Midnight Meat Train (2008)

"Látom a horror jövőjét: a neve Clive Barker."
Ez egy rohadt elcsépelt mondat, amelyet azonban én is kötelezőnek tartottam elsütni, maga a nagy Stephen King mondotta ezt róla, és én nem kívánom kétségbe vonni szavait. Nem is nagyon tudnám, hiszen a "Hellraiser" című nagyszerű és perfekt műve számomra a horror alfája és ómegája. (Persze nem az x-edik részek...). De említhetem a "Kampókéz", vagy az "Éjszaka szülöttei" című filmeket is, hogy a kép kissé világosabb legyen. Mindenesetre Barker "friss vért" hozott a némileg megfáradt műfajba, néha egyenesen filozófiai magasságokba ívelve a horrort. Ötletes, újszerű és beteges látomásai nemcsak novelláiban, könyveiben, hanem képregényen és moziban is megállják a helyüket. Illetve moziban nem annyira, példa erre éppen boncolt filmünk is, hiszen a Lions Gate nem szarozott sokat: Amerikában kb. 100 filmszínházban mutatták be, aztán tolták is ki DVD-re, mindenféle promóció nélkül, állítólag a próbavetítés nézőinek nem jött be. Be ne szarjak, micsoda igényesség hírtelen olyanoktól, akik a Fűrész 156. elcsépelt részeit dobálják piacra, nem beszélve az amerikai tesztközönségről, akik képesek néha bármit megzabálni...
Mindegy, ízlések és pofonok. (Már hogy nekem van ízlésem, ők meg pofont érdemelnek...). Én hülye viszont tényleg utoljára hittem az ilyen elbaszott beharangozóknak, és már-már bennem is kétely merült fel a mű irányába, bár Barker neve eddig mindig garancia volt a jó sztorikra. Kellemesen csalódtam.
1984-ben vetette papírra ezt a rövid történetet, aminek címét "Éjféli hús-vonat"-nak fordíthatnánk, ha nem hangozna nagyon szarul. Főhősünk, Leon, fényképész, s bár tehetsége van a dologhoz, a témaválasztása nem az igazi. Legalábbis ez a véleménye annak a tehetős tárlatvezetőnőnek, aki irányelvként az a jótanácsot adja: készítsen fotókat a város sötét oldaláról is. Mivel karrierjének beindulása múlik rajta, nem rest, és nekivág az éjszakai életnek.
Megment egy fiatal ázsiai nőt néhány "sztrítfájter" bicskás kölöktől, majd a lány elbúcsúzva tőle felszáll a metróra. Legközelebb egy újság képén látja viszont: keresik, mert eltűnt, valószínűleg ő látta utoljára. (No meg az a marhatagló, amivel agyoncsapja gyilkosa...) Szar ügy, de semmi komoly, tűnnek el emberek, valószínűleg a suhancok kapták el, gondolja, és el is megy a rendőrségre, ahol megköszönik a segítségét, és le sem szarják különösebben.

Leon nem hagy fel kirándulásaival, és hamarosan sikeresen bele is fut a gyilkosba. Bár még nem biztos benne, hogy a nagydarab mészáros (valóban ez a foglalkozása) öldögél, de egyre inkább meggyőződik róla. A dolog kezd kissé mániájává válni, kideríti, hogy az utóbbi 100 évben (!) folyamatosan tűnnek el emberek, valahol a metro környékén. Nyomába ered a killernek, önmagát is veszélybe sodorva alaposan, és folyamatosan fényképezi, míg végül szemtanúja lehet néhány ember "kikészítésének", és húskampóra akasztásának, amúgy jó hentes módjára. Csakhogy fényképezőgépe eltűnik, (nem írom le, hogy hogyan), és a kutya sem hisz neki, még kedvese is kételkedik, mint a jó mennyasszonyok általában.
Megindul a végső leszámolás, lenn a metróban, mígnem valami iszonyatos dolog sül ki a végére, ami hál'Istennek magasabbra emeli az egészet egy egyszerű sorozatgyilkosos-thrillernél. Nem beszélve a befejezésről, amit azért gyakorló horrorfilm-néző elég könnyedén sejthet már a vége felé, de mégis, a magyarázat ütős.
Hullák, szemkiszedés, gyilkosságok, vágóhíd, húskampókon lógó hullák...és sok-sok vér. De ez persze szerencsére társul a megfelelő gyomori izgalommal, és egy nem túl hosszú novellából kihozható jó történettel. A rendezés érdekes, furcsa effektek színesítik a filmet. Vinnie Jones (Blöff, A ravasz, az agy...) mint faarcú tömeggyilkos: ez egyenesen álomszerep számára. A befejezés, még, ha könnyen kitalálható, akkor is brutális és hátborzongató: kellett bele ez a természetfeletti szál is, legalábbis nekem...
Barker mester nem tagadta meg magát, és ismét egészen beteges művet adott ki keze alól, ne higgyetek senkinek, csak nekem: nézzétek meg. A többi történetéhez képest nem nagy csattanás, viszont a mai horror-fos tengeren eléggé felülemelkedik. Megérdemelt volna egy kis felhajtást, jobban, mint a futtatott filmek, de ez van, a lényeg, hogy megnézhetjük.
Megkapja a 9-est, a mínusz 1 az csak a sokáig elhúzódó végső összecsapás miatt van.
Ha nem is fogjátok ezentúl kerülni az éjszakai metrózást, de gyakrabban fogtok a hátatok mögé nézni odalent...

100 Millió évvel I.E. - 100 Million BC (2008)

Hála az égnek, nagyjából kezd lecsengeni az a rohadt dinó-mánia, amit a "Jurassic Park" indított el kétes útjára, megszülvén rajzfilmeket, mekdonálcos szir-szarokat, könyveket és mozgóképeket. Minden kölyök hamarabb ki tudta mondani a Tyrannosaurus Rex nevét, mint a szüleiét, és az irtózatos ősgyíkokból puha plüssállatkák lettek.
Szerencsére ezek a komolytalan hulladékfilmek egyre ritkábbak, de én, Robotzsaru kollégámnak köszönhetően megtekinthettem egyet. (Baszd meg Robi!!!) Vesztemre, mondhatnám, de nincs jogom erre, hiszen megkaptam a figyelmeztetést: ez FOS. Így, csupa nagybötűvel. Legyen ez egy palackposta, kedves olvasók egy olyan embertől, aki a közért feláldozta önmagát, és utolsó erejével írja le a konklúzióját erről a szarról...
Hozzá kell tennem, hogy gyermekkoromban elbűvöltek a régi jó fekete-fehér filmek, amelyekben általában a lényeg az volt, hogy valami hülye robbantással kiszabadítanak (vagy életre keltenek) egy kurva nagy őslényt, aki ezért hálából alaposan összekócolja a papírmasé városokat (általában New York-ot). Persze ezeket nem nézhettem orrvérzésig, hiszen csak nagy ritkán adtak valami külföldi csatornán ilyesmit, azt is matiné-időben. Harminc évesen már nem igazán birizgálja a libidómat ez a téma, főként ilyen ruppótlan köntösbe csomagolva. Pedig milyen jól hangzik: kaland a múltban, azonnal magunk előtt látjuk Doyle "Elveszett világát", aztán marhára pofára esünk, mert szó sincs erről. Sajnos. Mert jól indul az egész, lehetett volna ilyesmi is, de a végére sikeresen elbasszák az egészet... Vagy inkább a történet 20. perce táján.
Tehát:
Argentínában hegymászók fedeznek fel egy barlangot, amely ki van pingálva rajzokkal. Hogy nem ősemberek koszolták tele a falakat, az bizonyos, ugyanis egy felíratban "Rita Hayworth", az '40-es évek szexszimbólumának neve van említve. Ugrunk egyet, és szemmel láthatóan kőkemény katonák érkeznek egy bázisra, ahol kiselőadáson felvilágosítják őket a rájuk váró feladatról. Ahogy most én is Benneteket: egy, a haditengerészetnél szolgáló tudós (vajon miért zsidó az összes tudós a filmekben???) elveszítette az öccsét, de nem ám akárhogyan. Hallottatok már a "Philadelphia-kísérletről"? Én anno sokat olvastam erről. A lényege: 1943-ban az amerikaiak bazinagy elektromágneses mezővel kísérleteztek, ami eléggé balul sült el. A film sztorijában is így esett, visszadobtak 70 millió évvel ezelőttre egy csapat katonát, ám ottragadnak a múltban. És napjainkban érett meg az idő arra, hogy utánuk küldjünk még egy kis egységet, mert érdemes feláldozni ezért újabb embereket. A társaság a szokásos, vannak vagy tízen, vezetőjük folyton kiabál velük és lányoknak szólítja őket - ez valószínűleg valami meleg dolog lehet. Naná, hogy belevágnak, ki ne tenné meg önként, hogy a majdnem biztos halálba menjen?
Az utazás sikerül, és kapásból egy tag (a nigger) rosszul landol: bele egy fába. Már megérte az egész... A dzsungelszerű világ rengeteg veszélyt tartogat: van akit egy virág köp pofán, majd belerohan a tóba, ám ott vár rá egy sokfogú valami, ami hamar be is zabálja őt. Majd vezetőjüket rabolja el egy röhejes jelenetben gyilkos ratyi-szaurusz, mire az űberkommandó pánikba esik (?), és nagy rohanásba kezd. Még szerencséjük, hogy az ottragadt társaság néhány tagja feltűnik, és megvédi a nyakig felfegyverezett katonákat néhány hegyes bottal...(???). Megtudjuk, hogy hat éve foglakoznak a túléléssel a múltban, és nagyon rutinosak. Van köztük két nő is, naná, de persze a katonanők nem debella tahók, hanem jó muffok, ahogyan mindenki elképzeli. A barlangba menekülnek ahányan maradtak, és ott várják a másnapot, hogy visszainduljanak a jelenbe, ami nekik jövő... (Itt van egy jó poén: a barlang-rajzoló faszi, aki leginkább Szombathy Gyulára hajaz az Űrgammákból, egy repülő csészealjat is firkál a falra.)
Megindulnak reggel, vissza ahhoz a ponthoz, ahová érkeztek, mert csak onnan juthatnak vissza a jelenbe. Ezt nem értem speciel, mivel az időutazó-készülék egy maréknyi cucc, amit a végén csak úgy hajigálnak, miért nem vágta valaki zsebre? De törvényszerűen hullanak az úton, mint a legyek, van, akit szárnyas hüllő, egy pterodactylus ragad el, komikusan néz ki, és többen felfalódnak egy piros ősgyík által, aki, mint kiderül, nagyon rühelli az embereket.
Teleport persze csak úgy működik, ha valaki bezárja a "kaput", ezért natürlich az öreg tudós ott marad, önként.
És ismét a jelen, csakhogy légy a levesben: a piros szaurusz átjött napjainkba. Na, eddig még elviselhető volt az egész: innentől már erősen fészekelődni kezdtem, no nem az izgalom miatt.
Egy ekkora kísérletről 5-6 ember tud? Ne má'. Menekülés közben leadva a vészjelzés: C KÓD, 423-AS HELYZET. Van olyan titkos jelzése a haditengerészetnek, amely az elszabadult emberevő őslényekre vonatkozik? Ezek aztán tényleg mindenre fel lehetnek készülve.
Helikopterre föl, ahonnan a film végéig még legalább ezerszer megmutatják a várost felülnézetből. Gondolom ez a kis kirándulás volt a filmben a legdrágább, ezért büszkélkedtek vele ennyire...
De múltból mentett hőseink nem szaroznak: kiugranak a helikopterből, hogy majd ők fegyvertelenül legyőzik a szörnyet, ezért (?) négyfelé válnak és szaladgálnak ide-oda. Puff neki, elég ideges lettem ekkorra már, nem is csodálom, hogy a dinoszaurusz is felrúgott néhány autót, amelyeknek érdekes módon nem sok baja esik. Mert ugye nincs jobb dolga egy több milliós városban, minthogy 4 hülyegyereket zavargásszon, ahelyett, hogy felfaljon mondjuk néhány japán turistát, vagy egyen egy jót a mekdonáldszban a vendégekből??!!
És futkároznak céltalanul, itt már hatalmas mértékű bugyutizmust ötvöznek ál-pátosszal felöntött hősiességgel, ami egyenesen hátborzongatóan értelmetlen és szar. (Mint ez a mondat...)
De a megoldás: becsaljuk egy alagútba, és ott majd lesz valami. valóban lesz, a zsidó tudós fiatalkori énje megjön a múltból, vagy honnan, négyszer pörgettem vissza, de akkor sem igazán fogtam fel, mi a helyzet, és jól legyakják a szemét vörös szörnyeteget. Aztán több, mint tíz percig ölelkeznek, mindenki mindenkit, ekkor már egyenesen imádkoztam a végéért, és bekövetkezett a csúcspont: THE END.
Ez egy hülye tv film, nem is értem, hogy a tv 2, vagy a másik szennycsatorna hogyhogy még nem adta le? Valószínűleg túl friss még. Mondjuk jobb is így, ha reklámmal teletömve kellene megnéznem, valószínűleg kómába estem volna. Így is most tanulom újra az összes alaptevékenységet, mint írás, olvasás, evés, űrítés. Hatásos egy film. Színészi játék nem sok, a főszereplő Christopher Atkins, a Kék laguna bongyor-hajú főhőse, kegyetlenül unszimpatikus. A trükkök még a 40-es években is jobbak voltak. Kukába az egésszel, vagy rakd az Alien Vs. Hunter mellé. (Szintén a kukába...)
10/1

Living Hell (aka Organizm) (2008)

Kedves rémüldözni vágyó! Ha már eleged van a vámpíros, zombis vagy esetleg a mindig szomorú arcú japán kislányos filmek tömkelegéből, akkor itt van nektek a vadiúj gyilkos növény (indák, vagy gyökér izék) rémsége.

A nyitó jeleneten már a rádióból halál-sikolyok hallatszanak. És már támad is a gyilok inda. Elég röhejes a kezdés, szegény csórikám pisztollyal lövöldözik a földből előbukkanó gyökerekre. Na jó, ez még nem lenne ok a mókára, de láthatjuk azt is, hogy nem árt neki a robbantás, és simán összehajtogat egy harckocsit. És még el sem kezdődött a film!

Ugorjunk is mindjárt vissza az időben 33 évet. Szadó-mazó anyuka gyötri gyermekét, vagy csak valami tényleg igazán fontosat akar belevésni a buksijába. Majd azon melegében következik egy kis Barátok közt előtti esti családirtás. Szerencsére ez csak főhősünk visszatérő rémálma és nem a mienk, aki éppen Benell városkába tart. Pont arra a katonai támaszpontra ahol elkezdődött a film (ezek szerint mégsem olyan titkos az a bázis). Szóval az U. S. Army éppen felszámol egyik vidéki ’’telephelyet”, hogy a földet visszakaphassa az ott élő indián törzs. Kis csel árán Frank Sears (Johnathon Schaech- Szalagavató) bejut a bázisra. Picit győzködnie kell az illetékes elvtársat, hogy a mélyben valami nagyon rossz dolog van elrejtve. Mivel a hadsereg mindig hallgat a civilekre, ezért leugranak a pincébe. Semmi említésre méltó, még a ph érték is normális. Frank hülye ötletének hála elkezdenek kutakodni a lezárt szobában és egy lefalazott helységben egy nagy tartályt lelnek. Szerintem nem kéne buzerálni! Sajnos a specialistákon nem segít sem a 3. műszak című sorozatból importált Bosco, sem a kék védőruci. Csak az menekül meg, aki gyorsabban fut, mint Forrest Gump. A gyökér elszabadul. Elég mókás mikor is az egyik áldozat, mint egy szatír széthúzza a zubbonyát, hogy mi is láthassuk mibe fog belehalni. Én meg majdnem a röhögésbe pusztultam bele. Muszáj egy kis komolyságot magamra erőltetnem, ez egy komoly mű. Ágyő katonák, ágyő Bosco. Ezek a szerencsétlenek is gépfegyverrel lövik a gyökeret. Frank, aki nem Sinatra és elhunyt Bosco özvegye Carrie (Erica Leerhsen –Texasi láncfűrészes) nem tud a fenekén megmaradni, keresik a bajt. Az öreg boltos indiánnak hála egy elrejtett filmtekercsre bukkannak. Még szerencse. Már kezdtem aggódni.

Hősünket és bátor kísérőjét megtámadja az organizmus, ahogyan ők nevezik, mégis túléli a randit. Nem írom le miért, úgyis rájön kinek lesz annyi elvetemültsége, hogy megnézze ezt a remeket. Frank lelkiismeretétől vezérelve jóvá szeretné tenni bűnét, és különben is Ő immunis a növényre. Ezt akármelyik háziorvos megmondhatja, se pollen, se parlagfű. Most már kézzel irtja a gyökereket erősebb, mint Fehérlófia, aki szintén pusztakézzel tépte ki a fákat.

Hogy ne legyen oly eccerű a finálé, még a hadsereg küld sok-sok harcedzett katonát. Akik ahogy az ilyenkor szokásos, tehetetlenek. És már el is értünk a történetnek azon részéhez, amikor elkezdődött a film és a manus pisztollyal lövöldözte az indát. Jön még egy kis gyomirtás és hál Isten a filmnek is végre vége.
Richard Jefferies-nek nagy falatnak bizonyult a rendezői sámli (Utoljára 1982-ben forgatott). Tipikus elszabadult valami titkos és félelmetes rémség film, mi meg nem fogunk beszarni. A kötelező idétlenségekkel és szánalmas jelenetekkel. Miután én nyár környékén sok időt töltök fűnyírással és kertünk rendezgetésével, nem ijedek meg holmi liántól. Esetleg, ha Tarzan himbálódzik felém rajta, akkor talán. Nálam bukta ez a film. Pedig elég tetszetős volt a trailer. Szívem szerint nem ajánlom senkinek a megtekintését. Esetleg kertészeknek, oktatófilm gyanánt, de nekik is csak félve merem. Kizárólag csak egyszer megnézős film. Közben lehet bármi mást tenni, nyugodtan kimehetünk a TV-nk elől úgysem maradunk le semmiről.

A betolakodó - À l'intérieur (2007)

A francia filmművészet nem csak "Zsérárdápárgyő" és "Zsánrénó". És nem csak a hálivúdba disszidált Aja fivérek készítenek horrorfilmeket Galliából elszármazva.. (Na jó, ők mondjuk nem igazán tiszta vérű franciák, sőt... Ugye vágod, miről beszélek, ez nem polkorrekt...)
Az európai horror pedig nem csak olasz és spanyol nemzetiségű.
Összehoztad? Oké, tehát egy francia moziról van szó. És ezzel bizony a tökéletesen ismeretlen "Carnet Jove Jury Award"-on díjat nyert nyeretlen kétéves rendezője Alexandre Bustillo, aki ráadásul megírta ezt a sztorit. Mondjuk, nem hinném, hogy 3 ív papírnál többet tett ki a forgatókönyv, és tudom, hogy ez hülyén hangzik, de számomra nem is különösebben baj. Mert az alkotás nem rossz.
El is regélem egy rövid összefoglalóban a történetet:
Egy borzasztó autóbalesettel kezdünk. Figyeljünk oda, mert az egésznek ez a motívációja, mondhatni a kulcsa. Főhősnőnk, Sarah faszán belecsapódik egy másik kocsiba, ami már csak azért is szar dolog, mivel a 6. hónapban van. Párja meg is hal.
Úgyhogy elég elbaszott hangulatban leledzik később is, a szülés előtti napon. Mert szerencsére a gyermeknek nem lett semmi baja. A kórházból haza is megy, ahol nem sokat pihenhet félhomályos lakásában, mert egy nő bezörget, hogy ugyan engedje már be. Sarah szerencsére nem nyugdíjas Mariska néni, aki mindenkit beeresztene, ezért elküldi a látogatót, ám az néhány mondattal tudomására hozza, hogy ismeri őt. Aztán lazán beáll a totál üveg teraszajtóba, ahol jól le is lesz fényképezve (főszereplőnk újságokba készít fotókat...), és ököllel belezúz az ajtóba, majd eltűnik, miután a rendőrség értesítve lett. Nos, a képek szarok, sötétek, és nem nagy támpont a fakabátoknak, akik ráadásul el vannak foglava teljesen a külvárosban gyújtogató koszos élősködő bevándorlók pofátlan hőbörgésével. Ezt nem ők mondják, hanem a saját véleményem.
Tehát természetesen a hekusok elpályáznak, és nyugodtan fekszünk le alukálni. Mígnem a köldökbe nyomott ollóval ébredünk. Az még gondolom szarabb lehet a másnapos felkelésnél is, bár nem vennék rá mérget. Egy őrült kurva gyermeket szeretne, és lehetőleg ilyen instant módon, azaz egyenesen anyuka pocijából kivágva. Sarah érthetően nem tolerálja ezt a módszert, még ha esetleg nagy segítség is lenne a gyermektelen hölgyek számára, ezért sietősen felkapja a vizet, és elmenekül. No, nem a házon kívülre, mert az snassz, csak a fürdőszobába. Be is zárkózik rendesen.
És megjönnek a vendégek: Jean-Pierre, a főszerkesztője, aki a zavarodott gyilkos nőre azt hiszi, hogy Sarah mutterja, mert az kedvesen beinvitálja őt a lakásba. Később megérkezik a valódi is, akit tévedésből alaposan nyakon szúr saját leánya, és vadul elvérzik. Aztán főszerkesztőnk is piszokul meghal, a magam részéről sok ilyen újságíró-gyilkolást megnéznék itthon is...
Menekülő hadművelet alatt Sarah keze a kilyukasztott ajtón keresztül oda lett szegezve egy ollóval a falhoz. Hogy ne unatkozzunk megérkezik három rendőr és egy arab fogvatartott, akik szintén elhaláloznak, nem éppen végelgyengülésben. (A lázongó bevándorlóért nem kár.)
És megindul a szülés... Ami borzalmas.
Mit is mondjak? Érdemes megnézni. Felejtsd el hálivúdot, nézd meg ezt. Garantáltan nem fogják remake-elni a brutalitása miatt. Mert a vér folyik, sőt spriccel folyamatosan, valószínűleg több

hektoliter, arról nem is beszélve, hogy egy férfinak az áldott állapotban levő hölgy kegyetlen bántalmazása eléggé ökölbe szorítja a kezét. Na jó, kivéve az emósoknak. Nincs felfokozó vonósnégyes, csak úgy megesnek a rohadt csúnya dolgok, szinte zene nélkül. Sajnos azonban a kurva "ne kapcsolj villanyt" mentalitás itt is győz, holott egy normális ember első reakciója a lakásban fenekedő veszélyre, hogy az egész házat kivilágítja. Mindegy, megszoktuk ezt a baromságot.
Viszont kegyetlenségből és vérből, iszonyból nincs hiány. Sajnos még egy macskát is megöl a gyilkos muff, ami engem nagyon megrázott, mivel nagy macskabarát vagyok...:) Az atmoszféra nyomasztó minden pillanatban, ráadásul folyton láthatjuk az anya testében a gyermeket a legdurvább akciók közepette, egy gyakorló apuka (mint én) gyomra ilyenkor eléggé összeszorul. Lehangoló, félelmetes, durva, brutális és kegyetlen befejezés. Nehogymá' ne kapjon egy 8-ast a tízesből... (A gyengébb osztályzást sajnos a főgonosz motivációjának elcsépeltségével is magyarázhatom...)

Szanatórium - Insanitarium (2008)

Mindenki követ el hibákat, van ki többet is. Magam is közéjük tartozom. Elkések, sokszor este eszem, kiröhögöm a főnököm (persze, csak a háta mögött), vagy csak elhelyezkedek filmet nézni.

Szóval a hibák száma végtelen. Imigyen történhetett meg, hogy egy késő éjjelen leültem rémüldözni a gépem elé. Semmi komoly elvárás, nem érhetnek meglepetések már sok ilyen filmet láttunk, és tényleg minden megy a maga monoton módján. A filmesek ötlettára szokás szerint kimeríthetetlen, de majd mindjárt elmesélem, hogy miért is…

Adott egy pasas kinek van egy húga, akit az ő megfogalmazása szerint is csak egyszerűen „ dilinyósnak ” nevezhetünk. Tehát mint ilyen zárt-osztályon a helye. Ez vezethette a bátyust ahhoz az elhatározáshoz, hogy egyszemélyes kiszabadító akciót szervez. A magányos hősök már csak ilyenek. Nevezzük nevén: Jack. (Milyen népszerű név). Hősünk tükör előtt levágja saját haját, de valami olyan szupcsi módon, hogy azért Hajas Laci is csak könyöröghetne. Mivel az új fizimiska még nem ok a beutalóhoz az elmeosztályra, ezért ösznye-visznya vagdossa saját pocikáját, ez mááár valami! A terv sikerült.

Bent a kórteremben: megismerkedhetünk Jack dokijával. Nem szimpi a tag. Főleg, hogy már sejthetjük mi magunk is, valami nem kóser. Sajna erről hősünk nem nagyon vehet tudomást, mert éppen lefoglalja a nyugtató hatása, minek következtében víziókat lát. (Nem vízilókat lát, akik éjszakánként előmásznak és megeszik a konyhában hagyott elemózsiát)! Először itt lepődtem meg, mert a betegeken a sittes narancssárga ruha volt...

Vannak itt nyálcsorgatós betegek, magukban dünnyögős alakok, csak Hannibál hiányzik, vagy nem is, mert van egy ember, aki nagyon hajaz rá. A fődoki egy Orfeumnak nevezett erősen illegális szerrel kísérletezget. Sok már itt a gyanús jel! Itt minden ápolónő jó csaj, nem holmi vénszipirtyó. Jack még ott melegében, annak rendje és módja szerint gyorsan barátokra is szert tesz, abból a fajtából kiknek a hátát csákánnyal simiznénk meg a legszívesebben.

Kisebb kalamajka támad, kedvenc betegünk megmenti egy ápoló néni bőrét, jó tett helyébe jót várj. És méééég szert is tesz egy paranoid haverra, aki sefttel az egyik őrrel( barátokból sohasem elég). Jut is eszembe, eddig nem is nagyon mutattak őrt. Gondolom, ha majd hullani kezd a férgese. Olyan, mint az a szőkéses sorozat, csak itt a hősön nincs annyi tetkó.

Jack a szökős, akarom mondani a szökés előkészítése közben véletlenül bibis lesz csoport terápia közben, mire az egyik faszi vérszagot fog és elindul a móka. Leszakad egy kéz, amit gyorsan fel is falnak. Igen, az Orfeumnak vannak mellékhatásai. Innentől egyértelmű, hullanak az emberek és még többen lesznek a zombi szerű lények. Főbb jellemzőik: okosak, gyorsak, dühösek, mókásan néznek ki, és ha úgy alakul, még egymást is megrágicsálják. Némelyik beszél, míg mások, csak hörögnek (mi van?), nem értem. És persze kifogyott az első elemlámpa (jobb is volt nem látni ezt a viccet), megszólal a 28 héttel később-szerű zene. A vér meg csak folyt és folyt, és csak folyt. És még mindig maradt egy vicces jelenet a végére.

Sajnos bármennyire is igyekeztem, nem sikerült komolyan vennem ezt a ’’ művet ”. Szerintem a statiszta zombik rohadt viccesek. A főbb szereplők játéka annyira eredeti, mint egy faláb. Én a jelenetek többségénél könnyesre röhögtem magam, főleg a film vége felé. Ma már egy szimpla kisvárosban őrültebb emberek laknak, mint a filmben látottak. A filmesek itt is komolyabban veszik magukat, mint ahogyan azt egy ilyen film indokolná. Tanult kollégám szavaival élve,, ez is csak egy csont” mi meg kiéhezett etiópok módjára faljuk a horrorfilmeket. Előbb-utóbb a filmesek ötlettelen és végeláthatatlan film özönébe fulladunk, vagy a horror utáni fanatizmusunkba döglünk bele.

Ha jobban belegondolok a film diliházába én is szívesen beutaltatnék egy-két embert.

10/3

La Terza Madre (2007)

Kezdetben vala a Suspiria, 1977-ben.
Aztán megszületé az Inferno 1980-ban.
És zárszóként eljött hozzánk a "La Terza Madre", avagy a "Könnyek Anyja", de tudom még fokozni is: Mater Lacrimarum...
Európa, horror: vajon e két szó együtt említésekor ki az, aki nem Olaszországra gondol? Ki az akinek nem jut eszébe Dario Argento? (Speciel eszembe jutott Spanyolország is, meg Paul Naschy, de ha már olasz akkor Fulci és Bava, de csitt!) A manapság egészen lefelé ívelő csillagzatú rendező valaha még óriásikat tudott ütni, horrorfilmjei és gialloi (ez amolyan speciális olasz thriller-műfaj) mindenképpen korszakalkotók voltak.
A nagy múltú rendező úgy gondolta, hogy megkoronázza munkásságát, és egyúttal befejezi hosszú ideje szőtt történetét a "Három Anyáról". Nos a koronázás elég kétesre sikeredett, de erről majd később. Először is szeretném valamennyire ismertetni a hátteret, avagy mi is van, kik ezek az "Anyák"???
Három boszorkány, Mater Suspiriorum, a Sóhajok Anyja, Mater Tenebrarum a Sötétség Anyja, és Mater Lacrimarum, a Könnyek Anyja. testvérek, és kurvára szeretnék a világot a saját sötét és gonosz kedvükre uralni. Annyira azért nem nagy mágusok, hogy maguknak építkezzenek (ezt megértem, tiszta őrület, a sok tróger kőműves, meg a többi) ezért a 19. században megbíznak egy Varelli nevű építészt, hogy készítsen nekik épületeket, ahol jól ellehetnek. Egy készült New Yorkban, egy Freiburgban és egy Rómában. Tisztára, mint a Rotschild-ok...
Varellinek azonban eljár a szája, akarom mondani a keze, mert könyvet írt róluk, ahol homályosan ugyan, de elárulta a legyőzésük módját is... A gonosz ribancok rohadtul kényesek arra, ha valaki be akar nekik kavarni, és különböző durva módokon végzi mindenki, aki a közelükbe akar férkőzni... De sorban legyőzetnek: a Sóhajok Anyja Freiburgban baszik rá a Suspiria-ban, az Inferno-ban a Sötétség Anyja New York-ban, míg végül a Könnyek Anyja Rómában kap erőre, hogy aztán jól lezúzza őt Asia Argento, a rendező leánya.
A kezdés rohadt ígéretes, legalábbis nekem, aki odavan az ilyen misztikus-természetfelettis-démonos-satöbbis horrorokért: Brusco atya kiásat egy koporsót, amelyen egy ládika pihen. El is küldi egy múzeumba, (csak a ládát), ahol sajnos arra illetéktelenek nyitják fel, két nőszemély, az egyik Sarah Mandy, aki a főszereplőnk lesz, és Asia Argento játsza, a másik meg szintén valami asszisztens, ő alaposan rá is baszik. Már, ha nevezhetjük így, ahogyan a száját egészen kitágítják, majd a saját beleivel fojtják meg. A dobozban van három randa démoni szobrocska, meg egy divatjamúlt ruhadarab, ami magában hordozza az erőt, ami által a ribanc úrnő újra kiterjesztheti hatalmát. Vagy valami ilyesmi, Argento sosem volt az összefüggések és ésszerű magyarázatok mestere...
Sarah ezek után szemtanúja lesz kolléganője borzalmas megölésének, és jómaga is alig tud elmenekülni, szerencsére egy furcsa, női hanggal megáldott természetfeletti erő segít neki. (Később kiderül, ez az anyja, aki valami gecinagy fehér mágus volt, mielőtt kinyírták).
Michael-hez menekül (akinek eredetileg címezték a ládát), aki dugva tartja őt, és a múzeumban valami nagykutya történész. Időközben a tunika felfedezése után Rómát elárassza az erőszak. Gyilkosságok, halál, anarchia, minden, ami kell ahhoz, hogy a Könnyek Anyja megerősödjön, ráadásul a világ minden tájáról érkeznek a boszorkányok, repülővel meg egyéb járművel. Sarah menekülés közben ki is nyír egy ázsiai foghíjas muffot. Eközben Michael-nek elrabolják a gyermekét, Sarah pedig felfedez magában némi örökölt mágia-tudást. Ismét paphoz megy, de nem gyónni, hanem mert barátja is oda igyekezett még, mielőtt eltűnt. (A pap is csúf módon végzi hentesbárddal felaprított fejjel...) Itt találkozik egy nővel, aki felfedi előtte szülei valódi mivoltát, aztán nála is alszik, de nem fekszik össze vele, mert a leszbikus hölgy mással nyalakszik, na meg is halódnak rendesen, lándzsa a punciba...

Sarah innen elmegy látogatóba egy hülye nevű belga alkimistához (igen, ilyenek élnek napjainkban a háttérben, mint a szabadkőművesek...), aki segít neki. Ismét találkozik Michael-lel, aki furcsán köhög, ami nem meglepő, mert a torka át van vágva, tehát nem az influenza a tettes. Megkeresi a gonosz kurva házát, ahol találkozik a belga ifjú segítőjével, és jól leszámolnak.
A film első fele egyenesen odaragasztott a képernyőhöz, nagyon tetszett. Izgalom, fenyegetettség és belezés. Aztán a második fele, a bolyongás és a néha unalomba fúló percek nagy csalódást okoztak, nem beszélve a Könnyek Anyjának legyőzéséről, amely olyan egyszerű, mint a kettes legó. Hogyan lehet egy ilyen nagyívű trilógiát ennyire gagyin lezárni? Nem volt ötlet? Azért van szépség is a befejezésnél, mondjuk a boszorkányszekta élete a katakombában, elborult és művészi erotikus akciók. A meztelenségről jut eszembe: Argento természetesen ebben a filmben is megmutatja leányának fedetlen bájait, furcsa olasz családmodell, mit ne mondjak. De ez nekünk nem baj, hiszen nagy rajongói vagyunk a durcás arcú Asia-nak, legalábbis én mindenképpen.
Valahogy olyan, mintha Argento elfelejtette volna a siker titkát. Szinte egy szimpla horrorfilm, nincs árny-fényjáték, elveszett a színek varázsa, amely olyan megragadó volt mindig is filmjeiben, a feszültség elvész az ide-oda járkálásban, keresd meg ezt, keresd meg azt. Hiányérzetünk marad a film után: valami méltó befejezést vártunk. De persze pozitívumok is vannak: a semmivel össze nem téveszthető, mindenütt jelenlevő természetfeletti fenyegetettség folyamatos, a gyilkosságok igazán borzalmasak és művésziek, és kedvenc színésznőnk is nagyon jól hozza a formáját. No meg a boszorkányok általában erősen alulöltözöttek, ami szintén szívet melengető egy férfiembernek.
Dario Argento elveszítette a "Bölcsek Kövét", de még így is egy erős 7-es, minden nyafogásom ellenére.

Xtro 2: A második találkozás - Xtro 2.: The Second Encounter (1990)

Ez is úgy indult, mint egy rendes nyugodt nap, amíg a Csabi meg nem kérdezte ’’ lenne-e kedvem az Xtro-2. filmről írni, én úgy is minden fosch-t megnézek ” (Ez nem is igaz. Hehe.) Pedig annyira volt hangulatom megnézni, mintha fogat mentem volna húzatni, lévén, hogy anno én már láttam ezt az 1990-es csodát. Mindegy, hős leszek, kibírom valahogy. Közben, ha unatkozom becsavarom a hajam, vagy kimegyek szendvicset gyártani. És nem is tévedtem sokat, ahogy teltek a percek egyre többször sandítottam az óra felé hangos sóhajok kíséretében. No, de ne szaladjunk ennyire előre…..

Valahol a hegyekben, sok száz méter mélyen, a föld alatt, titkos létesítményben. Indul a Nexus program. A cél: séta a túlvilágon egy teleport segítségével. Aki látta a "Légy" című klasszikust az tudja, semmi jó sem várható a dologtól. (Főleg, hogy megtudjuk, egy kísérletük már kudarcba fulladt Texas-ban, biztosan a Pameladzsoki-féle Dallas sorozatra gondoltak). A három bátor pokol-turista meg is érkezik, aztán el is tűnnek. Kellett a szerencsétleneknek oda menni!!!Barmok! A kutatók elkeseredésükben az első kudarc hőséhez fordulnak. Becses neve Ron Shepard, aki szemüvegben úgy néz ki, mint Stephen King. Igazi szuperhős alkat! Gyorsan verbuválódik a felmentő sereg, még négy katona. Pazar. Mielőtt, azonban bárhova is indulnának, váratlanul visszatér az egyik utazó. Amikor leveszik a sisakját, előtűnik a szerencsétlen kisminkelt pofija, bizonyára nem akart a túlvilágra menni make up nélkül. Nyugi, nemsokára úgyis meghal. Előmászik a (figyelem nem tévedés!) kis alien, utána egyből uzsgyi a szellőző rendszerbe. Ismerős valakinek? Beindul a mészárlás. A sötétből előtűnik az alien-hasonmás verseny győztese. Szerintem, H.R. Giger kölcsönadott a filmeseknek egy-két mintát a fel nem használt skiccei közül. Hőseinknek nincs elég baja a szörnnyel, még a labor biztonsági rendszere is bezárja őket. Az előre beprogizott robotok már csak ilyen kimértek és kegyetlenek. Győz a klausztrofóbia és előkerülnek a kétméteres fegyverek. Az egyik tudós hölgy pedig, Ripley-Sarah Connor keverékké alakul. Szereplőink egymással is viaskodnak, mert ilyen fordulat is kell, telnek a percek, rémünk kivesz egy-két ’’alkatrészt ’’ színészeinkből és megmutatja teljes valóját. Csak a feje alien, a többi testrésze nem oly kecses, mint ihletőjének. Ez van, egy újabb randa Elvis imitátor. Következik az ilyenkor szokásos szellőzőben menekülősdi. Meg az elkerülhetetlen hepppi-end.

Minimális béna történet. Ötlettelen, pedig nagy villanthatott volna ez a túlvilágra átmenős sztori. A szereplők jók, kb. annyira, mint a tv2 kórházas-sorozat színészei, sajnos a film végére többen maradtak életben a kelleténél. A trükkök is elég viccesek. Egyedül a zene, ami elfogadható. Tipikus második rész, a rosszabbik fajtából.

Gyenge 2-es. Ez van.