Démoni fény - Prey for the Devil (2022)

  Amikor a "The Devil's Light" címet szó szerint veszed és csak később ébredsz rá, hogy a "light" csak a gyenge produktumra utal, mint a cigaretta és üdítő esetében... Talán az elnevezés eme aspektusára rá is ébredtek, mert a nyilvánosság már "Prey for the Devil" néven kapta az eredetileg "The Devil's Flame"-re keresztelt művet.

  Mélyen Tisztelt Olvasók! - hogy ezzel a modoros és mesterkélt felszólítással kezdjem. Szeretnék Önöknek egy jó tanácsot adni: amennyiben valamilyen alkalomból -mint például most, a Filmünnep keretein belül- háromszor olcsóbb a mozijegy, legyenek előrelátók, vagy tanuljanak az én hibámból. Nem éri meg. Azzal a pár ezerrel a nyugalmunkat vásároljuk meg. Szinte nosztalgiával gondoltam a "Halloween véget ér"-re, -pedig nehéz arra a filmre jó szívvel emlékezni-, de valami felüdülés volt az üres teremben még azt a bűnrossz alkotást is végig ülni. A "Filmünnep" egy hatalmas iskolai osztálykiránduláshoz hasonlított, ahol egy felnőtt már kegyetlenül boomernek érezhette magát és ezen eseményen a telitömött moziban a csámcsogás, a sutyorgás, a nehézlégzés, a közös ijedelem és a percenként hugyozásra vonuló emberek zavarhatják meg a filmszínház varázsát. És ez még csak én voltam. Nem, csak viccelek. A gyerekek körülöttünk jól hallhatóan élvezték a "Démoni fényt" a sötétségben, az átlagéletkor 15 év volt, ezt hamar megtelő pici húgyhólyagjuk alapján is beazonosítható volt. 

  Na de nem is lenne ezzel semmi baj, ha a vásznon folyó produkció leköt, ám az éppenséggel, szerencsétlen módon valahogy nem tudott annyira lázba hozni, hogy koncentrációmat teljes mértékben magához láncolja. 

 A sztori kiötlői Earl Richey Jones és Todd R. Jones, a Jones testvérpár, akik a horror műfajában ugyan sosem utaztak, viszont a kínzás nem áll messze tőlük, hiszen a "Rio" és a "Defektes derbi" történetét is ők írták - na meg ugye ezt is. Itt jött képbe Robert Zappia, aki nem csak olyan örökbecsű remekekkel kényeztette a nagyérdeműt, mint pár Tom és Jerry-show rész, vagy ismert Disney utánlövésekkel, mint a "Chop Kick Panda" és a "Puss in Boots: A Furry Tail", hanem olyan kupac ürüléket is termelt az orcánkba, mint a "Halloween H20 - Húsz évvel később" forgatókönyve. Ez a Zappia aztán beletett mindent, amit tudott a szkriptbe, amely lássuk be, olyan szinten elvérzik, mint egy hemofil aranyere. De nem akarom kihagyni a méltatásból Daniel Stamm direktor urat, aki mélységes csalódást okozott, hiszen "Az utolsó ördögűzés" rendezésével igazán formabontót alkotott az exorciós alműfajban, azonban itt nem képes semmiféle maradandó megalkotására, csak elcsépelt kliséket forgat meg elhasznált panelekkel - mintha önmaga paródiája lenne. A főszerepet Jacqueline Byers kapta, aki próbál evickélni úgy-ahogy a röhejes dialógusok és Ann nővér bugyuta szerepében, de valahogy az önfejű festett szőke apáca nem igazán illik bele a kereszténység általam ismert keretei közé. Kapunk mellé egy megtért latino fiatalembert, akinek a neve tökmindegy, lehet Juan, Rico vagy Ramirez, lényeg az, hogy igazi plasztik karakter a kötelező PC miatt. Ja, és itt van a tartalom:

 Ann nővér komoly gyermekkori traumákat hordoz magában: anyja ördögi megszállottság alatt állt és sokszor fésülte a haját. Felnőtt apácaként egy ördögűző gimibe jár, amelyet azért nyitottak meg, mert a világon erősen megszaporodtak a hasonló esetek. A hierarchia szerint az ő dolga az iskola szemléltetőeszközeinek (azaz a megszállottaknak) az etetése, ápolása, de ő nem éri be ennyivel, ezért gyakran ül be a főexorcista, Quinn atya előadásaira, egyedüli nőként, ahol férfiakra kacsingat. A főmufti beleegyezik, hogy őt is képezze az ördögűzésre és rögtön a kis Natalie lelkéért vonul harcba, akit igen megkedvelt. A kislány szinte menthetetlen, ráadásul úgy tűnik, ugyanaz a démon uralja, mint amelyik a nővérke anyját, innentől kezdve tehát kétszeresen személyessé válik az ügy. Egy balul elsült szertartás után azonban eltávolítják a lelkes Ann-t, aki viszont nem adja fel, minden áron segíteni akar Natalie-nek. 

 Ez az egész katyvasz egyvalamire hajt: az első női ördögűző elpuffogtatására. Az újdonság felhasználásával akarnak minket megvenni, paraván mögé lökve a koncepciót, amely egy nagy nulla. A feminista hangvételű horror, attól, hogy feminista hangvételű, maximum Hollywood-ban sikersztori. Persze, ha csak ennyi baj lenne vele, lazán átlépek felette. Vannak azonban fájóbb pontok is, amelyek taszítóvá tették a filmet. Mert annyira kiszámítható, olyan súlytalan, általános. Komoly ijedelmet, feszültséget nem generál, meglepő, de még a rengeteg jumpscare sem okoz rezdülésnyi reakciót sem, hiszen már azt is tudjuk előre, mikor érkezik a nagy hanghatás, amelytől kötelező lenne összerándulnunk. Lélektelen és erőltetett, tucatfilm, amelyet bűn moziban bemutatni, mert a Netflix és a Film+ nívóján tendál. Nincs mélysége, Ann nővér és az összes szereplő csocsófigura, amely csak a saját pályáján mozoghat, elrabolták tőlünk az élményt, a figyelemfelkeltő  mozzanatokat, az eredetiséget, helyette úgy érezzük magunkat, mint a férj, aki még nyugdíjasan is ugyanazt a nőt reszeli. Mindent előre tudsz, minden kiszámítható, az a dallam, amit anyu dúdol, biztos lehetsz benne, hogy majd visszatér. Nem ad semmit, amikor kilépsz a moziból csak annyi elégedettséget hoz, hogy itt is voltam, megnéztem egy filmet. Nevezzetek örök elégedetlennek, de ez nekem nem elég. Izgulni akarok, félni akarok, meglepődni akarok, horrort akarok, amely szorongást okoz, odaszegez a székhez. Ehhez semmiség az "ezen is túl vagyunk" fíling. A cuki kölyökért való izgulás ugyanúgy, mint a tulajdonképpen az ördögűzésben bukott hölgy vergődése még részvétszinten sem okoz elégedettséget. Gondoljunk bele, ha a nagy egészet nézzük. Ann nővér semmit nem tett a sztorihoz. tevékenysége teljesen hatástalan. A spoiler miatt nem részletezem inkább, aki látta, tudja miről beszélek. A megoldása szart sem ér, a bűntudatra alapozott elmélete megcáfolódik, ráadásul olyan komolyan elhalt szálat is tartalmaz, amely keményen értelmetlenné válik, az állandó hangsúlyozása annak, hogy a megszállottak "egy hangot hallanak". 

  Aztán az egész megy a francba, ez zsákutca. Itt valaki nem végezte el a házi feladatát és csak annyit tett, hogy próbál érdekessé tenni egy középszerű történetet, végül kidobja a festékeket és szemceruzákat is, amik valamennyire érdekessé tették az elhasznált ribancot. Az is homályos, miért is kell az ördögnek ez a nő, amikor a világon jóval fontosabb embereket is talál, de nem, évek után is tapad, mint a bogáncs a zoknira. A sok premier plán a jóságos Ann nővérről egy idő után felkavarja a gyomromat, ordítani szeretnék, értem, értem, ő maga a jóság és a szépség, csak ne tedd a pofámba. Mindent bevetnek, hogy szeressük a végeredményt, de bizonyos filmismereti szint fölött szemmel láthatóan ez egy hatalmas átverés... Mindent láttunk már máshol, ebből Gólemet építeni nem nagy kunszt, csak eladni az. Selejtes történet, selejtes karakterek, igénytelen párbeszédek... Pozitívumnak felhozható a kamerakezelés, az a gyengén vergődő atmoszférateremtés. de mindez semmit nem jelent, steak-et sem azért eszek, mert a saláta jól néz ki mellette. Egyszer meg lehet nézni, de otthon, ingyen, hadd ne osztályozzam.

 UI: Bár a kedvenc zsánerem az ördögűzős mozi, de ezek után pihentetem inkább. Ha még egyszer a plafon sarkába pókként mászó kislányt kell néznem, hát hányok. 



0 megjegyzés:

 
Copyright © Filmboncolás Blogger Theme by BloggerThemes & newwpthemes Sponsored by Internet Entrepreneur