#Kövess be (Follow me) (2020)

„Hallod-e Rozika, te, / Gyerünk a moziba be, / Tudok egy olyan mozit, hogy valami csuda. / Az se baj, ugye Rozi, / Messze van az a mozi, / És ez a legjobb mozi, tudja egész Buda.” Énekelhetné magában, táncoló lepkékkel a gyomrában vidáman az ember annak a hírnek a hallatán, hogy a koronavírus-járvány miatti több hónapos kényszerszünet után végre valahára újranyitottak a mozik. Mert bizony moziba menni, beülni a hatalmas gyöngyvászon elé és másfél órára hagyni magunkat elvarázsolni még most is, ebben a szörnyen modern világban, ahol az internetnek köszönhetően majdnem minden filmet már a premiert követő napon kényelmesen megnézhetünk akár otthon is a számítógép monitorja előtt ülve, ünnep. Ha nem is akkora, mint mondjuk a 90-es évek derekán, amikor gyakorlatilag minden filmet, függetlenül annak minőségétől moziban néztünk. Vagy kikölcsönöztünk a videotékából. Igaz, nem is volt más választásunk, ha újdonságokra vágytunk. De online világ ide, kényelmes otthoni filmnézés oda, a mozi az csak mozi marad, amit nem helyettesíthet semmi, bárhogyan is változik a világ. És hogy ez mennyire így van azt legjobban akkor érezhettük, amikor hónapokig nélkülözni voltunk kénytelenek. Amikor a koronavírus-járvány hozadékaként először a mozik, majd a könyvtárak is bezártak. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy ezen időszak alatt kis túlzással, de filmek sem készültek, minek is készültek volna, ha nincs hely, ahol bemutassák őket, akkor kijelenthetjük, hogy a helyzet valóban katasztrofális volt. A filmkedvelők számára legalábbis mindenképpen.

 Ha voltak úgymond nyertesei ennek az egésznek, a bezárt filmszínházaknak, a leállt forgatásoknak, az elmaradt vagy elcsúsztatott premiereknek, akkor az olyan kontárok, mint például Will Wernick író/rendező mindenképpen közéjük sorolandó. Őt ugyanis a legkevésbé sem hatotta meg a tomboló pandémia, a sokkoló világhelyzet, Hollywood bedőlése, a bezárt mozik jegypénztárai előtt kergetőző képzeletbeli ördögszekerek, és mivel legnagyobb sajnálatunkra még a koronavírus is elkerülte a jóembert és maroknyi stábját, semmitől sem zavartatva magát leforgatta „második” nagyjátékfilmjét. Az idézőjel nem elírás. Will Wernick ugyanis, ha létezik ilyen, pofátlanságban elment a falig. Nem elég ugyanis, hogy kihasználta, hogy nem készülnek valódi filmek és az egyszer újrainduló mozik kínálat hiányában nagy valószínűséggel műsorra tűzhetik a legújabb fércművét, aminek normál esetben a DVD-n való megjelenése is kérdéses lenne, még ezt a szemtelenséget is megfejelve gyakorlatilag újraforgatta az előző, Szabadulószoba című filmjét. Ha valamire, akkor erre teljes joggal mondhatjuk azt, hogy a mozilátogatók arcon köpése, hülyének nézése. Gátlástalan kihasználása annak, hogy a több hónapos böjt után a néző majdhogynem bármire jegyet vált, csak végre újra beülhessen egy moziba, és sajtburgert majszolva, kólát szürcsölve átadhassa magát annak a semmivel sem helyettesíthető varázslatnak, amit a nagyvásznon pergő film élménye jelent. „ Maris, Maris jó neked a szar is”. Nem tudok mást elképzelni, mint azt, hogy valami ilyesmi gondolat futott át Wernick úr sekélyes elméjén, amikor megírta (ha megírta) a #Kövess be forgatókönyvét, majd leforgatta az abból készült szemetet, tudván, hogy ezekben a filmek szempontjából „ínséges” időkben a mozik jóformán bármit a műsorukra tűznek, a nézők pedig gondolkodás nélkül megnéznek, ami kitesz legalább másfél órás játékidőt. Mert azt, hogy ez valóban egy igazi filmnek lett szánva, azt el sem tudnám képzelni. Ahhoz legalább egy elemében idéznie kellett volna azt, amit filmnek hívunk. De itt erről szó sem volt. Ez egy pofátlan, gátlástalan arcul csapása azoknak, akik még beülnek a moziba. A filmet elkészítő és az azt bemutató részéről egyaránt. Természetesen semmi sem kötelező, fegyvert senki sem tart az ember fejéhez, hogy jegyet váltson bármire is. Ez azonban nem lehet mentség arra, hogy csak azért, mert jelenleg a filmgyártás takarék-üzemmódba kapcsolt, vagy ha Wernick úrra gondolok, mint olyan nem is létezik, a legutolsó hulladékot is leszinkronizálják és szórakoztatás címszóval a közönség elé vessék. Kiváltképpen akkor, amikor az említett fércműnél tucatnyi jobb készül, még így is. Örök rejtély marad, hogy ki gondolta azt, hogy ez működni fog. Hogy ki gondolta azt, hogy a néző ennyire ostoba, hogy kritikátlanul, disznó módjára elfogyaszt minden moslékot, amit elé tesznek, csak azért, mert  ki van éhezve a mozilátogatásra. Hogy minden megerőltetést kínosan elkerülve, itt-ott módosítva, de szinte újraforgatjuk az előző filmünket és ez elég ahhoz, hogy a hülye néző, aki hónapokra ki volt rekesztve a mozizás élményéből, majd a térdét csapkodva fetreng az örömtől és a boldogságtól. (Azt most hagyjuk, hogy jelen esetben egy horrorfilmről beszélünk, amihez ez jó esetben a legkevésbé sem passzol.) Hogy minden szemetet birka módjára bekajál. Ennyire azért ne nézzük egymást hülyének. Hogy nekünk nézőnek minden mindegy, minden jó, mindent el lehet adni, csak rá kell ragasztani a sokatmondó "horror" címkét és már mehet is a multiplexbe. "Maris, Maris jó neked a szar is."

 

 Nos nem. Nem jó. Ugyan nincsen eltartott kisujj, sznob, erzsébetvárosi romkocsmás nyavalygás kinyúlt ujjú pulóverben, de kritikátlan birkabólogatás sincsen mindenre, amit horror címszóval elénk tesznek. Akkor sem, ha hónapokat vártunk arra, hogy a mozik végre kinyissanak. Igaz a várakozás nem az ilyen filmeknek szólt. Ezért kár volt kinyitniuk.  A #Kövess be ugyanis nem moziba való, és valószínűleg normális esetben nem is kötne ki ott. Az ilyen jellegű  fércművek számára ott van a Balaton Televízió, a Film+, az RTL Klub és társai. A mozi, az legyen mozi. A horrorfilm pedig horrorfilm. Még a koronavírus idején is. És az sem lehet kifogás, hogy "ez van, ebből kell főzni", mert ez sem igaz. Bár jelen esetben nem nagy sőt kifejezetten alacsony a mérce, de még ennél a tákolmánynál is tucatnyi jobb film (és itt valóban filmre gondolok) készül el úgy, hogy a kutya sem tud róla. Pedig nagyon elnéző próbáltam lenni, és megértő, a hosszúnak tűnő böjt miatt talán túlságosan is alacsonyra tettem a mércét, amikor a megnézése mellett döntöttem. Mert örültem, hogy egyáltalán moziba lehet menni újra. Éppen ezért nem vártam sokat, de még azt a keveset sem sikerült megkapni, amit egy közepesen gyenge mozis horrorfilmtől joggal várhatnék el. Ennél alacsonyabbra pedig még a legnagyobb jóindulattal sem tudtam helyezni az elvárásaimat. Kapcsoljon ki másfél órára, adjon némi feszültséget egy nem túl bonyolult történettel nyakon öntve. Nos ebből gyakorlatilag semmi, de semmi sem valósult meg. A történet nem csak röhejesen egyszerű és elcsépelt, unalomig elhasznált vacak, hanem egyenesen a rendező előző filmjének újrahasznosított változata. 

Egy teljesen jelentéktelen film kimaradt jeleneteinek összefércelése és más szereplőkkel való eljátszása. Egy Szabadulószoba 2. Csak más címmel, gondolom nehogy elriassza azokat, akik szerencsétlenségükre látták. De még ezt is elnéztem volna, ha a bárgyú történetbe feszültséget, félve írom le, ne adj isten valamiféle horrorfilm-szerű megoldásokat visznek. Azonban ettől is megkíméltek bennünket, és a feszültséget nagyjából egy középsős óvodás félelemküszöbére lőtték be. Ez abban az egyetlen esetben működött volna egy minimális szinten, ha legalább a film szereplői elnyerik a néző szimpátiáját és megnyugvással tölti el, hogy nem tépik őket darabokra. Sajnos azonban olyannyira irritáló és idegesítően ripacs valamennyi színész, hogy sokkal inkább csalódás a film vérszegény volta. Így még attól az örömtől is megfoszt minket, hogy végignézzük, ahogyan ízekre szedik őket. Mindezt a tizennyolc éves korhatár jegyében, miközben egy nyolcadikos biológia tankönyvben félelmetesebb képek vannak. Köszönjük, nincs mit mondani. Ha akarnék sem tudnék összegereblyézni semmit, ami Will Wernick szellemi felböfögésében értékelhető lett volna. Talán csak azt, hogy egyszer, másfél óra fizikai és lelki gyötrelem után, vége lett és még a vonatra sem kellett sokat várni, ami hazavitt. Na jó, ne legyek annyira szőrös szívű, a sajtburger nagyon finom volt. Csak a film zavart közben néha, de egy idő után meg lehetett szokni.

1/10

És Csabex megemlékezése: 

 Sosem hittem volna, hogy valaha is egy kimondottan televízióra készített filmet mozivásznon fogok megnézni. Márpedig ez fixen valami félreértés miatt kerülhetett oda. Nézegettem én a sarokban a "filmcafe", netán a "supertv2" feliratot, hátha felvillan, esetleg a régi-régi "SzívTV" logóját. De kezdjük az elején. Mivel felötlött bennünk, hogy ezer éve voltunk már moziban, így elkezdtem nézegetni a programokat. Aszongya: "A vágyak szigete" érdektelen, a "Láthatatlan embert" meg már láttuk (haha, ÉRTED, LÁTTUK) egyszerre csak kibökte a szemem egy eddig ismeretlen cím. A tartalmat elolvasva már bele sem nagyon néztem a trailer-be. Minek? Felesleges, mint Mátészalkán a szolárium... Itt már minden mindegy, maximum csak pozitív csalódás érhet, ki kell mozdulni, na.

 A rekkenő hőségben hideg sörrel hidratálva indultunk. Az egész szerkesztőség megindult, azaz ketten Balázzsal. Ott lüktetett a nyári napsütésben, a vonat zakatolásában, a fények és árnyékok játékában a lehetőség: akkora csalódás csak nem lesz... Életem egyetlen igazi negatív mozis fílingje, sértő fájdalma a felújított "Az" című babahorroron ért, naivan hittem, azt már nehéz lenne alulmúlni. Mert ott dobog az illúzió a forralt agyban, azért annyira szar filmet csak nem dobnak vászonra. Hiszen jobbnál-jobb horrorok még szinkronra sem kerülnek. Sajtburgerek és vizelde, a szokásos menetrend, hogy jól érezze magát a paraszt, majd jön az élmény. Elnézést. Még nem. Filmbemutatók. Jön a bleklájvszmetör kampókéz verziója, valami barátok közt-féle romantikusdevicces faszság, majd egy nagyon magyarosch izé, amiben az a faszi van, aki mindig bunkó szerepet játszik csak, mert ez szívből jön, és kikönyököl a vászonról a tehetségtelen faszparasztsága.

 Zárójel: Én tudom, hogy ennek most a "#kövessbe" nevű szaros sütiről kellene, hogy szóljon, de egyszerűen sokkal izgalmasabb minden más, mint az.

Legutóbb még akkor is jobban éreztem magam, amikor iszonyú gyomorgörccsel néztem a "Spirits In The Forest" Depeche Mode mozit, pedig ott aztán rápakoltak fájdalmaimra a 40+os kivénhedt lotyók, akik koncerten érezve magukat, hangosan nyávogva énekelték a live bevágásokat. Koncerten még elmegy, ott véletlenül kikönyöklöm egy-egy fogukat, de itt sajnos nem lehetett... Zárójel bezár.

 Akkor minden kedv nélkül kanyarodjunk rá erre az ötlettelen, minden pozitívumot nélkülöző ócska katyvaszra. Tudnom kellett volna, hogy nem nekem való egy olyan baromság, aminek a címe #-gel kezdődik. Ómenként kellett volna indikálnia, hogy az én korosztályom kilőve, 40 felett rühellni fogod. Amúgy ez nem igaz. 11 éven felül senkinek nem okoz feszültséget, vértolulást, hipertóniát és pitvarfibrillációt.

 Will Wernick ír és rendez. Egyszerűen nem tud szabadulni a szabadulószobától. Bármily' megrázó is, eddig egy komolyabb alkotása rázta meg a világot, a "Szabadulószoba". Most kellett megnéznem a bemutatóját, hogy tudjam: láttam-e valaha is... Jellemző: így sem rémlik. Láthatatlan, egyediséget nem tartalmazó filmek lazán ívelődnek agyam mocsarába. Szóval Vili - remélem nem baj, ha így szólítalak, ha már ilyen intim kapcsolatba kerültünk, azaz megszopattál ezzel a szarral - ki adott neked szabad kezet, hogy legyártsd ezt? Tudni akarom. Ki hozta el ezt szegény kis hazámba és szinkronizáltatta le, küldette mozikba? És miért?

 Amúgy sztárparádé ragyogtatja ezt a gyémántot. Ott van mindjárt Ted Danson vágycseppjeiből klónozott főszereplőnk, Keegan Allen. Nem akarom bántani. Egy lélektelen, formálatlan karaktert nem lehet életre lehelni, sehogyan sem. És egy életre belénk vésődik Denzel Whitaker neve is. De csak a hülye neve miatt, mintha sztereotipizálása lenne a niggg... afroamerikánóknak. Ronen Rubinstein meg csak a ráadás, gondolom minden orosz arra vágyik, hogy Rubinstein képviselje országát egy filmben. Vágjunk bele ebbe a kellemetlen tortába.

 Cole népszerű vlogger, influenszer, youtuber, rengeteg követője van, ahol csupa olyan dolgot megtesz videón közvetítve, amit bárki más megtehet. Baráti társasága - amely egy multikulti álom - intéz neki egy nagyszerű szülinapi meglepetést. Ennek okán Moszkvába utaznak, ahol 1990-ből ideutaztatott orosz maffiózók fogadják őket, valami régi ismeretség okán Alekszei, az amerikából elképzelt ex-szovjet milliárdos kölök buliba viszi őket. És jön a fő cselekmény: az egész bagázst berakja egy nagyon szórakoztató, csakis Cole kedvéért berendezett szabadulójátékba. És itt kezdetét veszi a borzalom. A nézők számára.

 Mert nagyon megterhelő lenne szeretni hőseinket, ezért nem is izzadtam ezen a sziszifuszi munkán. Ebből az alapállásból nekifutva nehéz lenne bármit is éreznem, ha esetlegesen baj éri őket. Jönnek az "izgalmasabbnál izgalmasabb" feladványok, melyek során szép lassan hullani kezdenek, miközben a néző egyre  kényelmetlenebbnek érzi a székét, és elgondolkodik az univerzum tágulásán, a jövő heti melón. Minderre rátett egy lapáttal a szinkron fiataloskodó hangja és hangvétele, amely még inkább televíziós-kategóriába döntötte az egészet. Ehhez képest még egy '80-as évekbeli ócska slasher is Oscar-gyanús. Fáradt sóhajon kívül nem generál semmit. Bár volt egy mulatságos pillanata, mondhatni esszenciális részlete: a nézőtéren honoló csendben valahol lentebb egy igen prosztógyanús hölgy hangosan kijelentette, hogy "bazmeg". Ezen hangosan derült mindenki. Trükkök és túlmisztifikált rejtvények helyett inkább a forgatókönyvön kellett volna dolgozniuk. Kezdve onnan, hogy a karaktereket szerethetővé varázsolni, súlyt adni esetleges elvesztésüknek. Emellett a végtelenül elkoptatott kliséket kihajítani, ötleteket injektálni, feszültséget generálni. Önmaga csapdája egy szabadulószobás film: nem tud túllépni önnön határain, így csak rohangászás és különböző halálesetek  esnek meg felváltva. A Motel gyengített változata + Fűrész + Jóbarátok. Teljesen súlytalan, de a rosszabbik fajtából: nincs mondanivalója, nincs szerethető figurája, nincs atmoszférája, nincs forgatókönyve. A befejezést pedig már az első 20 percben sejti a néző: 30 évvel ezelőtt még meglepetés lehetett volna kisgyermekeknek. Ide is írhatnám, melyik Michael Douglas filmnek a szar verziója ez, de esélyt adok, nem szpojlerezek, hátha mégiscsak fárasztani akarod magad ezzel. (Még a Kóma is beugorhat tőle az unalom miatt...) Csak kérlek, ne fizess érte, mert egy fillért nem ér. Inkább fizess nekem egy sört, olcsóbban megúszod, és én meg bőven megérdemlem. 10/1, de csak jó szívvel.  

UI.: ha már "youtuber", akkor boldogan elnéztem volna Zsozéatyával és társaival inkább a sztorit...