Démoni doboz - The Possession (2012)

Bevallom, kíváncsi voltam erre a filmre, egyrészt, mert szeretem az ördögűzős történeteket (akárcsak Csabexnak, nekem is nagy gyerekkori kedvencem az Ördögűző könyv-és filmváltozata, persze én is főleg a válogatott káromkodások miatt kezdtem el először olvasni, aztán...a trágárkodáson kívül más is megfogott, a többi már történelem) , itt még egzotikus ízzel is szolgált, hogy a film gyakorlatilag az Ördögűző "zsidósított" változata. Eltekintve minden pozitív és negatív előítélettől, érdekes a témaválasztás, ne feledjük az egyik legnagyobb, legaktívabb vallási, kisebbségi-nevezze kinek hogy szimpatikusabb-közösségről van szó, lakhatunk az ország bármelyik pontján, hetente legalább egyszer elsétálunk valamelyik helyi zsinagóga előtt, a kulturális (és politikai) életben betöltött szerepről nem is beszélve, ugyanakkor az általános, mondhatni populáris, lásd Ótestamentum és Holo-iparág, dolgokon kívül nem sokat tudunk a nevezett vallásról. Mindig is érdeklődéssel nézek egy-egy eltérő kultúrát, hiedelemvilágot bemutató filmet, legyen szó ázsiai, vagy muszlim kultúrkörrel megismertető filmet, érdekes és izgalmas néha más népek, népcsoportok kultúráját, mitológiáit is megismerni, természetesen nem hirtelen és túl tömény mennyiségben, az alapból megfeküdné a kényes európai gyomrot. Így hát, érthető, hogy kíváncsian fogadtam a témát, a zsidó-azaz izraelita - ha valakinek a fülét esetleg bántaná - vallás, okkultabb, sötét bugyraiba való betekintést, elegendő alapanyaggal szolgált volna némi pikáns mellékízhez megfűszerezve, egy többször is ellőtt horror-klisé mellé. Sajnos, marad a csak volna, mivel nem sok mindent tudunk meg eme vallásról, gyakorlatilag, néhány apróságtól eltekintve szóról-szóra az Ördögűző köszön vissza a régmúltból, ráadásul igencsak felhígított változatban. Azonban, ne szaladjunk ennyire előre, lássuk a történetet, a nem is olyan kicsit pofátlan utánzás miatt néha elkerülhetetlen lesz a klasszikus, 1973-as Ördögűzővel való összehasonlítás, de erről majd később ejtsünk szót.
A film egész pofás felütéssel indít: egy öregasszony próbál kalapáccsal megsemmisíteni valamilyen rejtélyes dobozt, ám mielőtt egy karcolást is okozhatna, egy titokzatos erő megzavarja, és szerencsétlen öreglányt brutálisan végigüti valami a szobában - csak nem jutott Mike Tyson valami láthatatlanná tevő elixírhez?
Vágás.
Adva vagyon egy átlagos, elvált amerikai középosztálybeli házaspár, akiknek az életét felforgatja a Gonosz: van egy apukánk, aki a válás után hétvégére kapja a láthatási jogot gyerkőceivel, ez teszi ki a film fővonalát, és adott az exneje, aki a jólszituált, ám annál ellenszenvesebb új faszijával nem győzi minduntalan szerencsétlen főszereplő orra alá dörgölni hogy ők már nem egy család - azaz, az egykori férjúrnak már csak a hétvégi láthatási jog jut, amikor is szülői feladatait gyakorolhatja. A problémák ott kezdődnek, amikor egy hétvégi kiárusítás során (az USA-ban rendszeres ez a számunkra kissé fura dolog, amikor viszonylag jó körülmények között élő, kertvárosi családok a házuk előtt bazári módon kiárusítják a megunt tárgyaikat, arrafelé azonban bevett szokás), és mit ad Isten (azaz inkább egy egészen más erő), a film elején látott rejtélyes ládikó is erre a sorsa jut, amelynek a főszereplő kisebbik lánya első pillantásra rabjává válik. Apuka nem is pöcsöl sokat, megveszi az ártalmatlannak tűnő dobozkát, még nem tudja ezzel mennyi bajt sodor saját és családja életébe. A tárgy megvételét követően ugyanis gyermeke gyökeres változáson megy keresztül: rabjává válik a rejtélyes dolognak, viselkedése fokozatosan egyre durvább, antiszociális mértéket ölt, mintha csak egy másik lény lenne - naná, hogy így is igaz. Amikor az egyre inkább megmagyarázhatatlan jelenségek túlságosan elszaporodnak, ráadásul a "pici lány" aput is megsebzi, a racionalitását feladva az egyébként teljesen vallástalan édesapa végső mentsvárként egy híres, ördögűző rabbi segítségét kérné - ismerős felállás, az Ördögűző hitehagyott katolikus édesanya esete, deja vu, de inkább nevezzük nevén: koppintás.

Itt következik be az első pofára esés, a jóságos, bölcs rabbi ugyanis összefossa magát rendesen, és közli, hogy bizony ő ezt nem vállalja. Hol vannak már az Ördögűző tökös, az életüket is feláldozó katolikus papjai? Persze, 1973 óta sok víz lefolyt, tudhatjuk hogy katkó pap csakis: a) pedofil, b) alkesz c) kurvapecér kéjenc-az utóbbi kettőt a fokozottabb hatás érdekében szokás összevariálni, mint láthattuk a "Silent Night" című filmnek nevezett, hmmm, mondjuk finoman hogy mozgóképen. Egy vallás kritikája, vagy csak dramaturgiai fordulat az izgalom fenntartásért, és persze a játékidő kitöltéséért? Végül is lényegtelen, az írás célja nem a katolikus (keresztény) vs izraelita vallás közti ketrecharc, úgyhogy jóindulatúan ugorjunk is tovább: szerencsére az undok, ellenszenves vén fasz rabbi fia, (szintén zenész, azaz rabbi) egy modernebb, lazább figura, akibe több emberség szorult, mint a majdnem szentként tisztelt, de valójában beszari, undok faterjába, ezért humánusságból , kötelességtudatból, a nem túl segítőkész apukája helyett elvállalja a segítséget- a kislány édesapja mellett talán az egyetlen szimpatikus, szerethető karakter a filmben, kár hogy viszonylag kevés szerep jut neki. A többi már kitalálható a klasszikus alapfilm ismeretében, lesz itt nagyon komolynak akaró látszani ördögűzés, bonyodalom, a plagizálás elkerülése végett kórházban, nem egy családi fészek baljós, lezárt szobájában, de a séma gyakorlatilag ugyanaz, a jó győzedelmeskedik, az egymástól elhidegült házaspárt a katarzis újra összehozza-a seggfej pótpapa, az első, elég gyenge démoni megnyilvánulást követően ugyanis gyorsan kereket old, a mai filmek trendjének megfelelően, az esetleges folytatás reményében azért egy kisebb fordulat is kerül a végére.
A történet dióhéjban ennyi, és talán egész érdekesen hangzik is így, sajnos nem ilyen rózsás a helyzet: az egész film forgatókönyvet, rendezést tekintve csúfosan elvérzik. Említettem a cikk elején a zsidó hitvilágot, babonákat, amik egyfajta pikáns mellékízzel feldobhatták volna kuriózumként a történetet: nos ebből semmi nem lesz, mindössze annyit tudhatunk meg, hogy kivételesen nem maga az Ördög-"csak" egy Dybbuknak nevezett démon áll a bonyodalmak hátterében-nem erre, a névre, lettünk volna kíváncsiak, ezzel az erővel démon pajtást akár Micimackónak is elnevezhették volna... Semmi egyebet nem tudunk meg, ki ő a zsidó hitvilágban, mi a szerepe, a célja persze egyértelmű, elfoglalni a gazdatestet, és csintalankodni, a spagetti horrortól az amerikai kommerszig bezárólag, elcsépelt szituáció , szóval , ez nem egy túl nagy, seggreülős meglepetés. A rendező, a dán Ole Bornedal letette már a műfajban névjegyét, a kissé sablonos, de atmoszférájában bőven kárpótló hullaházi sorozatgyilkos thrillerrel a morbid helyszínválasztásnak (is) köszönhető, rendkívül nyomasztó Éjféli játszmával, és a valamivel gyengébb, de még bőven nézhető amcsi remake-kel, ezért érthetetlen hogy adhatott ki ilyen harmadosztályú munkát. Elvileg a rendezés a drámai szálra, családi konfliktusra próbálna koncentrálni, ezt el is fogadnák egy jól kidolgozott háttértörténet esetén, de nem ennyire felszínesen, a jellemábrázolásról nem is beszélve, ezek helyett itt a drámai szál kimerül azzal, hogy láthatunk néhány lényegtelen jelenetben egy tipikus lúzert megtestesítő, középiskolai kosárlabda edző apuka mindennapjaiból pár részletet. Mit ne mondjak, ennél még egy hazai lakótelepi könyvelő élete is több izgalmat tartogat. Az exfeleségről még ennyivel is kevesebbet tudunk meg, annyit, hogy van egy tenyérbe mászó, faszkalap új pasija, aki gyorsan ki is száll a filmből, azaz minden akadály elhárítva az előre kitalálható, filmvégi nagy összeboruláshoz. Ami számunkra természetesen a legérdekesebb lenne, a horror-vonulat, és sajnos itt vérzik el legjobban a film: több mint 30 évvel az Ördögűző után attól kéne megijednünk, hogy egy mentálisan zavarodott (megszállt) kislány megszúrja édesapja kezét egy villával, és néha megpróbál csúnyán nézni? Ugyan már. Itt előjön a rossz szereplőválasztás minden hibája:szegény kislány félelmet nem sokat tud kihozni belőlünk, ugye emlékszünk még a Case 39 démon kiscsajra, vagy a korai, minden démoni megszállás mentes, szimplán csak pszichopata junior Culkin játékára a Jófiúból, sokkal ijesztőbb hátborzongatóbb volt, kakukktojásként az Orphan "kislányát" is felhozhatnám, ahol szintén nem volt semmi természetfeletti erő, de attól a kislánynak a látványától mai napig a hideg kiráz... Pedig, alapból nem is lenne rossz koncepció az extrém sminkektől mentes-borsófőzeléket sem sugárban okádó:)-megszállt kislány realista ábrázolása, de sajnos megfelelő actori képesség híján ez csak szándék szintjén marad. Sokunk kedvence, a Watchmen cinikus Komédiása itt nem igazán brillírozik az édesapa szerepében, mondjuk nem is az ő hibája, a teljesen szürke karakter a végletekig

korlátok közzé szorítja a színészi vénát, ebből még egy Pacinonak is nehéz lett volna többet kihoznia, ugyanez igaz az exfeleséget játszó, viszonylag ismert karekterszinésznőre, Kyra Sedgwickre is. Mindkét felnőtt színész hozza az elvárható színvonalat, de mint tudjuk, az anyagcsere végtermékéből aranyat csinálni legfeljebb maga a Sötétség Ura képes.
A filmet egyébként az egykori kultrendező, az Evil Dead atyja, ám azóta Xena, Herkules, és Spiderman féle trash szintvonalára degradálódott Sam Raimi produceri közreműködésével próbáltak futtatni, ami zsákutca volt, a rendező későbbi förmedvényeit ismerve főleg. (Bár ő még javíthat az Evil Dead remake-kel)
Végszóként még annyit, a hasonló témájú, de erősen szájbarágós, Ausviccig és gonosznácikig visszavezető nem kevés propagandát tartalmazó közepes film, az Unborn is szórakoztatóbb, az izzadtságszagú, szájbarágó erőlködéstől eltekintve a maga popcorn módján legalább egy pörgős, látványosabb darab - csak az Ausviccban életre keltett démont tudnám feledni... Ezen filmben nem találunk ugyan semmilyen direkt, furkósbottal sulykoló motívumot, meglepetésre gonosz nácik, haláltábor, és a mindenkitől ijesztőbb Svindler Pista sem kerül elő semmilyen formában, ezt a keveset pozitívumként felírhatjuk, viszont egy dögunalmas, TV-filmes megoldásokkal operáló tucatfilmmel van dolgunk, ha rászánjuk magunkat. Lájtos, mint az alkoholmentes sör, ha rám hallgatsz nagy ívben elkerülöd, ha izgalomra vágysz, inkább válaszd Magdi anyus halálát a Barátok Közben, de lehetőleg rakd be az eredeti Ördögűzőt.
Na jó, Magdi anyus kicsit durva volt:), ettől függetlenül a végítélet 10/2

Fekete Kobra - Cobra Nero (1987)

 A jó öreg nosztalgia, mikre nem képes... Micsoda örömmel vettem tudomásul, ahogy az interneten bolyongva megtaláltam ezt a filmet! Igaz, csak videokazettáról felrippelve, de semmi baj, így még teljesebb a retro-fíling. Ifjú koromban, úgy a rendszerváltást követően, a hirtelen szabadság hatására virágozni kezdtek az újabbnál-újabb televíziós csatornák... Ki ne emlékezne a Szív TV-re, amely a maga nemében kiemelkedett a videotékás - hulladék filmek terén, vagy az A3 (később MSat), a TV4 (itt csak Vico-filmeket adtak), és még jó pár.. Az ember lubickolhatott ezek közegében, és még a legszarabb műsort is néztük, mert végre nincs hétfői adás-szünet, és nem valami szovjet, vagy cseh drámát toltak a TV-ben, hanem megnyílt a világ. Brutális, erőszakos, szexszel teli mozik, amelyek természetesen azonnal elvarázsolták egy ifjú titán lelkét. Naná, hogy engem is. Főleg a szexszel teli filmek, de ez most nem fontos. És ott volt egy kis TV-adó, a Bagoly TV, amelynek az a specialitása volt, hogy csakis éjszaka indult, és hajnalig tartott, a nevében erre utalt a bagoly, mint azt már kitalálhattuk.. És amikor véletlenül nem a szokásos videoklipek és reklámok mentek rajta, akkor kaptunk néha egy-egy filmet. És, ha az ember már megunta a Sat 1-en adott erotikus-vígjátékokat (kielégült), akkor volt, hogy kapcsolgatva elkapott egy-egy jó kis véres akció, vagy horrorfilmet.. Így akadtam a "Fekete kobra" című alkotásra, és annak további részeire... (Most látom, hogy van egy 2012-es "Fekete Kobra is, nos nem összetévesztendő a kettő!)
 Az 1986-os, nagy sikert arató Sylvester Stallone - féle Kobra megtette a hatását. Az erőszakos, nem-ejtünk-foglyokat, előbb-lő-aztán-kérdez, hallgatag és néha a törvénnyel is szembemenetelő zsaruk elárasztották a mozivilágot. És egyúttal a '80-as évek közepének rémálma, a motoros bandák, punkok, irányíthatatlan fegyveres galeriktől való rettegés is belopózott a filmvilágba, főként Amerikában, ahol valóban egyre nagyobb problémát okozott ez a fajta bűnözés. Olaszország sosem volt rest importálni a sikeres forgatókönyveket, kissé felhígítva, kissé gagyibbra faragva, kevéssé ismert színészekkel... Ott van példának a "Contamination", ami egy Alien rip-off, vagy a kismillió Conan - utánzat (Barbár fivérek, Ironmaster, Sword Of Barbarians...stb...)a Star Wars, Mad Max, A Cápa és a Terminátor olasz utánlövései... Őszintén szólva nekem sosem volt ezzel bajom, bájos és szórakoztató kis filmecskék, fantáziadús, mégis kissé primitív történetekkel. Nos a "Kobra" sem kerülhette el a végzetét, mert rá egy évre már el is készült a talján verziója, igaz, amerikai koprodukcióban. Danilo Massi írta a forgatókönyvét, hát nem egy referenciamunka, mit ne mondjak, az ő nevét maximum a "T.I.R." sorozat rendező-asszisztensi pozíciójából ismerhetjük, netán egy "Üldözés a Balkánon" című szintén elég b-kategóriás akciófilm írójaként... Az ő nagy ötlete lehetett vajon, hogy - tádámm, micsoda fordulat!!! - egy néger játssza a flegma zsarut? Érdekes módon, családban marad alapon, forgatókönyv-írónk édesapja rendezte a filmet, amolyan familiáris kalákában, Stelvio Massi. Ő már nagyobb és ismertebb név a filmszakmában, 32 mozit rendezett, bár én ezekről nem nagyon hallottam még... A főszereplőnk viszont telitalálat lett: a mai napig aktív Fred Williamson, az amerikai ex-futballsztár, szigorú bajszával, és elmaradhatatlan szivarkájával a szájában igen jól formálta meg a veszélyes Robert Malone nyomozót... És még további 3 részben írtotta a gonosztevőket. De rengeteg filmben szerepelt még ezeken kívül, íme néhány: "Zombie Apocalypse: Redemption" "Háborús zóna", "Warriors of The Wasteland" "Alkonyattól pírkadatig"... És bőven van még a "rovásán", a kezdeti Blaxploitation múviktól az akciófilmeken keresztül a poszt-apokaliptikus sci-fiken át sorozatokig. Ha meglátod a képét, azonnal megismered ám. És főhősnőnk sem akárki, Eva Grimaldi, a szépséges olasz modell, aki szintén rengeteg szerepet eljátszott már az évek során (Zűrangyalok, Ratman, Convent Of Sinners, Delta Force Commando II. ...stb...) Főgonoszunk, akinek olyan feje van, mint egy képregényhősnek a 60-as években, Bruno Bilotta, aki szintén igencsak hosszú színészi pályafutást tudhat magáénak.. Úgy látszik, a "Fekete Kobra" mégsem annyira gagyi, ha már ilyen arcok szerepeltek benne! Bilotta néhány filmje: "Démonok 2." "Bosszú a jövőből", "Detective Malone", "Nyerő páros"...Szóval adott minden egy kis kellemes szórakozásra, nosztalgikus időutazásra. tessék:

Malone felügyelőt riasztják, már rögtön a legelején megmutatja, milyen karakter is ő: egy uszodában (miért egy uszodában???) néhány gazember túszokat ejtett. Hősünk érkezik, és le sem szarja a túszokat, lelövi a gonoszokat a picsába. Húbazmeg, ez ám tárgyalóképes figura, nem szeretném, ha netán egy ilyen ember lenne a túsztárgyalóm, ha neadjIsten megesne ilyen csúfság velem. Bár nem járok uszodába...  Szóval kérlelhetetlen hősünk szépen bemutatkozott. Eközben láthatjuk, hogy valami hülye szörföst kinyír egy motorosbanda, úgy kell neki, ahelyett, hogy a nőjével szórakozott volna el. Nos, szegény hölggyel a bőrdzsekis motorosok játszanak el, aztán megölik őt is.  Ezek mindenkit kinyírnak általában ok nélkül, bár a kissé terminátorosra öltöztetett vezetőjük valami homályos ideológiáról pofázik, és általában olyan hisztérikus, mint egy seregnyi menstruáló nő, mert a saját embereit is ok nélkül üti-veri, néhány perc levegőbe meredés után. És itt jön képbe hősnőnk is, Elys, aki fényképész, és persze 8-szor szebb, mint a modelljei, érdekes módon. Hazafelé tartva a szomszédnál éppen gyilkosság zajlik, és az éjszaka is napszemüveget hordó főgecit sikerül lefényképeznie közelről, és úgy elvakítani a vakuval, hogy az még csak ki sem nyújtja a kezét érte. Hát, különös. Aztán jön az üldözés, de szemtanúnk megússza, és kórházba kerül, mert sokkot kapott. Találjuk ki vajon, mi fog történni: Malone, a Fekete Kobra kapja feladatul, hogy megvédje a nőt. El is indul a kórházba, de a rossz fiúk már ott vannak, hogy a tanút kinyírják. Persze a kórház felvételi részlege, meg minden üres, naná, el is hiszem, egy magyar kisváros SFR-je fullon van éjszaka betegekkel, de ott éppen nem. Sikerül megvédeni Elys-t a genyáktól, majd otthonába viszi, miközben úgy beszél a nővel, mint egy kutyával, ezt kissé túlzásnak érzem, ilyeneket, hogy "Ideje lenne befogni a száját, túl sok hülyeséget hord össze".. Nahh, köszi, a gáncs nélküli lovag, bizonyára könnyű lehet egy ilyennel összemelegednie a nőnek...  Eközben Malone főnökének elrabolják a lányát, de ő felfegyverkezik, és elindul kiszabadítani.  Itt egy kurva unalmas autósüldözés is megesik a főgonosszal, aki mintha meghalt volna.. De később ismét feltűnik, szőkére festett séróval.. És eljön a végső leszámolás.

Hát kissé csalódott voltam. Tudom, az emlékek mindent megszépítenek... De ennyire? Vagy a további részek voltak a jók? Fene sem tudja. mindenesetre kissé vontatott volt az egész, logikátlan és értelmetlen. Afféle gyermekbetegségei ezek a '80-as éveknek a filmművészet terén. De a verekedések. Lassúak, néha még viccesek is. A gonoszok motivációja érthetetlen tökéletesen.  Mégis  akad benne némi izgalom, egy kis báj, amely szintén korának velejárója... És azért adott sok minden: szép nő, akit félteni kell, magányos farkas zsaru, akihez képest Jackson, a Vadállat is csak inas, aki törvényeken is áthágva kegyetlenül móresre tanítja a szemeteket.  (á lá "Te vagy a betegség, én vagyok a gyógyszer.”) A dialógusok kissé erőltetettek, a zene az a szokásos szintis-szaxofonos, de ne téveszd össze, nem az amerikaias, hanem az olaszos, kissé oda nem illő, néha idegesítő. És hmmm, mintha ismerős lett volna, amikor azt mondja a bűnözőnek, hogy  most biztosan azt számolod, hogy ellőttem-e az összes töltényt.. Az operatőr csapnivaló, és nagyon steril az egész film, a szereplőkön kívül nem is nagyon látunk embereket, mint fentebb említettem, még a kórházban sem.  Elég nyomasztó, mint valami kamaradráma... Mégis, megért másfél órácskát az életemből, ha már a nosztalgia miatt is, és azért annyira nem szar... Ráadásul jól szerepeltek hőseink is... Arról nem tehetnek, hogy faszságokat kellett beszélniük, az a forgatókönyv hibája...  Mindegy, mindenesetre nem bántam meg, mert szórakoztató volt, egy 10/5-öst leakasztott nálam.

The Daisy Chain (2008)

Mostanában már kissé valóban kezd elegem lenni ezekből a "parasztos-horrorfilmekből". Mintha manapság mást sem látnék, csak a fiatalokkal megpakolt kocsik, amelyek letérnek az útról, és bugrisok aprítják őket mindenféle szerszámmal. Ami ugyan nem baj, mert a mai kölykök 88%-a megérdemli eme elbánást, csak éppen már a könyökömön jön ki ez a séma. Mert nem érdekes. Mi abban az izgalmas, hogy a tisztelt néző az első tíz perctől már azon drukkol, hogy azt a sikoltozó kurvát hallgattassa már el a gyilkos, és vadássza le az egész unszimpatikus kölyök-brigádot? Ráadásul ezek a filmek valami elbaszott módon úgy vannak beosztva, hogy az első képsorokban egy szaftos kis gyilok, hogy felkeltse az érdeklődést, majd egy órán keresztül van időnk arra, hogy megutáljuk az ifjú társaságot. Mert faszságokat beszélnek, (ó, az a rohadt kötelező társasjáték, a kérdezős - válaszolós, amiben csak természetesen a szexről jár a szájuk), isznak, füveznek, és egy percnyi ismerkedés után dugnak, mint az üregi nyulak, és mi meg imádkozunk a baltás/láncfűrészes/vasúti szeges/kaszás/tűzőgépes gyilkos megérkezéséért. Végül az utolsó 20 percben végre hullani kezdenek. könyörgöm hagyjuk már ezt a receptet. Már ott tartok, mint pár évvel ezelőtt az Ázsiából exportált kísértet-kislányokkal, torkig vagyok. Amerika és Hollywood mondjon le! És ha nem véletlenül eme fentebb említett ki-sem-hűlt-de-felmelegített sztori, akkor jön a kísértetházba költözés. Amikor már ezredszer látod a kocsiban utazó családot, a lelkesítő apukával, a gondterhelt anyukával, a flegma és nyafogó tinilánnyal, meg a kiskölyökkel, akik költözködnek, már fogod a fejed. És persze biztos vagyok abban, hogy apuka akkor sem hisz majd a kísértetekben, amikor tinilánykáját a szeme láttára ejti teherbe a poltergeist. Ehhh, na jó. Váltsunk kontinenst, de azért maradjunk ebben a műfajban, amely Hollywood-nak köszönhetően már olyan, mint egy repedtsarkú ribanc, akit lépten-nyomon gerincre vág boldog-boldogtalan.

 Persze nem állítom ám, hogy itt is újdonságokkal találjuk szemben magunkat. Ki ne ismerné a "befogadott gyerek a családban, aki gonosz" kaptafát? Most éppen angol - ír koprodukcióban vették elő ezt a lábbelikészítő-segédeszközt.  Nemrég láthattam egyébként a "When The Lights Went Out" című szellemházba-költözős angol filmet... Amely meglepően jó volt, ízes európai fekete humorral, feszültséggel, és abszolút nem sematikus elkészítéssel. A jó öreg kontinens szerencsére bővelkedik mondákban, legendákban, amiből igazán ötletes rémfilmeket lehet kreálni. Tulajdonképpen innen származtak el ámerikába a vámpíroktól kezdve az inkubusokon át az összes mitológiai, és horrorban felhasználható karakterek, kitalált rémségek, mint pl. a holokauszt. Aisling Walsh, a "Daisy Chain" ír rendezőnője megunván a barna sört, no meg főként azt, hogy nincs épkézláb filmipar hazájában, Angliába tette át székhelyét, ahol TV-sorozatokat rendezgetett, és néhány olyan filmet, amiről nem is hallottam (Tolvajlány, Dal az agyonvert fiúért...stb...) és számomra kiemelendő, hogy a "Wallander" című kitűnő krimisorozat egy részét is direktorálta.

2008-ban pedig úgy gondolta belenyúl egy kicsit a horror műfajba is, Lauren Mackenzie forgatókönyv-író segédletével (szintén leginkább televíziós-szériák). Főszereplőnek, a kis gonosznak tökéletes kislányt szerencsésen Mhairi Anderson-ban lelték meg. Mondhatom, nagyszerű alakítást nyújt, a hideg ráz néha tőle, méltó párja az "Omen" kis Damien-jének... Nevelőanyukájának a külsőre  igazi tanyasi tenyeres-talpasnak tűnő (pedig a film szerint a város zaját hagyta el, hogy vidéken keressen csendet... azt speckó nem értem, miért az óceán partján, ahol üvöltve kell kommunikálni, mert a saját szavát nem hallja az ember...), ámde hihetetlen módon a filmen kívül egészen jó külsejű Samantha Morton ( John Carter, Control, Különvélemény...) lett felkérve aki a forgatás ideje alatt valóban állapotos volt... Azt kell mondanom, ő is perfektül alakít, szinte átalakul a szerephez... Férjura pedig Steven Mackintosh (A Ravasz, az Agy..., Underworld, A fiók...), aki szintén nagyszerűen játssza az egyre idegesebbé váló apukát. Kicsit bő lére eresztett bevezetőm után lássuk a lényeget, íme a tartalom:

 Martha és Tomas úgy döntenek (mint fentebb is említettem), hogy a sokadik hónapos feleséggel kiköltöznek a világ végére, az Achill-szigetre, Írország partjainál. Itt mindig fúj a szél láthatólag, a hullámok ostromolják a partot, és állítom, hogy olyan vidám az egész hely, mint egy kanál ecet. A döntés számomra kissé illogikus, de ugye ízlések és pofonok, valahogyan az Északi-Sarkon is szülnek a nők. Hamarosan meg is ismerkedhetünk a szomszédokkal, a Gahan családdal (Hmmm, Dave nincs ott.. szerencsére.. :)), és főként Daisy-vel, a maszatos és kissé elvadult kislánnyal is, akinek kedvenc hobbija a harmadik szomszédot baszogatni, zargatni, miközben az öreg vallásos hevülettel gyűlöli és féli a kis "komiszt"... Rövid bevezetés után, a Gahan családnál borzasztó tragédia történik: kisebbik gyermekük, Daisy öcsikéje belefullad az óceánba. Szülei teljesen összetörnek, miközben Marta egyre inkább megbarátkozik Daisy-vel... Nemsokára újabb szörnyűség rázza meg a kis sziget lakóit: Gahan anyuka és férje egy furcsa babonás szertartás során megégnek... A kislány magára marad, de Martha szíve egyre jobban megesik rajta, egyre inkább megszereti a kommunikálni alig képes gyermeket... Magához veszi, férje gyenge tiltakozása közepette, ám de a gyámügy által küldött nő szeretné a lánylát elvenni tőlük.. Furcsa autóbaleset éri.  Martha testvérének kislánya féltékenységet okoz Daisy-nek... Majdnem belefullad egy úszómedencébe.. Ezek után már azt kezdik rebesgetni, hogy Daisy amolyan "changeling", azaz elcserélt gonosz gyermek, akit a tündérek raktak a bölcsőbe, és a benne lévőt elrabolták... A kislánnyal játszadozni akaró kölkök is pórul járnak, és már mindenhol nagy ívben kerülik a családot, míg Tomas egyre inkább szabadulni akar a kényelmetlen és veszélyesnek tűnő kolonctól, ám felesége egyre mániákusabban ragaszkodik hozzá... Az öreg szomszéd is megelégeli a kis "tündérkét", és tenni akar róla, hogy elpusztuljon... Majd elkövetkezik a borzalmas ám elgondolkodtató végkifejlet...

 A film látszatra melankolikus, mind zenéje, mind képi világa miatt. Úgy tűnhetne, mintha a történet csak lassacskán csordogálna, holott az események minden részlete szépen rakja össze a sztorit, ráadásul ha nem is pörgős, de elég szépen halad a végkifejlet felé. Csak úgy érezzük a fentebb említett hangulat miatt, viszont nyomasztó, olyan, mintha a film a gyomrodba lépne, és egyre erősebben taposna. A világvégi kies környezet, az elzártság is megfejeli a hatást, és a színészi játék hitelessége is igazi alakítás, nem csak játék. A néző ide-oda verődik, néha utálattal néz Daisy-re, néha pedig sajnálja... Ahogyan a hozzá ragaszkodó Martha is hol ellenszenves mániákussága okán, hol rajta is megesik az ember szíve... Nagyon érzékletes és hatásos képeket láthatunk, ahogyan Daisy az előtérben árnyalja a háttérben játszódó vidám dolgokat, és baljós érzést kelt... Nincs olcsó hatáskeltés, inkább drámai és hátborzongató képek és nyugtalanító történet. A film szép és festői látványt ad még az olyan sivár helyről is, mint a sziget legszéle... Minden a helyén van, és a tetőpont, a befejezés hagy minket magunkban ücsörögni, megérkezik, átlép felettünk, és gondolkodásra késztet... Sokan felrótták a befejezést a filmnek, bár szerintem ez is erőssége, mert nem rág a szánkba mindent, nem magyaráz, nem zárja le a szokásos happy end-del a sztorit. Adott egy szépen megrendezett film, kitűnő színészekkel, tökéletes alakításokkal, gyönyörű képekkel, súlyos atmoszférával, és egy tragikus drámával, amely azonban természetfeletti horrorba van öltöztetve -vagy mégsem az,  csak dráma? Na ezen kell a végén törni a fejünket. A lecke feladva, mi pedig maradandó élményt kaptunk. 10/9, de csak azért, mert ez nem egy Hellraiser... :) De azért "tündéri" film.

Babysitter Wanted (2008)

Néha egy sablon történetnek látszó műből is kisülhet kellemes meglepetés, ennek ékes példája a most tárgyalt film.

A Babysitter Wanted nem reformálja meg alapjaiban a műfajt, de olyan ügyesen variálja a szokványos horrorfilmes panelokat, annak ellenére hogy külön-külön mind a "láttuk már" kategória, ami kölcsönöz annyi eredetiséget, hogy megérje rászánni azt a másfél órát.

Fiatal, naiv  vidéki kiscsaj felkerül a városi egyetemi koleszba, előtte a mélyen vallásos anyuka óvja a szörnyű nagyvárosban leselkedő veszélyektől, a szöveg  ismerős lehet mindenkinek aki volt már koleszos. A campusélet pedig nem is indul túl rózsásan: szegény Angienek nem elég, hogy a szobatársa egy seggfej, tipikus  hülyepicsa, ráadásul még egy rejtélyes, nem túl jóképű, állandóan csak félhomályban mutatott idegen is a nyomába szegődik, feltehetőleg nem leánykérés céljából....Az eddig leírtak alapján egy  tucat Tv-thrillernek tűnhet, amely még a horrortól is olyan messze áll, mint Fekete Pákó a magyar nyelvtantól. Szerencsére a film a kicsit lassúbb felvezetést követően fordulatot vesz, miután a főhősnőt nem veti fel a jólét, ezért elvállal egy jól fizető babysitter munkát, egy, a várostól kurvára messze fekvő farmon. Első blikkre minden remeknek tűnk, a munkaadók  jómódú, kedves farmerházaspár, aranyos kiskölökkel, aki szegény egy ritka betegségben szenved, ezért csak speciális ételeket ehet, amiért is fokozottabb odafigyelést igényel. A meló ezek ellenére nem nehéz, ráadásul Őstermelő Joe-ék perkálnak is igen szépen, egy éjszakát ezért még a pokolban is ki lehet bírni, gondolhatnánk gyanútlanul. A horrorfilmek íratlan szabályainak megfelelően természetesen az éjszaka annyira lesz zavartalan mint egy 8.kerületi bérházbeli csendélet:), hamar leszáll az éj, előbb néhány furcsa telefonhívás zavarja meg a nyugisnak induló estét, majd feltűnik a titokzatos idegen is. Ez lesz az a WTF pont,-Spolierezés nélkül-ahol az eddig szokványosnak induló film gyökeres fordulatot vesz, mindenről kiderül hogy az ellenkezője annak, amit hittünk, a látszat pedig gyakran csal és az eddig átlagos thriller átcsap misztikus horrorba, a végén egy remekbe szabott gorefest -tel.

Többet nem ildomos elárulni a történetről, térjünk rá inkább a technikai részére , illetve a színészi játékra. Az operatőri munka, a fényképezés egyaránt jól sikerült, már a langyosan induló kezdéskor is egy megmagyarázhatatlan, baljós hangulatot vesz rajtunk erőt,ez végigkíséri az egész filmet,  a viszonylag, kevés, de annál jobban sikerült gore-jelenetek szintén a helyükön vannak. A rendezők , Jonas Barnes és Michael Manasseri pedig biztos kézzel vezetik a nézőt a lassú kezdéstől a fokozatos felpörgésen át, a végső, Hostel filmeket is megszégyenítő végkifejlet kínzásjelenetéig, azonban fontos megjegyezni ez nem torture-porn, ha valaki netán erre számítana.

A  színészi játékról, a főhősnők ezekben a filmekben rendszerint nagycsöcsű bombázók, itt sincs másképp, azonban Sarah Thompson annyi pluszt hozzá tud tenni a szerepéhez, hogy érte valóban tudunk izgulni, ellentétben a sok hasonszőrű filmekben szereplő IQ-bajnok plázapicskkal,akiknél azon drukkolunk, hogy patkoljanak már el végre,  ennél többet egy ilyen szerepből nem igazán lehet  kihozni, a negatív szereplők játéka is kellően meggyőző, dicséretes hogy az egyiknél még az emberibb oldalát is megismerjük, ő nem élvezettel, inkább egyfajta kötelességként végzi "melóját", tehát még némi, minimális együttérzést is tanúsíthatunk iránta, már ha nagyon empatikusak vagyunk a sorozatgyilkosokkal.:)

Mivel a film kevés szereplővel, alig néhány helyszínen játszódik, a többi szereplő inkább jelzésszinten, statisztaként-hullajelöltként van jelen, illetve akad még egy jófej udvarló, ők  a szokásos elvárható szintet hozzák, tehát annak ellenére, hogy nem igazán ismert arcokkal találkozunk, a szereplőgárdára sem lehet panaszunk.

Mint már említettem  a film jórészt egy helyszínen játszódik, ez szerencsére nem válik a történet rovására, nem fullad unalomba, ami az egyhelyszínes filmek egyik rendszeresen visszatérő hibája szokott lenni. Sőt. A külvilágtól elzárt éjszakai farm olyan klausztrofób, nyomasztó érzést ad, mi is átérezzük a főhősnő kiszolgáltatottságát, és a "van valami odakint"érzést.

Ezt a filmet nyugodtan ajánlom minden horrorkedvelőnek zsánertől függetlenül, megvan benne egyaránt a suspense és trancsírozás is, szerencsére a rendező(k) ráérzett a az optimális egyensúlyra, unatkozni garantáltan nem fogunk. Ha már unod a futószalagon előregyártott tucatszarokat, akkor kellemes időtöltésnek nézel elébe, még ha a film végére óhatatlanul beugrik egy régi nagy klasszikus  címe. (azért sem árulom el, aki megnézi, rögtön eszébe fog jutni egy név és egy cím).

10/7

UI: ezúton gratulálnék az idióta magyar filmcím-fabrikáló seggfejeknek, hogy az igen kreatív címválasztással erősen elspoilerezték a filmet. Lehetőleg próbáljátok kerülni az olcsó, hatásvadász magyar filmcímet.

A halál alagútja - Death Tunnel (2005)

Ezt a filmet sokan gyűlölik, ha jól emlékszem szerepel is a 100 legrosszabb film listájában , DE: ne felejtsük, ezek a listák általában kommersz popcornfilmek nézőinek véleményéből állnak össze, ők nem néznek annyi szart, mint mi. Ezért természetes, hogy más mércével mérünk. Talán kissé mazochizmus ilyen filmről írni, de ott egye a fene, az oldal olvasói nyilván nem az aktuális slágerfilmek kritikáit járnak ide olvasni, arra vannak más oldalak.

A film maga valóban nem egy remekmű, sőt, a jótól is nagyon messze áll, de egyáltalán nem olyan rossz, mint amilyennek a kritikák lefestik. Igen, újhullámos horror, azok minden gyerekbetegségével: össze-vissza bevágott gyors vágásokkal próbál operálni, ijesztőnek hatni, ezek ellenére valamiért mégis működik, főleg a helyszínválasztás miatt, magam részéről nyugodtan elalszom akár egy temetőben is, viszont a kórházak általában a frászt hozzák rám, főleg a film címét is adó halál alagútja, ami tulajdonképpen az a hosszú földalatti folyosó, amin keresztül az elhunytakat a krematóriumba szállítják, egyébként hasonló élményem volt már, ezért is írom hogy inkább a leghírhedtebb sorozatgyilkos a kriptájában töltenék egy éjszakát, mint egyedül azon a folyosón végigmenni. A film a szokásos tinihorror lenne, ami mégis kiemeli a sok tucat sablonszarból, az a helyszín, az atmoszféra, ezek feledtetik a hiányosságokat, kliséket, ezen a helyen valóban átérezzük a halált, a szenvedést, sokkal inkább mint bármilyen temetőben. Ha babonás lennék, annyit mondanék, egy temetőben már a megbékélt lelkek nyugszanak, míg egy kórház maga a purgatórium, a rengeteg személyes emberi tragédia, kín, haldoklás szinte átitatja a lepusztult, csupasz komor falakat. Ez a morbid esszencia, ami megadja a film sava-borsát, az amúgy szabványosan induló tinihorror hangulatát. Az egykori kórház egyébként létezik, Amerika leginkább kísértetjárta helyei között van számon tartva, állítólag valódi paranormális jelenségeket is rögzítettek ott. Jogi okokból a kórház nevét megváltoztatták a készítők, a "based on true story" csak annyit takar, hogy létező helyről van szó, a történet természetesen fikció. Viszont, csupán már maga a hely is kellőképpen gondoskodik a parafaktor fenntartásáról.

Azonban térjünk is rá a történetre:

Szokásos debil amerikai egyetemi beavatási buli keretében néhány kiválasztottnak (természetesen szőke nagymellű bombázók:D) ezen a bizonyos helyen kell eltölteni egy éjszakát, ami ahogy már előre sejthetük nem lesz éppen zavartalan. Mint kiderül, az egykor leprások elfekvőjeként szolgáló kórházban a gonosz doki válogatott szadista kísérleteket hajtott végre a pácienseken, ráadásul a doki leszármazottja a buli egyik résztvevővője. A lelkek pedig természetesen nem nyugszanak...Hmmm, kísértetiesen-hogy stílszerű legyek-emlékeztet a nagysikerű Grave Encountersre, ami jó is volt, bár utálom a handycam filmeket. Ezután, ahogy előre kiszámítható, hamarosan meg is kezdődik a kísértetjárás, a "buli" előrehaladtával fokozatosan megelevenedik a múlt, és szép lassan a jelen és múltbeli idősíkok összemosódnak, megszűnik a tér és idő, dimenziók közti korlátok-ez sokaknak elsőre kicsit zavaros lesz- az akkor megtörtént események újra megismétlődnek, ezúttal a jelenben, a beavatási szertartás résztvevőivel. Ahogy az már kitalálható, a résztvevőkre egy valóban feledhetetlen buli vár, már aki túléli az éjszakát. Szegény néző meg csak kapkodja a fejét ebben a nagy összevisszaságban. A többi már Spoileres lenne.

A történetről dióhéjban röviden ennyit, elismerem, elsőre kissé zavaros, néha nehéz követni a fonalat, de a helyszínválasztás, a beteg légkör kárpótol a hibákért, és még némi romantikát is sikerült becsempészni. Ezért, ha nem is jó, de a bőven nézhető kategória. Sajnálom a történetet, mert egy profibb író, stáb, és egy tehetséges rendező kezében igazi beszaratós film is lehetett volna. De... sosem szerettem a mi lett volna kérdéseket, lehetett volna, de ez lett, ezt kell elfogadni. Annyira nem rossz, pl halál alagútjában a hullákat tolingáló szelem, az egykori hullaházi dolgozó kifejezetten jól sikerült figura, de akadnak még fosatósra sikerült részek, a hangulat kárpótol a hibákért, azt hiszem ha a Grave Encounters idejében készült volna, nem lenne ennyire alulértékelt. Nem a belezős-darálós-trancsír horrorok közé tartozik, elsősorban azoknak ajánlom, akik a misztikus kísértetfilmeket részesítik inkább előnyben. Szerencsére a fekete hajú japán szellemkislányokat kihagyták.

Nem egy maradandó darab, de aki szereti az ilyen témájú filmeket, egy próbát azt hiszem megér, a helyszín, légkör kárpótol a hibákért, jónak én sem merem nevezni, de egy 10/4-et megérdemel, ha éppen megfelelő hangulatban csíp el a film. Minden hibái ellenére, mindenesetre azért dicséret illeti a készítőket, hogy (valamennyire) mertek elszakadni a sablon horror-kliséktől, és valami eredetibbet összehozni, nagyon sajnálom hogy az eredmény kicsit felemásra sikerült, a potenciál mindenesetre több volt a sztoriban mint a végeredmény.

 

Hobo with a Shotgun (2011)

Hobo with a shotgun, magyarul csöves sörétessel, hát lehet egy filmet ilyen címmel komolyan venni? (Nyugi, nem Földes László fogott fegyvert, bár az sem lenne pihent agyúbb ötlet:D) Igen és nem. Való igaz, a film, az erőszaknak már-már olyan szintű dimenzióiba vezeti a gyanútlan (?) nézőt, olyan tömény mennyiségű gore-áradattal, amiket horrorfilmben is ritkán látunk - vér, belek, és egyéb testrészek fröcskölnek, szakadnak és repülnek a képünkbe, szerencsére a rendező egy percig sem veszi komolyan az egészet, szóval móka és kacagás... azért az talán mégsem. Tisztelgés, és némi fricska egy remek korszak exploitation filmjei előtt, rengeteg utalással, kacsintással a néző felé, te hülye, ne vedd ezt komolyan. Érzékeny lelkű amerikai cenzorok természetesen ezen a filmen sem könyörültek, jött is menetrendszerűen a szigorú PG besorolás. Igaz, azért megemlítendő, az erőszak itt nem annyira stilizált, rajzfilmerőszak, mint például a Sin City, Machete és hasonló filmekben, de szatirikus felhang ide vagy-oda, a gore-jelenetek bizony igen kegyetlenre sikeredtek.

Tarantino, Rodrigez urak, kábé így kell fasza grindhouse mozit készíteni, nem 50 millás költségből,digitálisan megkoptatva, hanem valahogy ilyesféleképpen, kis pénzből, ötletből, és karizmatikus szereplővel. A nem túl ismert, másodfilmes Jason Eisenernek sikerült az, ami a nagyoknak nem: minimális összegből, ám annál több lelkesedéssel, Hauer kivételével jószerivel ismeretlen, fél amatőr színészekkel olyan filmet rakott le, ami után megnyaljuk mind a tíz ujjunkat. Perverzebb nézők talán még magukhoz is nyúlnak.:) Érdekes adalék, hogy a Machetéhez hasonlóan, szintén egy kamu-trailer alapján gründolta össze Eisner a film elkészítéséhez szükséges összeget.

Az említett hobót alakító színész, akit a kulifilmektől kezdve, a legótvarabb szarokig bezárólag szinte mindenben szerepelt, a még így 60 felett is cool arc Rutger Hauer játssza, szívét-lelkét beleadva a szerepbe, a végeredmény pedig egy remekül sikerült film lett , amelyből csak úgy árad a nagybetűs hangulat.

Hobo, mert csak ez a neve, csavargása során egy igazi Sin Citybe jut, de a másik filmmel ellentétben, ő nem akar beleavatkozni semmibe, pláne igazságot szolgáltatni, egyetlen vágya egy fűnyíró, amivel kereshetne néhány dollárt, és hogy békén hagyják. Szerencsénkre, a sors és a forgatókönyvíró ezt nem így gondolta, a sok megaláztatás, a bűnös város, korrupt zsaruk (mintha csak itthon lennénk) ezt nem hagyják, Hobo az utcát elöntő szennyáradatot látva, némileg bepöccen, és fűnyíró helyett végül egy is shotgunt választ, és nekiáll eltakarítani a szemetet. Sorra kerül mindenki, a piti nigga stricitől, pedofil Mikulástól kezdve, korrupt zsaruig mindenki, hullik a férgese, és az önjelölt igazságosztó hamarosan az újságok címlapjának hőse lesz. Erre már a várost kezében tartó főboss is felfigyel, pláne miután az egyik pszichó fiacskáját Hobo nem túl kíméletesen átsegíti a másik oldalra. Könnyen kitalálható , ezek után elindul a hajtóvadászat, a végén még az atomkirály szuperkillerek is bevetésre kerülnek. Elég Zs-kategóriásan hangzik, tudom, szerencsére sem a rendező nem veszi túl komolyan, és Hauer is a megfelelő iróniával kezeli a karaktert. Külön jó pont, hogy Hobónál nem vetik be a szokásos, Seagálos "én csak a szakács vagyok, de egykor a legelitebb kommandó legjobbja voltam" klisét, csak egy célzás van Hobo múltjára, hogy valaha volt polgárőr is, bár meglehet hogy arrafelé azok keményebb figurák , mint kis hazánkban. Egyébként is, elég volt már a rengeteg exkommandós, egykori CIA és tökömtudja még milyen büntetőkből, igazán eredeti ötlet volt egy lepukkant csövesből valódi badass megtorlót csinálni. A végső összecsapás természetesen elkerülhetetlen, hogy ki nyer, azt nem árulom el :D , mindenesetre naplementében csókolózó, könnyzacskó-fakasztó befejezésre véletlenül se számítsunk:) de addig azonban még sok paradicsomlé elfolyik a film során. Igen, szintén nem egy romantikus tinifilmek rajongóinak készült darab, viszont akárcsak a Hatchet esetében, itt is végig érződik a készítők részéről az önirónia, az ugyan már gyerekek, ne vegyetek minden hülyeséget komolyan szándék, és pontosan ez az a film, amit nem is szabad komolyan venni. Nem akar a szánkba rágni semmilyen mondanivalót, erkölcsi példabeszédet, szóval igazi remek móka a magunkfajta mocsokállatoknak. Egy remekül sikerült tisztelgést, baromi jó trash-opuszt láthatunk, aki ezen felháborodik, az nézze inkább a Bambit.

A színészi játékról, Hauer természetesen hozza a kötelező színvonalat, a főgeci sem rossz, bár néha kissé túljátssza a szerepet, valamint az említett szuperkillák, akik ugyan egy szót sem szólnak, de rövid, ám annál emlékezetesebb jelenetük nagyban hozzájárul a film élvezeti faktorához. A többi színész teljesítménye hullámzó, de egy ilyen filmtől nem is várunk árnyalt jellemábrázolást, ez egy trashfilm, a minőségi fajtából-bár kissé fura ilyet leírni-ami egyetlen dolgot akar csak: szórakoztatni, és ez maximálisan sikerül is neki.

Kiemelendő még a zene ,ami igazi turmix: a kezdő képsorok a spagetti-westerneket megidéző, Morriconera hajazó dallama, a film során az új hullámos szintiprütyögés, illetve a vége főcímdal, ami simán elmehetne akár a Dirty Dancing zenéjének is, de egyáltalán nem érezzük egy percig se katyvasznak, az összevisszaság ellenére a különböző zenék valahogy mindig passzolnak az adott jelenethez.

Az operatőri munkát is csak dicsérni tudom, nincsenek mesterségesen megfakított színek, mint a híres rendezőpáros gyengécske műfaj-próbálkozásaiban, a képi világ a 70-es éveket megidéző Technicolor színekben pompázik, ezzel is rátéve még egy lapáttal az atmoszférára.

Trash, grindhouse fanoknak mindenképpen kötelező darab, de az akciófilmek kedvelői is meglelik benne örömüket, a műfajhoz illően alacsony költségvetésű, ennek ellenére, vagy talán pont azért is működik ennyire jól.

Ez biza egy 10/10-es darab, bár nyilván nem mindenkinek fog átjönni ez a fajta életérzés, ez egy rétegműfaj kedvelőinek gyártott darab, de néha a CGI látványorgiák között mi is megkaphatjuk a szívünknek kellemes filmeket.:) Azon kivételes eset, amikor egyszerűen nem tudok semmi negatívumot felhozni, pedig becsszóra megpróbáltam.

Ja, igen, még valami: annak ellenére, hogy többször kihangsúlyoztam, hogy csak nem komolyan venni, de a 6 éves kislányunkkal azért ne ezt a filmet nézessük meg.:)

Trailer:

Rampage (2009)

/

Véleményem szerint - jaj, de kibaszottul nagyképűen hangzik, akárcsak egy politikus :):) -ha a film rendezőjének neve előtt nem Uwe Boll, hanem pl. az agyonhypeolt Tarantino neve állna, instant kult-klasszikusként ünnepelnék eme kis gyöngyszemet. Sajnos, nomen est omen, de azért az imdb 6.3 átlag így is figyelemre méltó, pláne hogy Uwe filmjei a 2 -4 pont között mozognak általában.

Ez kérem, egy piszkosul kegyetlen, mindenféle kompromisszumoktól mentes, kőkemény mozi, Bolltól a sok szar filmje ellenére mindig is tiszteltem az anti-hollywoodi mentalitást. Ő az az ember, aki szarik a szabályokra, tabukra, olyasmiket is megmutat, ami még a leghírhedtebb rendezőknek sem merne eszébe jutni.

A történet egy ámokfutóról szól, a film első felében a végső elhatározáshoz vezető indokokat látjuk, részletekig menően, amelyek a robbanáspontig vezetnek végül:

Billnek ritka szar napja van, nem elég hogy szívatja a főnöke,megalázza a bunkó kocsmáros  de otthon a szülei is közlik vele, ideje lenne elköltözni, szeretünk kisfiam, de felnőtt ember vagy, magyarán, takarodj a picsába. Csoda, hogy kiborul a bili, és ezek után szép lassan egy alapesetben is zavart személyiségű, szociopata ámokfutását követhetjük végig a kezdő lökésektől a végső tömegmészárlásig  Az amúgy is labilis idegrendszerű srác egyszer csak úgy dönt, elég volt mindenből, felfegyverkezik és kissé drasztikusan, de elmondja véleményét társadalmunkról, mert egyben kegyetlen, de reális  társadalomkritika is a film. Bele tudnék kötni, ha nagyon gonosz volnék, hogy egy átlag középosztálybeli srác hogy a francba barkácsol össze magának a Delta Force kommandót is megszégyenítő szerkót - a fegyverarzenálról nem beszélek, hiszen ez mégiscsak az USA, az Ígéret Földje - de nem fogok, mert nem ez a lényeg, ha vágjátok. A felkészülés némileg emlékeztet a Taxi Driverre, homage vagy lopás, ezt döntse mindenki el maga, a különbség, hogy míg Travis Bickle akármilyen őrült is, de annyi esze volt, hogy kizárólag rosszarcokat küldött a pokolra, Bill ezzel ellentétben gátlás nélküli pszichopata, aki a legnagyobb nyugalommal lő halomra időst, fiatalt és amúgy általában bárkit.

  Egyes kritikák a motiváció szegényességét hozzák fel, Bill ugyanis a mai trendnek megfelelően akciója előtt/közben a Youtube-ra tölti fel zavaros gondolatait, vagyis nevezhetjük akár úgy, hogy filozófiáját, ami nagyjából annyiból áll, hogy segít az emberiségnek a sárgolyónk túlnépesedése elleni problémában. Köszönjük a kedves gesztust,bár talán nem így kéne, azért óvszer is létezik.:):) ( A végén egy kis csavar azért hagy némi kérdőjelet). Szerintem ez viszont mindegy, a srác egy pszichopata, nincs igazi motivációja, bármilyen indok elég a robbanáshoz, ha nem ez, akkor találna bármi mást, tele a töke a világgal, és véleményét, sérült személyiségként ebben a formában tudja kifejezni: egyszerűen ölni akar, ha nem ezt, találna más okot, akár az éhező afrikai gyerekek megsegítését is, ahogy a sok pózer rocksztár szokta. Akárcsak Breivik, ő sem hülye gyerek, az akciót igen precízen tervezi meg, elsőként a helyi rendőrőrsöt robbantja fel,míg a figyelem erre terelődik, gyakorlatilag lazán kiírtja a fél várost, a jelenetek olyanok, mintha csak egy CNN felvételt néznénk. Az akciójelenetek nagyon profin vannak kidolgozva, bár nehéz ilyen filmre, ami ártatlan emberek lemészárlásáról szól, azt mondani hogy jó, vagy akár hogy látványos, ez nem a Transformers, hogy a látványtól ájuljunk be, de nem is azzal a szándékkal készült. Az USA-ban természetesen - a kritikai elismerés ellenére - nem fogadta kitörő lelkesedés a filmet, én mindenkinek a cenzúrázatlan változatot ajánlanám, az amcsi verziónak a végét is megváltoztatták, nem felelt meg a hollywoodi szabványoknak...mily meglepő. Több pozitív dolgot is kiemelnék: mindenekelőtt a főszereplőt alakító Brendan Fletcher alakítását - esküszöm van olyan jó a srác, mint De Niro - nem szívesen fordítanék hátat neki, az operatőri munkát- gyakran beugrik a "rázkódó kamera"effektus, de ehhez a filmhez kifejezetten ez a stílus illik, valódi, dokumentarista, híradós felvétel jelleget ad, valamint a minimalista, de remekül odaillő zenét, a Bill felkészülését aláfestő zene, kőkemény, a történethez szervesen illeszkedő muzsika, illetve a látvány kidolgozása, pláne hogy tudjuk Boll nem éppen többmilliós költségvetéssel dolgozik. Valamint a morbid humor, Amerika-kritikus, szatirikus elemeket, ezekből is akad, kedvencem, amikor a Bingo terembe belép ámokfutónk - ezekről Al Bundy óta tudjuk, hogy unatkozó középkorú háziasszonyok, lepukkant nyuggerek és egyéb agyhalottak gyűjtőhelye - és meglepetésre a légynek sem árt, valami olyasmit motyog, ti már úgyis halottak vagytok, illetve a kozmetikai szalonos rész, a maga brutál, de maróan gúnyos epizódját. Egyébként itt is feltűnik Boll kabalája, a B-kategóriás filmek sztárja, Michael Paré a seriff szerepében, nyilván nem lesz túl hosszú életű....:D:D

Mit tudnék még mondani, amikor a külföldi kritikusok azt írták, csoda történt, Uwe megtanult filmet csinálni (hozzánk természetesen csak kalózverzióban jutott el) ? A témaválasztás nagyon provokatív, nem csoda, hogy nem lett közönségfilm. Nem ajánlom mindenkinek, de más okból mint pl a Hatchet, Machete típusú filmeket:itt nem egy természetfeletti, torz rém a gyilkos, a srác akár szembejöhet veled az utcán, olyan mint te, vagy én, és nem az extrém mészárlásokon van a hangsúly, hanem bizony, sajnos ilyen képeket a Híradóban lassan naponta láthatunk.

Mint a cikk elején írtam, ha nem az említett rendező neve lenne feltüntetve, kultdarab lenne, kekeckedésként akadt pár dolog ami nem jött be, lásd, a végső jelenet csavarja (?) és egy két apróság, ezektől függetlenül 10/8, ennél rosszabb filmet sose csinálj Uwe!