Ez vajon megtörténhetne a valóságban is? Igazzá válhatnak-e az összeesküvés-elméletek?
Természetesen ki-ki szájíze szerint értelmezheti a "Vadászat"-ot. Mindenki elégedetten dőlhet hátra, mindenki megkapja a maga kis elégtételét. A gyanakvó, és az élősdi felső tízezerre ferde szemmel tekintő átlagember is, és az ezért őket bolondnak néző, céltáblává tevő okoskodó értelmiségiek is. Vajon kinek van igaza? El lehet ezen moralizálgatni. Ki a hunyó? Az, aki felfedezni vél bizonyos háttérérdekeket, látván a különös jeleit manapság kibontakozni valamiféle rendszernek, színfalak mögött dúló, korszellemünket idiótává torzító, médiával megtámogatott globális őrültségnek? Vagy azok, akik lenézően konteónak titulálnak mindent, csak a felszínre tekintve, ajakbiggyesztve pökhendien kacarásznak teli szájjal, safe space-ből kisercintve? Utóbbira csak annyit tudok mondani: "a szélsőséges szkepticizmus pőre hiszékenység". Hiszen a következetes tagadás annyit jelent, hogy az az ember ugyanúgy elhisz mindent, amit elé raknak. Az összeesküvés-hívőkkel ellentétben ők az összeesküvés-ellenhívők. Fölényeskedve nem akarnak meglátni összefüggéseket, logikus kapcsolódásokat, mert az általuk hitt világ egyszerű, nincs semmi titok. Mindenki az, aminek mutatja magát. Ez a feltételezés a laposföldesek ostobaságával vetekedik. Azt sugallják, hogy csupa jóság a világ, az üzletember nem akar kifosztani, a politikus csakis akkor hazudik, amennyiben jobboldali és a kisebbség csak áldott lehet. Az ő világukban lépten-nyomon belebotolhatunk antiszemitákba, rasszistákba, homofóbokba, szexistákba. Egy normál átlagember számukra csupa tabu dolgot gondol és tesz. Meg akarnak váltani mindenkit, ha kell, erőszakkal, ha kell, felgyújtva fél Amerikát fantomokkal harcolva, történelmet átírva, miközben a műsort a média és a celebek a támogatásukkal biztosítják.
Fricska ez a film mindkét irányba. Nem tudjuk, mi volt előbb, a tyúk, vagy a naposcsibe? Elgondolkodtató dilemma elé leszünk állítva, kissé megzavarodva meredhetünk a végén a képernyőre. Számomra rendkívül ötletes ez a megoldás, egyúttal állás-nemfoglalás. Azt meghagyja nekünk, végre nem rágnak szánkba mindent, egy öngerjesztő folyamat végeredménye a folyamat kiindulási pontjává válik. Eszmefuttatásom természetesen nem véletlen, mivel boncolt alanyunk igencsak aktualitásokra rezonál, nem direktben politizálva, érezhetően iróniával átitatott szórakoztatással. Az adott példa a pizzagate-nek elnevezett, konteónak bélyegzett teória, amely azért is tűnik hihetetlennek, mert olyan brutális és világunk kulisszáit szaggató dolgokba vezet, hogy nehéz szembenézni vele. Ezt kiinduló pontnak véve a valóságban napfényre került e-mailek párhuzamba vannak állítva a történetben megeső chat-beszélgetésekkel. Aki akar, nézzen utána, mert látom, ahogyan a Kedves Olvasó már a szemét dörzsöli, és finoman felteszi magának a kérdést, hogy "mi a lófasz van, ez most nem egy horrorfilmes blog?"
Természetesen ki-ki szájíze szerint értelmezheti a "Vadászat"-ot. Mindenki elégedetten dőlhet hátra, mindenki megkapja a maga kis elégtételét. A gyanakvó, és az élősdi felső tízezerre ferde szemmel tekintő átlagember is, és az ezért őket bolondnak néző, céltáblává tevő okoskodó értelmiségiek is. Vajon kinek van igaza? El lehet ezen moralizálgatni. Ki a hunyó? Az, aki felfedezni vél bizonyos háttérérdekeket, látván a különös jeleit manapság kibontakozni valamiféle rendszernek, színfalak mögött dúló, korszellemünket idiótává torzító, médiával megtámogatott globális őrültségnek? Vagy azok, akik lenézően konteónak titulálnak mindent, csak a felszínre tekintve, ajakbiggyesztve pökhendien kacarásznak teli szájjal, safe space-ből kisercintve? Utóbbira csak annyit tudok mondani: "a szélsőséges szkepticizmus pőre hiszékenység". Hiszen a következetes tagadás annyit jelent, hogy az az ember ugyanúgy elhisz mindent, amit elé raknak. Az összeesküvés-hívőkkel ellentétben ők az összeesküvés-ellenhívők. Fölényeskedve nem akarnak meglátni összefüggéseket, logikus kapcsolódásokat, mert az általuk hitt világ egyszerű, nincs semmi titok. Mindenki az, aminek mutatja magát. Ez a feltételezés a laposföldesek ostobaságával vetekedik. Azt sugallják, hogy csupa jóság a világ, az üzletember nem akar kifosztani, a politikus csakis akkor hazudik, amennyiben jobboldali és a kisebbség csak áldott lehet. Az ő világukban lépten-nyomon belebotolhatunk antiszemitákba, rasszistákba, homofóbokba, szexistákba. Egy normál átlagember számukra csupa tabu dolgot gondol és tesz. Meg akarnak váltani mindenkit, ha kell, erőszakkal, ha kell, felgyújtva fél Amerikát fantomokkal harcolva, történelmet átírva, miközben a műsort a média és a celebek a támogatásukkal biztosítják.
Fricska ez a film mindkét irányba. Nem tudjuk, mi volt előbb, a tyúk, vagy a naposcsibe? Elgondolkodtató dilemma elé leszünk állítva, kissé megzavarodva meredhetünk a végén a képernyőre. Számomra rendkívül ötletes ez a megoldás, egyúttal állás-nemfoglalás. Azt meghagyja nekünk, végre nem rágnak szánkba mindent, egy öngerjesztő folyamat végeredménye a folyamat kiindulási pontjává válik. Eszmefuttatásom természetesen nem véletlen, mivel boncolt alanyunk igencsak aktualitásokra rezonál, nem direktben politizálva, érezhetően iróniával átitatott szórakoztatással. Az adott példa a pizzagate-nek elnevezett, konteónak bélyegzett teória, amely azért is tűnik hihetetlennek, mert olyan brutális és világunk kulisszáit szaggató dolgokba vezet, hogy nehéz szembenézni vele. Ezt kiinduló pontnak véve a valóságban napfényre került e-mailek párhuzamba vannak állítva a történetben megeső chat-beszélgetésekkel. Aki akar, nézzen utána, mert látom, ahogyan a Kedves Olvasó már a szemét dörzsöli, és finoman felteszi magának a kérdést, hogy "mi a lófasz van, ez most nem egy horrorfilmes blog?"
A sztorit keretbe foglalja a kiindulási pont, amely a végére motivációvá érlelődik. Arról nem kívánok beszélni, hiszen lelőném a poént, és semmi jónak nem akarok az elrontója lenni. Így kis ugrással ott kezdünk, hogy egy luxus-magánrepülőgépen "gazdagok és szépek" élvezik kényelmes útjukat. Egyszerre csak betántorog egy kába fickó, akit a kaviár- és divatszakos gonoszaink csúnyán kivégeznek - csak, hogy elhelyezzük a térképen szereplőinket. Kiderül: úti céljuk egy szórakoztató és vérpezsdítő embervadászat helyszíne, Európában, a magukkal cipelt foglyok szélnek eresztésével, akiket tömény jószívűségüknek hála egy-egy választható fegyverrel is ellátnak. Villámgyorsan redukálódik lefelé a helyzet kábulatából alig magukhoz térő célpontok száma. Mókás és formabontó, ahogyan szinte lehetetlen behatárolni, ki is lesz főhősünk, ki lesz az, aki remélhetőleg felveszi a fegyvert a vadászokkal... Aztán megjelenik a nagy Ő, Crystal, a fanyar humorával, az eleinte dezorientáltnak tűnő nőszemély, aki tökösebb bárkinél, akivel rossz lóra tettek az unatkozó gyilkosok. Helyzetfelismerése és gyors reagálásai nem véletlenek, később erre is magyarázatot kapunk. Menekülés helyett fordít a kockán, és átírja a játékszabályokat, miközben egyre közelebb kerülhet a rejtélyes nőhöz, aki összehozta valamiért ezt a játszmát...Élvezetes móka alapjait fektette le Nick Cuse és Damon Lindelof az összeszokott írópáros, akik közösen dolgoztak a dicstelen "Watchmen"-sorozaton, vagy "A hátrahagyottak" részein, Lindelof pedig a "Prometheus" és például a "Sötétségben - Star Trek" társírójaként is ötletelt. Szintén a "hátrahagyottak" projektben is részt vevő Craig Zobel-t nyerték meg direktornak, aki pompásan gondoskodott a dinamikáról, és a feszes tempóról. Nem maradhat ki az említésre méltó sorból Betty Gilpin, Crystal szerepében sziporkázva, aki szinte hétköznapi helyzetként tekint a halálos játékra, sztoikus nyugalommal gyilkol amolyan női "Jack Reacherként", akinek semmilyen élet nem drága, sosem sajnálva a golyót senkitől. A sztori mondhatni kitaposott ösvényen jár, nem egy ilyen alapokra emelt filmet nézhettünk már végig, de megédesíti az aktualitás beemelése és a feltűnően sok és durva fekete humor, mely végig ott lapul, néha kicsúcsosodva. Lazán megállja a helyét akciómoziként is, mivel nincs megállás, olyan svunggal vágtat, hogy öröm nézni. Persze néha meg kell állni levegőt venni, de akkor pedig a dialógusok emelik a fényét. Továbbá alsónadrágba dugott kézigránát, banális társalgások a vadászok részéről, mint valami kupadöntő esélylatolgatásán, majd a végjáték, amely valamivel magasabb intellektust vár el az átlagnézőétől. Kívülálló szemével nem tudom megítélni, mennyire fontos Orwell "Állatfarmját" ismerni és kapcsolni ehhez a filmhez, nekem mindenesetre jól jött, és magasabb szintű magyarázatot is sugall.
Persze nem kell ehhez McDonalds-mosogatói bölcsészdiploma, hogy megértsük, élvezzük, helyenként pedig jót röhögjünk rajta. Két irányból láthatjuk a világot, magunkra és ellenfeleinkre ismerve - ki hol áll éppen. Némileg ugyan bagatellizálja ezáltal a valóságot, mintha fentről mutatna be mindent, holott bár egyszerűnek tűnik, hogy egyenlőségjelet tegyünk hülyék és hülyék közé, azért ez mégsem így működik. De itt van a titka is: ahogyan fentebb írtam, éppenhogy kiszolgál mindenfelé, vagy, ha jobban tetszik rúg jobbra és balra is. A pipiskedő és magukat az élet császárainak képzelő "haladóknak" is ad, de a létrán lentebb szobrozó, gyanakvással és undorral felfelé tekintő kisembereknek is. Pozitívuma, hogy nem ítél, nem a százezredik tucat érzékenyítés folyik, bár a migránsok megjelennek, de ki is esnek szerencsére gyorsan a képből. Öröm nézni, ahogyan liberális polgártársaink a "szabadság, egyenlőség, testvériség" nevében boldogan és vidáman lőnének halomra bárkit, aki nem ért egyet felforgató tanaikkal. Ütős, szórakoztató minden ízében. Magával ragadó és lendületes akció-horror, imádni való és vagány hősnővel, kisebb hibái ellenére megér egy 10/10-est.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése