La Terza Madre (2007)

Kezdetben vala a Suspiria, 1977-ben.
Aztán megszületé az Inferno 1980-ban.
És zárszóként eljött hozzánk a "La Terza Madre", avagy a "Könnyek Anyja", de tudom még fokozni is: Mater Lacrimarum...
Európa, horror: vajon e két szó együtt említésekor ki az, aki nem Olaszországra gondol? Ki az akinek nem jut eszébe Dario Argento? (Speciel eszembe jutott Spanyolország is, meg Paul Naschy, de ha már olasz akkor Fulci és Bava, de csitt!) A manapság egészen lefelé ívelő csillagzatú rendező valaha még óriásikat tudott ütni, horrorfilmjei és gialloi (ez amolyan speciális olasz thriller-műfaj) mindenképpen korszakalkotók voltak.
A nagy múltú rendező úgy gondolta, hogy megkoronázza munkásságát, és egyúttal befejezi hosszú ideje szőtt történetét a "Három Anyáról". Nos a koronázás elég kétesre sikeredett, de erről majd később. Először is szeretném valamennyire ismertetni a hátteret, avagy mi is van, kik ezek az "Anyák"???
Három boszorkány, Mater Suspiriorum, a Sóhajok Anyja, Mater Tenebrarum a Sötétség Anyja, és Mater Lacrimarum, a Könnyek Anyja. testvérek, és kurvára szeretnék a világot a saját sötét és gonosz kedvükre uralni. Annyira azért nem nagy mágusok, hogy maguknak építkezzenek (ezt megértem, tiszta őrület, a sok tróger kőműves, meg a többi) ezért a 19. században megbíznak egy Varelli nevű építészt, hogy készítsen nekik épületeket, ahol jól ellehetnek. Egy készült New Yorkban, egy Freiburgban és egy Rómában. Tisztára, mint a Rotschild-ok...
Varellinek azonban eljár a szája, akarom mondani a keze, mert könyvet írt róluk, ahol homályosan ugyan, de elárulta a legyőzésük módját is... A gonosz ribancok rohadtul kényesek arra, ha valaki be akar nekik kavarni, és különböző durva módokon végzi mindenki, aki a közelükbe akar férkőzni... De sorban legyőzetnek: a Sóhajok Anyja Freiburgban baszik rá a Suspiria-ban, az Inferno-ban a Sötétség Anyja New York-ban, míg végül a Könnyek Anyja Rómában kap erőre, hogy aztán jól lezúzza őt Asia Argento, a rendező leánya.
A kezdés rohadt ígéretes, legalábbis nekem, aki odavan az ilyen misztikus-természetfelettis-démonos-satöbbis horrorokért: Brusco atya kiásat egy koporsót, amelyen egy ládika pihen. El is küldi egy múzeumba, (csak a ládát), ahol sajnos arra illetéktelenek nyitják fel, két nőszemély, az egyik Sarah Mandy, aki a főszereplőnk lesz, és Asia Argento játsza, a másik meg szintén valami asszisztens, ő alaposan rá is baszik. Már, ha nevezhetjük így, ahogyan a száját egészen kitágítják, majd a saját beleivel fojtják meg. A dobozban van három randa démoni szobrocska, meg egy divatjamúlt ruhadarab, ami magában hordozza az erőt, ami által a ribanc úrnő újra kiterjesztheti hatalmát. Vagy valami ilyesmi, Argento sosem volt az összefüggések és ésszerű magyarázatok mestere...
Sarah ezek után szemtanúja lesz kolléganője borzalmas megölésének, és jómaga is alig tud elmenekülni, szerencsére egy furcsa, női hanggal megáldott természetfeletti erő segít neki. (Később kiderül, ez az anyja, aki valami gecinagy fehér mágus volt, mielőtt kinyírták).
Michael-hez menekül (akinek eredetileg címezték a ládát), aki dugva tartja őt, és a múzeumban valami nagykutya történész. Időközben a tunika felfedezése után Rómát elárassza az erőszak. Gyilkosságok, halál, anarchia, minden, ami kell ahhoz, hogy a Könnyek Anyja megerősödjön, ráadásul a világ minden tájáról érkeznek a boszorkányok, repülővel meg egyéb járművel. Sarah menekülés közben ki is nyír egy ázsiai foghíjas muffot. Eközben Michael-nek elrabolják a gyermekét, Sarah pedig felfedez magában némi örökölt mágia-tudást. Ismét paphoz megy, de nem gyónni, hanem mert barátja is oda igyekezett még, mielőtt eltűnt. (A pap is csúf módon végzi hentesbárddal felaprított fejjel...) Itt találkozik egy nővel, aki felfedi előtte szülei valódi mivoltát, aztán nála is alszik, de nem fekszik össze vele, mert a leszbikus hölgy mással nyalakszik, na meg is halódnak rendesen, lándzsa a punciba...

Sarah innen elmegy látogatóba egy hülye nevű belga alkimistához (igen, ilyenek élnek napjainkban a háttérben, mint a szabadkőművesek...), aki segít neki. Ismét találkozik Michael-lel, aki furcsán köhög, ami nem meglepő, mert a torka át van vágva, tehát nem az influenza a tettes. Megkeresi a gonosz kurva házát, ahol találkozik a belga ifjú segítőjével, és jól leszámolnak.
A film első fele egyenesen odaragasztott a képernyőhöz, nagyon tetszett. Izgalom, fenyegetettség és belezés. Aztán a második fele, a bolyongás és a néha unalomba fúló percek nagy csalódást okoztak, nem beszélve a Könnyek Anyjának legyőzéséről, amely olyan egyszerű, mint a kettes legó. Hogyan lehet egy ilyen nagyívű trilógiát ennyire gagyin lezárni? Nem volt ötlet? Azért van szépség is a befejezésnél, mondjuk a boszorkányszekta élete a katakombában, elborult és művészi erotikus akciók. A meztelenségről jut eszembe: Argento természetesen ebben a filmben is megmutatja leányának fedetlen bájait, furcsa olasz családmodell, mit ne mondjak. De ez nekünk nem baj, hiszen nagy rajongói vagyunk a durcás arcú Asia-nak, legalábbis én mindenképpen.
Valahogy olyan, mintha Argento elfelejtette volna a siker titkát. Szinte egy szimpla horrorfilm, nincs árny-fényjáték, elveszett a színek varázsa, amely olyan megragadó volt mindig is filmjeiben, a feszültség elvész az ide-oda járkálásban, keresd meg ezt, keresd meg azt. Hiányérzetünk marad a film után: valami méltó befejezést vártunk. De persze pozitívumok is vannak: a semmivel össze nem téveszthető, mindenütt jelenlevő természetfeletti fenyegetettség folyamatos, a gyilkosságok igazán borzalmasak és művésziek, és kedvenc színésznőnk is nagyon jól hozza a formáját. No meg a boszorkányok általában erősen alulöltözöttek, ami szintén szívet melengető egy férfiembernek.
Dario Argento elveszítette a "Bölcsek Kövét", de még így is egy erős 7-es, minden nyafogásom ellenére.