Lassan két éve leszek apuka, és ezelőtt valószínűleg a "Grace" nem tett volna különösebb hatást rám a szokásos horror keltette borzongás és feszültség mellett. Érdekes önmagamon is megfigyelni ezt az érzést. Manapság már hatványozottan kellemetlen, amikor áldott állapotban levő nők kerülnek veszélybe, vagy gyermekekkel történik a filmekben valami. Bár az "áldott" állapot jelen esetben eléggé megkérdőjelezhető. Viszont a "terhes" szótól hülyét kapok, ez a taszító kifejezés a kommunista érában terjedt el sajnos hazánkban, amolyan "újbeszél" stílusban.
A 70-es évek végétől a "Rosemary" és az "Omen" hatására sok-sok feldolgozásban lehettünk tanúi magának az antikrisztus megszületésének, vagy felnevelődésének. Fene sem emlékszik a címekre, de nem egy ilyen másod- és harmadrendű filmcsodát láttam anno VHS-en, nem csak amerikai, de olasz és spanyol verziókban, újrafelfedezésekben. Bár most nem a sátán gyermeke, és nem is az antikrisztus jövend el. Vagy akár az is lehet, ezt nem tudjuk meg.
Rendezőnk Paul Solet (nem t'om rokona-e a kajának), már egyszer leforgatta 2006-ban ezt a történetet, bár csak rövidfilm formájában, 2 díjat is bekaszálva. Most Solet újra felmelegítette (hogy stílszerűek legyünk) a sztorit, hogy ne csak a filmfesztiválok rövidfilmjeinek a rajongói nézhessék végig, hanem a magunkfajta itthon ülők is, akiknek nincs "kedve" külföldra utazni az ilyen nagy ceremóniákra. (Érdekesség, hogy a 2006-os egy kicsivel jobban áll az imdb.-n, mint a mostani, bár ez lehet, hogy csak az eltelt idő miatt van, persze nem adunk mások szavazataira és véleményére különösebben...)
Madeline már két vetélésen is túl van, így párjával, Michael-lel nagy örömmel fogadják az újabb várandóság hírét. Maddy kedvét még kurva idegesítő mindenlében-kanál anyósa sem szegi különösebben. Sőt, még az sem, hogy egy őket ért autóbalesetben meghal a férje, és úgy tűnik, mintha domborodó hasában is megszűnt volna az élet.
Főhősnőnk az az igazi idegesítő picsa, aki csak zöldségeket hajlandó kajálni, és szülni sem kórházban szeretne, hanem közeli ismerősénél, (aki egy szülésznő saját klinikáján) hülye ribancok körében, egy kismedencében. Eljön az idő, a kislány világra jön, és halott. Madeleine-t magára hagyják egy időre a "kisdead"-del, és mire visszatérnek, hogy ugyan, most már vedd tudomásul, hogy meghalt, megdöbbenve konstatálják: a pici él és virul.
Hazatérnek, és elzárkózva a külvilágtól az anya hamarosan rá kell, hogy ébredjen: gyermeke nem közönséges. (Már nem úgy, hogy nem trágárkodik...). A szagára gyűlnek a legyek, és az anyatejnél sokkal inkább előnyben részesíti a melléből szívott vért. Tálcás húsokról leolvasztott vérrel próbálja etetni, de az igazi úgy látszik csak az, amit a mohó baba tőle szív. Meg is látszik a legyengült nőn a vérszegénység, egyre gyengébb és fakóbb, de mint tudjuk: az anyai önfeláldozás végtelen.
Eközben anyósa, illetve ex-anyósa majd meghülyül, hogy birtokolhassa a gyermeket, ha már a fia halott. Igazi pszichopata, előszedi a régi babaholmikat, és egy gusztustalan jelenetben felébreszti a férjét, hogy szottyadt melleiből megszoptassa. Akkurvaanyját. Bármit megtenne, bármire képes, és mivel bírónő, meg vannak hozzá az eszközei is. Összeszövetkezik egy orvossal, hogy rábizonyítva menyére a gondatlanságot, elvegyék a kicsit tőle. Az anyósok általában ilyenek, szeretnék az unokákat birtokolni, én tudom. A képbe pedig belóg még a bába is, akinél szült, és valaha Maddy-vel leszbikus kapcsolata is volt.
Megérkezik az alattomos doki a külvilágtól elzárkózott kiscsaládhoz, majd az anyós is. Meddig képes vajon elmenni egy nő a gyermekéért?
A nők egy része egy igazi időzített bomba. Ott mélyen, valahol ketyeg benne ("az időzített bomba, minden gondolatomban, minden gondolatomban KATTOG! - by Escalator...) az anyaság ősi genetikai programja. Ha az idő eljön -és ezt nagyon komolyan mondom, hiszen tanúja voltam több ilyen esetnek is- nem válogat, hanem azonnal keres egy alkalmasnak tűnő szaporodóképes férfit, és rövid idő alatt apukává teszi. Ez így megy, van hölgy akiben erősebb ez a késztetés, van, aki normális, és ott vannak a feminista barmok, akik elveszítve-elnyomva alapfunkciójukat, teljesen feleslegesen élnek az emberiség kebelén.
Főhősnőnk az első kategóriába esik, fekszik a férje alatt, miközben a pókhálós plafonon jár az agya, várva a megtermékenyítést, aztán, amikor élete párja meghal, az sem hatja meg különösebben. Hogy ez az önzés mennyire tudatos, vagy csak erősebb a genetikai programja, azt döntse el mindenki maga, aki megnézi a filmet. Mert érdemes. Bizonyára még az is talál benne borzongani-valót, aki még nem szülő, ezt garantálom.
Néha a hideg rázott, undor és feszültség hullámzott bennem. Itt mindenki deviáns. Az anyós egy beteg lelkű domináns némber, az após egy ostoba irányított szerencsétlen, Madeleine pedig... Mit is lehetne erre mondani? Nem normális a dolog, na. Volt, aki a "À l'intérieur" című francia műalkotáshoz hasonlította, de őszintén
szólva annak betegességét és borzalmait meg sem közelíti a "Grace". Ennek ellenére tetszetős filmecske, és minden pillanatot félve élünk át: most mi következik vajon? Kettős érzés: féltjük az ártatlannak kinéző babát, holott tudjuk, hogy minimum egy "kannibálbébi". Nem szeretnénk, hogy a beteges anyukától elvegye a gyermekét a mániákus anyósa. Érdekes úton vezet bennünket a rendező, állásfoglalásra késztet egy olyan lény mellett, amely valószínűleg egy szörnyeteg. Végigkísér minket a film alatt valami kényelmetlen és kellemetlen érzés, olyasmi, mint egy véres autóbaleset látványánál: taszít a dolog, de akkor is odanézel. Mert genetikailag bennünk van még a borzongani akarás vágya is. A színészek rendben, jól sikerült ábrázolni az a néhány szereplőt, az egyre leroggyantabb vérszegény Maddy-t, vagy a tipikus erőszakos anyóst, akit legszívesebben torkon szúrnál két perc társalgás után. Javaslom a filmet megtekintésre mindenkinek, azoknak pedig pláne, akik már túl vannak a gyermekáldáson.
10/9
Megérkezik az alattomos doki a külvilágtól elzárkózott kiscsaládhoz, majd az anyós is. Meddig képes vajon elmenni egy nő a gyermekéért?
A nők egy része egy igazi időzített bomba. Ott mélyen, valahol ketyeg benne ("az időzített bomba, minden gondolatomban, minden gondolatomban KATTOG! - by Escalator...) az anyaság ősi genetikai programja. Ha az idő eljön -és ezt nagyon komolyan mondom, hiszen tanúja voltam több ilyen esetnek is- nem válogat, hanem azonnal keres egy alkalmasnak tűnő szaporodóképes férfit, és rövid idő alatt apukává teszi. Ez így megy, van hölgy akiben erősebb ez a késztetés, van, aki normális, és ott vannak a feminista barmok, akik elveszítve-elnyomva alapfunkciójukat, teljesen feleslegesen élnek az emberiség kebelén.
Főhősnőnk az első kategóriába esik, fekszik a férje alatt, miközben a pókhálós plafonon jár az agya, várva a megtermékenyítést, aztán, amikor élete párja meghal, az sem hatja meg különösebben. Hogy ez az önzés mennyire tudatos, vagy csak erősebb a genetikai programja, azt döntse el mindenki maga, aki megnézi a filmet. Mert érdemes. Bizonyára még az is talál benne borzongani-valót, aki még nem szülő, ezt garantálom.
Néha a hideg rázott, undor és feszültség hullámzott bennem. Itt mindenki deviáns. Az anyós egy beteg lelkű domináns némber, az após egy ostoba irányított szerencsétlen, Madeleine pedig... Mit is lehetne erre mondani? Nem normális a dolog, na. Volt, aki a "À l'intérieur" című francia műalkotáshoz hasonlította, de őszintén
szólva annak betegességét és borzalmait meg sem közelíti a "Grace". Ennek ellenére tetszetős filmecske, és minden pillanatot félve élünk át: most mi következik vajon? Kettős érzés: féltjük az ártatlannak kinéző babát, holott tudjuk, hogy minimum egy "kannibálbébi". Nem szeretnénk, hogy a beteges anyukától elvegye a gyermekét a mániákus anyósa. Érdekes úton vezet bennünket a rendező, állásfoglalásra késztet egy olyan lény mellett, amely valószínűleg egy szörnyeteg. Végigkísér minket a film alatt valami kényelmetlen és kellemetlen érzés, olyasmi, mint egy véres autóbaleset látványánál: taszít a dolog, de akkor is odanézel. Mert genetikailag bennünk van még a borzongani akarás vágya is. A színészek rendben, jól sikerült ábrázolni az a néhány szereplőt, az egyre leroggyantabb vérszegény Maddy-t, vagy a tipikus erőszakos anyóst, akit legszívesebben torkon szúrnál két perc társalgás után. Javaslom a filmet megtekintésre mindenkinek, azoknak pedig pláne, akik már túl vannak a gyermekáldáson.10/9
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése