A két nővér - Tale Of Two Sisters (2003)

Aki ismer, az tudja: nem igazán vagyok oda az ázsiai-filmekért. Kivéve talán a régi jó kung-fu-s karatékás mozik azok, amiket kedvelek (szigorúan csak a 90-es évek előttről!). A szamurájfilmek nekem unalmasak, a horrorjaik pedig pont a számomra érdektelen kísértettörténetek, a dögunalmas fehér arcú halott kislyánnyal. Más kultúrkör, európai embertől távol álló gondolatok és félelmek. Ami igazán felháborít egyébként, hogy az ázsiai pornófilmekben a női nemi szerveket kikockázzák, hogy ne lehessen látni. Most következik az előítéletem: meg vagyok győződve arról, hogy azok, akik odavannak az ázsiai-filmművészetért, nos, nagy részük lófaszt sem ért belőle, ugyanúgy, ahogyan én sem, csak kurvára azt hiszik, hogy olyan marhára menő dolog, és elvont, meg olyan különleges lesz ettől valaki, ha rajong érte. Nos, hülyegyerekek: hiába zselézitek úgy a hajatokat, mint Son Gokou, meg igyekeztek hímnős buziknak kinézni, mint a mangák szereplői: soha nem fogtok fel semmit az egészből, és a büdös életben nem lesztek japánok. Passz. Ez van. Mint ahogyan a rap kedvelők sem lehetnek soha niggerek, bármennyire törik magukat.

De elég az okító sorokból, ideje rátérni a „Tale Of Two Sisters” című dél-koreai műre. Fentebbi soraimat pedig bőven vehetjük úgy, hogy nem indult nálam különösebb fórral. Ám kíváncsiságomat felkorbácsolta a sok pozitív kritika, ezért a szokásos előítéleteimet is félrehajítottam, miközben behelyeztem a meghajtóba a szigorúan Amerikából postai úton megrendelt filmet (hehe).

A történetet kissé nehéz vázolni, mivel elég komplikált. A film végéig az ember csak ül, és imádkozik magában: ugye a végén megértem, miről is szól ez az egész? Na tehát:

Soo-mi és testvére Soo-yeon, visszatérnek családi házukba betegeskedésük után, tutyimutyi (vagy inkább fásult?) apjukhoz, és mostohaanyjukhoz. A két leány nincs különösebben oda a mű-mutterért, ami eléggé szembeötlő, és ezt persze gonosz mostohaként meg is hálálja az. Soo-mi nagyon szereti a húgát, és igyekszik megvédeni meghalt anyjuk helyettesének rosszindulatától őt. Furcsa dolgok kezdődnek a házban (természetesen kötelező kísértet), mivel ugye elméletileg ez egy horrorszerűség… Az indulatok is forrósodnak, mostohaanyjuk egyre durvább a kisebbik lánnyal, különös dolgok esnek meg, zavarba ejtően érthetetlen események (mármint nekünk).

Egyszerűen nem tudok többet mondani. Mondtam, hogy piszok nehéz összefoglalni, úgyhogy azt javaslom, lehetőleg józanon nézzétek meg, mert erősen igénybe veszi az agytekervényeket… Egyenesen a végkifejletig, amely lesújt ránk, és mindent megmagyaráz. Azért írom, hogy lesújt, mert valóban azt teszi: elborzaszt, elszomorít.

Az elejétől a végéig nyomasztó atmoszféra lengi be az egészet. Szomorúság és melankólia, miközben az ember el is felejti, hogy ez elméletileg egy horror-film.

A képek gyönyörűek, a színek, a természet, mind festői. Hihetetlen számomra is, hogy én, aki leginkább a véres-félelmetes filmekért vagyok oda, lazán végig tudtam nézni ezt az alkotást. Mert igen, ez egy alkotás, egy nagyon szép filmművészeti esemény. Csendesen folydogál, néha szinte eseménytelenül, de tökéletes karakterábrázolásokat rajzolnak a különös ház szépen fényképezett szobáiba. A zene alatta tökéletesen passzol a fojtó légkörhöz, a vége pedig egyszerűen, mint már említettem, megrendítő. Ezt a filmet látni kell. Ez egy fantasztikusan jól elkészített dráma, komolyan, csak dicsérni tudom. Igaz, hogy lassan építkezik, de még az unalmasnak tűnő pillanatok is lefoglalják az embert. Érdekes, sokkoló, és szerintem nem horror. Egy komor tragédia, egy művészi dráma. Hatással van az emberre, még jóval a megtekintése után is. Nagyon ajánlom mindenkinek, és sajnálom, hogy nem néztem meg ezt a remekművet eddig, holott évek óta áll a polcomon. Úgyhogy: néha érdemes ázsiai filmet is nézni… Kezdd ezzel!

Zseniális. Minden további nélkül 10/10!
Ajánlatos ezt a videót megnézni, ha reális képet akartok alkotni a filmről, mivel az előzetesei leginkább a horrorisztikus részeket emelik ki, holott ez több annál.