Fritt Vilt aka. Cold Prey (2006)

„Norvégia a hegyek, a fjordok, gleccserek és az őrült csákányos gyilkosok országa, éppen ezért a síelők, a túrázók, a hegymászók paradicsoma.” – olvashatnánk egy utazási iroda csábító ismertetőjében. Vonzó ajánlat, már annak, aki nyaralásképpen képes a fagyos hidegben síelni, vagy ami jóval kellemetlenebb, egy jégszakadékban átlyukasztott fejjel holtan heverni. De el kell ismernünk, a szemkápráztató havas hegyek látványa, na és az Akvavit azért el tudná varázsolni az embert. Norvégia egy újabb jó pontot szerzett: horrorfilmet is gyártanak. Nem is akármilyet! A „Cold Prey” (Hideg préda) címen is futó mozi egy egyszerű slasher, de mégis több annál. Vágjunk bele!

A szabvány recept szerint fiatalok egy csoportja vakációzni indul a hegyek közé, hogy némi extrém sporttal kapcsolódjanak ki, azaz snowboard-dal. (Ki az a hülye, aki így pihen?). Két párocska, és a magányos Tobias felhágnak a hegyre, aztán irány a siklás. Baleset történik: Tobias eltanyál, és rendesen eltöri a lábát. Szerencsére (haha) nem messze egy elhagyatott szállodát fedeznek fel, ahol meg tudják magukat húzni, másnapig, míg egyikük el nem megy segítségért. Az épület megfelelő, a generátor bepöccentése után még villany is van, nem beszélve a lényegről: pia dosztig van a bárban. Így már ki lehet bírni. Hamar sötétedik arrafelé, hát jönne a nyugovóra térés, de ugye ilyenkor illik szexelni, már annak, akinek van kivel, szóval a nemrég összeismerkedett pár ágyba is bújik (persze a többiek is). Az akció azonban elmarad, mert a hölgy korainak tartja a koituszt, hiszen alig ismerik egymást, csak tudnám mit gondolt, mit fognak fehérneműre vetkőzve a takaró alatt csinálni, szimultán sakkozni? Naná, hogy felhergelt kanja leszűzkurvázza, és otthagyja, basszon egyedül. Én még meg is rugdostam a helyében. Még így is jobban járt volna, mert hamarosan látogatója érkezik, aki hegymászócsákánnyal hatol belé. Kellett ez neked???
Másnap reggel Eirik, a keményebbik fickó elindul segítségért, hát, nem jut különösebben messzire. A többiek, már aki nem halt meg és járóképes (azaz ketten) felfedeznek a pincében egy pár szobát, amelyben rengeteg cucc van, mint a „Talált tárgyak osztályán”, valaki nagy gyűjtésbe kezdett, de az bizonyos, hogy nem önként ajándékozták ezt a sok-sok holmit neki. Miután a túlélők férfitagja meglátja a gyilkost, aki alaposan bebugyolálta arcát is, úgy dönt: az egyetlen ésszerű dolgot teszi: otthagyja társait a francba, menti a bőrét. Normális ember ezt tenné, de a horrorfilmekben ez valamiért nem kifizetődő, ezért hamarosan valami átsuhan a fején, és az nem egy gondolat. Törött lábú madárkánk tehát már csak kettesben marad Jannicke – vel, a maradék csajjal, aki szerencsére nem egy szívbajos típus, ráadásul elég vonzó teremtés is. Fegyverre lelnek, amelyhez azonban csak egy darab töltény van. Megindul a párbaj, az élet-halálharc, vajon ki szenderüljön jobblétre? (Már hogy nem egymás között, hanem a gyilkos és köztük...)
Csak röviden vázoltam a történetet, de tudjuk, egy slasher-horrort nem szokás amúgy sem túlbonyolítani.

Ami kiemeli a filmet a többi közül, az máris a nemzetisége. Mert nem Hollywood boszorkánykonyhájának üstjéből bújt elő, hanem a jeges Norvégiából. És pont emiatt nem szaladgálnak szilikonmellű szőke cafkák sikoltozva, mint a nagy óceán túlpartján, hanem egészen emberi módon viselkednek a szereplők. (Mondjuk a melleket hiányolom…) Viszont a minősége nagyon ott van, nem gagyi, nem a trash típusú európai film, ami sajnos betegsége az öreg kontinensünknek. Korrekt munka, kiemelném a fényképezést és ezáltal a hangulatot, a szikrázóan csillogó hófehér bérceket, melyek szemet gyönyörködtetőek, de nem sokáig, ahogyan gyorsan leszáll az est sötétsége máris fenyegetően tornyosulnak fölénk. Fakó színek jellemzik az egészet, érzékeltetve a hideget és a világtól való távolságot. Figyelem, ez nem olyan trükk, mint a szar filmek besárgult színei, hanem szerepe van a hangulatkeltésben. Mert hangulat van, feszes tempó, annak ellenére, hogy nem sok áldozatnak-való van, alig vettem észre, hogy eltelt a másfél óra. Így kell ezt, elismerésem. A zene is erősen rásegít a feszültség felfokozására, mi több, ijesztget is bennünket, a végső harc alatt pedig mi is önkéntelenül összeszorított ököllel izgulunk. A színészek nem rosszak, főleg Jannicke, aki nő létére igen „tökös” (nem shemale…) és elszántan felveszi a harcot a rongyba tekert fejű mániákussal, akiről valamiért folyton a Péntek 13. jutott eszembe. Ő a hideg észak Jason-e, nem semmi, sikerült egy európai horror-ikont alkotni, ugyanis már van második része is a filmnek, de nem írhatok róla, mert nehéz lenne anélkül, hogy ne lőjem le az első poénját. Érdemes azt is megnézni, bár nem ilyen jó, mint ez. Ja, hogy nem mondtam, mennyit érdemel? 10/8, de ezért megdolgozott alaposan. Képünkön egy feszültséggel teli pillanat... :)