Cry_Wolf (2005)

A címe alapján azt gondolhatnánk, hogy ezúttal is csupán egy újabb elcsépelt, ezerszer (és többnyire teljesen feleslegesen) vászonra vitt, szokásos "farkasemberes" filmmel van dolgunk. Ám már az első meglepetés is pozitív. Jelesül az, hogy megérzésem ezúttal becsapott és vérfarkas helyett egy izgalmas, fordulatokban gazdag, nézhető, és helyenként bizony nagyon is élvezhető thrillert kaptam.

Itt azonban álljunk meg egy gondolat erejéig. A filmet ugyanis előszeretettel tüntetik fel "horror"-ként, talán az eladhatóság miatt, ám véleményem szerint ez a film minden csak nem az! Horrorként nézve, egyetlen árva szót sem lenne érdemes pazarolni rá, (ott lenne a helye valahol a Troll 2 és a Démoni Szél című celluloidszemét között) ám mint thriller, egész pofásra sikeredett.

Rendezője (Jeff Wadlow) ez előtt a film előtt nem alkotott egyetlen maradandó, de még feledhető filmet sem. A főszereplők közül is egyedül talán a Dodgert, az egyetem legmenőbb csaját, alakító Lindy Booth nevezhető ismertnek (Koponyák 2., Holtak hajnala) a többiek (Julian Morris, Jared Padalecky) nem kifejezetten. Majdnem elfelejtettem, hogy számítástechnika tanárt alakítva , főszerepet kapott még a filmben a 90'-es évek rock-ikonja, Jon Bon Jovi is. Ami nem volt nehéz, tekintve, hogy maga a cselekmény 4-5 diák és egy tanár körüli bonyodalmakra épül. Ezt hívják költségtakarékosságnak. Amit az egyetlen helyszín (egy amerikai egyetem) csak fokoz. E rövid bevezető után nézzük a történetet. A film egy már - már szokásos és kötelező, "fiatal lányt kerget egy őrült a sötét erdőben kibelezési szándékkal" jelenettel indít, majd ezt megfejelve egy borzasztóan banális esemény következik. A fák között, halálra rémülten rejtőzködő lánynak megcsörren a mobilja, (mikor máskor hívják vissza, ha nem ilyenkor?) a gyilkos így észreveszi és agyonlövi. Ez jobb esetben a filmet szponzoráló mobilcég kérése volt, amit a rendező/forgatókönyvíró ezzel a baklövéssel oldott meg, rosszabb esetben (és erre már gondolni sem mernék) eleve így képzelte el. Akárhogy is van, egy ilyen első jelenet után tíz emberből négy, úgy vágja ki a lejátszóval együtt a lemezt a kukába, hogy attól még a szomszéd is összepisálja magát. Ám aki ezek után sem kapott szélütést az elkönyvelheti, hogy jól döntött hogy nem vágta ki a szemétbe az egészet. A folytatás már közel sem ennyire rossz, sőt! Örömmel láttam, hogy a kötelező kliséket (tinédzserek, egyetem, titokzatos gyilkosság) leszámítva igyekeztek a szolgai másolás helyett a rögösebb utat választani, és egy viszonylag egyedi történetet kitalálni.

Egy átlagos amerikai egyetemre (apuci kapcsolatai révén) balhés múltú új fiú (Owen szerepében Julian Morris) érkezik, akit számomra kissé furcsa módon, egyből kiszemel magának az egyetem legfurább, legmenőbb csaja (Dodger szerepében Lindy Booth) majd egyből be is mutat szűk baráti körének, akik persze azon nyomban be is fogadják. Hülyén kezdődik, de legalább sok "felesleges üresjárattól" megszabadulunk, ami ennél a műfajnál nem kifejezetten alapkövetelmény. Az új taggal bővült társaság bizarr játékot eszel ki. Nem, sajnos nem valami szado-mazo kikötözősről van szó, de majdnem. Titokzatos e-mailt küldenek az egyetemen tanulók számára, amelyben a nemrég történt gyilkosság részleteit közlik, továbbá azt, hogy a következő áldozatok (merthogy sorozatgyilkosnak adják ki magukat) hol és milyen módon fognak elhalálozni. Gazdag a fantáziájuk annyi szent. A kissé morbid játék lényege, hogy sikerül-e megőrizni az inkognitójukat, és csőbe húzni a többieket, vagy valaki lebuktatja őket. Rájön-e valaki arra, hogy ez csak egy tréfa. Mindenkinek más fogalma van a viccről. :-) Gondosan felépítik a gyilkos elképzelt személyiségét, beleértve az öltözékét és a fegyverét is. Ezt követően "cry_wolf" néven szétküldik az egyetem tanulóinak a gyilkosság részleteit tartalmazó e-mailt. Azonban a terv nem várt fordulatot vesz. Valaki "Wolf" néven visszaír főhősünknek (Owen) chat-en, vagy valami hasonlón és jelzi, hogy finoman szólva sem találja viccesnek amit csinálnak és nyomatékot adva nemtetszésének, kilátásba helyezi főhősünk kibelezését.

Ezt követően, az addig sem unalmas cselekmény fordulatszámot vált és még nagyobb iramot kezd diktálni. Mindenki gyanúsít mindenkit. A játékot kieszelő társaság tagjai egymásra mutogatnak, mindenki a másikról feltételezi, hogy ő áll a hirtelen megelevenedő gyilkos mögött. Az ismeretlen közben kilép a virtuális világból és egyre többször rémíti halálra valamelyiküket. Az egész tréfa kezdi elveszíteni humoros jellegét. Már ha volt egyáltalán. No de mindegy. Aki másnak vermet ás... :-) Ám hiába az egymásra mutogatás, az egymás gyanúsítása, valahogy mindenki tisztázni tudja magát és ártatlannak bizonyul. Egyre inkább tűnik igaznak Owen azon kissé abnormális teóriája, hogy valahogy a valódi gyilkoshoz is eljuthatott az e-mailjük. De szerencsére nincs idő ezen töprengeni, mert tovább gyorsulnak az események. Főszereplőink szépen sorban kezdenek elhalálozni, ráadásul éppen olyan módon, ahogyan ők azt a viccnek szánt e-mailben elképzelték. Itt már az ember kapkodja a fejét, hogy most akkor ki is a gyilkos, mi is történik? Majd újabb fordulat következik (egy meglehetősen nagy) és kiderül, hogy ez mégiscsak egy vicc. Vagy mégsem? ... :-)

Összességében ez egy nagyon jó kis film. Inkább thriller, mint horror, de annak jó. A feszültséget hiányoltam belőle, amit sajnos a túl gyors cselekmény, az állandó fordulat nem tett lehetővé. Azonban ennek köszönhetően nincsen üresjárat, ami viszont nagy szó. Végig kénytelen az ember figyelni, nehogy elveszítse a cselekmény fonalát. A sok fordulat, csavar bőven ad gondolkodni valót. Nem egyszerű popcorn-mozi, hanem helyenként még a szürkeállományunkat is megdolgoztató film. Színészi teljesítményről nem beszélhetünk, de nem is volt rá szükség. Hozták, amit hozni kellett. A hangsúly a történeten volt, ami viszont egyedinek mondható még akkor is, ha nem tökéletes. DVD-polcok nélkülözhetetlen darabja éppen úgy nem lesz, mint amennyire kultuszfilm sem, de figyelemre mindenképpen érdemes.

10/7

Bone Sickness (2004)

Én most komolyan mondom: szükség van a független horrorfilmekre. Néha nagyon ütős mozikat hoznak össze a nem „mainstream” studiók által szponzorált kis társaságok. Gondoljunk itt csak az „Altered”-re. De van, amikor egyszerűen értékelhetetlen, borzasztóan klisés szarkupacot építenek. Hogy a „Csontbetegség” melyik kategóriába esik, azt egyelőre nem árulom el.
A „Morbid Vision Films” nevű eléggé gyermekcipőben járó cégecske (melynek okait alant olvashatod) amely még csak nem is különösebben termékeny, és eme alkotás író-rendező-főszereplőjének maszturbációs játszótere, Brian Paulin-é. Ezenkívül még kemény két darab horror írható a számlájukra, amelyeket még nem láttam, de most már nem is szeretném. Nyomós okom van rá. Térjünk is rá erre a „nyomós okra”.
Alex nagyon beteg. Különös kór emészti, amely, a cím alapján könnyen kitalálható, a csontrendszerét teszi tönkre. Nincs már sok hátra neki, éppen ezért kedvese, a nagycsöcsű Kristen, és barátja, Thomas (személyesen Mr. Paulin, aki az ifjú Meat Loaf-ra hajaz leginkább) temetőből kiásott szétrohadt hullák csontvelejével etetik, hogy majd attól meggyógyul. Miafasz? Hogy szerethetik… Thomas van olyan önfeláldozó, hogy maga teremti elő a különös kezeléshez szükséges anyagot, ráadásul boncteremben is dolgozik, amely így valóságos patika olyanoknak, akik ennyire barmok. Mindeközben gyilkosságok történnek a temetőben, amely helyszínt ráadásul szó szerint öt percenként megcsodálhatjuk, minden ok nélkül bevagdosva, gondolom azt hitték, hogy ettől majd nagy-nagy feszültség fog elönteni minden nézőt, és nem az értetlenkedés hímes mezejére löknek vele. Ja, és alatta a búgó hang és zörejek, esetleg égdörgés valószínűleg a filmzene. Megérkezik a rendőrség, két árva nyomozó személyében, akik olyan pengék, hogy néhány baltás gyilkossághoz nincs szükségük semmiféle helyszínelőre, nyombiztosítóra és egyéb felesleges sallangokra, meg minek a sok statiszta, napersze.
Alex a gondos ápolásnak köszönhetően egyszerre csak véres kukacokat szarik és okádik, amelyeket igyekszik sietősen visszatömködni a szájába. Párja így lel rá, gyorsan kórházba hajt vele, és estére már haza is engedik vele, mert ez bizonyára otthon is kezelhető állapot. Eközben a temetőben, amely érthetetlen okokból állandóan zöld lámpákkal van megvilágítva talajközelben, és gomolygó szárazjég füstje teszi rockkoncertessé a terepet, felkelnek a zombik. Jabizony, de nem egyszerűen, hanem majd tíz percig nézzük azt, amelyet már a másodiknál megununk. Gondolom ez valamilyen íratlan szabály az amatőr filmeknél, hogy ha valamilyen mozzanat tetszik más mozikban, azt kell mutatni nagyon sokáig. Ez a kis formula később a vérengzés idején hatványozottan beigazolódik. Mert bizony az kitörik, de olyan alapos kidolgozottsággal, hogyha ezt a sok munkát a forgatókönyvbe fektetik, nem az egy idő múlva kibaszott unalmas „vér és bél” effektek kidolgozására, akkor garantált az Oscar-díj. Addig viszont csak visszamaradott tinédzsereknek való, akik szeretnék megbotránkoztatni barátaikat, szüleiket és egyéb ismerőseiket.
A halottak nagyon idegesek lesznek társaik kifosztása miatt, ezért is gondolják úgy, hogy feltámadnak, és majd jól móresre tanítják a köcsög embereket. Thomas házánál meg is esik az összeütközés a fegyveres rendőrökkel, de ennyi erővel akár magyar rendőrök is mehettek volna harcolni, annyira béna balfaszok. (De legalább a zombik nem kiabálják, hogy „Magyar rendőr velünk tart!”) Főszereplőink hullanak, Alex pedig zombul, és a sírkertben a végén feltűnnek még a „Vitéz Lászlóból” jól ismert ördögök is, akiket László barátunk csak „Csokipofáknak” titulált anno. Alexnél viszont nincs palacsintasütő, aztán jön a baszott nagy zombi-apokalipszis, és imáim meghallgattattak, vége ennek a szarhadék filmnek. ÁMEN.

Az elején azt mondtam: szükség van független horrorfilmekre. Hiszen ezek adják a friss vérátömlesztést a manapság kissé megfáradt műfajnak. Viszont azt nem hiszem, hogy ennyire amatőr mozik bármit is lendítenének a műfajon. Az elején még amolyan „Necro-Files” utánérzésem volt, valószínűleg a fentebb említett dilettáns hozzáállás miatt, no meg a láthatóan szűk költségvetés nyomán. Aztán az érzés elmúlt, mert a „Necro-Files” humoros volt, betegessége ötletességgel párosult, itt meg az ötlettelenség az unalommal. Mondhatni, a rengeteg beles-véres jeleneten és a gagyi forgatókönyvön „vérzik el” az egész. Az első fél óra után még több, mint egy óra tömény unalom vár ránk, hacsak nem az az ember számára a filmművészet kilimandzsárója, hogy az élőhalottak étkezési szokásait megfigyelhesse. Újabb fél óra múlva már az is dögfárasztó lehet.
A hideg ráz az „öncélú” kifejezéstől, mert már nagyon kopottra használták, most mégiscsak ez jut eszembe, mert ez tipikus példája ennek. Pornófilmben az amatőr a legjobb, úgy látszik a másik kedvenc műfajomban nem. Ez a szar annyit sem ér, amennyit a szalag, amire felvették, hát így álljatok hozzá. Esetleg kezdő maszk- és trükkmestereknek ajánlom, továbbá a deviáns feltűnési viszketegségben szenvedő hülyegyerekeknek. A színészet szót pedig nem javaslom használni a „szereplők” teljesítményére.
Jaaa, hogy pozitívum? Igen, van benne néhány csöcs is.
Egy kemény 10/1.
Még a nagymellű Kristennel is.

Dead Set (2008)

Esetleg aki nem unja még a zombik különböző formában és minőségében támadó seregének végtelen folyamát, annak itt egy újabb film. Következzen egy újabb lehetőség: nyálcsorgatásra, vagy az ásításra. Egy újabb nap, újabb bátor próbálkozás. Szem nyitva tart, film indít. Ez most fura móka lesz, mert hagyományos értelemben nem film, hanem egy 6-részes minisorozat, röpke 150 percben elmesélve, lám-lám, eljött az idő a sorozatsztárrá növés pillanatának. A sorozat létrejöttéről nem írok semmit, mert akit érdekelnek az előzményei az úgyis megleli a neten a dolgokat. Viszont mi lássuk az alkotóknak sikerült-e valami értelmeset összeeszkábálniuk.

Mindenki hallott már a "Nagy Testvér" mindent látó (frusztráló) jelenségéről. Mindenütt kamerák, minden lépést figyelnek, de itt a körülmények nem olyan hányattatottak, mint Orwell klasszikusában. Semmi depi, itt mesés idilli kép várja a nézőt. A mindenki által ismert Big Brother talán az egyik legfelkapottabb valóság-show. A helyszín Anglia. A házban zajlik a szokásos szarakodás. Megismerhetjük hőseinket. Halványan kirajzolódó jellem nélküli jellemábrázolás, unalmas szereplőkkel, semmi érdemleges. Az első részek elég vontatottak, ha nem lenne néha váltás a kinti életre, az ember feje könnyen lebiggyedne.

Mint feljebb írtam a képsorok nem csak a házban játszódnak, hanem a stúdió színfalai mögött is. Készülődés az esti kiszavazásra.”- Ti most őrjöngjetek, amíg nem halljátok Davinát beszélni,, Kulisszatitkok a média damilrángatós világából. Az utcákon egyre nagyobb a káosz, nem tudni miért, de a zombik hatványozódnak. Mégiscsak jó a matek valamire, tudok ilyen nagy szavakat is. A kiszavazás kezdetét vette, az élőhalottak meg egyre közelebb kerülnek a nagy tesó házához. Olyan izgi, valamelyik szőke picsát vagy a transzveszcica köcsögöt csócsálják meg a zombik először? Szavazzatok! A tel. szám ; 06 91….

Miután megtudhattuk melyik nyomorék utazhat haza a szüleihez bömbizni, addig a többiek öröm-partit rendeznek, konfetti, pezsgő és persze az elengedhetetlen táncikálás. Istenem, olyan arik!!!!Közben a falak másik oldalán a zombik is partit rendeznek, a menü svédasztalos néző-vacsora és felfújt stábtag, szakácsné kedvence módra.

A történet három főbb szálon mozog, persze egyszerre-olyan Tarantino-Guy Ritchie képzavarban.
Az első szál: persze, hogy a házikóban lakó vesztesek, kiegészülve a főnök mindenes titkárnőjével, vagy mi a fasz a csaj...
A második :a házban rekedt titkárnő hősszerelmes pasija, aki érdembeli szereplését egy pályaudvaron kezdi. És az egyetlen motivációja visszajutni a városba kedveséhez.
Végül a harmadik lehetőség: a főnök és egy bamba picsa egy bezárt irodában egymás agyára megy. Bocs, a főnök tipikus büdös bunkó, aki minden eszközt kihasznál,hogy szívathassa az agytrösztnek nem nevezhető csajt.

Miután szép lassan ráébrednek bentlakóink, valami nem kerek, már kutya sem kíváncsi a seggriszálásukra, jönnek a kötelező kérdések: mitől lettek az emberek ilyenek? A kormány áll a háttérben? Wi-fi? Módosított kaja? De nekem a legjobban a szőke picsa a dumája tetszett-,,Nincs többé telefonos kapcsolat?,, Óóóóóó, remélem gyorsan megdöglik az ostoba!!!!

A film lassan halad, de az idő durvulást hoz el a türelmesebbeknek, aki nem rendelkezik eme erénnyel: nézhet más sorozatot. Persze a házon kívül is zajlik az élet. Túlélni vágyok egyesülnek meg szétválnak, esetleg kihalnak, jön az idegesítő kiszolgáltatottság, futás a sötétben az ember sarkában loholó húsra ácsingózó lényekkel. Kifogy a benzin, elromlik az autó. Remény a túlélésre egyre kevesebb... és, hogy a helyzet még reménytelenebb legyen, elfogy a töltény a tárból, szóval nyakig ül a világ a szarban. Mekkora egy tetű ez a forgatókönyvíró! Folyik a vér, robbannak a fejek, kitépik a beleket, rágják a leszakított testrészeket, a látványra nem lehet panasz. Esetleg arra az idegbeteg kézrángató kameramanra... remélem ö is lassan futott és széttépték a zombik!! A bezártság nem várt szituációkat szül, ilyen pl. a vizelés vagy a visszatarthatatlan vödörbe fosás. Persze mit sem érne a történet ha a szálak egy jól időzített fordulattal nem fonódnának egymásba az utolsó részben, az irodából kiszabadulnak, a hős szerelmes pedig visszaér szerelméért. És persze a célegyenesben ez nem lesz zökkenőmentes, mindenki előveszi az ostobább énjét.

Vicces jelenetet is találtam: van egy ,,buzifijú,, aki a sors fintorának hála átváltozik, de mert lassú, ezért kint reked az udvaron, mivel az élők meg bent vannak elkezdi simizni meg kaparászni az üveget, merthogy ez nem dörömbölés az ablakon, az tuti!
Ne gondoljon senki délutáni matiné műsorra. Itt rengeteg a vér meg a bél. A lényeg meneküléséről, a túlélni akarásról szól. A zombik ijesztőek. A kamera kapkodás viszont nem hiányzott, néha már a hányinger kerülgetett. Egyszer meg is ijedtem, ez egész jó arány.

Olyan nagy pettyekben fröcsög a vér a kamerára meg a színészekre, hogy az valami csoda.,mint a "28 nappal később"-ben (na végre elértünk a valahol már láttam ezt-részhez), mert ott már voltak ilyesmi képkockák, meg árnyalatok és persze az alapötlet. Mindannyian tudjuk nem Danny Boyle szarta a spanyolviaszt, de ez a film sokat köszönhet neki. A történet végére elborul az agy, eljön a teljes őrület, és talán a legkeményebb halál is ekkor jön el: mindenfelé belek, temérdek liter vér és hasonló cukiság. Persze nagy irónia közepette, csak egy játékos marad, tehát meg van a Big Brother győztes. Nyereménye egy szép lakás,nagy autó temérdek pénz,meg egy laza harapás a nyakán...
Oda a remény, most sem lesz világbéke.

Lehetne jobban belemenni a film mélyebb értelmébe,a mögöttes dolgokba, tök feleslegesen és nem is az én feladatom agyalni a dolgon, majd mindenki aki kedvet kap és szán időt a végignézésre, majd kielemezheti a film mondandóját....ha van olyan.
Az ötlet remek, ez 10 pont,viszont nagyon vontatott, ami sokat ront az élvezhetőségen, ez mínusz 6 pont,a látvány dob még 2-3 pontot,csak hogy igazságtalan lehessek. Az annyi mint 6 pont. Ámen.

House (2008)

Kezdésként leszögezem: ez a ház nem az a ház. Nagy reményekkel fedeztem fel ezt a „House”-t, valami ősi ösztönnel azt érezve: ez remake-je lesz a híres és szép emlékű 1986-os filmklasszikusnak. Na, hát így hallgasson az ember mindenféle hülye sugallatokra, meg hatodik érzékekre, egyedül a pókösztön a megbízható. Ammeg nekem nincs, ráadásul nem hinném, hogy működne ilyen esetekben. Miután megszereztem, (tudom hülye sorrend), elolvastam, miről is szól és megnéztem a trailer-ét is. Akkor már persze nyilvánvalóvá vált: csak a cím ugyanaz, mert biztos nehéz lenne kitalálni komplikáltabbat. A kétmondatnyi leírás alapján én annyit vettem ki: ez valami szokásos sorozatgyilkosos film á lá „Fűrész”, keverve némi „Kocká”-val meg egyéb felkapott sztorikkal. Nagy tévedés kéremalássan. Mert az, hogy „egy pár az erdőben defektet kapva egy panzióba megy az eső elől, majd bezáródnak, és egy üzenet érkezik a kéményen át, miszerint csak akkor élik túl, ha egyikük hajnalig meghal”, nos elég erősen utal a fent említett kissé elcsépelt történetek másolására. Na, a lényeg: kiábrándítanám azokat, akik ilyesmit várnak, noha alapjaiban így is le lehet írni a sztorit.
De kezdjük az elején.
Jelen esetben vizsgált történetünket író írta. Tudom, ez különös manapság a 2 oldalas forgatókönyvek alapján összebaszott horrorfilmek idején, azért is említem meg. Ted Dekker, aki még Magyarországon ismeretlen, de Ámerikában bestseller-író, leginkább a keresztény-fantasy műfajában. (Eme áramlatnak legismertebbje Frank Peretti, -lásd: Visitation,- aki ebbe a sztoriba is besegített) Bizony, ennek is van létjogosultsága, nem csak az állandó zsidó és azok seggét nyaló fősodornak. Persze ettől még lehet szar, ugye, de mégis érdeklődésre számot adhat ez a kis tény is. A „Visitation”-t nem véletlenül említettem: a mozi direktora azonos. Robby Henson ráadásul Dekker másik művét is filmre vitte, amely a „Thr3e” címre hallgat. (Szintén horror…). Mindehhez egy igazi karakterszínész is társult, Michael Madsen személyében. Na jó, ez csak az én véleményem, szerintem az. Lássuk mit dobtak össze:
Mint említettem vitatkozó pár utazik valahol Alabamában, éppen házassági tanácsadóhoz igyekezve. Jack, a férj, jobban tenné, ha áramot vezetne, legalább háromszor pusztulnak el majdnem a balfaszsága miatt. Aztán egy baleset helyszínén a cseppet sem szimpatikus seriff (Madsen) útba igazítja őket. Naná, hogy „igen, levágjuk az utat az ismeretlen erdőn át”, USA-ban ez veszélyesebb, mint a disznóinfluenza, annak ugyanis nem volt ennyi áldozata, mint az ilyen könnyelműségnek a filmekben. Persze útra kiszórt vasak és defekt, több keréken is. Már áll ott egy kocsi, amelynek utasaival találkoznak később a panzióban, amelyet menedékként az eső elől találnak. Így már négyesben lesznek a nagyarcú Randy-vel és hozzáillő párjával. Nem, sajnos ez nem egy szexfilm, mert akkor ugye milyen egyszerű lenne innentől. Egyszer csak megjelenik a személyzet is, deviáns felnőtt fiukkal, a szülők bizonyára közeli rokonai lehetnek egymásnak. A helyzet egyre bizarrabb a hülye-familiával, de amikor lelépnének, az ajtó előtt egy fegyveres-maszkos barom várja őket, és zavarja vissza a házba a kis társaságot. Ő a „bádogember”, ahogyan vendéglátóik nevezik, aki később egy konzervdobozra firkált üzenetet juttat el nekik a kéményen keresztül: valakinek meg kell halnia, különben mindannyiukat kinyírja. Hamarosan kenyértörésre kerül a sor a házigazdákkal is, akik már bűnösöknek nevezik a menedékkérőket, és leegyszerűsítendő a dolgokat, maguk akarnak végezni velük.

 Ez aztán szétzilálja a menekülő csapatot, mindenki másfelé, a ház pedig mindenhol le van zárva rácsokkal. Rövidesen felfedezik, a falak mindenfelé sátáni jelképekkel vannak teli, és egyik meglékelt vendéglátójukból fekete füst száll. Ez már bonyolítja a helyzetet, nem szimpla gyilkosokkal van dolguk hőseinknek. Később kiderül: valóban mind a négyen bűnösek, múltbeli nagy vétkeik felelevenednek, és igazi pokoljárás veszi kezdetét.
Tartogat néhány meglepetést a film, ezeket nem lövöm le. Sajnos időnként beleveszünk a menekülésekbe a folyosókon és bolyongásokba, ez egy idő után elég unalmassá válik. Néha szürreális dolgokba botlunk, furcsa kamera-beállítások és erős színhatások kavarják fel a nézőt. Feszültség is akad, bár azért nem kellett vérnyomás-csökkentőt bevennem utána, de a kellemes végkifejletig azért sikerül ébren tartani a kíváncsiságot. Madsen remekel, és a többiekre sem lehet panaszunk, nekem főként Jack felesége, Stephanie jött be, no nem csak mint színész… Hehe… (Sajnos nem találtam meztelen képet róla, hogy feltegyem…)
Mindent összevetve nem az, amit fanyalogva vártam, bár annyira egyedire sem sikeredett. Jó néhány elhasznált panelt alkalmaz, de manapság melyik horror nem?
Nézd meg nyugodtan, nem veszítesz vele semmit, mint én például a „Túlvilág szülötte” című trágyával 45 percet az életemből, mert tovább nem bírtam. A „House” alkalmas emberi fogyasztásra.
10/7

 

Vakság - Blindness (2008)

„ Vakok közt a félszemű a király.”

A „Legenda vagyok”, „28 héttel később”, „Tooth And Nail” és a „Happening” után egy újabb apokaliptikus vízió. Úgy látszik, manapság erre van kereslet, érdemes lenne ezt pszichikailag is mélyebben boncolgatni, vajon miért élik virágkorukat az erre kihegyezett filmek, de természetesen én nem kívánok ilyen mélységekbe vágni a szikémmel, nem vagyok én Réz András. Szerencsére.
Ha mégis némi magyarázatot keresnénk, én azt mondanám, hogy valószínűleg a korszellem ébredezik, látván az emberiség feje fölött gyülekező sötét fellegeket, de egyszerűen az is előfordulhat, hogy olcsóbb kevés színésszel forgatni. A világvége – amely alatt mi nagyképűen az emberiség végét értjük – mindig is kelendő téma volt, és lesz is. Persze ebbe nem számolom a kereskedelmi szennycsatornák katasztrófafilm dömpingjét, amelyek lassan már „hurrikán versus meteor” mélységekben búvárkodnak, hiszen az más kategória, a fenyegető veszély ezekben sosem éri el a katarzist, a végső pontot, fajunk kipusztulását, vagy visszasüllyedését a „teremtés koronái” pozícióból a nullára.
Ha a „Blindness”-t hasonlítani akarnám valamihez, akkor egy „Triffidek napja” és „Legyek ura” ötvözetként tudnám a leghitelesebben ábrázolni, de azért a képlet nem ennyire egyszerű. Egy érdekes játék a gondolattal, az emberi természet sötét oldalának végzetszerűen újra és újra felmerülő témájában. Mi lenne, ha…?
Igen, gondolat. A mai nézőknek ez meglepő lehet ebben a műfajban, hiszen a szupermozivá avanzsált „Legenda vagyok”-ban is csak egy rohadtul erőltetett pár mondatos tolerancialecke tellett, méghozzá olyan központisággal, hogy az ember úgy érzi eme közhelyes lejárt lemez köré épült a film.
Persze ne várjunk Schopenhauer-i filozofikus szárnyalást sem, hiszen azért mégiscsak egy filmről van szó, amely, ha jellemezni akarnám, 85%-ban dráma, a maradékban pedig thriller.
A hatalmas forgalom közepén egy autó megáll, és nem is akar elindulni. Sofőrje egy ázsiai fiatalember. Egyik pillanatról a másikra megvakult. Szerencséjére (?) segít neki egy fickó, aki hazaszállítja autóján, majd el is lopja azt. Feleségével irány a szemész szakorvos, ám az nem tud megállapítani a különös betegségről semmit. Másnapra egyetlen biztos diagnózist tud felállítani a doki: a kór fertőző. Ő sem lát már. Mint ahogyan a kocsitolvaj, és a szemész többi páciense sem. Az ilyen sztorikban kötelező szkafanderes-légzőmaszkos alakok megérkeznek, és már viszik is őket karanténba. Az orvos felesége vele tart, azt hazudja, hogy ő is megvakult. Az elkülönített helyen eleinte csak páran vannak, és minden eléggé rendezetten folyik, hála a látó nőnek, de ez nem tart örökké. A fertőzés egyre több embert hoz közéjük, zsúfolásig megtelnek a kórtermek, amelynek velejárója a kosz, a káosz és a rosszabbik emberfajta megjelenése is. Afféle mini-társadalom alakul ki, ezáltal vége az ál-idillnek. Fegyveres őrzőik szabály megszegése miatt lelőnek pár újonnan érkezettet. Egy pisztollyal rendelkező barom kikiáltja magát a „hármas kórterem királyának”, és születésétől fogva vak cimborájával (aki ugye jelentős előnyben van a többiekkel szemben - ilyen is ritkán fordul elő) nekiáll zsarnokoskodni, amely az ételszállítmányok elosztásának uralásával jár. Először kaja az értékekért akció jön, majd amikor ez már az első körben lefut, következik a kaja a punciért követelés. Bár a doki látó felesége még mindig előnyben van a többiekkel szemben, mégis erkölcsei visszatartják a zsarnokoskodó balfaszok rendberakásától, de egy kényszer-orgia után, amelynek egy nő halálos áldozata lesz, bosszút áll.
Nemsokára felfedezik, hogy szabadok, nem vigyáz már rájuk senki, így szemünk elé tárul a világ, amelynek trónjáról az ember lezuhant. Az utcákon vak vezet világtalant, marakodás az élelemért, hasonlóan egy hazai bolt trappista-akciójához. Ez az igazi apokalipszis.

A film erényei közé tartozik, hogy alaposan érzékeltetni tudja a kiszolgáltatottságot, amelyet egy vak ember érez. A képi világa is segít ebben, nincs hatásvadászat inkább realista-melankólia és reménytelenség uralkodik. Ez nem negatívum. A társadalom-kritika megállja a helyét, és a reakciók is hitelesek. Komor és mocskos az egész az utolsó percekig. Julianne Moore, a szemész felesége nagyot alakít, bár eddig én csak egy filmben láttam őt, a „Next” című atomfos papirmasé FBI ügynöknőjeként. (Tanulság: sose nézz Nicholas Cage filmet!!!) Elismerésre méltóan játssza a gondoskodó hitvest, még azt is elviseli, hogy párja elkap egy kis „vakrandira” egy másik nőt. A többiek is hitelesen hozzák a botorkáló beteget, bár ez nem olyan nagy bravúr. Aláfestő zene alig van a film folyamán, de ami van, az némileg megöli a feszültséget, ám valahogy mégis illik a hangulathoz.
Ami nem jött be, hogy majd’ két órás lett az egész, ezáltal van benne üresjárat rendesen, ezt nem értem miért kellett. Egyszer mindenképpen ajánlatos megnézni, és egy kicsit átérezni, átgondolni.
És megtudjuk a végére, milyen is igazán látni. Már ezért is érdemes.
10/7

Deadgirl (2008)

Egy igen figyelemfelkeltő fülszöveget olvasván rendkívül kíváncsian vártam már eme film megtekintését. Egy női holttest, és begerjedt fiatalemberek. Mi sül ki ebből? Úgy értem, ez nem az a szokásos klisés helyzet, mint pl. fiatalok egy csoportja bulizni indul az erdőbe, vagy új lakásba költözik a házaspár, esetleg néhányan egy bezárt helyen ébrednek. Ezeket a témákat kurvára elcsépelték, könyörgöm, ne több ilyet!
A film direktorai nem igazán készítettek nagyobb és ismert mozit, ezért aztán nem sokat tudni róluk. Nyilvánvalóan független alkotás (nem hinném, hogy hálivúd vevő lenne ilyesmire, meg bármiféle ötletes és újszerű sztorira), azonban ez nem látszik meg az elkészült művön. Azaz, a maszkok, trükkök jók, a színészek is jól alakítanak.
Nézzük magát a munkát:
Rickie és J.T. jóbarátok. Az unalmas iskola helyett úgy döntenek, ideje egy kis iszogatásnak, úgyhogy irány a rég elhagyott bolondokháza, amely a városon kívül áll. Érdekes ötlet, ha én sörözni akarok, akkor elmegyek kocsmába, nem romos és kísértetjárta épületekbe, vagy ravatalozóba, sem pedig az erdőbe, de a franc sem tudja arrafelé milyen hülyeség dívik. No meg egy kocsmában nem sok esély van arra, hogy mondjuk találjunk egy kis kutya általi megkergetés után egy meztelenül lekötözött nőt. (Vazz, lehet, hogy nekem is máshova kellene járnom piázgatni???) A hölgy egy nejlonnal van letakarva, és testileg igen kívánatos, ráadásul még mozog is, bár beszélni azt nem tud. Álomnő. Bár a szemei egy kissé furcsák, és elég bozontos az én ízlésemnek ott puncitájékon, de azért megérne egy pár numerát… J.T. is így gondolja, ezért a tiltakozó Rickie-t szájonpattintja, és elhajtja a francba. Később felkeresi, és elnézést kér, majd visszahívja a titokzatos fehérnéphez, ahol borzasztó dolgot mesél neki. Ugyanis kitörte a nyakát háromszor a nőnek, de még mindig él. Demonstrációként belelő egy párat pisztollyal, és valóban: az tovább él. Vagyis inkább funkcionál szexuális játékszerként. Rickie még ezek után sem kívánja kihasználni az adódó lehetőséget némi kielégülésre. (LÚZER). Legközelebbi látogatása során már ott találja másik osztálytársát, Wheeler-t is, aki vígan keféli a hölgyet. J.T. ugyanis úgy gondolta, megossza a husit mással is. Ez már sok, ezért ki akarja szabadítani éjjel a ribit, ám csak félig megy neki, mivel az őrjöngeni kezd.
Rickie inkább tovább stíröli azt az élő csajt, Joanne-t, akibe szerelmes, ám ezért is jól összeverik, méghozzá annak a faszija. Wheeler is kap rendesen, és dühében kikotyogja, hogy van ám nekik saját szexrabszolgájuk, ezért aztán ennek jutalmaként arra kényszerítik őket, hogy mutassák meg a nőt. Jól rábaszik erre Joanne kemény párja J.T. pedig már szinte odaköltözik halott ribihez, mintha bele is szerelmesedett volna. Barátja azonban véget akar vetni már ennek az egésznek, főként mivel frissítésképpen elrabolják már az ő Joanna-jét. És végül beteljesedik egy szerelem. Nagyon romantikus, a maga bizarr módján.

Hát ez a nem mindennapi történet.
Ami zavaró volt, az az igen gyakori üresjárat, mintha elfeledkeztek volna arról, hogy ez egy horrorfilm akar lenni. Már a sokadik olyan múvi továbbá, amelynél megint odatenném a dráma jelzőt is, bár azzal nehezebb lenne eladni, bizonyára. Azt meg kell hagyni, érdekes, és a képi megvalósítása is jól sikerült. És igen, a vége felé bizony igencsak horror-jelleget kap. Én ugyan többre számítottam, pörgésre, nagyobb izgalomra, tudjátok, amit az ember egy horror esetén elvár, szóval nem csak horrorisztikus témát. Egyszer érdemes megtekinteni érdekessége miatt, de nem lesz kultusz belőle, az bizonyos. A nő állapotára nincs magyarázat, de az úgyis csak elrontotta volna a játékot, hiszen a valóságban sem találsz mindenre választ, főként, ha nem is igazán keresed, és megelégedsz azzal, amit kapsz. Esetünkben egy halott muffal. Pesszimista hangvételét csak fokozza a szomorkás zene, ez már megint csak nem tesz jót a feszültségnek, illetve annak hiányának. A film némileg perverz is, ugye, de az sosem baj, és kegyetlen is, mint maga az emberi elme. Igazi új generációs mozi, hiszen régen nem volt olyan alacsony szinten az emberi psziché, hogy valóban eszébe jusson egy kiszolgáltatott áldozatot (?) így kihasználni, mint a szereplő tinédzserek.
Aszondom, nézze meg a kedves olvasó, mert minden felsorolt negatívum mellett egy ilyen történetet nem szabad kihagyni. Nekromantikus.
10-ből 6 és fél.

Péntek 13. - Friday The 13th (2009)

Nemrég megkaptuk, hogy mindig csak régi filmekről írunk. Ez egyrészt nem igaz, másrészt pedig arról nem tehetek, hogy manapság olyan szar múvikat készítenek, hogy nemhogy írni róluk, de megnézni sincs az embernek kedve.
Engedvén a közvélemény nyomásának, haha, íme egy majdnem friss mozi, ebből az évből, ráadásul már éppen ideje volt megnéznem, hogy mit műveltek Jason-nel. Nem hinném, hogy a nosztalgia vetette elő a sufniból a jó öreg Péntek tizenharmadikát, attól tartok inkább a biztos lóra tevés klasszikus példájával állunk szemben. Most készülnek ugyanis a „Rémálom”, „Predator”, „Alien” és egyéb nagy sikerek folytatásai, előzményei, újraforgatásai, meg minden, amit egy rókáról le lehet még nyúzni. Már nincs új ötlet, nincs lendület, válság van minden tekintetben, hát előcibáljuk azt a tehenet, amely fix, hogy tejelni fog. (Figyelitek, mennyi állatos példa: biztos ló, róka és tejelő tehén…)
Mármost ezt nem panasz, bármennyire is úgy hangzik, inkább egy helyzetelemzés. Mindaddig örülök, amíg némileg tisztelettel nyúlnak ezekhez, és nem basszák el alaposan a klasszikusokat. Jelen esetünkben az elemzett alany nem sokat adott, de nem is vett el semmit a mítoszból. Csak egy plusz rész, amely ráadásul figyelmen kívül hagyja a legelső után következő folytatásokat, és rögtön onnan indul.
Fiatalok egy csoportja az erdőbe indul szexelni, meg füvezni. Már megint itt tartunk, de most komolyan vazz, egyszer már megnézném, hogy öregek egy csoportja indul az erdőbe szalonnát sütni és orvosi recepteket cserélgetni. Na szóval, ezeket a sablonfigurákat Jason természetesen rövidúton lemészárolja, és kurvára nem kár értük, főként a szilikoncsöcsű ribancért, mi a francért kell huszonévesen műanyag mell? Legutolsó áldozata azonban hasonlít az anyjára, ezért őt csak elraktározza, nem öli meg. (Ez az anyád vagyok Dzsészön már mintha el lett volna lőve eccer…) Ezt persze csak később tudjuk meg, de azért én elárulom. Telik-múlik az idő, és újabb vendégek érkeznek a Kristály-tóhoz. Egy motoros, Clay, aki eltűnt nővérjét keresi, Malvint. Akarom mondani Whitney-t. Na ő az, akit Jason láncra verve tárol. Összefut egy brigáddal, miközben eltűnt nővére képét ragasztatná ki a boltban. Igazi seggfejek, kezemet dörzsölve vártam, hogy a mi mumusunk lemészárolja őket. Van köztük mindenféle benetton-szín, mint a jehova tanúi katalógusokban, mert Ámerikában elkerülhetetlen, hogy egy néhány fős brigádban csak fehér emberek legyenek a tolerancia jegyében. De unszimpátiánkat nem csak ezzel vívják ki, hanem viselkedésükkel is, főként vezetőjük, a kőgazdag Trent, aki igazi gyökér. Apja nyaralójához igyekeznek, és nője (?) rögvest úgy érzi, hogy a testvérét kereső fiatalemberrel viszonyt kell kezdeni. A kapcsolat azonban nem fog kiteljesedni (azaz nem dugnak), mert bizony közbeszól majd Dzsészön.
Megtekinthetjük a juppi-életmód kellékeit is később, luxusnyaraló, dzsip, kishajó, és kicsinyeskedés. Trent „igaz barátai” nagy barmok, és figyelmeztetése ellenére elkötik a motorcsónakját, és ezáltal elhaláloznak. És még sokan, ahogy az kötelező egy slasher-ben. Bár nekem ennek ellenére elég „vérszegénynek” tűnt, mintha próbáltak volna inkább másra helyezni a hangsúlyt. Gondolom a feszültségre és az izgalomra. Mit ne mondjak, a film közepéig ez nem különösebben ment. Onnantól belendülnek a dolgok, és igen fantáziadús halálesetek is történnek. Clay és Trent nője felfedezőútra indulnak, majd ráébredvén, hogy valami nagy gáz van, bemenekülnek a marha nagy nyaralóba, és fekete szereplőnk hősként indul sárga barátja megmentésére, mire Jason egy gyönyörűszép dobással hátbaveti egy fejszével. Feledhetetlen pillanat, ahogyan a kamera kíséri a forgó-suhanó szerszámot. Aztán hősünk (miért, ki lenne más a hős, a lúzer kis nyafogó balfaszok?) meglátogatja a menedékként számon tartott apartmant, hogy egy kiérkező rendőrt is megöljön, majd nekiálljon leszámolni a maradék túlélőkkel. Hogy ez mennyire sikerül neki, azt meglátjátok.

Marcus Nispel neve nem ismeretlen a horror-rajongók körében. Ő rendezte ugyanis a „Texasi láncfűrészes” remake-jét, amely remek lett. (Ő fogja a Conan remake-et is készíteni, de Schwarzenegger nélkül mehet a levesbe…) A videoklip-direktor most újabb klasszikust kapott, de ez már nem olyan kiemelkedő munka, mint a másik. Látszik, hogy valami új ízt akart adni a dolognak, bár a történet, ahogy várható volt, nincs agyonbonyolítva Nem is vártam valami csavaros történetet, de azért a mai igények kicsivel magasabbak, mint a ’80-as években. Bár, nagyon lehetséges, hogy csak én vagyok hülye, hiszen egy slasher-ben azért mégiscsak elég mellékes a történet valamilyen szinten. A színészek meg sikongatnak, meg hullanak, Trent pedig kiemelkedően teljesít, ami azt jelenti, hogy nagyon durva módon halálozik el.
A lényeg a lényeg: egy újabb rész, bár kissé eltér a többitől, modern ízléseknek megfelelővé varázsolt alkotás, de kövezzetek meg: nem szeretnék folytatást. Ez is megvolt, és legyen elég ennyi. Be lett bizonyítva, hogy 2009-ben is lehet folytatni a Péntek 13.-at, nem csak a Freddy-vel harcoló faszságnak van létjogosultsága. Sajnos Jason nem volt önmaga, ha szabad ezt mondanom. Hiányzott a gyilkológép, az ikonikus mészáros, aki robotmód mozog, akinél magabiztosabb élőlény nem is létezik. Valahogy elveszítette a „tartását”, megy, gyilkol, de ez nem a mi kedvenc tömeggyilkosunk. Viszont kapunk feszültséget, noha néha túlzásba vitt unalmassá váló percekké válik egy-egy momentum. A képek néha annyira túlzsúfoltak, hogy keresgélnem kellett rajta a lényeget.
Érezni a tiszteletadást, nem egy „Rob Zombie”-féle „kurváramegreformáloméselbaszom”-féle hülyeség. Ha belegondolok úgy igazán, nem tudom mit vártam, és mit tennék én a sorozattal, de engem nem is fizet senki az ötleteimért, ezért ne is várjatok semmit. Az alkotókat viszont megfizetik, ehhez képest egy közepesnél nem sokkal jobb folytatást kaptunk. Nézd meg, ha rajongó vagy, de ne számíts valami nagy durranásra.
Jason újra él, de ezért nem volt annyira érdemes feltámasztani.
10/6