Framed (2017)

 

 A finom társadalomkritika meg tud fűszerezni egy horrorfilmet is. Nagyobb adagolásban viszont erőltetett és már csak propaganda. Ami egy drámában megfér, ahol át kell, hogy szője a realitás és rányomja pecsétjét a korszellem, a valóságtól nagyon elrugaszkodott műfajban túladagolva végzetes is lehet. Egy mozi elkészültében részt vehet a "zeitgeist", lásd a hidegháborús-félelmek, az ifjúság lázadásának nyomása, a technológia fejlettségétől való szorongás, de példabeszédként, prédikációként szájba rágni egyenesen önsorsrontás az alkotók részéről. Egy rémfilmmel is lehet üzenni (óvatosan az atommal, vigyázz a drogos-szexelős gyerekeidre, a túlzott fogyasztás zombivá tesz...), azonban kimondottan a gombra szabni a kabátot elborzasztó azoknak, akik egyszerűen csak kikapcsolódni akarnak egy filmen. 

 A gyengéd üzenetre jó példa a "Holtak hajnala", vagy a "Gyilkos kilátások". A durvább propagandára pedig legjobb példák a túltolt feminizmus (Fekete karácsony remake), vagy a divatos fehér-ellenesség (Tűnj el! ...etc...) sulykolása, amely legfőképp a következő generációt akarja "érzékenyíteni" (szabályozni). 

 Terítékünkre érkező alanyunk viszont egy álságos és szemtelen versenyző. Nagy dérrel-dúrral belemarkolva a divatos szociológiai károgásokba hozzánk vág egy marékkal, leplezni akarván, hogy mindez csak álca, egy jó indok a mészárlásra. A társadalmi kritika efféle erőltetett formája bugyuta, semmi észt nem feltételez a nézőről, mint például a "A bűn éjszakája" kerettörténete, amely úgy tesz, mintha jelzést akarna küldeni a világ egyre erőszakosabbá válásáról, valójában azonban csak gagyi közhelyre alapoz, amelynek annyi a szerepe, hogy megágyaz a vérontásnak. Kihagyva a valódi emberi reakciókat, sematikusan építkezik egy banális klisére, amely színvonalában mintha egy 60 év feletti vénasszony Facebook-jajongása lenne, miszerint, "ha így halad a mai világ, akkor aztán ez és ez lesz, jaj minékünk". Amely lássuk be: nem egy Hari Sheldon színvonalú pszichohistória, de még csak nem is a téves Fukuyama jövőkép. Nyammogó öregek "ezek a mai fiatalok" morgására nehéz bármiféle dísztópiát építeni. 

A spanyol író - rendező, Marc Martínez azonban előhúzta ezt a lózungot farzsebéből, hogy egy véres-beles slasher alapindokává tegye napjaink videomegosztó- és közösségimédia-függését. Lehet, hogy csak engem sért, amikor ilyen erőltetett módon akarnak átverni, bolondnak nézni, és más simán rábólint, hogy igenis, ez a tendencia rettentő veszélyes és akár ez is lehet az eredménye... Ám a palettán szereplő színek nem éppen arra utalnak, hogy az alkotók amolyan intellektuális csillagtúrára kívántak bennünket invitálni. Gyorsan a Corpus delicti:

 Új láz üti fel fejét az exhibicionizmusra építő média iparában: a "Framed". Bárhol, bármikor online lehetsz saját tévécsatornáddal, lájvolhatsz az applikációddal bármit, a nézettségért még a saját szarodat is megeheted, (nem vicc, ilyen is előfordul a filmben, csak, hogy megmutassák, hová vezethet ez...) nincsenek határok. (A film még 2017-ben készült, amikor még nem is álmodtak olyan csodákról, hogy "tényellenőrök", meg, hogy Amerika elnökét kibasszák a szosölmédiából...). Természetesen arat az erőszak és a szex a népszerűségi indexen, így  naná, hogy akad néhány őrült, aki a végletekig elmegy, csak behúzzon pár millió lájkot. Mindeközben Alex búcsúbulit tart, mivel Berlinben lelt magának munkahelyet, ezért egy ismerőse házában gyűlnek össze, négy fiú és három lány. Húgocskáját csak annak könyörgésére cipelte magával a balul elsült vacsorára. Azonban a várostól távol eső lakásba váratlan vendégek érkeznek, egy három tagú elmebeteg brigád, akik úgy döntöttek, hogy kellemeset a hasznossal összekötve gyilkos ösztöneikkel a csúcsra ugranak Framed-látogatottságukban. Egy egész munkáscsapat szerszámos készletével rendelkezve ügyesen nekiesnek a médiasztárságnak a csonkítások és gyilkosságok élő közvetítésével. 

 Azt hiszem ennél többet nem is lehet elmondanom. Nem azért, mintha bármiféle csavar, meglepetés, netán katarzis kényeztetne bennünket, és óvakodnék a spoiler hímes mezejére lépni. Tényleg csak ennyi. Oké - moroghatod magadban - de mi a faszt vársz egy slashertől? Filozofikus magasságokat, művészi absztrakciókat, thrilleres fordulatokat? Hülye vagy??? -Nem, - válaszolnám akkor sértődötten - hanem bazmeg egy átlag mészárosfilmben is alap, hogy a kiszemelt áldozatok legalább pár lépést megtesznek azon irányba, hogy ne végezzék feldolgozott hústermékként. A házban botorkáló balfaszokat egyenként szépen levadásszák, nos ebben semmiféle izgalom nincs, ez egy galériája a "hogyan lehet minél durvábban embereket ölni, vért facsarva, nem hétköznapi gyilkosságokkal" tárlatnak. Az a fajta, amit a tizenévesek szájukat nyalva ülnek végig, hogy majd másnap a suliban eldicsekedjenek a minél borzalmasabb kivégzésekkel, amit láttak, egyfajta faszméregető csellendzsként. Nélkülözi a slasher alapvető szentháromságát, az élet-halál harc lábazatait: futás, elrejtőzés, ellenállás. Áldozataink csak lepkék, amelyeket még le sem kell szedni hálóval, alig-ellenállással várják a tűre szúrásukat. A torture porn és a home invasion összehegesztve csak egy buta gore filmet adott ki, ahol a feszültséget és mindenféle vérpezsdítő mozzanatot csak a véres űr helyettesít. Amelyben viszont jól teljesít, kivénhedt hentesek is elismeréssel bólintanának a hús és vér adagolási mennyiségére. Az erőszak és a brutalitás kimaxolva, panaszunk nem lehet, ha testnedvekre szomjazunk, hatásos és kegyetlen kínzások üdvözlik a tisztelt nézőket. Az egész azonban csak inog a gagyi indokkal. Továbbá olyan mozzanatokkal, miszerint a brutális gyilkosok a kényszer-szex után visszaadják a melltartót az egyik prédájukra, gyanítom szemérmességük miatt. Megfejelve a fentebb említett szocio-előítéletet meglovagoló baromságot, hogy majd a televízió élőben leadja a vérfürdőt, mert ilyen világ jön. Csak a hülye nem látja ennek a frázisnak a primitívségét: napjainkban inkább szemeket és szájakat fognak be ál-prüdériával, a valóság helyett. Körülnézve a média terén világszerte a gyújtogatások és lincselések "többnyire békés" tüntetésnek vannak átnevezve, a terrorizmus és a nemi erőszak pedig "egyedi esetekké" avanzsáltak. Eltekintve a film hibáitól, az elmebajos főgeci a végére valódi szereplővé növi ki magát, megszokjuk eltúlzott ripacskodását, a többiek pedig nem tehetnek arról, hogy karaktereiket semmilyenre írták. Olykor belassított mozzanatok akarnak kicsikarni valamiféle művészi értékelést, de ez egyedül a végső küzdelem Örömódával megspékelt pillanataiban üti meg a mércét. Nem akarom lehúzni teljesen, ha az alibizős kamumondanivaló antipatikus mivoltától eltekintek, és a horrorhoz kötelezőnek hitt izgalom és suspense nélkülözésétől, akkor kaphat pontokat a drasztikus és agresszív technikájáért és a gore-ért. (Köszönet az effektes csapatnak.) 

Adok egy 10/4-et.

U.I.: Lájkoljatok, mert a nézőszám nélkülözése engem is végzetes tevékenységre sarkallhat!!! A Faszbúkon is.



0 megjegyzés:

 
Copyright © Filmboncolás Blogger Theme by BloggerThemes & newwpthemes Sponsored by Internet Entrepreneur