Vakság - Blindness (2008)

„ Vakok közt a félszemű a király.”

A „Legenda vagyok”, „28 héttel később”, „Tooth And Nail” és a „Happening” után egy újabb apokaliptikus vízió. Úgy látszik, manapság erre van kereslet, érdemes lenne ezt pszichikailag is mélyebben boncolgatni, vajon miért élik virágkorukat az erre kihegyezett filmek, de természetesen én nem kívánok ilyen mélységekbe vágni a szikémmel, nem vagyok én Réz András. Szerencsére.
Ha mégis némi magyarázatot keresnénk, én azt mondanám, hogy valószínűleg a korszellem ébredezik, látván az emberiség feje fölött gyülekező sötét fellegeket, de egyszerűen az is előfordulhat, hogy olcsóbb kevés színésszel forgatni. A világvége – amely alatt mi nagyképűen az emberiség végét értjük – mindig is kelendő téma volt, és lesz is. Persze ebbe nem számolom a kereskedelmi szennycsatornák katasztrófafilm dömpingjét, amelyek lassan már „hurrikán versus meteor” mélységekben búvárkodnak, hiszen az más kategória, a fenyegető veszély ezekben sosem éri el a katarzist, a végső pontot, fajunk kipusztulását, vagy visszasüllyedését a „teremtés koronái” pozícióból a nullára.
Ha a „Blindness”-t hasonlítani akarnám valamihez, akkor egy „Triffidek napja” és „Legyek ura” ötvözetként tudnám a leghitelesebben ábrázolni, de azért a képlet nem ennyire egyszerű. Egy érdekes játék a gondolattal, az emberi természet sötét oldalának végzetszerűen újra és újra felmerülő témájában. Mi lenne, ha…?
Igen, gondolat. A mai nézőknek ez meglepő lehet ebben a műfajban, hiszen a szupermozivá avanzsált „Legenda vagyok”-ban is csak egy rohadtul erőltetett pár mondatos tolerancialecke tellett, méghozzá olyan központisággal, hogy az ember úgy érzi eme közhelyes lejárt lemez köré épült a film.
Persze ne várjunk Schopenhauer-i filozofikus szárnyalást sem, hiszen azért mégiscsak egy filmről van szó, amely, ha jellemezni akarnám, 85%-ban dráma, a maradékban pedig thriller.
A hatalmas forgalom közepén egy autó megáll, és nem is akar elindulni. Sofőrje egy ázsiai fiatalember. Egyik pillanatról a másikra megvakult. Szerencséjére (?) segít neki egy fickó, aki hazaszállítja autóján, majd el is lopja azt. Feleségével irány a szemész szakorvos, ám az nem tud megállapítani a különös betegségről semmit. Másnapra egyetlen biztos diagnózist tud felállítani a doki: a kór fertőző. Ő sem lát már. Mint ahogyan a kocsitolvaj, és a szemész többi páciense sem. Az ilyen sztorikban kötelező szkafanderes-légzőmaszkos alakok megérkeznek, és már viszik is őket karanténba. Az orvos felesége vele tart, azt hazudja, hogy ő is megvakult. Az elkülönített helyen eleinte csak páran vannak, és minden eléggé rendezetten folyik, hála a látó nőnek, de ez nem tart örökké. A fertőzés egyre több embert hoz közéjük, zsúfolásig megtelnek a kórtermek, amelynek velejárója a kosz, a káosz és a rosszabbik emberfajta megjelenése is. Afféle mini-társadalom alakul ki, ezáltal vége az ál-idillnek. Fegyveres őrzőik szabály megszegése miatt lelőnek pár újonnan érkezettet. Egy pisztollyal rendelkező barom kikiáltja magát a „hármas kórterem királyának”, és születésétől fogva vak cimborájával (aki ugye jelentős előnyben van a többiekkel szemben - ilyen is ritkán fordul elő) nekiáll zsarnokoskodni, amely az ételszállítmányok elosztásának uralásával jár. Először kaja az értékekért akció jön, majd amikor ez már az első körben lefut, következik a kaja a punciért követelés. Bár a doki látó felesége még mindig előnyben van a többiekkel szemben, mégis erkölcsei visszatartják a zsarnokoskodó balfaszok rendberakásától, de egy kényszer-orgia után, amelynek egy nő halálos áldozata lesz, bosszút áll.
Nemsokára felfedezik, hogy szabadok, nem vigyáz már rájuk senki, így szemünk elé tárul a világ, amelynek trónjáról az ember lezuhant. Az utcákon vak vezet világtalant, marakodás az élelemért, hasonlóan egy hazai bolt trappista-akciójához. Ez az igazi apokalipszis.

A film erényei közé tartozik, hogy alaposan érzékeltetni tudja a kiszolgáltatottságot, amelyet egy vak ember érez. A képi világa is segít ebben, nincs hatásvadászat inkább realista-melankólia és reménytelenség uralkodik. Ez nem negatívum. A társadalom-kritika megállja a helyét, és a reakciók is hitelesek. Komor és mocskos az egész az utolsó percekig. Julianne Moore, a szemész felesége nagyot alakít, bár eddig én csak egy filmben láttam őt, a „Next” című atomfos papirmasé FBI ügynöknőjeként. (Tanulság: sose nézz Nicholas Cage filmet!!!) Elismerésre méltóan játssza a gondoskodó hitvest, még azt is elviseli, hogy párja elkap egy kis „vakrandira” egy másik nőt. A többiek is hitelesen hozzák a botorkáló beteget, bár ez nem olyan nagy bravúr. Aláfestő zene alig van a film folyamán, de ami van, az némileg megöli a feszültséget, ám valahogy mégis illik a hangulathoz.
Ami nem jött be, hogy majd’ két órás lett az egész, ezáltal van benne üresjárat rendesen, ezt nem értem miért kellett. Egyszer mindenképpen ajánlatos megnézni, és egy kicsit átérezni, átgondolni.
És megtudjuk a végére, milyen is igazán látni. Már ezért is érdemes.
10/7

Deadgirl (2008)

Egy igen figyelemfelkeltő fülszöveget olvasván rendkívül kíváncsian vártam már eme film megtekintését. Egy női holttest, és begerjedt fiatalemberek. Mi sül ki ebből? Úgy értem, ez nem az a szokásos klisés helyzet, mint pl. fiatalok egy csoportja bulizni indul az erdőbe, vagy új lakásba költözik a házaspár, esetleg néhányan egy bezárt helyen ébrednek. Ezeket a témákat kurvára elcsépelték, könyörgöm, ne több ilyet!
A film direktorai nem igazán készítettek nagyobb és ismert mozit, ezért aztán nem sokat tudni róluk. Nyilvánvalóan független alkotás (nem hinném, hogy hálivúd vevő lenne ilyesmire, meg bármiféle ötletes és újszerű sztorira), azonban ez nem látszik meg az elkészült művön. Azaz, a maszkok, trükkök jók, a színészek is jól alakítanak.
Nézzük magát a munkát:
Rickie és J.T. jóbarátok. Az unalmas iskola helyett úgy döntenek, ideje egy kis iszogatásnak, úgyhogy irány a rég elhagyott bolondokháza, amely a városon kívül áll. Érdekes ötlet, ha én sörözni akarok, akkor elmegyek kocsmába, nem romos és kísértetjárta épületekbe, vagy ravatalozóba, sem pedig az erdőbe, de a franc sem tudja arrafelé milyen hülyeség dívik. No meg egy kocsmában nem sok esély van arra, hogy mondjuk találjunk egy kis kutya általi megkergetés után egy meztelenül lekötözött nőt. (Vazz, lehet, hogy nekem is máshova kellene járnom piázgatni???) A hölgy egy nejlonnal van letakarva, és testileg igen kívánatos, ráadásul még mozog is, bár beszélni azt nem tud. Álomnő. Bár a szemei egy kissé furcsák, és elég bozontos az én ízlésemnek ott puncitájékon, de azért megérne egy pár numerát… J.T. is így gondolja, ezért a tiltakozó Rickie-t szájonpattintja, és elhajtja a francba. Később felkeresi, és elnézést kér, majd visszahívja a titokzatos fehérnéphez, ahol borzasztó dolgot mesél neki. Ugyanis kitörte a nyakát háromszor a nőnek, de még mindig él. Demonstrációként belelő egy párat pisztollyal, és valóban: az tovább él. Vagyis inkább funkcionál szexuális játékszerként. Rickie még ezek után sem kívánja kihasználni az adódó lehetőséget némi kielégülésre. (LÚZER). Legközelebbi látogatása során már ott találja másik osztálytársát, Wheeler-t is, aki vígan keféli a hölgyet. J.T. ugyanis úgy gondolta, megossza a husit mással is. Ez már sok, ezért ki akarja szabadítani éjjel a ribit, ám csak félig megy neki, mivel az őrjöngeni kezd.
Rickie inkább tovább stíröli azt az élő csajt, Joanne-t, akibe szerelmes, ám ezért is jól összeverik, méghozzá annak a faszija. Wheeler is kap rendesen, és dühében kikotyogja, hogy van ám nekik saját szexrabszolgájuk, ezért aztán ennek jutalmaként arra kényszerítik őket, hogy mutassák meg a nőt. Jól rábaszik erre Joanne kemény párja J.T. pedig már szinte odaköltözik halott ribihez, mintha bele is szerelmesedett volna. Barátja azonban véget akar vetni már ennek az egésznek, főként mivel frissítésképpen elrabolják már az ő Joanna-jét. És végül beteljesedik egy szerelem. Nagyon romantikus, a maga bizarr módján.

Hát ez a nem mindennapi történet.
Ami zavaró volt, az az igen gyakori üresjárat, mintha elfeledkeztek volna arról, hogy ez egy horrorfilm akar lenni. Már a sokadik olyan múvi továbbá, amelynél megint odatenném a dráma jelzőt is, bár azzal nehezebb lenne eladni, bizonyára. Azt meg kell hagyni, érdekes, és a képi megvalósítása is jól sikerült. És igen, a vége felé bizony igencsak horror-jelleget kap. Én ugyan többre számítottam, pörgésre, nagyobb izgalomra, tudjátok, amit az ember egy horror esetén elvár, szóval nem csak horrorisztikus témát. Egyszer érdemes megtekinteni érdekessége miatt, de nem lesz kultusz belőle, az bizonyos. A nő állapotára nincs magyarázat, de az úgyis csak elrontotta volna a játékot, hiszen a valóságban sem találsz mindenre választ, főként, ha nem is igazán keresed, és megelégedsz azzal, amit kapsz. Esetünkben egy halott muffal. Pesszimista hangvételét csak fokozza a szomorkás zene, ez már megint csak nem tesz jót a feszültségnek, illetve annak hiányának. A film némileg perverz is, ugye, de az sosem baj, és kegyetlen is, mint maga az emberi elme. Igazi új generációs mozi, hiszen régen nem volt olyan alacsony szinten az emberi psziché, hogy valóban eszébe jusson egy kiszolgáltatott áldozatot (?) így kihasználni, mint a szereplő tinédzserek.
Aszondom, nézze meg a kedves olvasó, mert minden felsorolt negatívum mellett egy ilyen történetet nem szabad kihagyni. Nekromantikus.
10-ből 6 és fél.

Péntek 13. - Friday The 13th (2009)

Nemrég megkaptuk, hogy mindig csak régi filmekről írunk. Ez egyrészt nem igaz, másrészt pedig arról nem tehetek, hogy manapság olyan szar múvikat készítenek, hogy nemhogy írni róluk, de megnézni sincs az embernek kedve.
Engedvén a közvélemény nyomásának, haha, íme egy majdnem friss mozi, ebből az évből, ráadásul már éppen ideje volt megnéznem, hogy mit műveltek Jason-nel. Nem hinném, hogy a nosztalgia vetette elő a sufniból a jó öreg Péntek tizenharmadikát, attól tartok inkább a biztos lóra tevés klasszikus példájával állunk szemben. Most készülnek ugyanis a „Rémálom”, „Predator”, „Alien” és egyéb nagy sikerek folytatásai, előzményei, újraforgatásai, meg minden, amit egy rókáról le lehet még nyúzni. Már nincs új ötlet, nincs lendület, válság van minden tekintetben, hát előcibáljuk azt a tehenet, amely fix, hogy tejelni fog. (Figyelitek, mennyi állatos példa: biztos ló, róka és tejelő tehén…)
Mármost ezt nem panasz, bármennyire is úgy hangzik, inkább egy helyzetelemzés. Mindaddig örülök, amíg némileg tisztelettel nyúlnak ezekhez, és nem basszák el alaposan a klasszikusokat. Jelen esetünkben az elemzett alany nem sokat adott, de nem is vett el semmit a mítoszból. Csak egy plusz rész, amely ráadásul figyelmen kívül hagyja a legelső után következő folytatásokat, és rögtön onnan indul.
Fiatalok egy csoportja az erdőbe indul szexelni, meg füvezni. Már megint itt tartunk, de most komolyan vazz, egyszer már megnézném, hogy öregek egy csoportja indul az erdőbe szalonnát sütni és orvosi recepteket cserélgetni. Na szóval, ezeket a sablonfigurákat Jason természetesen rövidúton lemészárolja, és kurvára nem kár értük, főként a szilikoncsöcsű ribancért, mi a francért kell huszonévesen műanyag mell? Legutolsó áldozata azonban hasonlít az anyjára, ezért őt csak elraktározza, nem öli meg. (Ez az anyád vagyok Dzsészön már mintha el lett volna lőve eccer…) Ezt persze csak később tudjuk meg, de azért én elárulom. Telik-múlik az idő, és újabb vendégek érkeznek a Kristály-tóhoz. Egy motoros, Clay, aki eltűnt nővérjét keresi, Malvint. Akarom mondani Whitney-t. Na ő az, akit Jason láncra verve tárol. Összefut egy brigáddal, miközben eltűnt nővére képét ragasztatná ki a boltban. Igazi seggfejek, kezemet dörzsölve vártam, hogy a mi mumusunk lemészárolja őket. Van köztük mindenféle benetton-szín, mint a jehova tanúi katalógusokban, mert Ámerikában elkerülhetetlen, hogy egy néhány fős brigádban csak fehér emberek legyenek a tolerancia jegyében. De unszimpátiánkat nem csak ezzel vívják ki, hanem viselkedésükkel is, főként vezetőjük, a kőgazdag Trent, aki igazi gyökér. Apja nyaralójához igyekeznek, és nője (?) rögvest úgy érzi, hogy a testvérét kereső fiatalemberrel viszonyt kell kezdeni. A kapcsolat azonban nem fog kiteljesedni (azaz nem dugnak), mert bizony közbeszól majd Dzsészön.
Megtekinthetjük a juppi-életmód kellékeit is később, luxusnyaraló, dzsip, kishajó, és kicsinyeskedés. Trent „igaz barátai” nagy barmok, és figyelmeztetése ellenére elkötik a motorcsónakját, és ezáltal elhaláloznak. És még sokan, ahogy az kötelező egy slasher-ben. Bár nekem ennek ellenére elég „vérszegénynek” tűnt, mintha próbáltak volna inkább másra helyezni a hangsúlyt. Gondolom a feszültségre és az izgalomra. Mit ne mondjak, a film közepéig ez nem különösebben ment. Onnantól belendülnek a dolgok, és igen fantáziadús halálesetek is történnek. Clay és Trent nője felfedezőútra indulnak, majd ráébredvén, hogy valami nagy gáz van, bemenekülnek a marha nagy nyaralóba, és fekete szereplőnk hősként indul sárga barátja megmentésére, mire Jason egy gyönyörűszép dobással hátbaveti egy fejszével. Feledhetetlen pillanat, ahogyan a kamera kíséri a forgó-suhanó szerszámot. Aztán hősünk (miért, ki lenne más a hős, a lúzer kis nyafogó balfaszok?) meglátogatja a menedékként számon tartott apartmant, hogy egy kiérkező rendőrt is megöljön, majd nekiálljon leszámolni a maradék túlélőkkel. Hogy ez mennyire sikerül neki, azt meglátjátok.

Marcus Nispel neve nem ismeretlen a horror-rajongók körében. Ő rendezte ugyanis a „Texasi láncfűrészes” remake-jét, amely remek lett. (Ő fogja a Conan remake-et is készíteni, de Schwarzenegger nélkül mehet a levesbe…) A videoklip-direktor most újabb klasszikust kapott, de ez már nem olyan kiemelkedő munka, mint a másik. Látszik, hogy valami új ízt akart adni a dolognak, bár a történet, ahogy várható volt, nincs agyonbonyolítva Nem is vártam valami csavaros történetet, de azért a mai igények kicsivel magasabbak, mint a ’80-as években. Bár, nagyon lehetséges, hogy csak én vagyok hülye, hiszen egy slasher-ben azért mégiscsak elég mellékes a történet valamilyen szinten. A színészek meg sikongatnak, meg hullanak, Trent pedig kiemelkedően teljesít, ami azt jelenti, hogy nagyon durva módon halálozik el.
A lényeg a lényeg: egy újabb rész, bár kissé eltér a többitől, modern ízléseknek megfelelővé varázsolt alkotás, de kövezzetek meg: nem szeretnék folytatást. Ez is megvolt, és legyen elég ennyi. Be lett bizonyítva, hogy 2009-ben is lehet folytatni a Péntek 13.-at, nem csak a Freddy-vel harcoló faszságnak van létjogosultsága. Sajnos Jason nem volt önmaga, ha szabad ezt mondanom. Hiányzott a gyilkológép, az ikonikus mészáros, aki robotmód mozog, akinél magabiztosabb élőlény nem is létezik. Valahogy elveszítette a „tartását”, megy, gyilkol, de ez nem a mi kedvenc tömeggyilkosunk. Viszont kapunk feszültséget, noha néha túlzásba vitt unalmassá váló percekké válik egy-egy momentum. A képek néha annyira túlzsúfoltak, hogy keresgélnem kellett rajta a lényeget.
Érezni a tiszteletadást, nem egy „Rob Zombie”-féle „kurváramegreformáloméselbaszom”-féle hülyeség. Ha belegondolok úgy igazán, nem tudom mit vártam, és mit tennék én a sorozattal, de engem nem is fizet senki az ötleteimért, ezért ne is várjatok semmit. Az alkotókat viszont megfizetik, ehhez képest egy közepesnél nem sokkal jobb folytatást kaptunk. Nézd meg, ha rajongó vagy, de ne számíts valami nagy durranásra.
Jason újra él, de ezért nem volt annyira érdemes feltámasztani.
10/6

Død snø - Náci zombik (2009)

-->

Halálra rémült hölgy szalad az erdőben, közben minden létező ágba beleakad, meg-megbotlik, mert valaki üldözi. Persze ennyi futás és bénázás után törvényszerű, hogy minél látványosabban és véresebben összetörje magát minden lehetséges módon, utat engedve a hatásvadász jelenet végére a kamera váltásnak......

Két autónyi bátor fiatal, valami kimondhatatlan nevű norvég világvégi tájon jár, ott ahol már másfél órája nincs térerő és tört angolsággal arról beszélnek hány film kezdődik így, hogy fiatalok elutaznak oda ahol nincs térerő. Mi ez, önirónia? Vagy csak egy elbaszott, erőltetett kezdés. Állítólag egy nagyon népszerű és mindenhol nagy sikerrel vetített film kezdő képsorai. A norvég filmesek az ezidáig egyetlen norvég kultúr-export A-ha zenekar babérjaira törnek, már ami az ismertséget jelenti.

Fiataljaink szeretik a hideget, hógolyóznak épphogy csak nem építenek hóembereket, meg hasonló mókás cuki dologgal ütik el az időt. Amerre az ember (a kamerás) fordul és ellát, mindenütt hó, valahol az erdőben őzikék szökellnek, szóval olyan nagyon idilli a hely, persze angol wc nuku, csak a pottyantós a háztól több méterre, biztos nehogy a fagyott szar odáig bűzölögjön a mínusz 20 fokban. Első este az egyik lány jól be is ijed valami elsuhanó árnytól, még jó, hogy előtte volt toitoi-n. Mindenki beparázik, míg végül látogató érkezik. Csak a szomszéd faszi ugrott át, aki valószínű röpke 100 mérföldre lakik, biztos elfogyott a kávé.

És tényleg kávézgatnak. Majd a büdös illemtudatlan bunkó baljós intelmek közepette jól ledorgálja őket, hogy nem ismerik a hely történetét. Hadovál valami kincsrabló nácikról. Biztos valami elmondhatatlan titkot fecsegett el az öreg, mert ö lészen a következő delikvens, aki tudjátok: meghal nem a szokásos módon.

Másnap reggel az esti party után kijózanodva, a legtökösebb gyerek elindul megkeresni ezidáig meg nem érkezett barátnőjét. (Szerintem ö az, aki oly látványos módon halt meg a film elején.) Mi már tudjuk, hogy hiába megy a fickó, de ez nem egy bábelőadás ahol bekiabálhatunk. Igaz , lehet ő is tudja, nem kell sietnie, annyira izgul, hogy a hójárójával végig-ugratja az utat. Visszafelé úton uzsonnázgatás közben megleli az elhunyt idős csókát egy sátorban, ahová bekukkant. A náci zombi (vagy a kellékes), volt oly szíves és távozás előtt még elfújta a világítást. Ez egy baki asszem.

Maradék hőseink a faházikóban: az egyikük talál egy dobozt 1942-ből ami tele van arannyal. A dagi "braindead"- pólós szereplő elmegy könnyíteni magán, és az egyetlen nimfomániás csaj a bandában utána megy, hogy dugjanak egyet a hideg és büdös vécén. Fő a higiénia!!! El is veszti a fejét, no nem az észvesztő aktus miatt. Idegenkezűség gyanúja áll fenn kérem szépen. Kitör a hiszti és az édes pánik, megjelennek az einsatz-zombik.

Van pár érdekes csavar, a szerepló harapja meg a zombit. A zombi késsel támad. Szerintem mára az élőhalottas filmek sokat vesztettek régi fényükből és ez a megoldás sem segít sokat, hogy adunk rájuk német egyenruhát. Blőd megoldás. Már nem lehet fokozni a zombik ijesztő megjelenését, a német katonáktól meg a legtöbb ember úgyis félt, akkor legyenek máig harcoló német alakulatok a mumusok? Én nem nagyon szeretem a vígjátéknak szánt horror filmeket (persze a kötelezőket leszámítva), mert mostanában már ez is iparággá nőtte ki magát. És ettől sikerült megcsömörlenem. Ha vér, akkor ne legyenek benne már vicces momentumok, ezt már olyan sok filmben eljátszották,hogy az már fárasztó. Megnéznék egy istenigazából kegyetlen véres zombis filmet!

Az első felét a filmnek, azt a rengeteg üresjáratot a szereplők felesleges idétlenkedésével töltik ki az alkotok és a még feleslegesebb gyönyörű tájat mutogatják. Értem, hogy ez a koncepció, de unalmas is. Az igazságos (esetleg igazságtalan) véleményalkotásba beletartozna: a negatívumok és a pozitívumok nincsenek arányban, meg ilyen felesleges okoskodós szarságok. A film második felére, a kezdeti idegesítő dolgokon túltéve magam, ahol beindul a belezés. És van egy pár jól sikerült laza poén... Onnantól kezdve elég fasza lesz a film. De miért kellett erre ennyit várni???? Miért nem volt valami kitalálva az üresjáratok helyett? Szóval itt már vannak véresebb jelenetek. Biztos lesz aki az egekig magasztalja ezt a filmet, de ez nem én leszek. Tudom,hogy ez valahol „tisztelgés,, rá lehet ismerni az elődök hangulatára. Akkor sem. Legközelebb két sörrel meg társaságban nézem meg, talán akkor majd írok egy másik pozitívabb kritikát.

A film két tanulsága.

1, Soha ne állj olyan mögé észrevétlenül aki nagy elánnal darabolja a zombikat.

2.Ha betemet a lavina, köpj egyet és amerre esett a nyálad azzal ellentétes iránybába kezdj el ásni, különben hat láb mélyen végzed szarrá fagyva.

10/6

The Sinful Nuns of St. Valentine - Le scomunicate di San Valentino (1974)

Az 1500-as években járunk, ll. Ferdinánd idején Sevilla-ban, amikor Spanyolországban úgy gondolták, ideje némi rendet vágni a sok bűnös és eretnek között az inkvizíció segítségével.
Esteban, a szőke herceg vad menekülésben van éppen a fentebb említett rendpárti szervezet elől. Valami névtelen gazember, aki konkrétan választott kedvesének az apja, feljelentette őt mindenféle koholt váddal. Ez ugye nem oszt, nem szoroz, mert ha elkapnak, akkor úgyis bevallasz mindent, hála a hathatós ráhatásnak, amelyet mindenféle fájdalmas és erőszakos érvekkel támasztanak alá az inkvizítorok. Apósjelöltje sérelmezi ugyanis, hogy leánya, Júlia a régóta ellenségnek számító Montague család... Ja, bocs. Csak furcsa módon a "Rómeó és Júlia" ugrott be, természetesen véletlenül.
Akkor elölről: apósjelöltje sérelmezi ugyanis, hogy leánya, Lucita a régóta ellenségnek számító Albornos famíliából keresett magának párt. Nehezményezése jeléül gyermekét be is pakoltatja a San Valentino apácazárdába, hogy majd ott jól felszentelik, és élete végéig imádkozással tölti majd életét, ahelyett, hogy a tiltott gyümölcsöt kóstolgatná. Jól megválasztotta a helyet. Nekem legalábbis tetszik.
Főhősünk tehát, miután négy üldözőjét legyakja kard által, erősen megsebesülve szintén ide menekül, ahol Joaquin, a templomszolga segítségével menedékre lel. Az üldözötthöz titokban odahívják kedvesét, ám cellatársa, a szimpatikus Josefa észreveszi a titokzatos elosonást, ezért megzsarolja Lucitát, miután az visszatér, hogy elárulja a főnővérnek, ha nem lesz hozzá "kedves". Igen, sejthetitek, ez a gonosz Josefa borzasztóan megalázza az ártatlan leányzót: jól kinyalja. Szörnyű, hogy bírta szegény. Na, mindegy.
Miközben Esteban bújdokol, szemtanúi lehetünk egy klastrom hétköznapi életének is, mondjuk félmeztelen apácát korbácsol meg a Főtisztelendő Anya a többiek előtt. Josefa egyre közelebb áll már a férfiszívhez, ugyanis kéjesen nézi végig a produkciót, ám ez sem menti meg attól, hogy valaki jól le ne döfje egy késsel.
Kitör a botrány, ráadásul a gyanúsított maga az ártatlan kis Lucita, aki hamar félmeztelenül találja magát egy kínzóeszközön lógva. Naná, hogy bevallja a gyilkosságot, ki nem tenné, azon a kényelmetlen kötélvégen, ráadásul bízik abban, hogy befolyásos apja meg tudja menteni a máglyahaláltól. Ne fogadjunk rá.
Kedvese eközben elhiszi, hogy a Főtisztelendő Asszony segíteni akar neki, mert elrejti őt saját szobájában, pedig az csak a faszra ácsingózik, mert olyan gonosz kurva, mint amilyennek kinéz. A szent cél érdekében, hogy majd a nő segít kiszabadítani Lucitát, alaposan megdugja Őszentségét. Tévedett, de azért szerintem megérte. A ribi meg hálából kinyírja a jószívű templomszolgát, és erősen gyanítható, hogy a nimfó Josefa-t is ő tette el láb alól.
Miután a szőke herceg rájön a galádságra, elmenekül a zárdából, aminek kurvára ideje van, bár én még elkezelgettem volna néhány csóró nővért a helyében. Szintén névtelenül -bazzeg, mint a kommunista időkben- feljelenti a zárda főmuffját, ám ő megalapozottan. Megteszi a közeledést leendő apósa felé is: felajánlja, hogy az időközben börtönbe szállított lányát kiszabadítja. Az meg kapva kap az alkalmon, de nem jön össze: cellájában ugyanis csak egy vén boszorkányt találnak, Lucita meg sehol.
Onorio atya, a helyi inkvizítor-vezető kivizsgálja a feljelentést, és borzalmas dolgokat lel az apácazárdában: többek között rajtakapja a gonosz főnővért két hamvas apácajelölttel az ágyában. Fene a jó dolgukat. De mindez nem elég, mert a kertben pedig egy halom hullát fedeznek fel. Mi is ilyenkor a logikus lépés? Nem, nem elégetni a lotyókat, hanem a szép nagy kolostorba befalazni az apácákat. És persze nem rest Lucitát is közéjük zárni.
A többi pedig már történelem, legalábbis nekem, aki végignéztem a filmet.

Őszinte leszek. Kicsivel többet vártam.
Hazánkon kívül a '70-es években már bőszen tombolt az exploitation-hullám. Itthon más tombolt.
Az exploitation-filmek leginkább a szex és erőszak házasságából születtek, és tabutémáik semmiképpen nem Hollywood-ba illők, mint ahogyan költségvetésük is picinyke egy onnan számazó filmhez képest. Gyilkosság, nemi szervek, erőszak, kínzás, szex, kis költségvetés, gyengécske forgatókönyv és gyengécske színészek. Persze születtek jobb mozik is ebben a kategóriában, de azért leginkább ez a jellemző. Ezt én természetesen nem negatívumként említem, bármennyire is annak hangzik. Ennek a műfajnak aztán különböző ágai nőttek, mint a Blaxploitation, Sexploitation, Nazi exploitation, és még sok más mellett a Nunsploitation. Ez utóbbi, mint neve is mutatja, az apácákra szakosodott.
Talán így már érthető csalódásom. Több csöcs, több halál, több perverzió, bozontos puncik. Ezt vártam. Viszont eme hiányosságai mellett egy egészen korrekt és visszafogott mű született. A történet rendben, kellemes és még izgalmas, fordulatos cselekményű is. Annak ellenére, hogy a "Rómeó és Júlia" alaphelyzet mellett igen gyakran ugrott be még Edgar Allan Poe neve is. A rendező és a színészek szintén jól teljesítenek, külön kiemelném a Főtisztelendő Asszonyt, aki a végére teljesen jól nyújtja az őrültet. Mint ahogyan látványos a bezárt apácák tombolása, na és persze a félmeztelensége is. A horror kategóriába sulykolták az imdb-n is, ezért én sem teszek másként, bár nem szívesen.
Nyugodtan megtekinthető, tényleg korrekt munka, bár a zsáneren belül viszont halovány.
Egy 10/6 a jutalma.
In Aeternum. Amen.

Egy amerikai farkasember Londonban - An American Werewolf in London (1981)

-->

Filmes alapvetések kimeríthetetlen tárházát biztosítják a rémfilmek szerelmeseinek a vámpír, sorozatgyilkos, vagy a feledhetetlen kategóriába tartozó óriás hüllők, a béna mellényúlások. És sajnos, legalább ennyire elcsépelt a felsorolásból mellőzött farkasemberes történetek tömkelege is. Szóval, a filmgyárak egyik kedvenc visszatérő réme időnként felbukkan több-kevesebb sikerre.l Az alap a King-féle Ezüst pisztolygolyók, vagy nem is oly rég még az Underworld vámpírra vadászó ázott kutyaszagú farkasai hódítottak a vásznon, és ott volt a felemás Van Helsing, vagy a jól összerántott Dog Soldiers stb... Eme leírás is bizonyítja nincsenek mellőzve, időnként leporolják a bestoppolt naftalinszagú jelmezeket, amint valamelyik rendező úrnak kiürült a malacperselye, és a kedves feleség hisztizik egy új nercbundáért, apa összedob valami lerágott-csont farkasemberes produktumot. Aztán jönnek az előzetesek... A csábító a mézesmadzag, mi meg majd jól beülünk a moziba és lesz nagy pénzcsörgés, lesz bunda, új limuzin meg 600 folytatás.

Jack (Griffin Dunne) és David (David Naughton) a két kalandra éhes turista európai barangolásának jelenlegi helyszíne egy eldugott kis angol falu, a hozzátartozó ködös tájképpel, szürkeség, birkák, meg a nem Shakespeare-en szocializálódott bájos helybeliek. Kocsmába tévedvén valami melegítő nedűre szomjazva, az angolok hűvös arroganciája fogadja őket. Gúnyos megjegyzésekből nincs hiány, nem is csoda hát, az élcelődés után nem veszik komolyan a jó tanácsokat sem. Útról le ne lépj! Kerüld a mocsarat!

Hőseink valami rossz tréfának vélik a dolgot és persze szarnak az intelmekre. Lesz még nagyobb köd, farkas-vonyítás, para, futás, sikítás, csupa férfiatlan dolog. Hehehe. Így nem is jutnak nagyon messze, David a kórházba... Jack a temetőbe.

Túlélő hősünk soká lábadozik az angolok kedvenc klinikáján, ahogy lenni szokott unalmában jól össze is melegszik az egyik ápolónővel, elvégre ez minden férfi álma. No persze, nem lehet minden happy, halott barátja Jack kísérteni kezdi (ez egy ilyen film) és kérleli legyen férfi, nyírja ki magát. A laikusok persze most felhúzott szemöldökkel ülnek és néznek tanácstalan, most mi a szar van? Majd mindjárt megtudjátok... Csak egy reklám.

A kórház pályát tévesztett főorvosa nyomozásba kezd, a szálak persze, hogy a ködös kisvároskába vezetnek. Itt az egyik beszari alaktól megtudjuk Dávidka át fog alakulni, de nehogy valami hernyó-pillangó metamorfózisra gondoljunk, hanem valami olyasmire amely miatt emberek fognak meghalni. Végül hiába minden melléduma, megtörténik az átalakulás és erre egy jó órát kell várni, de megéri. A látvány valami eszméletlen, szerintem a film elkészültének évében(1981) a legkibaszottabb trükk volt. (Versenyre kel a másik legistencsászárabb Hellraiser-mutatvánnyal, amikor is a faszi életre kell a padlóra cseppent vértől). Ezek semmi máshoz nem foghatók. Nos, az immáron farkasszőrbe bújt antihős kegyetlen ámokfutásba kezd. Az utcabeliekkel kezdve, bezárólag a Temze parti hajléktalanokkal.

Másnap ráébredvén tettei súlyára, az unalmas önmarcangolás helyett a megölt lelkek társaságában tölti idejét. Persze ma sem lesz érfelvágás, csak a szokásos esti farkasosdi, a mai helyszín egy pornó-mozi, ahol Jack széteső-félben még elmond egy monológot. Aztán a perverz nézők álló farokkal pusztulnak. Lesz nagy baleset az utcán, persze nem a statisztikák miatt... Meg sok-sok vér, még több tetemmel. Aztán gyorsan legördül a függöny, akarom mondani szaladnak a betűk lentről felfelé.

A rendező a forgatókönyvet is jegyző John Landis (Harapós nő, Három amigo, Oscar), minden cicoma és felesleges percek nélküli, de annál faszább iróniát sem nélkülöző történetet kerekített. A trükkökért felelős Rick Bakernek azóta van vagy 6 Oscar-szobor a polcán. Ez így elég impozáns, szerintem. Viszont amikor újra megnéztem a filmet és picit utána olvasgattam az internet csodálatos világán, mit gondolnak mások a műről, találtam egy ilyen hozzászólást- ''Jó film és a látvány önmagáért beszél, jól meg van csinálva, de a Ginger Snaps sokkal jobb ennél, élethűbb a farkasember, és a történet is nagyon ott van.,," Na, én ennél a pontnál elkezdtem visítani, mi a lószar köze van ennek a két filmnek egymáshoz , jamegvan, abban is farkasember szerepel... Ezen kívül??????

Viszont észrevettem egy bájos dolgot is (hála a "Harv Eszter" egyik írójának), a filmben a dalok a holdról szólnak, nem tudtam mi a fura a zenében, kösz az infót! Jók legyetek,szép álmokat! Én meg addig futok a holddal! Azért nem írtam ide, betűkkel, hogy váuuuuu (vonyítás), mert az olyan erőltetett, hopsz... Leírtam.

10/9

Vörös hajnal - Red Dawn (1984)

Nem szeretem a háborús filmeket. Még csak a „Szakasz”-t sem láttam soha, bár könyvben elolvastam. Valahogy nagyon távol esik tőlem ez a téma, egyszerűen nem tud lekötni. Egy pszichológus bizonyára meg tudná ezt magyarázni valamivel, aminek biztosan köze lenne az elfojtott szexualitáshoz vagy egy gyermekkori traumához, esetleg egy elfojtott szexuális traumához, amely gyermekkoromban történt, és különben is, mindenért a szülők a felelősek!

Részemről spontánabb magyarázatot leltem, miután a miérteken elmorfondíroztam, és két szóval tudnám jellemezni, mit is nyújtanak nekem ezek a művek: mély unalmat. Ülök, nézem, lőnek, közben ülök, szaladnak, ülök, robbanás. Na elég.

Hogy most mégis egy háborús-akciófilmet néztem meg, és ráadásul írok is róla, az egyik oka a témának tudható be. Talán ismerős a „What If…” kifejezés, amely annyit tesz „Mi lenne, ha…” . Ez, cinikusan kifejezve, akkor kerül elő, amikor a forgatókönyvírók, képregényalkotók már nem tudnak újat kitalálni, ezért eszükbe jut, hogy készítsenek olyan sztorit, amely egy ismert szereplő, vagy egy lezajlott esemény történetét megváltoztatja. Mondjuk, íme egy élő példa, képregényben, a „

-->Mi lenne, ha Pókember a Fantasztikus Négyes tagja lenne "? Vagy mi lett volna, ha a németek nyerik meg a második világháborút? Ezek amolyan párhuzamos dimenziókat hoznak létre, ezáltal nevezhetjük fantasztikus történeteknek is őket. Itt jön képbe nálam a „Vörös hajnal”. Másrészt fél-kultikus státusza miatt is, hiszen a 80-as évek végén igen népszerű volt a videokazetta-piacon és jelentős számú rajongót szerzett magának. Engem spec. nem, mert akkoriban nem láttam. Ezért most utólag végignéztem az alkotást. John Milius, a „Conan a barbár” direktora kihasználva a hidegháborús feszültséget (kissé megkésve, hiszen ’84 már az enyhülés időszaka volt) leforgatott egy amerikai-inváziós mozit, méghozzá olyan ifjú, még szinte ismeretlen színészekkel, mint Patrick Swayze, Charlie Sheen és Jennifer Grey.

Egy hűvös szeptemberi napon a kisváros sulijában óra közben a tanár egyszerre csak ejtőernyősökre lesz figyelmes. Nofene, ki is caplat csodálkozva, melynek jutalmaként rögvest agyon is lövik, majd megszórják a tanintézményt néhány sorozattal. Ez szinte a film legeleje, hatása olyan, mint egy nyakba öntött vödörnyi jéghideg víz. Nincs szarakodás, az egyszer már biztos!

A fegyveresek egyre többen vannak, és egy idegen nyelven karattyoló hadsereg tagjai. Később megtudhatjuk, eljött az idő és a kommunisták (szovjetek, kubaiak) indították meg Amerika ellen a háborút. Főhőseink erről mit sem sejtenek, igyekeznek a bőrüket menteni az elszabaduló káoszban. Szerencsére Matt nevű tanulónk bátyja megérkezik platós autójával, amelybe bepattannak egy páran.

Elszabadul a pokol, mindenhol idegen katonák, lövöldözés, erőszak. Szerencsére egyikük apja nem messze benzinkutas, aki felpakolja őket élelmiszerrel, fegyverrel, és rögbi labdával, szóval mindennel, ami a túléléshez szükséges. Majd elpályáznak a hegyekbe, hogy ott rejtőzzenek el, amíg az őrület tart. Hamarosan parancsnokot is választanak, Jed-et, Matt testvérét, aki megfontolt, és felnőttes. Eltelik egy hónap, vadászgatnak, ám elemózsiájuk fogytán, és a hírekre is kíváncsiak, ezért lemerészkednek a megszállt városba. Ott megtudják, ki az ellenség, és hogyan sikerült elfoglalnia Amerika egy részét. Ugyanis van még Szabad Amerika, az elfoglalt zónán túl. Szüleiket (már akinek még él), jó komcsi szokás szerint átnevelőtáborba deportálták. Vissza kell térniük rejtekhelyükre, mert már keresik őket, ám útközben két fiatal lány is kerül közéjük.

Hamarosan átesnek a tűzkeresztségen is: felfedezi őket néhány katona, akiket kénytelenek kinyírni. A megtorlás nem marad el, a háborús időkben szokásos válasz következik akciójukra: az elvtársak a város lakóin állnak bosszút. Miután ezt végignézik, valami megroppan ifjú hőseinkben. És bennem is. Mert innentől kezdve a hülyeség irányába kezd el sajnos orientálódni a kellemesnek mondható film. Kis időugrás, és nyakig felfegyverkezve, jobban kiképezve, mint a harcedzett veteránok, stratégiailag tökéletes akciókat hajtanak végre. Komolyan mondom, még vissza is ugrattam a filmet, nem hagytam-e ki véletlenül egy fél órát, a karakter és jellemfejlődés pillanatait, a felkészülést a gerilla-harcra, a gránátok, gépfegyverek, páncélöklök beszerzést, és az embert próbáló harci kiképzést, lőgyakorlatokat. Nem. Nem maradt ki. Egy vágás alatt tökéletes harcos lett az iskolásokból, belőlem pedig értetlenkedő néző.

De folytassuk röviden az innentől akciódús történetet. Hírük kerekedik, ők lesznek a „Wolverines” csapat, akik folyton lecsapnak a bolsevikokra nagyszerű akcióikkal. Kerül közéjük egy katonai pilóta is, aki majdnem szerelembe esik, sorra hullik a csapat, van akit hitványsága miatt saját társai végeznek ki. Szenvelgés is akad, természetesen. Aztán bekövetkezik a vég, amely szerencsére nem arról szól, hogy majd most négy ember felszabadítja Amerikát. Ez pozitív.

Most én szenvelgek: miért kellett a faszán induló sztorit így elbaltázni? Az említett törésig igazán élvezhető és érdekes ötlet után az egész lefelé ível. Vannak még nagy pillanatok természetesen, ezek többnyire szomorúak, de mégis felemelők. De a kelleténél majdnem fél órával hosszabb, már csak helyezkedik az ember, mikor lesz vége. Néha elveszünk csatajelenetekben, néha szép tájakban. Azt hiszem John Miliusnak ez afféle védjegye lehet, hiszen a „Conan” is majd' egy órával volt hosszabb, az elviselhetőnél. A színészek nem véletlenül lettek híresek később, jól játszanak. A forgatókönyv olyannak tűnik, mintha a vége felé már nem különösebben dolgoztak volna ki mindent rendesen. Valahogy olyan érzése van az embernek, hogy "van még néhány tekercs film, használjuk el" -mentalitás uralkodott. Néhány csatajelenetnél fogalma sincs az embernek, ki kivel van, ki kire lő. (Pl. a tankos akció...) No és persze a fentebb említett logikai törés mellett még számos zavaró momentum is lehúzta a hangulatomat, hol van az amerikai hadsereg, miért zavar néhány iskolás egy kurva nagy megszálló ármádiát és még sok más.

Vagy csak én akartam többet belelátni, ám ennek ellentmond néhány olyan esemény, mint az egyik ellenséges vezér megtérése, és a valóban nem a happy end-re törekvő mozzanatok. Mintha tényleg többre lenne hívatott az egész, ám csak egy akciófilmre lett volna elég a puskapor. Zavaró dolog.

Azt hiszem egyszer érdemes megnézni, 10/5

.