Toxin (2014)

Előszóban leszögezem: lusta vagyok, és hát, ami nem megy, nem erőltetem, hiszen az úgysem lenne az igazi. Tegnap azonban éreztem ujjaim végében a bizsergést, amikor megnéztem ezt a filmet: Írnom kell róla. És továbbá köszönöm eme üzenetet, amit tegnap kaptunk az egyik poszthoz megjegyzésként, vedd úgy hogy neked, kedves Névtelen, kiemelten szól a cikk: " Névtelen írta...
Ha láttatok mostanság valamit, akár "csak" egy jó trash movie-t is, örülnék egy posztnak!" Úgyhogy bele is vágok, sajnos valóban egy ultraszar alanyt kell boncolnom, de a sors már csak ilyen, egyszer fent, egyszer lent.

Naszóval. Gyáááá, bazmeeg.
Ez volt a végső konklúzióm a "Toxin"-ról. Nem tudom, az én lelkem kezd kifinomulni így bőven 30 felett, vagy egyszerűen csak egyre mélyebben tud a filmgyártás hatolni a pöcegödörbe, olyan szinten, hogy szinte riasztólag tud hatni az elmémre egy-két film. Persze nem fogok innentől mély értelmű és filozofikus műveket elemezni, és megtekinteni, (bár egy horror is tud ám ilyen lenni), mégis az összes vészcsengő megszólalt bennem, már az első 10 percben miközben átadtam volna magam ezen remekmű élvezetének.
Meglepő módon nem egy tizenéves gyermek tesztoszteronnal teli álmai kerültek filmre vitelre, ahogyan hinnénk, hanem egy bizonyos Tom Raycove nevezetű forgatókönyv-írásra első ízben fejét adó úriembertől, aki nem volt szégyellős, meg is rendezte elmeszüleményét. Tom barátunk eleddig íróként videojátékok agyonbonyolított történetét rótta papírra, vagy pötyögte be gépébe, a fasz tudja, hogyan is megy ez. Mint a "Need for Speed", azaz "Speed-re van szükségem" nevezetű diszkó-kábszeres játék (csak vicceltem, tudom, valójában mi is az... ), vagy különböző futball és kosárlabdával foglalkozó game-ek sztoriját jegyezte, mint a Fifa, vagy az NBA-s kissé zárt csoportnak szóló szórakoztató produkcióit. Direktorunk nem állt meg itt: már telefonokra alkalmazható a "Toxin: Zombie Annihilation" nevezetű minden bizonnyal igen komplikált applikáció, most úgy konkrétan nem tudom, hogy a mozi csak ezért született-e meg a maga 500 000 kanadai dollárjából összehozott keretéből, hogy el tudjon-e adni Androidra és egyéb nagyonokos telefonokra pluszba, amolyan előzetes-reklámként egy kis képernyő-tapogatós izgalmat, vagy szelleméből kiáradó őszinte indíttatással vitte a nagyívű történetet szigorúan DVD-formátumra, mert a mozikban nem értenék meg a MŰVÉSZETET. Az előbbire tippelek. Már csak szorongással nézek az ég felé, az "Angry Birds"-ből ugye nem készül szélesvásznú rémálom???
 Szóval így egyenesen Kanadából kapjuk az áldást, amelyben az arcilag kissé Clint Eastwood-ra hasonlító Douglas Chapman és Kyra Zagorsky (ö nem hasonlít Clint-re...) játszik főszerepet. Előbbit különböző mellékszerepekben láthattuk, és kaszkadőrként, eszemben sincs felsorolni a szinészóriás nagyszerű alakításait, utóbbit, a riasztó nevű Zagorsky kisasszonyt pedig különböző sorozatokban, de legalább a költségvetés nem rájuk lett elszórva, bár tehetségtelenségük nem lenne annyira félelmetes, ha a forgatókönyvben lett volna némi fantázia. De nem volt. AZ első pillanatokban ugyan megfordult a fejemben, hogy ez egy Syfy Channel-es kis varázslat, de aztán érzékeltem az ürességét, és a kecses buta báj hiányát, ezért rögtön elvetettem a hirtelen jött mentség-keresési reflexemet erre a szemétre. Nos, vágjunk bele, némi sóhaj kíséretében a történetbe.
 Egy szigeten vagyunk. Katonák táboroznak ott, mint utóbb kiderül egy igen veszélyes biológiai fegyver van náluk, hogy miért, arról fogalmunk sincs, talán őket áldozzák fel. A rohangászó őrjöngő zombivá változtató pornak még az érintése is azonnal átalakít, persze a végén kiderül, hogy van akit nem azonnal, és nem gonosszá. Az események felpörögnek, amint a veszettség elterjed, és öt perc alatt mindenki nekiesik a másiknak, érthetetlen módon a harcedzett veteránnak tűnő besorozottaknak csak a pánikszerű menekülés az, ami eszükbe jut, persze főhősünket, Paxton hadnagyot kivéve, aki az egész filmet szinte trikóban, vagy félmeztelenül feszengve játssza végig. Vágás következik, amely után egy csapat fiatal repülőtúrára igyekszik, hová, miért mindegy. Van köztük kibaszott idegesítő ifjú pár, dagadt lúzer, jófiú-cserkész, drogos, meg egy ázsiai, ha már feka nincs. Egyszerre csak a vagány pilótalány (Zagorsky) felfigyel Paxtonra, aki hamarosan hívatlanként az ő repülőgépére ül, és furcsa módon mindenféle ellenőrzés nélkül fegyvert visz a gépre, ahogyan a 9/11 óta szokás átvizsgálás nélkül felengedni bárkit is, főleg egy ilyen mogorvának tűnő majmot. Egy büdös szó nincs, hogy kis hadnagyocskánk ugyan hogyan hagyta el a lezárt szigetet, vajon mennyit úszott az óceánban, vagy éppen nem lőtték szitává életbenmaradási-képességeiért. Hagyjuk is ezt, ne gondolkozzunk el ezen, inkább a vizuálisan érdekes eseten, miszerint a cserkész-jófiúnak tűnő Troy kiszúrja a fegyvert Paxton cuccai közt, és a dulakodás közben az elejtett fegyver elsül, és hát naná, hogy egyik pilótánkat lövi le, abból a kb. 2 centiből, ami látható belőle. Isten útjai kifürkészhetetlenek, úgyhogy nyugodjunk bele, egy padlóra ejtett pisztoly mérföldekről lelő egy random repülőgép-sofőrt, próbáld ki te is. Lezuhanás, Sziget-fesztivál, nincs kaja, nincs csak némi rövidital, és egy elhagyott katonai tábor, ahonnan hadnagyunk meglépett, és bosszút állni jött a szigetre, mert hát zombikon bosszút állni bizonyára könnyebb, mint azokon, akik okozták a bajt. Hősünk hamarosan félmeztelen lesz, ez fontos momentum, mert vannak izmai, és Troy barátunk kötelességének érzi, hogy a lábon lőtt kikötözött fickót, Paxton-t öklözze úgy két percenként. (Nem ÚGY.) Miközben egyik drogfüggő alanyunk megleli a kurvaveszélyes szert, és máris meghalálozik.  Ezenközben kedves élettársa 2 órányi ismerkedés után már éppen szexuális útra szeretne lépni Troy-jal, mert ez így működik, persze nem vagyunk Kanadában, lehet, hogy ez ott megszokott. A holttest meglelése után, és egy állítólag összetört laptop segítségével, amely a hadsereg tulajdona, de azonnal bele lehet kotorni, első blikkre, megtudjuk, és megtudják hőseink, mi is történt anno a szigeten, több kameraállásból, mert a forgatócsoport nem lett zombi, meg az operatőr sem. A projekt-et levezető gonosz gonosz gonosz fasztudjamilyen rangban lévő katona pedig elindul a szigetre, hogy végezzen velük, mert az élőhalottak nem elég gyilkosak, és előbb-utóbb nem tudják kinyírni ezt a balfasz csoportot. Időközben előfordulnak emberi-konfliktusok, mint összeveszés a friss házasok között, a dagadt kölyök kaját keresve beszippant némi zombi-port, és elfogadni vezetőnek a hadnagyot. Lassan, szépen terjed a ragály, és szerencse, hogy olyan harcra készek főhőseink, hogy még ököllel is le tudják ütni az őrjöngőket, van, amikor tíz perces harcot is láthatunk. Szerencsére gonosz, gonosz, gonosz katonánk helikoptere elfoglalhatónak tűnik, a zombik tobzódnak, de hál' Istennek van idő arra is, hogy leüljenek egyesek egy szépen odahelyezett fatörzsre, és megbeszéljék, ki miért olyan bátor, majd jön a rohadt nagy végjáték, amitől aztán meglepetésedben összeszarod magad. Már, ha eddig bírtad ezt a baromságot.

Szomorúan tudatom, hogy ez egy SZAR. Kimondottan idegi feszültséggel tölt el, hogy Paxton hadnagy egyfolytában feszít, mint köpőlégy a trágyás talicskán. Folyamatos pózolása azt sugározza gondolataimnak, hogy a tisztelt direktor úr homoszexuális jegyeket hordoz magában, vagy egyszerűen csak azt gondolta, hogy majd jól megragadja a terminátor-szerű főszereplő a nézők fantáziáját. Na, arra éppen szükség is van, mert a sztoriba nem szorult egy deka sem. A néző kész helyzetbe lett hozva, és úgy általánosságban nem érti az egész motivációját, miértjeit, és a tökéletesen irracionális viselkedést, amit a szereplők hoznak. Azt már nem elöször furcsállom, hogy a baszottul homályos látású zombik miért is tudnak elkapni bárkit is, de ez legyen a legkisebb bajunk a forgatókönyv fehér foltjai láttán. Az már nálam közhelyszámba megy, hogy édes gyermekeim, amennyiben az első pillanattól ellenszenves az összes szereplő, akkor mit is várnak, mitől szoruljon össze a gyomrunk, ha csak nem ettünk valami nagyon zsírosat? Gondolatban halálra ítéltük mindet azonnal, és azon reménykedünk, hogy mihamarabb áldozatokká váljanak. A bugyuta történet nem párosul izgalommal, feszültséggel, csak fáradt, és néha kérdő szemráncolásra ad okot. Kamerarángatás van, mert így olcsóbb és egyszerűbb, mint igazi akciót mutatni, így legalább az idegesítő baromságot még taszítóbbá teszik. Se füle se farka történet, erőltetett menet az egész. És a befejezés után a végzetes kiírás, hogy folytatjuk, végképp elszomorít. Az embernek olyan kevés ideje van megnézni egy filmet, és persze akkor pechjére egy ilyen akad a kezébe. Közhelyes, buta és az idegeken táncoló. Csak saját felelősségre megtekinteni. Végítélet: 10/1 .