egyik pszichó fiacskáját Hobo nem túl kíméletesen átsegíti a másik oldalra. Könnyen kitalálható , ezek után elindul a hajtóvadászat, a végén még az atomkirály szuperkillerek is bevetésre kerülnek. Elég Zs-kategóriásan hangzik, tudom, szerencsére sem a rendező nem veszi túl komolyan, és Hauer is a megfelelő iróniával kezeli a karaktert. Külön jó pont, hogy Hobónál nem vetik be a szokásos, Seagálos "én csak a szakács vagyok, de egykor a legelitebb kommandó legjobbja voltam" klisét, csak egy célzás van Hobo múltjára, hogy valaha volt polgárőr is, bár meglehet hogy arrafelé azok keményebb figurák , mint kis hazánkban. Egyébként is, elég volt már a rengeteg exkommandós, egykori CIA és tökömtudja még milyen büntetőkből, igazán eredeti ötlet volt egy lepukkant csövesből valódi badass megtorlót csinálni. A végső összecsapás természetesen elkerülhetetlen, hogy ki nyer, azt nem árulom el :D , mindenesetre naplementében csókolózó, könnyzacskó-fakasztó befejezésre véletlenül se számítsunk:) de addig azonban még sok paradicsomlé elfolyik a film során. Igen, szintén nem egy romantikus tinifilmek rajongóinak készült darab, viszont akárcsak a Hatchet esetében, itt is végig érződik a készítők részéről az önirónia, az ugyan már gyerekek, ne vegyetek minden hülyeséget komolyan szándék, és pontosan ez az a film, amit nem is szabad komolyan venni. Nem akar a szánkba rágni semmilyen mondanivalót, erkölcsi példabeszédet, szóval igazi remek móka a magunkfajta mocsokállatoknak. Egy remekül sikerült tisztelgést, baromi jó trash-opuszt láthatunk, aki ezen felháborodik, az nézze inkább a Bambit.
A színészi játékról, Hauer természetesen hozza a kötelező színvonalat, a főgeci sem rossz, bár néha kissé túljátssza a szerepet, valamint az említett szuperkillák, akik ugyan egy szót sem szólnak, de rövid, ám annál emlékezetesebb jelenetük nagyban hozzájárul a film élvezeti faktorához. A többi színész teljesítménye hullámzó, de egy ilyen filmtől nem is várunk árnyalt jellemábrázolást, ez egy trashfilm, a minőségi fajtából-bár kissé fura ilyet leírni-ami egyetlen dolgot akar csak: szórakoztatni, és ez maximálisan sikerül is neki.
Kiemelendő még a zene ,ami igazi turmix: a kezdő képsorok a spagetti-westerneket megidéző, Morriconera hajazó dallama, a film során az új hullámos szintiprütyögés, illetve a vége főcímdal, ami simán elmehetne akár a Dirty Dancing zenéjének is, de egyáltalán nem érezzük egy percig se katyvasznak, az összevisszaság ellenére a különböző zenék valahogy mindig passzolnak az adott jelenethez.
Az operatőri munkát is csak dicsérni tudom, nincsenek mesterségesen megfakított színek, mint a híres rendezőpáros gyengécske műfaj-próbálkozásaiban, a képi világ a 70-es éveket megidéző Technicolor színekben pompázik, ezzel is rátéve még egy lapáttal az atmoszférára.
Trash, grindhouse fanoknak mindenképpen kötelező darab, de az akciófilmek kedvelői is meglelik benne örömüket, a műfajhoz illően alacsony költségvetésű, ennek ellenére, vagy talán pont azért is működik ennyire jól.
Ez biza egy 10/10-es darab, bár nyilván nem mindenkinek fog átjönni ez a fajta életérzés, ez egy rétegműfaj kedvelőinek gyártott darab, de néha a CGI látványorgiák között mi is megkaphatjuk a szívünknek kellemes filmeket.:) Azon kivételes eset, amikor egyszerűen nem tudok semmi negatívumot felhozni, pedig becsszóra megpróbáltam.
Ja, igen, még valami: annak ellenére, hogy többször kihangsúlyoztam, hogy csak nem komolyan venni, de a 6 éves kislányunkkal azért ne ezt a filmet nézessük meg.:)
Véleményem szerint - jaj, de kibaszottul nagyképűen hangzik, akárcsak egy politikus :):) -ha a film rendezőjének neve előtt nem Uwe Boll, hanem pl. az agyonhypeolt Tarantino neve állna, instant kult-klasszikusként ünnepelnék eme kis gyöngyszemet. Sajnos, nomen est omen, de azért az imdb 6.3 átlag így is figyelemre méltó, pláne hogy Uwe filmjei a 2 -4 pont között mozognak általában.
Ez kérem, egy piszkosul kegyetlen, mindenféle kompromisszumoktól mentes, kőkemény mozi, Bolltól a sok szar filmje ellenére mindig is tiszteltem az anti-hollywoodi mentalitást. Ő az az ember, aki szarik a szabályokra, tabukra, olyasmiket is megmutat, ami még a leghírhedtebb rendezőknek sem merne eszébe jutni.
A történet egy ámokfutóról szól, a film első felében a végső elhatározáshoz vezető indokokat látjuk, részletekig menően, amelyek a robbanáspontig vezetnek végül:
Billnek ritka szar napja van, nem elég hogy szívatja a főnöke,megalázza a bunkó kocsmáros de otthon a szülei is közlik vele, ideje lenne elköltözni, szeretünk kisfiam, de felnőtt ember vagy, magyarán, takarodj a picsába. Csoda, hogy kiborul a bili, és ezek után szép lassan egy alapesetben is zavart személyiségű, szociopata ámokfutását követhetjük végig a kezdő lökésektől a végső tömegmészárlásig Az amúgy is labilis idegrendszerű srác egyszer csak úgy dönt, elég volt mindenből, felfegyverkezik és kissé drasztikusan, de elmondja véleményét társadalmunkról, mert egyben kegyetlen, de reális társadalomkritika is a film. Bele tudnék kötni, ha nagyon gonosz volnék, hogy egy átlag középosztálybeli srác hogy a francba barkácsol össze magának a Delta Force kommandót is megszégyenítő szerkót - a fegyverarzenálról nem beszélek, hiszen ez mégiscsak az USA, az Ígéret Földje - de nem fogok, mert nem ez a lényeg, ha vágjátok. A felkészülés némileg emlékeztet a Taxi Driverre, homage vagy lopás, ezt döntse mindenki el maga, a különbség, hogy míg Travis Bickle akármilyen őrült is, de annyi esze volt, hogy kizárólag rosszarcokat küldött a pokolra, Bill ezzel ellentétben gátlás nélküli pszichopata, aki a legnagyobb nyugalommal lő halomra időst, fiatalt és amúgy általában bárkit.
Egyes kritikák a motiváció szegényességét hozzák fel, Bill ugyanis a mai trendnek megfelelően akciója előtt/közben a Youtube-ra tölti fel zavaros gondolatait, vagyis nevezhetjük akár úgy, hogy filozófiáját, ami nagyjából annyiból áll, hogy segít az emberiségnek a sárgolyónk túlnépesedése elleni problémában. Köszönjük a kedves gesztust,bár talán nem így kéne, azért óvszer is létezik.:):) ( A végén egy kis csavar azért hagy némi kérdőjelet). Szerintem ez viszont mindegy, a srác egy pszichopata, nincs igazi motivációja, bármilyen indok elég a robbanáshoz, ha nem ez, akkor találna bármi mást, tele a töke a világgal, és véleményét, sérült személyiségként ebben a formában tudja kifejezni: egyszerűen ölni akar, ha nem ezt, találna más okot, akár az éhező afrikai gyerekek megsegítését is, ahogy a sok pózer rocksztár szokta. Akárcsak Breivik, ő sem hülye gyerek, az akciót igen precízen tervezi meg, elsőként a helyi rendőrőrsöt robbantja fel,míg a figyelem erre terelődik, gyakorlatilag lazán kiírtja a fél várost, a jelenetek olyanok, mintha csak egy CNN felvételt néznénk. Az akciójelenetek nagyon profin vannak kidolgozva, bár nehéz ilyen filmre, ami ártatlan emberek lemészárlásáról szól, azt mondani hogy jó, vagy akár hogy látványos, ez nem a Transformers, hogy a látványtól ájuljunk be, de nem is azzal a szándékkal készült. Az USA-ban természetesen - a kritikai elismerés ellenére - nem fogadta kitörő lelkesedés a filmet, én mindenkinek a cenzúrázatlan változatot ajánlanám, az amcsi verziónak a végét is megváltoztatták, nem felelt meg a hollywoodi szabványoknak...mily meglepő. Több pozitív dolgot is kiemelnék: mindenekelőtt a főszereplőt alakító Brendan Fletcher alakítását - esküszöm van olyan jó a srác, mint De Niro - nem szívesen fordítanék hátat neki, az operatőri munkát- gyakran beugrik a "rázkódó kamera"effektus, de ehhez a filmhez kifejezetten ez a stílus illik, valódi, dokumentarista, híradós felvétel jelleget ad, valamint a minimalista, de remekül odaillő zenét, a Bill felkészülését aláfestő zene, kőkemény, a történethez szervesen illeszkedő muzsika, illetve a látvány kidolgozása, pláne hogy tudjuk Boll nem éppen többmilliós költségvetéssel dolgozik. Valamint a morbid humor, Amerika-kritikus, szatirikus elemeket, ezekből is akad, kedvencem, amikor a Bingo terembe belép ámokfutónk - ezekről Al Bundy óta tudjuk, hogy unatkozó középkorú háziasszonyok, lepukkant nyuggerek és egyéb agyhalottak gyűjtőhelye - és meglepetésre a légynek sem árt, valami olyasmit motyog, ti már úgyis halottak vagytok, illetve a kozmetikai szalonos rész, a maga brutál, de maróan gúnyos epizódját. Egyébként itt is feltűnik Boll kabalája, a B-kategóriás filmek sztárja, Michael Paré a seriff szerepében, nyilván nem lesz túl hosszú életű....:D:D
Mit tudnék még mondani, amikor a külföldi kritikusok azt írták, csoda történt, Uwe megtanult filmet csinálni (hozzánk természetesen csak kalózverzióban jutott el) ? A témaválasztás nagyon provokatív, nem csoda, hogy nem lett közönségfilm. Nem ajánlom mindenkinek, de más okból mint pl a Hatchet, Machete típusú filmeket:itt nem egy természetfeletti, torz rém a gyilkos, a srác akár szembejöhet veled az utcán, olyan mint te, vagy én, és nem az extrém mészárlásokon van a hangsúly, hanem bizony, sajnos ilyen képeket a Híradóban lassan naponta láthatunk.
Mint a cikk elején írtam, ha nem az említett rendező neve lenne feltüntetve, kultdarab lenne, kekeckedésként akadt pár dolog ami nem jött be, lásd, a végső jelenet csavarja (?) és egy két apróság, ezektől függetlenül 10/8, ennél rosszabb filmet sose csinálj Uwe!
Kedves kollégám jóvoltából egy nagyon figyelemreméltó gyöngyszem gurult csodálkozó szemeim elé. Hosszas és alapos válogatás után egy bizonyos szupermarketben egy kicsiny üvegkalitkában rálelt a cseppet sem borsos árú, pontosan 299 magyar forintért vesztegetett papírtokba bújtatott és horrorisztikus külsővel megáldott "Boa - A rémület szorításában" című filmre. Az ember eltöpreng egy pillanatra, hogy vajon mi rémiszthet meg ennyire egy kígyót, de aztán rájön, hogy a "rémület szorításában" csak alcím, és nem tartozik a Boa kitételhez szorosan. Ugye mostanában rengeteget találkozhatunk szarabbnál sza... őőőő... érdekes mozikkal, amelyekben mindenféle hüllő nő óriásira, hogy egyenesen trolibuszokat nyeljenek el ámuló szemünk láttára, vagy éppenséggel összeeresztik egy másik bazi nagy lénnyel... Gondolom eme műfaj nem sok gondolkodást igényelt a producerek és forgatókönyvíróktól.
"-Te Joe, mitől undorodnak az emberek? -Asszem én a kígyóktól, meg a visszeres lábú nőktől. -Akkor mér' nem csinálunk horrorfilmet belőle? -Ugyan, kit érdekelne néhány visszeres láb, ez nem hozna bevételt. -Nem Joe, legyen eszed, a kígyókra gondoltam. -És nem elcsépelt már baszottul ez a téma? -Hm, növeljük meg gecinagyra, és akkor aztán még rémisztőbb lesz."
Valahogy imigyen szólhatott a társalgás, mielőtt elárasztott minket a rengeteg mutáns hüllős baromság. A "Boa vs. Python", "Mega Snake", "Komodo vs. Cobra", "Mega Python vs. Gatoroid", Elnézést, ha kihagytam valami nagyreményű és milliárdos költségvetéssel szalagra vett filmművészeti csodát... Leginkább az audiovizuális ürüléket hasmenéses hentesként magából ontó legendás Asylum stúdió állt rá erre a zsánerre, no meg a Syfy tévéadó házi produkciói aknázták ki a kurvanagy-kígyó témát. No meg anno John Holmes is réges-régen, hehe..
Ámde a hülyeség nem csak ámerikai sajátosság, hanem az emberiség gyarló körében igen elterjedt, így esetünkben Thaiföldön is felfedezték ezt a sémát, és megszületett ez a műremek. Milyen szép is lenne, ha kreténekkel megtűzdelt kicsiny hazánkban is elkészülne egy ilyen film. A Mafilm (létezik még ez???) bemutatja a Óriáskígyó című filmet, főszerepben Kamarás Iván, Gesztesi Károly, Dobó Kata, Oroszlán Szonja. Ja, még basszuk a turmixba Csányi Sándort, mert köll a románc is, meg az ő fejét még a legnagyobb Piton sem bírná bekapni... A sztorira már nem adok ötletet, legyen benne szerelem, félrelépés, és mindenképpen Budapesten játszódjon, és énekeljen Szulák Andrea valami régi sanzont, és legyen benne fellelhető legalább 174 szinte nem is bújtatott reklám, mert nem elég a pénzalap több milliárdja egy ilyen baszott szuperprodukcióra.. No de kissé elkalandoztam, térjünk vissza Ázsiába, ahol Manop Udomdej megírta a forgatókönyvet, aki olyan mozik sztoriját vetette papírra, mint a " Ka lok bang dai sha, ka lok na dai korn ", vagy a " Keunbab prompiram " és nem átallott megrendezni is őket. Azt hiszem talán itt be is szüntethetnénk az alkotók bemutatását, ahogyan a szereplőgárdát is, mert nem hiszem, hogy néhány megszállott ázsia-fanon (de szerintem még azok sem), meg pár thaiföldin kívül bárki is ismerné őket.
És ráadásként még az általuk megalkotott figurák is eléggé szarok, persze amolyan Ázsiai-módra. Egyedül "Kiratikorn Ratkulthorn "-t emelném ki, mert szimpatikus volt, mivel alig beszélt a sok szófosó és idegesítő karakter között, és végül is főszereplő volt, élete egyetlen filmszerepében... Nos, ereszkedjünk bele egy kicsit a szemétdombba, azaz jöjjön a varázslatos történet.
Egy hülyegyerek eltűnik a dzsungel mélyén, mivel az autókirándulást az áthatolhatatlan erdőben gondolta megejteni. Idegesítő barátai rettentően szomorúak, és úgy döntenek, hogy elindulnak a keresésére, mert az őserdőben bárkit meg lehet csak úgy találni, mint tűt a bénakazalban. Elindulnak mind az öten, vagy hatan, nem tudom, az írott tartalom szerint hatan, de én ötre emlékszem. Volt a rövid hajú csaj, meg a ferdeszájú, meg egy raszta gyerek, és két másik. Nos láthatóan mélyen belém vésődtek a hitelesen és mérnöki pontossággal jellem ábrázolt figurák... Talán a hatodik az a hülye szemüveges kretén, aki otthon maradt, és a szinkronhangján folyamatosan röhögtem, ahányszor megszólalt. Mindenesetre a nagy expedíció elindul, nem fogjátok kitalálni mivel... Hőlégballonnal. Jóhogynem egy csokor lufival, vagy batiszkáffal. Nagyszerű ötlet, és igen látványos, ahogyan a nagyváros felett egy láthatóan paintbrush-sal odaillesztett ballonon száll a kis csapat, akik küldetése körülbelül annyi sikerrel kecsegtet, mint Micimackóék elvetélt kísérlete az Északi-sark felfedezésének irányában. Persze jött egy nagy vihar,és eltörött a gitárom, illetve lezuhannak.Na nehogy azt hidd, hogy ez nem a sors keze, mert a kurva nagy erdőben pont oda érkeznek, ahol eltűnt a haverjuk. Tábortüzének hamvai mellett így okoskodnak: "A nyomokból ítélve, az a véleményem, hogy Pana azért tévedt el, mert kakálni ment, és utána nem talált vissza..." Brávó Sherlock, forró nyomon vagy. Elbóklászik a brigád, majd végül egy barlangban kötnek ki, ahol éppen a hatalmas boa sziesztázik, és rohadtul ideges lesz, szembesülve a forgatókönyv idiotizmusával, és a hülye karakterekkel. Itt mélyen egyetértettem vele. El is kapja elsőként a raszta gyerek ferdeszájú nőjét, és a szájába veszi, majd a vízbe fojtja, nagyon megrázó pillanatok ezek, szembesülve az animált kígyóval, amelyet valószínűleg hatodikos thai kisfiúk készítettek, besegítve egy nyalókáért, meg gumicukorért a produkcióba... A kölök erre meghülyül, és a csapat egyetlen pisztolyával kinyírja magát, pozitív, csak fogyjanak már...
Mindeközben a hülyegyereket megkereső hülyegyerekekből álló expedíció keresésére küldenek hülyékből álló expedíciót, méghozzá kettőt is. Az egyikben a léghajó tulajdonosa két balfasz csicskásával, és TV-sekkel, akik velük tartanak, a másik pedig katonákból áll, akik magukkal cipelik a szemüveges gyíkot is, aki nem ment a csapattal. Innentől aztán végképp az egész kezdett elborulni, és komolyan fontolóra vettem, hogy megnézem az imdb-n az adatlapját, hogy be van-e jelölve a vígjáték kategória. Utólag megnéztem: akció-horror-kaland. Anyátok picsáját. Mindhárom csoport fogyatkozásba kezd, miközben agyrém hülyeségeket beszélnek folyamatosan, mintha egy hetvenes évekbeli Jackie Chan-utánzat vígjátékát másolnák csak szarul... Az ifjak valami rettentő ravasz módon végeznek az egyik óriási boával, mert igen, több is van, ezek nem geciznek... És aztán elkövetkezik a végjáték, miközben a hullák száma igen lassan gyarapodik, én pedig fél perces eszméletvesztésekkel nézem, mert annyira álmos vagyok, és mert annyi izgalmat tartalmaz a film. A szálak összefutnak, jön a megmentő helikopter, kötéllétra le, mászás, amelyet azonban a még életben lévő kígyó nem hagy annyiban, és a szereplők körmérkőzést játszanak a kiesésért, de ezt komolyan mondom, mert lófaszt kapaszkodnának meg az ide oda imbolygó helikopterben, inkább egyenként hullanak ki, ez az akció előbb is megtörténhetett volna, hátha gyorsabban vége ennek az egésznek. Érdekes amúgy, hogy a nagy zűrben senki nem sérül meg, egyedül a helikopter pilótája, aki be van kötve övvel. Fasza. Óriási boánk végső lépésre szánja el magát, mert mégiscsak van szíve, és véget akar vetni ennek az igen megterhelő másfél órának, ezért rátekeredik a járműre és a mélybe veti magát, hogy felrobbanjon. Köszönjük szépen. Végül hőseink valami rácsos csirkeszállítón utazva az országúton távolodnak a kamerától. Eddigre már több defibrillátoros akcióra volt szükségem, hogy ne ússzak át az álmok szép országába...
Ennyi volt kérem. A színészi játék egyszerűen visszavisz a régi szép ázsiai kung-fu filmek világába. Széles gesztusok, ripacskodás, túlzásba vitt teatralitás. Mintha valami vidéki színjátszókör próbálna valamit összehozni... A film zenéje, na az is valami csoda, igen vidáman hallgattam, mint ahogyan a magyar szinkront, akik tévedésből, vagy talán helyesen érzékelve a műfaj-meghatározást, mintha valami vígjátékot szinkronizáltak volna.... A történetet talán nem is kell jellemeznem a fentiek ismeretében, mindenki döntse el, hogy a sebészi precizitással felépített súlyos történet hány Oscar-díjat zsebelne be? Az egész filmben egyedül a DVD borítója félelmetes, amelyen a kígyó éppen bekap egy nőt. Mondjuk érdekesebb lenne, ha fordítva történne.. Az egész egy röhej, és szórakoztatófaktora csak társaságban van, ahol végig lehet röhögni, és fogni a fejedet ennyi balfaszság láttán. A dzsungel nagyon szép egyébként, de ha azt akarom látni, akkor odakapcsolok valami dögunalmas dokumentum-film csatornára... És bízom abban, hogy a fentebb említett iskoláscsoport, amely feltételezhetően elkészítette az óriási kígyók animációját, nem kapta meg a beígért édességeket, viszont néhány pofont leakasztott. Kiszámítható, klisés, unalmas, eredetiséget nyomokban sem tartalmaz... . Lehet, hogy ha esetlegesen a boák valóban horrorfilmhez illően viselkednének, és valóban gyilkolnának, akkor érdekesebb lenne, de erre a filmre a 12-es karikát nyugodtan rá lehet csapni. Én meg odavágom a 10/2.-t. Azért pontoztam ilyen magasan, mert néha valóban vicces.
Amúgy, kedves kollégám, miután megtekintettük a filmet, nekem adta a DVD-t. Nahát, akkor nincs happy end.
Uwe Boll. Egy név, egy fogalom. Az ember aki ellen online petíciókat írogatnak ráérő hülyegyerekek, az ember aki bokszmeccsre hívja ki kritikusait - egykori bokszolóként természetesen sorra laposra verte őket, akinél rejtély honnan, ki finanszírozza az általában biztos bukta filmjeit, és aki erre válaszul csak annyit mond: náci aranyból. Egóban nem szenved hiányt az úriember, az biztos, szerencsére magán is tud röhögni. :) Korunk Ed Woodja, vagy csak meg nem értett zseni? Egy dolog biztos, a PC-s társadalom az elbaszott játékfeldolgozásai miatt valószínűleg jó néhány Boll voodoo babát elkoptatott már. Ugyanakkor... kövezzetek meg, de személy szerint sosem voltam fanatikus gyűlölője. Csinált néhány valóban csapnivaló játékfeldolgozást, amelyek semmivel nem voltak rosszabbak pl a Mortal Kombatnál (Apropó, ha már Ed Wood , számomra kétséget kizárólag az Paul W.S. Anderson ,ne felejtsük az említett figura többszörös költségvetésből készíti a Zs-kategóriás szutykait.) , én még az agyonszidott Alone In The Dark - ot is meg bírtam nézni, sőt a maga bárgyú, de vicces módján jobban szórakoztatott mint a Filmplusszos vagy Retekklubbos esti "szupermozik".
Sokan leragadnak a játékfeldolgozásainál, és talán a rossz híre miatt is, nem veszik észre, azért csinál nézhető filmeket is, sőt! El kell ismerni, Boll az utóbbi időkben határozottan a fejlődőkepésség jelét mutatja:a Postal a maga trash mivoltában kurva jól feldolgozta a hírhedt játékot, igyekezett minden mainstream filmben kötelező, lehető legtöbb tabut megdönteni, gusztustalan, morbid, vicces szemét-mozi volt, és remek szórakozás, a Tunnel Rats korrekt kis háborús film, a Rampage című filmje pedig egy brutális, kompromisszumokat nem ismerő, majdnem-remekmű egy ámokfutóról, a provokatív témaválasztás miatt kiverte sok embernél a biztosítékot, viszont létező, valós jelenséggel foglalkozott, nem dugta homokba a fejét, ám a rengeteg iskolai, utcai lövöldözések miatt természetesen esélye sem volt rá, hogy a nagyközönség elé kerüljön. Kár érte.
A hosszú felvezetés után térjek végre a lényegre: jelen cikkben a Seed című 2007-es mozijával foglalkoznék, amely korántsem tökéletes, de figyelemre méltó darab. Popcorn-filmekhez szokott olvasók számára talán csak egy szegény ember Hetedik-jének tűnhet, azonban jóval több ennél. Boll nem szarakodik, már a kezdő képsorokkal odabasz a nézőnek: valós felvételeket láthatunk állatkínzásokról, ezek a PETA állatvédő szervezet honlapján fellelhetők, majd nemes egyszerűséggel vágja a képünkbe, ez a véleménye az emberiségről. Ebből is látszik, nem egy Disney-filmmel lesz dolgunk...Öncélú kegyetlenkedés, vagy művészi szabadság? Én kissé öncélúnak éreztem, viszont megértem mit akart kifejezni ezzel a rendező. A következő felirat megismertet minket egy amerikai törvénnyel, amely szerint, amennyiben bárki háromszor túléli a villamosszéket, azt szabadon kell engedni. Ezek után kezdődik maga a film: adott egy sültőrült sorozatgyilkos, Max Seed, és az ügybe lassan beleőrülő nyomozó. Ismerős felállás gondolom, itt azonban nem kiegyenlítettek az esélyek, a gyilkos végig előnyben van, mindvégig érezzük fölényét, és nyomozónk sem az amerikai filmek megszokott vagány zsaruja, csak egy megfáradt, középkorú átlagember,családapa, aki fokozatosan egyre inkább megszállottjává válik az ügynek. Gyilkosunk egyébként nem nagyon válogat az eszközökben, de kedvenc módszere az áldozat pincébe zárása és kiéheztetése, miközben ezeket veszi fel videóra, és természetesen küldözgeti a rendőrségnek A pszichopaták kézikönyve alapján, először csak kisállatok, utána csecsemőtől kezdve felnőtt emberig kerülnek sorra a többiek. Sokkoló képeket láthatunk, a kamera egy percre sem fordul el szégyenlősen, mi is mindent premier plánban látunk, a maga mocskában. Max Seedet nagyjából a film félórája után egy sikeres rajtaütés során elcsípik, erre az akcióra néhány zsaru statiszta élete -persze a nyomozónk kivételével- rá is megy. Mindezek közben, bevágásként láthatunk egy még lényegtelennek tűnő mellékszálat a börtönben a hóhér rágja az igazgató fülét egy új villamosszékért, mert a régi már ramaty állapotban van, egyre nehezebb "normálisan"kivégezni a rosszéletűeket, de nyilván az USA-ban sem a börtönök kapják a legnagyobb állami támogatást, nincs zsozsó, nincs új villanyszék.:). Itt már sejtheti a néző, miért is van (lesz) jelentősége az említett törvénynek. Bizony, Seed-et elkezdik sütögetni, de harmadik alkalommal sem sikerül az örök vadászmezőkre küldeni, persze nem szaroznak vele sokáig, simán bevágják a sírgödörbe, úgyis megdöglik alapon.
Nagy titkot talán nem árulok el, hogy nem, meglehetősen durcás hangulatban kimászik, zsák a fejére-hokimaszk mégsem lehet, azt már egy híresebb barátunk levédette:) és nekiáll levadászni a kivégzőit, a film végére szembe kerül a nyomozót alakító Michael Paré - val, és a végső harc nem a hollywoodi sémáknak megfelelő finálé lesz, ennyit talán elárulhatok.
A film mocskosul depresszív hangulatú, még azt a csekély feloldozást sem adja meg a nézőnek mint a Hetedik. Itt nincs megnyugvás, katarzis semmilyen formában : a jó győz, vagy a horrorfilmekben szokásos poénosra vett, úgyis a rossz nyer végső jelenet, sőt, talán még "jók" sincsenek igazán. Ez a sivár hangulat, a film nihilizmusa, még hatásosabb az elég sokkolóra sikerült gyilkosságoknál is. Zaklató, felkavaró és zavarba ejtő, ezek jutottak eszembe nézése során. Apropó, Hetedik, a filmet emlegetik lekicsinylően ahhoz hasonlítva,de ne felejtsük, az egy sztárokat, profi forgatókönyvírót jó nevű rendezőt felvonultató nagy költségvetésű darab volt, ezt pár nap alatt fillérekből forgatták le, kicsit igazságtalan ezért az összehasonlítás, természetesen nem egy súlycsoport a kettő. Nem egy tökéletes film, látszik az említett olcsóság, a Bollra jellemző szétszórtság, néha összefüggéstelen jelenetek egymás után következő sora, a világítás is helyenként szar...de, mindezek ellenére ez volt az első film, ahol Uwe Boll - nál látszik a fejlődés, és ahol már többnek láttam, mit egy huszadrangú, tehetségtelen, egocentrikus barmot a Zs-kategóriás rendezők tengerében. ( az említett Rampage már ez után készült, erős idegzetűeknek nyugodt szívvel ajánlom).
Aki szereti a horrort, és nem feltétlenül vágyik többmillás látványvilágra, minden hibái ellenére tegyen vele egy próbát. Egyébként állítólag megtörtént eset, egy 1972-ben történt esemény volt a film alapja.
Ez az, amiért nem szabad bedőlni sokszor a nagy nevű imdb-nek, kemény 8.3 pont, bizalomgerjesztő borító, minden adva egy jó kis esti horrorhoz, az antológiákat amúgy is komálom, sör megbontva, a chips is kartávolságnyira, és indulhat egy jó kis agykikapcsoló szórakozás. Azaz, csak indulhatna, mert ekkora hulladék, összegányolt, primitív, bármiféle ötletet nélkülöző fostalicska filmmel ritkán találkozni, kérem vissza a dvd árát...öhmmm...azaz a sávszelességemet. Ennek a szemétnek a megnézése után, kíváncsiságból rákukkantottam még egyszer az imdb-re, és fény derült a turpisságra: keményen 16 ember szavazott, valószínűleg a filmet készítő stáb pár tagja, megnyugvásomra az üzenőfal is tele volt horrorrajongók szitkozódásaival, hogy mi a fasz van, 8.3 erre, miközben egy Halloween, Exorcist és egyéb kultdarabok kevesebben állnak.
De nézzük ezt a valamit, ha már én is megnéztem, szenvedjetek ti is.:) Öt mini történetből áll, egyik gyengébb mint a másik, ráadásul van amelyik pár perces.
1. Epizód: két rasszista redneck és az egyikük csaja-miért van, hogy a rasszista redneckek mindig koszosak, rossz fogúak, és idióták?-kivisz két mexikóit a szokásos határ menti kivégzőhelyükre, ahol jól meg is murdálják őket, DE! ekkor az összes eddig kinyírt mexikói, plusz a friss kettő feltámad és zombiként megzabálják a gonosz rasszistákat. Epizód vége, ugye milyen kreatív és csavaros történet, de lesz ennél még rosszabb is ne féljetek.:)
Esetleg valamiféle "tégy a rasszizmus ellen" típusú" reklámfilmként több esélye lenne.
2. Epizód: bús képű kínai faszi sétálgat, valószínűleg kangörcse lehet, mivel úgy bámul minden nőre, mint aki 10 éve nem kefélt egy jót. Az egyik csajt hirtelenjében elkapja egy "őrültgyilkos", hősünk követi és alkalmas pillanatban egy kővel jól fejbebassza, csaj megmenekül, hálás, szereplőnk pedig végre dughatna egy jót, amikor is SPOILER: a "gyilkosunk"visszatér, a pecsétgyűrűjén pedig a Van Helsing (gondolom ezt nem kell magyarázni:D) címer áll, a kanos csávó pedig szex helyet két éles fogat kap a nyakába. End, Amúgy egy igen pofátlan Apple reklámot is "élvezhetünk" ebben az epizódban.
3. Epizód: bérgyilkos végez a melóval, áldozat feldarabolva a kofferben, be a csomagtartóba és irány az autópálya. A probléma csak annyi, hogy a csomagtartóból furcsa zajok szűrődnek ki, killerünk kiszáll megnézni mi a pálya, a hullazsák üres, mire fordul egyet, ott vigyorog az áldozat és nyissz. De ha egyszer feldarabolta, könyörgöm, hogy lett belőle egész, biztos valami speckó zombi lehetett, esetleg a Nasa, KGB vagy a CIA kísérletezhette ki, de erre nem kapunk választ, nem mintha nagyon hiányozna.
Ismét egy, az agysejteket erősen megerőltető történet, de legalább rövid volt.
4. Epizód: talán a legidiótább mind közül. Hősünk, Emmett a fess feka drogdíler, de azért jó srác, mert imádja a kisöcscsét, különben is olyan cool csávó. Kistesó szülinapi bulija után anyuka megkéri -nem is tudtam, hogy az überkúl gangszták anyucival élnek együtt- fizesse ki a bohócot, mert zsúr közben eltünt ez egyik kiskölyök, akinek a keresésére indulnak, de ez a történet szempontjából hótlényegtelen. Díler haverunk rábólint, amikor észreveszi hogy a bohóc a hűtőben turkál, ettől persze bepöccen, bohóc kidobva a házból, aki viszont ezt nem díjazza, és Drakulát megszégyenítő fogsorával megharapja a lábát, utána gyorsan kereket old...hmm, a forgatókönyvíró is biztos olvasta Stephen Kingtől az "Az"-t. Emmet másnap furcsa változást vesz észre magán, először elkapja a Michael Jackson kór, elkezd kifehéredni, következő nap megtörténik a végsó átváltozás, Emmet átváltozik, mivé? Zombivá, Vámpírrá? Ki nem találjátok: bohóccá, és erős késztetést érez hogy megkóstolja kicsöccsét, ezért szomorúan ugyan,de elhagyja a családi fészket, és elmegy inkább csövezni. Az éhség azonban egyre erősebb, és amikor az ovi előtt már gyerekeket akarna zabálni, a zsaruk lelövik. Ja, előtte azért még megmenti kisöcsit az eredeti bohóctól, de ez már tökmindegy.
Azért is volt a legrosszabb epizód, az idiotizmusától is eltekintve,mert a többivel ellentétben ez volt a leghosszabb, felesleges jelenetekkel megtűzdelve, gondolom valamivel ki kellett tölteni a teljes film játékidejét, a választás ki tudja milyen okból pedig erre a részre esett.
5. Epizód: főszereplónőnket megöli a vadbarom férje, csak azzal nem számolt, hogy a csajnak a nagyapja értett a voodoo-hoz, kiskorában adott az unokájának egy talizmánt,hogy megóvja a bajtól. Mondjuk nem sokat érhetett ez a védelem, ha a bunkó férj simán ki tudta nyírni, de arra elég volt hogy zombiként feltámadjon, és mivel még szereti a férjét (sose értettem a nőket:D) megkeresi, hogy újra együtt legyenek. Milyen romantikus. Ennyi volt a story, talán a legrövidebb mind közül, 10-15 percre saccoltam.
Az epizódok között láthatunk mindig egy rothadó kezet, amint a monitoron a soron következő epizódra kattint, esküszöm, ez volt még a legötletesebb az egész filmben.
Azt hiszem ennyiből is levágható, hogy nem éppen túlzott agymunkát igénylő, bonyolult történetvezetésű epizódokkal van dolgunk, annyira silány, ötlettelen minden rész, mintha egy 8 éves gyerek vetette volna papírra. Antológia ide vagy oda, de annyi köze van a hasonlóan epizódokból álló, olyan remek filmekhez mint a Creepshow,Trick 'r Treat, mint Kiszel Tündének a Nobel-díjhoz. Nagyon szar film, pedig én is sok szutyadékot meg tudok nézni, de ezt...kerüljétek, és ne dőljetek be a pontozásnak, bár mazochisták tehetnek egy próbát...Csak ne mondjátok, hogy nem szóltam. Ami legjobban dühít, annyi jó, ötletes film létezik, lásd End Of The Line amiket szinte semmiből készítenek, és ezért el is véreznek, akkor a producerek miért pont ekkora ürülékre adnak ki pénzt?
Mivel a fényképezés szép volt, a pár trükk is egész tűrhető , ezért kap 2 pontot, egyébként 0 lenne.
10/2
Nem tudom, mennyire fog sikert aratni, mennyire éri is meg egy filmekkel foglalkozó blognak folytatásokról írni. Főként 5. részről. Továbbá egy nem túl ismert sorozatról.. Hiszen, ha teszem azt, a Rémálom X-edik részéről van szó, vagy Péntek 13.-ról, netán a Fűrész 113. részéről, az ugye oké. Hiszen mind ismert, köztudatban forgó filmecske, még azok is ismerik ezeket, akik soha nem néznek horrort, és ilyen tudatlanságban tengetik életüket. Bár a "Halálos kitérő" bizony egészen jó film volt, legalábbis az első része, a folytatások nem igazán tudták hozni ezt a színvonalat, és különösebben nem dobogtatja meg a szíveket, hogy újabb rész kerül bemutatásra. Sokat elmond a minőségről, hogy az első komolyabban megragadt bennem, és konkrétabban emlékszem rá, mint a többire... A jelenlegi pedig ha meg is marad bennem, hát nem a sztorival, nem az izgalmakkal, nem a feszültségtől, az adrenalin buzgó pumpálásától. De persze ne rohanjunk ennyire előre, csak szépen sorjában... Szóval, én komolyan nem várok ám el sokat. Főként nem egy slasher-től... Kell vér, borzongás, csöcsök, és egy kis fekete humor. Persze nehogy kilépjünk a szokásos keretből, "fiatalok egy csoportja" "kannibál család", "mészárlás", "sikoltozó hülyepicsák". Eme panelek közül egyszerűen lehetetlen szabadulni, Hollywood-ot tökéletesen elbűvölte ez a kis képlet, és eszük ágában sincs változtatni eme recepten, már vagy 30 éve. Mi meg megszoktuk, hogy Ámerika mellékútjai mentén csakis bunkók és tömeggyilkosok élnek, akik kurvára alig várják, hogy a bulizó, kábszerező kölyköket lemészárolják. Érthetetlen amúgy, hogy nem unjuk meg, de éppen olyan hülyék vagyunk, mint eme mozikban a picsa, aki sikeresen leüt egy gonosz-mutáns-kannibált, aztán nem veri pépesre, amíg mozog, hanem fegyvert elhajítva sikoltozva rohan el. Vagy az öreg tróger, aki egyszerűen nem képes megtanulni, hogy hiába figyelmezteti az ifjakat, hogy a halál vár rájuk, azok basznak rá magasról, és még csak egy kisfröccsre sem hívják meg a rohadékok. Vagy a leghülyébbek, a kannibál-őrült-gyilkos-mutánsok, akik csinos női áldozataikhoz szűzi ártatlansággal közelítenek, és megerőszakolásuk helyett szimplán a kiirtásuk hozza izgalomba őket. Most is meghatottam néztem a jó kannibálokat, akik a fejjel lefelé lógatott hölgyről a bugyit udvariasan nem vették le, miközben a torkát metszették. Igazi gentleman-ek ezek, bár bugris nyomorult hülyéknek néznek ki, mégis a szexuális szabadosságot nem tűrik, lásd ugye, az örök szabályt, aki szexel, az meghal. És persze a drogosok is. Bizony, van még a világban erkölcs és tisztesség, ugye?
És akkor nézzük az alkotókat és színészgárdánkat. Declan O'Brien nagyon rákattant erre a sorozatra, hiszen immáron ez a harmadik, amelyet rendezett. és írta is. Ezen kívül a "Cápolip" című nagyszerű és emelkedett alkotást is megdirektorálta, ügyesen. A harmadik rész elkészítése után úgy érezte, hogy ilyen komplikált történeteket ő is tud firka... írni, és kezébe vette a kormányrudat, hogy a kedves rajongók ne maradjanak vér és bél nélkül. Főgonosznak egy élő legendát sikerült megnyerni, Doug Bradley-t... Néma csend? Most mi van, nem tudjátok ki is Ő? Akkor annyit mondok, hogy maga Pinhead az, a Hellraiser című gyönyörű alkotásból... (Természetesen az első 4 részt értem ez alatt.) De szerepelt az "Éjszaka szülöttei"-ben, a "Pumpkinhead 3."-ban, a "Clive Barker: A vér könyvé"- ben, vagy az "Angyalok háborúja 4." - ben... No és persze sok minden másban is, de konkrétan a kedvenc műfajomról beszélek... Szóval a nagyfülű kopasz faszi örök érvényűt alkotott Pinhead-del, és legenda lett belőle, igazi horror-ikon, és persze kiemelendő a jelenleg boncolt filmünkben is. Mellette ott van még Camilla Arfwedson, a karót nyelt rendőrnőt alakítja, többé-kevésbé sikeresen, meg a sok felnyársalni való ifjú, akik csak tölteléknek vannak... Nem sok kiemelkedő, már elnézést a kedves fiataloktól...
Szóval vágjunk bele. Természetesen délen vagyunk, ahol mindenki kibaszottul redneck, és igazándiból csak itt élnek tömeggyilkos beteg állatok. Úgy látszik, a büdös életben nem lesz elfelejtve nekik, hogy a feketéket a helyükön kezelték, és észak bosszúja sosem marad el ezzel kapcsolatban... A déliek családon belül szaporodnak, a németek nácik, az oroszok maffiózók, a japánok jakuzák, az arabok terroristák. Slussz pássz kész. Ja, és minden néger tudós, és minden zsidó nagyszerű lángelme. Köszönöm, hogy ezt megtudhattuk Hollywood. Szóval Virginiában járunk, ahol a fasztuggya mi nevű kisvárosnál éppen egy bázi nagy fesztivál folyik, mint a Sziget, vagy a "Házibuli Attillával"... Ide indulnak ifjú hőseink, megpakolva bőségesen droggal, hogy kikapcsolódjanak... Mindezzel átellenben megismerhetjük Meynard-ot, aki 3 torzszülöttel él együtt, és hobbijukként a gyilkolászást jelölik meg a facebook-adatlapjukon... Persze minden út összefut, úgyhogy eme két kis csapat bizony össze kell, hogy találkozzon. A Bradley által alakított Meynard balesetet okoz nekik, ámde rábaszik, mert a rendőrség, a szabálybuzi seriffnő vezetésével őt is, meg a droggal megpakolt kölyköket is sittre vágja. Persze ne képzeljünk ám valami nagy börtönt, csak kis cellácskák egymás mellett, fantasztikus lehet ott szarni... Ám a fődrogos kölök magára vállalja a cucc birtoklását, így a többiek szabadlábra kerülhetnek... Viszont a mutánsok nagyon szeretnék, ha kedves fővezérük szintén szabad lenne, éppen ezért nekiállnak terrorizálni a kisvárost, amelyben furcsa módon mindössze csak pár ember van, mert gondolom a babáktól az öregekig mindenki a Fesztiválon bulizik, Főként, miután az áramellátást teljesen kinyírták a korcs gyilkosok... Mert bizony igazi stratégák ezek a srácok, és szépen és okosan törekednek kiszabadítani vezetőjüket. Az ember azt hinné, hogy a nyálfolyató idétlenül vihorászó barmok arra sem képesek, hogy összeadják a 2+2-t, de valójában zseniálisan megoldják minden jármű vezetését, és intelligensen készítik elő a szabadítást. Mindeközben mindenhol ott vannak ám, és arra is jut idejük, hogy mindenkit valamilyen ötletes (haha ez kurva nagy túlzás részemről) módon öljenek meg. Például képesek ácsolni az erőműben egy csigákkal ellátott szerkezeteket, amellyel az ott melózó biztonsági őrt felhúzhatják a vezetékek közé, hogy szarrá égjen. Vagy éppen képesek kiásni egy gödröt, hogy valamelyik hülyegyereket nyakig betemessék, aztán fűnyíróval feltrancsírozzák a fejét. Szóval ilyen baszottul nagy "brainstorming"-os csávók ezek, nem is értem, miért tengetik életüket primitív kannibál gyilkosokként.. Szinte hadat üzennek a seriffnek, aki azonban ragaszkodik ama maradi felfogásához, hogy a bűnözőket nem engedi ki a cellájukból, ellentétben mondjuk Kuncze Gáborékkal. Szóval a makacsságának egyre több áldozata van, de nem akar engedni. Segítség csak reggel érkezik, túl kell élni az éjszakát. Hogy minek, azt nem tudom, mert ennyire érdektelen karaktereket régen láttam, és még az sem igazán tudott meghatni, mikor az egyik szőkeséggel a saját beleit akarják megetetni. Tőlem aztán...
Ebből aztán sejtheti a Kedves Olvasó, mennyire is megragadott eme alkotás.
Hogy milyen mélyen érintette a lelkem, és izgalmaival mennyire is tudta feledtetni a hétköznapok gondjait... Egészen egyszerűen az unalom mellett némi idegességet is felfedeztem magamon a megtekintése közben. Mi ez a baromság, tudniillik? Hogy lehet az, hogy egy egész városban összesen 3 ember van, meg a sitten páran. Azok a balfasz gyilkos állatok mit baszakodnak annyit egy-egy gyilkossággal, miért rendeznek versenyt azon, hogy minél kreatívabban mészároljanak? Egy faszit hordóba zárnak, amelyekre még lyukakat is fúrnak, és alágyújtanak. Na jól van, persze. Mint mondottam vala fentebb, nem sokat várok el egy slasher-től. De azért nem bánnám, hogy együtt tudjak érezni a szereplőkkel, ugye azért ez alapvető, hogy némi izgalmat is érezzek a leölésük láttán. Nos ez teljes mértékben hiányzott, ahogyan mindenféle következetesség a sztoriból, vagy éppen maga a sztori hiányzott a sztoriból. AZ egész csak egy keret volt a gyilkosságok köré, érdektelen butaság. Nagyon sajnálom Doug Bradley-t, aki már sok szar moziban is alakított (lásd a Hellraiser - filmek utolsó részeit), mondjuk részemről ezt a filmet egyedül ő menti meg számomra, bár néha már az is fárasztó, ahogyan vészjóslóan fenyegeti a rácsok mögül folyamatosan a kis társaságot. Hülye egy történet, feszültség nem sok, izgalom nem sok, esetleg érdekes megnézni a halálozások megvalósítását, de valami nem stimmel az egészben. Futószalagon gyártott film.Én sajnálom a legjobban. Hátha lesz 6., és az majd jó lesz. A Remény nyal meg utoljára. Halálos kitérő 5: 10/4... Köszönöm a figyelmet.
Semmi fekete hajú szellemkislány, csak a jó öreg amerikai horror. Valahogy így hangzott az első rész szlogenje, nem hozott semmi újdonságot, egyfajta "Péntek 13 a mocsárban" volt, kivéve hogy kedvenc Jasonunkal ellentétben, Victor Crowley nem viselt maszkot, mit ne mondjak nem éppen egy Banderas a srác - de a többi stimmel, ugyanúgy kinyírhatatlan, ráadásul a Jasont is alakító Kane Hodder bújt a bőrébe. Kellemes kis filmecske volt, szerencsére a paradicsomlével sem spóroltak.
Az első rész sikere után Adam Green immár nagyobb pénzből, több sztárral megfűszerezve elkészítette a második részt, és a hírek szerint a harmadik sem késlekedik sokáig.
A filmről tudnunk kell, hogy a cenzorok tiltakozása miatt alig pár napig játszhatták az amerikai mozik, szerencsére DVD-n behozta a költséget, kár lett volna ezért a kis gyöngyszemért.
Valóban, a film még horrorfilmhez képest is nagyon véres, ennyire kreatív, ötletes mészárlásokat - és főleg ennyit (!) kevés filmben látunk, ráadásul csak úgy hemzseg a morbid poénoktól, ami már megfeküdte az érzékeny jenkik gyomrát. A magamfajta perverz állatoknak természetesen remek móka volt. Említettem a vérmennyiséget, igen akad itt minden: állkapocsletépés, belezés, lefejezés, vasectomia láncfűrész közreműködésével, fejszétverés és még sorolhatnám. Ami sokaknak nem esett le, ez a mennyiségű brutalitás a maga abszurd szintjén már direkt poénra volt véve, számomra sokkal megrázóbb volt például a The Girl Next Door, amiben jószerivel egy csepp vér sem folyt. Azért is furcsa ez a szigorú cenzúra, mivel ez a film szándékosan nem veszi komolyan magát, jóval kevésbé véresebb filmek sokkolóbb hatással tudnak lenni.
A történet meglehetősen egyszerű: az előző rész túlélője - Marybethet alakító színésznőt a horror-veterán Danielle Harrisre cserélték-miután sikeresen megmenekül Crowley elől, visszatér New Orleansba, és mivel kissé be van pöccenve barátai halála miatt, ezért vendettát fogad, amihez Zombie tiszteletes (Tony Todd) segítségét veszi igénybe. Mivel a tiszi csempész üzletét is rontja a mocsári rém, ezért némi pénzért összetoboroz néhány kemény arcot, és indulhat az ember(?)vadászat. A tapasztalt horrorosok már sejthetik, hogy ez a vadászat fordítva sül el, és a válogatott keményfiúk sorra haláloznak el a legkülönfélébb halálnemekkel, míg végül, ahogy a Highlander óta tudjuk, csak egy maradhat.:) Ennyiből már levágható, hogy ez nem az a film ami suspensre, árnyékokra, sejtetésre épül-bár a New Orleansi mocsárvidék nagyon hangulatosra sikerült, nem az a hely ahova éjszaka kempingezni és piálni járna az ember - ez bizony trancsírparádé a legjavából.
Tulajdonképpen az égvilágon semmi újat nem hoz a film, ami kiemeli az átlag slasher-ek közül, mégis az egyrészt már említett brutalitás, másrészt a rengeteg kikacsintás, utalás egyedivé teszi:
"-Who is Victor Crowley?
- He's nothing. Local boogeyman story about a retarded maniac who haunts Honey Island. People just use it to keep the kids away from the swamp.
- You mean, like a Jason Voorhees or something?
- Something like that."
(Szabad fordításban, Victor Crowley egy Jason Voorheshez hasonló helyi legenda, ez már csak azért is pikáns, mivel mint fentebb említettem a Jasont alakító Hodder játssza, aki egyébként feltűnik maszk nélkül is egy rövid flashbackban, mint Victor apja.)
és az egész filmből csak úgy árad a műfaj iránti szeretetet, illetve a tisztelgés a műfaj nagyjai előtt.
Erről csak annyit, ami az akciófilmben az Expendables 2, körülbelül valami ilyesmi a Hatchet 2 horrorban.
A rendező olyan horrorikonokat vonultat fel , mint Kane Hodder (Jason), Tony Todd (Candyman), R.A. Mihailoff (Leatherface), de egy cameo erejéig feltűnik a Gyerekjáték rendezője, Tom Holland is, és természetesen a lassan horrorqueen címet kiérdemlő Danielle Harris, ha emlékeztek az Utolsó cserkészben ő volt Bruce Willis kislánya, de megfordult az eredeti Halloween sorozat két részében, valamint Rob Zombie mindkét Halloween filmjében. Külön megemlítem, hogy tanúi lehetünk Leatherface és Victor Crowley összecsapásának, az egyik felbérelt keményfiút ugyanis R.A.Mihailoff játsza, ő a Texas Chaisaw Massacre harmadik részében öltötte magára Bőrpofa maszkját.
Egy dolog tény: nem mindenkinek való film, ezt a mozit a műfajt szerető emberek csinálták a műfajt szerető embereknek, tehát érzékeny gyomrú, romantikus, könnyes filmeket preferáló nézőknek nem igazán ajánlott.
Ajánlott azonban mindenkinek, aki szereti a horrort, abból is a véresebb,belezősebb fajtát, szóval minden hasonló beteg lelkű figurának, akik jókat tudnak röhögni olyan jeleneteken, amelyektől normális ember elhányná magát.:)
Victor Crowley személyében pedig úgy néz ki, hogy Michael Myers, Jason Vorhhees, Leatherface mellett egy új horrorikont üdvözölhetünk a slasher panoptikumban. Valljuk be, ráfért már kis vérfrissítés, egy új arc a műfajra, bármennyire is szeretjük öreg barátainkat, de kissé már unalmas volt a tizenakárhányadik Péntek 13 vagy Freddy Krueger századik kalandjait nézni.
Számomra 10/10, csont nélkül, minden percét élveztem. Ja, és Danielle Harris egy istennő.:D
Spoiler: mivel a harmadik rész készülőben, nagyon kíváncsi leszek hogy fogja tudni a forgatókönyvíró visszahozni Crowley bátyót.
Volt egyszer, azokban a csodálatos nyolcvanas
években, két, azóta kult státuszt kivívott vámpírfilm, a Near Dark és a
Lost Boys. A maga módján mindkettő szakított a hagyományos
vámpírábrázolással, nem volt a szívtipró Lugosi, sem a vadállat
Cristopher Lee. A hasonlóság nagyjából ennyiben kimerült, míg az előbb
említett műben hegyesfogú barátaink gyakorlatilag pár white trash
bűnözőből álltak, akik basztak a keresztre, és a hagyományos
ellenszerekre, tulajdonképpen igazi lelkiismeret nélküli brutálállat
bűnözők voltak (ismerős gondolom, elég a bűnügyi rovatot átlapozni),
mellékesen örök élettel bírtak, és nem igazán kedvelték a napfényt...
Viszont sokkal inkább előnyben részesítették a nagy kaliberű
lőfegyvereket, mint az elegáns-erotikus nyakcumizgatást. A másik film
konvencionálisabb volt, azonban itt már megjelentek a Twilight-féle
trágyák előjelei,tinifilim, romantika, akadt jócsaj vámpírlány-fiú, és a
poénok sem hiányoztak, az említett sötét, brutális és komor hangulatú
filmhez képest egy tipikus (az akkori) MTV-generációnak szánt
horror-vígjáték volt. Mégis kurva jó volt, mert nem ment át giccsbe,
tudom unalmas a Twilight-ot fikázni, de ha olyan jólesik:), Meg volt az
egészséges egyensúly a horror és poénok között, nem véletlen érdemelte
ki a klasszikus státuszt.
2008-ban a producerek úgy gondolták ideje
némi rókabőrt lehúzni, csináltak egy folytatást, a mostani vámpírfilmek
trendjét próbálva meglovagolni, volt ott minden amiből sikert reméltek,
emós vámpírgyerekek, nyáladzás minden mennyiségben, mondanom sem
kell:kurva szar lett, Tom Savini pár perces szereplése ért valamit az
egész moslékban.
Ezek után, sok jót nem vártam a harmadik résztől,
pláne hogy csak dvd-n jött ki. Azonban, ritkán, de akadnak kellemes
csalódások is, látszik az alacsonyabb költségvetés,de dicsérendő, hogy
próbáltak visszatérni az első rész hangulatához, és ez többi-kevésbé, de
sikerült is. Mivel az első részben még tini fiúcska Corey Haim a
hollywoodi celebek népbetegségben (kokó, csak nem a bokszoló, hanem a
nála jóval keményebb miatt) elhunyt, ebben a részben az alapfilmben is
szereplő Corey Feldman - ra bízták a főszerepet, nyilván követték bizonyos
szintig a mai vámpírfilmek trendjeit is, de szerencsére ezzel nem estek
túlzásba. Azt kell mondanom, a low budget ellenére ez a film baromi jól
sikerült, a vámpírok gonoszak, brutálisak, nyoma sincs a mai
transzvesztita, sápadt emós köcsögöknek. A történetről röviden: a
producerek szerencsére (!) úgy döntöttek, hogy balul sikerült második
részt teljesen mellőzik, és készítettek egyfajta rebootot - némi Penge
utánérzéssel.
Tehát, az első rész után az azóta hivatásos
vámpírvadásszá avanzsált Frog (Feldman), békésén, vámpírok
gyilkolászásával és irdatlan mennyiségű alkohol fogyasztásával tengeti
Postal Dudehoz hasonló életét, és mellesleg baszottul rühelli a
romantikus vámpírábrázolást. Remek fricska, a műfajt elcsesző Anne
Rice-al szemben, de a Twilight is megkapja a magáét - bónusz pont!
hősünket egyik nap felkeresi a romantikázó vámpírregények bestseller
írónője - szintén egyértelmű az utalás Rice-ra, csak sokkal jobb bőr a
csaj:), segítsen már a vérszívók által elkapott tesóját kiszabadítani.
Közben belekeveredik az eseményekbe egy diszkót üzemeltető menőgyerek
vámpír DJ is, természetesen neki is a világuralom a cél - van egyáltalán
olyan főgonosz akinek nem az?:D Ő fog elég bonyodalmat okozni a film
során. Frog némi lecseszés-" a vámpírok nem romantikus hősök" után,
amolyan Bruce Willis-féle másnapos állapotban elvállalja végül a melót,
és ezután már csak a darálás következik: hullanak emberek és vámpírok
egyaránt, a vérfröcsögést néhány poén jól időzítve szusszanásnyi időre
megszakítja, ráadásul még egy filmvégi duplacsavarra is futja.
Annak
ellenére, hogy nem egy Magyarország éves költségvetését felemésztő
darab, dicsérendő, hogy a szűkös keretek ellenére, de a trükkmesterek
kitettek magukért, és a forgatókönyvírók is egy túlzott agymunkát nem
igénylő, de pörgős darabot hoztak össze. Kiemelendő még a jól sikerült
operatőri munka, különösen jó a repülős jelenet, az alatta felcsendülő,
első részből átvett, de modernizált "Cry Little Sister" nóta is szívet
melengető volt - pedig alapból rühellem a feldolgozásokat.
A remek
első rész, és a pocsékra sikerült második után, nyugodt szívvel ajánlom a
hagyományos vámpírfilmek kedvelőinek, még ha akkora bizalommal is
állunk neki, mint szerény személyem, garantáltan kellemes csalódás.
Nyilván érződik a szűkösre szabott büdzsé, néhol a CGI lóláb is kilóg,
de ha nem ezekre vagyunk ráindulva, kellemes, agykikapcsoló másfél
órában lesz részünk, nem világmegváltó darab, a klasszikus első részt
sem űbereli nyilvánvalóan, de egy kellő odafigyeléssel elkészített,
szórakoztató darab, ami kiköszörüli a borzalmas második által okozott
csorbát. Külön dicsérendő, hogy a direct-to-dvd volta ellenére össze sem
hasonlítható minőségileg a dvdre készült filléres vackokkal, az egekig
nem dicsérem, ez egy B-film, de a jobban sikerült fajtából, ami nem is
akar többnek látszani, nincs álművészkedés, filozofálgatás, van helyette
zúzás, vérfröcsögés és poénok.
Részemről jöhet a negyedik rész, ha ez a színvonal marad.
Hála az új blogfelületnek, (amelyet kezelni kibaszott nehézkes részemről, miért kell mindent elbaszni, ami működik??? ), megtekinthettem, melyek a legnépszerűbb és legolvasottabb filmkritikák az oldalon. Tehát:
Az első írásomat egy nagyon hálás témával kezdeném, valószínűleg ez az egyetlen film, ami a létező legtöbb akciósztárt felvonultatja egy mozi keretein belül - és valószínűleg sokáig az is marad. Bevallom, kicsit félve álltam neki, az első rész nem igazán nyerte el a tetszésemet, nem értettem, ha Stallone egy igazi régi vágású akciómozit akart csinálni, akkor miért kell a mostani akciófilmnek nevezett hulladékok trendjét követni, és állandóan úgy rángatni a kamerát az akciójeleneteknél, mintha az operatőr alaposan be lenne baszva, a néző pedig semmit sem lát a bunyókból, ehhez jött még a helyenként az Asylum filmek színvonalát idéző pocsék CGI, hiányzott egy karizmatikus főgonosz (Eric Roberts nagyon halovány volt, a végeredmény egy percig sem volt kétséges), arról nem is szólva, hogy a "keménytökű zsoldosok a dzsungelben jó seggberúgják a rosszarcokat" már a nyolcvanas évek VHS korszakában is kissé gáz volt...
A kicsit hosszúra sikeredett felvezető után rátérnék a tárgyalt második részre, mégiscsak arról próbálok firkantani valamit. Nos, a kezdeti gyanakvásomat követően, tíz perc után azt vettem észre hogy vigyorra görbül a szám, és ahogy telt a játékidő jó párszor hangosan felröhögtem a poénokon. Mert azokból akad dögivel, rengeteg utalás, kikacsintás, és az önirónia sem hiányzik, a negatív kritikák többsége pont ezért nem szerette a filmet, de erről később bővebben.
Térjünk rá a történetre, ami egyszerű mint a faék, tulajdonképpen egy recept hátoldalára ráférne az egész story, de egyrészt egy ilyen all-star parádénál nem is ez a lényeg, és egy a hőskorszak előtt tisztelgő akciófilmtől senki ne várjon Bergmani mélységű jellemábrázolást, csavaros történetet is máshol keressünk.
Nos, az előző részt követő események után Mr. Church (Willis) jelentkezik a csapatnál, miszerint ugyebár a megbízást nem úgy hajtották végre, amiben megállapodtak, elvégre mégsem arról volt szó hogy szarrá lőjenek egy egész szigetet. Hogy ezt a kis ballépést elrendezzék és kvittek legyenek, egy egyszerű feladattal bízza meg a csapatot: menjenek el egy meg nem nevezett egykori szovjet tagköztársaságba, és hozzanak egy lezuhant gépről valami szupertitkos kütyüt, szokás szerint a világ sorsa forog kockán, hiszen tudjátok.
A feladat megy mint a karikacsapás, amikor megjelenik a főgenya, akit maga Van Damme alakít, és csipet csapata, akik szintén igényt tartanak arra a bizonyos valamire, nyomatékosításul JCVD ki is nyírja a brigád egyik tagját (igen, kár volt az előzetes aggodalom, Liam Hemsworth ennyire gyorsan ki száll a filmből), de van annyira hülye, mint a főgenyák általában, hogy az egész csapatot tiszteletből életben hagyja - naná, különben félórás lenne a film. A csapat természetesen ezt nem hagyhatja annyiban, no és Willis bátyó is igen dühös az ellopott kütyü miatt, amelyről kiderül, hogy egy térkép, a Szovjetunió felbomlását követően ugyanis privatizáltak egy bányát, ahol merő véletlenségből a a ruszkik egy rakás atombombát tároltak, a térkép pedig ezeknek a pontos lelőhelyét tartalmazza. A csapat tehát nekivág hogy megmentsék a világot, és persze hogy társuk halála miatt jól lezúzzák a belga kickboxert. Naná, hogy útjukban robban minden, halnak a rosszfiúk mint a legyek, az események egyik akcióból a másikba következve haladnak a végső összecsapás felé. Az egyik hírig közben maga Chuck Norris is tiszteletét teszi, és még egy Chuck Norris viccet is elsüt, haha.
Ennyiből is látszik nem egy Oscar várományos alkotással van dolgunk, ezért kárpótolnak minket a remek akcióorgiák, és a poénok, húzzák egymást az "öregfiúk" egyfolytában, megemlítendő filmtörténeti csodaként, Chuck egyszer még el is mosolyodik!
Pörgősebb, látványosabb az elődjénél, gyakorlatilag az első negyed óra lazán túlszárnyalja az első rész fináléját. És...amikor a végső összecsapásban Stallone, Svájci, Willis és Chuck Norris közös szórják az ólmot, küldenek pokolra egy kisebb városnyi rossz fiút... Nos, az a magamfajta VHS-korból itt ragadt őskövületnek egy megvalósult álom volt. Ilyen érzés általában csak férfimagazinok lapozgatása közben szokott elfogni, hehe, tudom perverz állat vagyok.
A negatív kritikákról, akik a poénokat, utalásokat sérelmezik, csak annyit, ez egy olyan esemény mintha világ legnagyobb rockzenészei összejönnének közös dzsemborira, és ha már ilyen remekül szórakoznak, akkor a közönség is részesedjen belőle, igazi jutalomjáték mindegyik sztárnak megvan a maga nagyjelenete, ezt a filmet én véresen komolyan véve nem tudnám elképzelni. Hát lehet haragudni olyan poénokra, amikor Arnie a legnagyobb golyószórás közben megjegyzi: ki jöhet még, Rambo? Természetesen elmaradhatatlan I'll be back, de ehhez Bruce Willisnek is akad egy nem túl hízelgő megjegyzése.
Az eddigi áradozás ellenére, a film nyilvánvalóan nem tökéletes, Van Damme kaphatott volna több lehetőséget a kibontakozásra, bár így is remekül adja a genyát, illetve a végső két fö-fight: a "kisebbik" a Statham vs Scott Adkins, illetve a fő-fő fight, a várva várt Sly vs Damme szerintem meglehetősen rövidre, összecsapottra sikeredett, egyébként a fináléban Stallone nyíltan utal a Pusztító végső, Wesley Snipes-sal vívott összecsapására, ám az jóval kidolgozottabb volt. Talán ezt tudjuk be a kor rovására, hiszen ahol a 44 éves Jason Statham a "kölyök" a többiek átlagéletkora valahol 200 év környékén mozog, azért szép teljesítmény volt, egy percig sem volt vénemberek ugrabugrálnak-féle érzésünk. A film végén elhangzik keserű, de mégis szívet-melengető önironikus megjegyzés, miszerint: Már mindannyian múzeumba valók vagyunk. Azt hiszem ennél szebben nem lehet lezárni egy karriert, egy korszakot, ami sokunk ifjúságára meghatározó erővel bírt.
Ez a film nem mindenkinek jön be, a fanyalgók, Bourne-filmeket emlegetők recskázzanak nyugodtan Matt Damonra, Ben Affleck és a többi puhapöcsre, ezt a filmet egy bizonyos generációnak szánták, és a nézők bebizonyították, hogy a PG13 és a CGI szarokon túl is van élet.
Végszóként csak annyit: Tiszteljük meg Stallone-t annyival - ha ő megtisztelt minket, hogy elhozta azt, amiről még 15 éve nem is álmodhattunk volna-ezt a filmet nézzétek meg a moziban, és ne töltsétek le valami camos okádékban.
Edgar Rice Burroughs neve valószínűleg nem sok embernek mond valamit, bárhogyan is törik a fejüket. De, ha megemlítem, hogy az úriember volt Tarzan megalkotója, már rögtön elismeréssel hajtja meg a fejét mindenki, aki nem, az is. A dzsungel urát kitaláló és szerencsére róla igen sok történetet megalkotó írót én bizony nyugodtan teszem egy szintre Robert E. Howard-dal, Conan atyjával. Már nem vér szerinti, természetesen.. Tarzan ugyanis, akárhogyan is nézzük, a heroic fantasy egy szeletét lefedi, már persze, ha eltekintünk a kretén és nyáladzó Disney rajzfilmektől, és a bugyuta és beszélni alig tudó Weissmüller-féle figurától. No persze eme utóbbi is kedves ám szívemnek, gyermekkorom kedvenc műsorai voltak a fekete-fehér Tarzan-sztorik a képernyőn. De a könyv majomembere erősen eltér az újabb és újabb hiteltelenül megformált karakterektől, na jó, most eszembe jut Christopher Lambert, a kancsal Tarzan, és még a vérnyomásom is felszökik. Ja, hogy most nem is Tarzanról szól a cikk? Szóljatok, mielőtt belemelegszek... Már a témába, természetesen.
E.R.B.-nek ugyanis nem csak eme méltán leghíresebb és sikeresebb hőse létezett ám. Még ugyanabban az évben, 1912-ben mint Tarzan-t, megalkotta első kisregényeként John Carter kapitány hihetetlen kalandjait a Mars bolygón. "A Mars hercegnője" címmel került forgalomba, és ezt még követte 10 kötet, igaz a legutolsó már 14 évvel az író halála után lett kiadva, és két történetet tartalmazott. Bár nem annyira ismert figura, mégis természetesen a Marvel 1977-ben elindította a "John Carter, Warlord of Mars" sorozatot. Azt hiszem, ezek után talán nyílvánvaló a manapság mindent fikázni akaró fórumozóknak, hogy valószínűleg ez a film és történet nem "Avatar" koppintás, mint ahogyan azt nagy okosan felhányják a türelmes Internetre. Sőt, éppen ellenkezőleg, ahogyan James Cameron nyilatkozta, "Úgy gondolom, az Avatar-ral felejtsünk el minden "chick flick" (eme szleng szó leginkább a "csajos", érzelgős, női célközönségnek szánt mozikat jelenti) sztorit, és készítünk egy klasszikus fiús kalandfilmet, amolyan Edgar Rice Burroughs-félét, mint a "John Carter of Mars" - egy katona a Marsra megy." És méltán mondhatjuk sok sci-fi elődjének eme korai fantasztikus történeteket, akár a Star Wars-ban, akár a Flash Gordon-ban is észrevehetünk sok alapmotívumot, amely Carter kapitány kalandjaiból merített. Sajnos azonban a "blockbuster" fantasy-k és sci-fik által legyalult elméknek mindez kevés, és unatkozva legyintenek erre az alapműre, ó, már ezredszer látunk ilyen történetet. A könyvek közül sajnos csak öt kötete jelent meg magyarul, talán nem ártana kiadni a többit is, de itt látszik, mennyire nem vetett hullámot a film sajnos, és nem hiszem, hogy belátható időn belül a polcunkra kerül a maradék is. Bezzeg az "Alkonyat" című faszság elárasztotta a boltokat és könyvtárakat, és a sok uszályában úszó szerelmes-vámpíros hülyeség is. Persze nem állítom, hogy ez a kedves és hősies kis mese az irodalom csúcsa lenne, de azért valamivel jogosabbnak érzem a magasabb szintre helyezését, mint sok felkapott és unalmas alkotásnak. Lévén ez igazi kalandregény, és férfias, tesztoszteronnal megrakott hőse még a régimódian valódi hős, nemes szívű alakja példát mutathatna korunkban, nem beszélve arról, hogy megmelengeti az ember szívét a kissé romantikus, ámde nem nyálas fantasztikus történet. Itt viszont meg kell említenem az "Asylum" stúdiót, amely gyorsan piacra dobta 2009-ben, megneszelve a készülő nagyobb lélegzetvételű és költségvetésű alkotást, a saját verzióját, a "Princess Of Mars"-t. Még nem volt hozzá szerencsém, bár a polcomon pihen, ám aki ismeri a fentebb említett stúdió műveit, talán értheti, miért is esik nehezemre belevágni, és miért is kell hozzá egy bizonyos hangulat, amikor már minden mindegy. De be fogom pótolni, és meg fogom nézni, a kimondottan DVD-re készülő filmet, melynek főszereplői Antonio Sabato Jr., és Traci Lords, az ex-pornósztár.
De térjünk vissza az elemzett műhöz, amelyet a Walt Disney Pictures készített el, úgy látszik néha ők is félrenyúlnak, és tudnak jót alkotni. A forgatókönyvet és a rendezést Andrew Stanton vállalta magára, aki az idegesítő Disney-mesék írásában és rendezésében vett részt, mint a "Wall-E", meg a "Toy Story" és "Szörny Rt."-t, és ..Áhh nincs kedvem sorolni ezeket... Mindenesetre megállja a helyét, és a korabeli illusztrációk és képregények által megalkotott világot mutatja be a nézőknek. A főszerepet Taylor Kitsch kapta, Carter kapitányként, és nem volt rossz választás,a kissé Johnny Depp-es, mégis valamelyest macsós figura, aki eleddig sorozatokban szerepelt, és említhető a "Kígyók a fedélzeten", vagy az "X-men kezdetek: Farkas" című mozik. Hősnőnket pedig a Lynn Collins alakítja, aki valamivel foglalkoztatottabb filmbéli társánál, szintén sorozatokban, és szintén az "X-Men"-ben, no és sok más filmben, de nem sorolom fel őket, mert részemről érdektelen a többi alakítása.
De itt az ideje, hogy belevágjunk a történetbe, amely ugyan kissé eltér a regénytől, mégis egy-két csavarral megtoldotta a sztorit, hogy a kedves naiv mese fogyaszthatóbbá váljon.
Az 1886-os évek Amerikájában járunk. John Carter kapitány polgárháborús veterán, és sokszorosan kitüntetett harcos. Burroughs regényében így írja le: " Csodálatos férfipéldány volt; széles vállú, keskeny csípőjű és edzett katona. Arcvonásai szabályosak és határozottak, fekete haját rövidre vágatta, tüzes és elszánt, acélszürke szeme tükrözte erős és kitartó jellemét. Modora kifogástalan volt, udvariassága a legelőkelőbb déli úriemberre vallott.". Táviratot küld unokaöccsének, (aki a regényben csak szimplán barátja), hogy látogassa meg őt. A rokon egyébként maga az író, Edgar Rice Burroughs, akit szomorú meglepetés ér: megérkezve közlik vele: a kapitány halott. Örökségül egy különös naplót kap, amelyet olvasva megelevenednek előtte (és előttünk is) Carter kalandjai...
Hősünk csalódott a háborúkban, az eszmékben, és már csak aranyra vágyik, nem katonáskodásra. Ám a sors közbeszól: érdemei miatt vissza akarják kényszeríteni a seregbe, de megszökik, és az őt üldöző katonák és indiánok elől egy barlangba menekül, magával cipelve sebesült felettesét. Itt azonban meglepetés vár rá, egy kopasz faszi, aki ki akarja nyírni, ám hősünket kemény fából faragták, és felülkerekedik. A gyengélkedő fickótól elvesz egy medált, , Ám az, utolsó szavaival a Mars-ra küldi őt az ékszer segítségével. A vörös bolygóra megérkezvén meglepetten tapasztalja, hogy ereje megsokszorozódott a gravitáció miatt. És máris bonyodalomban találja magát: sok karú, nála kétszer nagyobb zöld bőrű lények ejtik foglyul, a Thark-ok, szerencsére azok főnöke Tars Tarkas szimpátiával figyeli a láthatóan különleges képességekkel megáldott embert... És a Marson, nevéhez híven háború folyik, Zodanga, a világpusztító és terjeszkedő város egyetlen gall falut, ja bocs, egyetlen Marsbéli várost nem tudott még legyőzni, Héliumot. Szemtanúja is lehet egy csatának, melyet nem néz tétlen szemmel, és megmenti Dejah Thoris-t, Hélium hercegnőjét, így aztán Sab Than, Zodanga hercege igencsak ideges lesz, pedig egy másik kopasz embertől olyan fegyvert kapott, amellyel legyőzheti Hélium-ot. Carter, a Thark-ok által harcosnak kinevezve Thoris-sal együtt azonban fogságban érzi magát, és a szépséges nővel, és Solával, a törzsfőnök lányával útra kel, hogy megkeresse az utat vissza a Föld bolygóra, mert haza akar térni a különös világból... Ám Dejah Thoris, az igen szimpatikus hölgy, látván harci tehetségét, könyörög neki, hogy segítsen népén, no és persze rajta is, no nem úgy, ahogy gondolnánk, hanem mert drága és szerető atyja Sab Than-nak szánja feleségül, botor módon azt hívén, hogy akkor megmenekül a népe. Hosszas rábeszélés után, és a kibontakozó vonzalomnak köszönhetően Carter mégis csak marad, és segít Héliumnak. Csak éppen nem számol a kopasz faszikkal, akiket "Thern"-nek hívnak, és álságosan a világok pusztulását segítik elő, mert az nekik jó. És mindent megtesznek azért, hogy Zodanga leigázza Héliumot. Ám a berszerker-szerű harcossal nem számolnak, és azzal, hogy a háborújához megnyeri a Tharkokat, akik segítséget nyújtanak neki csatájához... És a hősi eposz szépen csordogál a maga útján...
Mit mondhatnék? Tökéletes szórakozás, és nagy ívben leszarom, hogy a Marsról mennyi tévedést elővezet, a holdjait, satöbbi. Az csak hallgasson, aki beveszi Godzilla pusztításait, vagy benyalja, hogy Matt Damon egy kurva nagy akcióhős. Nekem maradt ez a kedves mese, ami volt, és kellemesen szórakoztam rajta. Nos, persze elfogult vagyok, és cinizmusom mellett maradt bennem annyi gyermeki rész, hogy felhőtlenül izgulhassak ezen a mozin. Nem akar túlnőni önmagán, mégis megéri a ráfordított pénzt, élményt ad, és kikapcsol, izgalmak és kalandok, hősiesség és nemesség árad belőle. Bár kissé túl van húzva az a rész, hogy John Carter nem akar kötélnek állni, és inkább hazamenne, ahelyett, hogy segítsen az elnyomott marslakókon... De mi kell még? Egy hős, akire felnézhetünk, idegen tájak, harc, egy kis romantika, minden adott, hogy egy jó napot okozzon nekünk. Nem kevés izgalom, és ami pozitív, az a néha felcsillanó humor, amely a könyvekben nem igazán lelhető fel... Hála korunknak, a látványvilág is jól sikeredett, mondjuk nem is kerestem nagyon a hibákat benne, az maradjon meg a fanyalgó szerencsétleneknek, akik kényszeresen mérni akarnak valami általuk felállított etalonhoz mindent. Tökéletes szórakozás, nem tudom, hogy Burroughs mit szólna hozzá, de szerintem tetszene neki, talán csak a kissé máshogyan alakított történet feküdné meg a gyomrát, én azonban a "Sherlock Holmes" új verziója óta már hajlékonyabb vagyok... Ne sajnáld az időt rá, ne higgy senkinek (nekem sem, ha ha), és nézd meg. Örülök, hogy híres írok híres hősei után sorra kerülnek az eddig mellékesnek vett hírók, mint Solomon Kane, és most John Carter kapitány kalandjai. Csak így tovább, jó lenne folytatás, hiszen nem merült ki a történet ennyiben. Már csak Tarzan hiteles megformálását várom... Ne hagyd ki, ha jól akarod érezni magad egy másik világban, és ajánlom a könyveket is elolvasásra. Nekem egy elfogult 10/10.
/
