Crawl Or Die (2014)

Ha valami hülye bulvárlapba írnék, már meg is lenne a főcím: "Klausztrofóbia kimaxolva!"

De merthogy nem oda írom, csak kisbetűvel teszem hozzá, hogy ez a "trendi" szóhasználat nem is kenyerem, mégis tartalmazza az igazságot a fentebbi kissé szenzációhajhász kijelentés.

 Hajnali kettőkor ébredve, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy ne nézzem meg a szabadon fordítva "Kússz, vagy meghalsz" című alkotást. (Ha valaha szinkronizálják, természetesen javaslom a "Halálos alagút" címet, mert a hazai szarkupac címadásokhoz ez idomul a leginkább. De nem kell aggódni: ez nem huszadrangú Asylum-produkció, tehát nem kerül piacra itthon...). Nos, tehát az előző napokban bele-belepörgetve a filmbe, egészen torokszorító jelenetek szemtanúja lehettem, legalábbis, a bezártságra-érzékeny embereknek ez a mű egy kisebb trauma. És mivelhogy szükségem van a feszültségre, valami beteges oknál fogva (természetesen nem az életben), alig vártam, hogy lássam, és átéljem. Nincs is ideálisabb körülmény erre az éjszaka sötétjénél, kivéve talán egy moziban (ahol szintén nem fogják játszani...). Úgyhogy vállalva minden kellemetlenséget, behelyeztem a lejátszóba. És most néhány szó az amerikai készítőkről.

 Író-rendezőnk, mondhatjuk elsőfilmes Oklahoma Ward, nem túl sok cselekménnyel, nem túl sok körítéssel, nem túl nagy költségvetéssel számomra kiemelkedőt hozott létre. Egy fórumon Ward az azt firtató kérdésre, miszerint "igaz-e, hogy az egész 8000 dollárból készült?", azt válaszolta: "Ez az összeg túl magas. Nekem ennél sokkal kevesebb pénzem volt...". Na ez a tökösség. Hollywood-nélkül, minden nélkül. Hihetetlen, de Japánban a "Crawl Or Die" ("Alien Crawl" címen...) már kultuszt teremtett, mire Amerikában is bemutatták. Nem csodálom. Ezt az elképesztő, független - kísérleti - sci-fi - horrort mindenkinek csak ajánlani tudom. Tudom, hogy lesz bőven fanyalgó, aki a horror-műfaját csak felszínesen súrolja, mint a kanos kiskutya a gazdi lábát, aki szerint unalmas, nem történik benne semmi, semmi látvány, etcetera... Azoknak meg a "Smith & Wessont" ajánlom. Folytatván bemutatását a remekműnek, a főszereplő hölgy maga a direktor barátnője, Nicole Alonso, aki lazán letaszítja az efféle filmek "tökös csajai"-díjas asszonykáit trónjukról, mint Mila Jovovitch, netán  Michelle Rodriguez. Az extrém frizurás Alonso tökéletes alakítást nyújt, kiválóan remekel a kemény kommandós csaj szerepében, akiről az ember el is hiszi azt az óriási életösztönt és kitartást, amit megmutat. Eddig a "Screen" című 2013-mas horrorban láthattuk csak, amelynek társproducere Ward volt. (No meg 2 rövidfilmben). Az ő karaktere viszi előre az egészet, és másoknak nem is jut túl sok idő életben töltve... Lássuk a rövid sztorit:

 Azonnal a mély vízbe dobnak minket. Egy kis kommandós alakulat (köztük egy civil nő) menekülésben van. Riadtan keresnek menekülőutat a lövések, üldözőik elöl. "Szerencséjükre" lelnek egy afféle csatorna-lejáratot, amin gyorsan le is másznak. Egy rövid "flashback"-ben megtudjuk: a jövőben járunk, ahol az emberiséget  hamarosan a kihalás fenyegeti. A gyengébbik nem képviselői mind elkaptak egy terméketlenné tevő vírust, és persze kissé közhelyesen, de van még egyetlen nő, aki nem hordozza magában ezt a betegséget. Érte kell mennie az alakulatnak és a Földről el kell menekítenie a "Föld 2.-re", amely előkészítve várja, hogy benépesítsék. A csak "Rakománynak" nevezett nő biztonsága mindennél fontosabb. Nos, ez aztán nem jött össze, mert magába a pokolba érkeznek. egy rovar-szerű páncélos-testű szörnyeteg ered nyomukba, amely egyre lejjebb redukálja hőseink számát. Szóval a szinte elpusztíthatatlan gyilkos lénnyel a nyomukban bele kell vetniük magukat egy kis alagútba, amely csak négykézláb járható, de már itt is ránk tör a szorongó érzés, a végeláthatatlannak tűnő föld alatti koporsótól... És hamarosan csakis Tank marad (Nicole Alonso), és a "Rakomány", miközben végignézhették társaik szörnyű halálát. És menekülnek. És egyre szűkebb járatokban. Amikor a cső véget ér egy időre, egy omladozó földbe fúrt járatban próbálnak tovább mászni, amelyben már felkönyökölni sem lehet. (Na ennél a résznél komolyan felnyögtem...) Aztán ennél még extrémebb és szűkebb helyeken is járhatunk, ahol araszolva centiről-centire tart a pokoljárás. hogy megmenekülnek-e, azt természetesen nem mondom el, a saját szemetekkel kell látnotok...

 Ez a mozi akkor is horror lenne, ha nem szerepelne benne a szörnyeteg. Nyomasztó, szorongást okozó, félelmetes. Az imbolygó zseblámpák fénye csak növeli a sötétséget. Ilyen lehet élve eltemetve lenni... Az alkotók elképesztően ráéreztek erre a klausztrofób, ősi rettegésre, amelytől konkrétan néha levegőt is alig kaptam, hol a légszomjtól, hol a visszafojtott lélegzettől... Az ember bele sem mer gondolni, összeszorult gyomorral nézi a reménytelen vergődést olyan kis alagutakban, ahová én férfiként be sem férnék már... Érezni a föld súlyát, amely kiszorítja a levegőt a nézőből, a levegőtlen és nehéz föld szagú járatokat elnézve néha legszívesebben kikapcsoltam volna egy pár percre. Miközben ott dübörög az elmében: mi van, ha egyszer csak véget ér az alagutacska...? Mert visszafordulni lehetetlen... Itt nem lehet elfutni. Mindezek közepette szintén hatásos alig-zene szól, néha csak zúgás, vagy szívdobogás-szerű lüktetés. Mondhatni, hogy a történet igen egyszerű, de bizony a zsenialitás itt ütközik ki: olyat alkotni ilyen alapanyagból, amely mégis a hatása alatt  tartja a nézőt teljesen, megragadja, megrázza, erőszakot tesz rajta.  Egyetlen unalmas pillanata sem volt. Néhány apróságba ugyan bele lehet kötni, hogy ahol a hősnőnk alig fér el, akkor a ronda monszter hogyan tudja követni, de aszondom, ez még belefér, legyen ez a fikázók egyetlen öröme. Ezt a filmet kötelező megnézni, átélni. Nyilvánvalóan 10/10. És a "kedvencek" kategóriába került nálam!