Francia film megnézésére vállalkozni a La Meute (A csomag) című borzalom után már közel sem tűnik annyira kockázatmentesnek, mint amilyen korábban volt. Már nem jelent garanciát (legalábbis nekem) ha egy horror filmmel kapcsolatban azt olvasom, hogy francia. Az elmúlt években ugyanis annyira elkényeztettek bennünket kiválóbbnál kiválóbb alkotásokkal, hogy szinte biztosak lehettünk abban, hogy amit ők készítenek az csakis remekmű lehet. Ebbe az idilli képbe piszkított bele a La Meute című rettenet, ami után már közel sem tudok olyan reményteli várakozással tekinteni egy-egy francia horror film elé. Így volt ez a Caged esetében is. Hiába volt odabiggyesztve, hogy hol készült, nem lettem tőle boldogabb. Ám a tartalma és a filmből kiragadott képek igen meggyőzőek voltak. Már ezekből is lehetett sejteni, hogy ezúttal nem egy tucatfilmről lesz szó, amit ráadásul nagyon szépen fényképeztek. Szinte biztos voltam abban, hogy nem egy klisés ostobaság rejlik a film címe mögött. Kérdés csak az volt, hogy a rendező (Yann Gozlan) mindezt miképpen oldja meg. Már csak azért is, mert a Caged előtt nem forgatott egyetlen nagyjátékfilmet sem. Kisfilmet is mindössze kettőt. De nem csak az író-rendező neve csengett teljesen ismeretlenül hanem a film szereplőinek is. Ezek után már tényleg kíváncsi voltam, mit hoz ki az elsőfilmes rendező ebből az egészen jónak tűnő történetből.
A film, egy már-már kötelező, múlt béli trauma bemutatásával indul. Carole (Zoé Félix) ugyanis gyerekkorában szemtanúja volt, ahogyan a legjobb barátnőjét egy bújócskázás alkalmával a kutyájuk széttépte. A megvadult kutya természetesen őt is megtámadta, de neki nagyobb szerencséje volt, mert még idejében be tudott menekülni a garázsban álló autóba. Ez a gyermekkori esemény azonban egész életén keresztül elkísérte, olyannyira, hogy felnőtt korára egy segélyszervezethez csatlakozva a másokon való segítést tűzte ki céljául. Amikor visszatérünk a jelenbe Carole és két munkatársa (Mathias és Samir) éppen az utolsó napjukat töltik az egykori Jugoszláviában. A szolgálati idejük letelt, feladatukat ellátták, és mivel máshol is szükség van segítségre csomagolni kezdenek, hogy visszatérjenek Franciaországba, ahol kijelölik az új uticélt a számukra. A hazaút azonban nem várt nehézségekbe ütközik, ugyanis amint elhagynák az országot egy erdei út közepén váratlanul katonai torlaszba ütköznek. Az utat eltorlaszoló fegyveresek arra hivatkoznak, hogy a terület el van aknásítva és amíg azokat fel nem szedik nem lehet továbbhajtani. Mivel ez órákig is eltarthat és a csapat türelmetlen Mathias (Eric Savin) úgy dönt, hogy várakozás helyett az erdőn keresztül folytassák az útjukat. Ám, ahogyan az ilyenkor lenni szokott, az ötlet kudarcba fullad, ugyanis a térképek ellenére sikerül eltévedniük de a kötelező jellegű kisebb veszekedés után végül mégis továbbindulnak. Utazásuk azonban nem tart sokáig, mert az erdő közepén katonaruhás álarcosok megállásra kényszerítik őket, de ezek már közel sem annyira barátságosak, mint a korábbiak. Az álarcos ismeretlenek először fegyvert fognak rájuk, majd minden magyarázat nélkül beverik azokkal az autó ablakait és egyesével kirángatják őket. Hármójuk közül egyedül Mathias tanúsít ellenállást és menekülőre fogja, ám miután habozás nélkül lábon lövik az önjelölt akcióhőst hamar belátja, hogy nincs lehetőségük a menekülésre. A teljesen megrémült társaságot egy furgon hátuljába terelik, majd útnak indulnak velük. Hiába követelnek választ, hiába ordítanak keservesen, senki sem árulja el, hogy hová viszik őket. A végül elkábított társaság egy pincebörtön szerű helyen tér magához. Carole és Samir (Arié Elmaleh) közös, míg az erősen vérző Mathias külön cellában tér magához, aki természetesen ott folytatja, ahol korábban abbahagyta. Őrjöng, rángatja a cella fémkerítését, mindennek természetesen az égvilágon semmiféle hatása nincsen. Hosszú órákig senki sem néz rájuk, mígnem egyszer csak két tagbaszakadt egyén kíséretében megjelenik egy orvos kinézetű férfi (Philippe Krhajac) fehér köpenyben, orvosi műszerekkel. A különös férfi nem szól egy szót sem csak alaposan megvizsgálja őket, ellátja Mathias sebeit és műanyag tálakban ételt is rak eléjük, majd kimegy. Ezen a ponton a teljes reményvesztettséget felváltja a bizakodás, hiszen úgy gondolják, hogy bármi is az elrablóik célja velük, egy biztos: nem szeretnék ha meghalnának. Reményeik azonban hamar szertefoszlanak, ugyanis nemsokkal később a pincebörtön falán levő régi telefon recsegve csörögni kezd, majd megjelenik az orvos és számukra idegen nyelven beszélni kezd valakivel. Amint leteszi az orvos a kagylót megjelenik a két tagbaszakadt ember és egy másik cellából kirángatnak egy férfit, akit azonban már soha többé nem látnak viszont. Mindenki számára kezd egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy élve nem fognak kijutni onnan. Ez természetesen Mathiast viseli meg a leginkább, aki még aznap este megpróbál megszökni a cellájából, ám kísérlete kudarcba fullad. Ekkor már a teljes reménytelenség lesz úrrá a háromfős csapat minden tagján. De nem csak az válik egyértelművé számukra, hogy reménytelen minden próbálkozásuk hanem az is, hogy miért rabolták el őket. Carole és társai szervkereskedők áldozatai lettek. Ezért, és nem az irántuk érzett emberbaráti szeretetből vizsgálgatta őket az orvos, és ezért látták el Mathias sebét. És feltehetőleg ezért nem végeztek vele, amikor kétségbeesésében menekülni próbált. Ám felismerésük későinek tűnik, ugyanis a pince falán lévő ócska telefon újra recsegni kezd....
Mindent összevetve a Caged egy nézhető film lett, bár (véleményem szerint) többet is ki lehetett volna hozni a történetből. A háború sújtotta Jugoszlávia, az Isten háta mögötti tanya pincéjében fogva tartott emberek szerveivel való kereskedelem kellőképpen nyomasztó és hátborzongató alap ahhoz, hogy egy jó film készüljön belőle. Mégis valami hibádzik ebből a filmből. Valamiért nem üt akkorát a film, amekkorát üthetne. Hiába a jó történet, a kifejezetten jó fényképezés, az elfogadható színészi alakítás, valami hiányzik a filmből. Hiányzik belőle az igazi feszültség. Hiába a jó alapötlet, ha az arra épülő film nem tudja végig fenntartani a feszültséget. Azt természetesen nagyon nagy túlzás lenne állítani, hogy a Caged egy rossz film, de sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle.Amit azonban mindenképpen kiemelnék az a film kép világa. Egészen ritka az ilyen szépen fényképezett film ebben a műfajban, ráadásul remekül illett a történet hangulatához. Ha valamit, akkor ezt mindenképpen kiemelném. Érdekes és nagyon jó megoldás volt az is, ahogy a recsegve csörgő telefon jelezte, hogy valakiért jönni fog az orvos, valaki (feltehetőleg) meg fog halni. Mindezeket figyelembe véve a mérleg nyelve inkább a pozitív irányba billen el, és a film megnézésre ajánlott, ám azt azért nehéz nem figyelembe venni, hogy egy tapasztaltabb rendező minden bizonnyal többet hozott volna ki ebből a történetből.
