Bite (2015)

Hát bele a lecsóba. Most és itt, végre annyi idő hallgatás után.
 Persze olyan nagy csend nem volt, szerencsére "Thisz iz di reklám helye", az Azilum nevű "Lovecraft-i magazin" lapjaira írtam némi film- és játék-kritikát, vagy nevezzük bárminek ömlengéseimet, netán fanyalgásaimat. De ideje van a hallgatásnak, meg a franctuggyaminek, most alá akartam támasztani bölcsességemet valami hülye idézettel, legközelebb Coelho-tól nyúlok.
 Szerintem mindenkinek ismerős az az érzés, amikor várva vársz egy filmet. Amikor megszerzed, belepörgetsz. Amikor belepörgetsz, felhorgad benned a vágy, ezt most sürgősen meg kell néznem. Ha lehet, nem egyedül, mert ökör iszik magában, most szerintem kimerítettem a napi közmondási - rátámat is. Ám némi rossz érzés is vegyült ebbe, de erről majd alább.
 Szóval. A "Bite". Egy igazi bio-horror. Minden erre mutatott, én meg a démonos múvik után bőséggel kapható vagyok erre is, mióta a "Contracted" felnyitotta a szememet az eme irányba való érdeklődésre. És tegyük hozzá, a második része is igencsak kellemes volt, már, ha minősíthetjük így éppen zombivá rothadó emberek agonizálását... Nem is tudom, vissza is nyúlhatok az alapokhoz, bár ki hogyan tartja számon, számomra leginkább "A légy" ugrott be, ami klasszikus, de mindenféle test-átalakulós, vérrel és nyálkával, undorral átitatott mozit is sorolhatunk jelen boncolásunk elődei közé. És akkor még távolról sem világítottuk meg az igazságot. Mert rengeteg hasonló akad ebben a kategóriában, és most annak, aki rest utánaolvasni, mi is a body horror, amelyre olyan szépen rámutattam, és feltártam mivoltát, hát én is lusta lévén idézem önmagam, ami nem szégyen, hiszen igen emelkedett módon fogalmaztam: "Ez az úgynevezett bio-horror, az organikus-horror, a body-horror, amely az átalakulás, a test torzulása, és betegségekről, az önmagunk elvesztéséről szól. Az ember egyik legalapvetőbb félelméről szól, és amely valóban realisztikusabb bármilyen démonok, földönkívüliek és egyebekről mesélő történeteknél: a betegségről, amely tönkretesz szépen lassan, mint a rák, és az AIDS. "
 És valóban, talán ezért annyira megragadó, annyira hátborzongató ez a műfaj. Közelebb nyúl hozzánk, mint egy kísértetes film, vagy természetfelettivel és kézi kamerákkal szőtt mese. Itt valóban az emberről van szó. Arról van szó, amikor napokig fáj a gyomrom, és a neten barangolva csakis a "rák" jön ki megoldásnak. Amikor fiatalok egyszerűen csak megbetegszenek, és meghalnak. Amikor a testünk eltorzul bármi okán is, és nem a túlzott hamburgerfogyasztástól. 100%-kal több esélyünk van betegségben meghalni, mint egy láncfűrészes gyilkos keze által, netán sátáni megszállottságtól. Szóval ez adja az igazi borzalmat és félelmet, de nem úgy, mint egy dán családi dráma, mert mégis: a valósághoz nincs köze, és ez valami feloldozást ad a nézőnek. Rossz nézni, összerázkódunk, szorongunk, de szerencsére nincs köze a realitáshoz.
Naszóval, némi alapok:
 A film kanadai, ami meglepő, mert legyünk őszinték, a horror műfajában leginkább a Syfy-s történeteket ismerjük innen. Legalábbis mostanság. Chad Archibald jegyzi mind a forgatókönyvet, mind a rendezést. Utóbbira nem is lenne panaszom, az előbbi pedig mélyen zavaró. Mert a rendezés szép, a képi világ erős, és kifogástalan. Az arisztokratikus nevű Archibald kissé negatív csengésű a fülemben, mivel a "Hidrofóbia" című alkotást is ő jegyezte, amely konkrétan annyira tömve volt hülyeséggel, és ellentmondással, hogy megnézése következtében napokig nem tértem magamhoz. Végy egy esetlegesen jól hangzó sztorit, és tömd tele irreális viselkedésű szereplőkkel, irracionális agyament értelmetlenséggel, hosszú percekkel teli unalommal. Na, ez volt a "Hidrofóbia". (Mert hát ugye hihető, hogy egy lelki trauma és átélt csúnya dolog után egy hölgy évekig nem közelíti meg a vízet, bizonyára őt magát sem közelítené meg senki, a szaga miatt...).De lépés tovább, és nyugalom: a színészek egészen jól tették a dolgukat, Elma Begovic főszereplőként igazán nem érdemes panaszra, nem tehet róla, hogy ilyen katyvaszban kellett kompromittálnia magát. Ez vonatkozik a többiekre is egyébként, hiszen a horror műfajában azért nem kell összetörnie magát senkinek. Nem lehet mindenki Bruce Campbell. 

 Esetleírás:
Casey leánybúcsújára megy, egyenesen Costa Rica festői helyszínére két barátnőjével. Nem az ő hibájuk, hogy nem kedveljük meg emiatt őket, hanem a normalitás, hogy miért is kell ilyen deviánsnak lenni, csak mert ki akarunk rúgni a hámból. Egy legénybúcsú is taszító, nemhogy az önmagunkból kivetkőzött nők. De tovább, hősnőnk szétcsapja magát, és állapotában alkalmatlan bármilyen felelős döntésre, ezért lakodalomra készülve ügyesen valami fickóval összejön. Aki van oly' nemes, és egy térképen nem fellelhető helyre irányítja, mert az valami paradicsomi kis ékszerdoboz. Valóban szép, elbűvölő kis vízesés, fürdőzés, de sajnos egy fránya valami megcsípi Casey derekát. Hazatérve a hétköznapokba, lelkiismereti válságba kerül, már nem is igazán akarja az esküvőt Jared-del, aki fültőig szerelmes belé. Ezenközben a csípés helye egyre rondábbá válik, és szex közben véletlenül odaérve párja belenyúl, gusztustalan nyálkát fakasztva. Hősnőnk azonban nem ám az SZTK-ba rohanna, hanem a házi orvosát hívogatja, aki azonban nem elérhető. Tovább bonyolódik a dolog, kiderül, hogy állapotos, ám azt nem tudja, hogy nem gyermek növekszik benne, hanem más. Kezd lerobbanni, és egyre csúnyábban néz ki, itt dicséret illeti a maszkmestert, ahogyan a fokozatos romlást mutattatja. Idegesítő anyósa, akivel egy épületben lakik, addig zargatja, mígnem egyszerre csak valami savat okádik az arcába. Innen nincs megállás, rengeteg ronda kis petét rak, Jared-et nem engedi be a lakásba, kezdi teljesen elveszíteni emberiességét. Amikor barátnője meglátogatja, hát az is szörnyen végzi. Maradék leánybúcsús társnője pedig egy fondorlatos kis lotyó, aki a fickójára pályázik. Ő sem végzi különbül, ahogyan senki sem ebben a kis társaságban. Casey már teljesen átalakul valamivé, amely nem ismer kegyelmet.

Na eddig a jól hangzó történet, de sajnos ki kell ábrándítanom az Olvasókat: ez a film a "Contracted" árnyékába sem léphet. Kollégám két szóval jellemezte: olcsó utánzat. Szerintem nem olcsó, de az biztos, hogy ahhoz képest ez csak gagyi vásári mutatványosság, freak-show. Már az megcsengette bennem a vészharangokat, hogy ezzel a szöveggel próbáltak ráhangolni nézőket: "Gyanús, hogy már a a film vetítését megelőzően hányózacskókat osztottak a Bite-ra érkezőknek, bár az is lehet, hogy a készítők is tisztában voltak munkássággal, ugyanis a hírek szerint ketten is elhányták magukat, sőt egy néző elájult, mentőt is kellett hívni hozzá." Nos, utoljára "Az emberi százlábú"-t akarták ezzel az ócska marketinggel árusítani nekünk, ami egy rakás szar, ezért kélt bennem rossz érzés már a megtekintés előtt. Mert nem hinném, hogy van olyan hülye, aki beül egy horror-vetítésre, aztán meg rosszul lesz. És nekem ne azzal akarjanak eladni egy sztorit, hogy "Ide, ide emberek, rengeteg nyálka és undorító dolog van benne". Hanem próbáljuk meg a történettel, a feszültséggel, izgalommal. Teccik tudni, mint egy horrort. Nem kell lubickolni a gusztustalanságban, csak azért, hogy mutogassuk, mint a szakállas nőt, vagy a kétfejű gyerekeket a cirkuszban. Az egészről leginkább az jutott eszembe, mintha a "Barátok közt"-öt nézném, amelyben van egy olyan szereplő is, aki átalakul valami félbogár lénnyé. De ezen vonal mentén állandó jelleggel mindenki a magánéletével, a szerelmi ügyeivel foglalkozik, még halálos agóniája közben is. Megcsaltál, félrekúrtál, átvertél. Hagyjuk ezt. Nem hiszem, hogy egy halálos mutánssá transzformálódott lény ilyenekkel foglalkozna, de, ha maradt ennyi emberi benne, akkor miért is nem öli meg magát? Chad Archibald itt is a forgatókönyv fekete lyukaiban vérzik el, hiába tálalja a gusztustalanságot literszámra, ettől még nem lesz szerethetőbb egy szereplő sem, egyetlen karakter motivációja sem lesz érthetőbb. Mint ahogyan a lány, aki belép a szanaszét nyálkázott, lárvákkal teli lakásba, de eszébe sem jut elrohanni, hát persze, beszélgetni akarok a szinte alien-barlangban lakó eltorzult csajjal. Vagy Jared, a férjjelölt, aki napokig nem kérdez rá a vele szemben lakó kedvese állapotára, és senki nem hallja a házban hogy olyat visít, hogy a tükör is szétrobban a fürdőszobájában. És persze sokan panaszkodtak a szagokra, mondja Casey anyósa, míg él, de érdekes módon ez a szál is ennyiben maradt, hiszen Jared még az anyját sem látogatja meg pár nap alatt, aki egyszer csak eltűnik a szomszéd lakásból. Szóval folt hátán folt, és igen idegesítő, hogy továbbra is magánéleti problémákra fókuszál a történet, ami teljes mértékben hülyeség, hiszen jóval fontosabb dolgok is zajlanak körülöttük, de csak az intrikák folynak. Az utolsó fél órában folyton azt néztem, mennyi van még a filmből, imádkozva, hogy a stáblista legalább 19 perces legyen. Bosszantó a sok bugyutaság, és feszültséget tényleg csak az okozott, hogy legyen vége már ennek az egész katyvasznak, a szerelmi dráma mellékszála után csak kullog a horrorstory-line, méghozzá az is csak látványosságban. Ami véleményem szerint az egyetlen pozitívuma a "Bite"-nak, mint feljebb írtam, sikeresen undorítanak el bennünket. Csak éppen ez kevés. A "Micimackót" is meg lehet csinálni egy átalakuló szereplővel, aki megöli a többieket, de az maximum csak poén lenne, nem komolyan vehető horror. Súlytalan, sőt unszimpatikus karakterek, csapnivaló forgatókönyv, bár a rendezés és a szereplők jók. Lehet, hogy a csalódás is az, ami ezt hozza ki belőlem: de egyszer nézhető, 10-ből 4 pontos semmiség.