Újjászületés - Spring (2014)

Az Azilum (Lovecrafti magazin) 3. számában megjelent cikkem nyilvánossá teszem, hiszen gyanítom nem lesz utánnyomása már a lap eme korai számának, tehát maga a kozmikus horror megalkotója által ihletett film kritikája következik. A későbbiekben további írásaim is publikálom a magazinból, mert úgy érzem, nem foszthatom meg a nyilvánosságot mély elemzéseimtől és mert csak. Mostantól a Facebook-on is fellelhetőek vagyunk, csak pötyögd a keresőbe a "Kritikus szemmel"-t, és máris megtalálod. Rövid és hosszabb kritikák, hírek, újdonságok eszmecsere, családias légkör. (Mert kevesen vagyunk... hehe.)

"Csak, hogy egyértelmű legyen; a "Spring" az egyik legjobb horror film ebben az évtizedben. És az egyetlen Lovecraftias film, ami lenyűgözött." jelentette be Twitter-én Guillermo del Toro, Rögvest felkeltette az érdeklődésemet az úriember kijelentése, hiszen "A Kór" című Chuck Hogan-nal írt 3 kötetes regénye valóban tetszetős volt horror témában, a sorozat már nem annyira. Rendezései, forgatókönyvei már számomra különösebb élményt nem adtak, kivéve a "Cronos-t", mindenesetre eddig azt hittem, igazán otthon van a mexikói író - direktor eme tárgykörben is. Így hát izgatottan kaptam youtube-ra, hogy a trailer - rel etessem egyelőre kíváncsiságomat. Hmm-hmm, az előzetes nagyrészt társalgásokban merül ki, de ezt betudtam a manapság feltörő divathullámnak, hogy érthetetlen módon a bemutatókban unalmas szövegelésekkel akarják vonzóvá tenni az új filmeket. Aztán bele-bele pörgetve, már kissé nyugtalanító érzésem támadt, mert szinte csak romantikával és dialógusokkal teli pillanatokat láthattam. Persze ismerjük a reménnyel és hallal kapcsolatos törvényt, hát csak nekivágtam, főként azért ily' sürgősséggel, hogy bepötyöghessem az Olvasók épülésére (vagy rombolására...) élményeimet.
Néhány szó az alkotókról, amerikai írói és rendezői, Justin Benson és Aaron Moorhead, akik komolyabb alkotása a 2012 -es "Feloldozás", melyet sokan értetlenül fogadták, mert el kellett gondolkodni a végén. Főszereplőnk, "Lou Taylor Pucci", akiről meg nem mondtam volna, míg utána nem néztem, hogy az "Evil Dead" 2013 - as feldolgozásában az a hippi srác volt, aki olyan csúful végezte szögbelövő, és pajszer által. Ez is megmutatja ám, hogy valóban tehetséges a szakmájában, ahogyan Nadia Hilker is, aki igen csinos hősnőként, és tegyük hozzá benne sem kell csalódnunk színjátszás terén.
 Evezzünk most a tartalomra, amelyet azért annyira nem akarok a maga teljességében leírni, főként, mivel csak spoilerrel tudnám megbántani azokat, akik még nem tekintették meg az "Újjászületést".
 Evan sajnos szerencsétlen fiatalember, Kanadában él (persze nem ettől olyan balsorssal megáldott...), ám apja szívrohamát követően pár hónapra rá elveszíti édesanyját is. Tetézve mindezt, a lebujban, ahol szakácsként dolgozott, anyja temetésének napján lezúz egy kötekedő kismaffiózót. Ezek után az állása is ugrik, a rendőröktől kezdve a bosszúra áhítozó fickó és bandája is keresi. Ez aztán a pechsorozat, gyorsan összepakol, és minden mindegy alapon Európába, Olaszországba veszi az irányt, ahol kezdetben alkohollal és bulizással vigasztalja magát. Ám egy kis városkában megismerkedik álmai nőjével, a szép Louise- val, aki egészen meglepő módon azonnali szexszel csábítja, már az első mondat után. De lám, Evan romantikusabb lélek, és randit kér későbbre. Miután ez nem jön össze, egy közeli farmon keres munkát, egy jólelkű öregnél. A sors ismét összehozza őt a lánnyal. Különös, szinte baráti, olykor romantikus perceiket szex követi. Ettől kezdve minden szép és reményteli lenne, van munka, van nő, de sajnos esetenként belerondít mindebbe Louise különös viselkedése, fejelve még azzal, hogy injekciózza magát, amit betegséggel magyaráz.  Nem beszélve ama oldaláról, amit szerelmes ifjúnk nem láthat, ahogyan adagja elmaradásával csúf szörnyeteggé alakul át, és ártatlan nyulacskákat marcangol. Ám a végkifejlet elég messze van, ami  igazán hatásos, és szép, csak túl sok társalgást és enyelgést kell odáig végigélnünk.

 Kicsit bő lére van eresztve, az első fél óra után még mindig azt hittem, az "Ízek, imák, szerelmek-et" tettem a lejátszóba. A továbbiakban is megfekszi a kontraszt a gyomrunkat, lávsztorinak horroros, rémfilmnek meg túl romantikus, ráadásul ezek lassan váltakoznak. Értem én a koncepciót, de hadd ne álljak be az ünneplők sorába. Az eset ugyan valóban rímel néhány Lovecraft - történetre, pl. a "Charles Dexter Ward esetére", de igen haloványan, azt meg egyenesen zavarónak tartottam, hogy okkult szálat is beemelnek (az előbb említett reklámérték okán), amit aztán teljesen semmissé tesznek, tisztán tudománnyal. Mondhatjuk ezek felesleges filmkockák, de ezt szerénységem szerint elmondhatjuk a film 1 óra 49 perces játékidejéből majdnem 49 percre is. Felszőttek ugyan egy szép románcot, némi titokzatossággal, nagyon ritkán még vérrel is fűszerezve váznak, de ez nehezen tartja meg a horror súlyát, amit azért az ember csak látni szeretne, ha már a placcon akként van kikiáltva portékának. Akad azért borzongatás (nem rémisztgetés), de valahogy a hervasztó zongorapittyegés (jó, jó tudom, ez nem vegytiszta műfajú történet...) sem sokat segít minket ebbe az irányba, inkább a kis olasz utcácskában borozgató párocska hangulata ugrik be tőle. Mint fentebb írtam, a színészek azért ügyesen játszottak, kifogástalanul.
  Az állandóan fakó képek rám nem voltak jó hatással, ahogyan a kamerakezelés sem, amely szinte alig áll meg, folyton imbolyog, mintha valami "found footage" lenne, előfordul, hogy a szereplők fejfordulatát követhetjük a mozgatással. Szépség is van benne természetesen, a táj, a közelképek bogaracskákról, amik némi hangulatot csinálnak, de inkább az enyelgéshez, mint a borzongáshoz. Nem vitatom el ugyan azért, hogy lehet élvezhető, aranyos kis sztori, megható és szívszorító is, főleg aki volt már igazán szerelmes, az át is tudja érezni. Szóval az érzéseim felemásak, természetesen nem akarom elkaszálni senki előtt sem, nyugodtan meg lehet nézni a kevésbé vérmes nézőknek. De, ha már így titulálták a filmet, (még a borítóján is: "A hybrid of R. Linklater and H.P.Lovecraft.") elvártam volna szorongást, sötét légkörű félelemmel, szörnyűségekkel teli eseményeket és világot.
 Viszont Del Toro fent idézett kijelentésével csak annyit árul el, a mesésbe oltott horroros filmekhez minden bizonnyal ért, de a lovecraft-i világhoz nem igazán. Remélem, egyszer megvalósul az "Őrület hegyei", de mással inkább.