Mennydörgő robaj - A Sound Of Thunder (2005)

 1952-ben Ray Bradbury, a nagyszerű sci-fi író megalkotja a „Sound Of Thunder” című novelláját. Ama elmélet, miszerint, ha a múltban megváltoztatunk valamit, az kihatással van a jövőre nézve is, talán H. G. Wells-től származik (Időgép), de azóta ez a teória mindenképpen tökéletesen beépült a köztudatba, időutazós tudományos-fantasztikus történetek nem is készülhetnek más szabály szerint, és a nagy klasszikus, a „Terminator” is ezen alapszik. Vagy akár a „Vissza a jövőbe” is.
De most persze nem tisztem felsorolni a rengeteg sztorit, koncentráljunk csak az említett főműre, ugyanis elkészült 2005-ben a filmváltozata is „Mennydörgő robaj” címen.
Majd egy éve porosodik polcomon a DVD, míg végre ma délután elszántam magam, hogy végignézem. Sokáig halogattam, ugyanis az első pár perc után feladtam már régen reményemet, hogy bármiféle pozitívummal is szolgálhatna számomra a film.
Történik ugyanis rögvest, hogy kommandós és egyéb védőfelszerelésbe bújt sisakos emberkék valamiféle szuperfegyverrel csalinkáznak afféle ős-bozótosban, amikor is megjelenik egy elég ratyi CGI-szaurusz, akit jól lelőnek. Na itt volt mindig az a pillanat, amely megtörte elszántságomat, és inkább megnéztem valami mást. (Amely lehet, hogy még szarabb volt ennél.) Valahogy nem éreztem Bradbury novellájához közelállónak ezt az egész hangvételt.
De ma végignéztem, és bevallom, kellemesen csalódtam.
A sztori tovább göngyölítve megmutatja, miszerint ez a társaság egy amolyan idő-szafari tagjai 2055-ből. És a brigád nagy része felügyeli a gazdag utazókat, hogy el ne pusztuljanak, és nehogy lelépjenek a kiszabott útról, vagy neadjisten eszükbe jusson zsebre vágni a múltból valami szuvenírt, mondjuk egy Pterodactylust. Mert az ugye megváltoztathatja a jövőt tökéletesen. Hiszen eltaposol egy gyíkot, abból nem lesz ízé, amely nem öli meg az izét, és ezért az evolúcióban nem vesz részt a nemtommi. Mindez természetesen le van vezetve rendesen és szájbarágósan a filmben is, remélem azért valamennyire felfogtátok keresetlen szavaimmal is megfogalmazva.
A filmben látható második utazás során baj történik, ugyanis a jelenben, ami a jövő (comprende?) elbaszódnak a fegyverek, amelyek valójában asszem fagyasztott nitrogéngolyókat lőnek ki. (Ennyit a fizikáról, nem értek nagyon hozzá…). Szerencsétlenségünkre valami két gazdag fasz utazik éppen, az egyik egy azon nyomban unszimpatikus nagypofájú gyökér, a másik valami izzadó rinyagép. Nagy nehezen sikerül a rájuk támadó sokfogú ősállatot kinyírni, és látszólag semmi baj sincs. (Mindig ugyanezt a haldokló őslényt ölik meg, és mindig ugyanakkor.)
De valami mégis történik. A jelenbe érve elkezd változni a világ. Egyre gyanúsabb dolgok történnek, amelyek arra utalnak, hogy mégiscsak gáz van. Főhősünk természetesen gyanút fog, és felkeresi az időgép egyik feltalálóját, aki természetesen nő, és úgy viselkedik, mint a hülye állatvédők, miszerint vérrel spricceli be az utazókat, és őrjöngve kiabál nekik, hogy elpusztítják a jelent.
És egyszerre csak megtörténik a borzalom: valami bazi nagy izé kél, amelyet úgy hívnak, hogy időhullám, és végigmegy a világon, nyomában módosul minden. Kiderül, hogy ez még csak a kezdet, és ha nem tesznek valamit, akkor a további hullámok (mert fokozatosan alakul át az élet) akár magát az emberi fajt is eltörlik, és helyette meg ki tudja mi lesz?
És natürlich jön a nagy megváltó gondolat, hogy küldjünk vissza valakit a múltba figyelmeztetni a szafarira induló társaságot, hogy szar lesz a palacsintában. De persze előbb meg kellene tudni, mi is okozta ezt az egészet? Éppen ezért az újabb hullámokon átesett nagyvárosban elindulnak megkeresni a két pénzeszsák fickót, hogy kiszedjék belőlük, mit basztak el?
Na itt kezdődik számomra az agyrém. Helyes kis sci-fiből, amely egyre jobban elnyerte tetszésemet, hirtelen enyhén átalakul lövöldözős-akciós-majdnem horror filmmé. Aki ismer, tudja: a horror az én kedvencem. De. Ez az egész nem így indult, és nem erről kellene szólnia. Jönnek a páviánfejű-gyíktestű szörnyek a páncélos bőrrel, amelyen nem hatol át a golyó, de szerencsére mindig annyira előzékenyek, hogy két lábra állnak a fegyvercsövek előtt, hogy az egyetlen érzékeny pontjukat, a torkukat felfedjék. A metropolisz pedig már dzsungellé avanzsált közben, ahol csakis borzasztóan barátságtalan lények élnek.
Hőseink meglelik az okot, amely mindent elkúrt, mint Gyurcsány, és újra utazni kezdenek, át a veszélyek és animált szörnyek között, hogy vissza tudják a csapat legkeményebb tagját küldeni az időben, önmaga figyelmeztetésére. Azért a legkeményebb, mert már az egység többi tagja elhunyt időközben, és csak a takaros kis tudósnővel vannak ketten, de az nem baj, mert ha a jövő helyreáll, akkor újra élnek.
És innentől kezdve már nem szívesen árulok el semmit. Mert aszondom: érdemes megnézni. Csak lehetőleg vonatkoztassuk el a novellától (nem sok köze van az alapokon kívül ahhoz…), és akkor jó kis szórakozás lesz belőle.
Mint azt oly sokszor lepötyögtem most: a CGI néha nagyon gagyi, de nem von le a mozi értékéből. Negatívumként említeném az egyik főszereplőnőt, aki amellett, hogy taszító fejjel rendelkezik, még ráadásul idegesítő is erősen. Az elején kétszer is majdnem elpusztul a saját felesleges és idegesítő fasz hősködése miatt, aztán amikor a metróaluljáróban kell végigvonulni a város alatt, akkor már nyafog, hogy ezt szívesen kihagyná. Gondolom ez karakterfejlődés akar lenni?
Na jó, nem ragozom tovább. Nézd meg, tényleg nem rossz. Vagy legalábbis nem annyira, mint vártam. Adok 10-ből 6-ot. Tudod: jószívűség.