Bullet to the Head (2012)

 Ez volt az a film, amelyet a legelső Teaser trailertől kezdve rossz ómen kísért végig: bénán összevágott előzetes, a videotékák alsó polcain porosodó Zs-akciófilmeket idéző borító, az eredeti másodszereplő Thomas Jane hirtelen kirúgása, mindezek nem sok bizakodásra adtak okot. Mégis, ezek ellenére miért is álltam hozzá pozitívan? A legfőbb ok, két ikonikus személy: Sylvester Stallone - őt nem kell senkinek bemutatni, és egy szintén nagy név, a szebb napokat megért rendező, Walter Hill személye, aki valaha olyan remek akciófilmekkel lepte meg a közönséget, mint a 48 óra, a 90-es évekre kissé megkopott a nimbusza, de még bőven nézhető mozikat gyártott. Stallone, mint tudjuk, személyes "halálos fegyvere" Rocky Balboa újraélesztése óta újra a csúcson van. Hab volt (akkor legalább is úgy gondoltam) a Halálos Fegyver producere, Joel Silver neve is. Minden adva volt egy remek, régi időket megidéző tökös macsófilmhez, akkor mi sülhet el rosszul? Elvégre láttunk már pocsék filmekhez kurva jól összevágott trailert. Nos, akkor lássuk, mi is igaz a negatív hírverésből?

James Bonomo (Stallone) bérgyilkos, és most felejtsük is el az „Assasins” kifinomult killerét, a "legjobb a szakmában" formulát, James egy igazi gátlástalan, ámde karizmatikus rohadék, aki szemétládáknak dolgozik, és szemétládákat öl. Egy tabuja van: nőket és gyerekeket soha - nyilván nem akarták a készítők túlságoson ellenszenvessé tenni a figurát. Legújabb munkája, egy korrupt rendőrt a zsarumennyországba juttatni, a meló gyorsan megvan, ő, és társa pechjére viszont bekövetkezik az, ami az ilyen filmekben rendszeresen, vagyis a megbízók minden szálat elvarrnak... Ennek érdekében egy újabb(!) bérgyilkost - logikus nem, kíváncsi lennék, utána azt is kinyírnák? - bíznak meg a végrehajtók kiiktatásával, ám az akció során csak James társát sikerül kinyírni, a többi kitalálható, Stallone apánk megmenekülése után bosszút fogad, és a rosszfiúk a tíz kicsi néger elv alapján sorra fűbe harapnak. Ebben segítségére lesz a kiiktatott sün egykori társa , a koreai zsaruzseni, Sung Kang ( Taylor Kwon), ő ugyanis rögön tudja kik voltak a gyilkosok, miközben a helyi rendőrségnek fingja sincs az egészről. A társadalom két végletét képviselő ember, gyilkos és rendőr tehát kényszerszövetségre lép, ezután reszkethet a New Orleansi alvilág!

Pofonegyszerű történet, nem is ezzel vannak a gondok, elvégre nem is vártunk mást, csak egy szórakoztató B filmet. A problémák, hol is kezdjem, mivel van jópár. A producer, Joel Silver úgy vélte, mindenáron szinesbőrű sidekickre van szükség, talán arra gondolt meg tudja ismételni a Halálos Fegyver, netán a 48 óra sikerét, mivel a feka haver úgy látszik kiment a divatból Hollywoodban, Thomas Jane ezért már az elején lapátra került, helyette kapunk egy jelentéktelen, kantonpopénekesre hajazó (tudom, koreai a srác) szereplőt. A 80-as években nagy divatja volt az ún. buddy-movieknak, ezek rendszerint két egymást rühellő, a másikat állandóan ugrató, ám a végére kenyeres pajtásokká való főszerek lőporfüstös kalandjairól szóltak. A műfaj kitermelte a nagyágyukat, lásd Halálos fegyver, Tango & Cash, 48 óra, de a másodosztály sem maradt ki, születtek olcsóbb, de olyan élvezetes alkotások, mint a Fenegyerekek. A tárgyalt filmnél az egyik fő gond, hogy a két szereplő között nincs semmilyen összhang, csúnya angol szóval , hiányzik a chemistry, még alkalmi szesztestvérek közti szinten sem működik, a poénforrások olyan szellemes "viccekben" merülnek ki, mint Stallone motyog valamit a szamuráj mentalitásról, "társa" sértetten kikéri, hogy ő koreai...majd visszavág az olasz Bonomonak a tacozabálásról, haha. Másik fő probléma, a készítők maguk sem tudták eldönteni, egy viccesedő, pufogtató haver-múvit akarnak, vagy egy kemény bosszúfilmet, ezért két szék között padló lett a vége, mivel mindkettőnek rémesen gyenge. A főszál szerint Bonomót fűti a revans társa haláláért, ehhez képest ez a szál teljesen elsikkad, kábé annyi bosszúvágyat érzünk a főszereplőben, mint jómagam egykori ovis pajtásom iránt, amikor elvette a homokozóban a kedvenc mecsboxomat a mocsok. Pedig, a filmnek már csak a forgatókönyv felépítése miatt is erre a szálra illene koncentrálnia, a két profi, két gyilkos közti gyűlölet, majd végén a katartikus leszámolás. Ehhez képest ez vonal csak alibi szinten van jelen, a nagyobb részt a két szereplő erőltetett poénkodása teszik ki, amelyek humorértéke a Sas-kabaréval vetekszik, bár, vannak akinek az jelenti a humor csúcsát. Az akciójelentekre ugyanez a sterilitás jellemző, 1-2 tűrhető robbanás, sok lövöldözés, és bunyó, pár jelenet kivételével a többsége sajnos kifejezetten rosszul fényképezve, olyan az egész mint egy kicsivel több pénzből elkészített Direct-to dvd filmecske. Ha már bunyók, ejtsünk pár szót a harci jelenetekről is, mivel a koreográfus is megérdemelne egy fenékbe rúgást. Az alapelgondolás, hagyjuk a repkedő, rúgkapáló drót-fu-t, mutassunk igazi brutális, test-test elleni küzdelmeket, kifejezetten jó (lett volna), a végeredmény viszont egy pankráció meccset idéz, amiről már talán csak az amerikaiak, főleg Al Bundy társadalmi rétege hiszi még el hogy valódi.

Walter Hill neve régóta nem ragyog már olyan fényesen az akcióműfajban mint egykor, de még a gyengébb, kései munkáiban is megvolt a rá jellemző stílus, és lightosabb darabjaiban is pofás akciókat hozott össze. Ez lesz az a mű, amivel viszont biztos nem fog dicsekedni. Értem, hogy kis pénz, kevesebb látványorgia, de... gondoljunk csak John Woo korai, fillérekből összedobott remekjeire, a hiányzó millákat kreativitással, fantáziával, egyedi kameraállásokkal és főleg tehetséggel lehet helyettesíteni. Az egyébként sem Oscar-várományos forgatókönyv amúgy is úgy hemzseg a hibáktól, mint a Parlament a naplopóktól. Kezdve a maffia indokával, nem kell, sőt! folyton a világot, Amerikát megmenteni, de a telekspekulációs indok annyira piti, szánalmas, nincs az az épeszű gengszter aki emiatt szarrá lőne, robbantana egy nagyvárost...Egyszerűen annyira jelentéktelen, végig azt érezzük, az egész haddelhaddnak, a gonoszok motivációjának nincs valódi tétje. Térjünk a bosszú szálra, szerencsétlen Sly-t elvileg az motiválja, mégis szenvedő arccal csak szomorkodik vityillójában, nyilván ugye nem tudja kik bízták meg, miközben a koreai zsaru Sherlock Holmes - ot megszégyenítő logikával rögtön átlát a szitán... amikor meg Bonomo lánya feltűnik, tudjuk, két dologért írták bele a sztoriba: legyen majd kit elrabolni, és a balfasz társnak meg legyen kivel összejönnie. Akárcsak a már említett akciójeleneteknél , ez a sterilitás rányomja a bélyegét az egész filmre is. Semmilyen, műanyagízű, a cselekményszál vontatott, kiszámítható, nem egyszer ásításra késztet, külön fájó pont, hogy az izgalmas, gyönyörű New Orleansból se látunk sokat, nagyrészt zárt helyeken, sikátorokban, éjszaka zajlanak a történések. Illendő még kitérni az egyetlen karizmatikus rossz fiúra, Jason Momoára, aki kellemes csalódás: kegyelmet nem ismerő egykori kommandós, akiben viszont él még a betyárbecsület, ha hasonszőrű ellenséggel hozza össze a sors, megadja a fair playt, egyszóval igazi harcos, sajátos erkölcsi kódexszel, igazi modernkori viking. Sajnálatos módon nagyon kevés szereplési lehetőséget kapott. A várt összecsapás viszont, hogy is mondjam, kiábrándító, az egymás baltáva püfölése meg már-már a paródia határát súrolja.

Ismertebb névként említsük még meg az"egykor sztár voltam" Christian Slatert, az ő szerepe nyúlfarknyi, végképp súlytalan, de neki is kell rezsit fizetnie, ezt felhozom mentségeként.

A film kétségbevonhatatlan pozitívuma Stallone, aki mindent beleadott, jelenlétének minden percéből süt a karizmája, igaz, elsőre szokatlan, hogy teljesen más szerepkörben látjuk, viszont kiválóan megoldotta a feladatot. Mindig is többre tartottam mint közönséges izomgyúrma akciósztárt, szinte hihetetlen, így a 70 környékén micsoda fizikummal bír, maga a megtestesült őserő, a néző érzi, egyedül az ő jelenlétének van súlya. Nem rajta múlott a siker, azaz a hiánya. Sebaj, majd az Ex 3-mal egyenlít.

Minden eddigi lehúzás ellenére, annyira nem rossz, ha éppen nincs jobb dolgot, nosztalgiáznál egyet, egyszer simán megnézhető , Segál Pista, Jason Stathem filmjeinél így is élvezetesebb, bár moziban nem nézném meg. Stallone-fanok azért adjanak neki egy esélyt.