A Living Hell aka. Organizm” után ismét egy „növényes” horror kerül górcső alá.
Ebben a műfajban alaposan felhasználták már a faunát, és úgy látszik a flóra is sorra került. Gyilkos bogarak, giliszták, pókok, kullancsok, medve, vaddisznó, denevérek, kutya, farkas, madarak, cápa, piranhák, patkányok, macskák, oroszlánok, sőt még nyulak is egyebek mellett, amelyek emberi vérre áhítoznak, a zöldségek is sorra kerültek, gyökerek, és most a szép és buja dzsungelnövényzet. Bár, ha belegondolunk, ott volt a „Triffidek napja”, is, amely először 1962-ben került filmszalagra, úgyhogy mégsem olyan új ötlet ez.
Régóta várakozik a polcomon a múvi, és mire úgy döntöttem, hogy megnézem, már kiadták itthon DVD-n is, na nem mintha nekem ne eredetiben lenne meg, mindegy, szóval a lényeg, hogy most már könnyen hozzájuthat bárki, aki meg akarja vásárolni, és nem akar feliratot olvasni, mert diszlexiás. No persze nem csak ez az egy előnye van az eredeti magyar DVD-nek, több is, úgyhogy megígérem, hogy majd megvásárlom azt is, amint kapható lesz papírtokban 199 forintért. Most hétvégén például hozzájutottam egy ilyen kiadványhoz százasért a bolhapiacon, az Emmanuelle 3.-hoz, amely nagyon szép és művészi baszósfilm.
De elkalandoztam, vissza kell térni a fősodorhoz, beszéljünk még egy picit a készítőkről is: Scott B. Smith nevét ismerheti a néző a „Szimpla ügy” című thriller kapcsán, amelyet Oscar-díjra is jelöltek a jó öreg Sam Raimi rendezésében. Az író eme második best-sellere szintén megfilmesítésre került, kevesebb sikerrel, hiszen a horrorfilm büdös a díjazóknak... Vidéki tirpákként azonban én megtehetem, hogy nem emelem oly’ éteri magasságokba a mércét, és olyan filmet nézek, amely szórakoztat, kikapcsol és izgalmakat is tartogat.
Már megint kalandozom, ígérem, most már igyekszem a kormányt szigorúan a kijelölt úton tartani. Tehát van egy jól megírt bestseller, amelyet direktorunk, Carter Smith, a nem éppen túlfoglalkoztatott rendező kezébe adtak, hogy alkosson belőle az örökkévalóság számára valami maradandót. Hogy sikerült-e?
Csapó!
A gyönyörű Mexikóban vagyunk, ahol két fiatal pár (Jeff, Amy, Eric, Stacy) nyaralása során már valószínűleg szarrá zabálta magát burritóval és chilivel és mindezt leöblítette bőségesen tequilával, úgy dönt, miután a német Mathias-sal összeismerkedik, hogy a vakáció során némi kulturális élményben is megmártóznak. Ehhez nyújt segítő kezet új barátjuk, mert testvére éppen egy ásatáson dolgozik egy eddig felfedezetlen maja rompiramison, amelyet még a térképeken sem jelölnek. Magával hívja őket gúla-nézőbe, meg egy görög fiatalembert is magukkal visznek. Megérkezésük sokkolóra sikeredik: jön néhány idegbetegnek tűnő indián, akik a görög srácot lepuffantják, miután az belelépett a piramist szinte teljesen befonó piros virágú növényi indák sűrűjébe.
Nincs merre menekülni, csakis föl a romra, amelynek tetején megtalálják Mathias bratyójának a sátrát, sehol senki, kivéve az odalent egyre gyűlő indiánokat, akik úgy látszik hosszasabb ott tartózkodásra rendezkednek be. Na meg egy hulla, akit befontak teljesen az indák, és egy mély kút középen. Szar a helyzet, mert egyetlen olyan mobiljuk, amelynek térereje volt, már a maják leszármazottainak a kezébe került. Úgy tűnik szerencséjük van: odalentről, a kút mélyéről telefoncsörgés hallatszik, le kell érte menni. Ebben segítségükre van a csörlő, amelyet a régészek is használtak, amíg éltek. Német haverunk vállalkozik a leereszkedésre, de hopp, a kötél elszakad valahol félúton, és lezuhan. Stacy-t küldik utána, akinek szintén kisebb balesete történik, de a lényeg: a törött gerincű Mathias-t nagy nehezen összeeszkábált hordágyon felhúzzák. De minek? Egy ilyen sebesült bizony mindig csak akadályoz. Amy lerohan, még egyszer próbálkozva segítséget kérni az őrködő helybéliektől, és akkor kezd ráébredni, hogy itt valami nagy baj van, amikor dühében hozzávág egy letépett csokor növényt egy kisfiúhoz: nem szaroznak sokat, lepuffantják a kisfiút a saját fajtái.
A szituáció reménytelen, ezért újabb próba következik a telefonnal: ismét leereszkednek, hogy megtalálják a csörgés alapján.
Amit lelnek, az szörnyűséges következtetésekre ad okot. Az események felgyorsulnak: a sérült fiatal lábát befonják az indák, és leeszik róla a húst. Stacy sebéből pedig egyszerre csak elkezd kinőni egy inda.
Borzasztó képsorok következnek, láblevágás egy szikla, egy kés és egy felforrósított serpenyő segítségével. És más egyebek is. A helyzet mondhatni „fokozódik”, és az összezártság konfliktusokat is szül. Sikerül élve kikeveredni onnan?
Nem túl nagy reményekkel kezdtem bele, mert valahol a neten olvastam kritikát róla, és ismét a hülye előítélet csapdájába estem, elhittem a lehúzó sorokat. Pedig manapság már meg kellett volna jegyeznem: a fikázás és lehúzás valami népbetegség lett Magyarországon, és nem csak a hétköznapokban, hanem nagyban is. Egyesek meg vannak győződve arról, hogy hozzáértésüket valami iránt csakis azzal bizonyíthatják be, ha legyalázzák az említett dolgot, vagy olyan kontextusba emelik, ahonnan nyilvánvalóan vesztesként kerül ki. Nem beszélve a hülyék hadáról, akik az internet elterjedésével egyidejűleg úgy érzik, hogy az ő véleményük számít, még akkor is, ha lófaszt sem értenek az adott tárgyhoz.
Tehát a langyos kezdés után, belekerülve az alapszituációba már egyre fokozódik az izgalom is. Erről ügyesen gondoskodnak, mint ahogyan a reményvesztettséget is jól sikerül érzékeltetni. Hőseink néhány súlyos döntést kénytelenek hozni, amelyeket mi itthon ülve nem is tudunk elképzelni. Néhány jelenet olyannyira ütősre sikeredett, hogy még a sokat tapasztalt ember (magamról pofázok) és kissé borzongva nézi, hacsak nem még el is fordítja a tekintetét. Natürlich ez az olyan beteg emberekre vonatkozik, akik nagyon beleélik magukat egy filmbe és a szereplők helyébe.
Azt olvastam, sokmindent megkavartak az elhalálozási sorrendeken és a szereplőkön az eredeti könyvhöz képest, de nekem így is telitalálat a film, persze gyaníthatóan az olvasni szeretők sosem fogják kézben tartani a magyar kiadását. Hozzáteszem: alaposan megmetszették a végeredményt, mert a neten böngészve sok olyan részletet és képet lelhetünk, amely nincs az elkészült verzióban. Mint például az itt szereplő kép. A színészek hozzák az elvárható szintet, míg nagyon szép háttereket biztosít a dzsungel és a távoli hegyek. A növények mozgatása CGI, (háppersze, mi más lenne, beidomították volna őket?), annyira nem is sikeredtek rosszul. Hogy volt-e zene alatta, nem is nagyon emlékszem, vagy mert jellegtelen volt, vagy inkább azért, mert sikerült annyira lefoglalniuk a történteknek, hogy nem volt már kapacitásom felfigyelni rá.
Erősen ajánlott megtekintésre, jól sikerült filmecske ez, ott a 10/9.
Én most megyek és kibaszom az asszony mikulásvirágát.
Ebben a műfajban alaposan felhasználták már a faunát, és úgy látszik a flóra is sorra került. Gyilkos bogarak, giliszták, pókok, kullancsok, medve, vaddisznó, denevérek, kutya, farkas, madarak, cápa, piranhák, patkányok, macskák, oroszlánok, sőt még nyulak is egyebek mellett, amelyek emberi vérre áhítoznak, a zöldségek is sorra kerültek, gyökerek, és most a szép és buja dzsungelnövényzet. Bár, ha belegondolunk, ott volt a „Triffidek napja”, is, amely először 1962-ben került filmszalagra, úgyhogy mégsem olyan új ötlet ez.
Régóta várakozik a polcomon a múvi, és mire úgy döntöttem, hogy megnézem, már kiadták itthon DVD-n is, na nem mintha nekem ne eredetiben lenne meg, mindegy, szóval a lényeg, hogy most már könnyen hozzájuthat bárki, aki meg akarja vásárolni, és nem akar feliratot olvasni, mert diszlexiás. No persze nem csak ez az egy előnye van az eredeti magyar DVD-nek, több is, úgyhogy megígérem, hogy majd megvásárlom azt is, amint kapható lesz papírtokban 199 forintért. Most hétvégén például hozzájutottam egy ilyen kiadványhoz százasért a bolhapiacon, az Emmanuelle 3.-hoz, amely nagyon szép és művészi baszósfilm.
De elkalandoztam, vissza kell térni a fősodorhoz, beszéljünk még egy picit a készítőkről is: Scott B. Smith nevét ismerheti a néző a „Szimpla ügy” című thriller kapcsán, amelyet Oscar-díjra is jelöltek a jó öreg Sam Raimi rendezésében. Az író eme második best-sellere szintén megfilmesítésre került, kevesebb sikerrel, hiszen a horrorfilm büdös a díjazóknak... Vidéki tirpákként azonban én megtehetem, hogy nem emelem oly’ éteri magasságokba a mércét, és olyan filmet nézek, amely szórakoztat, kikapcsol és izgalmakat is tartogat.
Már megint kalandozom, ígérem, most már igyekszem a kormányt szigorúan a kijelölt úton tartani. Tehát van egy jól megírt bestseller, amelyet direktorunk, Carter Smith, a nem éppen túlfoglalkoztatott rendező kezébe adtak, hogy alkosson belőle az örökkévalóság számára valami maradandót. Hogy sikerült-e?
Csapó!
A gyönyörű Mexikóban vagyunk, ahol két fiatal pár (Jeff, Amy, Eric, Stacy) nyaralása során már valószínűleg szarrá zabálta magát burritóval és chilivel és mindezt leöblítette bőségesen tequilával, úgy dönt, miután a német Mathias-sal összeismerkedik, hogy a vakáció során némi kulturális élményben is megmártóznak. Ehhez nyújt segítő kezet új barátjuk, mert testvére éppen egy ásatáson dolgozik egy eddig felfedezetlen maja rompiramison, amelyet még a térképeken sem jelölnek. Magával hívja őket gúla-nézőbe, meg egy görög fiatalembert is magukkal visznek. Megérkezésük sokkolóra sikeredik: jön néhány idegbetegnek tűnő indián, akik a görög srácot lepuffantják, miután az belelépett a piramist szinte teljesen befonó piros virágú növényi indák sűrűjébe.
Nincs merre menekülni, csakis föl a romra, amelynek tetején megtalálják Mathias bratyójának a sátrát, sehol senki, kivéve az odalent egyre gyűlő indiánokat, akik úgy látszik hosszasabb ott tartózkodásra rendezkednek be. Na meg egy hulla, akit befontak teljesen az indák, és egy mély kút középen. Szar a helyzet, mert egyetlen olyan mobiljuk, amelynek térereje volt, már a maják leszármazottainak a kezébe került. Úgy tűnik szerencséjük van: odalentről, a kút mélyéről telefoncsörgés hallatszik, le kell érte menni. Ebben segítségükre van a csörlő, amelyet a régészek is használtak, amíg éltek. Német haverunk vállalkozik a leereszkedésre, de hopp, a kötél elszakad valahol félúton, és lezuhan. Stacy-t küldik utána, akinek szintén kisebb balesete történik, de a lényeg: a törött gerincű Mathias-t nagy nehezen összeeszkábált hordágyon felhúzzák. De minek? Egy ilyen sebesült bizony mindig csak akadályoz. Amy lerohan, még egyszer próbálkozva segítséget kérni az őrködő helybéliektől, és akkor kezd ráébredni, hogy itt valami nagy baj van, amikor dühében hozzávág egy letépett csokor növényt egy kisfiúhoz: nem szaroznak sokat, lepuffantják a kisfiút a saját fajtái.
A szituáció reménytelen, ezért újabb próba következik a telefonnal: ismét leereszkednek, hogy megtalálják a csörgés alapján.
Amit lelnek, az szörnyűséges következtetésekre ad okot. Az események felgyorsulnak: a sérült fiatal lábát befonják az indák, és leeszik róla a húst. Stacy sebéből pedig egyszerre csak elkezd kinőni egy inda.
Borzasztó képsorok következnek, láblevágás egy szikla, egy kés és egy felforrósított serpenyő segítségével. És más egyebek is. A helyzet mondhatni „fokozódik”, és az összezártság konfliktusokat is szül. Sikerül élve kikeveredni onnan?
Nem túl nagy reményekkel kezdtem bele, mert valahol a neten olvastam kritikát róla, és ismét a hülye előítélet csapdájába estem, elhittem a lehúzó sorokat. Pedig manapság már meg kellett volna jegyeznem: a fikázás és lehúzás valami népbetegség lett Magyarországon, és nem csak a hétköznapokban, hanem nagyban is. Egyesek meg vannak győződve arról, hogy hozzáértésüket valami iránt csakis azzal bizonyíthatják be, ha legyalázzák az említett dolgot, vagy olyan kontextusba emelik, ahonnan nyilvánvalóan vesztesként kerül ki. Nem beszélve a hülyék hadáról, akik az internet elterjedésével egyidejűleg úgy érzik, hogy az ő véleményük számít, még akkor is, ha lófaszt sem értenek az adott tárgyhoz.
Tehát a langyos kezdés után, belekerülve az alapszituációba már egyre fokozódik az izgalom is. Erről ügyesen gondoskodnak, mint ahogyan a reményvesztettséget is jól sikerül érzékeltetni. Hőseink néhány súlyos döntést kénytelenek hozni, amelyeket mi itthon ülve nem is tudunk elképzelni. Néhány jelenet olyannyira ütősre sikeredett, hogy még a sokat tapasztalt ember (magamról pofázok) és kissé borzongva nézi, hacsak nem még el is fordítja a tekintetét. Natürlich ez az olyan beteg emberekre vonatkozik, akik nagyon beleélik magukat egy filmbe és a szereplők helyébe.
Azt olvastam, sokmindent megkavartak az elhalálozási sorrendeken és a szereplőkön az eredeti könyvhöz képest, de nekem így is telitalálat a film, persze gyaníthatóan az olvasni szeretők sosem fogják kézben tartani a magyar kiadását. Hozzáteszem: alaposan megmetszették a végeredményt, mert a neten böngészve sok olyan részletet és képet lelhetünk, amely nincs az elkészült verzióban. Mint például az itt szereplő kép. A színészek hozzák az elvárható szintet, míg nagyon szép háttereket biztosít a dzsungel és a távoli hegyek. A növények mozgatása CGI, (háppersze, mi más lenne, beidomították volna őket?), annyira nem is sikeredtek rosszul. Hogy volt-e zene alatta, nem is nagyon emlékszem, vagy mert jellegtelen volt, vagy inkább azért, mert sikerült annyira lefoglalniuk a történteknek, hogy nem volt már kapacitásom felfigyelni rá.
Erősen ajánlott megtekintésre, jól sikerült filmecske ez, ott a 10/9.
Én most megyek és kibaszom az asszony mikulásvirágát.
2 megjegyzés:
Hm. SZerintem ez egy a közepesnél semmivel sem jobb film, de a kritika utolsó mondata, mos, az telitalálat:)
Ez tökéletesen szubjektív, nekem bejött, de leírtam sokszor: senki ne hallgasson semmiféle kritikára, semmi nem törvényszerű, amit az ember leír. Befolyásolhatja a hangulat, állapot... stb...
Van, akinek pl. tetszik a "Kör". Na azt meg én nem értem, és a magam részéről nem tartom semmire. De ez van. Olvass továbbra is minket, mert ... mittomén. Mert különben jajjaj.
Megjegyzés küldése