A „Dark Knight” hatalmas sikere után menthetetlenül megindultak a filmvászon felé az addig sem különösebben hanyagolt képregények, persze több-kevesebb sikerrel. Csak bambultam a moziban a „Watchmen” előtti ajánlókon. Spirit, Transformers 2., jön a Rozsomák… Szóval reneszánszukat élik a papírra álmodott szuperhősök és szuperrobotok (bár utóbbiak elég fárasztóak, ha komolyabban belegondolunk…). Eme film trailere közben pattogatott kukoricát rágcsálva böködtem meg Raki barátom karját: na bazmeg ezt sem fogom megnézni. És lám, a sors így szólt, dehogynem, és egy fanyar másnapos délelőttön mégiscsak megtekintettem ezt a művet. Úgy látszik, a bemutató elég alaposan megmutatta a lényegét a filmnek: álarcos faszi, meg sok jó punci. Ez még nem is lenne nagy baj, pornófilmben kimondottan bejön az ilyen, de ebben a formában fárasztó. Nem beszélve mikor megláttam Samuel L. Jackson-t náci egyenruhában, rám jött a röhöghetnék. Na ja, az abszolút gonosz akkor is náci, ha fekete bőrű. Na peeersze.
Kezdjünk egy kis előtörténettel, azaz a képregénnyel: Will Eisner, eme művészet legnagyobb képviselője a ’40-es években megalkotta főhősünket, a „Szellemet”, hogy sok éven át harcolhasson a gonosszal a hős – akinek eredetileg semmiféle sebezhetetlensége és szupertulajdonsága nem volt. A filmben már lett ilyene néki. Frank Miller ugyanis úgy gondolta, így sokkal jobb lesz. Mert hát ő csak ért a képregényekhez, lásd Sin City, Elektra, Batman és Pókember sztorik. Van viszont életrajzában olyan dolog, amiért a magam részéről azonnal elnyerte unszimpátiámat: „Miller volt az első az amerikai képregény-alkotók közül, aki manga-hatásokat használt munkában….” Hát ez aztán kurva fontos volt.
Ennek ellenére el kell ismernem, ő aztán valóban tett le az asztalra, és gondolom, ezúton hitte magát feljogosítva, hogy majd jól megrendezi a „Spirit”-et. Hiszen a „Sin City” is elég sikeres volt. (Hehe Budapest az ünnepek táján SÜN City…) Kövezzetek meg, de én nem láttam sem a „Sin City”-t, sem a „300”-at. A bűnös város története képregényformában is dögunalmas volt számomra, a másiknak pedig a témája áll tőlem oly’ távol, mint Makó Jeruzsálemtől. Bár Jeruzsálem már egyre közelebb jön, sajnos.
De reménykedő olvasóim kedvéért azért vázolom a történetet.
Denny Colt (auuu, vazz, azér’ a ’40-es években tudtak nevet adni a hősöknek, frappáns és rövid, mégis macsó) rendőr volt, mígnem agyonlőtték. Aztán harmadnapra, vagy mikor feltámad, és úgy érzi itt az ideje most már igazán nekiállni szeretett városának, Central City-nek a kipucolásának. Nem, nem kukás lesz, hanem álarcos igazságosztó, bár mi a főellensége elleni mániákus harcán kívül ebből csak annyit veszünk észre, hogy egy nőnek visszaadja az ellopott táskáját. Ez jelképezi mindössze a bűn elleni harcát, no meg a gonosz Octopus (akit a fentebb említett Samuel L. Jackson játszik, aki úgy látszik Morgan Freeman mellett sosem megy ki a divatból, ha néger színész kell) elleni háborúja. Mindeközben sok-sok nő szegélyezi ájultan az útját, Ellen a doktornő, egy rendőrújonc, egy hastáncos nő, aki meg is öli őt egyszer, meg a múltjából visszatérő Sand. Mind-mind dekoratív és bikavadító nőszemély, szépségük kibontakoztatását segíti, sőt kiemeli a film majdnem fekete-fehér elnagyolt jellege. A „Szellemnek” fogalma sincs eredetéről, hogyan és miként támadhatott fel, mitől sebezhetetlen és halhatatlan, ráadásul verekedésük közben Octopus célzást tesz arra, hogy ők valamiért egyivásúak. Feltűnik gyermekkori szerelme is, Sand Saref, aki olyan, mint egy szarka, mániákusan vonzódik a csecse-becsék iránt, éppen ezért a bűn útjára lépett. Két dolog érdekli itt bűnöseinket: Seraf a mitikus „aranygyapjút” keresi, míg Octopus klónseregével „Heraklész vérét” kutatja, hogy még halhatatlanabb (ezt speciel.nem értem) legyen, meg a világ ura, az ilyenkor kötelező gonosz nevetéssel. Szóval megy a harc, ráadásul a két érintett fél pont arra tesz szert, amire a másik vágyik, tehát hosszas baszakodás után eljön az ideje a cserének és a finálénak.
Hülyeségnek hangzik? Nem véletlen. Mélyről fakadó bugyutaság jellemzi az egészet. Szavatartóbb ember is lehettem volna, és nem kellett volna megnéznem ezt a filmet. Ez egy BAROMSÁG, így, nagybetűvel. A párbeszédek irritálóan gagyik, lehetett volna akár némafilm is az egész, legalább akkor garantáltan nem nézem meg. Nem csalt a megérzésem a mozival kapcsolatban. Így van az, amikor azt hiszi valaki, aki képregényben jó, hogy majd rendez valami fenomenálisat is. Nem jött be. A karaktereknek semmiféle mélysége nincs, nemhogy 2, de 1 dimenziósak. A történet gány, buta sztori, kínosan unalmas az egész. A főszereplő egy marha, szinte csak sodródik az eseményekkel, csak a végén áll talpra, de már akkor felesleges. Főellenségét meg eljátszhatta volna Jim Carrey is, hiszen ilyen egysíkú gonoszt utoljára nála láttunk Batman-ben. A történetet fentebb leírtam, ne is várjatok semmit. Pozitívum: a képi világ. Igazi film noir, Millernek ehhez van érzéke, ha még egy jó sztorit is kanyarítanak emellé, nagyon ütősre sikeredett volna. Néha szinte valóban erőteljes vonásokkal megrajzolt képregényt látunk, fakó színeinek csak hangsúlyos dolgokon törik meg a dominanciája. De ez is volt már, ez sem újdonság, akkor marad a sok igéző nő, na ők tényleg megérdemlik, hogy ne egyes legyen az osztályzat. Ezért 10/3.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése