Légió - Legion (2010)

Charlie angyalai.

Felvirradt a nagy nap és Isten bácsi úgy döntött eleget látott báránykáinak idétlenkedéséből. Templomba se járunk, teszünk a Tíz parancsolatra. Ráadásul még kedvenc fiát is engedtük keresztre feszíteni. Igaz, ha Jézus tudta volna mivé leszünk foggal-körömmel tiltakozott volna az akrobata mutatvány ellen. Egy szó mint száz, a nagyfőnök úgy döntött ideje ledarálni ezt a planétát. Mivel ő nagyon elfoglalt és éppen nem ér rá, vagy valami ilyesmi, a mocskos munkát kedvenc angyalaira bízza. Szóval az apokalipszis már csak órák kérdése....

Mielőtt azonban bármiféle pusztítsukelanyamvadtakat feliratú billentyűt megnyomhatna a nagy Földet irányító ketyeréjén, egyik jobbkeze a parancsnak ellenszegülve a dezertálás mellett dönt. Paul Bettany, mint Mihály angyal (hehe, így feliratozták a moziban, szerintem meg nem kell mindent lefordítani), szárnyait ledobva a földi halandók megmentésére siet. Ő még lát fantáziát az emberiségben, értelmet a megmentésünkben. Beférceli szárnyai helyeit, fegyver-arzenált ragad, kocsiba pattan és már indul is.

Közben, hogy ne egy Michael angyal road movie peregjen a szemünk előtt, a Mojave sivatag egyik istenhátamögötti (ez egy szóvicc volt), poros útszéli csehójába tévedt emberekkel ismerkedünk meg. Akiket érdemes kiemelni az a szemrevaló pincérnő Charlie (Adrianne Palicki), férfi neve ellenére ő egy nő és nem mellesleg (a rohadék) állapotosan bagózik!! A mogorva tulaj Bob (Dennis Quaid) és fia Jeep (Lukas Black). Csupa mókás név. Senki ne keseregjen, ha nem ismerte fel őket, Dennis Quaid kivételével én senkiről sem hallottam. Az említésre méltóbb szereplők közül kifelejtettem a kampókezű néger szakácsot. Ő a kis társaság legistenfélőbb tagja. A legjellemzőbb mindannyiukra a reménytelenség, no meg a törvényszerű kiégettség. A többi odatévedő idegent pedig az egyszerűség kedvéért nevezzük átutazónak. Statiszták akik gyors és többnyire unalmas halált halnak. Azon érthetetlen és felesleges dolgok résztvevői, amik bonyolítani szeretnék az amúgy pofonegyszerű történetet. A cselekmény olyan szereplői akik azon egyszerű ok miatt vannak egy átlagos forgatókönyvbe beleírva hogy, kitöltsék az üres részeket, másrészt nehogy már a főhősök essenek el leghamarabb.

A kis társaság sorsát megpecsételi egy odatévedt néni, aki némi falatozás után furcsa ám ugyanakkor zavaros, hehe intelmeket hablatyol. Igazán színészeink szeme akkor kerekedik el amint előadja a körbemászokaplafonon magánszámát és pár oktávval mélyebben nyomja süket szövegét. Előkerülnek a ezmiafaszvolt és a hogyapicsábalehetez kérdések és ily módon, már annyira meg sem lepődnek Mihály színre lépésénél. Az igazi műsor éjszaka jön el. Az embereket megszállt angyalok imbolygó léptekkel lepik el a környéket. Mindenkire halálosak, ki olyan balga, hogy útjukba mer állni. Előkerülnek az automata mordályok, egy pillanat alatt mindenki Rambo lesz és lassan térdig gázolnak a töltényhüvelyekben. A torkolattűz nappali fényt varázsol az éjszakába. Két nagy harc közötti szusszanásban nehezen, megosztja velük Mihály földre jövetelének igazi okát. Miért támadt rájuk a rút sereg. Charlie szíve alatt hordott gyermekének életben maradása záloga a Földünk jövőjének. Elhozza újra a fényt az embereknek és lesz megint világbéke. Ekkor felharsan az égnek nagy kürtje, az úr végső csapásként rájuk szabadítja Gábriel angyalát.....és, ha sikerrel jár magasztos céljában elmarad a happy end. Nem lesz, csak apokalipszis....itt a vége fuss el véle.

Egy olyan filmről kell írnom, amit már régóta vártam és most amikor eljött a idő: nem is tudom mit mondjak. Sok film foglakozik a bukott, meg nem értett ill. köztünk lévő, emberré vágyó angyalokkal. Felsorolást mellőzendő: mindenki látott ilyesmit. Aki esetleg az elmúlt időszakot kómában töltötte, az ne ezzel a filmmel kezdje az ismerkedést a műfajjal, én nem szeretnék semmit sem erőltetni. Azt mondják: mindenkinek magának kell eldöntenie mit tud felmutat majd égi bíráinak. Nem lennék az elsőfilmes író-rendező Scott Stewart helyében. Más nem, csak a jóindulat megmentheti meg a purgatóriumtól. Egy gyakorlottabb rendező talán jobban gatyába rázta volna a dolgokat. Néhol a színészeken eluralkodik az erőltetett lazaság, vagy simán elvész a történet a zűrzavarban. Ami szintén rossz fényt vet a filmre az a máshonnan összelopott részek. A legelkeserítőbb, hogy a filmnek megadatott a lehetőség. Volt benne fantázia és sajnos egy rakás érthetetlen momentum is valahogy belekeveredett a megvalósításba. A kedvencek: megérkezik a jégkrémes kocsi , kiszáll a sofőr és megnyúlik keze-lába. Várja az ember, az ijesztő vagy valami meglepő dolog történését és tessék, 3-4 lövéssel simán leterítik. Ezen tényleg meglepődtem. A másik rész aminél felhúzva maradt a szemöldököm az a mami szaladgálása a plafonon. 30 éve mindenki rémüldözött volna, most meg inkább hangos röhögésbe fulladt. Nem is kell erőltetni magunkat a legnyilvánvalóbb logikai baki észrevételéhez. Ha Isten annyira megakarta büntetni az emberiséget, akkor miért nem húzta ki egyszerűen a csatlakozót? Mért nem tenyerelt rá lazán a mindenkit megölök nagy piros gombra? Ehelyett leküldte sebezhetetlen angyalait, akik mit tesznek? Nem kardokkal, bárdokkal esetleg botokkal csapnak szét köztük, inkább embereket megszállva dülöngéltek élőhalott módjára. Ezt csak én nem értem? Véget vetek az akadékoskodásomnak. Ahogy tanult kollégám szokta mondani ,,könnyed szombat délutáni popcorn mozi” kolával baráti társasággal. Sajnos valahol igaza is van, de én valahogy többet vártam a kurva jó filmtrailer alapján.

Nem lehet elmenni a film hibái mellett és szívemhez közeli helyet is foglal el ez a műfaj. Amióta kijöttem a moziból ide-oda csapongok a véleményeim között. Olyan ez, mint az édes-savanyú cukorka. Aki fanyar szájízzel jött ki a teremből, vagy állt fel a monitora elől annak nem okozott mást, csak kesernyés utóízt és köpködött nagyokat. A többi szerencsés (ők vannak kevesebben), köztük én is, ha nem is elégedetten, de bólogathatunk. Már, csak egy mondatot fűznék hozzá. Moziból kijövet az égre nézve kiszakadt belőlem egy halk sóhaj: köszi srác, hogy kaptunk még egy esélyt!

Neked annyi amennyi. Nekem 8.
Ámen