2009. január 3., szombat

Holtodiglan - Devil's Pond (2003)


Manapság egyre gyakoribb a házasság úgy, hogy a felek szinte alig ismerik egymást, és sajnos a gyermekvállalás is. Bizonyára ez felgyorsult világunknak köszönhető, illetve annak elég káros mellékterméke. A tempó a következő: esküvő egy év után, gyerek másfél év után, viharos válás két év után.
De mi van, ha a véletlen olyan emberrel hoz össze, akinek nemcsak az a legzavaróbb tulajdonsága, hogy lehugyozza a wc-deszkát, és szanaszét hagyja a büdös zoknijait? Ha a szerelem és a mennyország után felfedezett életed párja nemhogy rigolyás, és szinte vadidegen, hanem olyan őrült, hogy a zártosztályon lenne a helye?
Ezt a kérdést járja körbe Joel Viertel rendezésével (az első rendezése) a "Holtodiglan" című film, mindössze két darab szereplővel! Bizony, némi kétely bennem is dolgozott, amikor a színészek számával szembesültem, de szerencsére ez feloldódott idővel, ahogyan egyre mélyebben merültünk az őrületbe.
Julianne és Mitch, mint már említettem, kevesebb, mint egy éve ismerkedtek meg. Kezdőképsoraink az esküvőt mutatják. Julianne egy enyhén sznob hölgy, aki gazdag családból származik, míg választottja szegény, és még apja sem látogatott el az örömteli eseményre. Ráadásul nagy terveik vannak: nászútra nem a Hawaii-szigetekre mennek, vagy Zalakarosra, hanem a világtól távol, egy vadászkunyhóba, amely egy zsebkendőnyi szigeten áll, néhány nyamvadt cserje és pár fa társaságában. Ha lúd, legyen kövér: két hétre kívánnak elvonulni, méghozzá úgy, hogy még hozzátartozóik sem tudják hová.
A táj gyönyörű, a zöld erdő közepén egy kék vizű tóban a pici kis sziget... Szinte álom... Eleinte. Az első meglepetés akkor éri az embert (minket nem is annyira), mikor kiderül: egy deka térerő nincs a helyszínen. Főhősnőnk pedig kiböki: nem tud úszni, sőt, egyenesen víziszonya van. Egyetlen kapcsolatuk a külvilággal egy elég szar állapotban leledző csónak, de Julianne gondolkodás nélkül rábízza magát újdonsült férjére. Minden happy és szép, a kissé rozoga vadászlakot rendbe rakják maguknak, és a csaj vidáman hódolhat hobbijainak, nappal a festészetnek, éjjel a dugásnak. Pár nap után megesik kettőjük között az első keményebb súrlódás, ám Mitch bocsánatot kér, és megint rendben van minden. Aztán eltűnnek a lány fogamzásgátló tablettái, és azonnal férjére gyanakszik, mivel ő már többször említette a gyermekek iránt vágyát. Majd a tizedik napon, amikor már kurvára sok a jóból, a romantikából,a szépséges tájból, Julianne úgy dönt: irány vissza a normális életbe, a civilizációba. Döntése elég komoly akadályba ütközik: férjurába, aki szerint ez a normális élet, és igenis maradni fognak! Kiderül még ez-az, és a nagy csalódás: nem volt véletlen a találkozásuk anno.
Innentől megkezdődnek a különböző izgalmasabbnál-izgalmasabb szökési kísérletek, mígnem valóban bebizonyosodik: Mitch egy kibaszott őrült, még a csónakjukat is elsüllyeszti. Főhősnőnk víziszonyát is leküzdve jut át a másik partra, ám ott elkapja drága szerelme, és visszacibálja a pokollá és rémálommá változott szigetre. Hogy teljes legyen a biztonság, és nehogy a vízbe fulladjon a kisasszony, még egy bazi nagy lánccal oda is rögzíti a helyszínhez, még hogy a tartós kapcsolatok nem a földön köttetnek?
Így megy ez a végkifejletig, amely alaposan eldurvul.
Ismeritek azt a rohadt szorongó érzést a gyomorban, amikor olyan filmeket néztek, ahol az ember tökéletes kiszolgáltatottsága egy vadállatnak a téma? Amikor szinte együtt lélegzel a főszereplővel, és drukkolsz neki? Ez olyan film. Már a legelején is átjárja a közelgő dráma előszele, amikor még a boldogságban lebeg a párocska, és a gyönyörű táj mögött megérezhető a nagy magány, a "mindentől távol" reménytelensége.
Ahogyan egyre inkább ütközik ki Mitch-ből a szociopata, annál erősebb a feszültség és a félelem.
A szereplők nagyon rendben vannak, nem lehetett egyszerű kettőjüknek a hátukon elvinni a filmet, de sikerült, ugyanígy a rendezőre sem lehet panasz. Belefeledkezel, magával sodor, bár megzavar egy-két kirívó hiba: hogy a francba lehet égő cigarettával a szánkban átúszni a tavat? A víz néha az első három lépés után nyakig ér, néha meg csak derékig, ugyanazon a helyen.
A vége is valahogy elkapkodott lett, de ugye az ilyen dolgok villámgyorsan történnek, nem nagy gond ez. Egy kellemes csalódás a film, én élveztem, nem volt leállás, mindenkinek ajánlom némi pihentető szorongásra.
Megvan a 10/9.

Nincsenek megjegyzések: