Død snø - Náci zombik (2009)

-->

Halálra rémült hölgy szalad az erdőben, közben minden létező ágba beleakad, meg-megbotlik, mert valaki üldözi. Persze ennyi futás és bénázás után törvényszerű, hogy minél látványosabban és véresebben összetörje magát minden lehetséges módon, utat engedve a hatásvadász jelenet végére a kamera váltásnak......

Két autónyi bátor fiatal, valami kimondhatatlan nevű norvég világvégi tájon jár, ott ahol már másfél órája nincs térerő és tört angolsággal arról beszélnek hány film kezdődik így, hogy fiatalok elutaznak oda ahol nincs térerő. Mi ez, önirónia? Vagy csak egy elbaszott, erőltetett kezdés. Állítólag egy nagyon népszerű és mindenhol nagy sikerrel vetített film kezdő képsorai. A norvég filmesek az ezidáig egyetlen norvég kultúr-export A-ha zenekar babérjaira törnek, már ami az ismertséget jelenti.

Fiataljaink szeretik a hideget, hógolyóznak épphogy csak nem építenek hóembereket, meg hasonló mókás cuki dologgal ütik el az időt. Amerre az ember (a kamerás) fordul és ellát, mindenütt hó, valahol az erdőben őzikék szökellnek, szóval olyan nagyon idilli a hely, persze angol wc nuku, csak a pottyantós a háztól több méterre, biztos nehogy a fagyott szar odáig bűzölögjön a mínusz 20 fokban. Első este az egyik lány jól be is ijed valami elsuhanó árnytól, még jó, hogy előtte volt toitoi-n. Mindenki beparázik, míg végül látogató érkezik. Csak a szomszéd faszi ugrott át, aki valószínű röpke 100 mérföldre lakik, biztos elfogyott a kávé.

És tényleg kávézgatnak. Majd a büdös illemtudatlan bunkó baljós intelmek közepette jól ledorgálja őket, hogy nem ismerik a hely történetét. Hadovál valami kincsrabló nácikról. Biztos valami elmondhatatlan titkot fecsegett el az öreg, mert ö lészen a következő delikvens, aki tudjátok: meghal nem a szokásos módon.

Másnap reggel az esti party után kijózanodva, a legtökösebb gyerek elindul megkeresni ezidáig meg nem érkezett barátnőjét. (Szerintem ö az, aki oly látványos módon halt meg a film elején.) Mi már tudjuk, hogy hiába megy a fickó, de ez nem egy bábelőadás ahol bekiabálhatunk. Igaz , lehet ő is tudja, nem kell sietnie, annyira izgul, hogy a hójárójával végig-ugratja az utat. Visszafelé úton uzsonnázgatás közben megleli az elhunyt idős csókát egy sátorban, ahová bekukkant. A náci zombi (vagy a kellékes), volt oly szíves és távozás előtt még elfújta a világítást. Ez egy baki asszem.

Maradék hőseink a faházikóban: az egyikük talál egy dobozt 1942-ből ami tele van arannyal. A dagi "braindead"- pólós szereplő elmegy könnyíteni magán, és az egyetlen nimfomániás csaj a bandában utána megy, hogy dugjanak egyet a hideg és büdös vécén. Fő a higiénia!!! El is veszti a fejét, no nem az észvesztő aktus miatt. Idegenkezűség gyanúja áll fenn kérem szépen. Kitör a hiszti és az édes pánik, megjelennek az einsatz-zombik.

Van pár érdekes csavar, a szerepló harapja meg a zombit. A zombi késsel támad. Szerintem mára az élőhalottas filmek sokat vesztettek régi fényükből és ez a megoldás sem segít sokat, hogy adunk rájuk német egyenruhát. Blőd megoldás. Már nem lehet fokozni a zombik ijesztő megjelenését, a német katonáktól meg a legtöbb ember úgyis félt, akkor legyenek máig harcoló német alakulatok a mumusok? Én nem nagyon szeretem a vígjátéknak szánt horror filmeket (persze a kötelezőket leszámítva), mert mostanában már ez is iparággá nőtte ki magát. És ettől sikerült megcsömörlenem. Ha vér, akkor ne legyenek benne már vicces momentumok, ezt már olyan sok filmben eljátszották,hogy az már fárasztó. Megnéznék egy istenigazából kegyetlen véres zombis filmet!

Az első felét a filmnek, azt a rengeteg üresjáratot a szereplők felesleges idétlenkedésével töltik ki az alkotok és a még feleslegesebb gyönyörű tájat mutogatják. Értem, hogy ez a koncepció, de unalmas is. Az igazságos (esetleg igazságtalan) véleményalkotásba beletartozna: a negatívumok és a pozitívumok nincsenek arányban, meg ilyen felesleges okoskodós szarságok. A film második felére, a kezdeti idegesítő dolgokon túltéve magam, ahol beindul a belezés. És van egy pár jól sikerült laza poén... Onnantól kezdve elég fasza lesz a film. De miért kellett erre ennyit várni???? Miért nem volt valami kitalálva az üresjáratok helyett? Szóval itt már vannak véresebb jelenetek. Biztos lesz aki az egekig magasztalja ezt a filmet, de ez nem én leszek. Tudom,hogy ez valahol „tisztelgés,, rá lehet ismerni az elődök hangulatára. Akkor sem. Legközelebb két sörrel meg társaságban nézem meg, talán akkor majd írok egy másik pozitívabb kritikát.

A film két tanulsága.

1, Soha ne állj olyan mögé észrevétlenül aki nagy elánnal darabolja a zombikat.

2.Ha betemet a lavina, köpj egyet és amerre esett a nyálad azzal ellentétes iránybába kezdj el ásni, különben hat láb mélyen végzed szarrá fagyva.

10/6

The Sinful Nuns of St. Valentine - Le scomunicate di San Valentino (1974)

Az 1500-as években járunk, ll. Ferdinánd idején Sevilla-ban, amikor Spanyolországban úgy gondolták, ideje némi rendet vágni a sok bűnös és eretnek között az inkvizíció segítségével.
Esteban, a szőke herceg vad menekülésben van éppen a fentebb említett rendpárti szervezet elől. Valami névtelen gazember, aki konkrétan választott kedvesének az apja, feljelentette őt mindenféle koholt váddal. Ez ugye nem oszt, nem szoroz, mert ha elkapnak, akkor úgyis bevallasz mindent, hála a hathatós ráhatásnak, amelyet mindenféle fájdalmas és erőszakos érvekkel támasztanak alá az inkvizítorok. Apósjelöltje sérelmezi ugyanis, hogy leánya, Júlia a régóta ellenségnek számító Montague család... Ja, bocs. Csak furcsa módon a "Rómeó és Júlia" ugrott be, természetesen véletlenül.
Akkor elölről: apósjelöltje sérelmezi ugyanis, hogy leánya, Lucita a régóta ellenségnek számító Albornos famíliából keresett magának párt. Nehezményezése jeléül gyermekét be is pakoltatja a San Valentino apácazárdába, hogy majd ott jól felszentelik, és élete végéig imádkozással tölti majd életét, ahelyett, hogy a tiltott gyümölcsöt kóstolgatná. Jól megválasztotta a helyet. Nekem legalábbis tetszik.
Főhősünk tehát, miután négy üldözőjét legyakja kard által, erősen megsebesülve szintén ide menekül, ahol Joaquin, a templomszolga segítségével menedékre lel. Az üldözötthöz titokban odahívják kedvesét, ám cellatársa, a szimpatikus Josefa észreveszi a titokzatos elosonást, ezért megzsarolja Lucitát, miután az visszatér, hogy elárulja a főnővérnek, ha nem lesz hozzá "kedves". Igen, sejthetitek, ez a gonosz Josefa borzasztóan megalázza az ártatlan leányzót: jól kinyalja. Szörnyű, hogy bírta szegény. Na, mindegy.
Miközben Esteban bújdokol, szemtanúi lehetünk egy klastrom hétköznapi életének is, mondjuk félmeztelen apácát korbácsol meg a Főtisztelendő Anya a többiek előtt. Josefa egyre közelebb áll már a férfiszívhez, ugyanis kéjesen nézi végig a produkciót, ám ez sem menti meg attól, hogy valaki jól le ne döfje egy késsel.
Kitör a botrány, ráadásul a gyanúsított maga az ártatlan kis Lucita, aki hamar félmeztelenül találja magát egy kínzóeszközön lógva. Naná, hogy bevallja a gyilkosságot, ki nem tenné, azon a kényelmetlen kötélvégen, ráadásul bízik abban, hogy befolyásos apja meg tudja menteni a máglyahaláltól. Ne fogadjunk rá.
Kedvese eközben elhiszi, hogy a Főtisztelendő Asszony segíteni akar neki, mert elrejti őt saját szobájában, pedig az csak a faszra ácsingózik, mert olyan gonosz kurva, mint amilyennek kinéz. A szent cél érdekében, hogy majd a nő segít kiszabadítani Lucitát, alaposan megdugja Őszentségét. Tévedett, de azért szerintem megérte. A ribi meg hálából kinyírja a jószívű templomszolgát, és erősen gyanítható, hogy a nimfó Josefa-t is ő tette el láb alól.
Miután a szőke herceg rájön a galádságra, elmenekül a zárdából, aminek kurvára ideje van, bár én még elkezelgettem volna néhány csóró nővért a helyében. Szintén névtelenül -bazzeg, mint a kommunista időkben- feljelenti a zárda főmuffját, ám ő megalapozottan. Megteszi a közeledést leendő apósa felé is: felajánlja, hogy az időközben börtönbe szállított lányát kiszabadítja. Az meg kapva kap az alkalmon, de nem jön össze: cellájában ugyanis csak egy vén boszorkányt találnak, Lucita meg sehol.
Onorio atya, a helyi inkvizítor-vezető kivizsgálja a feljelentést, és borzalmas dolgokat lel az apácazárdában: többek között rajtakapja a gonosz főnővért két hamvas apácajelölttel az ágyában. Fene a jó dolgukat. De mindez nem elég, mert a kertben pedig egy halom hullát fedeznek fel. Mi is ilyenkor a logikus lépés? Nem, nem elégetni a lotyókat, hanem a szép nagy kolostorba befalazni az apácákat. És persze nem rest Lucitát is közéjük zárni.
A többi pedig már történelem, legalábbis nekem, aki végignéztem a filmet.

Őszinte leszek. Kicsivel többet vártam.
Hazánkon kívül a '70-es években már bőszen tombolt az exploitation-hullám. Itthon más tombolt.
Az exploitation-filmek leginkább a szex és erőszak házasságából születtek, és tabutémáik semmiképpen nem Hollywood-ba illők, mint ahogyan költségvetésük is picinyke egy onnan számazó filmhez képest. Gyilkosság, nemi szervek, erőszak, kínzás, szex, kis költségvetés, gyengécske forgatókönyv és gyengécske színészek. Persze születtek jobb mozik is ebben a kategóriában, de azért leginkább ez a jellemző. Ezt én természetesen nem negatívumként említem, bármennyire is annak hangzik. Ennek a műfajnak aztán különböző ágai nőttek, mint a Blaxploitation, Sexploitation, Nazi exploitation, és még sok más mellett a Nunsploitation. Ez utóbbi, mint neve is mutatja, az apácákra szakosodott.
Talán így már érthető csalódásom. Több csöcs, több halál, több perverzió, bozontos puncik. Ezt vártam. Viszont eme hiányosságai mellett egy egészen korrekt és visszafogott mű született. A történet rendben, kellemes és még izgalmas, fordulatos cselekményű is. Annak ellenére, hogy a "Rómeó és Júlia" alaphelyzet mellett igen gyakran ugrott be még Edgar Allan Poe neve is. A rendező és a színészek szintén jól teljesítenek, külön kiemelném a Főtisztelendő Asszonyt, aki a végére teljesen jól nyújtja az őrültet. Mint ahogyan látványos a bezárt apácák tombolása, na és persze a félmeztelensége is. A horror kategóriába sulykolták az imdb-n is, ezért én sem teszek másként, bár nem szívesen.
Nyugodtan megtekinthető, tényleg korrekt munka, bár a zsáneren belül viszont halovány.
Egy 10/6 a jutalma.
In Aeternum. Amen.

Egy amerikai farkasember Londonban - An American Werewolf in London (1981)

-->

Filmes alapvetések kimeríthetetlen tárházát biztosítják a rémfilmek szerelmeseinek a vámpír, sorozatgyilkos, vagy a feledhetetlen kategóriába tartozó óriás hüllők, a béna mellényúlások. És sajnos, legalább ennyire elcsépelt a felsorolásból mellőzött farkasemberes történetek tömkelege is. Szóval, a filmgyárak egyik kedvenc visszatérő réme időnként felbukkan több-kevesebb sikerre.l Az alap a King-féle Ezüst pisztolygolyók, vagy nem is oly rég még az Underworld vámpírra vadászó ázott kutyaszagú farkasai hódítottak a vásznon, és ott volt a felemás Van Helsing, vagy a jól összerántott Dog Soldiers stb... Eme leírás is bizonyítja nincsenek mellőzve, időnként leporolják a bestoppolt naftalinszagú jelmezeket, amint valamelyik rendező úrnak kiürült a malacperselye, és a kedves feleség hisztizik egy új nercbundáért, apa összedob valami lerágott-csont farkasemberes produktumot. Aztán jönnek az előzetesek... A csábító a mézesmadzag, mi meg majd jól beülünk a moziba és lesz nagy pénzcsörgés, lesz bunda, új limuzin meg 600 folytatás.

Jack (Griffin Dunne) és David (David Naughton) a két kalandra éhes turista európai barangolásának jelenlegi helyszíne egy eldugott kis angol falu, a hozzátartozó ködös tájképpel, szürkeség, birkák, meg a nem Shakespeare-en szocializálódott bájos helybeliek. Kocsmába tévedvén valami melegítő nedűre szomjazva, az angolok hűvös arroganciája fogadja őket. Gúnyos megjegyzésekből nincs hiány, nem is csoda hát, az élcelődés után nem veszik komolyan a jó tanácsokat sem. Útról le ne lépj! Kerüld a mocsarat!

Hőseink valami rossz tréfának vélik a dolgot és persze szarnak az intelmekre. Lesz még nagyobb köd, farkas-vonyítás, para, futás, sikítás, csupa férfiatlan dolog. Hehehe. Így nem is jutnak nagyon messze, David a kórházba... Jack a temetőbe.

Túlélő hősünk soká lábadozik az angolok kedvenc klinikáján, ahogy lenni szokott unalmában jól össze is melegszik az egyik ápolónővel, elvégre ez minden férfi álma. No persze, nem lehet minden happy, halott barátja Jack kísérteni kezdi (ez egy ilyen film) és kérleli legyen férfi, nyírja ki magát. A laikusok persze most felhúzott szemöldökkel ülnek és néznek tanácstalan, most mi a szar van? Majd mindjárt megtudjátok... Csak egy reklám.

A kórház pályát tévesztett főorvosa nyomozásba kezd, a szálak persze, hogy a ködös kisvároskába vezetnek. Itt az egyik beszari alaktól megtudjuk Dávidka át fog alakulni, de nehogy valami hernyó-pillangó metamorfózisra gondoljunk, hanem valami olyasmire amely miatt emberek fognak meghalni. Végül hiába minden melléduma, megtörténik az átalakulás és erre egy jó órát kell várni, de megéri. A látvány valami eszméletlen, szerintem a film elkészültének évében(1981) a legkibaszottabb trükk volt. (Versenyre kel a másik legistencsászárabb Hellraiser-mutatvánnyal, amikor is a faszi életre kell a padlóra cseppent vértől). Ezek semmi máshoz nem foghatók. Nos, az immáron farkasszőrbe bújt antihős kegyetlen ámokfutásba kezd. Az utcabeliekkel kezdve, bezárólag a Temze parti hajléktalanokkal.

Másnap ráébredvén tettei súlyára, az unalmas önmarcangolás helyett a megölt lelkek társaságában tölti idejét. Persze ma sem lesz érfelvágás, csak a szokásos esti farkasosdi, a mai helyszín egy pornó-mozi, ahol Jack széteső-félben még elmond egy monológot. Aztán a perverz nézők álló farokkal pusztulnak. Lesz nagy baleset az utcán, persze nem a statisztikák miatt... Meg sok-sok vér, még több tetemmel. Aztán gyorsan legördül a függöny, akarom mondani szaladnak a betűk lentről felfelé.

A rendező a forgatókönyvet is jegyző John Landis (Harapós nő, Három amigo, Oscar), minden cicoma és felesleges percek nélküli, de annál faszább iróniát sem nélkülöző történetet kerekített. A trükkökért felelős Rick Bakernek azóta van vagy 6 Oscar-szobor a polcán. Ez így elég impozáns, szerintem. Viszont amikor újra megnéztem a filmet és picit utána olvasgattam az internet csodálatos világán, mit gondolnak mások a műről, találtam egy ilyen hozzászólást- ''Jó film és a látvány önmagáért beszél, jól meg van csinálva, de a Ginger Snaps sokkal jobb ennél, élethűbb a farkasember, és a történet is nagyon ott van.,," Na, én ennél a pontnál elkezdtem visítani, mi a lószar köze van ennek a két filmnek egymáshoz , jamegvan, abban is farkasember szerepel... Ezen kívül??????

Viszont észrevettem egy bájos dolgot is (hála a "Harv Eszter" egyik írójának), a filmben a dalok a holdról szólnak, nem tudtam mi a fura a zenében, kösz az infót! Jók legyetek,szép álmokat! Én meg addig futok a holddal! Azért nem írtam ide, betűkkel, hogy váuuuuu (vonyítás), mert az olyan erőltetett, hopsz... Leírtam.

10/9

Vörös hajnal - Red Dawn (1984)

Nem szeretem a háborús filmeket. Még csak a „Szakasz”-t sem láttam soha, bár könyvben elolvastam. Valahogy nagyon távol esik tőlem ez a téma, egyszerűen nem tud lekötni. Egy pszichológus bizonyára meg tudná ezt magyarázni valamivel, aminek biztosan köze lenne az elfojtott szexualitáshoz vagy egy gyermekkori traumához, esetleg egy elfojtott szexuális traumához, amely gyermekkoromban történt, és különben is, mindenért a szülők a felelősek!

Részemről spontánabb magyarázatot leltem, miután a miérteken elmorfondíroztam, és két szóval tudnám jellemezni, mit is nyújtanak nekem ezek a művek: mély unalmat. Ülök, nézem, lőnek, közben ülök, szaladnak, ülök, robbanás. Na elég.

Hogy most mégis egy háborús-akciófilmet néztem meg, és ráadásul írok is róla, az egyik oka a témának tudható be. Talán ismerős a „What If…” kifejezés, amely annyit tesz „Mi lenne, ha…” . Ez, cinikusan kifejezve, akkor kerül elő, amikor a forgatókönyvírók, képregényalkotók már nem tudnak újat kitalálni, ezért eszükbe jut, hogy készítsenek olyan sztorit, amely egy ismert szereplő, vagy egy lezajlott esemény történetét megváltoztatja. Mondjuk, íme egy élő példa, képregényben, a „

-->Mi lenne, ha Pókember a Fantasztikus Négyes tagja lenne "? Vagy mi lett volna, ha a németek nyerik meg a második világháborút? Ezek amolyan párhuzamos dimenziókat hoznak létre, ezáltal nevezhetjük fantasztikus történeteknek is őket. Itt jön képbe nálam a „Vörös hajnal”. Másrészt fél-kultikus státusza miatt is, hiszen a 80-as évek végén igen népszerű volt a videokazetta-piacon és jelentős számú rajongót szerzett magának. Engem spec. nem, mert akkoriban nem láttam. Ezért most utólag végignéztem az alkotást. John Milius, a „Conan a barbár” direktora kihasználva a hidegháborús feszültséget (kissé megkésve, hiszen ’84 már az enyhülés időszaka volt) leforgatott egy amerikai-inváziós mozit, méghozzá olyan ifjú, még szinte ismeretlen színészekkel, mint Patrick Swayze, Charlie Sheen és Jennifer Grey.

Egy hűvös szeptemberi napon a kisváros sulijában óra közben a tanár egyszerre csak ejtőernyősökre lesz figyelmes. Nofene, ki is caplat csodálkozva, melynek jutalmaként rögvest agyon is lövik, majd megszórják a tanintézményt néhány sorozattal. Ez szinte a film legeleje, hatása olyan, mint egy nyakba öntött vödörnyi jéghideg víz. Nincs szarakodás, az egyszer már biztos!

A fegyveresek egyre többen vannak, és egy idegen nyelven karattyoló hadsereg tagjai. Később megtudhatjuk, eljött az idő és a kommunisták (szovjetek, kubaiak) indították meg Amerika ellen a háborút. Főhőseink erről mit sem sejtenek, igyekeznek a bőrüket menteni az elszabaduló káoszban. Szerencsére Matt nevű tanulónk bátyja megérkezik platós autójával, amelybe bepattannak egy páran.

Elszabadul a pokol, mindenhol idegen katonák, lövöldözés, erőszak. Szerencsére egyikük apja nem messze benzinkutas, aki felpakolja őket élelmiszerrel, fegyverrel, és rögbi labdával, szóval mindennel, ami a túléléshez szükséges. Majd elpályáznak a hegyekbe, hogy ott rejtőzzenek el, amíg az őrület tart. Hamarosan parancsnokot is választanak, Jed-et, Matt testvérét, aki megfontolt, és felnőttes. Eltelik egy hónap, vadászgatnak, ám elemózsiájuk fogytán, és a hírekre is kíváncsiak, ezért lemerészkednek a megszállt városba. Ott megtudják, ki az ellenség, és hogyan sikerült elfoglalnia Amerika egy részét. Ugyanis van még Szabad Amerika, az elfoglalt zónán túl. Szüleiket (már akinek még él), jó komcsi szokás szerint átnevelőtáborba deportálták. Vissza kell térniük rejtekhelyükre, mert már keresik őket, ám útközben két fiatal lány is kerül közéjük.

Hamarosan átesnek a tűzkeresztségen is: felfedezi őket néhány katona, akiket kénytelenek kinyírni. A megtorlás nem marad el, a háborús időkben szokásos válasz következik akciójukra: az elvtársak a város lakóin állnak bosszút. Miután ezt végignézik, valami megroppan ifjú hőseinkben. És bennem is. Mert innentől kezdve a hülyeség irányába kezd el sajnos orientálódni a kellemesnek mondható film. Kis időugrás, és nyakig felfegyverkezve, jobban kiképezve, mint a harcedzett veteránok, stratégiailag tökéletes akciókat hajtanak végre. Komolyan mondom, még vissza is ugrattam a filmet, nem hagytam-e ki véletlenül egy fél órát, a karakter és jellemfejlődés pillanatait, a felkészülést a gerilla-harcra, a gránátok, gépfegyverek, páncélöklök beszerzést, és az embert próbáló harci kiképzést, lőgyakorlatokat. Nem. Nem maradt ki. Egy vágás alatt tökéletes harcos lett az iskolásokból, belőlem pedig értetlenkedő néző.

De folytassuk röviden az innentől akciódús történetet. Hírük kerekedik, ők lesznek a „Wolverines” csapat, akik folyton lecsapnak a bolsevikokra nagyszerű akcióikkal. Kerül közéjük egy katonai pilóta is, aki majdnem szerelembe esik, sorra hullik a csapat, van akit hitványsága miatt saját társai végeznek ki. Szenvelgés is akad, természetesen. Aztán bekövetkezik a vég, amely szerencsére nem arról szól, hogy majd most négy ember felszabadítja Amerikát. Ez pozitív.

Most én szenvelgek: miért kellett a faszán induló sztorit így elbaltázni? Az említett törésig igazán élvezhető és érdekes ötlet után az egész lefelé ível. Vannak még nagy pillanatok természetesen, ezek többnyire szomorúak, de mégis felemelők. De a kelleténél majdnem fél órával hosszabb, már csak helyezkedik az ember, mikor lesz vége. Néha elveszünk csatajelenetekben, néha szép tájakban. Azt hiszem John Miliusnak ez afféle védjegye lehet, hiszen a „Conan” is majd' egy órával volt hosszabb, az elviselhetőnél. A színészek nem véletlenül lettek híresek később, jól játszanak. A forgatókönyv olyannak tűnik, mintha a vége felé már nem különösebben dolgoztak volna ki mindent rendesen. Valahogy olyan érzése van az embernek, hogy "van még néhány tekercs film, használjuk el" -mentalitás uralkodott. Néhány csatajelenetnél fogalma sincs az embernek, ki kivel van, ki kire lő. (Pl. a tankos akció...) No és persze a fentebb említett logikai törés mellett még számos zavaró momentum is lehúzta a hangulatomat, hol van az amerikai hadsereg, miért zavar néhány iskolás egy kurva nagy megszálló ármádiát és még sok más.

Vagy csak én akartam többet belelátni, ám ennek ellentmond néhány olyan esemény, mint az egyik ellenséges vezér megtérése, és a valóban nem a happy end-re törekvő mozzanatok. Mintha tényleg többre lenne hívatott az egész, ám csak egy akciófilmre lett volna elég a puskapor. Zavaró dolog.

Azt hiszem egyszer érdemes megnézni, 10/5

.

Star Trek (2009)

Raki:

Régi és új. Nem lehet elválasztani a kettőt, hiszen a „régi” trekken nevelődött ember számít csak trekkernek. A kedvencem a első, a negyedik, és a hatodik mozifilm, mind a mai napig. És, noha a Next Generation ismertetett meg az ST világával, a róluk készült filmek elég csapnivalóak lettek, talán a tizediket leszámítva. Így hát óhatatlanul is, de adja magát az összehasonlítás, hiszen J.J. Abrams, szakított ugyan a régi elvekkel, mégis egy nézhető, élvezhető, és meg merem kockáztatni, hogy továbbvihető valamit alkotott.
Az egy percig sem lett titkolva, hogy a Star Trek felett eljárt az idő. Hogy kellett-e ez a vérfrissítés? Valahol igen. Az öregek fanyaloghatnak ugyan, de az akkori célközönség már nem elég egy anyagilag is sikeres film elkészítéséhez. A mai célközönség egy kicsit már más alapokra helyezi a jó mozi fogalmát. Kellett hát egy alkotás, mely mindkét oldal igényeit kielégíti, új rajongókat szerez, ne adj isten még arra is hajlandóvá teszi őket, hogy egy kicsit utánanézzenek az előzményeknek, miérteknek, és hogyanoknak. Az öregeknek be kellett érniük egy pár nekik szánt poénnal, és egy hál istennek összességében jól sikerült szereplőválogatással.
A történet rém egyszerű, nem vonja el a figyelmünket a látványtól.
A USS Kelvin névre hallgató, föderációs csillaghajó összefut egy magát Romulánnak való, roppant dühös, és nagy hajóval rendelkező, jövőböl érkezett valakivel, Neroval, aki, a még meg sem született Spockot keresi. A csillagflotta vitézül harcol ugyan, de jó pár év tecnikai hátrányban vannak, és ezen már a hip-hop kapitánnyá avanzsált Id. Kirk sem segít. Mindenestre lehetővé teszi a legénység, és születőfélben lévő gyermeke megmenekülését az önfeláldozásával. Látványos kezdet.
Aztán belepillanthatunk az ifjú Kirk, és Spock hányattatott sorsába, és konfliktusaikba, melyek egyenesen a csillagflottához vezetnek. Bepillanthatunk a megoldhatatlan Kobayashi Maru tesztbe, és tanúi lehetünk Kirk nem túl etikus csalásának is. Amely csalás egyrészt Spocknál, a teszt készítőjénél, másrészt a flotta vezetőinél is kivágja a biztosítékot.
Időközben Nero is beindul, és elkezdi bolygópusztító ámokfutását. A flotta hajóit ledarálja, a bejáratás alatt lévő Enterprise, rajta a későbbiekben már legendássá váló legénységgel, késve érkezik. De sebaj, felveszik ők a kesztyűt, és jól kipofozzák a gonoszt a világegyetemből.
Hajtsunk hát fejet a rendező előtt, aki nagy merészen meglépte azt, hogy egy új, és alternatív Startrek világot hozott össze nekünk.
A szereplőválogatásra is visszatérnék még, pár szó erejéig. Számomra az igazi telitalálat, az új Spock volt. Zakariás gyerek már Sylarként is elnyerte a tiszteletem, így hegyes füllel pedig, majdhogynem a fiatal Leonard Nimoy klónja. Kirk is elmegy. Arrogáns, öntelt, igazi kis felpofozni való tahó. Uhura jó bőr, bár kissé öregebbnek tűnik a kelleténél. McCoy doki is szerencsés szereplőt kapott, jól hozta a zsörtölődő ifjú csontot. Scotty első jelenete fantasztikus lett, aztán a többi már nem annyira. Na, jó, teleportálós megmozdulása jópofa volt még. Chekov idegesítő lett az erőltetett akcentusával. Sulu gyereknél akkor kaptam frászt, amikor előkapta az összehajtogatható szamurájkardját. Felbukkant még a kötelezőnek mondható Gomez zászlós is, bár itt nem ez volt a neve, talán ezért is halt meg olyan piszok gyorsan, és kevésbé látványosan.
És ugyan nem említhető egy kalap alatt a klasszikusokkal, mégsem nézhetetlen, sőt élvezhető. Ugyanilyen élvezhető lett volna akkor is ha lemarad a Startrek megnevezés, és más a hajók designja. Látványos, akciódús sci-fi, se több, se kevesebb. Én nem fedeztem fel benne, azt a sajátos, trekkes hangulatot, ami annyira megfogott, a régi mozifilmekben. A mai fiatalságot nem lehet már moralizálással, és a világ aktuális problémáira reagáló filmmel a mozikba csalni. Maximum akkor, ha világvégés a sztori (lásd pl A nap amikor a Föld megállt), vagy nem is tudom. Aki először lát Treket, annak tetszeni fog. Aki sokadjára, annak meg nos… Kis fanyalgás után elfogadható. Szóval, félreértés ne essék, meg kell nézni. Lehetőleg moziban.
A folytatás immár biztos. Nem tudhatjuk mi vár ránk, hiszen a világ kizökkent medréből, és egy új idővonal nyílt meg hőseink előtt. Megvan a lehetőség, hogy egy elgondolkodtatóbb történettel, mind a régi, mind pedig az új rajongók jól járnak. Ha pedig csak az újakra koncentrálnak, akkor fájni fog a szívem. Nem ezt érdemeljük.
10/7 még így is. Mert nézhető. Mert látványos. Mert a szereplők jó része hozta, amit kellett. De ez a Startrek, már nem az a Startrek.
Itten láthatóak a IMDB -s értékelések
Érdemes megnézni a régebbi mozifilmek linkjeit is, kíváncsi vagyok hogy 1-2 év múlva ennek az új alkotásnak hol áll meg a szavazataránya.
Hosszú, és eredményes életet kívánok mindenkinek !

Csabex hozzáfűzése:

Természetesen nem állom meg, hogy ne toldjak a filmhez a magam részéről is néhány dolgot. Főként, mivel együtt néztük meg Raki barátommal a moziban az épp analizált Star Trek-et.
Jómagam nagy kedvelője vagyok a sorozatnak. Na jó, ez hazugság, illetve féligazság. Én kimondottan csak az eredeti „Original Series”-ért vagyok oda, a többi valahogy nem érdekel. Még Picard-ot elviselem, de Janeway-től a hideg ráz, a feminizmus kivirágzásának elbaszott terméke.
Van valami igazi űrkaland íze a réges-régi történeteknek. Nincsenek látványos űrharcok, villogó lézerek (illetve fézerek), a franc sem kíváncsi arra, hogy két makett negyedórán keresztül színes vonalakat lődöz egymásra. Emberközpontú, néha űrkrimi is, megoldandó rejtélyek, és minden bájosan technicolor. A hátterek, a díszletek részemről másodlagosak, lehet szuperlátványosan is fost készíteni sztori nélkül.
Érthető hát a film készítésének hírére a fanyalgásom, ráadásul a prequel-ek mostanság megnövekedett száma amúgy is megfekszi a gyomromat. J.J. Abrams meg egyenesen félelmet keltett bennem (egyszer már én is élhetek ezzel a szar szöveggel), megtudván, hogy a Lost című űberunalmas sorozathoz is erősen köze van. Jujj. (Most látom, 2011-re készül közreműködésével a „Sötét torony” című film Stephen King-től).
Szóval a kételyeim legyőzve mégiscsak meg kellett néznem ezt a produkciót. Szerencsére jól döntöttem. A sztori fentebb olvasható, úgyhogy egyenesen rátérhetek a lényegre.
Ez egy igazi popcorn-mozi volt, de a jobbik fajtából. A történet nem volt igazi Star Trek módra megcsavargatva, ezt nagyon hiányoltam, hiszen hasonlítsuk össze mondjuk az első mozifilmmel, ég és föld. Ma az akciók idejét éljük, a látványos, ámde semmitmondó tartalmakkal, olyanok a mainstream produkciók (tisztelet a kivételnek), mint a szép csomagolású ajándékdobozban rejtőző szardarab. De nem siránkozom tovább, mert hibái ellenére mégiscsak nézhető alkotással van dolgunk.
A szereplők nagyszerűek, úgy látom, a casting rohadt alapos volt, és bizony ez a Zachary-gyerek valóban tökéletes az ifjú Spock-nak, de Kirk-öt is ilyesminek képzelné ifiként az ember. McCoy is perfekt, a többire nem térek ki, de elégedett vagyok velük. Jópár kikacsintás volt a nézőkre, a trekkerekre, tanúi lehetünk McCoy és Spock állandó szópárbajai születésének, Kirk ifjúságának, és Leonard Nimoy is felbukkan az idős vulkáni képében.
Ami zavart: minek kellett az elején az az autóeltulajdonítás az ifjú és madárijesztő külsejű kölök-Kirk-kel, megmagyarázhatatlan, hacsak nem ezzel az anakronizmussal (amely minden trailer-ben szerepel) csalogatták az egyszerű nézőket, hogy ne félj, annyira azért nem elszállt világ ez, gyere, neked is jó lesz… Azt meg végképp nem értem, hogy a kocsiban megszólaló zene mi a faszért a Beastie Boys: Sabotage. Jóhogynem Britney Spears? Lehetett volna esetleg a film kedvéért összedobni valami zenét, de nem, a mára már szinte elfelejtett nóta szól. Hogy a romulán űrhajó belülről olyan, mint valami vastelep, vagy cigányputri udvara, az már csak furcsálkodó homlokráncolást préselt ki belőlem. És a központi faszság, amely dühít: mi ez a kurva szerelem Spock és Uhura között? Miért kellett, magyarázza meg valaki? Ilyenről soha szó nem volt, erre semmi nem utalt soha, de kellett, biztosan a tini marháknak, akik majd nagyot sóhajtanak a romantikus jeleneten, amikor a feka muff a hirtelen mély érzelmű vulkánival hetyeg. Anyátokat. (Illogical, mondaná Spock)
Viszont ezen túl kellemes 127 percet élvezhet az ember, kalandok, akciók, még humor is. Szóval félretéve a mozzanatokat, amelyek kissé lelomboztak engem, nem rossz kis folytatás ez. Remélem lesz több része, mert igen, jobban esik a Star Trek, ha a jó öreg Kirk-féle Enterprise kalandjait látom. Nem beszélve arról, hogy csupa új lehetőség nyílt meg, hiszen ez egy alternatív világban játszódik, nem az eredeti történetvonalon. Egye fene, még sorozatot is készíthetnének belőle, nem bánnám.
Moziban kell megnézni, és most, hogy aludtam rá egyet, tőlem is kap egy 10/7-est. Mert nem tudom feledni a történet haloványságát, ez egy Star Trek-hez képest súlytalan.

Az Elveszett Világ Harcosa - Warrior Of The Lost World (1983)

Tegyünk újra egy időutazást a 80-as évekbe. A videózás hőskorszakából sokaknak lehet ismerős ez a kis remekmű, amelynek végignézése nosztalgiaveszéllyel jár, persze csak azoknak, akik átélték azt a nagyszerű érát, az összeülő társaságban videóba helyezett köpet színvonalú filmek laterna magica-ját. Akkoriban a világ más volt, a legbugyutább faszságokat is elbűvölve nézte kicsi és nagy, a legszarabb minőségben a legélvezhetetlenebb narrációval is.
Az „Elveszett világ harcosa” már a címével is üt, és nehogy azt hidd, hogy csak a szokásos magyarított filmcímmel van dolgod, mert az eredeti is ilyen „eredeti”. Bezony. Író-rendezője a nehézsúlyú David Worth, aki igazi túlélő, hiszen még 2006-ban is aktív volt, én mindenesetre megköszönöm neki a nagy ívű „Kickboxer”-t, és a „Lady Dragon 1.-2.”-t, a felejthetetlen Cynthia Rothrock-kal. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kezében még a szar is arannyá válik, és azt sem, hogy említett mozijai kifogástalanok és művészien elgondolkodtatóak voltak, csak annyit, hogy számomra nagyszerű emlékeket hordoznak.
Sok esztendővel ezelőtt egy távoli bolygón járunk az atomháború pusztítása után. Ez a bolygó lehetne a Föld is egy ilyen krízis után, de valamiért fontos volt ezt más helyszínre erőltetni. Kurva nagy zsarnokság jött a röhejes nevű diktátor, Prossor vezetésével (mintha valami prosztata-gyógyszer lenne), amelynek az „Omega-kommandó”, erősen náciknak tűnő kis serege ad nyomatékot. Persze, ahogy kell, vannak olyanok, akiknek ez nem tetszik, ők az ú.n. „Senkiföldjén” élnek, ezek lázadók, meg a hegyek között a „Világosság Hívei”, akiknek vezetője egy professzor. Mindezt az elején tudjuk meg, rögtön, fekete alapon fehér betűvel, ennyivel el is van intézve a történet előzménye, jöhet az akció. Ezek a megoldások sosem voltak ínyemre, olyan ez, mintha a robogó vonatra kapaszkodnál fel útközben, a szememben ez lustaságra és kidolgozatlanságra utal. (Igen, nem kedvelem a Star Wars-t, hiába kezdték később elölről, csak még jobban elbaszták az egészet.)
Még megemlítik a harcost, a hőst, aki magányosan száguldozik „szuperszónikus motorbiciklijével” (tényleg ezt mondják, micsoda hülye duma), aztán már láthatjuk teljes valójában a futurisztikus gépezeten ülve őt, ahogyan gyorshajtásával magára vonja az omegások (nem a zenekar rajongói) figyelmét, és üldözni kezdik, aztán már a szakadár lázadók is vadászni kezdenek rá. Meglepetés ám, hogy motorja beszél is, a magyar szinkronnak köszönhetően leginkább trágárkodik, és ilyeneket mond: „Faszjancsik, faszjancsik, faszjancsik!” meg „Húgyagyúak, húgyagyúak, húgyagyúak”! És igen, mindent többször mond el. Különös továbbá, hogy azon a bolygón és időben mindenki a nyolcvanas évek trendje szerint öltözködik és viseli frizuráját, de ez már csak „szőrszálhasogatás”, szó szerint. Főszereplőnket hátba lövik, majd nyíllal lábon is, végül nekirohan valami falnak, nagyot robban és aztán elhallgat. Akarom mondani, eltűnik.
Aztán különös helyre kerülünk, ahol tógába öltözött faszik meggyógyítják a sérüléseit mentálisan, vagy csak fényt tükröznek sebeire, amitől azok elmúlnak. Ébredése után persze rögvest lelépne, otthagyva gyógyítóit (ők a „Világosság Hívei”), akik össze-vissza hadoválnak az ő különleges szerepéről, hogy rá vártak, és segítsen megmenteni a professzort, akit a szemét omegások elraboltak. (Még egy olyan mondat is elhangzik, hogy ő lesz az új Artúr, aki letaszítja (???) az excalibúrt a szikláról). Eme érvek nem győzik meg, de jövend az említett úr leánya is, aki pisztolyt nyom a farkához, és ezzel teljes mértékben elhívatottá teszi a főszereplőt.
Be kell jutni a gonoszékhoz, szerencsére egy barlangon keresztül oda lehet jutni, mely tartalmaz egy kisebb állatkertet, denevért, kígyókat, pókokat, és végül még mutánsokat is, akiket egy zseb-lángszóróval el is zavarnak. Ja, merthogy ketten vannak, ugyanis vele tartott a prof. lyánya is, hiszen szabadító-kommandóban nélkülözhetetlenek a tökös nők, na nem szó szerint. Álöltözetük és mimikai hiányosságaik miatt el tudnak vegyülni, és pont apja kivégzésére érnek oda, amely nagyon röhejes módszerrel történne, de kiszabadítják, a kifogyhatatlan lövedékű gépfegyverek segítségével. Aztán helikopterrel elmenekülnek, de szar van a palacsintában, mert a csajt meg lazán otthagyják a francba, akit a gonosz diktátor úgy kínoz, hogy egy villogó üveglapra fekteti és hülye hangokkal ijesztgeti. Ami valójában agymosó készülék, tudjuk meg. A professzor és hősünk szervezi a kiszabadítást, ennek okán elmennek a punk-külsejű lázadókhoz, ahol mindenkit legyak a motorosunk, és egy elmondott lelkesítő kampánybeszéd hatására rögtön ő lesz az új vezérük.
Indul a kiszabadítás, és szerencsésen sikerül néhány karateruhás faszival, meg punkokkal legyőzni egy kisebb hadsereget, és mindenkit kinyírni, a szabad gondolatok jegyében. Kerül ám még egy csattanó is a végére, bizony, megmosolyogtató csavar.
Hát, röviden, vagy hosszan, ennyi a sztori. Nincs ám szanaszét komplikálva, de minek is, akkoriban ez nagyon is elég és jó volt. A színészek: motorosunk (Robert Ginty) olyan, mint egy jóllakott napközis, csak szakállal, és minden mondata jópofa irónia, még a legveszélyesebb helyzetekben is, persze ez nem életszerű, de hát ő az Elveszett világ hős harcosa! Donald Pleasence, mint zsarnok egy az egyben hozta a James Bond-ból átmentett Blofeld figurát, még át sem öltözött szerintem, csak dobta a macskáját.
Persze a náci karakter lerí a jelképekről, öltözködésről, viselkedésről, mert mint tudjuk, az abszolút gonosz az univerzumban csakis náci lehet, még egy másik bolygón is.
Kellemes kis kikapcsolódás, jól szórakozhatunk rajta, mulathatunk enyhe primitívségén, és nosztalgiázhatunk, azokra az időkre gondolva, amikor jóval egyszerűbb volt minden, és könnyebb is.
Aranyos kis mozi, de nosztalgia nélkül csak 10/3, azzal együtt viszont 10/7.

2LDK (2003)

2 hálószoba, egy nappali, egy ebédlő és egy konyha.
Japánban ez szabvány-lakás. Rövidítve csak röpke 2LDK, mint azt a film címében is láthatjuk. Hozzátehetjük még: és 2 darab szereplő.
Mi sülhet ki ebből? Ilyen díszlettel, és ekkora szereplőgárdával sikerül vajon egy jó mozit készíteni?
Mivel a japán filmek terén nem igazán vagyok otthon, ezért nézzétek el nekem, hogy nem méltatom az író-rendező Yukihiko Tsutsumi korábbi munkáit. Ugyanígy a két főszereplő ifjú hölgy, Eiko Koike és Maho Nonami is eléggé kiesik az európai emberek látóteréből, hát igyekszem csak erre az egy alkotásra koncentrálni.
Két teljesen különböző fiatal nő kényszerül együtt lakni a fentebb említett lakás-összeállításban.
Nozomi, a vidéki kislány egy szigetről érkezett Tokióba, hogy színészi karrierbe kezdjen. Anyagilag nincs a legjobban eleresztve, ráadásul szépsége ellenére nem egy szívtipró típus, anyja pedig legszívesebben férjhez küldené a helyi rizstorta-készítő fiához. Ehhez azonban nem fűlik a foga a leányzónak.
És ott van Rana, aki díjakat nyert szépségével, drága holmikban járkál, nagyvilági életet él, férfiakat csábítgat.
Egy dolog közös bennük külsejükön kívül: mindketten foggal-körömmel ragaszkodnak a karrierhez, kinek ezért, kinek azért fontos a kitörés, hogy szerepelhessenek.
A szerep-meghallgatásuk utáni pillanatokban kapcsolódhatunk be az életükbe, a két különböző karakter feszült kapcsolatának ez a csúcsa, nem tudni, melyikük szerepelhet a „Gengszterek asszonyai” című készülő produkcióban. A sokat tapasztalt Rana múltjában sötét folt is akad, míg Nozomi kissé rigolyás alkat, bár némileg visszahúzódóbb, természetétől fogva. Na ez nemsokára elmúlik.
Ahogyan az igazi veszekedések kezdődni szoktak, mindig apróságokon tör ki a vita. Az egyik használja a másik samponját, a másik –ugyan véletlenül- de kiönti a drága parfümét lakótársának. A felgyülemlett ellenérzések tüzére ez csak olaj. Férfiügyek is bonyolítják a helyzetet.
Ranát nem hagyja a múltja nyugodni, úgyhogy, míg társa lefeküdt aludni, ő inkább bedurrant egy kis dübörgő zenét, és elmerül benne, bekapva egy marék gyógyszert. Nozominak több sem kell, dühöngeni kezd. Aztán álságosan bocsánatot kérve még meg is alázza a másikat. Innentől elszabadul a pokol. A fele sem tréfa.
Törés-zúzás, verekedés, sövény-nyíró láncfűrész, kádba fojtogatás majd árammal sokkolás, arcon-spriccelés vízkőoldóval és egyéb nyalánkságok. A tomboló erőszak átveszi az uralmat, mígnem:
Tőlem aztán nem tudjátok meg. Maradjon titok, amit csak a beavatottak tudhatnak meg. Akik megtekintik ezt az alkotást.
Megint bajban vagyok. A meghatározás mindenütt horror elsősorban, és csak másodsorban dráma. Én meg topogok, mint futballista a szabadrúgás sorfalában ácsorogva, mert nehezen tudnám besorolni, esetleg a pszicho-dráma kategóriába. Mert elborzasztó jelenetek akadnak bőven, de mégsem ez a lényege az egésznek. A mindössze 70 perces filmbe sikerült belesűríteni mondanivalót, sikerült karaktereket felépíteni (bár két szereplő esetén azért ez kötelező) és durva feszültséget is generálni. Nem tudhatod a végéig, ki kerekedik felül. Főleg azt nem, kinek drukkolj? Önmagában még tragédia is lehetne, hiszen borzasztó, ahogyan két életerős „virágszál” képes ilyen dolgokra. Amerika kapcsán ez nem is rázná meg az embert, de a keleti kultúra ismeretében néha elszomorodunk, hogy a nagy múltú és kultúrájú nemzetek is ide süllyednek. Asszem a szamurájok forognak a sírjukban. De lehet, hogy csak én érzem így, csak belevetítem az érzéseimet, viszont az azért dicséretes, hogy elgondolkodtatni is sikerül ezzel a nem túl hosszú történettel.
Minden egy lakásban játszódik, mégis sikerül a kamera-beállításokkal és színekkel különlegessé tenni az egészet. Nincs zene sem szinte, csak néhány effekt, majd a végén néhány szomorú zongorafutam. Tetszetős néha a gondolatok megmutatása is, a felszínes társalgás közben a valódi érzések kifejezése, az anyázás, és a ribancozás. Jó ötlet.
Úgy látszik, az ázsiai filmgyárosok csak akkor tudnak igazán jót alkotni, ha nem az elcsépelt szellemeikkel akarnak elkápráztatni bennünket.
Mint mondottam, egy nem-ázsiai film esetén nem sok hatást keltene az egész. Így viszont megy minden. A két szereplő igazán kitett magáért, egészen a végén bekövetkező melodramatikus percig.
Fura film, de élvezni fogod.
Nézd meg, kikapcsol, de el is borzaszt.
Én meg adok egy 10/9-et neki.
Megérdemli.