A Valdemar hagyaték l. - ll. - La herencia Valdemar l. - ll. (2010)


Az Azilum (Lovecrafti magazin) 2. számában megjelent cikkem nyilvánossá teszem, hiszen gyanítom nem lesz utánnyomása már a lap eme korai számának, tehát maga a kozmikus horror megalkotója által ihletett film kritikája következik. A későbbiekben további írásaim is publikálom a magazinból, mert úgy érzem, nem foszthatom meg a nyilvánosságot mély elemzéseimtől és mert csak. Mostantól a Facebook-on is fellelhetőek vagyunk, csak pötyögd a keresőbe a "Kritikus szemmel"-t, és máris megtalálod. Rövid és hosszabb kritikák, hírek, újdonságok eszmecsere, családias légkör. (Mert kevesen vagyunk... hehe.)

 Bár lehetséges, hogy sokan nem osszák a véleményemet, miszerint ez a két részes film kiemelkedő a Lovecrafti kánonból, de teljes mellszélességgel kiállok amellett, hogy ez a magával ragadó és a borzongató hangulatot sugárzó sötét gyöngyszem bizony fokmérője az igényesen elkészített és tálalt Cthulhu-mitoszra épített moziknak. Ami ugye eléggé kellemetlen, lévén mivel a történetet még csak nem is ő írta, ám de ezzel nem a nagy írót minősíteném, hanem a filmkészítőket, akik egyszerűen nem tudnak birokra kelni a mester remekeivel, és minduntalan beletörik a bicskájuk, netán olcsóbb és egyszerűbb felhígítani klisékkel és a szokásos ijesztgetésekkel azokat. (Persze nem minden esetben van igazam, de általánosságban úgy érzem igen.) De lehetségesnek tartom továbbá, miszerint jót tett az egésznek, hogy a jó öreg kontinensünkön készült, Spanyolországban, és nem a nagy Hollywoodban, miáltal zamatot és erősen megfestett történetet kaptunk. Talán ezért is élvezhetjük kettő darabban, mert az alaposan kidolgozott sztorinak kellő ívet tudtak ez által adni. Mindezt köszönhetjük a 2010-ben még elsőfilmes José Luis Alemán - nak, aki megírta, és meg is rendezte a filmet, 13 millió euróból - mindenféle állami támogatás nélkül, ami igen szokatlan arrafelé is. Mit ne mondjak nagyszerű munkát végzett, mindkettő tekintetében, De erről majd alant ejtenék pár keresetlen szót, ideje a történetet ismertetni.
 Luisa Llorente, a talpraesett ingatlanbecsüs hölgy visszautasíthatatlan felkérést kap: egy 180 éves viktoriánus vidéki kúriát kellene felértékelnie, mielőtt árverésre kerül, és mindezek mellett elődjének, a kissé megbízhatatlan Orquiciá-nak a körmére néznie, aki már két hete eltűnt. Kissé sötét felhőket von mindezek fölé, hogy a Valdemar-ház elég rossz hírű múlttal rendelkezik. Luisa találkozik a kissé együgyű gondnokkal, majd munkába is kezd az épületben, azonban szörnyű dologgal találkozik odabent, épphogy elmenekül, ám hamarosan észreveszi: aki segített neki megmenekülni, most foglyul ejtette.
 Itt lép be a sztoriba Nicolás Tramel, a magánnyomozó, akit Luisa főnöke, Maximilian Colvin bérel fel, teljes diszkréciót kérve tőle az ügyben, keresse meg a két eltűnt értékbecsüst. Ehhez megkapja a Valdemar Alapítvány elnökének a segítségét is, Dr. Nora Cervia-ét, aki vonatútjuk közepette ismerteti meg a detektívet a ház legendájával. És itt veszi kezdetét a mi utazásunk is a XIX. századba, ahol megismerhetjük Lazaro Valdemar és felesége történetét, akik árvaházat vezetnek a mára leamortizálódott kúriában. Jólelkűek, boldogok, egyetlen dolog árnyékolja be életüket: Leonor nem igazán alkalmas saját gyermek szülésére. Férje nem túl nemes foglalkozást űz: spiritiszta szeánszokat tart a házban, amelyek természetesen csalások, de jól jön egy kis pénz az árváknak. Sajnos leleplezik, melynek következtében tömlöcbe kerül. És ekkor jelenik meg hívatlanul egy segítőkész látogatója, maga Aleister Crowley, a hírhedt okkultista, aki látszatra önzetlenül felajánlja Lazaro-nak szolgálatait. Hamarosan néhány zseniális húzással eléri, hogy szabadon távozhasson a börtönből, ámde üröm az örömben: hazaérkezésekor felesége elvetél.
 Nemsokára a "jószándékú" Crowley is feltűnik, és szívességet kér: a közelgő holdfogyatkozás idejére kéri Lazaro-t: hadd tartson egy idézést a házban, mivel állítása szerint az tele van szellemi energiákkal, és maga a tulajdonos is tudtán kívül összekötő kapocs a túlvilágra. A "Dunwich-rituálé" segítségével portált akar nyitni, és egy ősi szellemet uralma alá hajtani. Mindezt a tudásért, amelyre annyira áhítozik, és felkínálja a ház urának a legnagyobbat, amire annak a szíve vágyik: a gyermekáldásban is segíthet majd a titkok megnyitása. Leonor ellenzi mindezt, de férje már döntött: míg neje beutazik a városba, segít az okkult kísérletet végrehajtani. A holdfogyatkozás estéjén meg is érkeznek a vendégek, amely igencsak illusztris társaság, köztük Bram Stoker, a Drakula írója, Lizzie Borden, Belle Gunness, akik sorsa attól az estétől igencsak megváltozik... A hátborzongató szertartás megkezdődik, de hiba csúszik bele, elszabadítva valami síron túli iszonyatot.
 Aztán ismét a jelenben találjuk magunkat (immáron a második részben.). Ana és Eduardo, akik az eltűnt Luisa kollégái, szintén utasítást kapnak főnöküktől Maximilian-tól, hogy utazzanak az elátkozott házhoz. Útközben majdnem elütik az úton épp menekülő Luisa-t, majd mindkettejüket elrabolják. Aztán ismét folytatódik röviden a múltbéli történet, bemutatva milyen cinikus és mániákus lett Lazaro, folyton a Necronomicon-t bújva. Még maga Lovecraft is feltűnik, figyelmeztetni, hogy nem tudja, milyen erőkkel játszik.
Napjainkban pedig nyomozónk, Luise, és két kollégája fogságba kerül, ahol lassan kénytelenek ráébredni, micsoda ördögi konspirációba csöppentek bele, micsoda iszonyatos gyilkosságsorozat történt, és mindez csak azért, hogy az ősi borzalom ismét visszatérjen. Nézze el nekem a Kedves Olvasó, hogy a második részt mindössze néhány mondattal intéztem el, de ott már "vérre megy a játék", ha szabad ilyen morbid kifejezést használnom ezzel kapcsolatban. Hiszen a végkifejlet irányába mutat minden, cselszövések, árulások, fordulatok, és persze belepillanthatunk a titkok fellebbenő fátyla mögé.
 Jó pár bírálatot olvastam mindenfelé az interneten, főként azoktól, akik szerint az egész vontatott, elnyújtott, de ezzel semmiképpen nem értek egyet. Jól kidolgozott rémtörténettel állunk szemben, megfejelve igazi Lovecraft-i hangulattal. Az első rész felkészít, ügyesen megalapoz, mint amikor a hullámvasúton felfelé gördülünk, fokozatosan merít meg bennünket a történetben, hogy aztán háttérül szolgáljon a folytatásra, a befejezés szörnyűségeire. Senki ne számítson darabolós horrorra, inkább valódi gótikus rémtörténet ez, (még a főszereplő neve is Poe "Monsieur Valdemar kóresete" novellájára utal), persze nem hiányozhatnak belőle a borzalmak sem, sőt, maga Cthulhu is feltűnik benne. Tragédia, némi romantika, dráma és néha még krimi jelleg is keveredik feszültséggel, és horrorral. Természetesen hiányzik ez által a megszokott szikár és feszes Lovecrafti prózaiság, de nézzük el ezt, mert cserébe egy igazán szép filmet láthatunk. Az erős színekkel ábrázolt képek, fények és árnyak esztétikus kontrasztja, mintha festmények szépségét élvezhetnénk, nem beszélve a korhűségről, ahogyan a XIX. századot láttatják. A színészek munkája sem elhanyagolható, túljátszásnak nyoma sincs, és igen hiteles karaktereket láthatunk. Különlegességként megemlíthetem, hogy a hűséges inas, Jervás szerepében a spanyol horror ikon Paul Naschy utolsó szerepét láthattuk. A szövevényes forgatókönyv ügyesen, ide-oda ugrálva vezet minket az időben, szerencsére nem zavaróan. Bár azzal kezdtem, a hiba a kréta körül az, hogy magát a sztorit nem maga a Mester írta, ám jobban belegondolva, úgy igazándiból igen kevés olyan alkotás született a filmművészetben, amely szorosan kötődik a valódi írásaihoz. Olyan viszont valóban még szűkebbre vonható körön belül mozog, amely még mindemellett említhető a "jó" kategóriában. A "Valdemar hagyaték" azonban pontosan ott van, hála az európai filmgyártásnak, és kontinensünk fantáziadús gótikus rémségeinek, amelyek megihlették a készítőket.


0 megjegyzés:

 
Copyright © Filmboncolás Blogger Theme by BloggerThemes & newwpthemes Sponsored by Internet Entrepreneur