The Daisy Chain (2008)

Mostanában már kissé valóban kezd elegem lenni ezekből a "parasztos-horrorfilmekből". Mintha manapság mást sem látnék, csak a fiatalokkal megpakolt kocsik, amelyek letérnek az útról, és bugrisok aprítják őket mindenféle szerszámmal. Ami ugyan nem baj, mert a mai kölykök 88%-a megérdemli eme elbánást, csak éppen már a könyökömön jön ki ez a séma. Mert nem érdekes. Mi abban az izgalmas, hogy a tisztelt néző az első tíz perctől már azon drukkol, hogy azt a sikoltozó kurvát hallgattassa már el a gyilkos, és vadássza le az egész unszimpatikus kölyök-brigádot? Ráadásul ezek a filmek valami elbaszott módon úgy vannak beosztva, hogy az első képsorokban egy szaftos kis gyilok, hogy felkeltse az érdeklődést, majd egy órán keresztül van időnk arra, hogy megutáljuk az ifjú társaságot. Mert faszságokat beszélnek, (ó, az a rohadt kötelező társasjáték, a kérdezős - válaszolós, amiben csak természetesen a szexről jár a szájuk), isznak, füveznek, és egy percnyi ismerkedés után dugnak, mint az üregi nyulak, és mi meg imádkozunk a baltás/láncfűrészes/vasúti szeges/kaszás/tűzőgépes gyilkos megérkezéséért. Végül az utolsó 20 percben végre hullani kezdenek. könyörgöm hagyjuk már ezt a receptet. Már ott tartok, mint pár évvel ezelőtt az Ázsiából exportált kísértet-kislányokkal, torkig vagyok. Amerika és Hollywood mondjon le! És ha nem véletlenül eme fentebb említett ki-sem-hűlt-de-felmelegített sztori, akkor jön a kísértetházba költözés. Amikor már ezredszer látod a kocsiban utazó családot, a lelkesítő apukával, a gondterhelt anyukával, a flegma és nyafogó tinilánnyal, meg a kiskölyökkel, akik költözködnek, már fogod a fejed. És persze biztos vagyok abban, hogy apuka akkor sem hisz majd a kísértetekben, amikor tinilánykáját a szeme láttára ejti teherbe a poltergeist. Ehhh, na jó. Váltsunk kontinenst, de azért maradjunk ebben a műfajban, amely Hollywood-nak köszönhetően már olyan, mint egy repedtsarkú ribanc, akit lépten-nyomon gerincre vág boldog-boldogtalan.

 Persze nem állítom ám, hogy itt is újdonságokkal találjuk szemben magunkat. Ki ne ismerné a "befogadott gyerek a családban, aki gonosz" kaptafát? Most éppen angol - ír koprodukcióban vették elő ezt a lábbelikészítő-segédeszközt.  Nemrég láthattam egyébként a "When The Lights Went Out" című szellemházba-költözős angol filmet... Amely meglepően jó volt, ízes európai fekete humorral, feszültséggel, és abszolút nem sematikus elkészítéssel. A jó öreg kontinens szerencsére bővelkedik mondákban, legendákban, amiből igazán ötletes rémfilmeket lehet kreálni. Tulajdonképpen innen származtak el ámerikába a vámpíroktól kezdve az inkubusokon át az összes mitológiai, és horrorban felhasználható karakterek, kitalált rémségek, mint pl. a holokauszt. Aisling Walsh, a "Daisy Chain" ír rendezőnője megunván a barna sört, no meg főként azt, hogy nincs épkézláb filmipar hazájában, Angliába tette át székhelyét, ahol TV-sorozatokat rendezgetett, és néhány olyan filmet, amiről nem is hallottam (Tolvajlány, Dal az agyonvert fiúért...stb...) és számomra kiemelendő, hogy a "Wallander" című kitűnő krimisorozat egy részét is direktorálta.

2008-ban pedig úgy gondolta belenyúl egy kicsit a horror műfajba is, Lauren Mackenzie forgatókönyv-író segédletével (szintén leginkább televíziós-szériák). Főszereplőnek, a kis gonosznak tökéletes kislányt szerencsésen Mhairi Anderson-ban lelték meg. Mondhatom, nagyszerű alakítást nyújt, a hideg ráz néha tőle, méltó párja az "Omen" kis Damien-jének... Nevelőanyukájának a külsőre  igazi tanyasi tenyeres-talpasnak tűnő (pedig a film szerint a város zaját hagyta el, hogy vidéken keressen csendet... azt speckó nem értem, miért az óceán partján, ahol üvöltve kell kommunikálni, mert a saját szavát nem hallja az ember...), ámde hihetetlen módon a filmen kívül egészen jó külsejű Samantha Morton ( John Carter, Control, Különvélemény...) lett felkérve aki a forgatás ideje alatt valóban állapotos volt... Azt kell mondanom, ő is perfektül alakít, szinte átalakul a szerephez... Férjura pedig Steven Mackintosh (A Ravasz, az Agy..., Underworld, A fiók...), aki szintén nagyszerűen játssza az egyre idegesebbé váló apukát. Kicsit bő lére eresztett bevezetőm után lássuk a lényeget, íme a tartalom:

 Martha és Tomas úgy döntenek (mint fentebb is említettem), hogy a sokadik hónapos feleséggel kiköltöznek a világ végére, az Achill-szigetre, Írország partjainál. Itt mindig fúj a szél láthatólag, a hullámok ostromolják a partot, és állítom, hogy olyan vidám az egész hely, mint egy kanál ecet. A döntés számomra kissé illogikus, de ugye ízlések és pofonok, valahogyan az Északi-Sarkon is szülnek a nők. Hamarosan meg is ismerkedhetünk a szomszédokkal, a Gahan családdal (Hmmm, Dave nincs ott.. szerencsére.. :)), és főként Daisy-vel, a maszatos és kissé elvadult kislánnyal is, akinek kedvenc hobbija a harmadik szomszédot baszogatni, zargatni, miközben az öreg vallásos hevülettel gyűlöli és féli a kis "komiszt"... Rövid bevezetés után, a Gahan családnál borzasztó tragédia történik: kisebbik gyermekük, Daisy öcsikéje belefullad az óceánba. Szülei teljesen összetörnek, miközben Marta egyre inkább megbarátkozik Daisy-vel... Nemsokára újabb szörnyűség rázza meg a kis sziget lakóit: Gahan anyuka és férje egy furcsa babonás szertartás során megégnek... A kislány magára marad, de Martha szíve egyre jobban megesik rajta, egyre inkább megszereti a kommunikálni alig képes gyermeket... Magához veszi, férje gyenge tiltakozása közepette, ám de a gyámügy által küldött nő szeretné a lánylát elvenni tőlük.. Furcsa autóbaleset éri.  Martha testvérének kislánya féltékenységet okoz Daisy-nek... Majdnem belefullad egy úszómedencébe.. Ezek után már azt kezdik rebesgetni, hogy Daisy amolyan "changeling", azaz elcserélt gonosz gyermek, akit a tündérek raktak a bölcsőbe, és a benne lévőt elrabolták... A kislánnyal játszadozni akaró kölkök is pórul járnak, és már mindenhol nagy ívben kerülik a családot, míg Tomas egyre inkább szabadulni akar a kényelmetlen és veszélyesnek tűnő kolonctól, ám felesége egyre mániákusabban ragaszkodik hozzá... Az öreg szomszéd is megelégeli a kis "tündérkét", és tenni akar róla, hogy elpusztuljon... Majd elkövetkezik a borzalmas ám elgondolkodtató végkifejlet...

 A film látszatra melankolikus, mind zenéje, mind képi világa miatt. Úgy tűnhetne, mintha a történet csak lassacskán csordogálna, holott az események minden részlete szépen rakja össze a sztorit, ráadásul ha nem is pörgős, de elég szépen halad a végkifejlet felé. Csak úgy érezzük a fentebb említett hangulat miatt, viszont nyomasztó, olyan, mintha a film a gyomrodba lépne, és egyre erősebben taposna. A világvégi kies környezet, az elzártság is megfejeli a hatást, és a színészi játék hitelessége is igazi alakítás, nem csak játék. A néző ide-oda verődik, néha utálattal néz Daisy-re, néha pedig sajnálja... Ahogyan a hozzá ragaszkodó Martha is hol ellenszenves mániákussága okán, hol rajta is megesik az ember szíve... Nagyon érzékletes és hatásos képeket láthatunk, ahogyan Daisy az előtérben árnyalja a háttérben játszódó vidám dolgokat, és baljós érzést kelt... Nincs olcsó hatáskeltés, inkább drámai és hátborzongató képek és nyugtalanító történet. A film szép és festői látványt ad még az olyan sivár helyről is, mint a sziget legszéle... Minden a helyén van, és a tetőpont, a befejezés hagy minket magunkban ücsörögni, megérkezik, átlép felettünk, és gondolkodásra késztet... Sokan felrótták a befejezést a filmnek, bár szerintem ez is erőssége, mert nem rág a szánkba mindent, nem magyaráz, nem zárja le a szokásos happy end-del a sztorit. Adott egy szépen megrendezett film, kitűnő színészekkel, tökéletes alakításokkal, gyönyörű képekkel, súlyos atmoszférával, és egy tragikus drámával, amely azonban természetfeletti horrorba van öltöztetve -vagy mégsem az,  csak dráma? Na ezen kell a végén törni a fejünket. A lecke feladva, mi pedig maradandó élményt kaptunk. 10/9, de csak azért, mert ez nem egy Hellraiser... :) De azért "tündéri" film.

Babysitter Wanted (2008)

Néha egy sablon történetnek látszó műből is kisülhet kellemes meglepetés, ennek ékes példája a most tárgyalt film.

A Babysitter Wanted nem reformálja meg alapjaiban a műfajt, de olyan ügyesen variálja a szokványos horrorfilmes panelokat, annak ellenére hogy külön-külön mind a "láttuk már" kategória, ami kölcsönöz annyi eredetiséget, hogy megérje rászánni azt a másfél órát.

Fiatal, naiv  vidéki kiscsaj felkerül a városi egyetemi koleszba, előtte a mélyen vallásos anyuka óvja a szörnyű nagyvárosban leselkedő veszélyektől, a szöveg  ismerős lehet mindenkinek aki volt már koleszos. A campusélet pedig nem is indul túl rózsásan: szegény Angienek nem elég, hogy a szobatársa egy seggfej, tipikus  hülyepicsa, ráadásul még egy rejtélyes, nem túl jóképű, állandóan csak félhomályban mutatott idegen is a nyomába szegődik, feltehetőleg nem leánykérés céljából....Az eddig leírtak alapján egy  tucat Tv-thrillernek tűnhet, amely még a horrortól is olyan messze áll, mint Fekete Pákó a magyar nyelvtantól. Szerencsére a film a kicsit lassúbb felvezetést követően fordulatot vesz, miután a főhősnőt nem veti fel a jólét, ezért elvállal egy jól fizető babysitter munkát, egy, a várostól kurvára messze fekvő farmon. Első blikkre minden remeknek tűnk, a munkaadók  jómódú, kedves farmerházaspár, aranyos kiskölökkel, aki szegény egy ritka betegségben szenved, ezért csak speciális ételeket ehet, amiért is fokozottabb odafigyelést igényel. A meló ezek ellenére nem nehéz, ráadásul Őstermelő Joe-ék perkálnak is igen szépen, egy éjszakát ezért még a pokolban is ki lehet bírni, gondolhatnánk gyanútlanul. A horrorfilmek íratlan szabályainak megfelelően természetesen az éjszaka annyira lesz zavartalan mint egy 8.kerületi bérházbeli csendélet:), hamar leszáll az éj, előbb néhány furcsa telefonhívás zavarja meg a nyugisnak induló estét, majd feltűnik a titokzatos idegen is. Ez lesz az a WTF pont,-Spolierezés nélkül-ahol az eddig szokványosnak induló film gyökeres fordulatot vesz, mindenről kiderül hogy az ellenkezője annak, amit hittünk, a látszat pedig gyakran csal és az eddig átlagos thriller átcsap misztikus horrorba, a végén egy remekbe szabott gorefest -tel.

Többet nem ildomos elárulni a történetről, térjünk rá inkább a technikai részére , illetve a színészi játékra. Az operatőri munka, a fényképezés egyaránt jól sikerült, már a langyosan induló kezdéskor is egy megmagyarázhatatlan, baljós hangulatot vesz rajtunk erőt,ez végigkíséri az egész filmet,  a viszonylag, kevés, de annál jobban sikerült gore-jelenetek szintén a helyükön vannak. A rendezők , Jonas Barnes és Michael Manasseri pedig biztos kézzel vezetik a nézőt a lassú kezdéstől a fokozatos felpörgésen át, a végső, Hostel filmeket is megszégyenítő végkifejlet kínzásjelenetéig, azonban fontos megjegyezni ez nem torture-porn, ha valaki netán erre számítana.

A  színészi játékról, a főhősnők ezekben a filmekben rendszerint nagycsöcsű bombázók, itt sincs másképp, azonban Sarah Thompson annyi pluszt hozzá tud tenni a szerepéhez, hogy érte valóban tudunk izgulni, ellentétben a sok hasonszőrű filmekben szereplő IQ-bajnok plázapicskkal,akiknél azon drukkolunk, hogy patkoljanak már el végre,  ennél többet egy ilyen szerepből nem igazán lehet  kihozni, a negatív szereplők játéka is kellően meggyőző, dicséretes hogy az egyiknél még az emberibb oldalát is megismerjük, ő nem élvezettel, inkább egyfajta kötelességként végzi "melóját", tehát még némi, minimális együttérzést is tanúsíthatunk iránta, már ha nagyon empatikusak vagyunk a sorozatgyilkosokkal.:)

Mivel a film kevés szereplővel, alig néhány helyszínen játszódik, a többi szereplő inkább jelzésszinten, statisztaként-hullajelöltként van jelen, illetve akad még egy jófej udvarló, ők  a szokásos elvárható szintet hozzák, tehát annak ellenére, hogy nem igazán ismert arcokkal találkozunk, a szereplőgárdára sem lehet panaszunk.

Mint már említettem  a film jórészt egy helyszínen játszódik, ez szerencsére nem válik a történet rovására, nem fullad unalomba, ami az egyhelyszínes filmek egyik rendszeresen visszatérő hibája szokott lenni. Sőt. A külvilágtól elzárt éjszakai farm olyan klausztrofób, nyomasztó érzést ad, mi is átérezzük a főhősnő kiszolgáltatottságát, és a "van valami odakint"érzést.

Ezt a filmet nyugodtan ajánlom minden horrorkedvelőnek zsánertől függetlenül, megvan benne egyaránt a suspense és trancsírozás is, szerencsére a rendező(k) ráérzett a az optimális egyensúlyra, unatkozni garantáltan nem fogunk. Ha már unod a futószalagon előregyártott tucatszarokat, akkor kellemes időtöltésnek nézel elébe, még ha a film végére óhatatlanul beugrik egy régi nagy klasszikus  címe. (azért sem árulom el, aki megnézi, rögtön eszébe fog jutni egy név és egy cím).

10/7

UI: ezúton gratulálnék az idióta magyar filmcím-fabrikáló seggfejeknek, hogy az igen kreatív címválasztással erősen elspoilerezték a filmet. Lehetőleg próbáljátok kerülni az olcsó, hatásvadász magyar filmcímet.

A halál alagútja - Death Tunnel (2005)

Ezt a filmet sokan gyűlölik, ha jól emlékszem szerepel is a 100 legrosszabb film listájában , DE: ne felejtsük, ezek a listák általában kommersz popcornfilmek nézőinek véleményéből állnak össze, ők nem néznek annyi szart, mint mi. Ezért természetes, hogy más mércével mérünk. Talán kissé mazochizmus ilyen filmről írni, de ott egye a fene, az oldal olvasói nyilván nem az aktuális slágerfilmek kritikáit járnak ide olvasni, arra vannak más oldalak.

A film maga valóban nem egy remekmű, sőt, a jótól is nagyon messze áll, de egyáltalán nem olyan rossz, mint amilyennek a kritikák lefestik. Igen, újhullámos horror, azok minden gyerekbetegségével: össze-vissza bevágott gyors vágásokkal próbál operálni, ijesztőnek hatni, ezek ellenére valamiért mégis működik, főleg a helyszínválasztás miatt, magam részéről nyugodtan elalszom akár egy temetőben is, viszont a kórházak általában a frászt hozzák rám, főleg a film címét is adó halál alagútja, ami tulajdonképpen az a hosszú földalatti folyosó, amin keresztül az elhunytakat a krematóriumba szállítják, egyébként hasonló élményem volt már, ezért is írom hogy inkább a leghírhedtebb sorozatgyilkos a kriptájában töltenék egy éjszakát, mint egyedül azon a folyosón végigmenni. A film a szokásos tinihorror lenne, ami mégis kiemeli a sok tucat sablonszarból, az a helyszín, az atmoszféra, ezek feledtetik a hiányosságokat, kliséket, ezen a helyen valóban átérezzük a halált, a szenvedést, sokkal inkább mint bármilyen temetőben. Ha babonás lennék, annyit mondanék, egy temetőben már a megbékélt lelkek nyugszanak, míg egy kórház maga a purgatórium, a rengeteg személyes emberi tragédia, kín, haldoklás szinte átitatja a lepusztult, csupasz komor falakat. Ez a morbid esszencia, ami megadja a film sava-borsát, az amúgy szabványosan induló tinihorror hangulatát. Az egykori kórház egyébként létezik, Amerika leginkább kísértetjárta helyei között van számon tartva, állítólag valódi paranormális jelenségeket is rögzítettek ott. Jogi okokból a kórház nevét megváltoztatták a készítők, a "based on true story" csak annyit takar, hogy létező helyről van szó, a történet természetesen fikció. Viszont, csupán már maga a hely is kellőképpen gondoskodik a parafaktor fenntartásáról.

Azonban térjünk is rá a történetre:

Szokásos debil amerikai egyetemi beavatási buli keretében néhány kiválasztottnak (természetesen szőke nagymellű bombázók:D) ezen a bizonyos helyen kell eltölteni egy éjszakát, ami ahogy már előre sejthetük nem lesz éppen zavartalan. Mint kiderül, az egykor leprások elfekvőjeként szolgáló kórházban a gonosz doki válogatott szadista kísérleteket hajtott végre a pácienseken, ráadásul a doki leszármazottja a buli egyik résztvevővője. A lelkek pedig természetesen nem nyugszanak...Hmmm, kísértetiesen-hogy stílszerű legyek-emlékeztet a nagysikerű Grave Encountersre, ami jó is volt, bár utálom a handycam filmeket. Ezután, ahogy előre kiszámítható, hamarosan meg is kezdődik a kísértetjárás, a "buli" előrehaladtával fokozatosan megelevenedik a múlt, és szép lassan a jelen és múltbeli idősíkok összemosódnak, megszűnik a tér és idő, dimenziók közti korlátok-ez sokaknak elsőre kicsit zavaros lesz- az akkor megtörtént események újra megismétlődnek, ezúttal a jelenben, a beavatási szertartás résztvevőivel. Ahogy az már kitalálható, a résztvevőkre egy valóban feledhetetlen buli vár, már aki túléli az éjszakát. Szegény néző meg csak kapkodja a fejét ebben a nagy összevisszaságban. A többi már Spoileres lenne.

A történetről dióhéjban röviden ennyit, elismerem, elsőre kissé zavaros, néha nehéz követni a fonalat, de a helyszínválasztás, a beteg légkör kárpótol a hibákért, és még némi romantikát is sikerült becsempészni. Ezért, ha nem is jó, de a bőven nézhető kategória. Sajnálom a történetet, mert egy profibb író, stáb, és egy tehetséges rendező kezében igazi beszaratós film is lehetett volna. De... sosem szerettem a mi lett volna kérdéseket, lehetett volna, de ez lett, ezt kell elfogadni. Annyira nem rossz, pl halál alagútjában a hullákat tolingáló szelem, az egykori hullaházi dolgozó kifejezetten jól sikerült figura, de akadnak még fosatósra sikerült részek, a hangulat kárpótol a hibákért, azt hiszem ha a Grave Encounters idejében készült volna, nem lenne ennyire alulértékelt. Nem a belezős-darálós-trancsír horrorok közé tartozik, elsősorban azoknak ajánlom, akik a misztikus kísértetfilmeket részesítik inkább előnyben. Szerencsére a fekete hajú japán szellemkislányokat kihagyták.

Nem egy maradandó darab, de aki szereti az ilyen témájú filmeket, egy próbát azt hiszem megér, a helyszín, légkör kárpótol a hibákért, jónak én sem merem nevezni, de egy 10/4-et megérdemel, ha éppen megfelelő hangulatban csíp el a film. Minden hibái ellenére, mindenesetre azért dicséret illeti a készítőket, hogy (valamennyire) mertek elszakadni a sablon horror-kliséktől, és valami eredetibbet összehozni, nagyon sajnálom hogy az eredmény kicsit felemásra sikerült, a potenciál mindenesetre több volt a sztoriban mint a végeredmény.

 

Hobo with a Shotgun (2011)

Hobo with a shotgun, magyarul csöves sörétessel, hát lehet egy filmet ilyen címmel komolyan venni? (Nyugi, nem Földes László fogott fegyvert, bár az sem lenne pihent agyúbb ötlet:D) Igen és nem. Való igaz, a film, az erőszaknak már-már olyan szintű dimenzióiba vezeti a gyanútlan (?) nézőt, olyan tömény mennyiségű gore-áradattal, amiket horrorfilmben is ritkán látunk - vér, belek, és egyéb testrészek fröcskölnek, szakadnak és repülnek a képünkbe, szerencsére a rendező egy percig sem veszi komolyan az egészet, szóval móka és kacagás... azért az talán mégsem. Tisztelgés, és némi fricska egy remek korszak exploitation filmjei előtt, rengeteg utalással, kacsintással a néző felé, te hülye, ne vedd ezt komolyan. Érzékeny lelkű amerikai cenzorok természetesen ezen a filmen sem könyörültek, jött is menetrendszerűen a szigorú PG besorolás. Igaz, azért megemlítendő, az erőszak itt nem annyira stilizált, rajzfilmerőszak, mint például a Sin City, Machete és hasonló filmekben, de szatirikus felhang ide vagy-oda, a gore-jelenetek bizony igen kegyetlenre sikeredtek.

Tarantino, Rodrigez urak, kábé így kell fasza grindhouse mozit készíteni, nem 50 millás költségből,digitálisan megkoptatva, hanem valahogy ilyesféleképpen, kis pénzből, ötletből, és karizmatikus szereplővel. A nem túl ismert, másodfilmes Jason Eisenernek sikerült az, ami a nagyoknak nem: minimális összegből, ám annál több lelkesedéssel, Hauer kivételével jószerivel ismeretlen, fél amatőr színészekkel olyan filmet rakott le, ami után megnyaljuk mind a tíz ujjunkat. Perverzebb nézők talán még magukhoz is nyúlnak.:) Érdekes adalék, hogy a Machetéhez hasonlóan, szintén egy kamu-trailer alapján gründolta össze Eisner a film elkészítéséhez szükséges összeget.

Az említett hobót alakító színész, akit a kulifilmektől kezdve, a legótvarabb szarokig bezárólag szinte mindenben szerepelt, a még így 60 felett is cool arc Rutger Hauer játssza, szívét-lelkét beleadva a szerepbe, a végeredmény pedig egy remekül sikerült film lett , amelyből csak úgy árad a nagybetűs hangulat.

Hobo, mert csak ez a neve, csavargása során egy igazi Sin Citybe jut, de a másik filmmel ellentétben, ő nem akar beleavatkozni semmibe, pláne igazságot szolgáltatni, egyetlen vágya egy fűnyíró, amivel kereshetne néhány dollárt, és hogy békén hagyják. Szerencsénkre, a sors és a forgatókönyvíró ezt nem így gondolta, a sok megaláztatás, a bűnös város, korrupt zsaruk (mintha csak itthon lennénk) ezt nem hagyják, Hobo az utcát elöntő szennyáradatot látva, némileg bepöccen, és fűnyíró helyett végül egy is shotgunt választ, és nekiáll eltakarítani a szemetet. Sorra kerül mindenki, a piti nigga stricitől, pedofil Mikulástól kezdve, korrupt zsaruig mindenki, hullik a férgese, és az önjelölt igazságosztó hamarosan az újságok címlapjának hőse lesz. Erre már a várost kezében tartó főboss is felfigyel, pláne miután az egyik pszichó fiacskáját Hobo nem túl kíméletesen átsegíti a másik oldalra. Könnyen kitalálható , ezek után elindul a hajtóvadászat, a végén még az atomkirály szuperkillerek is bevetésre kerülnek. Elég Zs-kategóriásan hangzik, tudom, szerencsére sem a rendező nem veszi túl komolyan, és Hauer is a megfelelő iróniával kezeli a karaktert. Külön jó pont, hogy Hobónál nem vetik be a szokásos, Seagálos "én csak a szakács vagyok, de egykor a legelitebb kommandó legjobbja voltam" klisét, csak egy célzás van Hobo múltjára, hogy valaha volt polgárőr is, bár meglehet hogy arrafelé azok keményebb figurák , mint kis hazánkban. Egyébként is, elég volt már a rengeteg exkommandós, egykori CIA és tökömtudja még milyen büntetőkből, igazán eredeti ötlet volt egy lepukkant csövesből valódi badass megtorlót csinálni. A végső összecsapás természetesen elkerülhetetlen, hogy ki nyer, azt nem árulom el :D , mindenesetre naplementében csókolózó, könnyzacskó-fakasztó befejezésre véletlenül se számítsunk:) de addig azonban még sok paradicsomlé elfolyik a film során. Igen, szintén nem egy romantikus tinifilmek rajongóinak készült darab, viszont akárcsak a Hatchet esetében, itt is végig érződik a készítők részéről az önirónia, az ugyan már gyerekek, ne vegyetek minden hülyeséget komolyan szándék, és pontosan ez az a film, amit nem is szabad komolyan venni. Nem akar a szánkba rágni semmilyen mondanivalót, erkölcsi példabeszédet, szóval igazi remek móka a magunkfajta mocsokállatoknak. Egy remekül sikerült tisztelgést, baromi jó trash-opuszt láthatunk, aki ezen felháborodik, az nézze inkább a Bambit.

A színészi játékról, Hauer természetesen hozza a kötelező színvonalat, a főgeci sem rossz, bár néha kissé túljátssza a szerepet, valamint az említett szuperkillák, akik ugyan egy szót sem szólnak, de rövid, ám annál emlékezetesebb jelenetük nagyban hozzájárul a film élvezeti faktorához. A többi színész teljesítménye hullámzó, de egy ilyen filmtől nem is várunk árnyalt jellemábrázolást, ez egy trashfilm, a minőségi fajtából-bár kissé fura ilyet leírni-ami egyetlen dolgot akar csak: szórakoztatni, és ez maximálisan sikerül is neki.

Kiemelendő még a zene ,ami igazi turmix: a kezdő képsorok a spagetti-westerneket megidéző, Morriconera hajazó dallama, a film során az új hullámos szintiprütyögés, illetve a vége főcímdal, ami simán elmehetne akár a Dirty Dancing zenéjének is, de egyáltalán nem érezzük egy percig se katyvasznak, az összevisszaság ellenére a különböző zenék valahogy mindig passzolnak az adott jelenethez.

Az operatőri munkát is csak dicsérni tudom, nincsenek mesterségesen megfakított színek, mint a híres rendezőpáros gyengécske műfaj-próbálkozásaiban, a képi világ a 70-es éveket megidéző Technicolor színekben pompázik, ezzel is rátéve még egy lapáttal az atmoszférára.

Trash, grindhouse fanoknak mindenképpen kötelező darab, de az akciófilmek kedvelői is meglelik benne örömüket, a műfajhoz illően alacsony költségvetésű, ennek ellenére, vagy talán pont azért is működik ennyire jól.

Ez biza egy 10/10-es darab, bár nyilván nem mindenkinek fog átjönni ez a fajta életérzés, ez egy rétegműfaj kedvelőinek gyártott darab, de néha a CGI látványorgiák között mi is megkaphatjuk a szívünknek kellemes filmeket.:) Azon kivételes eset, amikor egyszerűen nem tudok semmi negatívumot felhozni, pedig becsszóra megpróbáltam.

Ja, igen, még valami: annak ellenére, hogy többször kihangsúlyoztam, hogy csak nem komolyan venni, de a 6 éves kislányunkkal azért ne ezt a filmet nézessük meg.:)

Trailer:

Rampage (2009)

/

Véleményem szerint - jaj, de kibaszottul nagyképűen hangzik, akárcsak egy politikus :):) -ha a film rendezőjének neve előtt nem Uwe Boll, hanem pl. az agyonhypeolt Tarantino neve állna, instant kult-klasszikusként ünnepelnék eme kis gyöngyszemet. Sajnos, nomen est omen, de azért az imdb 6.3 átlag így is figyelemre méltó, pláne hogy Uwe filmjei a 2 -4 pont között mozognak általában.

Ez kérem, egy piszkosul kegyetlen, mindenféle kompromisszumoktól mentes, kőkemény mozi, Bolltól a sok szar filmje ellenére mindig is tiszteltem az anti-hollywoodi mentalitást. Ő az az ember, aki szarik a szabályokra, tabukra, olyasmiket is megmutat, ami még a leghírhedtebb rendezőknek sem merne eszébe jutni.

A történet egy ámokfutóról szól, a film első felében a végső elhatározáshoz vezető indokokat látjuk, részletekig menően, amelyek a robbanáspontig vezetnek végül:

Billnek ritka szar napja van, nem elég hogy szívatja a főnöke,megalázza a bunkó kocsmáros  de otthon a szülei is közlik vele, ideje lenne elköltözni, szeretünk kisfiam, de felnőtt ember vagy, magyarán, takarodj a picsába. Csoda, hogy kiborul a bili, és ezek után szép lassan egy alapesetben is zavart személyiségű, szociopata ámokfutását követhetjük végig a kezdő lökésektől a végső tömegmészárlásig  Az amúgy is labilis idegrendszerű srác egyszer csak úgy dönt, elég volt mindenből, felfegyverkezik és kissé drasztikusan, de elmondja véleményét társadalmunkról, mert egyben kegyetlen, de reális  társadalomkritika is a film. Bele tudnék kötni, ha nagyon gonosz volnék, hogy egy átlag középosztálybeli srác hogy a francba barkácsol össze magának a Delta Force kommandót is megszégyenítő szerkót - a fegyverarzenálról nem beszélek, hiszen ez mégiscsak az USA, az Ígéret Földje - de nem fogok, mert nem ez a lényeg, ha vágjátok. A felkészülés némileg emlékeztet a Taxi Driverre, homage vagy lopás, ezt döntse mindenki el maga, a különbség, hogy míg Travis Bickle akármilyen őrült is, de annyi esze volt, hogy kizárólag rosszarcokat küldött a pokolra, Bill ezzel ellentétben gátlás nélküli pszichopata, aki a legnagyobb nyugalommal lő halomra időst, fiatalt és amúgy általában bárkit.

  Egyes kritikák a motiváció szegényességét hozzák fel, Bill ugyanis a mai trendnek megfelelően akciója előtt/közben a Youtube-ra tölti fel zavaros gondolatait, vagyis nevezhetjük akár úgy, hogy filozófiáját, ami nagyjából annyiból áll, hogy segít az emberiségnek a sárgolyónk túlnépesedése elleni problémában. Köszönjük a kedves gesztust,bár talán nem így kéne, azért óvszer is létezik.:):) ( A végén egy kis csavar azért hagy némi kérdőjelet). Szerintem ez viszont mindegy, a srác egy pszichopata, nincs igazi motivációja, bármilyen indok elég a robbanáshoz, ha nem ez, akkor találna bármi mást, tele a töke a világgal, és véleményét, sérült személyiségként ebben a formában tudja kifejezni: egyszerűen ölni akar, ha nem ezt, találna más okot, akár az éhező afrikai gyerekek megsegítését is, ahogy a sok pózer rocksztár szokta. Akárcsak Breivik, ő sem hülye gyerek, az akciót igen precízen tervezi meg, elsőként a helyi rendőrőrsöt robbantja fel,míg a figyelem erre terelődik, gyakorlatilag lazán kiírtja a fél várost, a jelenetek olyanok, mintha csak egy CNN felvételt néznénk. Az akciójelenetek nagyon profin vannak kidolgozva, bár nehéz ilyen filmre, ami ártatlan emberek lemészárlásáról szól, azt mondani hogy jó, vagy akár hogy látványos, ez nem a Transformers, hogy a látványtól ájuljunk be, de nem is azzal a szándékkal készült. Az USA-ban természetesen - a kritikai elismerés ellenére - nem fogadta kitörő lelkesedés a filmet, én mindenkinek a cenzúrázatlan változatot ajánlanám, az amcsi verziónak a végét is megváltoztatták, nem felelt meg a hollywoodi szabványoknak...mily meglepő. Több pozitív dolgot is kiemelnék: mindenekelőtt a főszereplőt alakító Brendan Fletcher alakítását - esküszöm van olyan jó a srác, mint De Niro - nem szívesen fordítanék hátat neki, az operatőri munkát- gyakran beugrik a "rázkódó kamera"effektus, de ehhez a filmhez kifejezetten ez a stílus illik, valódi, dokumentarista, híradós felvétel jelleget ad, valamint a minimalista, de remekül odaillő zenét, a Bill felkészülését aláfestő zene, kőkemény, a történethez szervesen illeszkedő muzsika, illetve a látvány kidolgozása, pláne hogy tudjuk Boll nem éppen többmilliós költségvetéssel dolgozik. Valamint a morbid humor, Amerika-kritikus, szatirikus elemeket, ezekből is akad, kedvencem, amikor a Bingo terembe belép ámokfutónk - ezekről Al Bundy óta tudjuk, hogy unatkozó középkorú háziasszonyok, lepukkant nyuggerek és egyéb agyhalottak gyűjtőhelye - és meglepetésre a légynek sem árt, valami olyasmit motyog, ti már úgyis halottak vagytok, illetve a kozmetikai szalonos rész, a maga brutál, de maróan gúnyos epizódját. Egyébként itt is feltűnik Boll kabalája, a B-kategóriás filmek sztárja, Michael Paré a seriff szerepében, nyilván nem lesz túl hosszú életű....:D:D

Mit tudnék még mondani, amikor a külföldi kritikusok azt írták, csoda történt, Uwe megtanult filmet csinálni (hozzánk természetesen csak kalózverzióban jutott el) ? A témaválasztás nagyon provokatív, nem csoda, hogy nem lett közönségfilm. Nem ajánlom mindenkinek, de más okból mint pl a Hatchet, Machete típusú filmeket:itt nem egy természetfeletti, torz rém a gyilkos, a srác akár szembejöhet veled az utcán, olyan mint te, vagy én, és nem az extrém mészárlásokon van a hangsúly, hanem bizony, sajnos ilyen képeket a Híradóban lassan naponta láthatunk.

Mint a cikk elején írtam, ha nem az említett rendező neve lenne feltüntetve, kultdarab lenne, kekeckedésként akadt pár dolog ami nem jött be, lásd, a végső jelenet csavarja (?) és egy két apróság, ezektől függetlenül 10/8, ennél rosszabb filmet sose csinálj Uwe!

 

Boa - A rémület szorításában - Boa... Nguu yak! (2006)

Kedves kollégám jóvoltából egy nagyon figyelemreméltó gyöngyszem gurult csodálkozó szemeim elé. Hosszas és alapos válogatás után egy bizonyos szupermarketben egy kicsiny üvegkalitkában rálelt a cseppet sem borsos árú, pontosan 299 magyar forintért vesztegetett papírtokba bújtatott és horrorisztikus külsővel megáldott "Boa - A rémület szorításában" című filmre. Az ember eltöpreng egy pillanatra, hogy vajon mi rémiszthet meg ennyire egy kígyót, de aztán rájön, hogy a "rémület szorításában" csak alcím, és nem tartozik a Boa kitételhez szorosan. Ugye mostanában rengeteget találkozhatunk szarabbnál sza... őőőő... érdekes mozikkal, amelyekben mindenféle hüllő nő óriásira, hogy egyenesen trolibuszokat nyeljenek el ámuló szemünk láttára, vagy éppenséggel összeeresztik egy másik bazi nagy lénnyel... Gondolom eme műfaj nem sok gondolkodást igényelt a producerek és forgatókönyvíróktól.

"-Te Joe, mitől undorodnak az emberek?
-Asszem én a kígyóktól, meg a visszeres lábú nőktől.
-Akkor mér' nem csinálunk horrorfilmet belőle?
-Ugyan, kit érdekelne néhány visszeres láb, ez nem hozna bevételt.
-Nem Joe, legyen eszed, a kígyókra gondoltam.
-És nem elcsépelt már baszottul ez a téma?
-Hm, növeljük meg gecinagyra, és akkor aztán még rémisztőbb lesz."

Valahogy imigyen szólhatott a társalgás, mielőtt elárasztott minket a rengeteg mutáns hüllős baromság. A "Boa vs. Python", "Mega Snake", "Komodo vs. Cobra", "Mega Python vs. Gatoroid", Elnézést, ha kihagytam valami nagyreményű és milliárdos költségvetéssel szalagra vett filmművészeti csodát... Leginkább az audiovizuális ürüléket hasmenéses hentesként magából ontó legendás Asylum stúdió állt rá erre a zsánerre, no meg a Syfy tévéadó házi produkciói aknázták ki a kurvanagy-kígyó témát. No meg anno John Holmes is réges-régen, hehe..

 Ámde a hülyeség nem csak ámerikai sajátosság, hanem az emberiség gyarló körében igen elterjedt, így esetünkben Thaiföldön is felfedezték ezt a sémát, és megszületett ez a műremek. Milyen szép is lenne, ha kreténekkel megtűzdelt kicsiny hazánkban is elkészülne egy ilyen film. A Mafilm (létezik még ez???) bemutatja a Óriáskígyó című filmet, főszerepben Kamarás Iván, Gesztesi Károly, Dobó Kata, Oroszlán Szonja. Ja, még basszuk a turmixba Csányi Sándort, mert köll a románc is, meg az ő fejét még a legnagyobb Piton sem bírná bekapni... A sztorira már nem adok ötletet, legyen benne szerelem, félrelépés, és mindenképpen Budapesten játszódjon, és énekeljen Szulák Andrea valami régi sanzont, és legyen benne fellelhető legalább 174 szinte nem is bújtatott reklám, mert nem elég a pénzalap több milliárdja egy ilyen baszott szuperprodukcióra.. No de kissé elkalandoztam, térjünk vissza Ázsiába, ahol Manop Udomdej megírta a forgatókönyvet, aki olyan mozik sztoriját vetette papírra, mint a " Ka lok bang dai sha, ka lok na dai korn ", vagy a " Keunbab prompiram " és nem átallott megrendezni is őket. Azt hiszem talán itt be is szüntethetnénk az alkotók bemutatását, ahogyan a szereplőgárdát is, mert nem hiszem, hogy néhány megszállott ázsia-fanon (de szerintem még azok sem), meg pár thaiföldin kívül bárki is ismerné őket.

És ráadásként még az általuk megalkotott figurák is eléggé szarok, persze amolyan Ázsiai-módra. Egyedül "Kiratikorn Ratkulthorn "-t emelném ki, mert szimpatikus volt, mivel alig beszélt a sok szófosó és idegesítő karakter között, és végül is főszereplő volt, élete egyetlen filmszerepében... Nos, ereszkedjünk bele egy kicsit a szemétdombba, azaz jöjjön a varázslatos történet.
 Egy hülyegyerek eltűnik a dzsungel mélyén, mivel az autókirándulást az áthatolhatatlan erdőben gondolta megejteni. Idegesítő barátai rettentően szomorúak, és úgy döntenek, hogy elindulnak a keresésére, mert az őserdőben bárkit meg lehet csak úgy találni, mint tűt a bénakazalban. Elindulnak mind az öten, vagy hatan, nem tudom, az írott tartalom szerint hatan, de én ötre emlékszem. Volt a rövid hajú csaj, meg a ferdeszájú, meg egy raszta gyerek, és két másik. Nos láthatóan mélyen belém vésődtek a hitelesen és mérnöki pontossággal jellem ábrázolt figurák...  Talán a hatodik az a hülye szemüveges kretén, aki otthon maradt, és a szinkronhangján folyamatosan röhögtem, ahányszor megszólalt. Mindenesetre a nagy expedíció elindul, nem fogjátok kitalálni mivel... Hőlégballonnal. Jóhogynem egy csokor lufival, vagy batiszkáffal. Nagyszerű ötlet, és igen látványos, ahogyan a nagyváros felett egy láthatóan paintbrush-sal odaillesztett ballonon száll a kis csapat, akik küldetése körülbelül annyi sikerrel kecsegtet, mint Micimackóék elvetélt kísérlete az Északi-sark felfedezésének irányában. Persze jött egy nagy vihar,és eltörött a gitárom, illetve lezuhannak.Na nehogy azt hidd, hogy ez nem a sors keze, mert a kurva nagy erdőben pont oda érkeznek, ahol eltűnt a haverjuk. Tábortüzének hamvai mellett így okoskodnak: "A nyomokból ítélve, az a véleményem, hogy Pana azért tévedt el, mert kakálni ment, és utána nem talált vissza..." Brávó Sherlock, forró nyomon vagy. Elbóklászik a brigád, majd végül egy barlangban kötnek ki, ahol éppen a hatalmas boa sziesztázik, és rohadtul ideges lesz, szembesülve a forgatókönyv idiotizmusával, és a hülye karakterekkel. Itt mélyen egyetértettem vele. El is kapja elsőként a raszta gyerek ferdeszájú nőjét, és a szájába veszi, majd a vízbe fojtja, nagyon megrázó pillanatok ezek, szembesülve az animált kígyóval, amelyet valószínűleg hatodikos thai kisfiúk készítettek, besegítve egy nyalókáért, meg gumicukorért a produkcióba... A kölök erre meghülyül, és a csapat egyetlen pisztolyával kinyírja magát, pozitív, csak fogyjanak már...

Mindeközben a hülyegyereket megkereső hülyegyerekekből álló expedíció keresésére küldenek hülyékből álló expedíciót, méghozzá kettőt is. Az egyikben a léghajó tulajdonosa két balfasz csicskásával, és TV-sekkel, akik velük tartanak, a másik pedig katonákból áll, akik magukkal cipelik a szemüveges gyíkot is, aki nem ment a csapattal. Innentől aztán végképp az egész kezdett elborulni, és komolyan fontolóra vettem, hogy megnézem az imdb-n az adatlapját, hogy be van-e jelölve a vígjáték kategória. Utólag megnéztem: akció-horror-kaland. Anyátok picsáját. Mindhárom csoport fogyatkozásba kezd, miközben agyrém hülyeségeket beszélnek folyamatosan, mintha egy hetvenes évekbeli Jackie Chan-utánzat vígjátékát másolnák csak szarul... Az ifjak valami rettentő ravasz módon végeznek az egyik óriási boával, mert igen, több is van, ezek nem geciznek... És aztán elkövetkezik a végjáték, miközben a hullák száma igen lassan gyarapodik, én pedig fél perces eszméletvesztésekkel nézem, mert annyira álmos vagyok, és mert annyi izgalmat tartalmaz a film. A szálak összefutnak, jön a megmentő helikopter, kötéllétra le, mászás, amelyet azonban a még életben lévő kígyó nem hagy annyiban, és a szereplők körmérkőzést játszanak a kiesésért, de ezt komolyan mondom, mert lófaszt kapaszkodnának meg az ide oda imbolygó helikopterben, inkább egyenként hullanak ki, ez az akció előbb is megtörténhetett volna, hátha gyorsabban vége ennek az egésznek. Érdekes amúgy, hogy a nagy zűrben senki nem sérül meg, egyedül a helikopter pilótája, aki be van kötve övvel. Fasza. Óriási boánk végső lépésre szánja el magát, mert mégiscsak van szíve, és véget akar vetni ennek az igen megterhelő másfél órának, ezért rátekeredik a járműre és a mélybe veti magát, hogy felrobbanjon. Köszönjük szépen. Végül hőseink valami rácsos csirkeszállítón utazva az országúton távolodnak a kamerától. Eddigre már több defibrillátoros akcióra volt szükségem, hogy ne ússzak át az álmok szép országába...
Ennyi volt kérem. A színészi játék egyszerűen visszavisz a régi szép ázsiai kung-fu filmek világába. Széles gesztusok, ripacskodás, túlzásba vitt teatralitás. Mintha valami vidéki színjátszókör próbálna valamit összehozni... A film zenéje, na az is valami csoda, igen vidáman hallgattam, mint ahogyan a magyar szinkront, akik tévedésből, vagy talán helyesen érzékelve a műfaj-meghatározást, mintha valami vígjátékot szinkronizáltak volna.... A történetet talán nem is kell jellemeznem a fentiek ismeretében, mindenki döntse el, hogy a sebészi precizitással felépített súlyos történet hány Oscar-díjat zsebelne be? Az egész filmben egyedül a DVD borítója félelmetes, amelyen a kígyó éppen bekap egy nőt. Mondjuk érdekesebb lenne, ha fordítva történne..  Az egész egy röhej, és szórakoztatófaktora csak társaságban van, ahol végig lehet röhögni, és fogni a fejedet ennyi balfaszság láttán. A dzsungel nagyon szép egyébként, de ha azt akarom látni, akkor odakapcsolok valami dögunalmas dokumentum-film csatornára... És bízom abban, hogy a fentebb említett iskoláscsoport, amely feltételezhetően elkészítette az óriási kígyók animációját, nem kapta meg a beígért édességeket, viszont néhány pofont leakasztott. Kiszámítható, klisés, unalmas, eredetiséget nyomokban sem tartalmaz... . Lehet, hogy ha esetlegesen a boák valóban horrorfilmhez illően viselkednének, és valóban gyilkolnának, akkor érdekesebb lenne, de erre a filmre a 12-es karikát nyugodtan rá lehet csapni. Én meg odavágom a 10/2.-t. Azért pontoztam ilyen magasan, mert néha valóban vicces.
Amúgy, kedves kollégám, miután megtekintettük a filmet, nekem adta a DVD-t. Nahát, akkor nincs happy end.

Seed (2007)

Uwe Boll. Egy név, egy fogalom. Az ember aki ellen online petíciókat írogatnak ráérő hülyegyerekek, az ember aki bokszmeccsre hívja ki kritikusait - egykori bokszolóként természetesen sorra laposra verte őket, akinél rejtély honnan, ki finanszírozza az általában biztos bukta filmjeit, és aki erre válaszul csak annyit mond: náci aranyból. Egóban nem szenved hiányt az úriember, az biztos, szerencsére magán is tud röhögni. :) Korunk Ed Woodja, vagy csak meg nem értett zseni? Egy dolog biztos, a PC-s társadalom az elbaszott játékfeldolgozásai miatt valószínűleg jó néhány Boll voodoo babát elkoptatott már. Ugyanakkor... kövezzetek meg, de személy szerint sosem voltam fanatikus gyűlölője. Csinált néhány valóban csapnivaló játékfeldolgozást, amelyek semmivel nem voltak rosszabbak pl a Mortal Kombatnál (Apropó, ha már Ed Wood , számomra kétséget kizárólag az Paul W.S. Anderson ,ne felejtsük az említett figura többszörös költségvetésből készíti a Zs-kategóriás szutykait.) , én még az agyonszidott Alone In The Dark - ot is meg bírtam nézni, sőt a maga bárgyú, de vicces módján jobban szórakoztatott mint a Filmplusszos vagy Retekklubbos esti "szupermozik".

Sokan leragadnak a játékfeldolgozásainál, és talán a rossz híre miatt is, nem veszik észre, azért csinál nézhető filmeket is, sőt! El kell ismerni,  Boll az utóbbi időkben határozottan a fejlődőkepésség jelét mutatja:a Postal a maga trash mivoltában kurva jól  feldolgozta a hírhedt játékot, igyekezett minden mainstream filmben kötelező, lehető legtöbb tabut megdönteni, gusztustalan, morbid, vicces szemét-mozi volt, és remek szórakozás,  a Tunnel Rats korrekt kis háborús film, a Rampage című filmje pedig egy brutális, kompromisszumokat nem ismerő, majdnem-remekmű egy ámokfutóról, a provokatív témaválasztás miatt kiverte sok embernél a biztosítékot, viszont létező, valós jelenséggel foglalkozott, nem dugta homokba a fejét, ám a rengeteg iskolai, utcai  lövöldözések miatt természetesen esélye sem volt rá, hogy a nagyközönség elé kerüljön. Kár érte.

A hosszú felvezetés után térjek  végre a lényegre: jelen cikkben a Seed című 2007-es mozijával foglalkoznék, amely korántsem tökéletes, de figyelemre méltó darab. Popcorn-filmekhez szokott olvasók számára talán csak egy szegény ember Hetedik-jének tűnhet, azonban jóval több ennél. Boll nem szarakodik, már a kezdő képsorokkal odabasz a nézőnek: valós felvételeket láthatunk állatkínzásokról, ezek a PETA állatvédő szervezet honlapján fellelhetők, majd nemes egyszerűséggel vágja a képünkbe, ez a véleménye az emberiségről. Ebből is látszik, nem egy Disney-filmmel lesz dolgunk...Öncélú kegyetlenkedés, vagy művészi szabadság? Én kissé öncélúnak éreztem, viszont megértem mit akart kifejezni ezzel a rendező. A következő felirat megismertet minket egy  amerikai törvénnyel, amely szerint, amennyiben bárki háromszor túléli a villamosszéket, azt szabadon kell engedni. Ezek után kezdődik maga a film: adott egy sültőrült sorozatgyilkos, Max Seed,  és az ügybe lassan beleőrülő  nyomozó. Ismerős felállás gondolom, itt azonban nem kiegyenlítettek az esélyek, a gyilkos végig előnyben van, mindvégig érezzük fölényét, és nyomozónk sem az amerikai filmek megszokott vagány zsaruja, csak egy megfáradt, középkorú átlagember,családapa, aki fokozatosan egyre inkább megszállottjává válik az ügynek. Gyilkosunk egyébként nem nagyon válogat az eszközökben, de kedvenc módszere az áldozat pincébe zárása és kiéheztetése, miközben ezeket veszi fel videóra, és természetesen küldözgeti a rendőrségnek  A pszichopaták kézikönyve alapján, először csak kisállatok, utána csecsemőtől kezdve felnőtt emberig kerülnek sorra a többiek. Sokkoló képeket láthatunk, a kamera egy percre sem fordul el szégyenlősen, mi is mindent premier plánban látunk, a maga mocskában. Max  Seedet nagyjából a film félórája után egy sikeres rajtaütés során elcsípik, erre az akcióra néhány zsaru statiszta élete -persze a nyomozónk kivételével- rá is megy. Mindezek közben, bevágásként  láthatunk egy még lényegtelennek tűnő mellékszálat  a börtönben a hóhér rágja az igazgató fülét egy új villamosszékért, mert a régi már ramaty állapotban van, egyre nehezebb "normálisan"kivégezni a rosszéletűeket, de nyilván az USA-ban sem a börtönök kapják a legnagyobb állami támogatást, nincs zsozsó, nincs új villanyszék.:). Itt már sejtheti a néző, miért is van (lesz) jelentősége az említett törvénynek. Bizony, Seed-et elkezdik sütögetni, de harmadik alkalommal sem sikerül az örök vadászmezőkre küldeni, persze nem szaroznak vele sokáig, simán bevágják a sírgödörbe, úgyis megdöglik alapon.

Nagy titkot talán nem árulok el, hogy nem, meglehetősen durcás hangulatban kimászik,  zsák a fejére-hokimaszk mégsem lehet, azt már egy híresebb barátunk levédette:)  és nekiáll levadászni a kivégzőit, a film végére szembe kerül a nyomozót alakító Michael Paré - val, és a végső harc nem a hollywoodi sémáknak megfelelő finálé lesz, ennyit talán elárulhatok.

A film mocskosul depresszív  hangulatú, még azt a csekély feloldozást sem adja meg a nézőnek mint a Hetedik. Itt nincs megnyugvás, katarzis semmilyen formában : a jó győz, vagy a horrorfilmekben szokásos poénosra vett, úgyis a rossz nyer végső jelenet, sőt, talán még "jók" sincsenek igazán.  Ez a sivár hangulat, a film nihilizmusa, még hatásosabb az elég sokkolóra sikerült gyilkosságoknál is. Zaklató, felkavaró és zavarba ejtő, ezek jutottak eszembe nézése során. Apropó, Hetedik, a filmet emlegetik lekicsinylően ahhoz hasonlítva,de ne felejtsük, az egy sztárokat, profi forgatókönyvírót  jó nevű rendezőt felvonultató nagy költségvetésű darab volt, ezt pár nap alatt fillérekből forgatták le, kicsit igazságtalan ezért  az összehasonlítás, természetesen nem egy súlycsoport a kettő. Nem egy tökéletes film, látszik az említett olcsóság, a Bollra jellemző szétszórtság,  néha összefüggéstelen jelenetek egymás után következő sora, a világítás is helyenként szar...de, mindezek ellenére ez volt az első film, ahol Uwe Boll - nál látszik a fejlődés, és ahol már többnek láttam, mit egy huszadrangú, tehetségtelen, egocentrikus barmot a Zs-kategóriás rendezők  tengerében. ( az említett Rampage már ez után készült, erős idegzetűeknek nyugodt szívvel ajánlom).

Aki szereti a horrort, és nem feltétlenül vágyik többmillás látványvilágra, minden hibái ellenére tegyen vele egy próbát. Egyébként állítólag megtörtént eset, egy 1972-ben történt esemény volt a film alapja.

10/5

Trailer: