Watchmen: Az őrzők - Watchmen

Parkaboi:

Egy kultusz-művet akármilyen formában feldolgozni nehéz dolog. Legyen a rendező bármennyire kreatív és ász, lesz nagy szájhúzogatás. Egyrészt ott vannak a (mindenre elszánt) fanyalgó rajongók, másrészről a (sok rendezőt elbuktató) filmstúdió által a direktorra nehezedő nyomás. Viszont mi van akkor, ha a rendezőnket olyan fából faragták, aki igyekszik a rajongók kedvére tenni és van olyan merész, nem törődve a bevétellel egy 16-os besorolású filmet dob össze, ami eleve bukta. Az ember neve Zack Snyder.
A Wachment sokáig megfilmesíthetetlennek tartották részint összetett nagyon okosan kiépített többsíkú történetével, másrészt pedig egyedi víziószerű képi világával.
A történetről nagyvonalakban annyit: 1985 írunk, és egy amerikai álomtól megfosztott alternatív USA a helyszín. Nixont harmadszor is újraválasztották. Amerika nyerte az elbaszott Vietnami háborút. A gombamód elszaporodott álarcos igazságtevők ténykedését illegálisnak minősítette a törvény keze. Egykori szuperhősöket valaki gyilkolni kezdi, mire az egyik leggyanakvóbb nyomozni kezd. A nyomozás pedig érdekes fordulatokat hoz a jelmezt szegre akasztó nosztalgiázó old-hirókban. És nincs más hátra, mint a visszatérés.
A történet előre-hátra ugrál az időben, hogy némi betekintést nyerjünk a múltba, és ha elég szemfülesek meg kitartóak vagyunk, akkor követni is tudjuk a történet folyamát.
Aki nem olvasta a képregényt, annak néhol igencsak kapaszkodnia kell a filmbe, nehogy kiessen a mozi sajátos ritmusából. A cselekmény nagyjából követi a képregényét. Egyes panelek egy az egyben a regényből kerültek megvalósításra. Hőseink kiöregedett egykori szuperhősök, a szó nemesebb értelmében. Egyiküket leszámítva nincs szuperképességük, mint más szeretett képregény hőseinknek.
Álarcos jótevőink nem valami márványból faragott félistenek. Hétköznapi emberek különböző indíttatástól vezérelve, miközben maguk is esendő, hibáktól hemzsegő gyarló emberek. Akad köztük zseni, bombanő, fasiszta, agresszív, elidegenedett hős, sőt egyikük a társadalom által finomabb jelző híján is, csak pszichopata. Ebben a világban nem könnyű szuperhősnek lenni, vagy a jelmez szorongatja az ember tökét, vagy az amcsik hülye törvényei. A Komédiásnak vannak jó poénjai, de van olyan vicc amin mi már nem nevetünk.
A film véres, álmodozó, agresszív, erotikától túlfűtött világában a bűnre mért csapás is kemény. Amikor civil ruhás hőseinket megtámadja egy banda, a csata hevében törnek a csontok, folyik a vér, elég brutális a végeredmény. Nem valami családbarát disney mozi.
A film vége felé belénk csap a felismerés, a kedvencem Rorschach miért olyan amilyen, mi motiválja, hogy olyan kegyetlen a bűnözőkkel, mi is egyetértünk vele. Bár a film vége más, mint a képregényé a végeredmény ugyanaz. A film kritizál, néhol az (ál-prűd), jó ízlés határát feszegeti. Vagy egyszerűen, csak az ember képébe dörgöli a saját maga szarát. A film elég hosszú 164 perc, amibe igyekeztek a készítők belezsúfolni a belezsúfolhatatlant. Néha kiesik a ritmusból és megtörik a folyamat, mégsem rossz, a sok játékidő, bennem például az fogalmazódott meg néztem volna még egy darabig.
Ember legyen a talpán, aki felfogja a filmből rázúduló sok infót. Nem vártam, hogy ugyanazt az élményt kapom a filmtől, amit eredetijétől, de ez amúgy is lehetetlen... Az alapmű oly annyira kiterjedt, hogy muszáj mellőzni belőle dolgokat, mert nem hiszem, hogy bemutattak volna valaha is egy közel 8-9 órás mozit, amiben minden benne lehet. Ajánlom a képregény olvasását még a film megtekintése előtt, csak a tisztánlátás végett.
A Watchmen amennyire kegyetlen és őszinte mozi, pont annyira szép is nagyon.

Csabex hozzáfűzése:

Zack Snyder neve jó cseng a valóságtól elrugaszkodott mozik kedvelőinek körében. A "Holtak hajnala" remake sokat lendített a horrorfilmek újra felemelkedésében, bár elég kétes alkotások születtek ezután, de erről természetesen ő nem tehet. És a jövőjét elnézve nem lehet panaszom: elkészíti 2010-ben (hacsak nem lesz addig világvége...) a "Tetovált ember" című Ray Bradbury által megírt remekművet! No meg a klasszikus "Heavy Metal" sci-fi-akció-erotikus-zenei-fantasy-horror rajzfilm remake-jét. Szóval nem rossz választás a direktor úr. Minden klappol: a film brutális, és ütős, majdnem mint a képregény. A megszállott akciófilm-buziknak nem ajánlanám: ez nem "Halálfutam". Nem a szokásos képregény-adaptáció: nincs fekete-fehér karakter, nincs akció akció hátán. Elgondolkodtató, még megkockáztatom: megrázó is. Igen, szuperhős-mozi, gondolatokkal. Furcsa, ugye? Nincs Superman és a többiek, akik egyértelműen a tisztaság és nagyszerűség idealisztikus csúcsain ücsörögnek. Emberek, hibákkal, fekete foltokkal a múltban. A maszkos hősök lelepleződnek, lerántják a leplet róluk: némelyik őrültebb bárkinél, és mocskosabb, embertelenebb a bűnözőknél is.
Nem érzem érthetetlennek a történetet, mint arra gyakorta panaszkodnak a fórumokon, de jómagam olvastam a képregényt, ezért számomra az esetlegesen homályos részek is érthetőek voltak. Gondolom az eredeti, rendezői változat majd megvilágítja az értetlenkedőknek is a nem értett pillanatokat. Némileg hiányoltam ugyan a rengeteg elejtett apró célzást és jelet, ami a képregényben szinte minden oldalon szemünkbe ötlik, és korhű képet fest a párhuzamos dimenzióról, amelyben játszódik. De talán még eladhatatlanabb lett volna ezekkel együtt, az intellektus nem olyan kelendő manapság, mint a konformizmus. Néha gyönyörű képekkel operál: a temetés az alatta szóló "The Sounds Of Silence" zenével magával ragadó, a fényképezés fenomenális. A nyolcvanas éveket (hiszen akkor játszódik) idéző zenék odatesznek rendesen, itt tényleg rendben van minden. A maszkos hősök emberek: múlttal és jelennel. És nem feledkezem meg erről sem: a képregény által megálmodott arcok a filmben visszaköszönnek. Mindenki. Nem tudom, hogyan sikerült ennyire jól a casting, de látszik, hogy nagyon odafigyeltek rá.
És ott van Rorschach, aki úgy viszi a történetet a hátán, mint Joker a "Dark Knight"-ot. Megszállott, céltudatos, szociopata, ráadásul űberkonzervatív (bár a filmben annyira nem domborították ezt), de mégis: az igazság megszállottja. A Komédiás: brutális, cinikus és durva, kegyetlen hős: de közel áll az emberhez, mert ki nem ismer magára néha benne? (Na jó, a terhes nő az durva volt...). A számomra ők maradnak az igazi hősök, még akkor is, ha társaik oly' naivak és idealisták, és erkölcsi dilemmájukat hamar legyőzik a mozi végén: győz a pragmatizmus az igazság felett. Vagy lehet, hogy Rorschach lenne idealista, konok kérlelhetetlen igazságával és gyűlöletével? Nem tudni, újabb gondolkodásra okot adó dolog, mint ama rengeteg előforduló kétely és morális dilemma, amely a filmben felmerül... Mint a befejezés: még sincs happy end?
Mindenképpen ajánlom a filmet megtekintésre. Lehengerlő. Bár a vége a képregénytől el lett némileg választva, de nem is hiszem, hogy az a szál ne tett volna ki plusz még pár órát. Nézzük meg.

És akkor néhány furcsaság: hogy lehet, hogy a film 16 éven felülieknek szólhat? Már itt tartunk? A flex-szel kézlevágás, vagy a hentesbárddal fej-szétverés ilyen könnyedén átsiklik már a léc alatt? Ennyire levitték már a szintet?
Még egy kis észrevétel: a Duna Pláza szklerózis multiplex-ét kerüljétek: egy rohadt légkondi nincs, ülsz és izzadtan levegő után kapkodsz, a széksorok nem meredekek, úgyhogy föntről a negyedik sorban már felfelé kellett nézni, álá nyakgörcs. Kurva anyátoktól kérjetek pénzt ezért az élményért. Akkor inkább már a Westend-es mozi.
El ne felejtsem: 10/10
Kötelező a gondolkodó embereknek. De ezt a blogot úgyis csak ilyenek olvassák...