-Mit énekel a molyember a szekrényben?
-Edda bluest.
Elnézést kérek a Kedves Olvasóktól, hogy egy ilyen szar poénnal kezdek. Szolgáljon mentségemre, hogy boncolt alanyunk is ebbe a kategóriába esik. Mert bármennyire is honfi érzések dúlnak kebelemben, nem mehetek el szó nélkül ezen magyar film mellett. Beszélnünk kell róla, mert olyan, mintha kedvesünk megcsalt volna, nem hagyhatjuk szó nélkül, bármennyire is szeretjük és fáj. Bár a hazai filmgyártást nem becsülöm valami sokra, élt bennem a remény, Petőfi szavaival csalfa és vak lángja, hátha ez más lesz, ez jobb lesz, kiemelkedik. Felül emelkedik a sok-sok csányisándor-stohlandrás-szabógyőző-etcetera okádékon, a gagyibbnál gagyibb romantikus vígjátékok undort keltő dömpingjén. Ez a jelen, a rendszerváltás óta vagy ilyen hülyeségekkel támadják azon kevés nézők agyát, akik érthetetlen oknál fogva a szirupos valami amerikai terézanyákra kíváncsiak, netán mesterkélt, érthetetlen, tartalmatlan, amatőr mentális maszturbációkra valami garbót hordó és pipázó kecskeszakállas meg nem értett művésztől. Míg Nyugat-Európában készülnek azért nézhető mozik, addig a volt kommunista országok továbbra is afféle szellemi vasfüggöny mögött sínylődnek. Az ok azonban megérthető, ha egy kicsit belegondolunk: az elvtársak maradtak az iparban, az igénytelen kommunista eszmeiség uralkodik. Ízléstelenek, vásári mulatságnak nézik a szórakoztatóipart, és baszottul ámerikás filmeket erőltetnek ránk, mert ezredszerre sem fogják fel, hogy erre nem vagyunk vevők. Miért ülnék be egy hollywood-utánérzésre a moziba, amikor van valódi is? Így lesz ez, amíg meg nem értik, hogy van saját hangunk is, amit meg kell lelnünk, van magyaros kifejezési mód, ahogyan volt a világháború előtt és még a bolsevizmus alatt is néha olyan magyar film, amit mai napig élvezettel nézünk végig. De messzire mentem, térjünk vissza a molyember legendájára, amely - mit ad Isten - szintén az Egyesült Államokból költözött hazánkba.
Tegnap délután szerkesztőségi konferencia történt, blogunk feltámadása ürügyén és inspiratíve. Részt vett rajta Balázs barátom, sok sör és némi unicum is. Jó hazafiként már alig vártuk, hogy az eleddig fiók mélyére elsüllyesztett magyar horrorfilm végre megbizsergesse agyi ízlelőbimbóinkat, hogy elégedetten csettintve dőljünk hátra, mély sóhajjal, miszerint ez igen, bazmeg, ez most odabaszott. Persze mi nem beszélünk ám így, ez csak olyan hangulatfestő kis mondat volt.
Kezdjük alkotónkkal, a művésszel, a nagybötűs géniusszal, az eNBerrel, aki zsenijével megalkotta Magyarország (fen)ékkövét, a tehetséget, akiről hosszabb életrajz van az imdb-n, mint valódi direktoroknak, bár gyanítom, azt Elekes Gergővel ellentétben az igazi rendezők nem magukról írták. De nézzük el ezt az apróságot, hiszen ugyan ki más ismerné jobban a biográfiáját, ha nem maga az alanya? Itt megtudhatjuk, hogy már 15 évesen a filmezés irányába fordult a "Vissza a jövőbe" hatására. Szerencsére óvodai élményeiről, netán első recskázási kísérleteiről nem mesél a most mindössze 30 éves tehetség. Bűntársat találva magának, Gallai Józsefet, (aki szintén egy polihisztor, mert kérem szépen volt ő: Writer | Director | Producer | Actor | Cinematographer | Sound department | Casting director | Second Unit Director or Assistant Director | Production designer | Production manager | Set decorator...) összeálltak, mint az a bizonyos örökítőanyaggal átitatott alsónemű, és belevágtak a filmmakerkedésbe. Kezeik közül rövidfilmek tömkelege mellett olyan szerzeményeket komponáltak, mint a "Bodom" és a "Spirits In The Dark" és a valószínűleg önéletrajzi elemekkel átszőtt "A meg nem érintett". Jól megjegyeztem a címüket, nehogy egy óvatlan pillanatban megnézzem ezeket.
Mivel nagy példaképük M. Night Shyamalan, ezért úgy döntöttek, hogy nem rondítanak bele a kedvenc műfajába, nem törnek babérjaira, inkább kapásból egy szart helyeznek arra a bizonyos asztalra. Így jutottunk el hosszas mellékágakon a "Moth"-hoz.
A világ közepén járunk, vagyis az USA-ban, ahol a csinos kis Thora tanítónőként a katedrán éppen a molyember legendájáról okít. Mindent elképzelhetőnek tartok, lehet, hogy van ottan kriptozoológiai tantárgy is. Mivel Magyarországon a félelmetes lényről már 22 észlelést jelentettek, továbbá, mert itt olcsóbb a filmforgatás, ezért keres valakit a vele egykorú tanítványok között, akivel meglátogathatná kis országunkat.
-Edda bluest.
Elnézést kérek a Kedves Olvasóktól, hogy egy ilyen szar poénnal kezdek. Szolgáljon mentségemre, hogy boncolt alanyunk is ebbe a kategóriába esik. Mert bármennyire is honfi érzések dúlnak kebelemben, nem mehetek el szó nélkül ezen magyar film mellett. Beszélnünk kell róla, mert olyan, mintha kedvesünk megcsalt volna, nem hagyhatjuk szó nélkül, bármennyire is szeretjük és fáj. Bár a hazai filmgyártást nem becsülöm valami sokra, élt bennem a remény, Petőfi szavaival csalfa és vak lángja, hátha ez más lesz, ez jobb lesz, kiemelkedik. Felül emelkedik a sok-sok csányisándor-stohlandrás-szabógyőző-etcetera okádékon, a gagyibbnál gagyibb romantikus vígjátékok undort keltő dömpingjén. Ez a jelen, a rendszerváltás óta vagy ilyen hülyeségekkel támadják azon kevés nézők agyát, akik érthetetlen oknál fogva a szirupos valami amerikai terézanyákra kíváncsiak, netán mesterkélt, érthetetlen, tartalmatlan, amatőr mentális maszturbációkra valami garbót hordó és pipázó kecskeszakállas meg nem értett művésztől. Míg Nyugat-Európában készülnek azért nézhető mozik, addig a volt kommunista országok továbbra is afféle szellemi vasfüggöny mögött sínylődnek. Az ok azonban megérthető, ha egy kicsit belegondolunk: az elvtársak maradtak az iparban, az igénytelen kommunista eszmeiség uralkodik. Ízléstelenek, vásári mulatságnak nézik a szórakoztatóipart, és baszottul ámerikás filmeket erőltetnek ránk, mert ezredszerre sem fogják fel, hogy erre nem vagyunk vevők. Miért ülnék be egy hollywood-utánérzésre a moziba, amikor van valódi is? Így lesz ez, amíg meg nem értik, hogy van saját hangunk is, amit meg kell lelnünk, van magyaros kifejezési mód, ahogyan volt a világháború előtt és még a bolsevizmus alatt is néha olyan magyar film, amit mai napig élvezettel nézünk végig. De messzire mentem, térjünk vissza a molyember legendájára, amely - mit ad Isten - szintén az Egyesült Államokból költözött hazánkba.
Tegnap délután szerkesztőségi konferencia történt, blogunk feltámadása ürügyén és inspiratíve. Részt vett rajta Balázs barátom, sok sör és némi unicum is. Jó hazafiként már alig vártuk, hogy az eleddig fiók mélyére elsüllyesztett magyar horrorfilm végre megbizsergesse agyi ízlelőbimbóinkat, hogy elégedetten csettintve dőljünk hátra, mély sóhajjal, miszerint ez igen, bazmeg, ez most odabaszott. Persze mi nem beszélünk ám így, ez csak olyan hangulatfestő kis mondat volt.
Kezdjük alkotónkkal, a művésszel, a nagybötűs géniusszal, az eNBerrel, aki zsenijével megalkotta Magyarország (fen)ékkövét, a tehetséget, akiről hosszabb életrajz van az imdb-n, mint valódi direktoroknak, bár gyanítom, azt Elekes Gergővel ellentétben az igazi rendezők nem magukról írták. De nézzük el ezt az apróságot, hiszen ugyan ki más ismerné jobban a biográfiáját, ha nem maga az alanya? Itt megtudhatjuk, hogy már 15 évesen a filmezés irányába fordult a "Vissza a jövőbe" hatására. Szerencsére óvodai élményeiről, netán első recskázási kísérleteiről nem mesél a most mindössze 30 éves tehetség. Bűntársat találva magának, Gallai Józsefet, (aki szintén egy polihisztor, mert kérem szépen volt ő: Writer | Director | Producer | Actor | Cinematographer | Sound department | Casting director | Second Unit Director or Assistant Director | Production designer | Production manager | Set decorator...) összeálltak, mint az a bizonyos örökítőanyaggal átitatott alsónemű, és belevágtak a filmmakerkedésbe. Kezeik közül rövidfilmek tömkelege mellett olyan szerzeményeket komponáltak, mint a "Bodom" és a "Spirits In The Dark" és a valószínűleg önéletrajzi elemekkel átszőtt "A meg nem érintett". Jól megjegyeztem a címüket, nehogy egy óvatlan pillanatban megnézzem ezeket.
Mivel nagy példaképük M. Night Shyamalan, ezért úgy döntöttek, hogy nem rondítanak bele a kedvenc műfajába, nem törnek babérjaira, inkább kapásból egy szart helyeznek arra a bizonyos asztalra. Így jutottunk el hosszas mellékágakon a "Moth"-hoz.
A világ közepén járunk, vagyis az USA-ban, ahol a csinos kis Thora tanítónőként a katedrán éppen a molyember legendájáról okít. Mindent elképzelhetőnek tartok, lehet, hogy van ottan kriptozoológiai tantárgy is. Mivel Magyarországon a félelmetes lényről már 22 észlelést jelentettek, továbbá, mert itt olcsóbb a filmforgatás, ezért keres valakit a vele egykorú tanítványok között, akivel meglátogathatná kis országunkat.
Zárójel: a molyember afféle mendemonda Nyugat-Virginia államban egy majd 3 méteres, szőrös, vörösen izzó szemű lényről, olyasféle néplélek által kiötlött entitás, mint a jeti, a nagyláb, vagy a jószívű BKV ellenőr. Gondolom megunta ott a virginia szivart, és kék szofira vágyott, átköltözött oda Veszprém környékére, ahonnan Linda is származik.
Jelentkezik is Adam, akit nem más -tádámm - mint a jó Gallai Józsi "alakít". Mint azt számos önvallomásából megtudhatjuk végtelennek tűnő útjuk során, őt bíz' a rejtély megfejtése motiválja, amely ugyan sajnos ezáltal elveszi a misztikumot a világból, de ez van, és még csak meg sem akarja kúrni a tancsi nénit. Repülőre pattannak, aztán máris itt, a betyárok és gulyásleves földjén teremnek. Némi zavart okozott fejemben - bár lehet, hogy csak nem figyeltem eléggé - hogy párosunk Thora saját autóját is magával hozatta, amelyből átszállnak egy másikba útközben. Innentől nagyrészt kézi kamerával kísérhetjük nyomon az eseményeket. Mert a "found footage" menő, továbbá olcsó.
Zárójel: A film veszélyes, semmiképpen nem nézendő egyedül, mert kómába esést okozhat.
Elkezdődik az utazás, amely során túl sokat megtudunk szereplőinkről. Thora elmeséli érdektelen életét, megtudjuk, hogy bár pedagógus, ám színésznő szeretne lenni, miközben apja ügyvédpályára szánja - később kiderül, hogy ír is. Már nem nemzetiségileg. Tehát hősnőnk szintén egy igazi mindenhez IS értő polihisztor, sőőőőt, polihisztérika, bár a színészi álmait remélem elfeledte örökre. Kissé kínos, ugyanis először érezzük azt, hogy ez egy afféle casting, egy benyújtandó vizsgamunka, ahol a történet nem is lényeges, inkább csak bemutatkoznának, elmondják vágyaikat, ripacskodásba hajló érzelgősséggel, túlspilázott mimikával, hátha felveszik őket a filmművészetire. Adam eközben méla arccal hallgatja velünk együtt a sok felesleges locsogást, de ő meg is érdemli, mivel ő írta a szar forgatókönyvet. Éjszakára megszállnak valami szocialista üdülőnek tűnő helyen, pénzszűke miatt egy szobában, ahol még csak szexualizálásra sem kerül sor. Legalább feldobta volna valami ezt a marhaságot. Éjjel rettenetes, borzasztó, iszonyatos, megrázó dolog történik: Adam felébred mert valami hangot hall. Kamerájával bolyong, miközben ijedt lihegését hallhatjuk, megtekinthetjük a parkettát, a műmárvány hidegburkolatot, majd tanárnő a frászt hozza emberünkre. Csak jó szándékkal üzenném, haver, ne nagyon költözz városi panelba, itt egyvégtében sikongathatnál az ablak alatti zajoktól, főleg péntek esténként, amikor a rajok indulnak táncos mulatságba, vagy hajnalban, amikor onnan érkezve úgy gondolják, hogy mindenki szívesen ébred Kisgrófó dalainak részeg rikoltozás megamixeire. Útnak indulnak, zaklatottan az éjszakai semmiségtől, majd újabb riasztó dolog pumpálja vérnyomásukat: az út közepén a helyi falu bolondja egy "Egri lehánykás" pillepalackkal fenyegeti őket. Ennek már fele sem tréfa, gyűlnek a baljós előjelek, én máris visszafordulnék a helyükben. Ám örömünkre ők nem ilyen gyáva nyulak, tovább tartanak kitartóan céljuk felé, ami egy erdei szállás, amelyet lefoglaltak, csak a honlapot valószínűleg még nem frissítették úgy 70-80 éve, ezért egy romos épülethez érnek, amelyben végeláthatatlannak tűnő bolyongásba kezdenek. Thora itt felfedez valakit kamerája által, aki őket figyeli, de mi ezt sem láthatjuk, talán ökonomikus okokból. A szertelen utazás folytatódik, egyenesen valami susnyásba, ahol megállnak, mert annyira szájba baszottul eltévedtek. Meg sem fordul a fejükben, hogy akkor visszafordulnak, akár gyalog is, ha már csak fél tank benzinjük van.
Megjegyzés: Magyarországon fél tank benzinnel bárhol vagy, mindenképpen találsz valami lakott helyet, ugyanis nem a beláthatatlan Ausztrál prérin élünk. Itt max a belvárosban lehet eltévedni, netán főpolgármesterünk keveri a kerületeket cuki kis fejében...
A rendkívül félelmetes helyzet megnyitja Adam lelkét is, és elmeséli élete tragédiáját, megossza velünk, olyan szintű elementáris ripacskodással, hogy a végén szinte várom, hogy azt mondja, hogy "dikk tesa, illen szegínyek vagyunk, acc egy cigit, anyám szívműtétjére köll". Tehetsége a népszerű "mi folyik itt gyöngyösön" klasszikus szereplőjét idézi fel a nézőben. Az érzés, miszerint ez egy casting valami komolyabb filmes céghez, meg vadul ágaskodik bennünk. De újabb durva dolog történik: a nő hangokat hall, ezért természetesen otthagyják a járművet, az éj és az erdő közepén. Visszatérve konstatálják a vérfagyasztó eseményt: a kocsi eltűnt!!!44!!4! Csak a táskájukat és a sátrukat pakolta ki a rendszerető molyember. Megkezdődik a kóválygás a sötétben, elveszetten az erdőben, és ahogy az lenni szokott, kezdődő konfliktusok is kicsíráznak. Rájuk virrad, de a négyszögletű kerek erdőből nincs kiút, messze földön híres a magyar vadon. Precízen összehajtott ruhákat lelnek (mint említém fentebb, a molyember igen akkurátus és alapos) amely egy levágott kezet rejt... Ez már nem játék, meg az összetúrt földönkupackákon játékmackót lelnek, amelyből kikövetkeztetik, hogy ez egy 20 fős gyerektemető.
Megjegyzés: Mindig is mulatságosnak találtam azokat a szereplőket a filmekben, akik tudják, hogy ez itt egy horror, a forgatókönyv szerint is, ezért minden apróságra, amely megszokott a mindennapi életben, úgy reagálnak, mintha maga a pokol fenekedne rájuk. Így lesz földtúrásból temető, így lesz a szél zaja ok nélkül valami fenyegető dolog, és így következtethetünk világvégére egy hangos szellentésből.
Sátrat vernek, de pánikba esnek, mert zörejek zaklatják őket, ezért a sátorponyvát hosszú percekig tanulmányozhatjuk igen közelről. Majd rémült rohanásba kezdenek, melynek során egy hullát találnak, majd ezt követően az autójukat. Bepattannak, és végre megláthatjuk a molyembert a teljes valójában egy másodpercre, aki szemmel láthatóan valami hülye egy köpenyben. Menedékre lelnek egy nyaralóban, ahol végzetes dolog történik - vagy isteni igazságszolgáltatás a nézőknek?
A befejezés bizony jókora csavart tartalmaz, amely végképp elvesz minden misztikumot, ahogyan Adam Coelho-i mélységekbe emelkedve ezt kifejtette... És ez nem képzavar, csak gondold át. Sommás véleményem, hogy ez egy szar. Élvezhetetlen. Nulla sztori, nulla horror, nulla szereplők. Ügyes trükk a kézi kamera, mert legalább nem kell eljátszaniuk, hogy tudnak színészkedni. Amikor pedig megpróbálják, azt teljes mértékben olyankor adják elő, amikor abszolút nem releváns. A sok felesleges pofázás, amelyek Tarantino alkotásaiban kultusszá váltak annak fordulatossága, leleményei által, itt tényleg csak időkitöltő és mélyálomba taszító dialógusok. Dögunalom. Költségvetés nem volt, egy ilyet akár már most leforgathatnék a telefonommal, ha lenne rá gusztusom. De nincs. Nem hinném, hogy lett volna valódi forgatókönyv, inkább ötletek, helyszínek, és próbáltak hangulatot összeszögelni. Lehetetlen egy kicsit is izgulni, feszültséget érezni attól, hogy ők azt akarják nekünk sugalmazni viselkedésükkel. Amatőr próbálkozás, gyerekes, néha kimondottan röhejes, néha pedig csak fogjuk a fejünket. Ez a magyar Ideglelés, és valóban szó szerint idegbajt kapunk tőle. Egy antiországimázs film. Különböző fesztiválokon is szerepeltették, ahol néhány beszívott kretén még minősítette is, így kerekítvén ki azt az egzotikus képet hazánkról, hogy baszki ezek ennyit tudnak, érdekes állatok, már a kamerát is be tudják kapcsolni. Jól nézzétek meg a borítót, elképesztő fantáziáról árulkodik, ugyanis ilyesmit még csak nyomokban sem tartalmaz az elkészült kis műremek. Nem beszélve az arcátlan "valós események alapján" feliratról a trailer-ben... Természetesen ajánlom egyébként a filmet, meg kell nézni, lehetőleg jó társaságban alkohollal, máshogy elviselhetetlen. 10/1
UI: Később sem lett jobb a felhozatal, a "Bed Of The Dead", a "Véres telihold" és az "In The Trap" hazavágott minket. Hogy miért nem inkább az "Atomcápát" néztük, vagy Samantha Fox videóit???
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése