Kezdhetném a "Cannibal Holocaust"-tal. Folytathatnám az "Idegleléssel". Említhetném a "REC"-et. A "Holtak naplóját". Jöhet még a "Cloverfield". Tegyük még mellé a "Paranormal Activity"-t is. És a "Lake Mungo" sem maradhat ki. Az ál-dokumentumfilmek a horror műfajában már kísértetekre, boszorkányokra, zombikra, szörnyekre és kannibálokra is szegezték azt a rezgő ide-oda vándorló kézikamerát, amely mindig pont annyit mutatott meg (kivéve talán a Cannibál Holocaust-ot), amely mellett azért használhattuk erősen a fantáziánkat. Nincs nekem ezzel semmi bajom, a hitelesség látszata néha (ha jól sikerül) alaposan megfűszerezhet egy mozit, és főképpen ebben a műfajban tud megrázó lenni. Kiemelném a számomra nagyszerű élményt adó és adrenalinpumpáló "Paranormal Activity"-t, amely kényesen odafigyelt "a néha a kevesebb több" kitételre, és a mi sötét fantáziánkra bízott rengeteg dolgot. Működik, ellentétben az eléggé hervadtra sikeredett "Holtak naplójával" szemben, amely semmi újat nem tudott felmutatni a kézikamerás felvételeken kívül.
Most eljött az idő, hogy az ördögűzés igen érdekes és izgalmas témája került terítékre ebben a formában. Mint azt már leírtam még a "Lost Souls" kapcsán, igazándiból az én kis baljós kedvenceim az ördögös-démonos mozik, és visszavezettem ezt a fura és kissé beteges ízlésficamot a zsenge gyermekkoromban rettegett és szeretett könyvre, az "Ördögűzőre", William Peter Blatty-tól. A mai napig tudok idézni belőle (igen sokszor elolvastam, hiszen tudjuk az emberi elme a legperverzebb dolog, és a félelem felvillanyozott...) na persze főként a trágárabb részeket... Hehe. Sok évet kellett utána várnom, hogy a képernyőn is láthassam, és a sötét és gonosz hangulatban megmerítkezhessek. Emlékszem egyszer Anyukámmal indultunk moziba, valami "Kicsi kocsi..." filmre (az mekkora genny volt, mit szerettem rajta...?), de a váci moziban éppen az "Ördögűzőt" adták, és nem engedtek be rá. Szerencsére, mert biztosan összeszartam volna magam akkoriban, vagy sajnos, mert gazdagabb lettem volna egy ilyen filmélménnyel, egyenesen a gyöngyvászonról, no meg egy traumával, amely később még könyv formájában is letaglózott és maradandó lelki sérüléseket okozott ifjonti elmém felszínén.
Így hát nem is csoda, hogy eme film megszerzése óta elsőbbségben volt a többivel szemben, és amint alkalmam jutott rá, végig is néztem.
A 34 éves hamburgi születésű Daniel Stamm direktor úr igen hitelesen teremtette meg a légkört, amely elhitetni hívatott velünk, hogy ez itten most a valóság. Hogy nem rendelkezett olyan rutinnal, mint a "Monsters" rendezője, aki igazi profi dokumentumfilmes, és kézikamera nélkül is hihetővé varázsolta számomra rendezését, nem rovom fel neki, mert még így is elég jól sikeredett az összkép. Színészeinkre szavunk nem lehet, tökéletesen alakították a "valós személyeket", külön kiemelném Patrick Fabian-t, aki perfektül hozta a megnyerő és szkeptikus papot, és még jobban kiemelném Ashley Bell-t, aki a gonosz által megszállt kislányt formázta meg, hihetetlenül eredményesen. Csapjunk bele a pörköltbe...
Cotton Markus egy igazi prédikátor-pap. Hívei isszák a szavait, magával ragadóan tudja lázba hozni a magyar szem számára eléggé furcsa evangélikus miséken hallgatóit, még akkor is, ha a banánkenyér-receptet mesél "Halleluja" felkiáltásokkal tarkítva. Egy kamera előtt beszéli el, hogyan is kezdett megcsappanni hite, és hogyan vált az ördögűzés hókusz-pókuszának mély elítélőjévé, miután olvasott egy halálos kimenetelű exorcizációról. Mivel maga is részt vett már ilyen eseményeken, be akarja bizonyítani, hogy az egész humbug, beteg emberek szédítése, amellyel csak megadják nekik az ál-megváltást. Hogy bebizonyítsa igazát, a stábot elhívja magával egy Louisianai farmra, amelynek tulajdonosa kétségbeesett levelet írt neki, miszerint lánya lemészárolja az állatokat az istállóban, mert a sátán megszállta.
A két tagú stáb az atyával megérkezik a világvégi ranch-ra, ahol a részeges ám vallási fanatikus apa él az unszimpatikus fiával, és Nell-el a kedves ám betegnek tűnő tinilánnyal. Gyorsan le is zavar egy műsort Cotton, hogy mindenki boldog legyen, különböző trükkös effektekkel hiteti el, hogy valóban kiszállt az ördög a leányzóból, majd büszkén és dolguk végezetten távoznak egy közeli motelba.
Éjjel azonban Nell megjelenik náluk, és kórházba kell szállítani. Apja nem akar pszichológust a zavart lányhoz, csakis egy újabb ördögűzést, ám a pap már nem hajlik erre, meggyőződése szerint inkább orvosra van szükség. Később azonban komoly nyomásra (már, ha az aggódó apa sörétese annak számít...) kénytelen mégis újra megejteni a szertartást. Na itt már komolyabb dolgok történnek. A film legdurvább és legötletesebb pillanatai következnek, míg lelepleződik az igazság...(?)... immár végképp megnyugodva indul a csapat haza... De vajon minden az, aminek látszik? Ez bizony újra szöget üt a fejükbe... A végkimenetel közeledik, méghozzá borzasztó és sötét meglepetésekkel...
Mindenképpen pozitív véleménnyel vagyok a filmről, méghozzá elfogultság nélkül. A színészek teljesítménye, a beállítások, és a túlzásba nem eső történet mind csak a hitelességet erősítik. A thrilleres hangulat néha ügyesen csap át horrorba. Kissé ugyan lassan haladunk, meg-megállunk, de szerencsére nem tudja teljesen elvenni a kedvünket az egésztől. A kíváncsiságunkat viszont ügyesen felcsigázzák: most akkor mi is van, van-e megszállottság, vagy nincs? A film erőssége és gyengesége persze éppen a kamerakezelésen múlik. Negatívum, hogy olykor végképp nem látunk semmit a sötétben, nem szeretem éppen a szájbarágást, de nem lenne baj speciel, ha a végét nem kellett volna háromszor megnéznem, hogy azt higgyem, megértettem. Őszintén szólva nagyobb durranást vártam, a feszültségtől nem rágtam a lábkörmömet, de néha beletrafáltak rendesen. Mivel az érdeklődésemet sikerült végig fentartani, azt hiszem csak sikerült valamit összehozniuk. Zene szinte nincs is, csak nagy ritkán valami fülsértő és feszítő csikorgás-szerű hang. Összképében egy nem túl nagy költségvetésű, ámde mindennek ellenére korrektül összehozott munkát nézhet a a közönség "majd aki nézni fogja ezt, mert gondolom, nézni fogja!" :) Kellemes perceket okoz, nem kell túl nagy elvárással lenni, mint mondjuk én... Bár ennek ellenére is eléggé bejött.
Adok 10/7-est.
kogyaviknes
Most eljött az idő, hogy az ördögűzés igen érdekes és izgalmas témája került terítékre ebben a formában. Mint azt már leírtam még a "Lost Souls" kapcsán, igazándiból az én kis baljós kedvenceim az ördögös-démonos mozik, és visszavezettem ezt a fura és kissé beteges ízlésficamot a zsenge gyermekkoromban rettegett és szeretett könyvre, az "Ördögűzőre", William Peter Blatty-tól. A mai napig tudok idézni belőle (igen sokszor elolvastam, hiszen tudjuk az emberi elme a legperverzebb dolog, és a félelem felvillanyozott...) na persze főként a trágárabb részeket... Hehe. Sok évet kellett utána várnom, hogy a képernyőn is láthassam, és a sötét és gonosz hangulatban megmerítkezhessek. Emlékszem egyszer Anyukámmal indultunk moziba, valami "Kicsi kocsi..." filmre (az mekkora genny volt, mit szerettem rajta...?), de a váci moziban éppen az "Ördögűzőt" adták, és nem engedtek be rá. Szerencsére, mert biztosan összeszartam volna magam akkoriban, vagy sajnos, mert gazdagabb lettem volna egy ilyen filmélménnyel, egyenesen a gyöngyvászonról, no meg egy traumával, amely később még könyv formájában is letaglózott és maradandó lelki sérüléseket okozott ifjonti elmém felszínén.
Így hát nem is csoda, hogy eme film megszerzése óta elsőbbségben volt a többivel szemben, és amint alkalmam jutott rá, végig is néztem.
A 34 éves hamburgi születésű Daniel Stamm direktor úr igen hitelesen teremtette meg a légkört, amely elhitetni hívatott velünk, hogy ez itten most a valóság. Hogy nem rendelkezett olyan rutinnal, mint a "Monsters" rendezője, aki igazi profi dokumentumfilmes, és kézikamera nélkül is hihetővé varázsolta számomra rendezését, nem rovom fel neki, mert még így is elég jól sikeredett az összkép. Színészeinkre szavunk nem lehet, tökéletesen alakították a "valós személyeket", külön kiemelném Patrick Fabian-t, aki perfektül hozta a megnyerő és szkeptikus papot, és még jobban kiemelném Ashley Bell-t, aki a gonosz által megszállt kislányt formázta meg, hihetetlenül eredményesen. Csapjunk bele a pörköltbe...
Cotton Markus egy igazi prédikátor-pap. Hívei isszák a szavait, magával ragadóan tudja lázba hozni a magyar szem számára eléggé furcsa evangélikus miséken hallgatóit, még akkor is, ha a banánkenyér-receptet mesél "Halleluja" felkiáltásokkal tarkítva. Egy kamera előtt beszéli el, hogyan is kezdett megcsappanni hite, és hogyan vált az ördögűzés hókusz-pókuszának mély elítélőjévé, miután olvasott egy halálos kimenetelű exorcizációról. Mivel maga is részt vett már ilyen eseményeken, be akarja bizonyítani, hogy az egész humbug, beteg emberek szédítése, amellyel csak megadják nekik az ál-megváltást. Hogy bebizonyítsa igazát, a stábot elhívja magával egy Louisianai farmra, amelynek tulajdonosa kétségbeesett levelet írt neki, miszerint lánya lemészárolja az állatokat az istállóban, mert a sátán megszállta.
A két tagú stáb az atyával megérkezik a világvégi ranch-ra, ahol a részeges ám vallási fanatikus apa él az unszimpatikus fiával, és Nell-el a kedves ám betegnek tűnő tinilánnyal. Gyorsan le is zavar egy műsort Cotton, hogy mindenki boldog legyen, különböző trükkös effektekkel hiteti el, hogy valóban kiszállt az ördög a leányzóból, majd büszkén és dolguk végezetten távoznak egy közeli motelba.
Éjjel azonban Nell megjelenik náluk, és kórházba kell szállítani. Apja nem akar pszichológust a zavart lányhoz, csakis egy újabb ördögűzést, ám a pap már nem hajlik erre, meggyőződése szerint inkább orvosra van szükség. Később azonban komoly nyomásra (már, ha az aggódó apa sörétese annak számít...) kénytelen mégis újra megejteni a szertartást. Na itt már komolyabb dolgok történnek. A film legdurvább és legötletesebb pillanatai következnek, míg lelepleződik az igazság...(?)... immár végképp megnyugodva indul a csapat haza... De vajon minden az, aminek látszik? Ez bizony újra szöget üt a fejükbe... A végkimenetel közeledik, méghozzá borzasztó és sötét meglepetésekkel...
Adok 10/7-est.
kogyaviknes
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése