Az élőhalottak szállodája - La mansión de los muertos vivientes (1985)

Végre! Ezen is túl vagyok! - sóhajtottam fel az "Ende" felirat láttán. Még a magam egyszerű szemétfilm-rajongói lelkemet is megterhelte a sztori komplikáltsága, amely leginkább egy pusztában egyenesen menő autópálya bonyolultságához hasonlítható, vagy Kelemen Anna agyhullámainak sík vonalához. Nem várok ám egy ilyen filmtől thrilleres fordulatokat, adrenalin-pumpáló izgalmakat, álmatlanságot. Nem is kaptam.
Vén Európánk alaposan kivette a részét a '70-es '80-as évek derekán a filmkészítésben, még ha ez ma hihetetlennek is hangzik a szarabbnál-szarabb halivúdi mozik tömkelegében, bizony nincs szégyenkeznivalónk ebből a szempontból (max. csak a silány magyar iparnak), de mint európaiak büszkék lehetünk az olasz, a francia és a spanyol rendezőkre, művekre és színészekre. Most ez itten nem éppen az lesz, amelyre minden spanyol hombre bólogatva csettint elismerően, mert jó szokásomhoz híven az áramlatok mélyére merülvén a felkavarodó iszapból kotorásztam elő ezt a filmet, amely enyhén szólva is patinásan vicces és szórakoztatófaktora egyenes arányosságban csökken a meztelen nők látványának fogyásával.
Talán nem ismeretlen név Jesus Franco rendezőé, itt a filmbarátok körében. Ő egy olyan védjegy hispániában, mint az olaszok Joe D'Amato-ja, vagy Lucio Fulci-ja, egy direktor, aki a legigénytelenebb szaroktól a művészi szintre lépő alkotásokig képes volt letenni az asztalra bármit, válogatás nélkül, vígjátéktól a kalandfilmen át a krimiig, Zorrótól Jules Vernéig. A D'Amato-hoz hasonlóan rengeteg néven működő Franco (Charlie Christian, Jess Frank, Betty Carter, Robert Zimmerman, Lulú Laverne, Frank Hollman, Clifford Brown, Frarik Hollman, Toni Falt, James P. Johnson, David Tough, Cady Coster, Lennie Hayden, David Khune...) persze túlnyomórészt belevetette magát a mi (vagy legalábbis az én) kedvenc zsánerünkbe, az erotikus (és) vagy horror témájú produkciók elkészítésébe. A mai napig (!) aktív rendezőtől felsorolni is sok lenne az említett műfajokon belül forgatott mozijait, de a címek beszédesek: Les démons, Drácula contra Frankenstein, Tendre et perverse Emanuelle, Sexo caníbal, Sadomania - Hölle der Lust, Vampiros lesbos, Aberraciones sexuales de una mujer casada, Orgasmo perverso ...stb... Hadd ne beszéljek színészeinkről, baszós filmektől tv-sorozatokig benne voltak mindenben, ennyivel el is intézem őket, elnézést, de itt nem igazán villogtak Thalia-tól kapott tehetségükkel, már ha van nekik olyan, mint ahogyan a forgatókönyv sem lehetett olyan vastag, mint egy hong-kongi telefonkönyv, inkább olyan vékonyka, mint az elsős ellenőrző. Végjunk bele az agytekervények mély igénybevételével cseppet sem vádolható történetbe!

 Négy ribanc, akik minimum biszexuálisak és nimfománok, nyaralni érkeznek a Kanári-szigetekre, a Hotel Tropical-ba. Az utazási irodájuk alaposan átbaszhatta őket, mert oké, hogy a bazi nagy szálloda ott van, de egy fia vendég nincs, nem beszélve személyzetről. Hölgyeink ezt érdekes módon igen sokszor hangoztatva veszik tudomásul, miszerint biztos mindenki a parton van. Na persze, logikus magyarázat, a pincérek a boy-okon át a liftes fiúkon és szobalányokon keresztül mindenki pancsizik a vendégekkel a hűs óceán habjaiban. Mert annyi biztos, hogy hűs, elnézve az egész helyet az állandóan fújó széllel, még a hideg is kirázott. Na nem a borzalmaktól, hanem valahogy nem így képzelné az ember a paradicsomi szigetecskét. De lépjünk tovább, mert ez nem egy utazási iroda katalógusa, ráadásul még rengeteg Olvasónk fogja továbbra is Zalakarosra kiváltani a vonatjegyét a Kanári-szigetek helyett jövőre is. Hősnőink között akad nagyszájú MILF és butácska szőkeség is, egyvalamiben azonban megegyeznek: alig várják, hogy szobájukban alaposan kinyalhassák egymást. Egyetlen ember kerül elő a recepción, a bunkó Carlo, akiről kiderül, hogy ő a szállodatulajdonos is, meg amúgy minden, rajta kívül csak a félhülye kertész van, aki női seggekről énekelget, meg kukkol állandó jelleggel. Portás-tulajunk kiossza az ürességtől kongó hotelban a szállásokat, két egymástól legtávolabbra eső pontba, pofátlanul hivatkozva arra, hogy amúgy minden szoba foglalt, még jó hogy nem felárat kért. Hölgyeinket nem zavarja ez, mert sokban hasonlatosak hozzám, és nekik is állandóan csak a punci jár az eszükben. El is foglalják helyeiket, és egy-egy gyors leszbikus akció után, melyben megcsodálhatjuk a korszak egyetlen bántó terhét, a bozontos muffokat, kiheverednek a partra, osztán közéjük hajít valaki egy kést, gondolom ez hívatott az izgalmak tetőfokára hágatni bennünket. Ennél sokkal feszítőbb kérdés a kaja témája, mert nem ad nekik senki enni, ez engem is kissé együtt érzővé tett... De, hogy ne unjuk végleg széjjel agyunkat, az egyik ribi (barna hajú, kérlek ne akarjátok tudni a filmbéli nevét, mert az tökéletesen érdektelen...) elindul sétálni. Na ez a filmtörténelem egyik legfeleslegesebb tíz perce, ahogyan megtekinthetjük a lófrálását. Komolyan mondom, mélységes csodálat öntött el a vágó iránt, hogyan próbálta azt a teljesen értelmetlen és dögunalmas részt kissé elviselhetőbbé tenni, azáltal, hogy folyamatosan a nő seggét és testét nézhetjük, de még így is sajnálkozva kell közölnöm: nem sikerült. Érthetetlen módon feszültségünket azzal próbálták felkelteni, hogy a fák lombjait fúvó szelet mutogatják gyakori bevágásokban. Kibaszott félelmetes, na persze. Az egész film alatt folyamatosan ezzel a rettenetesen paráztató akcióval találkozhatunk, amely arra hívatott, hogy jelezze nekünk: itten most aztán félelmetesség van. Ez sem sikerült. De vegyük fel újra a vezérfonalat, és megnézhetjük, ahogyan hősnőnk bemegy valami kolostorba, oszt onnantól többet nem látjuk, nem is hiányzik.
Most jön az egyik kedvencem: MILF-ünk felriad hajnalban, és természetesen meztelenül kivonul a folyosóra, hogyan máshogyan, és megérkezik Carlo, aki nagyon lebassza, amiért így járkál ez a szemérmetlen némber, aztán gyorsan nekilát kinyalni. Mintha némi kontrasztot vélnék felfedezni itt a két cselekedet között, de ez a Carlo gyerek amúgy sem olyan egyszerű képlet, majd meglátjuk. Következő lépés, hogy a suba lefetyelése közben eszébe jut, hogy hajnali négy óra van, és neki el kell rohannia megetetni egy beteg nőt, na cső, majd holnap találkozunk, MILF-ünk meg ott áll nem

elhanyagolható testével félig megsütve.
Carlo ugyanis a szobájában láncon tart egy ribancot, aki veszettül éhezik, és valószínűleg ennek köszönhetően káprázó szemeivel nem veszi észre, hogy egy egyszerű karabiner tartja őt fogva, amely egyetlen mozdulattal szabaddá tenné. Mi azonban észrevesszük, bár eme momentum sem ronthat tovább az egészen, hiszen már lassan keszon-betegséget kapunk ettől a mélységtől, amelyben a film lebeg.
Másnap MILF randira megy Carló-val, aki becsalja a fentebb már említett kolostorba, hogy ott aztán ránk köszöntsön a borzalom, sokat nézhetjük felváltva a szélfútta fákat, egy harangot, és egy Ave Maria feliratot a falon, mígnem megérkeznek az élőhalottak. Iszonyat! Csuhájuk kapucnija alól csak rémületes kétpálcás-céllövöldés koponyamaszkjaik villannak elő, de ennek is vannak fokozatai, mert van köztük normál ember is, meg ott van Carlo, akinek az arcát bekenték egy kis tejföllel, meg zsírkrétával. Nagyelejű barátnénk borzasztó büntetést kap, amiért a szex bűnös vétkébe esett: jól megkúrják a zombik. Aztán meg egy röhejes jelenetben megölik.
Ennek már fele sem tréfa, ugye?
Candy, a butuska szőke, aki azért valamilyen szinten még a legjobban kinéző csöcsös-faros fehérnép, sírást hall, és elindul megkeresni a folyosón a forrását, magassarkúban. Csak magassarkúban. Megleli a szobájában a láncra vert picsát, aki olyan hülye, mint egy zsák talicska, és éppen ezért nem akar kiszabadulni, mert szereti Carlo-t.
Candy éjjel szembesíti Carlo-t vétkével, majd egy irracionális társalgás veszi kezdetét, valami ilyen szinten, hogy:
-Maga gonosz!
-Nem!
-Mindig is tudtam.Hát nem volt nehéz dolga faszikámnak a meggyőzéssel, gyorsan össze is borulnak, mint biciklik a kocsma előtt. A nő pedig elmondja, hogy mindig is olyan volt neki a férfi, mintha valami másik korból jött volna, hogy erre a fickó bárdolatlan taplósága-e a magyarázat, azt nem tudjuk meg, ellenben azt igen, hogy Candy tisztára olyan, mint Irina, aki pár száz éve megátkozta Carló-t és szerzetesbandáját, amikor megégették máglyarakáson. Nem a sütin. Innentől felgyorsulnak az események, ami azt jelenti, hogy most már a maradék kis élvezetet is kivonják a filmből, már csak alig vannak benne meztelen nők, és ezáltal az érdeklődésem már nulla felé redukálódott. Röviden: Candy-t megkúrják a zombi-szerzetesek (jól hangzik, de hidd el, a filmben ez is fárasztó már...), innentől ő is liheg, meg furán grimaszol, mert közéjük tartozik, majd megfojtja maradék barátnőjét, és feloldja egy szerelmes csókkal az átkot. Tiszta romantikus regény.
Fárasztó egy műalkotás, meg kell valljam. Ha nincsenek benne puncik, nem tudom, hogyan bírtam volna végignézni. Mindenben kimeríti a trash-kategóriát, hülyeségben, unalomban és gagyiságban. Pozitívumként felhozhatjuk, hogy szerencsére nem a manapság divatos girhes lotyókat kellett néznünk, hanem nőiesebb idomokkal megáldott kancákat. De 'oszt ezen kívül más nem jut eszembe. Esetleg haveri körben tudom ajánlani elborzadáshoz és röhögéshez, sőt, részegen is megtekinthető, hiszen nincs szükség egyetlen darab szürke agysejtre sem, hogy felfogjuk. Izgalmat néha a leszbikus akciók okozhatnak, néha még vértolulást is, de ezek bizony nem egy horrorfilm ismérvei, be kell vallanunk. Franco bizonyára igyekezett a "Vak halottak..."-sorozat babérjaira törni a maga módján, és olvastam olyasféle megközelítést, miszerint a mondanivalója az az, hogy rámutasson, miszerint a papok is mennyire hétköznapi emberek, szükségletekkel, meg bűnökkel, lám, úgy látszik én eme aspektus felett elsiklottam, de ez van, mindenki azt lát bele amit ő akar, és a világlátása sugall. Én nem látom többnek egy exploitation-filmnél, alacsony szórakoztatófaktorral, nulla izgalommal, viszont sok meztelenséggel, és egy bizonyos bájossággal ellátva, amiért hajlandó vagyok egy 10/3-at is megadni. Mindenesetre az "Akarsz tudni egy titkot?"-nál, vagy a "Haláli hullák hajnalánál" ezerszer jobb.
En el nombre del padre, del Hijo y del Espíritu Santo Amén.