Caged aka Captifs (2010)

0 megjegyzés
Francia film megnézésére vállalkozni a La Meute (A csomag) című borzalom után már közel sem tűnik annyira kockázatmentesnek, mint amilyen korábban volt. Már nem jelent garanciát (legalábbis nekem) ha egy horror filmmel kapcsolatban azt olvasom, hogy francia. Az elmúlt években ugyanis annyira elkényeztettek bennünket kiválóbbnál kiválóbb alkotásokkal, hogy szinte biztosak lehettünk abban, hogy amit ők készítenek az csakis remekmű lehet. Ebbe az idilli képbe piszkított bele a La Meute című rettenet, ami után már közel sem tudok olyan reményteli várakozással tekinteni egy-egy francia horror film elé. Így volt ez a Caged esetében is. Hiába volt odabiggyesztve, hogy hol készült, nem lettem tőle boldogabb. Ám a tartalma és a filmből kiragadott képek igen meggyőzőek voltak. Már ezekből is lehetett sejteni, hogy ezúttal nem egy  tucatfilmről lesz szó, amit ráadásul nagyon szépen fényképeztek. Szinte biztos voltam abban, hogy nem egy klisés ostobaság rejlik a film címe mögött.  Kérdés csak az volt, hogy a rendező (Yann Gozlan) mindezt miképpen oldja meg. Már csak azért is, mert a Caged előtt nem forgatott egyetlen nagyjátékfilmet sem. Kisfilmet is mindössze kettőt. De nem csak az író-rendező neve csengett teljesen ismeretlenül hanem a film szereplőinek is. Ezek után már tényleg kíváncsi voltam, mit hoz ki az elsőfilmes rendező ebből az egészen jónak tűnő történetből.



A film, egy már-már kötelező, múlt béli trauma bemutatásával indul. Carole (Zoé Félix) ugyanis gyerekkorában szemtanúja volt, ahogyan a legjobb barátnőjét egy bújócskázás alkalmával a kutyájuk széttépte. A megvadult kutya természetesen őt is megtámadta, de neki nagyobb szerencséje volt, mert még idejében be tudott menekülni a garázsban álló autóba. Ez a gyermekkori esemény azonban egész életén keresztül elkísérte, olyannyira, hogy felnőtt korára egy segélyszervezethez csatlakozva a másokon való segítést tűzte ki céljául. Amikor visszatérünk a jelenbe Carole és két munkatársa (Mathias és Samir) éppen az utolsó napjukat töltik az egykori Jugoszláviában. A szolgálati idejük letelt, feladatukat ellátták, és mivel máshol is szükség van segítségre csomagolni kezdenek, hogy visszatérjenek Franciaországba, ahol kijelölik az új uticélt a számukra. A  hazaút azonban nem várt nehézségekbe ütközik, ugyanis amint elhagynák az országot  egy erdei út közepén váratlanul katonai torlaszba ütköznek. Az utat eltorlaszoló fegyveresek arra hivatkoznak, hogy a terület el van aknásítva és amíg azokat fel nem szedik nem lehet továbbhajtani. Mivel ez órákig is eltarthat és a csapat türelmetlen Mathias (Eric Savin) úgy dönt, hogy várakozás helyett az erdőn keresztül folytassák az útjukat. Ám, ahogyan az ilyenkor lenni szokott, az ötlet kudarcba fullad, ugyanis a térképek ellenére sikerül eltévedniük de a  kötelező jellegű kisebb veszekedés után végül mégis továbbindulnak. Utazásuk azonban nem tart sokáig, mert az erdő közepén  katonaruhás álarcosok megállásra kényszerítik őket, de ezek már közel sem annyira barátságosak, mint a korábbiak. Az álarcos ismeretlenek először fegyvert fognak rájuk, majd minden magyarázat nélkül beverik azokkal az autó ablakait és egyesével kirángatják őket. Hármójuk közül egyedül Mathias tanúsít ellenállást és menekülőre fogja, ám miután habozás nélkül lábon lövik  az önjelölt akcióhőst hamar belátja, hogy nincs lehetőségük a  menekülésre. A teljesen megrémült társaságot egy furgon hátuljába terelik, majd útnak indulnak velük. Hiába követelnek választ, hiába ordítanak keservesen, senki sem árulja el, hogy hová viszik őket. A végül elkábított társaság egy pincebörtön szerű helyen tér magához. Carole és Samir (Arié Elmaleh) közös, míg az erősen vérző Mathias külön cellában tér magához, aki természetesen ott folytatja, ahol korábban abbahagyta. Őrjöng, rángatja a cella fémkerítését, mindennek természetesen az égvilágon semmiféle hatása nincsen. Hosszú órákig senki sem néz rájuk, mígnem egyszer csak két tagbaszakadt egyén kíséretében megjelenik egy orvos kinézetű férfi (Philippe Krhajac) fehér köpenyben, orvosi műszerekkel. A különös férfi nem szól egy szót sem csak alaposan megvizsgálja őket, ellátja Mathias sebeit és műanyag tálakban ételt is rak eléjük, majd kimegy. Ezen a ponton a teljes reményvesztettséget felváltja a bizakodás, hiszen úgy gondolják, hogy bármi is az elrablóik célja velük, egy biztos: nem szeretnék ha meghalnának.  Reményeik azonban hamar szertefoszlanak, ugyanis nemsokkal később a pincebörtön falán levő régi telefon recsegve csörögni kezd, majd megjelenik az orvos és számukra idegen nyelven beszélni kezd valakivel. Amint leteszi az orvos a kagylót megjelenik a két tagbaszakadt ember és egy másik cellából kirángatnak egy férfit, akit azonban már soha többé nem látnak viszont. Mindenki számára kezd egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy élve nem fognak kijutni onnan. Ez természetesen Mathiast viseli meg a leginkább, aki még aznap este megpróbál megszökni a cellájából, ám kísérlete kudarcba fullad. Ekkor már a teljes reménytelenség lesz úrrá a háromfős csapat minden tagján. De nem csak az válik egyértelművé számukra, hogy reménytelen minden próbálkozásuk hanem az is, hogy miért rabolták el őket. Carole és társai szervkereskedők áldozatai lettek. Ezért, és nem az irántuk érzett emberbaráti szeretetből vizsgálgatta őket az orvos, és ezért látták el Mathias sebét. És feltehetőleg ezért nem végeztek vele, amikor kétségbeesésében menekülni próbált. Ám felismerésük későinek tűnik, ugyanis a pince falán lévő ócska telefon újra recsegni kezd....



Mindent összevetve a Caged egy nézhető film lett, bár (véleményem szerint) többet is ki lehetett volna hozni a történetből. A háború sújtotta Jugoszlávia,  az Isten háta mögötti tanya pincéjében fogva tartott emberek szerveivel való kereskedelem kellőképpen nyomasztó és hátborzongató alap ahhoz, hogy egy jó film készüljön belőle. Mégis valami hibádzik ebből a filmből. Valamiért nem üt akkorát a film, amekkorát üthetne. Hiába a jó történet, a kifejezetten jó fényképezés, az elfogadható színészi alakítás, valami hiányzik a filmből. Hiányzik belőle az igazi feszültség. Hiába a jó alapötlet, ha az arra épülő film nem tudja végig fenntartani a feszültséget. Azt természetesen nagyon nagy túlzás lenne állítani, hogy a Caged egy rossz film, de sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle.Amit azonban mindenképpen kiemelnék az a film kép világa. Egészen ritka az ilyen szépen fényképezett film ebben a műfajban, ráadásul remekül illett a történet hangulatához. Ha valamit, akkor ezt mindenképpen kiemelném. Érdekes és nagyon jó megoldás volt az is, ahogy  a recsegve csörgő telefon jelezte, hogy valakiért jönni fog az orvos, valaki (feltehetőleg) meg fog halni. Mindezeket figyelembe véve a mérleg nyelve inkább a pozitív irányba billen el, és a film megnézésre ajánlott, ám azt azért nehéz nem figyelembe venni, hogy egy tapasztaltabb rendező minden bizonnyal többet hozott volna ki ebből a történetből.

Plaguers (2008)

0 megjegyzés

A magamfajta eccerű 30-on felüli horrorista számára néha kissé megbotránkoztatóan hat, amikor az ifjoncok kedvenc filmjeikként a "Fűrész", a "Kör" esetlegesen "A holló" című filmeket tekintik a horror netovábbjának. Jómagam a "Hellraiser - Gonosz halott - Démonok" szentháromságon nevelkedve kissé kifacsarodottnak vélem ama lelkesedést, miszerint a fentebb említett múvik jelentenék a rémfilmek csúcsát, hiába a szép megvalósítás, hiába a kibaszott hype-olás, hiába a túlzásba vitt lelkesedés. De ugyanez vonatkozik mondjuk a "Conan a barbár" vérfrissítésére, nekem aztán megcsontosodott elveimnél fogva Arnold Schwarzenegger marad az örök barbár, lehet akármilyen filippinó bohócot beharangozni Robert E. Howard született kimmériaiaként mutogatni... Úgy látszik öregszem... Valamilyen szinten hát ezért hatottak rám üdítően a "Plaguers"-ből kiragadott képek, és a tartalom... Nocsak, kaptam fel a fejem, egy film, amelyben a Bava-féle démonok randalíroznak - az űrben? Érdekes kísérlet, de nem elveszett gondolat. Emlékezzünk csak vissza a "Jason X" -re, vagy a "Hellraiser 4."-re, amelyek ugyan nem a világ legjobb filmjei, de mindenesetre az űrbéli helyszín egészen új perspektívákat nyitott meg számunkra... Ebből még jó is kisülhet, dörzsöltem a tenyeremet.
Hát kurva nagy tévedésben leledztem, ezt így, már az elején bűnbánóan a szemetekbe mondhatom. Gyorsan túl is esek a film születése fölött bábáskodók bemutatásán, hogy megoszthassam veletek a tartalmat, melyet valószínűleg a szél fújt össze különböző más, igazi mozik igazi forgatókönyvéből. A szégyentelen lopásra meg lehet azt mondani ugyan, hogy ez "egyfajta" tisztelgés a kult horrorfilmek iránt, de attól még cigánymunka. Na nézzük az elkövetőket. Itt van Brad Sykes, mint író és rendező, aki mintegy mellékesen a filmet jegyző "Nightfall Pictures" cég tulajdonosa, becses nejével együtt, tehát valószínűleg nem lebegett felette damoklész kardjaként a fenyegetettség, hogy majd kiröhögik, aztán még seggbe is rugdossák ezért az összefércelt baromságért a fejesek. Egészen eddig csak tisztán a rémfilmek műfajában tevékenykedett, mind direktorként, mind íróként, de hiába vakarom a fejem, úgy látszik műveletlen vagyok, mert egyetlen filmjét sem láttam még. Pedig a címek kecsegtetőek, és láthatóan szigorúan filmszínházakat elkerülő műremekeket készített, melyek valószínűleg a nagy sikerre való tekintettel azonnal videokazettákon és DVD-ken kerültek forgalomba, hogy mindenki rögvest hozzájuthasson, és otthonában élvezhesse a nagyszerű alkotásokat... Aszongya, ilyenek, hogy: Mutation, Death Factory, Lord of the Vampires, Demon's Kiss, Witchcraft XII: In the Lair of the Serpent, Evil Sister 2, The Zombie Chronicles, Camp Blood, Babes in the Woods... Nem sorolom tovább, a címek magukért beszélnek. Ami az érdekes, hogy ezek a kétes minőségű filmek a '80-as évek végén és a '90-esek elején lazán elmentek volna, ám Brad haver késett egy tíz évet, és a 2000-es években nyújtja nekünk azt, ami már a videó-korszak varázsával együtt elmúlt. Hát, lelke rajta. Szerzett ám magának egy ismert nevet is az egyik főszerephez, Steve Railsback-et, (Életerő, Kísérleti patkányok, Pihenő a pokolban, 1000 halott háza 2. - itt csak az engem érdeklő zsánerben válogattam, van még egy halom munkája ezeken kívül...) aki úgy látszik nemcsak külső hasonlatosságot mutat Lance Henriksen-nel, hanem abban is hajaz rá, hogy mostanság bármilyen szarban szerepet vállal... Jelenleg boncolt filmünkben egy egészen buzisra sikeredett ámde szégyentelenül lopott karaktert alakít, Bishop-ot, ja nem, bocs, Tarvert, az androidot, ja nem, bocs, a szintetikust. És ott van a méltán ismeretlen Alexis Zibolis kisasszony, mint űrhajós-kapitányasszony, aki hatalmas meglepetésemre 2008-ban díjat nyert, mint legjobb színésznő eme alakítására a Shockerfest elnevezésű díjkiosztón. WTF? Elképedve találgatom, vajon azok, akik megszavazták vajon láttak-e már u.n. filmeket, és színészeket? Zibolis-t leginkább nekrofil pornóban tudnám elképzelni a halott szerepében, valószínűleg azt hitelesen meg tudná jeleníteni, ha képes csukott szemmel feküdni... A számára megalkotott karakter is rendkívül ellenszenves, a karót nyelt picsa, aki a szabályokhoz szigorúan ragaszkodik, olyan sótlan, mint a dobostorta, és ha még ezt sem sikerül hitelesen eljátszani... Brávó. De min is csodálkozom, hiszen a "Plaguers" négy díjat is nyert különböző sc-fi/horror gálákon, ami vagy azt mutatja, hogy a műfaj kurva nagy válságban van, vagy csak annyit, hogy a szereplő "szexi űrkalóznők" minden zsűrizőt leszoptak. Nahát, akkor aztán én is megajándékoznám őket még Oscar-díjjal is... De mivel semmit nem tettek ezen ügyben, hát kénytelen vagyok az igazat írni. Megemlíteném még egyik kedvencemet, Noelle Perris-t, (A Mars hercegnője) aki egzotikus külsején kívül szintén nem sok mindent nyújtott, de igencsak csinoska, és érdemes a férfiember figyelmére... Nézzük a sztorit, és mindjárt érthető lesz a fanyalgásom....
A Föld felé tartó ócska komputeranimált űrhajó fedélzetén egy igen különleges és értékes cuccost szállít: a Thanatos nevű energiaforrásként is alkalmazható gömböt, amelyet a Thanatos bolygóról hoztak magukkal, ámde kapitányukat halálra zúzta egy Thanatos-láda. Értem? A gömbön, mint később megtudhatjuk egy felirat volt, amelyet lehetetlen volt elolvasni, mert nem emberi nyelven íródott, de úgy fordítható, hogy: Thanatos. (Eztet nem értem, akkor hogyan is sikerült elolvasni..?) Mint azt már az "Űrkommandó" esetében is írtam, a legkönnyebb egy se füle-se farka sztoriban kitalálni valami titokzatos anyagot, amely köré építhetünk bármit, és amely mindenre alkalmas: energiaforrásként, zöld pulzálások végrehajtására, űrhajóirányításra, és randa démoni-zombik előállítására. A jól felépített és egyedi (ha-ha-ha) történet szerint vészjelzést fognak egy másik űrhajóról, és a legénység morgása ellenére eminens helyettes kapitányunk (tudjátok, aki díjat nyert) rögvest segíteni akar. A karakterek természetesen a Nyolcadik utas: A Halál mintájára lettek összehányva, csak fos kiadásban, élettelenül. No, de haladjunk: négy túlélőt lelnek, méghozzá miniszoknyás-egyenruhában, mondanom sem kell, mind jó muff, és szabály szerint olyanok, mint egy jó gang-bang partiban elvárná az ember: egy ázsiai, egy feka, meg két fehér. Sajnos eme elem fel sem merül a filmben, pedig akkor néhány pontot leakaszthattak volna tőlem pluszba'. Ezek a gonosz kurvák alattomos módon nem szexelni akarnak, hanem űrkalózok, akik rövid úton elfoglalják a hajót. De hiba csúszik a számításba. A Thanatos nevű izé arconspricceli az egyik ribancot, amelynek végzetes következményei lesznek. Elcsúnyul, bár a teste ettől még lazán jó, de mindenesetre kést kap a fejébe, felizgult kanjától. Innentől megindul a horror, ezek a kurva veszélyes démon-zombik olyan iszonyatosak, hogy általában vicsorogva, ámde türelmesen kivárják, amíg szitává lövik őket. Veszélyesek, ha a nyakukba ugrasz, de amúgy érdekes módon csak csúnyulnak és üvöltenek. Jön a marha nagy bonyodalom, sorra fertőződik a társaság, nem hiányozhat a kötelező szellőzőben csúszkálás, amit szintetikusunk hajt végre, de olyan tempóban, hogy néha látni vélem a jobbról szabálytalanul előző csigát... A kedvencem az idegbeteg űrkalóz-csaj, komolyan. Neki ezt alkotta a nagy Brad Sykes, te mindig dühös vagy, és ugass. és lőn. Micsoda kidolgozott karakter, a többivel együtt, mennyit dolgozhatott rajta a Mester... De a többiek sem maradhatnak ki a jellemalkotások során, papírízűbbet és baltával faragottabbat nehéz találni a földkerekségen. És az űrben is. A zombi-démonok olyannyira nevetséges támadó taktikákat alkalmaznak, mintha testi- és szellemi fogyatékosok kerültek volna éles helyzetbe, csináljatok bármit a kamera előtt, most pár percig tombolhattok. És teszik a röhejes dolgukat. Szégyen. Vagy nem is ők voltak az értelmi fogyatékosok, hanem a forgatókönyv-írók. A harc pillanatai kacajra hergeltek, ilyen béna faszságot régen láttam... Aztán jön a jól bevált önmegsemmisítő bekapcsolás, nehogy ez a pokoli fertőzés a Földre eljusson, mert mit is kezdene az emberiség ezekkel a bénán tobzódó balfasz zombikkal? És a menekülés.
Innen küldöm üdvözletemet az egész társaságnak, kivéve a jobb sorsra érdemes Steve Railsback-et, neki gyásztáviratot küldenék legszívesebben, amiért már keszonbetegséggel fenyegető mélységekben kering. Gyerekek, mi a fasz volt ez????
Lopok neked egy könyvet... Ja, forgatókönyvet. lopok mindenhonnan, Démonok, Aliens, és a létező összes klisé. Az első pár percen már a fejemet fogtam: nicsak ez mi a fasz, egy amatőr színtársulat? Mintha az Űrgammák Alienbe oltott pillanatait látnám. Sikerült ötvözni mindkettőt, méghozzá olyan ügyesen, hogy eszünkbe sem jutna megkérdőjelezni eme szimbiózist... Miért születik ilyen film? Választ kérek, halló... Itt a Föld bolygó. basszatok már ránk valami hasonló fertőzést, és ígérem, nem lesz több ilyen mozi... Összecsapott forgatókönyv, nulla színészi munka.. Egyetlen pillanatig sem izgulhatunk szereplőinkért, mert amellett, hogy bénák, még bele sem tudod magad élni az egészbe. Csak kapkodod a fejed: ezt innen lopták, ezt onnan lopták, ez meg annyira szarul játszik, hogy szánalomból a halálát kívánod... Nincs izgalom, váratlan pillanat: mindent tudsz előre, aztán már az sem érdekelne, ha lenne. A huszadik percnél már azt várod, legyen vége. Ennyi jó picsa, és még egy csöcs sincs, egy leszbi-akció sincs. Hidd el, TE is ezt várnád, kedves Olvasó, mert ezen kívül semmi feszültség és érdekesség nem ragadna meg... A legjobb a kis hegesztő-felszerelés, amivel igen hathatós ellenállást tanúsítanak "hőseink". Idétlen verekedések, és nyomorék démonok balfaszkodása.... A végén pedig már nem tudtak mivel villantani, ezért egy csupa púpos, leginkább tepsiben sült hús külsejű főgonosszal találja szembe magát főhősünk, akiért drukkolunk már az első pillanattól, hogy pusztuljon má' el. Mindegy, bánom is én, csak legyen már vége. Ez egy GÁNY. Csupa nagybetűvel. Volt egy érthetetlen momentum is: a halott kapitány egyszer feltámadt, aztán meg megint ott feküdt üvegkoporsóban, mint Hófehérke. Vagy csak belealudtam???? Segítsen valaki, mert újra megnézni ezt már nem bírom... Ami megmentette az egészet, és ezért nem nulla pontot kap, az az, hogy igen vicces volt, szétröhögtük a fejünket közben. De magányos estékre nem ajánlom, mivel valószínűleg szórakoztatófaktora a nulla felé redukálódna, ezen esetben... Kerüld nagy ívben, vagy jó társaságban nézd meg, akik értékelik a humort... Ennyit a "Plaguers"-ről. Már így is több karaktert vesztegettem rá, mint amennyire érdemes, jöjjön hát a kegyetlen ámde igazságos ítélet: 10/2,5. Mert jószívű vagyok.

Vanishing on 7th Street (2010)

0 megjegyzés
Te mit éreznél, ha egyszerre eltűnne mindenki a Földről körülötted? A kezdeti meglepetést felváltaná egy fülig érő ezerfogas vigyor (na végre nincsenek az idegesítő majmok), kicsivel később talán elkezdenéd keresni a kandi kamerát (hahó, nem vettem ám be a dolgot), végül a rémület térdre kényszerítene (ezek tényleg nem szopatnak). És, mint a legtöbben te sem érnéd meg a holnapot.
Valami ilyesmit írhatnék kedvcsinálónak, ha komolyan gondolnám a dolgot, de sajnos nem tudom kellően beleélni magam s bár elég félelmetesnek hangozhat az itt leírt bekezdés, valójában nem az, csupán egy jól beáztatott mézesmadzag amit elhúztak az orrom, orrunk előtt. Mi meg naivan utána vetődünk. A szép lassan csepegtetett előzetesek, az eltalált hangulat, az egész ötlet, ahogy semmivé lesznek Isten majomszerű kedvencei. A bambán járkáló főszereplő a háttérben lezuhanó utasszállító repülővel olyannyira fenomenálisnak tűnt, vétek lett volna kihagyni. De most a feloldozást kérem, ó Uram, vétkeztem....
Az események középpontjában 4 szereplő található és az ő kvartettjükre bízzák, hogy fenntartsák éberségünk majd másfél órára. A szép lassan porondra lépő szereplőknél, nincs fontossági sorrend, hierarchia, csak a karakterek, az előéletüket az időben előre-hátra ugrálva ismerhetjük meg, nyerve némi rálátást a dolgokra, némi képet a HOGYAN-ról, direkt nem miérteket írtam. Azt kifelejtettem, a világ legtermészetesebb dolgaként Amerika ad otthont az újabb rettenetnek melyben egy egész város (vagy a Föld?) lakossága eltűnik, illetve elillan. Nem hagyva maga után mást, csak romokat, és üres kihalt utcákat. Nyom nélkül, csak a ruháik maradnak a földre szórva. Se hamu, se semmi, ha ez a megváltás, kösz inkább kihagyom!
Magáról a történetről tömören: az a tény, aki nem elég óvatos és nem marad a fényben, annak annyi. Az életre kelt árnyékok mindenkit elkaszálnak aki él és virul. A főhősnek talán Luke-ot, (Hayden Christensen - Star Wars, Hipervándor) a tv riportert nevezhetném. Nem elhanyagolható karakter Paul a mozigépész (John Leguizamo -Az esemény, Holtak földje, természetes volt, hogy ezt írom :) ). Egy ápolónő Rosemary (Thandie Newton – Spiler, Riddick) és egy kis kölyök James (ha érdekel valakit kiguglizzátok ). Mindannyian a véletlennek köszönhetik, hogy még életben vannak. Erre nem térnék ki részletesen, mert ez talán a film egyetlen olyan momentuma ami kizökkenti a sztorit a nyomasztó sötétségből, néhol látunk nappali felvételeket, de többnyire sötétben tapogatózunk hőseinkkel. Mindenesetre az ápolónő túlélése az egyik legvéresebb, ha már ez egy horror-blog féleség. Ő a cigaretta meggyújtásának köszönheti életét, de nem az öngyújtója véres, hanem az amikor visszamegy a kórházba az embereket keresi és sehol egy lélek, csak az operáció közben ott maradt, kibelezett bordaterpeszes beteg. Igaz nem értem mitől van ébren, én azt hittem Amerikában is elaltatják a betegeket műtét előtt. A többi szereplő előéletéről nem vagyok hajlandó semmit elárulni. A sötét terjed, játszik az ember érzelmeivel, hamis illúziókat keltve. Csapdát állít, amibe illik belesétálni. Mi meg próbálunk értük izgulni. Az események előrehaladtával igyekszünk magunkra húzni a film rideg hangulatát és ez nem mindenkinek sikerül...
A rendezői székbe Brad Anderson (A Gépész című remek, és különféle sorozatok: Masters Of Horror , Fringe), azért picit többet várna az ember. A csepűrágókra nem lehet panaszkodni, egészen rutinosan oldják meg a feladatukat. Maga az ötlet, mint alapanyag kiváló, a forgatókönyv viszont annyira szar, az ember a seggét se szívesen törölné ki vele. Remek elgondolásból sincs hiány, csak a végeredmény valahogy nem kerek, olyan semmilyen az egész. Sima ügy egy tapasztaltabb rendezőnek. Mikor tudatosul végre a hollywoodi agytrösztök hülye fejében, nem lehet minden szart eladni az ügyeletes szépfiúkkal. Ezt nagyon elszarták és mérges az ember amiért végig üli a filmet és tudja azt, hogy mekkora ász lehetne ez a mozi, erre tessék... á, basszák meg.
A történet megfejtésére valami halovány utalást kapunk. Az egyik szereplő olvasott a Révai nagylexikonban valami idepasszoló regét, oszt ennyi! Komolyan ez válasz mindenre? Tudom, most nagyon divatos úgy filmet gyártani, nincs befejezés, nincsen magyarázat. Kapunk egy nagy adag homályos katyvaszt és onnan mindenki kipiszkálhatja a neki szükséges információkat, esetleg ha van olyan, akkor meg a tanulságot. És nem akarok nagyon gecinek tűnni, de ebben a filmben azért nincsenek akkora sztárok, akikért érdemes végig feszengeni ezt a nyomasztónak szánt nyomorult 90 percet.

A csomag (La meute) (2010)

1 megjegyzés
Az a furcsa helyzet állt elő az A csomag című filmmel kapcsolatban, hogy egy alig pár mondatban összefoglalt történet, és néhány kép a filmből elég volt ahhoz, hogy komolyan felkeltse az érdeklődésemet. Úgy gondoltam, hogy az elmúlt években készített alkotások (Ils, Martyrs stb...) alapján kijár a megelőlegezett bizalom egy francia horrorfilmnek. Így utólag belátom, hogy meglehetősen nagyot tévedtem ezzel kapcsolatban. Franck Richard író-rendező alkotása ugyanis az egyik legrosszabb filmélményeim egyike volt. Ha nem a legrosszabb. Csak azért nem írom azt, hogy az A csomag című förmedvény megtekintése kidobott másfél óra volt az életemből, mert úgy érzem, hogy még ez a megfogalmazás is túlságosan hízelgő lenne erre a filmnek még véletlenül sem nevezhető hulladékra. El nem tudom képzelni, hogy ezt épeszű ember (rajtam kívül) végig bírta nézni, márpedig máskülönben nehezen kerülhetett volna forgalomba. Éppen ezért részvétem a vágónak, akinek valószínűleg többször is végig kellett szenvednie ezt a förtelmet, és természetesen a színészeknek is jár a tisztelet, mert biztosra veszem, hogy nem jókedvükből vállaltak szerepet ebben a borzalomban. Egészen biztos vagyok abban, hogy nyomós okuk lehetett arra, hogy részt vegyenek ebben a filmnek még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető szemétben. Egy olyan fércműben, amiben nem is nagyítóval, hanem egyenesen csillagászati távcsővel kell keresni az értékelhető momentumokat. Értékelhető alatt (jelen esetben) nem valami kirívóan jót, sokkal inkább kevésbé pocsékot értek. Olyat, ami ha nem is nézhető, de legalább nem okoz maradandó szellemi károsodást.



A film egy szokásos, mondhatni dögunalmas klisével indul. Egy fiatal lány (Charlotte szerepében Émilie Dequenne) fogja magát, autóba ül és nekiindul a világnak. Olyan apróságokat, hogy mindezt miért teszi nem tudunk meg, de egy tárcájában lapuló félbetépett fénykép jelzi, hogy talán szakítás vagy családi dráma lehet világgá menetelének az oka. Charlotte természetesen útközben felvesz egy stoppost (Max szerepében Benjamin Biolay), aki történetesen egy vele nagyjából egykorú srác. Sablonos horrorfilmekben ki más is stoppolhatna a semmi kellős közepén. Majd kisvártatva (ahogy az lenni szokott,) feltűnnek a motorosok is. Amennyire kötelező kelléke az ilyen road movie szerű hulladéknak a stoppoló szépfiú, ugyan olyan kötelező darabja az autó mellett elszáguldó, obszcén jeleket mutogató, nyelvet öltögető, káromkodó, tahó motoroshorda is, amelynek tagjai természetesen úgy néznek ki, mintha valamelyik közeli szado-mazo buzibárból szalajtották volna őket. A hosszú autóút során Charlotte fokozatosan kezd elálmosodni így átadja a vadidegen stopposnak a volánt (ez is milyen logikus húzás), aki vezetés közben természetesen átkutatja a lány holmiját. Ezek után azon már meg sem lepődünk (Charlottal együtt), hogy az újabb hosszú autóutat követően Max lehajt a főútról és egy Isten háta mögötti, lepukkant, putri jellegű csehónál megállnak pihenni. Azt, hogy miért jött oda, honnan ismeri a helyet nem foglalkoztatja Charlottot. Szó nélkül bemegy az ismeretlen stoppossal a nem túl bizalomgerjesztő helyre. Mondani sem kell, hogy a kocsmát egy meglehetősen barátságtalan, mogorva, ápolatlan középkorú nő vezeti, (La Spack szerepében Yolande Moreau) akiről már az első ránézésre tudjuk, hogy ő lesz a negatív figura. Kisvártatva megjelennek a már megismert motorosok is, akik, ahogy az lenni szokott ilyen típusú filmeknél, agyba-főbe verik a nagyképű Maxet. A film valahol ezen a ponton próbál valamiféle izgalmat produkálni, ugyanis a sebeit lemosni akaró Max váratlanul eltűnik a klotyóban. Nem, nem húzza le magát (bár tulajdonképpen már azt se bánnánk) csak egyszerűen elfelejt kijönni a csehó mellékhelyiségéből. Charlotte őrjöng és kétségbeesetten próbál segítséget kérni a sejtelmesen a pultot törölgető nőtől, aki azonban távozásra bírja. A dühösen távozó Charlotte az ivó előtt természetesen belebotlik az éppen arra járó helyi sheriffel, aki pont annyira foglalkozik a budiban eltűnt Max ügyével, mint a csehó vezetője. Az ilyen slendrián hozzáállás természetesen nem azt eredményezi, hogy Charlotte is hagyja az egészet és továbbáll, mint ahogyan azt gondolnánk. Nem, mert Charlotte elhatározza, hogy kezébe veszi a dolgokat és kideríti hová tűnhetett a dolgát végezni induló titokzatos stoppos. Ezért amint beesteledik fogja magát és betör az ivóba.



Mondani sem kell, hogy már várják. A koszfészket vezető La Spack asszonyság a sötétben leüti, és a fia segítségével (aki nem más, mint Max) lecipelik a pincébe, hogy egy fémketrecbe zárják egy futóbolond mellé. A sheriff természetesen már kezd sejteni valamit, ezért egyre gyakrabban tűnik fel az eltűnt lány után érdeklődve. Eközben természetesen a kissé degenerált család folyamatosan terrorizálja halálra rémült Charlottot. Nem hinném, hogy bárkit is érdekelne az, hogy miért is tartják fogva a két szerencsétlent a lebuj pincéjében, ám a film készítői ezt másképpen gondolják. Ezért ahelyett, hogy fognák magukat, befejeznék ezt az egész baromságot és valami értelmesebb elfoglaltságot keresnének maguknak felfedik a titkot, amire a film ezen pontján tulajdonképpen már senki sem kíváncsi. Kiderül, hogy régen egy bánya volt azon a környéken, és abban a bányában dolgoztak a hárpia kölykei is, ám a bánya egyszer csak (hogy, hogy nem) beomlott és maga alá temette a bányászokat, akik azonban valamiféle zombiként azóta is ott élnek a föld alatt és vérre szomjaznak. A család tagjai pedig azért gyűjtik be a gyanútlan szerencsétleneket, hogy vérükkel életben tartsák a föl alól néha-néha előbukkanó, élőhalott bányászokat. A film végére természetesen a sheriffnek is összeáll a kép (kész csoda, hogy tudta követni épp ésszel ezt a baromságot) és a motorosok is feltűnnek újra, hogy szétverjenek mindent, de többet nem szeretnék elárulni. Annak ellenére sem, hogy ezt a filmet nem ajánlanám senkinek.



Mindent összevetve az A csomag című film egy minden tekintetben elviselhetetlen szemét. Nem tudnék egyetlen aprócska pozitívumot sem mondani erről az alkotásról, amivel összekoszolták a celluloidszalagot. Még akkor sem, ha a La Spackot eljátszó Yolande Moreau igen jó alakítást nyújtott. Kár, hogy maga a film annyira alacsony színvonalú, hogy azon már ez a tény sem tudott segíteni. Amikor egy olyan mondat elhangozhat egy filmben, hogy: "Neked most kiabálnod kéne, mert meglőttelek, de te nevetsz!" az egyik motoros szájából, aki rálő a nyilvánvalóan elmebeteg nőre, akkor azt hiszem nincsen miről beszélni. Arról a jelenetről már nem is szólva, amikor a La Spack nevű dilinyós a ház végében szalagfűrésszel darabolja a szemmel láthatóan gumiból készült végtagokat. Egyszerűen ez az a film, amely már túlmegy minden határon. Unalmas, sablonos, szájbarágós és röhejes. Mondhatnám, hogy haveri sörözés mellé háttérzajnak ajánlanám, de ez sem lenne igaz. Ilyen hulladékra drága az áram és még a hangulatot is tönkretenné. Ez a film már annyira rossz, hogy nevetni sem lehet rajta. Legfeljebb sírni, hogy ilyen minősíthetetlen szemét egyáltalán létezik. Még egyszer részvétem a színészeknek és a vágónak, akiknek muszáj volt részt venniük a filmben. Ja, és még valami. Nem tudom feltűnt-e bárkinek is, hogy nem említettem semmilyen csomagot a kritikában, pedig elméletileg ez a film címe, és joggal gondolná a néző, hogy a film címe és a tartalma között legalább valami minimális logikai összefüggés legyen. Nincsen. A film elején jó darabig látható egy doboz Cahrlotte autójának csomagtartójához gumipókozva, néhányszor rá is közelít a kamera, (jelezve, hogy annak a csomagnak még szerepe lesz az alkotásban,) de sosem tudjuk meg mi van benne. Lehet, hogy semmi jelentősége. Lehet, hogy egyszerűen elfelejtették, hogy kéne néhány percet a csomagnak is szánni (ha már az a film címe). De az is lehet, hogy nem tudták milyen címet is adtak a filmnek. Összességében ennek a filmnek már ez a logikátlanság sem rontott a minőségén, de csak azért, mert már egyszerűen nem lehetett hova rontani. Talán jobb is, hogy nem bajlódtak azzal, hogy magyarázatot adjanak a film címére. Ebből a filmből másfél óra bőven elég. Még sok is. Nagyon sok.

1/10

Csabex kommentár:

A sors úgy hozta, hogy questor Barátom megelőzött a film kritikájával, pedig jómagam is elkezdtem írni róla. Hogy ne fárasszam a T. Olvasókat ezért inkább csak röviden hozzátenném a szerény véleményemet én is...
Engem is megragadott a film trailer-e, a kiragadott képek, sőt, még a rövid tartalom is, és mivel némileg elfogult vagyok a francia horrorfilmek irányába (ami érthető is, hadd említsek néhány fekete gyöngyszemet, mint pl.: ""Ils", "La Horde", "Martyrs", "À l'intérieur", "Mutants", "Sheitan"), alig szereztem meg, máris időt szakítottam a megnézésére. A baljós hangulat jelenlévőségét én nem tagadnám, de a motorosok feltűnése kissé már homlokráncolásra késztetett, főként, amikor bemutatkoztak: Bazooka Joe, John Grizzly és Jordan Minnesota. Ez valami vicc? Nem beszélve a valóban szadó-mazó-buzi külsőről. Az abszurditás pedig meg is kezdődött rögvest, Max eltűnésével: ne má' hogy úgy akarnak embereket rabolni, hogy a faszi eltűnik, és biztosan mindenki nekiáll éjjel betörni, hogy megtalálja a vadidegen stoppost? És nem hívja senki a rendőröket? Kurva logikus lépés, de mindez semmi ahhoz képest, hogy Max egyszer csak úgy dönt, hogy a jó oldalra áll, és a főszereplő hölggyel visszatér a szörnyetegek közé... De miért? Ahelyett, hogy lelépnének, visszamennek a kunyhóhoz, hogy ott kétségbeesetten küzdjenek. Semmiféle magyarázat. Nem beszélve az ott tanyázó motorosokról, akiket az éppen általuk való kinyírására váró fiatalember ilyen komoly módon győz meg:
"- El kell barikádoznunk magunkat! Éjjel el fogja ereszteni őket, és végezni fognak velünk.
- Kiket fog elereszteni?
- Higgy nekem, nem akarod azt tudni.
- Ha átbaszol, akkor kinyírlak."
Ez meg mi??? Ez éppen elég ahhoz, hogy bedeszkázzák az ablakokat, ajtókat, és felfegyverkezzenek. De a hülyeségnek nincs vége, mert eljő a végkifejlet, és a biztos halál úgy látszik valamilyen megmagyarázhatatlan okból elkerülhető.
A 34 éves Franck Richard írta és rendezte, a kurva életbe én meg 33 évesen csak hülye blogocskát írok, nem baj, még van egy évem, hogy én is nekiálljak ilyen okosságokat készíteni, mert Magyarország a lehetőségek hazája, haha. Franckie legelső műve ez, amit a forgatókönyvben hemzsegő sok-sok sántító és abszurd fordulat eléggé meg is mutat... Mintha egy '70-es évekből itt maradt exploitation-filmet néztem volna, ahol a mindenféle hülye és érthetetlen fordulat csak arra szolgált volna, hogy bazári módon megmutassa a lényeget, az elborzasztást és az erőszak megjelenítését. (csak a szexet hagyták ki sajnos...) Logikátlan, se füle-se farka történet, néhol konkrétan bosszantó érthetetlen mozzanatokkal... Külön megemlíteném egyébként férfi főhősünket, aki olyan passzívan szerepel, mintha csak odatévedt volna a forgatásra, hogy elszívjon egy pár doboz cigit. Mindebben ki is merül az u.n. színészi játék. Minden jószándékom mellett kéremszépen ez egy igencsak fos alkotásnak minősül a szememben, bár néha a képi világa és a hangulata tetszetős, ha megfeledkezünk az idegesítő baromságokról... Részemről, mert vajszívű vagyok, kap egy 10/3-ast, és mert mondjuk egy "Psycho Ward"-hoz képest azért ez egy film. Szar ez is, de máshogyan...


Ördög (Devil) (2010)

1 megjegyzés
Címe alapján John Erick Dowdle alkotása nem tűnt túlságosan bizalomgerjesztőnek. Amolyan igazi B-kategóriás mozit képzeltem magam elé, amikkel a Hálózat TV szokta péntekenként "sokkolni"  az ingerszegény környezetben felnőtt nézőit. Tipikus egyszavas cím, amely már semmiféle különösebb gondolkodást vagy asszociációs képességet nem igényel. Az ilyen bugyuta címekhez nagyon gyakran pontosan olyan egyszerű, a szürkeállományt még véletlenül sem megerőltető huszadrangú film szokott társulni. Az egyetlen reménysugarat arra nézvést, hogy  nem egy újabb tucatszemetet sikerült kifogni, a forgatókönyvíró (M. Night Shyamalan) jelentette, akinek a nevéhez olyan filmek kötődnek, mint a Hatodik érzék, a Jelek vagy éppenséggel az  A falu című alkotás. Ezek után joggal reménykedhettem abban, hogy a meglehetősen klisés cím mögött valami nézhető rejtőzik. Az Ördögben játszó színészek bemutatásától (lévén, hogy egyetlen számottevő filmben sem szerepeltek korábban) ezúttal eltekintenék.

Ezután a rövid bevezető után nézzük magát a filmet. Az Ördög (nevéhez hűen), egy meglehetősen sablonos indítással kezdődik, ugyanis amíg a színészek neveit olvashatjuk egy fiatal fiú hangja hallható, aki elmesél egy rémtörténetet, amivel az édesanyja ijesztgette gyermekkorában. A történet  lényege nagyjából annyi, hogy az Ördög nagy ritkán emberi alakot öltve lejön a Földre, hogy az elkárhozott lelkeket megbüntesse, mielőtt magával vinné a pokolba.  Az Ördög testet öltése természetesen nem megy csak úgy magától. Szükségeltetik, hogy valaki véget vessen a saját életének, mert csak egy öngyilkosság nyithatja meg az Ördög számára az emberek közé vezető utat. Ezekkel a gondolatokkal zárul a fiatal narrátor monológja. Ezek után már meg sem lepődünk  azon, hogy a film nyitó jelenetében egy felhőkarcoló sokadik emeletéről kiveti magát valaki, majd egy éppen ott parkoló furgon tetején landolva kileheli a lelkét. Ennél egyértelműbben és szájbarágósabban már nem is lehetne tudtunkra adni, hogy az Ördög éppen ebben a pillanatban jött le a Földre, hogy az eltévedt bárányok lelkeit magával vigye a kénköves pokol legmélyére. Ezt követően megismerkedünk a főszereplőkkel. Elsőként a nekikeseredett  Bowden nyomozóval (Chris Messina), aki egy cserbenhagyásos autóbalesetben elvesztette feleségét és gyermekét, és aki  azóta sem tudta túltenni magát a tragédián. Leginkább azért, mert a baleset okozóját nem sikerült elkapni.  Ahogy az ilyenkor lenni szokott Bowden nyomozó pont ahhoz az üzletházhoz közeli kávézóban önti ki a lelkét egy ismerősének, amelyikből az öngyilkos kiugrott. Természetesen ki mást is kérnének fel a furcsa eset kivizsgálására, mint az éppen Isten létezésében is kételkedő nyomozót. Eközben az események egy másik (jóval érdekesebb) szálon futnak tovább. A már említett irodaház liftjébe belép öt egymásnak teljesen idegen ember. Látszólag semmi közös nincsen bennük legfeljebb annyi, hogy egyszerre szállnak egy liftbe.

A film lényege azonban éppen ezzel a látszólag semmitmondó, hétköznapi eseménnyel kezdődik. A lift ugyanis teljesen váratlanul, minden előzmény nélkül két emelet közt megáll, és nem megy tovább. Az épület biztonsági szolgálata, a fiatal és vallásos Ramirez (Jacob Vargas) és az idős ám szkeptikus Lustig (Matt Craven) személyében, természetesen észleli a bajt és azonnal megpróbál kapcsolatot teremteni a liftben rekedtekkel, ám hiába látják őket a  lift kameráin keresztül, és hiába tudnak szólni hozzájuk, nem hallják őket. A csapdába kerültek így tulajdonképpen egymásra vannak utalva. Mindez nem is lenne probléma mindaddig, amíg váratlanul el nem kezdenek fogyatkozni.  Mivel kizárólag ők vannak a liftben, hirtelen mindenkiben csökkenni kezd a többikkel szemben meglehetősen hamar kialakult bizalom. Az ismeretlenekből (az egymásra utaltság okán) kialakult, és megrendíthetetlennek látszó sorsközösség egy szempillantás alatt hullik darabokra. Amilyen könnyen megtalálták egymásban azt, akiben feltétel nélkül bízni tudnának, ugyan olyan gyorsan találják meg azt is, aki képes lenne megölni őket. Fordul a kocka. Egy szempillantás alatt lesznek sorstársakból ellenségek. Ez az a pont ahol a film elhagyja a sablonokat és egy egyedi, izgalmas, feszültséggel teli mozivá válik. A bezártság, a tehetetlenség, a kétségbeesés szinte tapintható. Hirtelen mindenki potenciális gyilkossá változik át, és mivel a néző előtt sem világos, hogy a liftben rekedt öt ember közül ki az, aki minden előzmény nélkül elkezdi lemészárolni a többieket, még izgalmasabb a történet. A film készítői gondosan ügyeltek arra, hogy még véletlenül se lehessen kitalálni melyikük lehet az, aki ilyesmire képes. Nincsenek se tipikus "jófiúk", se kifejezett rosszak. Ahogy a történet halad előre, úgy derül ki, hogy mind az öt liftbe rekedt embernek a lelkén szárad valami. Mindenki gyanús, mindenkinek a múltján ott éktelenkedik az a bizonyos "fekete folt". Ettől lesz a sztori még érdekesebb, még inkább mentes a sablonoktól. Nincsenek kedves, rendes, minden bűntől mentes ártatlan emberek. Helyette hétköznapi, esendő figurák vannak, akiket a "véletlen" összezárt, és akik mind bűnösek valamiben. Egyszerre ellenszenvesek és szimpatikusak, szánalmat keltők és szeretetet ébresztők. Mégis bármelyikről el tudnánk képzelni, hogy bekattan és legyilkolja a többieket. 

Nagyon perecízen, fokról-fokra bizonytalanodik el a néző azzal kapcsolatban, hogy melyikük lehet a gyilkos. Szinte az orránál fogva vezeti mindvégig, majd amikor már azt hiszi minden egyértelmű, egy jókora csattanóval a feje tetejére állítja az egészet. Nagyon jó megoldás továbbá az is, hogy a film légvégéig nyitva hagyja a legfontosabb kérdést, nevezetesen azt, amiről a címe alapján a film szól, hogy a csapdába esett emberek között maga az Ördög van jelen, vagy az öt ember valamelyike kattant be a bezártságtól és kezdett őrületében mészárlásba. Nincs szájbarágás, nincs sablonos célozgatás arra, hogy valójában ki vagy mi gyilokja a liftben ragadtakat.

Mindent összevetve, a meglehetősen sablonos és kiszámítható jelenetektől hemzsegő kezdés ellenére, az Ördög egy igencsak nézhető alkotás. Amilyen szájbarágósan indul, olyan jól folytatódik. A nagyon pontosan felépített cselekmény, a végig fenntartott izgalom és az egyszerű történet ellenére sem üresjárat, sem felesleges töltelék nincsen benne. Egy igen kellemes, a régi klasszikus krimiket idéző történet ötvözve némi misztikus horrorral. Mindez úgy, hogy nem egy borzalmas  kotyvalék,  hanem egy igenis fogyasztható különlegesség lett az eredmény. A szereplők (annak ellenére, hogy teljesen ismeretlenek), kifejezetten jól játszottak. A zenére és az operatőri munkára különösebb panasz nem lehet, de azt sem lehetne mondani, hogy valami egyedülállót alkottak volna. Nekem helyenként kicsit hatásvadásznak tűnt  a film,  mintha kifejezetten a moziknak készült volna. A kevesebb néha több. Összességében, a gyenge kezdést és a kissé bárgyú utolsó jelenetet is beleszámítva, az Ördög nem egy rossz film. Egyszer mindenképpen megnézhető.

7/10
 

Storm Warning (2007)

0 megjegyzés
Ausztrália... Fegyencek, kenguruk, koalák, bumeráng, Krokodil Dundee, egymástól mérföldekre álló farmok, gyönyörű tájak... Több sztereotípia most nem jut eszembe. Ja, kihagytam a lényeget: születnek ott horrorfilmek is... Első találkozásom eme ország (vagy kontinens? Kérdezzük Ford Fairlane-t...) borzongató mozijaival mindenképpen a Pokolszülött (Razorback) című alkotás volt. De említhetem emellé kapásból a Dying Breed, Wolf Creek, Véres hétvége, Lake Mungo, Halál a mocsárban, Road Kill című műveket is. A "The Dark Lurking"-et is feljegyezhetem ezekhez, de nem szívesen, mert igencsak mércén aluli fos volt... És itt van nekünk az éppen boncolás alá eső Storm Warning is, amelyet valahogyan szerencsétlen módon eddig elkerültem. Okát ne kérdezzétek, hiszen még csak szándékosság sem volt ebben a mozzanatban, mert emlékeim szerint a trailer alapján kellemes csemegének tűnt, bár az alapsztori bővelkedhet klisékben első olvasásra... Már előre leszögezem: nem bántam meg a rá áldozott másfél órát.
Forgatókönyv-írónk Everett De Roche, aki ebben a műfajban a fentebb említett gyilkos vaddisznós "Pokolszülött"-et álmodta meg még anno 1984-ben, és emellett olyan történeteket vetett papírra, mint a "Vágóhíd négy keréken" és a szintén említett "Véres hétvége". Emellett számtalan sorozatban vett részt ötletadóként, olyanokban, mint a "Matlock" és "Flipper"... Bár nehéz dolga nem volt ezzel a sztorival, mert lehetett volna egy tucathorror is a panelek alapján, ámde rendezőnk, Jamie Blanks gondoskodott az egész életre keltéséről és a feszültség adagolásáról. Az ő kezéhez tapad a "Véres Valentin" 2001-es feldolgozása, ahogyan a sokadszor szóvá tett "Véres hétvége" és a "Rémségek Könyve" is. Egy rossz szó nem lehet erre a munkájára, el kell ismernem, meglepően ügyesen sikerül megteremtenie a terror hátborzongató légkörét. Nem lehet szó nélkül elmenni a színészek tökéletes alakítása mellett, és itt külön kiemelném a megfélemlítettséget bravúrosan átéreztető egyetlen női szereplőt, Nadia Farès-t , és a szadista gyilkos suttyókat alakító arcokat, (David Lyons, Mathew Wilkinson, John Brumpton)... A direktoré mellett ő munkájuk tette kiemelkedővé a többi hasonló film dömpingjéből a "Storm Warning"-ot. Csapjunk bele a nem túl gordiuszira sikeredett cselekménybe:
 A középkorú juppie pár, Rob, az ügyvéd, és francia felesége, Pia egy horgászással egybekötött csónakázás mellett döntenek kikapcsolódásképpen. Bambulás közben belekeverednek egy sekély földművelésre használt csatornába, ahol már nem lehet csónakkal tovább menni, ráadásul hatalmas vihar kerekedik. A pár menedéket keresve egy farmra jut, ahol senki nincs, behatolva a házba, telefont keresve konstatálhatják, hogy egy igazi disznóólba kerültek, és nem lenne szerencsés megvárni a házigazdákat. A férjben a meggyőződés akkor szilárdul meg eme irányban, amikor felfedezi a távol lévő tulajdonosok marihuána-ültetvényét. Késő bánat, hazatér a nyakig felfegyverzett társaság, Jimmy és Brett, no meg apjuk Pop, aki azonban azonnal nyugovóra tér. A família igazi világtól elzárt kis közösség, a vidéki suttyóság minden ismérvével felszerelve, tele gyűlölettel és az erőszakra való hajlammal. Nem erőltetik meg különösen magukat vendéglátóként, és némi alázás után rögvest foglyokként tekintenek a párra. És elkezdődik a pokoljárás. A levegőben feszülő fenyegető erőszak szinte tapintható, és nyílvánvaló, hogy eszük ágában sincs elengedni a szerencsétlenül járt házaspárt. A szellemi terror alatt álló áldozatok előtt már kirajzolódik a nemsokára fizikaiba is átcsapó durvulás. Hamarosan a pajtába zárják őket, puskatussal szétzúzzák Rob lábát, és vonzó felesége előtt igencsak sötét jövőt rajzolnak fel, nemi erőszakkal és minden egyéb csemegével megterhelve...
Ha azt hitték, hogy ezzel kimerült a borzalom tárháza, hát tévedtek, felébred ugyanis a jó öreg Pop, aki még ebből a családból is kiemelkedik hideg szadizmusával. Menekülni kell, mielőtt eljön a reggel, vagy a kanos papi megkívánja a szép Pia-t. Ideje lesz némi ellenállást tanúsítani, mert különben a biztos halál várja őket hosszas megaláztatások után... Ez az a helyzet, amelyben vagy te
ölsz, vagy téged ölnek meg, így ideje félretenni minden gátlást, és a feleség nem rest megtenni ezt...
Gyomorszorító atmoszféra lengi be az egész mozit. Szinte tapintható a fenyegetettség, és a megaláztatások ökölbe szorítják a tehetetlen ember kezét. A néző érzi a kiszolgáltatottságot, és mi más kellhet ahhoz, hogy együtt gyorsuljon a pulzusod az áldozatokkal? Brutális és kegyetlen erőszakkal átitatott jelenetek, súlyosan lélekre telepedő nyomasztó hangulat, és izgalom, ahogyan főhőseinkért szorítani kezdünk. Mert eleinte még nem is kimondottan szimpatikus a házaspár, gazdagok és szépek, könnyedén éldegélő befutott figurák. Aztán, ahogy durvul a helyzet már akaratlanul is melléjük állunk lélekben.
 Kiemelendő még a fényképezés. Gyönyörű tájakat láthatunk, megspékelve a közelgő vihar nyomasztó képeivel, majd az égiháborúban fürdő roncstelep-szerű farm a villámok fényében igen hátborzongatóan hat. A halálesetek és az ötletes vérengzések igen "élethűekre" sikeredtek, ha élhetek ezzel a képzavarral. Minden szempontból jól sikerült túlélő-horror ez, hatással volt rám, és bár csak a végére indul be a gyilkolászás, végig érezhető a feszültség, és az erőszak mindent átitat benne... Fentebb említettem az alaptörténet ismerősségét, és ami leginkább beugrik, az a "Sziklák szeme", a "Texasi láncfűrészes..." és a "Halálos kitérő". Lehetne egy mondattal is elintézni, a "szokásos gyilkos-família-terrorizálja-az-embereket" kitétellel, mégis tartalmaz némi pluszt, az ügyesen megteremtett légkörrel. Csakis ajánlani tudom, megérdemel egy 10/9-est. Uff.

Devil's Playground (2010)

0 megjegyzés
Jó estét, jó szurkolást!

Amikor nekiültem filmet nézni, nem sok információm volt mire is vállalkoztam. Valami halovány szeletelés derengett az agyam leépült szegletébe. Az elsődleges cél a szórakozás volt, rémüldözni egy picit. Na jó, megpróbáltam rettegni és erre nincs is alkalmasabb, mint valami horror. A másik ok, idén még nem nagyon adtam életjelet magamról. Nyugodt kis esti hentelés egyedül a sötétben. Első benyomásként arra tippeltem megint a franciák nem bírtak nyugodtan ülni a valagukon és előhozakodtak valami néznivalóval a vérre szomjazóknak. Tévedtem, nem ők hanem a britek voltak. Ami a Legenda vagyok -ban az influenza elleni oltás, az Ördög játszóterében az erőnlétet szolgáló dopping-szer. A szolid gyógyszerkísérlet nappali rémálommá változtatja a szigetország lakóinak életét. Az anyag mellékhatásai végzetesek... mindenkire akit beoltottak, akiket nem szúrtak meg, azokra meg a beoltottak halálosak. Az orvosok tehetetlenek. Miután sorra jobb létre szenderülnek a kísérleti önkéntesek, csak Angela (MyAnna Buring - Barlang 1-2 ) maradt életben, ő meg eltűnt. Mindenki őt keresi. Tesó, a pasi, a nagydarab biztonsági „fogdmeg” ember. Nagyjából ez az egész film cselekménye. Közben a mutáció rohamosan terjed. Igen, ez egy újabb zombis csemege.

Joe (Danny Dyer - Futball faktor, Dog House, Csapatleépítés) a felfüggesztett zsaru és Rob (Sean Pertwee - Doomsday, Mutáns krónikák) az igaz barát is igyekszik Angela nyomára bukkanni. Szépen lassan megismerkedünk a figurákkal a szálak is összefonódnak. Mindenki ráérez a neki előre megírt szerepre, alkalmazkodik karakteréhez. Cole (Craig Fairbrass - Fehér zaj 2, Futballmaffia) a Cég verőlegénye rádöbben milyen sok vér tapad a kezéhez és a jobbnak gondolt szereplők (az első benyomás) kénytelenek ráébredni nem lesz potyajegy a mennyországba, a pokolba juthatnak. És hogy ne kelljen sokat várni a nagybetűs SÁTÁN személyesen küldi a felszínre seregét. Annyira szépen fogalmaztam, ez már maga az irodalom, vagy nem is, inkább költészet. Hehehe. Az emberek feleszmélnek, csak statiszták egy kibaszott zombis filmben. Anglia meg szép lassan felemészti önnönmagát...habár, a felzabálja jobban leírná az eseményt. :)

A fentebb említett szereplők is igyekeznek minél tovább életben maradni, addig szép lassan lekerülnek a maszkok és előtör az emberben lakó taktikus. Logisztikus meg miegymás. A lét a tét. Sajnos ez a mottó már foglalt, de úgy teszek mintha még sehol sem hallottam volna. A szereplők sorsa, illetve útja előbb-utóbb keresztezi egymást. Látjuk kibontakozni a dolgokat, mindenki életben szeretne maradni és a tervek néha külön utakon járnak. Mindenki mindenki ellen. Szerencsére Cole a nagydarab manus az ő oldalukon áll, igazi harcos alkat. Kezében minden fegyver és ezt szó szerint kell érteni. Megy a kalapálás rendesen. Utoljára a The Signal film lepett meg ennyire ebből az érából. A történetet nagyjából elmeséltem. Mit írhatnék még? Mindent láttunk, mindent olvastunk már amit egy zombis filmbe bele lehet tuszkolni. Nem zavar az újrahasznosítás, főleg ha ilyen remekbe szabott az eredmény.

Jól néz ki Anglia madártávlatból amikor mutatják az üres utcákat. Az odavalósiak biztos megszokták már, hogy időnként a házuk elött horror-filmeket forgatnak. Gondolom lájkolják is a fészbukon. Megvallom őszintén, sokkal jobb film, mint amire számítottam. És nem azért mert brit film és hasonlóságot vélnék felfedezni a 28-nappal később kult mozival. Csak a horrornak eme nem túl tág és bonyolult műfaja már rég elérte a korlátait, az újabb bőrlenyúzást, az utánzást és most mégis van egy film ami nem reformálja meg a zsánereket, ugyan akkor élvezhető minőséget biztosít a nézőnek. Nem mondom, néhol nem akadozott volna a történet, hogy nem voltak klisék és a karakterek sem nőttek nagyon szívemhez, de ha jobban beleéli magát az ember a mesébe, akad egy-két szívbe markoló drámaibb jelenet. Negatívum meg, csak ez az ugri-bugri Yamakasi zombis üldözés. Ezzel is annyi a bajom nem kell úgy mozogjanak a statiszták, mint valami szétdrogozott break-táncosok, de azért nem kellene erőltetni ezt a falra felszaladós szaltózós ízét. Nincs művészkedés, nincs felesleges cicoma, cukormázas történet ezekre nincs is szükség, jöhet a bevált bélszaggatós, végtagleharapós, képernyőket összevérzős trancsírozás. Még és sok ilyet!
Ámen!10/8

 
Copyright © Filmboncolás Blogger Theme by BloggerThemes & newwpthemes Sponsored by Internet Entrepreneur